Napló, 1982. november (Veszprém, 38. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-02 / 257. szám

­Köd az utakon­­ és a fejekben Nem könnyű ezekben a napokban gépkocsit vezetni: gya­kori­ a köd, nedvesek-csúszósak az utak. A baleseti veszélyre figyelmeztetnek, az óvatosságra intenek bennünket, szinte a nap minden órájában a rádióban, esténként a televízióban, regge­lenként a napilapokban. Hallgatjuk és nem bosszankodunk az ismétléseken, mert tudjuk, hogy veszélyről, emberek életéről van szó. Akik mondják, írják jót akarnak, s a figyelmeztetést mi szívesen fogadjuk, sőt a rossz, zord időről szóló híreket sietünk is továbbadni: — hallottad...? A gépkocsit vezetők döntő többsége épeszű, normális em­ber. Hallgat a figyelmeztetésre, elfogadja azt, s igyekszik a tanácsok szerint cselekedni, közlekedni. A gépkocsi ablakait indulás előtt letörli, hogy minden irányban jó kilátása legyen, a világítást ellenőrzi, és menet közben is óvatosabban vezet a megszokottnál. Vannak azonban nem épeszű, nem normális emberek is a volán mögött. (Udvariasságból használom ezeket a jelzőket, mert tulajdonképpen gyilkosjelölteknek kellene titulálnom őket.) Ők azok, akik a figyelmeztetést semmibe veszik, közlekedő tár­saikat rettegésben tartják, ők azok akik a jogosítvány adta jo­gukat úgy alkalmazzák, használják, ahogy ők akarják. Az elmúlt hét végén félezer kilométernyi utat tettem meg gépkocsival, ebből csaknem a felét megyénk fő és mellék­útjain. Sajnos jócskán találkoztam az előbb említettekkel. Meg­döbbentő, de a ködlepte utakon minden negyedik-ötödik gép­kocsinak volt bekapcsolva a világítása. Akadt persze vezető, aki a figyelmeztető fényvillantásra azonnal reagált, bekapcsolta a vi­lágítást esetleg még kézfelemeléssel is megköszönte a jelzést. És akadt sajnos nem kevés, akinek a kéz- és karmozdulatából félreérthetetlen volt a válasz , és ködbe burkolt ámokfutóként száguldott tovább. Találkoztam nem is egy olyan gépkocsival, amelyet a sza­bálytalanul előző szorított le az útról, s a szembeütközés helyett vállalták az útpadkát, az árkot. Remegő felháborodásukban is boldogok voltak vezetőik, hogy nem lett komolyabb bajuk, élet­ben maradtak. A bűnös pedig bizonyára elégedetten nyugtázta, hogy sikerült a manővere,­­ így kell ügyesen, gyorsan vezetni. De nem csak száguldás közben találkoztam a közlekedési fegyelmet, rendet semmibe vevőkkel. A temetők bejáratának környéke mindenütt telve volt gépkocsikkal. A szabályosan par­kolók mellett jócskán akadt autó, amelyik nem törődve renddel, tisztességgel, a járdára állva akadályozta a gyalogosok közle­kedését, amelyik parkolásával megbénította tucatnyi gépkocsi mozgását, — ügyeskedők, szemtelenek — mérgelődtek az embe­rek, — pedig nem csupán ennyiről van szó. Ők, akik óvóhelyük­ben fittyet hánynak a szabályoknak, a közlekedési etikának, őket menetközben sem érdekli, hogy más is közlekedik. Átszá­­guldanak a piros jelzésen, hiszen ki mer eléjük szabályosan el­indulni, a mellékutcából kivágva a gépkocsisort vészfékezésre kényszerítik, az autóbuszoknak nem adnak helyet a besorolás­ra, hiszen övék az elsőbbség. Sorolhatnám és sorolhatnánk a szomorú és megdöbbentő példákat. Hogyan jutottunk ide? Hiszen valamikor minden gép­kocsivezető kalapáló szívvel ment végig a vizsgapályán, óvato­san, mindenre és mindenkire figyelve vezette autóját a forga­lomban. Mitől bátorodtak fel az autóstörvényt semmibevevők? És vajon nincs visszaút? Nem lehet rákényszeríteni a kevese­ket a többség törvénytisztelő példájára? Az nem létezik, hogy az összefogás ne segítene. Ma ,,bocsánatos bűn" a szabály­­sértés, az ittas vezetés, sőt sajnálkozunk azon akit „elkaptak". A bírósági ítélet, a jogosítvány időleges bevonásának híre gyorsan eljut a családhoz, a rokonokhoz, az ismerősökhöz. Nem marad titok a munkahelyen, a szocialista brigádban, a felette­sek előtt sem. Milyen morális ítéletet vált ki híre ezeken a­ he­lyeken? Mert ma már úgy látszik kevés az a szemlélet, hogy: — a rendőrség, bíróság ítélkezett, a többi nem tartozik ránk. Példák sora bizonyítja, hogy a szabálysértést követi a bűncse­lekmény. Név szerint ismerik barátai, munkatársai az agresszív típusú kocsitulajdonosokat, mégis csak a katasztrófák, tragédiák bekövetkezése után mondják egymásnak:­­ ez bizony várható volt. Nem jól van ez így. A legkisebb emberi közösségektől kezdve a társadalom egészéig új értékrendet, morált kellene kialakítani a közlekedésben. Etikusabbat, szigorúbbat­ ítéljenek önök, mindannyian: álljanak meg néhány pecre egy-egy forgal­masabb útvonalon, útkereszteződésben, s igazolhatják, hogy talán túl sok ember zsebében van jogosítvány. E. Gy. Földvédelmi alapot hoztak létre A Magyar Közlönyben meg­jelent a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és a pénzügyminiszter együttes ren­delete a­ földvédelmi alapról. A jogszabály nemzetközi­leg is új megoldást tesz lehetővé ar­ra, hogy a mezőgazdasági mű­velésből kivont területek után járó térítés meghatározott­­ ré­sze, továbbá a művelési köte­lezettség elmulasztásáért kirótt bírságokból befolyt összeg — kiegészülve az­ állami támoga­tással — egyetlen kézben le­gyen. S a földek ismételt fel­használását, termőképességé­nek fokozását, általában a gazdaságos termelést szolgálja úgy, hogy központi elosztással­ oda kerüljön vissza, ahonnan elszármazott: a mezőgazdasági term­el­és­be. Az alapból az ál­lami tulajdonban lévő földek használói, továbbá a termelő­­szövetkezetek és a szakszövet­kezetek részesülhetnek vissza nem térítendő támogatásban. A támogatás részben a par­lagterületek szántóművelésbe való vonását szolgálja. Az alap 1983. január 1-től szolgálja a­ földek gazdaságo­sabb felhasználását. A MÉM szakértői szerint évente 10—15 ezer hektár művelésbe vételét, hasznosítását, illetve korszerűsí­tését teszi majd lehetővé a központilag kezelt forrás. A nagyüzemek az idén november 30-ig a megyei földhivatalok­hoz folyamodhatnak támogatá­sért, illetve hozzájárulásért, a döntés — a felterjesztés alap­ján — később a MÉM-et illeti meg. Felajánlott kis gázmezők A hazai szénhidrogén kutatá­sok során több olyan földgáz­­lelőhelyet tártak fel az olajbá­nyászok, amelyek kiaknázását ko­rá­b­ban g­a­zdaságta­l­an­nak tartották. Ezek elsősorban úgy­nevezett kis gázmezők, ame­lyek készlete a 400 millió köb­méter alatt van. Ez a­ mostani energiaínséges időkben nem csekély mennyi­ség, felhasználása népgazda­sági érdek. A kőolajipari szak­emberek által kitermelésre al­kalmasnak talált tizenöt ilyen gázmező össz­készlete három milliárd köbméter. Nem egy közülük közvetlenül rákapcsol­ható a regionális vezetékrend­szerekre, sok lelőhely hosszú éveken át elláthat fűtőanyaggal egy-egy ipari üzemet, vagy gazdaságot; a szénhidrogén­ipar most felajánlja hasznosí­tásra ezeket a kis gázmező­ket. Termel a Borostyán­front Jókai­­bányán Egy fejtésből napi ezer tonna szén A Veszprémi Szénbányák, a már korábban kidolgozott mű­szaki fejlesztési terv megvaló­sításaként, mind több aknában alkalmaz korszerű technikát a nagy, tömegtermelő munkahe­lyeken. Legutóbb arról számol­tunk be, hogy az Ajkai Bánya­üzem Amnin-1aknájában — kí­sérleti jelleggel — a 426-os fronton új, szintomlasztásos technológiának megfelelő „mail­mos” pajzsot állítottak üzembe, Várpalotán pedig — ugyancsak fronton — S—1 bányán szerelték be a KS—30 M típusú szovjet maróhengert. Hasonló eseményről adtak hírt a­z Ajkai Bányaüzem Jó­kai-lakná­jának dolgozói­ is. Itt októberben nyitották meg a­ 33/1-es, Borostyán elnevezésű front fejtését. A munkahelyen várpalotai gyártású, VHP—42-­­es típusú önjáró páncélpajzs­­berendezés alatt az NSZK-ból vásárolt Eichhof-maróhenger fejti a szenet. Az új front meg­nyitását nagyszabású bányabiz­tonsági szemlék, s természete­sen alapos tervezések előzték meg. A korszerű technikai fel­szereltség és a bánya dolgo­zóina­k szakértelme a­ lelkes és derekas munkával párosulva jó eredményeiket hozott már eddig is. Annak ellenére, hogy itt a geológiai és a tektonikai­­kö­rülmények mostohábbak, az új front — a tervek szerint — napi ezer tonnányi szenet ad majd. Itt jegyezzük meg, hogy az ajkai szénmedencében dolgo­zóknak már nagy a gyakorlatuk a frontfejtések előkészítésében és nyitásába­n. Ez nem is vé­letlen, hiszen — Meinhart Vil­mos egyetemi jegyzetei szerint — a hazai szénbányászatban elsőként az ajkai medencében, Ármin-a­knán éppen 55 éve, 1927-ben nyitottak frontfejtést. Itt, a magyar szénbányászat el­ső frontján, réselőgéppel fej­tették a szenet. A bánya dol­gozói tíz év múlva már vas­­támoikat is alkalmaztak. A mai utódok — lépést tartva a tech­nikai fejlődéssel — az automa­­tikát is igénybe veszik a biz­tonság és a termelékenység fokozásához. A föld alatti „agyközpont", ahol valóban megszűnt a nehéz fizikai munka. Azért még a korszerű technika sem tudja nyugdíjazni a szív­­lapátokat. Néha elő kell venni, hogy a lehullott szén se ma­radjon az omlás alatt. • Fotó: A.­ Horváth Péter Egy kis szerviz a szénfal mellett dolgozó gépeknél. Vállalkozás nagyüzemi módra (2.) Nem elég túlélni... Gazdaságunk mai és továb­bi gondjait nem a kisvállalko­zások, a gazdasági munkakö­zösségek, egyéni kezdeménye­zők oldják majd meg,­­ noha ezekre is igen nagy szükség van - hanem az, hogy a nagyvállalatoknál mennyire ho­nosodik meg a vállalkozói szel­lem, miképpen bontakozik ki és erősödik a vállalat-méretű vál­lalkozás. A fűzfői kivétel A szükség bizony nagy úr, s ha még jól felfogott vállalati érdekkel is párosul, akkor el­ismerésre méltó teljesítmények születhetnek. A fűzfői Nitroké­­mia Ipartelepeknél alig egy esztendő alatt gyökeresen megváltoztatták a felhasznált energiahordozók összetételét, fűtőolajról földgáz tüzelésre tértek át. Ezzel a bevezetése óta eltelt fél év alatt 50 ezer tonna olajat takarítottak meg. Mindez csupán egyetlen pél­dája egy látszólag nagyon csendes, látványosság nélküli nagy vállalkozásnak, amelynek számszaki mutatói nagyon is beszédesek. A tartós világgazdasági re­cesszió már a múlt évben is erősen lelassította hazai gaz­daságunk fejlődését, kiélezte munkáink, teljesítményeinek gyengeségeit. Az ipar, s szen­tetül a vegyipar mind kevésbé képes - legalább is egyelőre — átlagon felüli teljesítményt nyújtani, növelni terme­lését, fokozni exportját, erősíteni ter­melékenységét, hatékonyságát. Akadtak és akadnak persze ki­vételek is. A Nitrokémia dol­gozói például a múlt esztendő­ben is 14 százalékkal növelték termelésüket, nyolccal export­jukat, tizennyolccal nyereségü­ket, a termelékenység 16 szá­zalékos javítása mellett. A szá­mottevő nyereség alakulásában nemcsak ez játszott közre, hogy mindenekelőtt az igények ál­tal meghatározott termékből gyártottak többet, — s csakis ebből, — hogy a külpiacra pá­lyázó termékeknél fokozták a minőséget, ha­nem, hogy tavaly különösen nagy figyelmet for­dítottak az anyag- és energia­takarékosságra­. S érdemes is Fűzfőn, hiszen egyetlen egy százalékos alapanyag-meg­taka­rítás értéke eléri a 40 millió forintot.­­Nos a Nitrokémia dol­gozói, 1981-ben önmaguk és a népgazdaság számára 63 mil­lió forintot spóroltak meg. A múlt évi eredmények nem a véletlennek köszönhetők. Ezt az ideiek, az év eddigi három­­negyed részének sikerei is iga­zolják. Mert miközben a vegy­ipar fejlődése tovább lassult, sőt megyénkben egyetlen vegy­ipari vállalat sem tudta valóra váltani elképzeléseit, — 4—5 százalékkal mérséklődött a termelés, a­ vállalati nyereségek nem egy helyen , veszteségbe csaptak át, — Fűzfőn még min­dig talpon tudtak maradni. A összefogás, annak érdeké­ben, hogy ameddiig csak lehet talpon maradjanak. Vagyis, hogy átvészeljék, túléljék a je­lenlegi nehéz időszakot. Ennek minimális feltétel­eként ez év­ben többek között öt és fél­­milliárd forintnyi árbevételt kell elérniük a fűzfőieknek, úgy­hogy nyereségük ne legyen ki­sebb a tavalyi esztendő 70—75 százalé­kánál. Ennyi és csakis ennyi csökkenést még el tudnak viselni a nadrágszíj összehú­zásával. Az export árbevétel­nek el kell érn­ie a 17—18 mil­lió dollárt, amely önmagá­ban - a vállalat nagyságaihoz ké­pest — nem nagy, mégis az öt évvel ezelőttinek éppen három­szorosa. Vagyis a nehezebbé váló értékesítési viszonyok mel­let is biztosíta­ni kell az export mérsékelt, de egyenletes növe­kedését. A túlélés taktikáját szervesen be kellett illeszteni a vállalat távlati stratégia­i célkitűzéseibe. Olyképpen, hogy pácicul a ki­utat biztosító igényekhez iga­zodó termékszerkezet átalakí­tásnak legvariálhatóbb, legru­galmasabb eszközéhez nyúlnak mindenekelőtt, nevezetesen az emberi tapasztalatokhoz, a munkások, műszakiak tenniaka­ró sághoz. Annál is inkább, mert Fűzfőn is vallják, a termékszer­kezet szükséges átalakítása nem következhet be valamely varázspálca suhintása nyomán. Hosszú idő, gépek, berendezé­sek, nyersanyagok, emberi tu­dás, no és persze pénz zavar­talan „együttállása” a feltéte­le a gyökeres változásnak. Ha bármelyik hiányzik, dőreség lenne gyors eredményt várni, be kell érni a kis lépések tak­tikájával. Ám ez is nagyon so­kat jeleníthet, fűzfőn ugyanis miután sikerült megerősíteni a NIKE-sek most is növelték ex­porttermelésüket, árbevételüket és nyereségük — noha koránt­sem a tavalyihoz hasonlóan — kedvezően alakult. Az átlagtól való eltéréshez ezúttal való­ban teljes vállalat­ méretű­­ vá­­lalkozás kellett, piackutató, feltáró vállalati munkát és így megismerni, hogy mit lehet eladni, mire van kereslet, a legkisebb üze­mekben­, műhelyekben is igye­keztek ehhez igazodni. Jó pél­da erre a glicim esete, amely­re napjainkban igen nagy a kereslet határainkon túl is, s amiit a meglévő gépek, beren­dezések minimális átalakítá­sá­­val, jelentősebb beruházás nél­kül ma már ,ki is tudnak elé­gíteni. A „kézivezérlés" módszere kamatoztatható az átvett, újon­nan telepített korszerű technika hatékony elsajátításában, to­vább­fejlesztésében is. Vagyis hogy ne érjék be a­ legfejlet­tebb technikák, technológiák „üzemelésével” — mint például most a nyugati licencek alap­ján megépített monok­órecet­­sav üzemnél — hanem ebből merítve a régebbi eljárásokat, berendezéseket is igyekezzenek korszerűsíteni. A „könnyen” mozgósítható tartalékok közé tartozik, hogy a piac már em­lített megismerése, feltárása mellett a vállalat egész keres­kedelmi szervezetét erősíteni, s hatékonyabbá kellett tenni. S korántsem úgy, hogy növelték a kereskedők számát, hanem egyfajta „átprogramozással”. Meg kellett értetni és el kellett fogadtatni mindenkivel, hogy csakis az eladott termék, a termék. Műszakina­k, munkás­nak egyaránt a­­kereskedő szemével is látnia kellett, s tatjai ma már munkáját, te­vékenységét. Mindez természe­tesen nem zárja ki, hogy a hivatásos kereskedők szerve­zetét is erősítették a Nitroké­­miáná­l, önálló kereskedelmi igazgatóság létrehozásával, az ügynöki hálózat fejlesztésével, bővítésével. „Kézivezérléses” tartalékok Most kell fejleszteni! jelentette, s jelenti, hogy most ebben a nehéz időszakban kell igazán minden anyagi eszközt, energiát koncentrálni a fejlesz­tésre, a beruházások fokozására. Ennek elfogadtatásához bizony nem kis erőfeszítések kellettek s kel­lenek, hiszen eredményei ma még­­kevésbé, vagy egyál­­talán nem mérhetők fel. Ennek szolgálatában minden korábbinál szorosabban fűzte a Nitrokémia kapcsolatait a felhasználó hazai vállalatokkal és vele együttműködő kutató­­intézetekkel. Az előbbiekkel az igények még konkrétabb megismerése érdekében, az utóbbiakkal, pedig a 80-as évek közepének, a 90-es évek elejének várható fejlesztési irányainak megismerése végett. A­ jövőre való felkészülést szol­gálják azok az állami nagy be­ruházásokhoz képest szerény, de a vállalati mértékhez viszo­nyítottan­ mégis igen jelentős beruházások is, melyek a ter­mékszerkezet megváltoztatásá­nak hosszú távú programját az exportkínálat bővítését készítik elő. Ezek mindegyikének közös jellemzője, - s ez már szoros tartozéka a vállalati stratégiá­nak - hogy a vállalat belső ver­tikumának egyfajta átalakítását szolgálja­. Méghozzá annak ér­dekében, hogy három-négy alapanyagra épülve minél szé­lesebb­­körű feldolgozottságú terméksorral jelentkezzen a Nitrokémia a­ hazai és nemzet­közi piacokon. Mert ez az a vállalkozás, amely a jelenlegi feltételek s a jövőben belátható lehetőségek mellett biztosítja a nagy vállalat jövőjét. Még ak­kor is, ha­ az ezzel kapcsolatos kockázatvállaláshoz ma még nem teljes egészében biztosí­tottak az eszközök, lehetősé­gek, hiszen egy-egy vállalat munkáját még mindig csakis rövid távon értékelik, értékel­jük. Andrássy Antal következik: Rögös úton A „Nikések" nagy vállalko­zása azonban" igazán abban érhető tetten, hogy nem érték be a túlélés taktikájával, nem azt vallották, s vallják, hogy csupán túlélni­­kell a mai ne­héz helyzetet, hanem egyúttal fel is kell készülni a jövőre, a­­korábbi tapasztalatok szerint elkerülhetetlenül­­ bekövetkező fellendülési időszakra. Ez azt NAPLÓ - 1982. november 2., kedd -­­

Next