Napló, 1988. április (Veszprém, 44. évfolyam, 79-102. szám)
1988-04-02 / 79. szám
Állami díjasaink öten a huszonkettőből Hazánk felszabadulásának idei évfordulóján megyénkből, mint az a parlamenti tudósításból is kitűnik, öten részesültek magas állami kitüntetésben, Állami Díjban. Dr. Felek Béla, a Herendi Porcelángyár igazgatója, Entz Béla, az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, dr. Markó László, az MTA Műszaki Kémiai Kutatóintézet igazgatója, dr. Pera Ferenc, a Veszprémi Szénbányák vezérigazgatója, valamint a Veszprém Megyei Tejipari Vállalat zirci „Hámán Kató” sajtérlelő brigádja. Elsőként az utóbbiakkal készített riportunkat közöljük, majd elkövetkező lapszámainkban bemutatjuk a további kitüntetetteinket. Évek óta a vállalat legjobbjai között tartják számon a Veszprém Megyei Tejipari Vállalat zirci sajtérlelőjének Hámán Kató szocialista brigádját. 1962-ben alakult a kollektíva, azóta tizenkétszer érdemelték ki „A vállalat kiváló brigádja” címet, de a szakmai legjobbak között is szerepelnek. Mint megtudtuk, harmadszor jelölték őket magas rangú kitüntetés várományosai között. Az idei felszabadulási ünnepségen a brigád tagjai közül öten vehették át az Állami Díjat. Keresztesi Gáborné érlelővezetőt, Kiss Józsefné brigádvezetőt, Révész Ferencné laboránst, Áment Istvánné és Havlik Károlyné brigádtagokat érte a megtiszteltetés. Nem kellett a célprémium Aki járt már az érlelőben, az nem csodálkozik, tudja, igen nehéz és jó munkával érdemelték ki a kitüntetést. Az állandó tíz-tizenöt fokos hőmérséklet csak télen tűnik kellemesnek, a reumatikus betegségek előidézője lehet. Az anyagmozgatás zöme még most is kézimunka, s itt nők dolgoznak. - Nem mondhatnánk, hogy azért van ez így, mert nem törődnek velünk - mondja Keresztesi Gáborné. - Vállalatunk igazgatója egy alkalommal húszezer forint célprémiumot ígért annak, aki megoldja a gépesítést... Érdemi pályázat nem volt. - Azt sem mondhatnánk, hogy nem változott semmi az évtizedek alatt - folytatja Áment Istvánné -, hiszen nemrégen szállítószalagot szereltek be. Amikor idejöttem dolgozni, még kézzel paraffinoztuk a sajtokat, ma már zsugorfóliába csomagoljuk. Tíz-húsz éve egyenként, vagy ötösével raktuk az autókra a sajtot, nem is gondoltuk, mennyivel könynyebb a kosaras rakodás! Ezről ismerni meg a jó sajtot — Mint a minőség helyi őre — kapcsolódik a beszélgetésbe Révész Ferencné, mondhatom, hogy jól dolgoznak asszonyaink. Soha nem volt még minőségi kifogásunk, sem a hazai, sem a külföldi vásárlóktól nem érkezett panasz hozzánk. No persze, ez nem egyedül rajtunk múlik. Mi Pápáról és Gicről kapunk sajtot. A pápaiak évek óta országos szinten a legjobb sajtot gyártják. A giciek is ügyelnek a minőségre, de azért mi is hozzájárulunk a végtermék fogyaszthatóságához. Egymás szavába vágva mondják el az asszonyok, hogy mi történnék, ha megváltozna a hőmérséklet: a melegben túl nagy, hidegben túl kicsi buborékok képződnének. A tisztaság olyan alapvető követelmény, hogy szót sem érdemel. S van valami, ami látszólag nem olyan fontos, pedig ... Itt mindenki meg tudja enni a sajtot, s rendszeresen kóstolgatják is. Elképzelhetetlen, hogy egy kevésbé sikerült szállítmány a kereskedelembe kerüljön. — Annak is megvan a helye, ami rosszul sikerül — tájékoztat Havlik Károlyné. — Ömlesztett sajt lesz belőle. Még mi sem tagadhatjuk, hogy az ömlesztett sajtok a legnépszerűbbek a vásárlók körében. Borsos áron is kedvelt a trappista — Azért igazán nem panaszkodhatunk — pontosít Kiss Józsefné. — Azt hittük, hogy az áremelkedés után sokkal kevesebb embernek kell majd a trappista. Ezzel szemben eddig több sajtot szállítottunk az üzletekbe, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Hallotta, éppen most kértek még egy kocsiravalót Veszprémből a megszokott szállítmányon kívül. Nekem mégis meggyőződésem — veszi vissza a szót az érlelő vezetője —, hogy ebben az elismerésben nem csupán a mi munkánk számított. Vállalatunk az utóbbi években új termékek garmadájával ment ki a piacra. Valamennyi népszerű lett, a régieknél jobban szolgálja a fogyasztók egészségét. Tekintsük úgy, hogy rajtunk keresztül ismerik el ezt a munkát is. Ezt követően szenvedélyes beszélgetés kerekedett. Nem vita, hiszen valamennyien egyetértettek abban, hol van a csepp üröm az örömükben. Ismert, hogy a magas szintű kitüntetéseket meg kell pályázni, ha igazolni tudják, hogy érdemesek rá. A Hámán Kató brigád kollektív elismerésre várt. Fájdalommal vették tudomásul, hogy huszonkét ember sok, kiválasztották hát maguk közül azt a tizenhárom tagot, akik tíz évnél régebben dolgoznak ezen a helyen. A végső döntés az lett, hogy öten részesültek a kitüntetésben. Ők úgy érzik, hogy valamennyiük nevében kapják az Állami Díjat, de vajon úgy érzik-e a többiek is? Zircen 3401 tonna sajtot érlelnek évente, jó minőségben. Megérdemlik tehát az asszonyok, hogy ünnep előtt kicsit magukra gondoljanak, tervezgessék, milyen lesz az új ruha? Megbeszélték, hogy fogadja őket késő este, vagy kora hajnalban a fodrász. Hogy végre szépek legyenek. A pincében ugyanis a fehér köpeny alatt rétegesen öltöznek — sok-sok réteget öltenek magukra a reuma elkerülése érdekében -, fejükre szorosan kötik a kendőt, lábukra gumicsizmát húznak, szóval nem az elegancia a fő szempontjuk. 1() A kitüntetés átvétele után még Váncsa lepő miniszter is fogadta az öt zirci asszonyt. Nevüket beírhatták a minisztérium aranykönyvébe. Az ünnepségen olyan izgatottak voltak, mint a kamaszlányok, és olyan csinosak, mint azok az asszonyok, akik egy-két éve dolgoznak, nem negyedszázada, mint ők. Varga Ibolya A régebbi felvételen éppen csomagolnak a Hámán Kató brigád tagjai. Sajátos életünk ellenére nem vagyunk bezárkózva Interjú Balogh Béla vezérőrnagy, seregtest parancsnokkal Április negyedike hazánk felszabadulás utáni történetének, történelmének jelentős napja. Jelképpé vált, a fegyverek csendjének, nyugvásának szimbólumává. Érthető, hogy becsüljük, tiszteljük a szabadság, a béke első napját, hiszen régmúlt történelmünk során kevés hasonlóban volt részünk. Különösen ritka volt a csaknem félévszázados béke hazánk történetében. Furcsa, ellentmondásosnak tűnő, hogy békénket fegyvereink is őrzik, védik - pedig így igaz. A hadsereget nem nélkülözheti a diplomácia sem, de elmondható ez akár az ország műszaki fejlődésére is, hiszen a katonai kutatások eredményei egy idő után a polgári életben hasznosulnak ezernyi, mindennap használt cikkben. Ezért is fontos a Magyar Néphadsereg ismerete, kérdéseink is e célt szolgálják. — Vezérőrnagy elvtárs, ön szerint mi jellemzi a katonapolitika alakulását napjainkban? — A jelenségek nagyon bonyolultak, többnyire ellentmondásosak. Alaptétel, hogy a katonapolitikát mindig a „nagy” politika, a mindenkori nemzetközi helyzet alakítja, formálja. A katonapolitika - normális viszonyokat feltételezve -, soha nem a katonák önálló politikája. A döntések az állami és politikai vezetés legmagasabb szintjein születnek, ezek függvényében változik egy-egy álllam vagy szövetségi rendszer katonai doktrínája. A közelmúlt időszakában kétségtelenül születtek történelmi jelentőségű, reménytkeltő döntések, amelyek végső soron azon a józan felismerésen alapulnak, hogy az állami háborúnak nem lehetnek győztesei. Ugyanakkor a létrejött megállapodások, sőt, a felhalmozott atomfegyverek várható további mennyiségi csökkentése — én optimista vagyok —, sem kelthetnek olyan illúziókat, hogy megszűnt az emberiség pusztulását fenyegető világháború veszélye. Ha csak a tisztán katonai szempontokat mérlegeljük, ehhez nagyon jelentős mérvű, általános leszerelésre lenne szükség. Mi ebben vagyunk érdekeltek. A jelenlegi, összességében kedvező folyamatnak sajnos vannak jól tapintható árnyoldalai is. A nukleáris erőegyensúly fenntartására irányuló erőfeszítésekkel párhuzamosan tanúi vagyunk a mind nagyobb pusztító erejű, egyre pontosabb, korszerűbb és hatékonyabb hagyományos fegyverek, helyesebben fegyverrendszerek megjelenésének. Ezek kifejlesztésére és rendszerbe állítására csak az Amerikai Egyesült Államok évről évre dollármilliárdok tucatjait költi. A csillagháborús elképzelésekkel együtt ez a magatartás nyilvánvalóvá teszi a fegyverkezési verseny fokozására irányuló törekvéseket. A Varsói Szerződés tagállamai által követett katonapolitikát a múlt év májusaiban elfogadott védelmi doktrína hűen tükrözi. A sajtóban is közzétett dokumentum egyértelműsíti szándékainkat a fegyveres erők fejlesztési irányát, felkészítési követelményeit és konkrét feladatait illetően. Az új alapokra helyezett katonapolitika teljes összhangba került az általunk mindig is vallott békés egymás mellett élés politikájával. Elmondhatom önnek, hogy a védelmi doktrína számunkra, katonák számára természetesen nemcsak elméleti állásfoglalást, hanem elsősorban konkrét kiképzési feladatokat jelent. Meg kell felelnünk az újszerű követelményeknek, amelyek egyébként lehetővé teszik az eddigieknél gazdaságosabb megoldások alkalmazását. — Tulajdonképpen milyen változások várhatók a Magyar Néphadseregben? — A mi esetünkben alapvető, lényegi változások nem várhatók. Mindenki tudja, hogy a mi kis hazánk nem tarthat és nem is tart fenn nagy hadsereget. Az ötvenes évek ez irányú téves gyakorlata bizonyította, hogy erre nem is vagyunk képesek. A Magyar Néphadsereg rendeltetése, — szervezeti felépítése, fegyverzete és felkészítési rendszere alapján,—, eddig is a védelmi feladatokhoz kötődött. Gondoljunk csak a jelentős részarányt kitevő honi légvédelmi csapatokra, amelyek még a megnevezésükkel is erre utalnak. A védelemnek, mint katonai műveletnek megvannak a maga specifikumai. Sokan nem értik ennek sem politikai lényegét, sem katonai vonatkozásait. Manapság gyakran felvetődik a kérdés: tulajdonképpen mi szükség van a hadseregre, ki ellen kell nekünk védekezni, ki akar bennünket megtámadni? A kérdés sajnos nélkülöz minden realitást. A világon felhalmozott támadófegyverek még a semleges országokat is fegyveres erőik folyamatos szinten tartására, a védelmi képesség fenntartására késztetik. A mai kor színvonalán ugyanis elképzelhetetlen ütőképes hadsereg felállítása egyik napról a másikra. Gazdálkodási szempontból sem lenne feltétlenül helyes egy ilyen elgondolás, a hadsereg más feladatairól (elemi károk elhárítása, az ifjúság nevelése stb.) már nem is beszélve. A parancsnokok, törzsek és csapatok felkészítését tehát békeidőszakban kell folytatnunk. — Megyénk tehát továbbra is színtere lesz a gyakorlatoknak? — Úgy gondolom, igen. Sajátos helyzet, hogy megyéinkben sok a mezőgazdasági művelésre kevésbé alkalmas terület. Ezeket már a felszabadulás előtt úgy minősítették, hogy ideális színterei a katonai gyakorlatoknak és a különböző gyakorlólövészeteknek. A kialakult helyzetnek tehát történelmi magyarázata is van. Az igazsághoz tartozik, hogy Magyarországon ma sokkal kevesebb gyakorlóteret használunk, mint a háború előtt, vagy akár az ’50-es években. Az érdekek egyeztetése folyamatos és ez soha nem a lőterek számának növelésében realizálódik. Mindent összevetve, a lakosság megértését kérjük. Tudjuk, hogy a nagyobb csapatmozgatások időszakaiban előfordulnak közlekedési és egyéb kellemetlenségek, mi igyekszünk ezeket a minimálisra csökkenteni. Példa erre a zirci úton megépített katonai aluljáró és más intézkedések. — Hogyan ítéli meg a megye lakossága és a honvédség kapcsolatát? — összességében jónak, még ha találkozunk néha egészen szélsőséges véleményekkel is. Kapcsolataink a pártos állami szervekkel, társ fegyveres testületekkel, iskoláikkal, üzemekkel kifogástalanok. Sok segítséget kapunk és mi is sokat segítünk. Jelen vagyunk a különböző választott testületekben és az általuk szervezett rendezvényeken, társadalmi megmozdulásokon. Együtt élünk a lakossággal, közösek a gondjaink. Részt veszünk környezetünk alakításában, gyakran az átlagosnál is nagyobb aktivitással. Művelődési otthonainkat, sportlétesítményeinket nagy örömünkre nemcsak a katonák látogatják. Katonavárosainkban pedig a nősülések révén egyre kiterjedtebbek a rokoni kapcsolatok. Mi úgy érezzük, hogy sajátos — laktanyákhoz, napirendhez és más szabályokhoz kötött — életünk ellenére nem vagyunk bezárkózva, sikerrel illeszkedünk környezetünkbe. De hadd említsem meg a vélemények egy bosszantóbb példáját is. Sokan úgy gondolják, hogy a hivatásos állományúaknak nem kell lakbért és fűtési díjat fizetni, ingyen kapnak személygépkocsit használatra és térítésmentesen étkeznek. Kihasználom a lehetőséget mindezek cáfolatára. Sajnos nem így van, mi ezt soha nem engedhettük meg magunknak. — Megítélése szerint milyen erőpróbát jelent ma a sorkatonai szolgálat? — Komoly, férfias, de teljesíthető erőpróbát. A sorkatonai beosztások döntő többsége jó elméleti felkészültséget, és megfelelő fizikai állóképességet követel. Kiemelt követelmény a hadsereg rendjével, fegyelmével való azonosulási készség. A szolgálat nehéz, kemény, felelősségteljes, egyes helyeken idegileg is megterhelő. A hadseregnek testileg és lelkileg egészséges, intelligens katonákra van szüksége. Meggyőződéssel vallom, hogy a többség ilyen is. Túlnyomórészt jellemző a nehéz szolgálat tudatos vállalása és a tisztességes helytállás. A mi értékítéletünk szerint nincs alapvető baj a magyar ifjúsággal. Az elenyésző kisebbségnél kimutatható bajokban az a nyugtalanító, hogy egyre mélyebben gyökereznek. Minden bevonulásnál előfordul néhány neveletlen, a követelményekkel azonosulni képtelen fiatal. Ezek többnyire már gyerekfejjel az élet perifériájára szorult, kiábrándult emberek. Bevallom, velük nem kevés bajunk van. Általános problémánk a fiatalok jelentős részének gyenge erőnléti állapota, a sporttól, testedzéstől való idegenkedése. Sokaknak okoz problémát a közösségi életbe való beilleszkedés, a nap mint nap élvezett szülői gondoskodás átmeneti hiánya. - És milyen a hadsereg fegyelmi helyzete? - Biztosítja feladataink maradéktalan végrehajtását. A katonai rend és fegyelem fenntartására kiemelt figyelmet fordítunk és a kívánt eredményt el is érjük, összességében stabil, kiegyensúlyozott a helyzet, katonáink fegyelmezetten teljesítik feladataikat. Természetesen minden törvényes eszközt felhasználunk arra, hogy ez így is maradjon. Kíméletlen harcot folytatunk az italozás ellen, és sajnos egyre gyakrabban foglalkoznunk kell a kábítószer-élvezők kezelésével. A hadsereg hűen tükrözi a társadalomképet, bár ezt nemmindenki értelmezi így. A részeg, randalírozó katona láttán kevés embernek jut eszébe, hogy ezt a magatartást feltehetően, nem a hadseregben alapozta meg. A katonák nevelésében továbbra is támaszkodni kívánunk a szülőkre, a hozzátartozók támogatására. Rendszeresen tartunk szülői értekezleteket és kiterjedt levelezést is folytatunk. Sajnos mind gyakrabban találkozunk érdektelenséggel, nemtörődömséggel. A fiatalkorú bűnözés szaporodása következményeként növekszik a büntetett előélettel bevonulók száma. Velük nagy körültekintéssel és javuló hatékonysággal foglalkozunk. Szomorú kudarcok is érnek bennünket, hiszen a nálunk visszaesők általában súlyos büntetéseket kapnak. Az ilyen esetek mindig megrázóak, de még így sem jelentenek elegendő visszatartó erőt. Szólnom kell arról is, hogy a rendszeresített fegyverzet kezelése önmagában is fegyelmet, nagyfokú figyelmet követel. Katonáink ily módon is formálódnak, pozitív emberi magatartásbeli tulajdonságok fejlődnek ki bennük. Legtöbbjük itt találkozik először bonyolult technikai eszközökkel és bizony gyakran jelentkezik a „félsz”, amikor ezeket gondjaira bízzuk. Egy idő után aztán legtöbbjük legyűri félelmét és felülkerekedik a felelősségérzet. Ez a folyamat, a kiképzés talán legkellemesebb velejárója. — Mennyire korszerű jelenleg a Magyar Néphadsereg fegyverzete? — Megítélésem szerint fegyverzetünk megfelelően korszerű, a színvonal tökéletes összhangban van feladatainkkal. Csapataink gépesítettek, manőverkészségük jó szintű. Fegyvereink hatékonyak, nagy pontosságúak. Általános jellemző az elektronika szerepének fokozódása, a különböző műveletek számítógépes támogatásának térhódítása. Harci technikai eszközeink egy részét egyébként rendszeresen bemutatjuk és megelégedéssel tapasztaljuk a haditechnikai bemutatók iránti érdeklődést. — Valóban tapasztaljuk a nyitást. Folytatódni fog ez a folyamat? — Szándékaink szerint igen. Az a célunk, hogy a szülők, a vállalati, üzemi kollektívák, az iskolák növedékei stb. minél jobban megismerjék a katonák életét, valós információkkal rendelkezzenek. Ezzel — nem titkolt módon — el szeretnénk érni, hogy a katonák tevékenységét nagyobb megbecsülés övezze, illetve megszűnjenek a mendemondák talaján születő helytelen értékítéletek. — Katonáink számára mit jelent a béke védelme? Ennek tudatában végzik mindennapos tevékenységüket? — Azt hiszem, igen, de a kérdés ennél bonyolultabb. Jómagam kétlem, hogy a katona fárasztó kiképzési feladatai során, vagy éppen a pilóta repülés közben erre gondolna. Abban sem vagyok biztos, hogy valamennyi sorkatonánk eljut saját tevékenységének a béke védelmével való társításéiig. Abban viszont meggyőződéssel állást tudok foglalni, hogy tisztjeink, tiszthelyetteseink szinte kivétel nélkül ennek tudatában teljesítik hivatásukat. Egyébiránt meggyőződésem, hogy a Magyar Néphadsereg hivatásos katonái a béke elkötelezett hívei, csakúgy, mint a Varsói Szerződéshez tartozó más hadseregek tisztjei és tábornokai. Nagyon jól tudjuk, mire kell vigyáznunk, mit kell megvédenünk, miben fejeződik ki felelősségünk. Mi bízunk dolgozó népünk szorgalmában, tenniakarásában, a kibontakozásban. Meggyőződésünk, hogy az országnak és a világnak tartós békére van szüksége. — Az ismert mondás szerint minden katona tarisznyájában hordja a marsallbotot. Az ön pályafutása igazolja ezt? — Amennyiben a marsallbotot jelképesnek tekintjük, igen. Személyes pályafutásom egyébként tipikus is, egyéni is. Úgy gondolom, ez mindenkinél így van. Tipikus, mert hasonlóan alakult több társaméval, akikkel együtt kezdtem a katonai középiskolában, az ötvenes évek első felében. Egyéni, mert néhány körülmény kétségtelenül befolyásolta pályafutásomat. Például a család mindenben segített, megértett. Ha esetleg a rendfokozatomra is gondolt, elmondom, hogy ennek, bár egészséges hajtóerőnek tartom, soha nem tulajdonítottam kiemelt jelentőséget. Az embert mindenekelőtt a tettei, teljesítményei minősítik, és ez így van nálunk, a Magyar Néphadseregben is. Erdélyi György NAPLÓ - 1988. április 2., szombat -