Napló, 1980. október (Veszprém, 36. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-03 / 232. szám

Újai ökölvívó-bajnokság Ajkán Két rangos versenyen szere­pelnek a hét végén a veszpré­mi és az ajkai ökölvívók. Szé­kesfehérvárott 88 versenyző részvételével tegnap kezdődött meg a négynapos országos egyéni junior bajnokság, ame­lyen az Ajkai VGV Szol. SE szí­neit Lakatos Béla és Fodor János, a V. Dózsáét Micheider Emil képviseli. A három héttel ezelőtti veszprémi vidéki terü­leti döntőn mindhárman baj­nokságot nyertek súlycsoport­jukban. Szakvezetőik ezúttal is jó szereplést várnak tőlük. Ajkán ma kezdődik az észak­nyugat-dunántúli területi serdü­lő egyéni bajnokság. A három­napos viadalra tizenkét egye­sület kereken 80 fiatalját nevez­te. Az ajkai versenyzők közül Papp Tibor, Ravasz Imre, Var­ga Csaba, Hanczvikkel György, Kovács Zsolt, a veszprémiektől Tamás László, Kajás László, Iváncsa József és Rácz Csaba lép szorítóba. A versenyt mindhárom napon a városi művelődési központ színháztermében rendezik. Ma és szombaton délután 17 óra­kor kezdődnek a mérkőzések, vasárnap kilenc órától zajlanak majd a döntők. A területhez Fe­jér, Győr-Sopron, Komárom, Vas és Veszprém megyék tar­toznak. Az első korcsoportban az 1966-os, a másodikban az 1964-65-ben született fiatalok mérik össze tudásukat. Mind­két korcsoportban 13-13 súly­csoportban hirdetnek bajnokot. Az első és második helyezettek Az ajkai Fodor László (balról) biztosan győzte le a Veszprémben rendezett nyugat-magyarországi területi döntőn a pécsi Bánát. Fotó: Pajor László jutnak be a Budapesten sorra kerülő országos döntőbe. ★ A hónap végén, október 23-a és 26-a között Oroszlányban bo­nyolítják le 12 súlycsoportban 112 résztvevővel az országos if­júsági egyéni bajnokságot. Az ajkaiak közül itt lép szorítóba papírsúlyban a válogatott kerettag Árvai Rudolf, aki súly­csoportjának első számú ki­emeltje. Harmatsúlyban Weisz Tibor, a szupernehézsúlyban Bognár János képviseli az ajkai színeket. A Magyar ökölvívó Szövetség a juniorok és az if­júságiak országos bajnokságán csak a korosztály legjobbjait engedi indulni. Hírek, érdekességek — Alapfokú sportvezetői és játékvezetői tanfolyamot indít labdarúgó, atlétika, asztalite­nisz, kézilabda, röplabda és sakk sportágakban Tapolcán a járási-városi sportfelügyelőség. Jelentkezni írásban vagy sze­mélyesen a sportfelügyelőségen lehet (Tapolca, 8300 Hősök­ te­re 11.). Kellő számú jelentke­ző esetén a tanfolyam októ­ber végén kezdődik.­­ A megyei női kézilabda­bajnokság góllövő listájának él­mezőnye. Nők: Németh M. (Aj­kai VT) 51, Katonáné (Ajkai Alu II) 46, Gálné (Herend) 45 gólos. Ifjúságiak: Németh A. (B.­­Bútor SE) 53, Kohári (Aj­kai VT) 44, Nagy (Ajkai Alu) 40 gólos. Férfiak: Illés (Fűzfő) 83, Szalai (Asbóth SE) 57, Obermayer (Úrkút) 55 gólos. Ifjúságiak: Tóth (Fűzfő) 48, Kiss (B.­füred) 47, Kolynak (Aj­kai Alu) 36 gólos.­­ Real Sociedad-Ú. Dózsa 1:0 (0:0). Bilbao, 55 ezer né­ző. V: Scheeters (belga). Jól küzdött a Dózsa, de ember­előnyét, (Celajeta, a 30. perc­ben kiállítva) nem tudta érvé­nyesíteni, sőt, a 89. percben lőtt góllal a spanyolok bebiz­tosították továbbjutásukat a labdarúgó UEFA-kupában. G: Satrustegui. Megyei bajnokság Kézilabda férfiak. Várpalota II—N. SK 34:11 (19:16). Nemesszalók. V: Tari. Ld: Kiss, Gráli 7—7, Jan­kó 5, ill. Kiss 4, Tóth, Hajba 2—2. Veszpr. Építők II—P: Vas­ipari 34:16 (19:15). Pápa. V: Szabó. Ld: Szűcs 10, Kicska 8, Iván, Ferenczi 6—6, ill. Kiszlin­­ger 6, Szalma, Etényi 3-3. Ba­­latonfüred—Úrkút 27:15 (16:5) Ajka. V: Boros, Engyel. Ld:Mi­­kus, Fülöp 6—6, Kántor 4, Mik­lós 10, Farkas 3. Nők: Ajkai VT-BVTC SE 12:10 (5:4). Vp. V: Tari, Nemesbüki. Ld: Horváth 4, Németh 3, ill. Kul­csár 5, Csendes 3. Ifjúságiak: B. Bútor SE-Ajkai VT 17:15 (10:2). Veszprém. Ld: Németh 6, Kovács 3, 1­. Szlotta 4. Kosárlabda Férfi felnőtt és ifjúsági: 1. Fűzfő II 27, 2. Fűzfő ifi 20, 3. BVTC ifi. 14, 4. BVTC II 11, 5. Pét II. 11, 6. Peremarton 10,7. NIKI KISZ 9 ponttal. Serdülők: 1. Fűzfő 22, 2. BVTC 17, 3. Pét 15 pont. Úttörők: 1. Fűz­fő 24, 2. Pét 18, 3. Pe­remar­­ton 15, 4. BVTC 12 pont. Nők. Felnőtt és ifjúsági: 1. Fűzfő I. 18, 2. Pét II. 13, 3. Fűzfő II. 12, 4. V. Volán II. 11, pont. Női úttörők és­­fiú leány mini: 1. V. Volán női 26, 2. Fűzfői I. női 23, 3. Fűzfő fiú mini 23, 4. Fűzfő II női 23, 5. Pét női 22, 6. Peremarton 16, 7. Fűzfő III. 16 ponttal. Röplabda férfiak 2. Zirc D. 1. BVTC II 8 7 1 22: 6 15 2. Zirc D. 8 4 4 14:14 12 3. Asbóth SE 8 1 7 6:22 7 Az Asbóth SE-től két büntető­pont levonva. Ifjúságiak 1. BVTC ifi 8 8 0 24: 0 16 2. BVTC serd. 8 4 4 14:18 12 3. Zirc D. 8 0 8 4:24 8 Női eredmények: BVTC II­Pápai Kinizsi 0:3, Sümeg—Ajkai VT II 1:3, Sümeg-Pá­pa 1:3. Ifjúságiak: BVTC— Sümeg—Pápa 0:3. Teke NB III. Herend-Z. Spartacus 5:3 (2325:2271). Zalaegerszeg. Ér­tékes idegenbeli győzelem. A Herend legjobb dobói: Krieg 408, Fazekas 402. PSK-Inota 6:2 (2627:2503). Padragkút. A vendégek néhány játékosának gyengébb telje­sítménye miatt elmaradt a várt nagy küzdelem. Ld: Kardos 4791, Rajmon 450, Takács 436, ill. Nagy 442, Tóth 439, Susán 425. Pápai MÁV-II. Sörgyár 5:3 (2392,2377). Nagykanizsa. Óriá­si siker a pápaiak győzelme a listavezető otthonában. Leg­jobb dobóik: Palkovics 427, Rozs* 420. L. Olajbányász—Pét 6:2 (2569,2395). Lovászi. Otthoná­ban verhetetlen az Olajbá­nyász. A pétiek legjobb dobói: Raska 444, Bene 425. Kilenc ország csapatai búcsúztak a kupáktól Lezárult az 1980/81. évi nem­zetközi labdarúgókupák első felvonása. A BEK-ben és a KEK-ben kialakult a legjobb 16, az UEFA Kupában a leg­jobb 32 mezőnye. A 33 ország rajthoz állt 131 együtteséből 64 maradt a következő fordu­lóra. Kilenc ország — köztük nagy meglepetésre ott van Ausztria — valamennyi csapa­ta kiesett. Az is váratlan, hogy az NSZK és Hollandia mellett Bulgária, Csehszlovákia és az NDK valamennyi együttese to­vábbjutott. Az NSZK hét, Hol­landia 6, az NDK 5, Bulgária és Csehszlovákia 4-4 csapa­ta várja az újabb sorsolást, amelyet ma készítenek el Zü­richben. Meglepő, hogy Ang­lia öt együtteséből három ki­esett, köztük a bajnok Not­tingham, amely a bolgár CSZK Szófiától idegenben és otthonában is kikapott. A leg­rangosabb, már kupát nyert együttesek közül a Celtic, a Róma, a D. Zágráb, a United, az Anderlecht és a D. Kijev búcsúzott. A négy magyar csapat kö­zül csak a bajnok Bp. Hon­véd jutott a második forduló­ba. A DVTK után a Vasas és az Ú. Dózsa is kiesett. Labdarúgó MNK A. Aluminium-Ajkai Bányász 4:0 (2:0). Ajka,­­300 néző. V: Szemes (Sz.­hely). Már az első percekben kitűnt, hogy az NB II-es csapat hamar eldönti a továbbjutást. Végig az Alu irá­nyította a játékot. A 4. perc­ben Czibik szerezte meg a ve­zetést, majd a félidő­ hajrá­jában Túri növelte az előnyt. Fordulás után csak felvillaná­sai voltak az Alunak, de egy perc alatt előbb Vajda, majd Udvardi volt eredményes, 4:0. Közepes teljesítménnyel is megérdemelten nyert az Alu, mert a Bányász játéka csak a mezőnyben volt kielégítő. Jó: Udvardi, Molnár, Bencze, Pad J. PVSK-Fűzfő 2:0 (1:0). Pécs, 200 néző. V: Hegedűs (II.­ka­­nizsa). Végig a pécsiek irányí­tották a játékot, s rászolgáltak a győzelemre. Bár az első gól­nál Szájer kézzel tette maga elé a labdát, majd jogos bün­tetőből Huber szerezte a má­sodik gólt. Jó: Szabó, Szűcs, Kresz, ill. Takács, Csurgó. Mivel a Pécs 3:0-ra nyert Várpalotán, így megyénk négy csapata közül csupán az Aj­kai Alu jutott tovább. A 16 közé jutásért kiírt nagydöntő II. fordulója október 22-én lesz. A pályára lépett tíz NB I-es csapat közül a Volán és a Békéscsaba esett ki. Honvédelmi Kupa Várpalotán Várpalotán kedvező időben, 15 csapat 90 versenyzőjének részvételével rendezték meg az MHSZ hagyományos őszi Hon­védelmi Kupa városi lövészver­senyét. A legjobbak értékes tárgyjutalomban részesültek, s bejutottak a megyei döntőbe. Kispuska. Nők: 1. Körmendi­­né 80, 2. Bognárné 76, 3. Pető­­né 72 kör. (Mindhárman vár­palotaiak). Férfiak: 1. Pető (Várpalota) 88, 2. Papp (Inota) 87, 3. Rotter (Pét) 82 kör. If­júsági fiúk: 1. Mazák (Várpa­lota) 79, 2. Rávai (Pét) 76, 3. Schaffer (Várpalota) 76 kör. Sportpisztoly. Férfiak: 1. Be­­rényi (Várpalota), 2. Jankó (Pét) 54, 3. Huszics (Inota) 47 kör. Légpisztoly. Nők: 1. Dékány (Peremarton) 63, 2. Preiné (Vár­palota) 50, 3. Gelencsérné (Ino­ta) 31 kör. Ifjúsági, fiúk: 1. Sza­badi (Peremarton) 68, 2. Vincze (Várpalota) 59, 3. Kisbajcsi (Várpalota) 54 kör. Az összetett csapatban: 1. Várpalotai Szénbányák Gép­üzem 359, 2. Peremarton 330, 3. Inotai Alumíniumkohó 299 körrel. Labdarúgó DSK és OSK Ifjúsági kupa BVTC-V. Bányász 5:0 (2:0). Várpalota. V.: Tóth T. G.: Fü­löp 3, Rein, Gazdag. Ajkai Alu -NIKE FÁK 1:0 (1:0). Fűzfő. V.: Mészáros. G.: Simon. Csabren­­dek—Pápai Textiles 0:6 (0:3). Az október 7-i mérkőzés: Pá­pai Textiles-Ajkai Alumínium. A BVTC, mint a tavalyi legjobb már bejutott az országos dön­tőbe, amelynek első két fordu­lóját még idén megrendezik. Serdülő kupa BVTC-PMTE 4:1 (1:1). Pétfür­­dő. V.: Kuntner. G.: Fekete 2, Tiszai, Kovács, ill. Négó. NIKE FAK-Ajkai Alu 2:1 (0:1). Fűzfő. V.: Ehritz. G.: Varász, Bretus, ill. Bremm. P. Textiles—T. Bauxit­bányász 1:5 (1:2). Az október 8-i mérkőzés: BVTC-Fűzfő. A T. Bauxitbányász, mint a tava­lyi legjobb, már bejutott az or­szágos nagydöntőbe. Balról a női verseny három legjobbja: Körmendi Sándorné, Bognár Józsefné és Pető Sándorné. Jobbról a Petőfi Sándor gépüzem győz­tes férficsapata. Fotó: Berényi Sándor Kitüntetések A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa az 1980-as teke-világbajnokságon elért kiemelkedő eredménye elisme­réséül Csányi Bélának, a Fe­rencváros tekézőjének a Ma­gyar Népköztársaság Sportér­demérem arany, Kristyán Zsu­zsának, a Győri Lenszövő és Makkai Miklósnak a Pápai Va­sas tekézőjének a Magyar Népköztársaság Sportérdem­érem ezüst fokozata kitüntetést adományozta. Sportszerűségi díj Az Országos Testnevelési és Sporthivatal, a Művelődési Mi­nisztérium és a Magyar Újság­írók Országos Szövetsége által 1967. évben alapított Sportsze­rűségi díjat kiemelkedően sportszerű magatartást tanúsító sportemberek (versenyzők, diák­­sportolók, sportvezetők, edzők, testnevelő tanárok, játékveze­tők, társadalmi aktívák stb.), vagy sportkollektívák (sport­egyesületek, diák sportkörök, szakosztályok, csapatok, együt­tesek stb.) ez évben is elnyer­hetik. Az erre vonatkozó ja­vaslatokat a területileg illeté­kes TS-ek, magánszemélyek közvetlenül, vagy a sajtó útján juttathatják el az OTSH-hoz. (1054 Budapest, Rosenberg hp. u. 1). Méltó jubileum Az idén ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Herendi Porcelán SE. Akik az év elején ezt még nem tud­ták, azok az eltelt hónapok alatt megismerhették a gazdag programot. Történt ugyanis, hogy a patinás klub vezetői el­határozták: méltó módon ünnepükt meg az emlékezetes év­fordulót ... Sokan joggal kérdezhetik, mi ebben az ötletben a rend­kívüli, a szokatlan? A válasz nagyon egyszerű: a kivitelezés módja. A heren­­diek ugyanis a jubileum kapcsán csaknem egész éves prog­ramot szerveztek. Olyat, amire joggal figyelt fel bárki! Nem­csak az ilyenkor szokásos ünnepi közgyűlést tartották meg, hanem valamennyi szakosztályuknak biztosítottak szereplési lehetőséget. A labdarúgók megmérkőztek az Újpest és a Diósgyőr NB I-es gárdájával, az idősebbek pályára léptek az öregfiúk válogatott ellen. A női kézilabdázók összemér­hették erejüket a sokszoros magyar bajnok Bp. Vasassal. A tekézők pályára léptek a világbajnokságon ezüstérmet szer­zett férfiválogatott ellen. Az asztaliteniszezők Jónyert és Klampárt, valamint a korábbi nagy sikereiről ismert Sidó Ferencet hívták meg vendégszereplésre. A környéken köz­kedvelt autóssport híveinek ügyességi versenyt szerveztek, ahol bárki indulhatott. S ezzel még nem merült ki az ötletek sora. Megrendezték az egykor oly népszerű díjdobást a tekézők számára, s a ter­mészetjárók, a tömegsportban részt vevők sem maradtak esemény nélkül. Részükre az egyik közeli kirándulóhelyen tartottak egész napos - sport- és kulturális programokkal tarkított - találkozót. Valamennyi összejövetelt összekötötték tombolával, amely (mind később kiderült) örvendetesen gya­rapította a félévszázados jubileumát ünneplő klub pénztárát. Mondhatnák sokan, könnyű nekik ... Példájuk nem egyedi! Ahol adnak a hagyományokra, ott mindenütt sikerült emlékezetessé tenni az eseményt. Példa erre a NIIKE FÁK közelmúltban ünnepelt hasonló jubileuma, vagy éppen napjainkban a P. Textiles ünnepségsorozata. Pápán a kék-sárgák ünnepségeinek keretében a labdarú­gás valamennyi korosztályában — úttörők, serdülők, ifjúsá­giak, felnőttek és öregfiúk — megrendezték a jubileumi mér­kőzéseket. Egy hete olimpikonok részvételével tornában ren­deztek jól sikerült gálát a pápai szabadtéri színpadon. Ellenben sorolhatnánk olyan neves egyesületeket is - hadd ne említsük most a nevüket -, amelyek egy jutalmazással egybekötött közgyűlésen elintézték a megemlékezést. Úgy véljük, a jubileumot a korábban említett sportkörök szer­vezték meg méltóbban! K. D. Október 7-én, kedden Pápán játszik a magyar és az osztrák U-válogatott A magyar labdarúgó-válo­gatott szerdán este Bécsben Ausztria ellen játssza idei nyol­cadik, történetének pedig 545. országok közötti mérkőzését. Mészöly Kálmán szövetségi ka­pitány csütörtökön délelőtt nyilvánosságra hozta újabb válogatott keretét. Mészöly 18 játékost viívott be az osztrákok elleni mérkő­zésre, sőt további 3 biztonsá­gi tartalékot is megjelölt ar­ra az esetre, ha váratlan ese­mény jönne közbe. A 18-as keretben két újonc található, Kardos (Ú. Dózsa) és Kiss M. (Nyíregyháza). Még nem volt válogatott és 1977 februárja óta először kap játéklehetősé­get a békéscsabai Kerekes At­tila. — Szükség volt újabb vál­toztatásokra - mondotta Mé­szöly Kálmán, szövetségi ka­pitány. — A korábbi keretből Bálint, Garaba, Tóth J. és Tö­­rőcsik hiányzik. — A csapatösszeállítással még várok, van időnk. Az biz­tos, hogy Kerekes helyet kap a védelemben, Kardosnak és Kiss M.-nek is szeretnék já­téklehetőséget biztosítani. Az osztrákok elleni váloga­tott keret 18 játékosát 11 klub adja, a bajnok Bp. Honvéd 5 labdarúgóval képviselteti ma­gát. A keret tagjai. Kapusok: Katzirz (Pécsi MSC), Mészáros (Vasas). Védők: Paróczai, Var­ga (Bp. Honvéd), Szántó (Diósgyőr), Kerekes (Békéscsa­ba), Kereki (ZTE) és Kardos (Ú. Dózsa). Középpályások: Pász­tor (Békéscsaba), Nyilasi (Fe­rencváros), Dajka (Bp. Hon­véd), Burcsa és Csongrádi (mindkettő Videoton). Csatá­rok: Bodonyi, Esterházy (mind­kettő Bp. Honvéd), Kiss L. (Vasas), Pölöskei (Rába ETO) és Kiss M. (Nyíregyháza). Biztonsági tartalékok: Rabcsák (Békéscsaba), Végh (Videoton) és Borostyán (Diósgyőr).­­ A játékosokkal pénteken 10.30 órakor találkozunk az MLSZ-ben — mondotta Mé­szöly Kálmán. — Ebéd után Győrbe utazunk. Az ETO-pá­­lyán edzünk pénteken délután és szombaton délelőtt. Szombaton 15.30 órától játszunk Moson­magyaróváron a Motim TE el­len, majd Sopronba tesszük át székhelyünket. Itt vasárnap délelőtt, hétfőn és kedden dél­előtt és délután, szerdán pe­dig délelőtt tartunk edzést. A szerdán Bécsben 19 órakor kezdődő mérkőzésre 15.30 óra­kor indulunk Sopronból és egyenesen a Práter-stadionba megyünk. A 21 éven aluli válogatott kedden 14.15 órakor Pápán az osztrákok hasonló korú játé­kosokból álló csapatával ját­szik. A magyar együttes edző­je Szimcsák István. A keret tagjai. Kapusok: Disztl P. (Videoton), Szieben (Bp. Honvéd). Védők: Horváth R. (Ferencváros), Róth (Pécs), Disztl L. (Videoton), Kincses (Csepel), Jurácsik (VI. Dózsa), Cseke (MTK-VM). Középpályá­sok: Seres (Volán), Csepregi (Békéscsaba), Kelemen (Cse­pel). Csatárok: Murai (Ferenc­város), Boda (MTK-VM), Haj­szán (Rába ETO), Kurucz (Bé­késcsaba). (A két legidősebb Csepregi és Kelemen.) Bizton­sági tartalék: Pleskó (MTK­­VM), Rixer (Vasas) és Koch (Ferencváros). A játékosok október 5-én, vasárnap 12 órakor találkoz­nak az MLSZ-ben és nyomban Pápára utaznak. Kedden előmérkőzést játszik 12.30 órás kezdéssel az Orszá­gos Ifjúsági Kupa keretében a P. Textiles az Ajkai Alu fia­taljaival. NAPLÓ - 1960. október 3., péntek -7

Next