Napló, 1982. december (Veszprém, 38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-11 / 291. szám

Marcalgergelyi Elindulok a legendás Bicsak­­dombról a falu központja felé. Balázsnéval, a postai kézbesí­tővel találkozom először. 1983- as Kincses Kalendáriumot kí­nál. Zörgő biciklivel kerülget­nek a boltba igyekvő háziasz­­szonyok, nyugdíjas férfiak. Szé­gyellem, hogy többen megelőz­nek a köszönésben. Itthon va­gyok. Ez a falu előbb ismert engem, mint én ismertem őt. Kisebb-nagyobb megszakítások­kal gyerekkorom óta nyugtat, szelídít. Mit mutassak meg be­lőle? Kifecseghetem-e intimitá­sain? Besodródom a boltba. Sok áru és sok ember. Szíves szó és Omnia-illat. Az asszonyok nemcsak azt mondják el, mit kérnek: „Adjál Negrót, két csomaggal, légy szíves, mert sál nélkül futkároznak ezek a nyavalyás kölykök". Aki konya­kot vesz vagy pezsgőt netán, magyarázkodik: „Vendégeket várok a hét végére, valamivel csak meg kell kínálnom ..." A vegyesbolttal szemben ma­gasodik a templom cingár tor­nya. 1910-ben épült, stílusa meglehetősen kevert, de a gó­tika érvényesül legerősebben. Nemrég még tiszteletben tar­totta a falu a helyfoglalás ér­tékrendjét a templomban. Az egykori nagygazdák hozzátar­tozói csak a saját padjukat foglalták el, hátrébb semmi pénzért nem ültek volna. Mára alaposan megcsappant a temlomba járók száma, az ülés­hierarchia elveszítette értelmét. Pedig negyven-ötven évvel ez­előtt micsoda förgeteges pör­lekedések származtak abból, ha valamelyik nagygazda templomépítő érdemeiből is fa­kadó státuszát bárki kétségbe vonta. Készült is egy feljegyzés az egyházgondnok aláírásával, melyben minden illetékes hi­telt érdemlően bizonyítani, iga­zolni tartozott, hogy mivel já­rult hozzá a „hit házának" az építéséhez. „Pápáról az én lo­vaskocsimmal hoztuk­ haza a keresztelőkutat, tetejét mindvé­gig az ölemben tartottam, hogy össze ne törjék." Harminc lépésre a templom­tól a kocsma húzódik meg a Lenin út és a Kossuth utca ta­lálkozásánál. A hatvanas évek elején, minden hónap tizedi­kén megjelent itt három hege­dűs cigány, s a­­Pápai Állami­­Gazdaság dolgozói a pénzük nagy részét elverték a fizetés­napon. A gyerekek meg az ut­cán ácsorogva várták, mikor szánja meg őket az atyai jó­akarat egy tábla csokoládé ere­jéig. Ebből a divatból szeren­csére nem teremtődött hagyo­mány, noha az italbolt így sem tátong az ürességtől. Ám most beszélgető emberek népesítik be, inkább a társaság, mint a pálinka kedvéért. A kocsmával szembeni ková­csoltvas kapu mögött szerény­kedik az apró postahelyiség. Hajdú Lajosné, a kiváló kishi­vatal kiváló vezetője angyali türelemmel végzi a munkáját. A remegő kezű, rosszul látó öregek helyett kitölti a csekke­ket, vényeket, a fiatalabbaknak újságokat ajánl. A faluba egyébként ötvenféle sajtóter­mék jár. Naponta 130 Naplót osztanak szét a kézbesítők. Huszonöt esztendő alatt fél­millió forintot költöttek könyvre az emberek. (Marcalgergelyi­­nek jelenleg 550 lakója van.) Családonként­­ átlagosan­­ 60 darab könyv található a pol­cokon. • A buszmegállóba egy óra előtt néhány perccel begurul a ,,győri” já­rat. Tizenketten szállnak fel rá. A textilgyárba és a húskombinátba indulnak — Pápára. A sofőr még bekap­ja az ebédet az éthordóból az öt perc várakozási idő alatt, majd körülnéz: leltározza az is­merősöket, pontosan tudja az „utaslistát". Nem csoda, hiszen a sofőr is e falu lakói, - csakúgy mint két váltótársa, Molnár Géza és Szabó Sán­dor —, Süle Károlinak hívják. Néhány perc múlva egy má­sik busz is bedübörög, a ne­messzalóki körzeti iskolából hozza a diákokat. Három év­vel ezelőtt még az óvodások is a központi község intézmé­nyében „csöveztek" — ahogy az egyik apróság megfogalmazta -, de a volt, jelentős társa­dalmi munkával épült általános iskolát melegkonyhás óvodává alakították át. Sétálok tovább a decemberi napsütésben. (Kósa Lajosné kertjében még az ibolya is ki­nyílott!) A pedagógus szolgá­lati lakás előtt fölidézem azok­nak a tanároknak az alakját, akik e falunak a lámpásai, lelkei voltak. Emlékezem Viszt Ferencre, erre a 26 éves csu­paszív, fáradhatatlan, megszál­lott tanárra, aki néhány év alatt fölrázta a községet Csip­kerózsika-álmából. Szörnyű fia­talon ragadta el a halál. Most Fejes Mária, magyar­­történelem szakos pedagógus otthona ez a ház. Egyetemi végzettséggel, fővárosi életfor­mával a háta mögött jelenleg Nemesszalókon tanít, s Mar­­calgergelyiben tiszteletdíjas népműv­elő. Érdekes, hogy a vele szemközti házban lakó Demján János és felesége há­rom gyereket nevelt, a két fiú mérnöki, a leány pedagógus diplomát szerzett - s mindhár­man idegen vidéken találták meg a boldogságukat. Értelmiségi közege nincs a községnek. A munkájuk okán idejáró diplomások mégis fur­csa, erős kötődést tanúsítanak Marcalgergelyi iránt. A körzeti orvos, dr. Kovács Károly, Nyárádon lakik. Mi ta­gadás: érkezésekor gyanakod­va fogadta a falu. Milyen ke­­vésbeszédű ember, ráadásul szakálla van . . . Teltek, múltak a hónapok, évek, s a fiatal körorvos nemcsak tekintélyt, hanem bizalmat is szerzett a községben élő emberektől. Ko­vács doktor azt mondja: a gergelyiek tisztelik a tudást, nem szeretnek kertelni, őszin­ték, hinni lehet a szavukban. Dr. Kovács Károly ki is érde­melte, hogy tiszteljék. Szomba­ton, vasárnap ügyeletes orvos­hoz fordulhatnak a falulakók. Ám az ügyeletesnek egyidőben több helyszínt is be kellene járnia, természetesen erre kép­telen. A gergelyiek ilyenkor felzörgetik Nyárádon Kovács doktort, aki zokszó nélkül beül a kocsijába, s ellátja a gör­csökben fetrengő beteget. De térjünk vissza decemberi sétánkhoz. A kultúrházon — mely egy ideig a Pápai Állami Gazdaság tulajdonában volt, most már a tanács működ­teti -, s a szépen gondozott temetőn túl a vasúti sínek vá­lasztják el a falut Újmajortól. Mielőtt még átbújnánk a so­rompók alatt, térjünk be Vida Dezső nyugdíjas iskolaigazga­tóhoz. Egyéniségét, munkássá­gát, családját bemutatni­ né­,­hány sorban lehetetlen voln­a. Mit mondjak el róla? Hogy honismereti gyűjteménye párat­lan, a bélyegzőlenyomatoktól, a faluval kapcsolatos összes újságcikkig mindent gyűjt? Hogy már a hadifogságban megfaragta - oktató céllal - a bűvös csillag elődjét? Hogy csodájára járnak az általa ké­szített gobelinnek, perzsasző­nyegeknek? Mindezek csak té­nyek, melyek nem sokat jelez­nek Dezső bácsi lényéből. Mindenben szívesen segít, csak le ne fényképezzük, hiszen szerepelt ő már annyi újság­ban, a Lobogótól a Képes Új­ságon át egészen a Burgen­­landban német nyelven meg­jelenő Pannóniáig .. . Kedves Dezső bácsi - fotós kollégám segítségével -, ezúttal is szó­­fogadatlan tanítványnak bizo­nyulok. De hát nem rejthetjük el annak az arcát, aki évtize­deken át egy egész falunak adott arcot. A vasút másik oldalán talál­ható Újmajorban 16 család él. A majort 1949-ben építette a gazdaság. Varga László a kis­gazdaságok összevonása után, 1961-ben lett a Pápai Állami Gazdaság marcalgergelyi kerü­letének vezetője. — Hetven gergelyi és vinári dolgozónk van — mondja. — A falusi emberek megtalálják ná­lunk a számításukat, akik ko­rábban más vállalatoknál vál­laltak munkát, azok is vissza­térnek. Minden munkahelyünk­re gépkocsival szállítjuk az em­bereinket télen-nyom­on. Dolgo­zóinknak - a majorok felszá­molására szánt pénzből - 12 lakást vásároltunk, 16 családot kölcsönökkel, fuvarkedvezmény­­nyel segítettünk otthonhoz. Mi is ragaszkodunk a helyi, vagy környékbeli emberekhez, ta­pasztalataink szerint megbízha­tóak, fegyelmezettek. Újmajorban már működik az ezer férőhelyes új tehénistálló, a régi telepet borjúnevelővé alakítják át. A gazdaság­­tehát a majorba költözött a faluköz­pontból, irodákat is az új he­lyen építettek, ide települt a gépműhely is. A majorban nyugdíjasok és aktív dolgozók egyaránt lakják a szolgálati lakásokat. Boltba szívesebben járnak innen Vi­­nárra az emberek, mert az közelebb van, mint a gergelyi üzlet. Különben csendes, bé­kés itt az élet. Sem látványos veszekedések, sem egymás nya­kába borulások nincsenek. Visszafelé a Felszabadulás utcán ballagok. Szép új házak, vaskerítések sorakoznak egy­más mellett. Nézelődöm és töp­rengek. Mit kellene elmonda­nom még? Talán a kultúrház udvarán fúrt artézi kútról érde­mes híradást adnom, ez a falu egyetlen egészséges vízforrása. Bemutathatnék még nagyon sok becsületes arcot, olyan em­bereket, akik nem csináltak semmi különöset, csak tisztes­séggel dolgoztak, éltek, s ugyanilyen tisztességben is fog­nak meghalni — nem túl gaz­dagon. Dózsa György utcai házunk kertjén át elmegyek a Marca­lig. Ha átlépnék a folyón, már Vas megyében lennék. De nem lépek át. Hallgatom a vízcso­bogást, a száraz faágakba ka­paszkodó szél erőlködését, a megkonduló harangokat innen az északi szélesség 47 fok 18 perc 46,3 másodperc és a ke­leti hosszúság 17 fok 16 perc 20,8 másodperc által megha­tározott földrajzi pontról. Amit mások Marcalgergelyinek hív­nak. Én, szülőfalumnak. Hajbú Ferenc A. Horváth Péter felvételei 1910-ben épült az evangélikus templom. A kiváló kishivatal kiváló vezetője: Hajdú Lajosné. Szives szó és Omnia-illet. V­illavégen a tehéneledel. Dr. Kovács Károlyék otthonában. Vida Dezső, aki egy egész falunak adott arcot. Megbízhatók, fegyelmezettek a gergelyi dolgozók - mondja Varga László kerületvezető. NAPLÓ - 1982. december 11., szombat - )

Next