Napló, 1988. november (Veszprém, 44. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-01 / 261. szám

Anomáliák a búzatermesztés körül Mindennapi kenyerünk jövőjéről Hazánk, s természetesen megyénk búzatermesztése is óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi évtized(ek)ben. Úgy a termelés színvonalát, mint az egy főre jutó gabonamennyiséget tekintve, a világ élvonalába kerültünk. Az ágazat fejlesztése továbbra is mezőgazdaságunk kiemelt feladatai közé tartozik. Annál is inkább, mert T. Olvasóink is egyre több helyről informálódhatnak a romló pozícióról. Mindez persze érthető, hisz a felvásárlási árak jócskán elmaradtak(nak?) a mezőgazdaságban felhasznált ipari termékek árai mögött, magyarán a termelési költségek nem voltak - bár az idén már javult a helyzet -, s még mindig nincsenek szinkronban a piaci értékítélettel. Búzatermésünk egyharmada export Országosan szántóterületünknek közel kétharmadát foglalják el a különböző gabonák, évenként jelentéktelen ingadozás mellett. Ezen belül a búza vetésterülete 1,3 millióhektár, csaknem az össz gabonafelület felét teszi ,ki. Ebből következik: hazánk éghajlati, talaj- és közgazdasági viszonyai kedveznek a búzatermesztésnek, miként ez Veszprém megyére is így igaz. Az utóbbi évek átlagában 6 millió tonna körül került búza raktárainkba, amiből egyharmadnyi részt exportáltunk, ennél nem sokkal nagyobb anyadot használtunk takarmányozásra. A fennmaradó mennyiség került csak hazai fogyasztásra és vetőmagnak. Hogy milyen jövő prognosztizálható mindennapi kenyerünknek? A válasz egyértelmű: a kenyérfogyasztás nem valószínű, hogy valaha is lecsökken a nyugat-európai szintre a jelenlegi húsárak mellett. Márpedig a hústermelésnél sem várható leértékelés! Ami viszont mindannyiunk számára megfontolandó - tegyük elvünkre kezünket -, még mindig nagy akenyér- és pékáru-pocsékolásunk. A szemétszállítók a megmondhatói és legfőbb bizonyítékai állításomnak, no de elég bizonyság a szeméttelepek, gyűjtők látképe is. Visszatérve az exportra, mert erre bizony továbbra is nagy szükségünk lesz. Alapigazság, hogy nem könnyű manapság piacot szerezni, de még nehezebb megtartani azt. Éppen ezért a vásárlók körének megtartása és esetleges bővítése reményében feltétlenül jobb malom- és sütőipari minőségű árura van szükség. Szerencsére ez irányban a hazai nemesítés komoly erőfeszítéseket tesz, amit a szakminisztérium is kellőképpen — erejéhez mérten — támogat, s az első sikerek, máris kibontakozóban vannak. Paradox helyzet Viszont felszínre került egy másik gond. Mint említettük, több miint 2 millió tonna búza kerül évente állatok takarmányozására, s ez nemcsak a termelőt érintő kérdés. A gabonaiparnak szüksége volna egy bőtermő, magas fehérjetartalmú, kimondottan takarmányminőséget adó búzára is a kívánatos, alacsonyabb felvásárlási ár miatt. Jelenleg ugyanis az ipar csak veszteséggel képes értékesíteni takarmányát, mivel kenyérgabonaként magasabb árat fizet az alapanyagért, amiből állati eledel lesz. Csakhogy a termelőt semmi sem ösztönzi, mert alacsonyabb árat csak lényegesen nagyobb termést adó takarmánybúza-fajta kompenzálhat. Ilyen ma még nincs. S ha a jövőt illetően lesz is, akkor pedig élni fog egy jogos aggodalom. Ugyanis ez esetben nyilvánvalóan többletbetakarítási és -szállítási költség jelentkezne, amit teljes mértékben a termelőnek kellene viselnie. Azonban a gabonaipar egyelőre csak a kenyérbúza szállítását vállalja magára. Azután a gyakorlatban mást is feltételezhetünk. A nagyobb termést adó, gyengébb sütőipari minőségű takarmánybúza a kívánatosnál jobban hódítaná meg a gazdaságokat. Mivel az elkülönített tárolás feltételei ma még legtöbb helyen nem optimálisak, ezért a kenyérbúzával való keveredés rengeteg problémát jelenthetne eladónak, vevőnek egyaránt. S ennek ki inná meg a levét? Természetesen újra a fogyasztó, tehát mi. Márpedig változatlan az igényünk a jó minőségű, több napig frissen eltartható kenyér iránt. Vagyis egyelőre a gabonaipar és a termelő között az eltérő érdekek paradox helyzetet teteremtenek. Igaz, jövő év január 1-jétől a termelői árváltozások némileg csökkentik a feszültségeket. Optimalizálás matematikai programozással Jelen gazdasági körülmények közepette mindenütt a gazdaságosság, a hatékonyság követelményeinek illik megfelelni, csak ebben az esetben vívhatja ki az adott közösség erkölcsi és anyagi elismerését magának. A kutatók és gyakorlati szakemberek jól tudják, nem lehet egy-egy ágazat jövedelmezőségét önmagában vizsgálni, kiragadni azt a növénytermesztés szerkezetéből. Mi sem tesszük. Mindenesetre az országosan is megfigyelhető, hogy a legkitűnőbb termőképességű talajokon inkább a kukoricát termelik szívesebben. Amennyiben csak a ráfordítások hatékonyságát tekintjük fő szempontnak a jövedelemtömeggel szemben, akkor az összes gabonafélék közül a búzának jut a legnagyobb szerep. Ami viszont alaptézis: az optimális ágazatméretet meghaladó területnövelés minden ökológiai körzetben maga után vonja az önköltség emelkedését. Hogy holvan az optimum, joggal vetődhet fel a kérdés. Tulajdonképpen itt kezdődik az igazi mérnöki munka, s nem a silógödör mellett. Mindezt a matematikai programozás tudománya képes megválaszolni, mert a fejlesztési források, a hatékonyságnövelés egyéb módjai már kimerülőben. A gabonaprogram teljesítése érdekében - örvendetes tudomást szerezni ilyenről is - a komolyabb termelési rendszerek belátva a kor parancsát, alkalmazzák is a programozással kialakítható optimális vetésszerkezetet, a ráfordítási hozam arány meghatározását. Most ez a következő lépcső, ugyanis korszerű gépeink már vannak. Természetesen ma még csak a nagyobb és erősebb termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban. Szalay Attila Ponty, amur, busa - Holnamból Romándon, a veszprémvarsányi Jóbarátság Termelőszövetkezet halastavában a napokban fejezték be a szokásos évi lehalászást. Az ágazat kollektívája az idén is kimagasló eredményről adhat számot: bő volt a „haltermés", mintegy 8 vagonnyi. Ennek zöme nemes hal, azaz: ponty, de akadt szépen a hálókba busa és amur is. A termelőszövetkezet árbevétele a halból az idén - a nagyobb mennyiség ellenére is - a múlt évinél kevesebb lesz, körülbelül 4,5 -5 millió forint. Ennek elsődlegesen az a magyarázata, hogy a gazdaság ágazata 1988-ban már nem élvezi a korábban kapott állami támogatás előnyeit. De a haltenyésztés így is megéri. . . A mérlegelés elengedhetetlen mozzanata a munkának. Sokan, közel az országútról, a „Haleladás" feliratot látva, helyben vásárolnak. . . _ Ogyes asszonykez^ *_] osztályozzák haltermest. Oxigénnel dúsított víztartályokba kerül a zsákmány, s a gépkocsik más halastavakba, különféle horgászegyesületek megrendelésére szállítják. Andrányi András képriportja Szente Ottó Elindul a lavina? Munkanélküliség két szezon között Csaknem 500 dolgozót bocsátottak el a Balaton-parton Még el sem ültek a VÁÉV felszámolása keltette hullámok, amikor néhány héttel ezelőtt újabb bombaként robbant a hír: két Balaton-parti cég - a HungarHotels balatonfüredi önelszámoló egysége és a Club Tihany Rt. több száz dolgozóját készül „utcára tenni". Az előkészületek annak rendje és módja szerint meg is kezdődtek, az érintettek — a két vállalat idény jellegű egységeinek dolgozói —, november 1-i keltezéssel kapják kézhez felmondóleveleiket. A HungarHotels 384, a Club Tihany pedig 85 alkalmazottjának szünteti meg a munkaviszonyát. Sem igent, sem nemet nem mondtak A jelenleg érvényes jogszabályok úgy rendelkeznek, hogy a nem fegyelmi okok miatt elbocsátott dolgozók felmondási idejét, ha nem tallálnaik a meghatározott feltételeinek megfelelő állást, hat hónapra meg kell hosszabbítani. Erre az időre átlagkereset jár, ezt azonban — mármint a hat hónapnak a vállalati felmondási időn felüli részére járó összegét - nem a munkáltató, hanem a költségvetés fizeti. Mármost — mint az könnyem kiszámítható — ez a fél év április végén telik le, éppen akkor, amikor a Balatoninál kezdetét veszi a szezon, amikor az elbocsátott dolgozókra az idegenforgalomból élő vállalatoknak újra szükségük lesz. (Emlékeztetőük: az elbocsátott dolgozó akkor köteles elfogadni a munkaközvetítő szervek által felajánlott munkahelyet, ha az képzettségének és egészségi állapotának megfelel, ha a várhatókereset legfeljebb 10 százalékkal marad el a korábbitól, s ha a napi munkába járás nem haladja meg a két órát.) — Miniket a gazdasági helyzetkényszerített erre a lépésre —kezd döntésük indoklásába Pócs Imre, a HungarHotels balatonfüredi önelszámoló egységének igazgatója. — A szezon elmúltával a nagy szállodák bezárnak, egy-két kivételtől eltekintve, nem gazdaságos egységeink üzemeltetése. — Korábban hogy csinálták? — Pár évvel ezelőtt elkezdtük az átteleltetést saját magunk megoldani. Különböző mélyhűtött árukat, cukrászipari termékeket készítettünk. Ám rohamosan nőni kezdtek a költségek — mindenekelőtt az energiáé —, s 3-4 év alatt eljutottunk oda, hogy a nullszalmi a véleménye az ügyről Szente Lajosnak, a megyei tanács-vb munkaügyi osztálya vezetőjének ,dó sem jött ki ezeknél a tevékenységeknél. Közben sok minden megváltozott: a vállaltatok megítélésének ma az az alapja, hogy be tudják-e fizetni a költségvetésbe, amit várnak tőlük. Ebben a gazdasági helyzetben minden gazdálkodónak kutya kötelessége felszámolni a veszteséges tevékenységeket. Egyébként két évvel ezelőtt tettünk egy kísérletet a probléma megoldására, a vállalat budapesti központjakidolgozott és letett az ÁBMH asztallára egy programtervezetet. Ennek az lett volna a lényege, hogy a dolgozók egy csökkentett átlagbért kapnak, amelynek terheit 60 százalékban átvállalja az álkam. Hasonló megoldást alkalmaznak Spanyolországban, s nem is csak az állami vállalatok esetében. Az ÁBMH azonban sem igent, sem nemet nem mondott. Most viszont a jogszabályok lehetővé teszik, hogy csak azok maradjanak, akikre szükség van. — Döntésükkel azonban dolgozóik nyakába zúdítottak egy csomó gondot, legalábbis azokéba, akiknek tudnak munkahelyet ajánlani a munkaügyi szentek. — Sajnos, ez így van. Ráadásul néha fölösleges procedúrára is rákényszerülünk. Dolgozóink egy csoportjától máris érkezett olyan panasz, hogy a füredi tanács olyan munkahelyekreközvetítetteki őket, ahol nem tudnak róla, hogy náluk munkaerő-felvétel tenne. Hangsúlyozom, a döntés számunkra sem volt könnyű, hiszen embereket érint, mindenkivel személyesen beszéltünk, de a vállalat érdekei is megkövetelték, hogy ezt tegyük. A két vállalatot nem érheti szemrehányás, részükről teljesen racionális magatartás, hogy éltek a jogszabályok kínálta lehetőséggel. Ami viszont a hatását illeti, nos, véleményem szerint volamennyi érdekeltet hátrányosan érinti. Nézzük először a társadalom szempontjából. Végeztünk számításokat, ha mindenki megkapja a meghosszabbított felmondási időt, 5 hónap alatt , 1 hónap a vállalati felmondási idő —, mintegy 20 millió forintot kell kifizetni. Ha csak kétharmaduk kapja — úgy áll a helyzet, hogy körülbelül minden harmadik embernek tudunk megfeleló munkahelyet ajánlani —, akkor is 10 millió fölött lesz az összeg. Ráadásul ez a kifizetés a foglalkoztatási alapot terhel, vagyis a munkahelyteremtésre fordítható forrásokat csökkenti. A vállalat viszont jól jár, hiszen megtakarít egy halom bérköltséget, társadalombiztosítási járulékot. .. - Rövid távon igen. De azért van kockázata is. Elképzelhető, hogy a dolgozók egy része igenis talál magának munkahelyet, s esetleg nem megy vissza tavasszal, mert nem vállalja ezt a periodikus munkaviszonyt. Könnyen lehet, hogy éppen a legjobbak nem mennek vissza. — A dolgozók közül — ez is egy eléggé fura helyzet —, most azok kerülnek hátrányosabb helyzetbe, akiknek tudnak munkahelyet ajánlani. Egy oldalról igazságtalanságot eredményez - én legalábbis annak érzem -, hogy a magasabb keresetűeknek eleve nem tudunk állást ajánlani, nekik nem kell munka után járkálniuk. A másik dolog, hogy ezekben a munkakörökben a kimutatott kereset mindig alacsonyabb a ténylegesnél, s ha mi az illető papíron szereplő bérének megfelelő munkahelyet találunk, akkor nincs más választás, vagy elfogadja, s akkor kapja a ténylegesnél esetleg jóval alacsonyabb fizetést, vagy nem fogadja el, de akkor nem kap támogatást sem. - Az igazi veszélyt abban látom - fűzi az előbbiekhez a munkaügyi vezető -, hogy ez a precedens elindíthat egy lavinát. Mert ugyanezt minden idény jellegű munkát végző cég megteheti. Akkor pedig mi marad az amúgy is meglehetősen szűkre szabott foglalkoztatási alapból munkahelyfejlesztésre? Egyébként ezeket az anomáliákat mi jeleztük az ÁBMH-nak, ahol mint ismeretes, már folyik a munkanélkülisegélyrendszer kidolgozása. Megítélésem szerint azonban az sem tudja ezt a problémát kiküszöbölni. Mindenkinek rossz Hogy mi lenne az optimális megoldás, nem tudom. Úgy tűnik azonban, hogy a HungarHotels által javasolt verzió ennél a mostaninál mindenképpen jobb lett volna. Az állam, az szerint, a kifizetett — az átlagkeresetnél alacsonyabb — bér 60 százalékát vállalta volna magára, most kénytelen az egészet állni. Vagyis rosszabbul járt. Akkor viszont mi szükség van a több száz - később esetleg több ezer - dolgozó bizonytalanságba taszítására, kálváriára kényszerítésére? Vagy miért nem lehet ezeknél a vállalatoknál a tetemes állami elvonásokból otthagyni annyit, hogy ne kelljen olyan kockázatot vállalniuk, ami esetleg a jövő évi idegenforgalom ellátását — s ezzel az ebből származó bevételt - veszélyezteti? Hiszen mint látjuk, a pénzt mindenképpen ki kell fizetni. No persze nem először történik meg Magyarországon, a ahogy hosszas fontolgatás után sikerül eljutni ahhoz a megoldáshoz, amely végül mindenkinek rossz. Lavinát indíthat el NAPLÓ - 1988. november 1., kedd -3