Napló, 1983. október (Veszprém, 39. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-01 / 232. szám
világhíradó _ _ BUDAPEST A Kínai Népköztársaság megalakulásának 34. évfordulója alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Li Hszien-nien államelnököt és Csao Ce-jangot az államtanács elnökét. * TBILISZI Pénteken folytatódik a magyar parlamenti küldöttség látogatása a Grúz Szovjet Szocialista Köztársaságban. A magyar képviselők Apró Antalnak, az Országgyűlés elnökének vezetésével a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának meghívására szerdán érkeztek hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba, s csütörtökön utaztak Tbiliszibe. A magyar képviselők megismerkedtek a grúz főváros építészetével, a műemlékek helyreállításával. A Római Klub budapesti ülésének befejezéseként pénteken sajtótájékoztatót tartottak a klub képviselői, melyen beszámoltak a tanácskozás során végzett munkájukról. Elmondották, hogy a konferencián áttekintették a világélelmezés általános összefüggéseit, foglalkoztak az élelmiszer-, önellátás lehetőségeivel, megvitatták többek között az élelmiszer-kereskedelem és -elosztás kérdéseit. A tanácskozás egyben jó alkalmat biztosított arra is, hogy a külföldi tudósok megismerkedhessenek a magyar mezőgazdasággal, mely az elmúlt 20 év során jelentős eredményeket ért el, s ma már számos ágazata a világ élvonalába tartozik. A konferencia ideje alatt Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára fogadta Aurelio Pecceit, a Római Klub elnökét. HAVANNA Konkrét megállapodások nélkül, de a párbeszéd fenntartásának lehetőségével értek véget csütörtökön a salvadori hazafiak és a kormány képviselőinek első, hivatalos tárgyalásai. A kolumbiai fővárosban tartott találkozó Belisario Betancourkolumbiai államfő közvetítésével jött létre. BEJRÚT A bejrúti repülőtér közmegelégedést keltő megnyitása után pénteken a szintén hoszszabb ideje lezárt közlekedési főútvonalak szabaddá tételére összpontosította figyelmét a libanoni hadsereg, a jobboldali milíciák, az ellenzéki Nemzeti Megmentési Front és az AMAL nevű síita szervezet katonai képviselőiből alakult tűzszüneti felügyelő bizottság. A fegyvernyugvás sorsát illetően nyugtalanító körülmény, hogy még mindig nem gondoskodott a tűzszünet megbízható nemzetközi ellenőrzéséről. NEW YORK Csütörtökön befejeződött az ENSZ-közgyűléssel egyidejűleg New Yorkban rendezett állam- és kormányfői értekezlet. A tanácskozáson - amelyet Indira Gandhi indiai miniszterelnök abból a célból kezdeményezett, hogy lehetőséget nyújtson a világ különböző politikai felfogású és fejlettségű országai közötti széles körű párbeszédre a béke, a leszerelés és a gazdasági fejlődés előmozdítása általános témáiról — huszonnégy állam vezetője vett részt. GENF Fejenként csupán évi 12,5 dollárba kerülne a fejlődő világ több millió gyermekének megmentése a haláltól - közölte most kiadott jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A szervezet adatai szerint évente 12 millió gyermek hal meg, mielőtt betöltené első életévét a fejlődő világban született gyerekek körülbelül 10 százaléka. További 4 százalékuk nem éri meg az ötödik évet. Losontzi Pál felszólalása az ENSZ-közgyűlés 38. ülésszakán (Folytatás az 1. oldalról) Fontos kezdeti lépés lenne megítélésünk szerint a nukleáris leszereléshez vezető úton annak a javaslatnak a megvalósítása, hogy az atomfegyver birtokában lévő államok kölcsönösen fagyasszák be a nukleáris fegyverkészleteiket. Úgy véljük továbbá, hogy mielőbb szerződést kellene kötni a nukleáris fegyverkísérletek teljes és általános betiltásáról, s véget kellene vetni az újabb nukleáris fegyverfajták kifejlesztésének, a meglévők korszerűsítésének. A nukleáris leszerelési tennivalókkal szorosan összefüggő feladatnak tartjuk az e fegyverek elterjedésének megakadályozására hivatott atomsorompó-szerződés erősítését, s ezzel párhuzamosan a nukleáris fegyvernek birtokában nem lévő államok biztonságának szavatolását. A Magyar Népköztársaság közvetlenül érdekelt olyan megállapodásban, hogy ne helyezzenek el nukleáris fegyvereket ott, ahol még nincsenek, s ne növeljék a mennyiségüket ott, ahol már vannak. Nagymértékben elősegítené a bizalom és a nemzetközi biztonság erősödését, ha mind Európában, mind a világ más részein atomfegyvermentes és békeövezeteket alakítanának ki. Szeretném külön hangsúlyozni, mennyire nagy jelentőségűnek tartom a Varsói Szerződés tagállamai által az idén januári prágai ülésükön tett azon javaslatot, amely indítványozza a NATO tagállamainak, hogy kössenek velük szerződést a katonai erő alkalmazásáról való kölcsönös lemondásról és a békés kapcsolatok fenntartásáról. A Magyar Népköztársaság különleges fontosságot tulajdonít a hadászati fegyverzetek korlátozásáról és csökkentéséről folyó szovjet-amerikai tárgyalásoknak, és őszintén reméli, hogy azok eredményesek lesznek. Az emberiség békés jövőjét súlyosan fenyegetné, ha a fegyverkezési hajszát kiterjesztenék a világűrre. Ennek megelőzését szolgálja a most benyújtott nagy fontosságú szovjet javaslat, amelyet a Magyar Népköztársaság kormánya ezért teljes mértékben támogat. Magyarországot sok más európai országgal együtt nyugtalanítja az új típusú amerikai nukleáris eszközök tervezett nyugat-európai telepítése. A meglevő stratégiai egyensúly megbontása messzemenő következményekkel járhat nemcsak Európa, hanem az egész világ békéjére és biztonságára. Fontos kelet-nyugati megállapodás Madridban Három évig tartó tárgyalássorozat után a madridi európai biztonsági és együttműködési találkozó tartalmas és kiegyensúlyozott záródokumentum elfogadásával fejezte be munkáját. E záródokumentum hosszú évek óta az első lényeges és széles körű keletnyugati megállapodás, aminek jelentőségét az adott nemzetközi helyzetben aligha szükséges külön hangsúlyoznom. Kivételesen fontosnak tartjuk, hogy a találkozó úgy döntött: összehívja az európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekkel és a leszereléssel foglalkozó konferenciát. A Magyar Népköztársaság kormánya a maga részéről ezentúl is ennek érdekében fog munkálkodni, s arra fog törekedni, hogy miként eddig is, a jövőben is hiánytalanul végrehajtsa a helsinki záróokmány és a madridi záródokumentum elveit és ajánlásait. Megtiszteltetésként fogadjuk, hogy 1985-ben Budapest lesz a madridi találkozó által elhatározott kulturális fórum színhelye, s megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy e fontos rendezvény sikeres legyen. A magyar kormány őszintén kívánja, hogy a madridi eredmény legyen kedvező hatással e világ más térségeire is. Sajnos azonban a szélsőséges körök politikája világszerte kedvezőtlenül érinti a pozitív törekvéseket, hátrányosan befolyásolja a válsággócok felszámolását célzó erőfeszítéseket. (Losonczi Pál a továbbiakban részletesen szólt a világ neuralgikus pontjairól.) Kedvezőtlen hatások a gazdasági együttműködésre A nemzetközi kapcsolatok romlása, a világgazdaság elhúzódó válsága és bizonyos politikai indítékú lépések folyamatosan kedvezőtlen hatással vannak a nemzetközi gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi és műszaki-tudományos együttműködés szinte minden területére. Ez megnehezíti a nemzetközi munkamegosztásban különösen érdekelt országok, köztük Magyarország helyzetét is. Köztudott, hogy a Magyar Népköztársaság tagja a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának, e nyitott gazdasági közösségnek, élvezi a szocialista államok együttműködéséből eredő biztonságot és előnyöket. Országunk azonban komolyan érdekelt a valamennyi államhoz fűződő gazdasági kapcsolatok erősítésében is, függetlenül azok társadalmi berendezkedésétől és politikai hovatartozásától. Meggyőződésünk, hogy a nemzetközi gazdasági együttműködés zavarainak megszüntetése csak közös erőfeszítéssel, a kölcsönös előnyökön alapuló és megkülönböztetésektől mentes együttműködés bővítésével lehetséges. A Magyar Népköztársaság úgy ítéli meg, hogy a nemzetközi kapcsolatokra oly káros előítéletekkel, nemzeti gyűlölködéssel, elzárkózással szemben a legjobb eszköz egymás megismerése. Ez kormányunk kiindulópontja az emberi kapcsolatok és az emberi jogok vonatkozásában is. A szocialista Magyarországnak e területen sincs szégyellni vagy rejtegetni valója. Mi az emberi jogok szférájából nem felejtjük ki az élethez és a munkához való alapvető jogot, s nem értünk egyet azokkal, akik szűkebbre vonják az emberi jogok körét. Elvi álláspontunk az, hogy a nemzetközi közösségnek elsősorban az emberi jogok tömeges és durva megsértésére kell felhívni a figyelmet. Ezek közül külön is kiemelem az apartheid, a faj, a bőrszín, a nemzeti kisebbségi hovatartozás és a hitfelekezet alapján előforduló jogsértő megkülönböztetéseket. Elvetjük az öngyilkos alternatívát A Magyar Népköztársaság eddig is partnere volt és ezután is partnere kíván lenni minden kormánynak a béke erősítését célzó nemzetközi együttműködésben. Meggyőződésünk, hogy nincs az a vitás kérdés, amelyet ne lehetne békésen, tárgyalások útján rendezni. A leghatározottabban elvetjük azt a korunkban öngyilkos alternatívát, hogy a fegyverek mondják ki a végső szót. A Magyar Népköztársaság, amelynek külpolitikája egybeesik az Alapokmányban megfogalmazott nemes célokkal és elvekkel, kész arra, hogy kivegye részét a világszervezet béke-erőfeszítéseiből. Köszönöm a figyelmüket. A nemzetközi helyzettel kapcsolatos magyar állásfoglalást az ülésszak résztvevői nagy érdeklődéssel fogadták. Elhangzása után annak mértéktartó, felelősségteljes hangnemét, ugyanakkor határozott állásfoglalását emelték ki. A délutáni ülésen Losonczi Pálon kívül Ecuador elnöke, valamint Zambia, Irak, Kuvait és Spanyolország külügyminisztere mondott beszédet. Az ülés után az ENSZ-palotában fogadást tartottak, amelyet Javier Perez de Cuellar, az ENSZ főtitkára adott az ülésszakon és az Indira Gandhi által azzal párhuzamosan összehívott csúcstalálkozón részt vevő állam- és kormányfők tiszteletére. A fogadáson az Elnöki Tanács elnöke mellett magyar részről jelen volt dr. Várkonyi Péter külügyminiszter, Hollai Imre külügyminiszter-helyettes és dr. Somogyi Ferenc, a magyar ENSZ-képviselet ideiglenes ügyvivője. Az Andropov-nyilatkozat visszhangjából A második világháború után az Egyesült Államokhoz intézett egyik legfontosabb felhívásnak minősítette a Rudé Právo pénteki számában Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának a nyilatkozatát. A csehszlovák kommunisták lapja szerint Andropov szavai komoly figyelmeztetést fogalmaztak meg azoknak a számára, akik a szocializmus katonai megsemmisítésének esztelen gondolatát forgatják a fejükben. Őszinte és szívből jövő volt a Rudé Právo szerint a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének a megnyilatkozása arról a különleges felelősségről, amely a világ vezető politikusaira hárul az atomkatasztrófa elhárításában. „Szigorú figyelmeztetés, hit és derűlátás" című pénteki vezércikkében a Rabotnicseszko Delo sorsformáló jelentőségűnek nevezte a szovjet vezető nyilatkozatát. A BKP KB lapja szerint Andropov szavai újabb ösztönzést adnak a nukleáris világégés megelőzéséért küzdő erőknek, felvillantják az enyhüléshez és a kölcsönösen előnyös együttműködéshez való visszatérés reményét és lehetőségét. A NATO szélsőségesen militarista erői megkísérlik a maguk javára megváltoztatni a megközelítő katonai egyensúlyt: ilyen körülmények között Moszkva figyelmeztetése világos, határozott és kemény — írta a Rabotnicseszko Delo. A Trybuna Ludu, a Lengyel Egyesült Munkáspárt lapja hasonló hangon ír Jurij Andropov nyilatkozatáról. A lap aláhúzta: rendkívül fontos állásfoglalásról van szó, amely ismételten megerősíti a Szovjetunió és a szocialista közösség többi országa külpolitikai alapelveit. Az SZKP KB főtitkára figyelmeztetett arra a veszélyre, amely az egész emberiséget fenyegetné, ha Nyugat-Európában elhelyeznék az új közepes hatótávolságú atomeszközöket — jelentette ki Andropov nyilatkozatáról Gordon McLennan, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára. Az Amerikai-Szovjet Baráti Társaság Országos Tanácsa ügyvezető igazgatójának, Allen Thomsonnak véleménye szerint a szovjet vezető megnyilatkozása arról, hogy a fegyverkezési hajszának véget kell és véget is lehet vetni, újból megvilágítja azt, hogy a Szovjetunió béketörekvése őszinte és töretlenül hisz a tartós biztonság megteremtésének a lehetőségében. A haladó libanoni erők teljesen osztják Jurij Andropovnak a béke és az emberiség sorsáért érzett aggodalmát - közölte a TASZSZ tudósítójával Fuad Szalmán, a libanoni Haladó Szocialista Párt főtitkára. - NAPLÓ - 1983. október 1., szombat Maurice Bishop sajtótájékoztatója Maurice Bishop, a Grenadai Népi Forradalmi Kormány és az Új Mozgalom Párt (JEWEL) elnöke - aki Lázár György miniszterelnök vendégeként, hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban - pénteken a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyárának tevékenységével ismerkedett. A nap folyamán Nagy János külügyminisztériumi államtitkár Unison Whiteman külügyminiszterrel folytatott megbeszélést időszerű nemzetközi kérdésekről. Maurice Bishop délután találkozott a magyar sajtó munkatársaival. Bevezetőül tett nyilatkozatában rámutatott, hogy budapesti tárgyalásait szívélyes, meleg légkör jellemezte, s különösen nagyra értékelte a Kádár Jánossal és Lázár Györggyel folytatott eszmecserét. Elismeréssel szólt arról az építőmunkáról, amelyet a magyar nép a fejlett szocialista társadalom megteremtése érdekében végez. A látogatás során szerzett tapasztalatai közül kiemelte azokat az eredményeket, amelyeket a magyar mezőgazdaság ért el. Maurice Bishop látogatásának hivatalos programját befejezve néhány napot hazánkban pihen. Az osztrák alkancellár budapesti megbeszélései Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese pénteken tárgyalást folytatott a meghívására hazánkban tartózkodó Norbert Stegerrel, az Osztrák Köztársaság alkancellárjával, kereskedelmi és iparügyi miniszterrel. Megvitatták a nemzetközi gazdasági élet egyes kérdéseit, és kölcsönösen tájékoztatást adtak országaik gazdaságának helyzetéről. Megvizsgálták a Magyarország és Ausztria közötti kereskedelmi és gazdasági együttműködés fejlesztésének további lehetőségeit. Különös figyelmet fordítottak az árucsere-forgalom feltételeinek javítására, az ipar, a mezőgazdaság és a szolgáltatások területén a termelési és értékesítési kooperációk s más együttműködési lehetőségek bővítésére, valamint a magyar gazdaságfejlesztési tervekben való osztrák részvétellel összefüggő kérdésekre. Lázár György, a Minisztertanács elnöke pénteken hivatalában fogadta Norbert Stegert. A találkozón részt vett Marjai József és jelen volt Arthur Agstner, Ausztria budapesti nagykövete is. Norbert Steger a magyarosztrák gazdasági, ipari és műszaki együttműködési vegyesbizottság társelnökeként részt vett a bizottság idei ülésén és magyar partnerével, Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel aláírták a bizottság jegyzőkönyvét. Norbert Steger a nap folyamán tárgyalásokat folytatott Méhes Lajos ipari miniszterrel és Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszterrel. Az osztrák alkancellár péntek este elutazott Budapestről. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Marjai József búcsúztatta. Németh Károly fogadta Roman Malinowskit Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára pénteken fogadta Roman Malinowskit, a Lengyel Egyesült Néppárt elnökét, a lengyel Minisztertanács elnökhelyettesét, aki a bábolnai napok rendezvénysorozatára érkezett hazánkba. A baráti légkörű találkozón Roman Malinowski tájékoztatást adott az Egyesült Néppárt munkájáról és a hazája szocialista kibontakozásában a pártjára háruló feladatokról. Elismeréssel szólt magyarországi tapasztalatairól, a magyar mezőgazdaság eredményeiről. Németh Károly tájékoztatta a lengyel vendéget az MSZMP tevékenységéről és megerősítette: az MSZMP továbbra is a két ország közötti sokoldalú kapcsolatok fejlesztésére törekszik. A találkozón jelen volt Kótai Géza, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Jerzy Zielinski, a Lengyel Népköztársaság magyarországi nagykövete. Szűrös Mátyás megbeszélése Habbasszal Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára pénteken fogadta George Habbast, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért Szervezet főtitkárát, aki küldöttség élén tartózkodik hazánkban. A szívélyes légkörű találkozón véleményt cseréltek időszerű nemzetközi kérdésekről, különös tekintettel a közel-keleti válság és a libanoni helyzet újabb fejleményeire, érintették a palesztin felszabadítási mozgalom harcának néhány kérdését. Az MSZMP képviselője megerősítette a magyar nép szolidaritását a Palesztinai arab nép igazságos küzdelmével, amelyet nemzeti jogainak érvényesítéséért folytat. George Habbas tegnap sajtótájékoztatót tartott és válaszolt a magyar újságírók kérdéseire. Fogadás Kína nemzeti ünnepén Ma Lie, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából pénteken fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson részt vett Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, Ábrahám Kálmán építésügyi és városfej-lesztési miniszter, Rabi Béla ipari minisztériumi államtitkár, Garai Róbert külügyminiszterhelyettes, valamint gazdasági, társadalmi és kulturális életünk több más képviselője. Jelen volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Magyar-osztrák pártközi megbeszélés Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására szeptember 29—30-án látogatást tett Budapesten Hans Kati, az Osztrák Kommunista PártPolitikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára fogadta Hans Kaltot, akivel Szikszay Béla az MSZMP osztályvezető-helyettese folytatott megbeszélést.