Napló, 2004. október (Veszprém, 60. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-01 / 230. szám

2004. október 1PÉNTEK Ezredből zászlóalj lett Veszprém (m.)­­ A tegnapi állománygyűlésen megszűnt a Magyar Honvédség Lo­gisztikai és Támogató Ezre­de, ugyanakkor átalakultak zászlóaljjá. Az ezred parancsnoka, Futó László ezredes egyebek között arról szólt, hogy a honvédség fejlesztése 2004 és 2013 között három részletben történik. A szövetségi elvárásoknak is meg­felelő hadsereg kialakítása csak sok buktatóval jöhet létre. Az eddigi haderőreformok soha nem úgy valósultak meg, ahogy kellett volna, mert a hosszú távú célok fennakadtak a rövid távú érdekeken. Futó ezredes hozzá­tette: - Átéltük a kétévenkénti átszervezéseket, ami a katonai pályát bizonytalanná tette, de ez nem mutatkozott meg a mun­kánkban. A jelenlegi átszervezéskor 43 katona és tizenhárom közalkal­mazott távozik a honvédségtől, az ezred október elsejétől már mint zászlóalj dolgozik tovább. KRÓNIKA Szünetel a falufejlesztés Határozatlan időre felfüggesztették az AVOP-pályázatok befogadását Veszprém (V. I.)­­ A Me­zőgazdasági és Vidékfej­lesztési Hivatal tegnaptól nem fogadhatja be a vidék­­fejlesztésre vonatkozó pá­lyázatokat. Az Agrár-, Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) pá­lyázatok keretében meghirdetett „Falufejlesztés és megújítás, a vidék tárgyi és szellemi öröksé­gének megőrzése” című intéz­kedésre a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a hároméves kerettúllépés miatt határozatlan időre tegnap fel­függesztette a pályázatok befo­gadását. A programok közül ez volt a legnépszerűbb, sokan a Sapard-pályázatok keretében már benyújtott és forráshiány miatt elutasított pályázatukat az AVOP-ban frissítették fel. A Mezőgazdasági és Vidék­­fejlesztési Hivatal a következő napokban teszi közzé azt, hogy kik nyertek a Sapard-pályázato­kon. Sokszor az utolsó pillana­tokban is változhatnak az esé­lyek. Példa erre Dudar esete, hi­szen a település nyertese lehetett volna éppen a vidékfejlesztési pályázatnak. A tanulóprogram keretében sikeres pályázatokra vonatkozó szerződések aláírá­sának tegnap volt a végső határ­ideje. Dudar esetében a program jó volt, de a szerződéskötés el­maradt, mert pályázatból szeret­ték volna biztosítani a szükséges önerőt, ám a pénz tegnapig nem érkezett meg a számlájukra. Dudaron ismét pályáznak a település fejlesztésére, ha sikerül előteremteni az önrészt Andrányi András felvétele Megyeiek az új kormányban (Folytatás az 1. oldalról.) A veszprémi illetőségű Mes­terházy Attilát lapunk arról kér­dezte, az új beosztásában vál­toznak-e a feladatai. A régi-új államtitkár elmondta, az össze­vonás eredményeként korábbi feladataik megnövekedtek, tu­lajdonképpen egy mamutmi­nisztérium jött létre. Ezért is van szükség a tárcánál a három ál­lamtitkárra. Konkrét feladat- és munkakörét még nem egyeztett­­ték a miniszter asszonnyal, de feltételezi, hogy a fennmaradó területek felügyelete tartozik majd hozzá. A kormányátalakítással a tu­rizmus a gazdasági tárcától a területfejlesztéshez került, ame­lyet tárca nélküli miniszterként dr. Kolber István, a Balaton Fej­lesztési Tanács eddigi elnöke vezet majd a jövőben. A turiszti­kai államtitkár továbbra is Pál Béla marad. - Azt gondolom, helyes dön­tés volt, hogy a gazdasági tárcá­tól átkerült az idegenforgalom, hiszen a turizmus a terület- és vidékfejlesztéssel szoros össze­függésben van - mondta el ér­deklődésünkre Pál Béla. Az el­térő fejlettségű területek felzár­kóztatására az idegenforgalom kiválóan alkalmas, és ezeken a helyeken a fejlődés motorjává válhat. Ezt egyébként egy fel­mérés bizonyítja, amelyet a 176 kistérség körében végeztek el. A kutatás szerint a kistérségek többsége a kitörési pontot első­sorban a közlekedés fejlődésé­ben és a turizmusban látja. Pál Béla megjegyezte azt is: Kolber István a Balaton Fejlesz­tési Tanács elnökeként nagy ta­pasztalatokat szerzett, és nyil­vánvaló a turizmus iránti elköte­lezettsége is. Kolber Istvánt várhatóan az eddigi alelnök, Nagy Jenő bala­tonfüredi országgyűlési képvi­selő váltja a Balaton Fejlesztési Tanács elnöki székében. - Hivatalos információt még nem kaptam erről, de ha úgy ala­kul, elnökként szívesen vállal­nám a feladatot — válaszolta megkeresésünkre Nagy Jenő. Mesterházy Attila Pál Béla Nagy Jenő Átadta az elhagyott urnát a rendőrség a családnak (Folytatás az 1. oldalról.) Az ügy a rendőrségen folyta­tódott, ahol - mindenféle iga­zolvány híján is - meg tudták ál­lapítani a halott személyazonos­ságát. Egy veszprémi hajlékta­lan férfi volt az elhunyt. Államigazgatási eljárás kere­tében elvégezték a boncolást, amely kizárta az idegenkezű­séget. Ennek ismeretében ki­adták a temetési engedélyt. A férfi holttestét elhamvasztották, majd a hamvait tartalmazó ur­nát átadták a családjának. A rokonok nagy gyászukban nem jutottak messzire. A Vörös­marty téren­­ a rendőrségtől száz méterre - megpihentek, majd továbbálltak. Olvasónk, Nagy Tibor nagyot nézett, aztán elhallgatott, nem akart hinni a szemének. Vasárnap délután emberi hamvakat tartalmazó ur­nát talált a téren, egy nejlonzacs­kóban a bokor alatt. Azonnal a rendőrségre sietett, ahol meg­szabadult az ismeretlen férfi föl­di maradványaitól. Kiderült, a hamvakat a csa­ládtagok felejtették ott. Ismét „berendelték” őket a rendőrség­re, s újból átadták nekik a ham­vakat. Hogy mi lett az urna to­vábbi sorsa, nem tudni. Talán kikerült a temetőbe, de lehet, hogy ott marad a polcon, örök emléknek. Ellenőrizték az adóhivatalt (Folytatás az 1. oldalról.) Példamutató az információs rendszerük, melyen föntről lefe­lé és alulról felfelé egyaránt zökkenőmentesen haladnak a hírek, és alkalmas arra, hogy ér­tékeljék a hivatali munka minő­ségét. Ezenkívül az ellenőrzés­re kijelölt adózók kiválasztási rendszere is példaértékű. Az adóhatóság nem képes folyama­tosan az összes adózót ellenőriz­ni, ezért úgy választja ki azokat, akiket ellenőrei meglátogatnak, hogy belekerüljenek azok az adózók, akiknél fennáll a veszé­lye az adózás kikerülésének. A tájékoztatón Umenhoffer Ferenc elmondta, hogy az ilyen vizsgálatok zárásakor jelen van­nak az elnökhelyettesek és az osztályvezetők is, így alaposan meg tudják beszélni a tapaszta­latokat. Erdőben bukott a motoros Két balesetnél segítettek menteni a tűzoltók Megyei körkép (vi) - A csú­szós, nedves utakon több baleset történt. Tegnap reggel Dudar és Nagyesztergár között két sze­mélygépkocsi ütközött, s ketten könyebben megsérültek. Bakony oszlopon egy har­minchat éves férfi magasból zu­hant le és a kórházba szállítás után belehalt a sérüléseibe. Délután Várpalota térségé­ben egy minden úttól másfél ki­lométerre eső erdei ösvényen elesett és súlyos sérüléseket szenvedett egy motoros, akit csak nagyon nehezen, a pétfür­­dői tűzoltók segítségével tudtak kórházba szállítani a mentők. Balatonszőlős és Tótvázsony között is szükség volt tegnap a tűzoltókra, ott felborult egy sze­mélygépkocsi, ketten súlyosan megsérültek, a harmadik­­ könnyű sérültet­­ csak a segítő csapatok összehangolt munká­jával tudták kiszabadítani az au­tóroncsból. Eredményes fejlesztések Ünnepség az önkormányzatok napja alkalmából Balatonfűzfő (hgy)­­ A vá­ros képviselő-testületének döntése értelmében több év­tizedes karitatív tevékenysé­gének elismeréseként a Ma­gyar Vöröskereszt fűzfői szervezetét díjazták az ön­­kormányzatok napja és a vá­rossá avatás évfordulóján. A közösségi házban rende­zett ünnepségen a díjat a szerve­zet örökös tiszteletbeli elnöke, Szőnyey János vehette át dr. Varjú Lajos polgármestertől. A település vezetője ünnepi beszé­dében az elmúlt egy év történé­sei­­kapcsán arról szólt, hogy mutatkoznak a városban a fej­lesztések eredményei, de van­nak el- és lemaradások is. Meg­említette, hogy magas színvona­lon működtetik az intézménye­ket, jó az egészségügyi ellátás, viszont rosszak az utak, nincse­nek járdák. A polgármester úgy látja, hogy a régóta esedékes ön­­kormányzati reform elmaradá­sa, a többcélú kistérségi társulá­sok elsietett létrehozása bizony­talanságot okozott, az alulfinan­szírozottság miatt eladósodnak, illetve vagyonfelélésre kény­szerülnek a települések. Az ünnepi műsorban fellépett a Pannónia citerazenekar, majd a helyszínen az érdeklődők megtekinthették Séllei Katalin keramikus és Vágfalvi Ottó fes­tőművész kiállítását. NAPLÓ 3 RÖVIDEN Szabad a tüzelés Budapest (V. I.)­­ A Föld­művelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium októ­ber 2-ától feloldja az erdőkre és az erdők melletti területek­re júliusban elrendelt tűz­gyújtási tilalmat. Ugyanak­kor felhívják a figyelmet arra, hogy az erdőkben továbbra is csak szélcsendes időben, a ki­jelölt és kiépített tűzgyújtó helyeken szabad tüzet gyújta­ni, és távozás előtt el kell olta­ni a parazsat. Továbbá az őszi avar- és gyomégetések során ne hagyják felügyelet nélkül a tüzeket. Beváltotta ígéretét a minisztérium Balatonfüred (M. T.)­­ A kormány szakminisztériuma késéssel ugyan, de eleget tett ígéretének és hatályba léptet­te a város vízpart-rehabilitá­ciós tanulmányát - hangzott el a tegnapi testületi ülésen. Dr. Bóka István polgármes­ter hangsúlyozta: Keszthely mellett Balatonfüred is a ki­vételezettek között van, hi­szen a többi Balaton-parti te­lepülésnek továbbra sincs vízpart-rehabilitációs tanul­mánya. A képviselő-testület a tegnapi ülésén a jövő évi vá­rosi nagy rendezvényekről is tárgyalt. Megállapodtak ab­ban, hogy a protokoll-, illetve az idegenforgalmi szempont­ból kiemelten fontos rendez­vények mellé ezúttal beeme­lik az elsősorban a helyi lako­soknak szóló programokat is. Új kezdeményezés, hogy jö­vőre megrendezik a Füred nevű települések napját is. CH?RI­lE_BL Pénzváltó Veszprém, Szabadság tér 12. (Szürkebarát borozó mellett) ._________Tel.: 88/329­ 000_____________ Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS EUR 243.0000 250.9000 CHF 155.5000 162.5000 GBP 354.0000 367.0000 SKK 5.9000 6.4000 USD 197.0000 203.5000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényes: 2004. szeptember 30. Nyitva mindennap 8-21 óráig

Next