Napló, 1982. december (Veszprém, 38. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-11 / 291. szám
Marcalgergelyi Elindulok a legendás Bicsakdombról a falu központja felé. Balázsnéval, a postai kézbesítővel találkozom először. 1983- as Kincses Kalendáriumot kínál. Zörgő biciklivel kerülgetnek a boltba igyekvő háziaszszonyok, nyugdíjas férfiak. Szégyellem, hogy többen megelőznek a köszönésben. Itthon vagyok. Ez a falu előbb ismert engem, mint én ismertem őt. Kisebb-nagyobb megszakításokkal gyerekkorom óta nyugtat, szelídít. Mit mutassak meg belőle? Kifecseghetem-e intimitásain? Besodródom a boltba. Sok áru és sok ember. Szíves szó és Omnia-illat. Az asszonyok nemcsak azt mondják el, mit kérnek: „Adjál Negrót, két csomaggal, légy szíves, mert sál nélkül futkároznak ezek a nyavalyás kölykök". Aki konyakot vesz vagy pezsgőt netán, magyarázkodik: „Vendégeket várok a hét végére, valamivel csak meg kell kínálnom ..." A vegyesbolttal szemben magasodik a templom cingár tornya. 1910-ben épült, stílusa meglehetősen kevert, de a gótika érvényesül legerősebben. Nemrég még tiszteletben tartotta a falu a helyfoglalás értékrendjét a templomban. Az egykori nagygazdák hozzátartozói csak a saját padjukat foglalták el, hátrébb semmi pénzért nem ültek volna. Mára alaposan megcsappant a temlomba járók száma, az üléshierarchia elveszítette értelmét. Pedig negyven-ötven évvel ezelőtt micsoda förgeteges pörlekedések származtak abból, ha valamelyik nagygazda templomépítő érdemeiből is fakadó státuszát bárki kétségbe vonta. Készült is egy feljegyzés az egyházgondnok aláírásával, melyben minden illetékes hitelt érdemlően bizonyítani, igazolni tartozott, hogy mivel járult hozzá a „hit házának" az építéséhez. „Pápáról az én lovaskocsimmal hoztuk haza a keresztelőkutat, tetejét mindvégig az ölemben tartottam, hogy össze ne törjék." Harminc lépésre a templomtól a kocsma húzódik meg a Lenin út és a Kossuth utca találkozásánál. A hatvanas évek elején, minden hónap tizedikén megjelent itt három hegedűs cigány, s aPápai ÁllamiGazdaság dolgozói a pénzük nagy részét elverték a fizetésnapon. A gyerekek meg az utcán ácsorogva várták, mikor szánja meg őket az atyai jóakarat egy tábla csokoládé erejéig. Ebből a divatból szerencsére nem teremtődött hagyomány, noha az italbolt így sem tátong az ürességtől. Ám most beszélgető emberek népesítik be, inkább a társaság, mint a pálinka kedvéért. A kocsmával szembeni kovácsoltvas kapu mögött szerénykedik az apró postahelyiség. Hajdú Lajosné, a kiváló kishivatal kiváló vezetője angyali türelemmel végzi a munkáját. A remegő kezű, rosszul látó öregek helyett kitölti a csekkeket, vényeket, a fiatalabbaknak újságokat ajánl. A faluba egyébként ötvenféle sajtótermék jár. Naponta 130 Naplót osztanak szét a kézbesítők. Huszonöt esztendő alatt félmillió forintot költöttek könyvre az emberek. (Marcalgergelyinek jelenleg 550 lakója van.) Családonként átlagosan 60 darab könyv található a polcokon. • A buszmegállóba egy óra előtt néhány perccel begurul a ,,győri” járat. Tizenketten szállnak fel rá. A textilgyárba és a húskombinátba indulnak — Pápára. A sofőr még bekapja az ebédet az éthordóból az öt perc várakozási idő alatt, majd körülnéz: leltározza az ismerősöket, pontosan tudja az „utaslistát". Nem csoda, hiszen a sofőr is e falu lakói, - csakúgy mint két váltótársa, Molnár Géza és Szabó Sándor —, Süle Károlinak hívják. Néhány perc múlva egy másik busz is bedübörög, a nemesszalóki körzeti iskolából hozza a diákokat. Három évvel ezelőtt még az óvodások is a központi község intézményében „csöveztek" — ahogy az egyik apróság megfogalmazta -, de a volt, jelentős társadalmi munkával épült általános iskolát melegkonyhás óvodává alakították át. Sétálok tovább a decemberi napsütésben. (Kósa Lajosné kertjében még az ibolya is kinyílott!) A pedagógus szolgálati lakás előtt fölidézem azoknak a tanároknak az alakját, akik e falunak a lámpásai, lelkei voltak. Emlékezem Viszt Ferencre, erre a 26 éves csupaszív, fáradhatatlan, megszállott tanárra, aki néhány év alatt fölrázta a községet Csipkerózsika-álmából. Szörnyű fiatalon ragadta el a halál. Most Fejes Mária, magyartörténelem szakos pedagógus otthona ez a ház. Egyetemi végzettséggel, fővárosi életformával a háta mögött jelenleg Nemesszalókon tanít, s Marcalgergelyiben tiszteletdíjas népművelő. Érdekes, hogy a vele szemközti házban lakó Demján János és felesége három gyereket nevelt, a két fiú mérnöki, a leány pedagógus diplomát szerzett - s mindhárman idegen vidéken találták meg a boldogságukat. Értelmiségi közege nincs a községnek. A munkájuk okán idejáró diplomások mégis furcsa, erős kötődést tanúsítanak Marcalgergelyi iránt. A körzeti orvos, dr. Kovács Károly, Nyárádon lakik. Mi tagadás: érkezésekor gyanakodva fogadta a falu. Milyen kevésbeszédű ember, ráadásul szakálla van . . . Teltek, múltak a hónapok, évek, s a fiatal körorvos nemcsak tekintélyt, hanem bizalmat is szerzett a községben élő emberektől. Kovács doktor azt mondja: a gergelyiek tisztelik a tudást, nem szeretnek kertelni, őszinték, hinni lehet a szavukban. Dr. Kovács Károly ki is érdemelte, hogy tiszteljék. Szombaton, vasárnap ügyeletes orvoshoz fordulhatnak a falulakók. Ám az ügyeletesnek egyidőben több helyszínt is be kellene járnia, természetesen erre képtelen. A gergelyiek ilyenkor felzörgetik Nyárádon Kovács doktort, aki zokszó nélkül beül a kocsijába, s ellátja a görcsökben fetrengő beteget. De térjünk vissza decemberi sétánkhoz. A kultúrházon — mely egy ideig a Pápai Állami Gazdaság tulajdonában volt, most már a tanács működteti -, s a szépen gondozott temetőn túl a vasúti sínek választják el a falut Újmajortól. Mielőtt még átbújnánk a sorompók alatt, térjünk be Vida Dezső nyugdíjas iskolaigazgatóhoz. Egyéniségét, munkásságát, családját bemutatni né,hány sorban lehetetlen volna. Mit mondjak el róla? Hogy honismereti gyűjteménye páratlan, a bélyegzőlenyomatoktól, a faluval kapcsolatos összes újságcikkig mindent gyűjt? Hogy már a hadifogságban megfaragta - oktató céllal - a bűvös csillag elődjét? Hogy csodájára járnak az általa készített gobelinnek, perzsaszőnyegeknek? Mindezek csak tények, melyek nem sokat jeleznek Dezső bácsi lényéből. Mindenben szívesen segít, csak le ne fényképezzük, hiszen szerepelt ő már annyi újságban, a Lobogótól a Képes Újságon át egészen a Burgenlandban német nyelven megjelenő Pannóniáig .. . Kedves Dezső bácsi - fotós kollégám segítségével -, ezúttal is szófogadatlan tanítványnak bizonyulok. De hát nem rejthetjük el annak az arcát, aki évtizedeken át egy egész falunak adott arcot. A vasút másik oldalán található Újmajorban 16 család él. A majort 1949-ben építette a gazdaság. Varga László a kisgazdaságok összevonása után, 1961-ben lett a Pápai Állami Gazdaság marcalgergelyi kerületének vezetője. — Hetven gergelyi és vinári dolgozónk van — mondja. — A falusi emberek megtalálják nálunk a számításukat, akik korábban más vállalatoknál vállaltak munkát, azok is visszatérnek. Minden munkahelyünkre gépkocsival szállítjuk az embereinket télen-nyomon. Dolgozóinknak - a majorok felszámolására szánt pénzből - 12 lakást vásároltunk, 16 családot kölcsönökkel, fuvarkedvezménynyel segítettünk otthonhoz. Mi is ragaszkodunk a helyi, vagy környékbeli emberekhez, tapasztalataink szerint megbízhatóak, fegyelmezettek. Újmajorban már működik az ezer férőhelyes új tehénistálló, a régi telepet borjúnevelővé alakítják át. A gazdaságtehát a majorba költözött a faluközpontból, irodákat is az új helyen építettek, ide települt a gépműhely is. A majorban nyugdíjasok és aktív dolgozók egyaránt lakják a szolgálati lakásokat. Boltba szívesebben járnak innen Vinárra az emberek, mert az közelebb van, mint a gergelyi üzlet. Különben csendes, békés itt az élet. Sem látványos veszekedések, sem egymás nyakába borulások nincsenek. Visszafelé a Felszabadulás utcán ballagok. Szép új házak, vaskerítések sorakoznak egymás mellett. Nézelődöm és töprengek. Mit kellene elmondanom még? Talán a kultúrház udvarán fúrt artézi kútról érdemes híradást adnom, ez a falu egyetlen egészséges vízforrása. Bemutathatnék még nagyon sok becsületes arcot, olyan embereket, akik nem csináltak semmi különöset, csak tisztességgel dolgoztak, éltek, s ugyanilyen tisztességben is fognak meghalni — nem túl gazdagon. Dózsa György utcai házunk kertjén át elmegyek a Marcalig. Ha átlépnék a folyón, már Vas megyében lennék. De nem lépek át. Hallgatom a vízcsobogást, a száraz faágakba kapaszkodó szél erőlködését, a megkonduló harangokat innen az északi szélesség 47 fok 18 perc 46,3 másodperc és a keleti hosszúság 17 fok 16 perc 20,8 másodperc által meghatározott földrajzi pontról. Amit mások Marcalgergelyinek hívnak. Én, szülőfalumnak. Hajbú Ferenc A. Horváth Péter felvételei 1910-ben épült az evangélikus templom. A kiváló kishivatal kiváló vezetője: Hajdú Lajosné. Szives szó és Omnia-illet. Villavégen a tehéneledel. Dr. Kovács Károlyék otthonában. Vida Dezső, aki egy egész falunak adott arcot. Megbízhatók, fegyelmezettek a gergelyi dolgozók - mondja Varga László kerületvezető. NAPLÓ - 1982. december 11., szombat - )