Napló, 1994. november ( 50. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-01 / 256. szám

1994. november 1 kedd ITTHON TÖRTÉNT _______________ MEGKÉRDEZTÜK Mi lesz a kárpótlási jegyekkel?Visszafogni a fogyasztást Tervezett változások az adórendszerben A kormány változtatáso­kat javasol a jövő évi adó­rendszerben. Minderről Draskovits Tibor, a Pénz­ügyminisztérium államtit­kára tartott tájékoztatást. A jövőre tervezett változtatá­sok lényegesen csökkentik a társasági adót azoknak, akik nem veszik ki a pénzt a vállal­kozásból, és azt újra befektetik. Változik az osztalék után a tulajdonosok által fizetett sze­mélyi jövedelemadó is. A 10 százalékos kulcs jövőre is meg­marad, ám 100 ezer forintig az osztalék személyi jövedelem­adó-mentes. Ez elsősorban a kisbefektetőknek teremt kedve­zőbb helyzetet. A kormány korábbi koncep­ciójával ellentétben megszünte­tik a külföldi befektetők, vegyes vállalatok külön kedvezményes rendszerét. Az elképzelések szerint egységesítik a háztartási tüzelőolaj, illetve a gázolaj ter­melői árát. Ennek a célja, hogy megszüntessék a visszaéléseket a háztartási tüzelőolajnál. Ez az intézkedés nem érinti az olaj árát, ám az általános forgalmi adó változása miatt mégiscsak drágulni fog. Részletesen ismertették a személyi jövedelemadó átala­kuló kedvezményrendszerét is. Ennek lényege, hogy minden korábbi adóalapot csökkentő kedvezményt adót csökkentő megoldás vált fel, így januártól - amennyiben a parlament jó­váhagyja - a kifizetett tb-járu­­lék, valamint a munkavállalói járulék 25-25 százaléka vonha­tó le az adóból. A súlyosan fo­gyatékosok esetében ezentúl havi 600 forinttal csökkenthető a kifizetett adó. Kedvezmény vehető igénybe a nyugdíj-, az egészségbiztosítási és az önse­gélyező pénztárakba történő be­fizetéseknél. A nyugdíjpénztár­nál a kedvezmény a befizetés 40 százaléka, ennyivel csökkent­hető az adó, az egészségbiztosí­tási, illetve önsegélyező pénztá­raknál 25-25 százalék. A szel­lemi tevékenységet folytatók 25 százalékos kedvezményt szá­molhatnak el adójukban, ám en­nek maximális összege nem ha­ladhatja meg a 25 ezer forintot. A lakásépítési kiadás, hiteltör­lesztés 20 százaléka csökkenti az adót, maximálisan 35 ezer forintig. A tandíj 20 százaléka, a helyi adók 20 százaléka szin­tén leírható. Ismét adókedvez­ményt élvez az életbiztosítás, amennyiben a parlament jóvá­hagyja az elképzelést. Egysze­rűsödik az általános forgalmi­­adó-bevallás is a vállalkozások egy része számára. (MTI) Nagy politikai vihart ka­vart annak idején a kárpót­lás intézménye, s úgy tű­nik, a gondok nem fogyat­koznak. A kárpótlási je­gyek értéke három hete 30 százalékra zuhant, de ezekben a napokban is csak 40 százalék körül jár. Balázs Györgyöt, a Micro Broker Kft. pénzügyi veze­tőjét kérdeztük. - Mostanság gyakran el­hangzik a vád: a jegyek árfolya­mát tudatosan nyomják le bizo­nyos befektetők, akik arra szá­mítanak, hogy a nagy ipari pri­vatizációs ügyletek kapcsán felhasználhatják azokat. Nos, én ebben nem hiszek, meglehe­tősen drága mulatság az effajta manipuláció, nem beszélve ar­ról, hogy árfolyamot csökkente­ni inkább nagy tömegű eladás­sal lehet, és nem vétellel. Jelen­leg két lehetőség áll a jegytulaj­donosok előtt: vagy eladják a jegyeket a már hetek óta stabil­nak látszó 400 forint körüli áron, vagy várnak és bizakod­nak. Én ez utóbbit tanácsolom mindenkinek, ha nem feltétle­nül muszáj, ne váljanak meg a kárpótlási jegyeiktől. Bár kéz­zelfogható intézkedések nem történtek meg, a kormány meg­ígérte, hogy befektetési alapo­kat hoz létre, amelyeket kárpót­lási jegyekkel tölt majd fel. Ha ez tényleg megvalósul, a jelen­legi ár többszörösét kaphatják majd a tulajdonosok. Egyelőre semmi okunk, hogy kételked­jünk a kormány ígéretében. Hadd térjek még vissza néhány szó erejéig az úgynevezett spe­kuláns forgalomra. Bármilyen furcsán hangzik is, a spekulán­sok - vagy nevezzük őket, ahogy akarjuk - jótékony hatás­sal vannak a piac mozgására. Úgy működnek a tőzsdén, mint a kémiai folyamatokban a katalizátor, frissítik, elősegí­tik a pénzügyi mozgást. Képzel­je el, mennyit érnének most a kárpótlási jegyek, ha senki sem venné őket, felvásárlási céllal sem... Sáringer Károly Jelentkezzen a megtaláló Radioaktív anyag veszett el Megyénkben a MÉH Rt.­­nél értékesítettek egy da­rualkatrészt, amelyről hi­ányzik három darab irány­jelző fényforrás. Ezek kis mennyiségű radioaktív anyagot tartalmaznak. A források formájukat te­kintve fél pingponglabdányi, 2,5-3 cm átmérőjű félgömbök, amelyeknek műanyag burkolata alatt citromsárga színű, szilárd anyag található. A félgömbök oldalán, alapjukkal egy síkban két, rögzítésre szolgáló pont ta­lálható. Az eszközök kis meny­­nyiségű radioaktív anyagot tar­talmaznak, amely mérgező is. Felnyitásuk az egészségire ve­szélyt jelent. Aki megtalálja vagy infor­mációval tud szolgálni, értesítse a tisztiorvosi szolgálatot (Veszprém, József A. u. 36., tel.: 88/424-866). A hatóság megérkezéséig az eszközt (esz­közöket) zárják el. A kézműveskamara nem szegénylegény-gyülekezet Tegnap megalakult Veszprémben a megyei kézműveskamara. A tegnapi ülésen elfogadták a kamara alapszabályát, felmér­ték várható költségeit, és meg­választották a tisztségviselőket és küldötteket. A kézműveska­mara megyei szervezete elnöké­nek Demeter Sándort választot­ták meg, aki egyben az Orszá­gos Kézműveskamara előkészí­tő bizottságának is tagja. A kamara alelnöke Kövécs Lajos, további tagjai: Nagy Lajos Sá­muel, Tárai István, Földing Im­re, Jani Károly, Kovács József, Steiner Ferenc, Antal Péter, Goda Zoltán. A ellenőrző bizottságban Mezei Erzsébet, Katzer György, Szalay Aladár tevékenykedik. Az etikai bizottság tagjainak Papp Istvánt, Kovarcsik Györ­gyöt és Csóka Istvánt választot­ták meg. Az Országos Kézmű­veskamara ideiglenes szervező­­bizottsága küldöttgyűlésébe húsz megyei képviselőt válasz­tottak, akik közül nyolcan egy­ben a megyei elnökség tagjai is, a többiek a szakmai osztályokat képviselik. Az elnöki zárszóból kiderült, hogy valószínűleg valamennyi kamarai tag reménykedik ab­ban: a választási incidens nem szül ellenségességet, félreértést a szervezet további munkájá­ban. Szóba került a tagdíj kérdé­se is, melynek mértékére ma még nem lehet válaszolni. Az azonban valószínű, hogy nem szociális alapon fogják megál­lapítani, hiszen nagyon kevés pénzből csak nagyon gyenge testületi munkát lehet elvárni, mint az elnök megfogalmazta: nagyon alacsony tagdíj mellett a szegénylegények gyülekezete lenne a kézműveskamara. V. I. Olvasóink figyelmébe! Havonta három Napló ingyen Még mindig számosan van­nak olvasóink között olyanok, akik naponta vásárolják a Naplót. Nekik szeretnénk se­gíteni, hiszen különösen a fal­vakban nehéz így hozzájutni a megyei újsághoz, mivel a pos­tahivatalok nem árusítják. Kérjük mindazokat, akik megszokták, megszerették a Naplót, hiányozna életükből, ha nem jutnának hozzá, hogy töltsék ki az itt közölt előfize­tői megbízást, legyenek rend­szeres olvasóink. Előfizetőként biztosan megkapják kedvenc lapjukat mindennap. Kézbesítőink már a kora reggeli órákban posta­ládájukba teszik a Naplót. A megyei újság előfizetése nem­csak kényelmesebb, de ol­csóbb is. Előfizetőink havonta három Naplót ingyen kapnak, péntekenként pedig színes műsormellékletet. Legyenek rendszeres olvasóink, mi minden fontos információt ház­hoz szállítunk. MEGRENDELŐLAP Alulírott megrendelem a NAPLÓ-t 19....................................hó................... nap­tól az alábbi fizetési mód és ütemezés szerint. □ nyugta ellenében készpénzzel fizetek □ meghatalmazom az­ MM Kft.-t, hogy az előfizetői díjat lakossági folyószámlámról megterhelés útján beszedje Pénzintézet neve:...................................................................... folyószámla száma:..................................................................... □ Közületi számla ellenében fizetek­­ átutalással (számlaszám:.......................................) - csekkel. Fizetési ütem: □ havonta □ negyedévente ^ eg­sz évre □ 2 havonta □ fél évre Megrendelő neve:............................................................................... Lakása:....................................város..........................................utca..............házszám A megrendelőlapot kérjük zárt borítékban beküldeni a következő címre: Magyar Médiaszerviz Kft. 8200 Veszprém, Kossuth u. 10. Dátum:................................................ ___________________________________________________aláírás___________ ­ Életbe léptek az új adójogszabályok Engedmény és szigorítás Megjelent a Magyar Köz­lönyben az 1994. évi pót­költségvetésről szóló tör­vény, és ennek megfelelő­en hatályba lépett számos, az adózást érintő jogsza­bály-módosítás. Ennek megfelelően már nem lehet igénybe venni az adóalap­csökkentő kedvezményt a há­roméves lejáratú, állam által ki­bocsátott értékpapírok vásárlá­sakor. November 1-jétől változik a fogyasztási adók többsége. A személygépkocsik esetében a változás az 1600 köbcentimé­ternél magasabb kategóriába tartozó személygépkocsikat érinti, amelyeknek fogyasztási adója az eddigi 12-ről 22 száza­lékra emelkedik. Jelentős az emelés az üzem­anyagok esetében, és számos szeszes ital fogyasztási adója is emelkedik. Egyetlen kivétel a szőlőbor, amelynek fogyasztási adója továbbra is 11 százalék marad. Szintén több adót kell fi­zetni keddtől a dohányosoknak, ezerdarabonként számítva a ci­garetta fogyasztási adója az ár 65 százaléka. Szintén keddtől szűnik meg a takarékbetétből - ideértve a devizabetétet is — és az értékpapírból származó ka­matjövedelem megadóztatása. Az említett rendelkezés szerint a kamatadó ezentúl 0 százalék lesz. (MTI) Sportdiploma edzőknek Tegnap délelőtt mintegy fél­száz edzőjelölt kezdte meg két­éves tanulmányait Veszprém­ben, a Magyar Testnevelési Egyetem Továbbképző Köz­pontjának kihelyezett szaktan­­folyamán. Délután pedig mint­egy harmincan vehették át dip­lomájukat az előző kurzus sike­res befejezése után. Afrány Gábor felvételén Tüskés Endre sportigazgató Kissné Rácz Gab­riella várpalotai aerobicedző­­nek adja át a tanulmányok sike­res befejezését bizonyító doku­mentumot. Austria Lottó A Lottó Unió Kft. tájékozta­tása szerint a 43. heti Austria Lottó eredményei a követke­zők: az 5 hatos egyenként 2 370 734 schilling, a 9 ötös pótszámmal egyenként 439 024 schilling, a 623 ötös egyenként 9513 schilling, a négyesek 316 schillinget, a hármasok 27 schillinget érnek. (MTI) NAPLÓ-3 Médiaügy a Koalíciós Egyeztető Tanács ülésén Szakmai döntésre van szükség A kormányfő úgy ítéli meg, hogy a médiaügyben most nincs helye politikai egyeztetésnek. Horn Gyula szerint a rádiózásról és a televíziózásról szóló tör­vény tervezetét a közigaz­gatási államtitkári értekez­letnek, majd a kormány­nak, és nem a Koalíciós Egyeztető Tanácsnak kell megtárgyalnia. Mindezt Pető Iván közölte a KÉT hétfői ülését követő sajtó­­tájékoztatón. Az SZDSZ frak­cióvezetője hozzátette: a szabad demokraták nem értettek egyet a miniszterelnök döntésével. Az SZDSZ értelmezése szerint az a tény, hogy a mé­diaügyet köz­­igazgatási útra terelik, nem je­lenthet mást, mint hogy a tör­vénytervezetért felelős tárcák vezetői az eddig folyó munkála­tok alapján készítik elő a köz­­igazgatási államtitkárok és a kormány ülését. Hozzátette: az MSZP és az SZDSZ politikus szakértői szerint tovább kell folytatni a hatpárti egyeztetést, és így esély van arra, hogy be­látható időn belül a kormány is elfogadja a médiatörvényt. A konkrét időpontról Pető Iván nem kívánt jóslásokba bocsát­kozni, de rámutatott: akár két héten belül megszülethet a mé­diatörvény-tervezet. (MTI) Bíróság előtt a busztragédia Petró Csaba, a pótkocsis te­herautó vezetője a felelős az ez év januárjában történt taszári halálos tömegszerencsétlensé­gért. A Somogy Megyei Bíró­ság a 22 éves fiatalembert 5 év 5 hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, vala­mint 4 évre eltiltotta a gépkocsi­­vezetéstől. (MTI) Dove Mid Europe 1126 Bp.TartsayV. u. 14. Adószám: 1039-4856201 László Balázs szövegű bélyegző 1994. október 24-én_ ELVESZETT, § ettől a naptól érvénytelen. §

Next