Napló, 2000. november (Veszprém, 56. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-02 / 256. szám

2000. november 2., CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA Gondot is jelent a szünet (Folytatás az 1. oldalról.) A házban foglalkoznak a gyerekekkel, társasjátékozni és pingpongozni lehet. A ta­polcai iskolák többségében hétfőn, kedden is szünet volt, a diákok a Városi Könyvtár gyermekrészlegében a baran­golóklub keretében oldhattak meg feladatokat. A hét többi napján a rejtvényeket festhet­nek, búvárkodhatnak, a CD­­ROM-os számítógépet hasz­nálhatják. A nemesgulácsi Ke­­resztury Dezső Általános Isko­la pedagógusa, Árvai Gábor irodalmi, zenei, képzőművé­szeti feladatokat ad fel a gye­rekeknek a szünetekre (így az őszi szünetre is), ezúttal fes­tőkről adnak számot. Pénteken három órakor papírhajtogatás lesz a könyvtárban, a foglalko­zásra várják az érdeklődőket. Szülők, pedagógusok nem fogadták kitörő lelkesedéssel az őszi szünetet. Sok családban gondot jelent, hogy ki vigyáz a gyerekre, ha a szülő nem tud szabadságot kivenni. Többen úgy vélekedtek, hogy a téli szünetet kellett volna meg­hosszabbítani, vagy egyhetes síszünetet kiadni. Két alpolgármester FüredenMegtakarítási nap a postán Az önkormányzati bizottságok számát hatról nyolcra növelték Balatonfüred (sbe)­­ Az időközi választás után nem­rég megalakult képviselő­­testület kedden tartott rend­kívüli ülésén arról határo­zott, hogy két főállású alpol­gármestere lesz a városnak. Pálfy Sándor polgármester előterjesztésében dr. Kiszely Pál és Geipl Miklósné neve sze­repelt, megjelenítve a városban működő két legmarkánsabb po­litikai erőt, a polgári koalíciót és a szocialistákat. Alpolgár­mesteri megbízásukról a testület zárt ülésen határozott. Újra kellett választani a bi­zottságok elnökeit és tagjait is. Kilenc képviselő javaslatára és Pálfy Sándor érvelése ellenére hatról nyolcra növelték a bizott­ságok számát. A pénzügyi és költségvetési, valamint a jogi és közrendvédelmi bizottság élére Balogh Ákos került, a gazdasági bizottság elnöke Baán Barna­bás, a településfejlesztési és vá­rosrendezési bizottságé Fekete Gyula, az idegenforgalmi és nemzetközi bizottságé Nagy Je­nő, a környezetvédelmi és me­zőgazdaságié dr. Lázár János, a szociális és egészségügyi bi­zottságé dr. Ács Károly, a műve­lődési, oktatási és sportbizottsá­gé Pálffy Károlyné lett. A testület - élve törvény adta jogával - nem járult hozzá, hogy Pálfy Sándor a tulajdonát képező Autó-Pálfy Kft.-ben harmadik ügyvezetőként, vala­mint az Enyingi Agrár Rt. fel­ügyelőbizottságában részt ve­gyen, mondván, mindkettő a vá­ros ügyeitől vonja el a polgár­­mester idejét és energiáját. A DRV Rt. igazgatóságában be­töltött tagságát viszont jóvá­hagyták, mert megítélésük sze­rint ez Füred érdekeit szolgálja. Túl gyorsan hajtott Napló információ (ehm)­­ Kedden estefelé, öt óra után Pápán egy személygépkocsi gyalo­gost gázolt, akit könnyebb fejsérüléssel a men­tők a helyi kórházba szállítottak. Ennek a napnak estéjén a mentősök feltűnően sok ittas embert vittek az ügyeletre. Tegnap fél egykor Nemesszalók és Külsővát között tragikus baleset történt. Egy tizenkilenc éves fiatalember nagy sebességgel vezette autó­ját, lesodródott az útról, fának ütközött és a hely­színen életét vesztette. Veszprémben a Papvásár és a Tüzér utca kereszteződésénél két személy­autó ütközött. Ennél a karambolnál sérülés nem történt. Délután öt óra körül a megyeszékhelyen, a Jutasi úti rendelő előtt egy gyalogosan közle­kedő középkorú férfit gázolt el egy autó. A férfi könnyebb sérüléssel megúszta a balesetet. Napló-kérdés (té) - Októ­ber 31 -e takarékossági világnap. Kedden veszpré­mieket kérdeztünk arról, ho­gyan és miben tudnak taka­rékoskodni manapság? - A múlt rendszerben sokkal inkább tudtak spórolni, mivel a munkabérek és az árak között nem volt olyan óriási eltérés - állítja Polgár József. A neje rok­kantnyugdíjas, ő éppen betegál­lományban van, a lányuk mun­kanélküli, így hát alig tudnak megélni. Csak bevásárlóköz­pontokban vásárolnak. Közpon­ti fűtéses kazánjukat leginkább fával fűtik, az még a legolcsóbb.­­ Miután óriási drágaság van, pénzt félretenni nem tudunk so­sem - mondja Kalányos József­né. Csak az élelmiszerekkel tud­nak takarékoskodni. A reklá­mokból tájékozódnak, hol mi olcsóbb. A bevásárlóközpon­tokban szerzik be a legolcsóbb árukat. Ha van rá keret, többet vesznek a mélyhűtőbe. Laká­sukban gázfűtés van, átalányban fizetik, amint a vízhasználatot is. Egyedül a villanyárammal tudnak spórolni. Van úgy, hogy tesznek félre alkalmanként pénzt Tóth Gábo­­rék, de nem jellemző, hogy vala­mire spórolnának. Inkább na­ponta veszik meg a konyhára a szükséges élelmiszereket. Kü­lönösebben nem válogatnak az üzletek között, nagy pénzügyi gondjaik nincsenek. Többféle­képpen fűtenek, de leginkább a gázon tudnak spórolni. Andrányi András fevételei MEGKÉRDEZTÜK Hogyan és mivel tudnak takarékoskodni? Polgár József Kalányos Józsefné Tóth Gábor NAPLÓ 3 A letartóztatások háttere (Folytatás az 1. oldalról.) Az előzményekről tudni kell, hogy az egyik pillanatról a má­sikra megyénkből, így Magyar­­országról is eltűnt Szlávy Bul­csú jobbkeze volt M. Péter. A veszprémi nehéz fiúknak való­jában ő volt a főnöke, de más megyében is voltak üzleti érde­keltségei a vendéglátóiparban. Az alvilági körökben akkortájt keresztapaként emlegetett fér­firól többen azt mesélték, hogy valójában ő irányított, szerve­zett néhány bűncselekményt. A napjainkban zajló, sokvádlottas drogügy hátterében is ő állt pénzével, kapcsolataival. Azt is rebesgették, hogy jóban volt a rendőrséggel, így esetenként tálcán kínált fel nekik jó né­hány drogost. Az is köztudott volt bizonyos körökben, hogy üzleti kapcso­latban állt egyes szlovák csopor­tokkal, így nem véletlenül ő búj­tatta a győztes banda bosszúja elől hazánkba menekült Vida Tamást Haszkovó úti lakásán. (Abban az időben kézigránátot dobtak M. Péter kocsija alá...) A tragédia napján, 1997. augusz­tus 13-án késő délután együtt töltötte az időt a veszprémi Zöld Alma cukrászdában testőrével, N. Krisztiánnal és Vidával. Ez utóbbi fiatalember - lapunk ér­tesülése szerint - egy fehér szí­nű, magyar rendszámú autóval távozott a helyszínről. (Vidáról akkoriban, de később sem szól­tak a rendőrségi hírek.) M. Péter társával Almádiba indult, de útközben távirányítá­­sos módszerrel felrobbantották a kocsiját, a vállalkozó a hely­színen szörnyethalt. Érdekes, egy évvel később Budapesten, az Aranykéz utcában hasonló módszerrel küldték a másvilág­ra a szervezett alvilágra és az olajügyekben valló Boros Ta­mást, aki - a feltételezések sze­rint - Sándor István bizalmas embere volt. A lapokban meg­jelent információ, avagy az ügyészségről kiszivárgott hírek szerint Sándor - fedőnevén Papa - valamit elhallgatott kollégái elől a nyomozás során. Vajon ezért nem sikerült egyik esetben sem megtalálni a merénylőket? Bizonyosat nem tudni, mert a nyomozóhivatal államtitokként kezeli az ügyet - valószínűleg a szlovák kapcsolatok miatt -, ezért az ügyvédek sem nyilat­kozhatnak érdemlegesen. A katonák emléke (Folytatás az 1. oldalról.) Aki életét ajánlja a hazának, annak állnak a legtöbben a sírja mellett, mondotta, mert ott a ha­za áll díszőrséget, a haza teszi sírjára a legna­gyobb, legdíszesebb koszorút. Az igazi katoná­nak nem lehet szomorú a temetése. A lelkész így folytatta: hatalmas erő lakozik abban, ha van mi­ért élni. A katonák is közéjük tartoznak, akiknek a céljuk a béke, a haza védelme. Akik felismerik életük küldetését, értelmét, azok könnyebben megbirkóznak a nehézségekkel. A megemlékezés végén a HM légierő-vezér­kar képviseletében Buczkó Imre ezredes, majd a helyőrség alakulatainak parancsnokai helyezték el a koszorúkat a magyar katonasírnál. Szentgál (v. i.) - Megtaka­rítási napot tartottak hétfőn a helyi postán. Pintérné Gombás Edit posta­vezető elmondta, hogy nagyon készültek erre a napra. Apróbb ajándékokat gyűjtöttek össze, és még süteményt is készítet­tek, hogy minél kellemesebben megvendégelhessék az ügyfele­ket. A nap folyamán végig so­kan látogattak el a postára, és meghallgatták a tájékoztatókat a postán igénybe vehető megtaka­rítási formákról. Többen váltot­tak értékpapírt, betétkönyvet, és feltűnően sokan érdeklődtek a lakás-takarékszolgálat iránt. A hölgyek ismertették azokat a biztosításokat, melyek megköt­hetők a postán. Délután kisor­soltak egy mobiltelefont. A pos­tavezető asszony szerint a hétfői ünnepség a posta munkatársai­nak is kamatozik hónapokon ke­resztül. A posta ügyfelei közül a szentgáli Bónis István volt a szerencsés, sorsolással ő nyerte a mobiltelefont Gáspár-fotó pénzváltó Veszprém, Szabadság tér 12. (Szürkebarát borozó mellett) Telefonszám: (88) 329­ 000. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás RTS 18,90 19,20 CHF 171,00 175,00 DEM 133,00 134,60 ESP 1,5500 1,6050 GRD 0,7530 0,8000 ITL 0,1337 0,1365 SEK 30,4007 31,4424 USD 309,50 315,50 Érvényes: 2000. november 2. Napközbeni árfolyamkorrekció lehetséges! Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet www.gol­info.hu k'-WwdEli ( fSSflg fe á ''tiSfe-'V..).­. **. ,.•' v @7 Kedves Előfizetőnk! A Napló kiszínezi Önnek ezt a szürke, ólmos vagy személyesen eljuttatni az alábbi címre: hangulatú novemberi Napló terjesztés: 8200 Veszprém, Házgyári út 12. egy egész napos, ingyenes Beérkezési határidő: november 10. utazással, melynek programja utunkon az első nyolcvan , , , , hét részt! HÉVÍZI gyógytúra, ebéd, VÁROSNÉZÉS KESZTHELYEN A jelentkezéseket a jelentkezési lapok vissza­érkezésének sorrendjében regisztráljuk. időpont: november 26. Nagy érdeklődés esetén utunkat januárban indulás: Veszprémből a kora reggeli órák- megismételjük! ban, érkezés este 80 útitársunk nevét november 15-i szá- Ebionan vashajtó­munkban közöljük. Eljönne velüm­» Az az indulás és érkezés pontos időpontjáról és helyszínéről utasainknak levélben adunk Amennyiben 1996. január 1 -je óta érvényes tájékoztatást, és folyamatos előfizetéssel rendelkezik, nem kell mást tennie, mint kitölteni az alábbi jelent­kezési lapot, és a szelvényt azonnal postázni. Önt !S Sok Szeretettel várjuk! Név: Cím: Tel.: Előfizetői szám: Kijelent­em, hogy a Naplónak 1996. január 1 -je óta folyamatos és érvényes előfizetője vagyok. Előfizetés kezdete: ..................év....................................... hó A Napló kizárólag a buszút, az ebéd és az idegenvezetés költségeit fedezi. Az indulás helyszínéig tartó út költségeit illetve a megérkezés helyszínétől a hazautat a jelentkező­ állja. Fentieket tudomásul veszem. aláírás Datum: gge^aaatBwy­­.....................................................................................................................................................­ P­annon Lapok Társasága

Next