Napló, 1989. április (Veszprém, 45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-21 / 93. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NAlf péMáff ! 1989. április 21., péntek ÁRA: 4,30 FORINT XLV. évfolyam, 93. szám Az utolsó esély? Ma, a Budapest Sportcsarnokban megkezdődik a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség XII. kongresszusa. Nem véletlenül hangsúlyozandó a helyszín: a számos, küzdelmes (sport)csatározást megért aréna neve. Szinte bizonyos ugyanis, hogy a mintegy 400 ezres tagság nevében delegált 856 küldött kemény vitáinak küzdőtere lesz most is a BS. Nem kevesebbről esik majd szó, s hoznak majd döntést a tervek szerinti három napon, mint a politikai platform és az együttműködési szabályzat elfogadásával egy új ifjúsági szövetség megteremtése. Egy olyan új szervezeté, amely megtagadja mindazt, ami a korábbi pártállam hatalmasra hizlalt, egyke gyermekének összes negatív tulajdonsága volt: a bürokratikus működést, az egycentrumú, rugalmatlan szervezeti felépítést, vagy a szigorú, kritikamentes engedelmeskedést a paternalista hatalomnak. Persze mindezek a — csak vázlatosan — felsorolt jegyek inkább a korábbi években jellemezték az ifjúsági szövetséget. Mára szembetűnő változásokat figyelhetünk meg, így például a leglátványosabbat, azt a sajátos osztódást, melynek során sorra alakultak a KISZ keretein belüli szerveződések. Jelenleg 47, a tagság életkora, társadalmi, szakmai rétegezettsége, politikai irányultsága, területi hovatartozása, egyes esetekben pedig egyszerűen az érdeklődési köre szerint létrejött szervezetet tartanak nyilván, amely — egyelőre — a KISZ-en, illetve az ezen a kongresszuson kialakított, megformált jogutódján belül kíván működni. Egyelőre — fogalmaztuk meg. S teljes joggal, hiszen ahogy cikkünk elején is céloztunk rá, komoly viták folynak ma a szövetség tagságának körében, s a felek egy része éppen érvei elfogadásától teszi függővé, megmarad-ea nagy egész alkotórészének. Központi vitatéma például a KISZ jövőjét napjainkban is befolyásoló tartalmi kérdés, az MSZMP-vel való viszony, a stratégiai szövetség fogalmának értelmezése. A másik fontos téma a KISZ múltjához való viszonyulás kérdésének elemzése, és ezzel összefüggésben az új ifjúsági szövetség elnevezése. Erre egyébként ez idáig négy javaslatot tartanak nyilván: Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, Magyar Szocialista Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, Baloldali Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, és Magyar Ifjúszocialisták Országos Szövetsége.Sha új szervezet alakul, új vezetőség is kell: az elképzeléseknek megfelelően elnököt és két alelnököt választanak majd - a jelöltek között favoritnak látszik a régi első titkár, Nagy Imre. Bizonyára érzékelhető tehát: különleges fontosságú eseménye lesz az ifjúsági szövetség történetében, de bizonnyal a magyar fiatalok életében is az elkövetkezendő három nap. Egy olyan esemény, amelyre különösebb túlzás nélkül ráillik: valóban sorsdöntő kongresszus. Nagy esély, s alighanem így, együtt, az utolsó esély a kor kívánta megújulásra. Balogh Attila Zoltán A balatonfüredi városi tanács-vb ülésén: A szakemberek zavartalan vízellátást ígérnek A tóparti város tanácsi testületének tagjai legutóbbi ülésükön a település ivóvízellátásának kérdéseivel foglalkoztak. Kiemelt fontosságú ez a téma Balatonfüreden, hiszen a nyári időszakban gyakorta vannak ellátási problémák ezen a területen. Mint a Dunántúli Regionális Vízmű Vállalat előterjesztéséből kitűnt, az említett helyzet egyik oka, hogy tározókapacitás-hiánnyal küszködtek. A város egyes részein medencehiány miatt a csúcsidőszakra történő tartalékolást nem tudták megfelelően biztosítani, s ebből adódtak a nyomáscsökkenések, vízhiányok. A nehézségek másik okát az irányítástechnikai rendszer nem az igényeknek megfelelő kiépítettségében jelölték meg. Balatonfüred magasabban fekvő területein problémát jelentenek a szűk keresztmetszetű vezetékek is. Ezeken keresztül a meg(Folytatás a 2. oldalon) A párt belső életének tisztulását segítsék Ülésezett a megyei pártfegyelmi bizottság A megyei pártfegyelmi bizottság tegnapi ülésén áttekintették a pártegység fegyelmi helyzetének 1988. évi tapasztalatait. Megállapították egyebek között, hogy az országunkban jelenleg zajló politikai folyamatok igen erőteljes hatást gyakorolnak megyénk párttagságára is. Az MSZMP vezetői iránti bizalmatlanság, a párt politikai, ideológiai, szervezeti és cselekvési egységének erőtlensége kihat a pártfegyelemre, amelyet egyértelműen romló tendenciát mutatónak minősítettek a bizottság tagjai. A pártszervezetek nem, vagy csak igen nehezen ,vállalják társaik fegyelmezését, mint a nevelés eszközét. Csak a nyilvánvaló(Folytatás a 2. oldalon) A fagott fogásához erő, fújásához erős tüdő kell.tunk lapunk 5. oldalán Zeneoktatás Várpalotán címmel, képripor- Bezárják a nyirádi bányát, nem lesz autópályadíj Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki ülésén előterjesztést hallgatott meg a nyirádi bauxitbányászatnak a Hévízi-tóra gyakorolt hatásáról és úgy döntött, hogy haladéktalanul meg kell kezdeni a bányászat leállítását, és legkésőbb egy éven belül be kell zárni a bányát. A kormány elfogadta a lakásgazdálkodás hosszú távú koncepcióját, és módosította a lakáscélú támogatásokat. A Minisztertanács határozatot hozott a tervezés megújításáról és a következő középtávú terv elveinek kidolgozásáról. A kormány megvitatta a költségvetési reform koncepcióját, továbbá csökkentette az 1989. évi egyedi vállalati támogatásokat. A kormány úgy döntött, hogy az autópálya-használati díj bevezetéséről hozott, s még hatályba nem lépett határozatát visszavonja. Az autópálya építéséhez és az útalap létesítéséhez szükséges anyagi forrásokat más, a társadalom számára is jobban elfogadható módon szándékozik előteremteni. Az ezzel összefüggő előkészítő munka megkezdésére az érintett miniszterek megbízást kaptak. A kormány módosította a közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter, a belügyminiszter, a pénzügyminiszter, továbbá az Országos Tervhiva(Folytatás a 2. oldalon) Rektorváltás Veszprémben Példa az egyetemi autonómia erősítésére Rendkívüli ülést tartott tegnap Veszprémben a vegyipari egyetem tanácsa. Az ok : a jogszabályok által indokolt személycserék a műszaki felsőoktatási intézmény vezetői posztjain. A tanácsülésen részt vevő Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettes ismertette Czibere Tibor művelődési miniszter levelét, melyben a rektorváltás tényét fogalmazta meg. Eszerint dr. Heil Bálint egyetemi tanár rektori megbízatása ez év június végén lejár. A hatályban lévő jogszabályok nem teszik lehetővé megbízatásának további meghosszabbítását. Heil Bálint nyolc éven át volt a VVE rektora. A miniszteri levél a legnagyobb elismeréssel szólt a még hivatalban lévő rektor eddigi érdemeiről, az egyetem oktatáskorszerűsítése — idegen nyelvű képzés, új szakok bevezetése terén elért eredményekről. . A miniszter levelében a következő három évre dr. Liszi János egyetemi tanárt, jelenlegi rektorhelyettest ajánlotta rektorként a Veszprémi Vegyipari Egyetemre. Az egyetemi önállósági autonómia szélesítéseként minősítette Pusztai Ferenc miniszterhelyettes azt a tényt, hogy nem a szakminisztérium tett javaslatot a (Folytatás a 2. oldalon) A művelődési miniszterhelyettes a tárca vezetőjének levelét ismerteti. Mellette a régi rektor, „ablakképünkben" a tegnap is megszavazott leendő egyetemi vezető, dr. Liszi János Megkérdeztük a szóvivőtől: Számolnak-e a Hévíz-bauxit döntés következményeivel? A tegnapi minisztertanácsi ülést követő nemzetközi sajtótájékoztatón ott volt lapunk gazdaságpolitikai rovatvezetője és természetesen mindenekelőtt a Hévízi-tó kontra nyirádi bauxitbányászat ügyben hozott, már előre jelzett kormányhatározatról, illetve annak következményeiről érdeklődött. Kérdése így szólt: Veszprém megye közvéleménye a természeti kincseink pusztulásáért, a dunántúli karsztvizek károsodásáért éppúgy aggódik, miként fájlalja akár az idegenforgalmat, akár a magyar alumíniumipart, a bauxitbányászatot ért, érő veszteségeket. Mindennek elviselésére az érintettek kapnak-e valamiféle kormányzati segítséget, támogatást? A kormány szóvivője, Marosán György a következőket válaszolta: - A Minisztertanács előtt a szakértői vizsgálatok alapján sokoldalúan ismert volt mind a Hévízi-tóval, mind a nyirádi bauxitbányászattal kapcsolatos gondhalmaz. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy a nyilvánvaló érdekellentétek feloldásakor a kormány döntési lehetőségei, mint annyi más esetben, ezúttal is behatároltak. De, mert a jelentős mennyiségű vízkitermelés miatt a Hévízitó már kritikus helyzetbe került, a Minisztertanács csakis a nyirádi bauxitbányászat gyors leállítása mellett dönthetett. Szeretném megjegyezni, hogy a közhiedelmekkel ellentétben a bánya bezárása önmagában persze belátható időn belül még nem hoz, nem hozhat jelentős javulást. A kormány ezért más, vízhozamnövelő intézkedések megtételére is utasította az illetékeseket. Hármat említenék ezek közül: a Hévíz környéki ivóvíz-kitermelő kutak működését meg kell szüntetni és vezetéken kell biztosítani az ivóvízellátást. Harmadrészt a környékbeli árvízi tároló állandó feltöltése és a hévízi gyógyforrások ésszerű használata is segíthet a gondokon. A tó eredeti állapota azonban így is csak hosszabb idő után áll helyre. Látható tehát, hogy a kormány döntését mindenekelőtt a természeti érdekek védelme motiválta. Ezzel együtt a bányaművelést korlátozó intézkedések miatti termelési veszteségeket pontosan fel kellett mérni és azok következményeit kétségtelenül vállalni kell. A veszteség igen jelentős. Mintegy hatmilliárd forint. Ez azt jelenti, hogy mind a Magyar Alumíniumipari Tröszt, mind a költségvetés jelentős bevételtől esik el. Különösen nagy probléma a bauxit, vagy a timföld importjához szükséges több mint 100 millió dollár előteremtése. A kormány ülésén abban egyetértés alakult ki, hogy ennek ellenére haladéktalanul meg kell kezdeni a bányászat leállítását és a bányabezárást, a technikailag lehetséges leghamarabbi időponton belül, mint arra már bevezető tájékoztatómban utaltam, s legkésőbb egy éven belül be kell fejezni. A Minisztertanács határozatot hozott arról is, hogy az illetékesek, az érintettek, két hónapon belül konkrét javaslatokat tegyenek a mostani Hévíz-bauxit döntésből fakadó pénzügyi, foglalkoztatási problémák megoldására, illetve a kieső bauxit pótlására ... Andrássy Antal A kormányszóvivői tájékoztatóval egy időben tegnap délután lapunk egy másik munkatársa felkereste a Magyar Alumíniumipari Tröszt vezérigazgatóját, Dózsa Lajost, a kormány döntésével kapcsolatos véleménye iránt érdeklődve. A vele folytatott beszélgetést holnapi számunkban közöljük.