Napló, 2004. január (Veszprém, 60. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-02 / 1. szám

2004. január 2., PÉNTEK (Folytatás az 1. oldalról.) Balatonalmádiban városi óévbúcsúztatót tartottak a pol­gármesteri hivatal előtt, ahol forralt bort mértek az ünneplők­nek. A csípős hideg ellenére so­kan döntöttek úgy a településen, hogy az éjfélt az utcán várják ki és együtt éneklik el a Himnuszt. Pukkantak a pezsgősdugók, szóltak a trombiták és robbantak a petárdák az évforduló után. Az eseményen Pandur Ferenc pol­gármester mondott köszöntőt, majd tűzijáték szórakoztatta a vidám embereket. A jó hangu­latról Petrik Kati énekesnő és if­jabb Bakács Zoltán cigányzene­­kara gondoskodott. A szilvesztert sokan munká­val töltötték. A veszprémi Kos­suth laktanyában Bene Zsoltné Gráczki Veronika főhadnagy volt az ügyeletes tiszt. A fiatal­­asszony négy éve bújt angyal­bőrbe. Nyugdíjas édesapja ugyancsak hivatásos katona volt és egyik lánytestvére is az. A fő­hadnagy elmondta, ő kérte azt, hogy most legyen szolgálatban, mégpedig azért, mert Balaton­­fűzfőn tűzoltó férje is dolgozott ezen az estén. Az ügyeletestől megtudtuk: a hivatásos állo­mány számára nem jelent meg­próbáltatást az, hogy míg mások mulatnak, addig ők végzik a munkájukat, mint a hét többi napján. Mert ez a hivatásuk, amit szeretnek. Az ügyeleti munka közben a szolgálatot tel­jesítők az éjféli koccintáshoz kölyökpezsgőt vittek magukkal. Aztán pedig mindenki tette to­vább a maga dolgát. Katonás fe­gyelemmel. A megyeszékhelyen azt Invi­tel országos tudakozószolgála­tánál az év utolsó napjának éj­szakáján nem volt akkora forga­lom, mint más napokon. A tele­fonos kisasszonyok között már dolgoznak férfiak is. A két fia­talember, Geiszt Mihály és Tu­­kacs István mosolyogva mesél­te, érdekes és változatos a mun­kájuk. Ők például Veszprémben ülve most azt is megtudták, hogy Gyálon este elment a ká­beltévé-szolgáltatás, mert sokan hívták őket emiatt a település­ről. Sári Katalin és Varga And­rea hozzátette, szilveszterkor vidámak és türelmesek az embe­rek és általában szórakozóhe­lyek telefonszámát kérik tőlük vagy menetrendi információk után érdeklődnek. Az esti órák­ban többen kívántak boldog új esztendőt a tudakozóban dolgo­zóknak. A telefonos ébresztő szolgáltatást most nagyon keve­sen vették igénybe. Egy sze­mély volt, aki éjfél előtt néhány perccel megjelöléssel kért éb­resztést, nehogy átaludja magát az új évbe. A folyamatosan működő ipa­ri és mezőgazdasági üzemekben is dolgoztak az év utolsó percei­ben. Megyénk legnagyobb és legeredményesebb tehenészeti telepén, a Nemesszalóki Mező­­gazdasági Rt. üzemében évek óta a nap huszonnégy órájában folyamatosan fejik a teheneket. A kiváló genetikai adottságú ál­latoknál a napi három-ötszöri fejés az ideális. A magas tejho­zam miatt hamar megtelnek a tőgyek, és ha nem szabadítják meg őket a tejtől, akkor meg is betegedhetnek az állatok. A többi állattartó üzemben ugyancsak dolgoztak az ünne­pek alatt, de nem volt mindenütt szükség arra, hogy folyamato­san, a nap huszonnégy órájában dolgozzon egy csapat. A leg­több állattartónak tegnap haj­nalban kezdődött a munka az ál­latok szokásos ellátásával. Az erőművekben, a nagy vegyipari üzemekben vagy az aluminikumkohóban is dolgoz­tak szilveszterkor. A pékeknek szerencséjük volt azzal, hogy újév napján csak kevés üzlet tar­tott nyitva, s azok többsége is látványpékséges, ezért a legtöbb sütőüzemben csak tegnap este kezdték meg a munkát, hogy ma reggel friss kenyérhez, péksüte­ményhez jussunk. Óévbúcsúztatás munkával Buli és katonás koccintás kölyökpezsgővel - Nem sírt a tudakozó telefonja A veszprémi Kossuth lakta­nya ügyeletese, Bene Zsoltné Gráczki Veronika főhadnagy A csípős hideg ellenére sokan döntöttek úgy Balatonalmádiban, hogy az éjfélt az utcán várják ki Kőrösparti Bea felvételei Varga Andreának és Nagyné Kertai Renátának a tudakozóban szilvesztereste többen kívántak boldog új esztendőt Többet ér a „fekete” pont Már idén tavasszal módosulhat a közlekedési pontrendszer Veszprém (halmos)­­ A rendőrség a két éve beveze­tett közlekedési pontrend­szer szigorítását javasolja, mert az illetékesek szerint az nem váltotta be a várako­zásokat, viszont továbbra is úgy vélik, hogy a rendszer segíthet a balesetek meg­előzésében. _ Pausz Ferenc alezredes, az ORFK közlekedésrendészeti fő­osztályának vezetője-a Napló ér­deklődésére elmondta: a rend­szer jelenlegi formájában nem elég hatékony, mert szabálysér­tésenként csak egy pontot adhat­nak, nincs mód differenciálásra. Az alezredes ennek kapcsán szólt arról, hogy jelenleg a piros lámpán áthaladás, az ittas veze­tés ugyanúgy egy büntetőpont, mint a tiltott helyen való parko­lás. Az viszont látható, hogy az előbbi két szabálysértés sokkal súlyosabb, mint a rossz helyen való parkolás, arról nem is be­szélve, hogy egy felmérés sze­rint például a tilos jelzésen át­haladó autósok 90 százaléka szándékosan követi el a szabály­­sértést. Szeretnék elérni, hogy súlyo­sabban pontozzák a biztonsági övét, valamint a gyermekülést nem használókat. A rendőrség javaslata alapján elég lenne mindössze a pontrendszerrel kapcsolatos kormányrendelet változtatása, nem kellene a tör­vényi részhez nyúlni, ami való­színűleg lassítaná a változtatási folyamatot. Az elképzelések szerint egyes szabálysértésekért három „fekete” pontot is kaphatna az autós, de még így is legalább hat súlyosabb szabálysértést kell el­követnie a vezetőnek ahhoz, hogy bevonják a jogosítványt. A vizsgálat során egyébként talál­tak olyan külföldi példát, ahol akár öt pontot is kaphat a sza­bálytalan autós, sőt, a ponthatár is alacsonyabb, így két-három eset után már elvehetik a jogo­sítványát a sofőrnek. Ilyen jelle­gű módosításhoz azonban a tör­vényi részt kellett volna meg­változtatni. A alezredes hangsúlyozta: nem az a cél, hogy minél több jogosítványt vonjanak be, ha­nem a közlekedési morálon sze­retnének változtatni, ezáltal a balesetek számának csökkenté­sét lehetne elérni. Hozzátette: olyan országokban, ahol már régóta bevezették és működik a pontrendszer, a felmérések azt mutatják, hogy ez az egyik leg­nagyobb visszatartó erő az autó­sok körében. Pausz Ferenc azon véleményének adott hangot: ha a szándék megvan, akkor van esély arra, hogy akár már az első negyedévben életbe lépjenek a változtatások. ­7. pénzváltó Veszprém, Szabadság tér 12. (Szürkebarát borozó mellett)­ _____________Tel.: 88/329­ 000_____________ Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS EUR 256.0000 262.5000 CHF 163.0000 168.5000 GBP 363.0000 375.0000 SKK 6.1000 6.6000 USD 206.0000 213.0000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényes: 2003. december 30. Nyitva mindennap 8-21 óráig KRÓNIKA NAPLÓ 3 RÖVIDEN Nyugodtan telt a szilveszter Megyei körkép (M. T.)­A szokásosnál nyugodtabban telt az idei szilveszter — tud­tuk meg a megyei mentőszol­gálattól. A megyei kórházba néhány ittas, utcán heverő személyt szállítottak be a mentősök, köztük voltak, akik kisebb-nagyobb sérülé­seket is szereztek. Két piro­technikai eszköz okozta égési sérültet is elláttak az intéz­ményben, egyiküknek, egy hajmáskéri férfinak a kezé­ben robbant fel a petárda. A közutakon csupán egy súlyos esetet regisztráltak. Pápán idős asszonyt gázolt el egy személykocsi. A medence­csonttörést szenvedett sérül­tet a helyi, majd az ajkai kór­házba szállították. Az év utolsó napján a rend­őröknek is kevesebb dolga akadt a vártnál. A legtöbb fel­adatot ezúttal a betörések ad­ták, hiszen szilveszter éjjelén több veszprémi, üresen ha­gyott családi házba is illeték­telenek hatoltak be. Rekordszámú, több mint 560 vonulás volt a fővárosi mentőknél szilveszteréjjel. Korábban ilyenkor 450 eset­hez kellett kimenniük a men­tőknek. Petárdabaleset csu­pán egy történt a fővárosban. Megtalálták a fiút Pápa . Csütörtökön este megtalálták azt a szilveszter­délután eltűnt 12 éves ajkai fiút, aki a pápai lakásotthon lakója. H. Attilát a pápai és az ajkai rendőrség szolgálatban lévő állománya az eltűnés be­jelentése óta kereste. A fiúra a rendőrség Pápán bukkant rá. Több órán át nem volt víz szilveszterkor Veszprém (V. R.)­­ Csőtö­rés miatt több órán át nem volt víz szilvesztereste a Cholnoky-lakótelep néhány utcájában. A lakosság tar­tálykocsiból kapott ivóvizet. Az Ady Endre utcában történt csőtörés miatt délután négy óra­kor elzárták a vizet a Budapest út, Rózsa utca és Viola utca kö­zötti szakaszon. A hiba elhárítá­sán a Bakonykarszt Rt. szakem­berei dolgoztak, majdnem éjfé­lig. Amíg a munkálatok tartot­tak, a lakosságnak tartálykocsi­ban szállítottak ivóvizet. A kör­nyéken este fél tíz után újból megindult a vízszolgáltatás. A Bakonykarszt ügyeletes szakemberei Veszprémben majdnem éjfélig dolgoztak szilveszterkor Kőrösparti-fotó S ^f2004-re válasszonM^ffiffly^B www.autopalya.hu || % ■l « magának matricát! HBB9M MiSk 06 (40) 40 50 60-as kék szám U

Next