Napló, 1972. március (Veszprém, 28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-14 / 62. szám

Forradalmi tavaszok M­a délután Várpalotán ünnepélyesen megnyitják a megyei forradalmi ifjúsági napokat. Országszerte, így megyénkben is három tavasz — 1848, 1919, 1945 — dicső eseményeit, emlékeit idézik a fiatalok. Az idei márciusi, április eleji rendezvényeken fiatal­jaink Dózsa György emléke előtt is tisztelegnek. A pa­rasztvezér születésének 504­. évfordulója még rangosabbá, indokoltabbá teszi a mai utódok szép ünnepét. Bár Dózsa hadjárata, népet buzdító ceglédi beszéde inkább a nyár­hoz kapcsolódik, mégis szorosan illeszkedik az esemé­nyekbe. Mert nem az évszak a döntő, hanem — s ez a legfontosabb — a forradalmi eszme tisztelete! A három dicső tavasz méltó folytatása annak a forradalmi hevü­letnek, szabadságvágynak, melyet Dózisa elindított. Közös vonás ez, mely egyblen jelkép is: meggyőzően példázza, hogy a harc nem végződhet egyetlen ütközettel — vesz­tes, vagy győztes csatával — hanem szüntelen fejlődés, feltartóztathatatlan folyamat jellemzi egészen a végső győzelemig. A fegyvert, évtizedekkel vagy évszázadokkal később a forradalmi hagyományok ápolói és örökösei ve­szik kézbe. Különösen időszerű ennek hangsúlyozása most, ami­kor megalakulásának 15. évfordulóját is ünnepli a Kom­munista Ifjúsági Szövetség. A mozgalom ifjai és veterán­jai büszkén tekinthetnek vissza az elmúlt 15 évre, mert méltóak az örökségre, mert cselekvő részesei lettek a tár­sadalmakat átalakító szocialista forradalomnak. Folyta­tói a forradalmi harcnak, megvalósítói a szocializmusnak. Mert a forradalmi tettek sorozata nem zárult le az 1945-ös szép tavasszal. A harc, a küzdelem formái változ­tak meg. De a munkás hétköznapok ugyanolyan emberi helytállást követelnek, mint a fegyveres küzdelem. Hő­siességre, dicső tettekre, önfeláldozó cselekedetekre nem­csak a csatamezők, a barikádok adnak alkalmat. Igaz, a termelő hétköznapok „szürkébbek”, kevesebb próbatételt, emberi bátorságot követelnek. De gondoljuk végig forra­dalmi tavaszaink történetét: mindegyiknek jövőt építő, békés célja volt, s e célok csak 1945 után válhattak való­ra. Munkálkodni e célok kiteljesedésén, megőrizni azok tisztaságát — most ez a forradalmi tett. Éppen ezért szük­ségtelen a mai fiatalnak azon tűnődni, vajon helytállt vol­na-e a 48-as honvédségben, a 19-es vöröskatonák között, vagy a felszabadító szovjet harcosok soraiban. Sokkal fontosabb annak felmérése, hogy „tiszták” vagyunk-e ön­magunk előtt? Megtettünk-e mindent azon a helyen, aho­va az élet állított bennünket a munkában és közéletben — ifjúkommunistaként álltunk-e helyt, becsületesen dol­goztunk-e az építő munkában? Mai fiatalhoz méltóan — Dózs, Petőfi, Kun Béla eszméinek örököseiként. Mert ez jelzi a ma forradalmiságát! Az ifjúsági napok rendezvényei gazdagok és színesek. Megyénkben — miként az egész országban — méltón tisztelegnek a fiatalok a forradalmi ősök emléke felőtt. Ez az ünnepi tisztelgés egyúttal biztosíték is. A KISZ-fo­­gadalomtételeken az ifjak százai, ezrei tesznek majd hitet a mozgalom, a szocializmus ügye mellett. A mi ifjúságun­kat már a párt, a VIII. kongresszus határozatai, s az ifjú­sági törvén­y védi, segíti. De kötelezi is. Ezért az ünnepek értékét és tartalmát azzal növelhetik, ha a forradalmi ha­gyományok örököseihez méltóan veszik ki részüket a szo­cialista forradalom teljes győzelmét szolgáló békés építő munkából (Józsa) ^i^ilSZM^ESZnt&lMilBr^gBmteM^MlECT^Ml^UHJ^*] Nagygyűlés, koszorúzás, fogadalomtétel Tudósítóink beszámolója a „tavaszi évfordulók" ünnepi programjáról Hazánk történelmének sorsforduló eseményeit a márciusok hozták. Az 1848-as polgári forradalomra és sza­badságharcra emlékezünk, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 53. és a KISZ megalakulásának 15. évfordu­lóját köszöntjük és felszaba­dulásunk 27. évfordulójának méltó megünneplésére ké­szülünk, változatos, gazdag programmal a következő na­pokban. Ajka Március 15-én délelőtt 10 órakor a Kossuth szobornál lesz a forradalmi ifjúsági na­pok városi megnyitó ünnep­sége: a városi KISZ-bizott­­ság nevében a gimnázium KISZ-bizottsága helyezi el az emlékezés koszorúit. A mű­sort is a gimnázium növen­dékei adják. Március 16-án délután 5 órakor városi sza­valóverseny kezdődik. A rendezvénysorozat ki­emelkedő eseménye a már­cius 18-i ünnepség lesz. Dél­előtt ünnepélyesen adják át az obsitot a végleg leszerelő katonáknak. Délután 4 óra­kor a Tanácsköztársaság és a KISZ megalakulásának év­fordulójának tiszteletére ün­nepi emlékműsort rendeznek a Városi Művelődési Köz­pontban, ahol ezen a napon nyitják meg a városi ifjúsá­gi klubot is. Városi diáknapot rendez­nek március 21-én. Délelőtt a három középiskola növen­dékei sportversenyeiket tar­tanak a MOM 300. sz. Inté­zetben, délután pedig a 301. sz. intézetben köszöntik az új KISZ-tagokat, majd a városi KISZ-bizottság által állított emlékszobrot koszorúzzák meg. Március 26-án városi If­jú Gárda szemlét rendeznek. Az ajkai járás községei­ben együttes ünnepi párt és KISZ taggyűléseken, vala­mint tanácsüléseken emlé­keznek meg az évfordulók­ról, 18-án pedig kibővített ünnepi járási KISZ-bizottsá­­gi ülést tartanak. A devecse­­ri Meggyes-erdőben 21-én 10 órakor koszorúzzák meg a Pápai Mártírok emlékművét. Balatonfüred Március 18-án nyitják meg a forradalmi ifjúsági napo­kat. Ennek keretében a kis­erdőben rendezik meg a „Köszöntjük a Tanácsköztár­saságot” elnevezésű futóver­senyt, majd a város fiataljai megkoszorúzzák a Tagore-­ sétányon az ifjúsági emlék­táblát és Noszlopi Gáspár emléktábláját. 15 órakor ün­nepi nagygyűlésen emlékez­nek az évfordulókra a SZOT szanatórium színháztermé­ben, ahol Wolford Sándor, a városi pártbizonság titkára mond ünnepi beszédet. Este ifjúsági bált rendeznek ugyancsak a SZOT szanatóri­um színháztermében.' 31-én a forradalmi ifjúsá­gi napok záróünnepségként a pártszékházban kerül sor a KISZ fogadalomtételre. Keszíltek A városi színházban már­cius 15-én délután 3 órakor tartják a forradalmi ifjúsá­gi napok megnyitóját, ame­lyen a mezőgazdasági techni­kum KISZ-szervezete ad műsort. 5 órakor az 1848-as emlékművet koszorúzzák meg, ahol Takács János a KISZ-bizottság titkára mond ünnepi beszédet. Este bált rendeznek a fiatalok, számá­ra az ifjúsági klubban Március 21-én, a Tanács­köztársaság kikiáltásának év­fordulójára emlékezve dél­után 3 órakor veterán talál­kozó kezdődik a művelődési központban. A további prog­ramban dr. Czeglédi József az Agrártudományi Egyetem adjunktusa ünnepi beszédé­re, majd 400 fiatal KISZ fo­gadalom­tételére kerül sor. Utána tartják meg a KISZ történetéről szóló kérdések­ből rendezett szellemi vetél­kedő városi döntőjét. Pápa Veterántalálkozót rendez­nek március 20-án Pápán a Tanácsköztársaság kikiáltásá­nak évfordulója alkalmából. 20—21-én a volt pápai népi kollégiumok növendékei­­gyűlnek össze, emlékezni a „régmúlt időkre”. 15-én délelőtt 10 órakor diáknagygyűlést tartanak a 48-as emlékműnél, majd em­léktáblaavatás és ünnepi megemlékezés lesz a Pedago­­( Folytatás a 3. oldalon) Nagy­alásony­ban, a vár­atlan öntöznek Az aszály leküzdéséről tanácskoztak Pápán Elismerés illeti a Mareal­­mentá­­sz­ Szövetséget és a Középdsunántúli Vízügyi Igazgatóságot a tegnap Pá­pán tartott értekezés kez­deményezéséért. A pápai és az ajkai járásban — a me­gye más vidékeihez hason­lóan — roppant szegény volt a csapadékban a múlt esztendő. A hiány több mint 200 milliméter... A tanács­kozás résztvevői az aszály leküzdésének módszereiről cserélték ki gondolataikat A megbeszélést Gyekiczki Vilmos, a házigazda tsz-szö­­vetség titkára nyitotta meg, majd Falusi Ferenc, a Kö­zépdunántúli Vízügyi Igaz­gatóság főmérnöke tartott tájékoztatót. Elmondotta: ha idejében felkészülünk a természet ,,korrigálására”, lényegesen mérsékelhetjük az aszály következménye­it A talajban tárolt nedvesség olyan kevés, hogy elenged­hetetlen az öntözésre való tudatos és tervszerű felké­szülés. A vízügyi iga­zgatóság min­den lehetséges támogatást me°ad a termelő üzemeknek. A folyók, a patakok vízének hasznosításához szinte csak jelképes díjért szivattyúkat kölcsönöz, szakemberei ké­szek a helyszínen segítséget adni és a vízjogi engedélye­ket is gyorsított eljárással intézik. A vitában 12 termelőszö­vetkezet képviselője és 2 tanácsi vezető szólalt fel. A tanács nápai és ajkai járási hivatalának szakemberei el­mondották, hogy tavaly indokolatlanul és érthetetlenül alacsony volt az öntöző berendezé­sek kihasználása. Akadtak gazdaságok, ame­lyek egyszerűen nem öntöz­tek. Az idén — úgy látszik — megváltozik a helyzet. Nagyalásonyban és Nyárá­­don már öntöztek, de más gazdaságokban is szervezet­ten végzik az öntöző beren­dezések előkészítését. A felszólaló gazdasági ve­zetők egymás után jelezték hogy kérik a vízügyi hatóság szakmai és műszaki segítsé­gét. A megnyilatkozásokból kitűnt, hogy a termelőszö­vetkezetek nemcsak­ rét- és legelőterületeiket kívánják öntözni, hanem a búzát, a kukoricát és más növénye­ket is. Szóba került, hogy gondot okoz a meglevő be­rendezésekhez szüséges né­hány (például csapágy­) pót­­alkatrész beszerzése Kérték azt is­ hogy az illetékesek szervezze­nek olyan öntözési bemu­tatókat, amelyeken a leg­jobb mdószereket népsze­rűsítik, ismertetik. Hasznos, jó munkát vég­zett a tanác­s-"vás­z "vétlen szépséghibája csupán az volt, hogy vagy harminc meghívott gazdaság még csak képviselőjét sem küld­te el. Nem a legjobb fényt veti ez az érdekelt gazdasá­gok vezetőire. Az első kosztümös próbán. (Amíg elkészül a tánc című képriportunk az 5. oldalon) r ' '| Mai számunk­­ tartalmából | Milliárdokban­­ számolva (3. oldal) / | Téli védelem „permete­zéssel" (3. oldal) | A legnagyobb­­ „adóhivatal" (3. oldal) ! ' r ' ': • •■~ f ' Várvölgy a takarékos falu 41. oldal) Döntött a Legfelsőbb Bíróság (4. oldal) Az igazgató dönt a középiskolai felvételekről (5. oldal) Kodály-hangverseny Balaton­füreden Kodály Zoltánná a vendégek között Évek óta a balaton­füredi zenei élet egyik legérdekesebb színfoltja a füredi is­kolák kórusainak ta­vaszi Kodály-hang­­versenye. Az idei ta­vaszi koncertet, ame­lyet vasárnap este rendeztek meg a SZOT szanatórium színházermében, kü­lönösen ünepélyessé tette, hogy a mester halálának ötödik év­fordulóján rendezték meg. Végighallgatta a kórusok énekét Kodály Zoltánná is, s vendégként fellépett a füredi énekkarok között az SZMT Liszt Ferenc Vegyeskara és a veszprémi Csermák Antal Zeneiskola ze­nekara is. Zsúfolásig megtöl­tötték a hallgatók a nézőteret, majd a műsorban sorra be­mutatkoztak a kórusok: a Bem iskola énekkara Hor­váth Ernő, a Bem iskola Use tagozatos kórusa dr. Bíró Pé­­terné, az I. számú általános iskola énekkara Pileczky Er­zsébet, a Liszt Ferenc Ve­gyeskar Kollár Kálmán ve­zetésével, valamint a Lóczy Gimnázium Horváth Ernő vezette nőikara és a zeneis­kolások zenekara. A szép koncertet a népes hallgatóság nagy tetszéssel fogadta, a hangverseny után a fürediek a Bem József ál­talános iskolában adtak fo­gadást a vendégek tisztele­tére. Kodály Zoltánná a hangversenyen dr. Pálfy Károly városi tanácselnök társaságában. (Fotó: Lőrincz László) Utazó egyetemi tanárok A KGST korróziós tanácsa magyar tagozatának új veze­tőjeként tegnap elutazott Moszkvába dr. Dévay József, a Veszprémi Vegyipari Egyetem fizik­ai-kémai tan­székének vezetője. A veszp­rémi professzor, aki csak a napokban tért haza egyipto­mi tanulmányútjáról, a KGST korróziós tanácsának évi rendes ülésén képviseli majd hazánkat. Ugyancsak tegnap utazott el dr. Inczédy János, a Veszprémi Vegyipari Egye­tem analitikai-kémia tanszé­kének vezetője Bécsbe, ahol a Magyar Kémikusok Egye­sületét kép­viseli a II. nem­zetközi analitikai konferen­cia előkészítő megbeszélé­sein. A nagy jelentőségű tu­dományos tanácskozást egyébként ez év június 12— 17. között Ljubjanában ren­dezi az osztrák—jugoszláv— magyar kémikusok egyesü­lete. A rendezvényen a veszp­rémi egyetem több oktatója is részt vesz, ezen előadást is bejelentettek

Next