Napló, 2005. július (Veszprém, 61. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-01 / 152. szám

2005.július 1., PÉNTEK A négyből egy sem maradt (Folytatás az 1. oldalról.) A leállítás 2006. január 1-jén kezdődik és öt héten át tart. Ez­zel összefüggésben 320 munka­társ leépítésével kell számolni. A 176 elektrolizáló berendezést lebontják, a 16 ezer négyzetmé­ter alapterületű csarnokot pedig más célra hasznosítják. Az alumínium félgyártmá­nyok készítését a kohó leállítása nem érinti, a termelés­­ vásárolt kohóalumínium és alumínium­hulladék olvasztásával­­ folyta­tódik. A kohó helyettesítésére 1,2 milliárd forintos beruházás­sal ez év végéig kiépül az új ol­vasztókapacitás. A közlemény szerint a társaság azt tervezi, hogy az alumínium félgyárt­mány kibocsátását 2010-ig más­­félszeresére növelik. Az igazgatóság döntését a társaságnál nem kívánták kom­mentálni. Magyarországon az inotaival együtt valamikor négy alumí­niumkohó is létezett. A csepeli alumíniumkohó 1935-ben állt üzembe, és a világháború során bekövetkezett bombatámadás okozta károk miatt 1946-ban véglegesen leállt. A tatabányai alumíniumkohó 1940-ben, az ajkai alumíniumkohó három év­vel később kezdte meg működé­sét, de mindkettőt egy évben, 1991-ben állították le. Legto­vább az inotai „húzta”, 53 évet „élt”. Fronthatás és karambolok (Folytatás az 1. oldalról.) Nyáron nemcsak a megnöve­kedett forgalom, de a fronthatá­sok, a kánikula is jelentősen megterhelik a gépjárművezetők szervezetét - a baleseti statiszti­kák szerint. Fülledt, forró me­legben a sofőrök is idegesebbek, agresszívebbek lesznek. Az ORFK mindennap közzé­teszi a közlekedés- és orvosme­teorológiai prognózisát, ami szerint a csütörtöki kettős front­hatás után ma egyre inkább hi­degfronti hatás érvényesül. So­kan fáradékonynak, levertnek érezhetik magukat, a szívbete­gek és a keringési problémákkal küszködők szervezetére pedig különösen nagy megterhelést ró ez az időszak. A sokaknál jelent­kező nyugtalanság, feszültség, illetve a szokásosnál nagyobb reakcióidő miatt jelentősen nö­vekszik a balesetveszély. Az előrejelzés szerint a szél többfelé megerősödik a hétvé­gén, néhol viharossá fokozódik. Eső miatt csúszós útszakaszok­ra kell számítani. Olcsó az importdinnye Veszprém (vn)­­ Az üzletek­ben és az utak mentén is ja­vában árusítják már a görög­dinnyét, mely a korábbi években megszokottnál ol­csóbb. A görögdinnye ma még Spa­nyolországból és Görögország­ból érkezik és kilónként 100 fo­rint körüli áron megvásárolható. A hazai szabadföldi görögdin­­­nye megjelenésére a termesztők szerint másfél-két hetet kell vár­ni. A kertészek jónak látják a terméskilátásokat és a mennyi­séggel is elégedettek. A sárgadinnye más kérdés, hiszen azt a nemzetközi üzlet­láncokban már több mint egy hónapja kínálják darabonként megszabott áron. Az üzletekben már kapható az itthon termett üvegházi változata, de ezért a görögdinnye árának legalább a dupláját kérik el. Újdonság, hogy a málnával egy időben a dinnye is megjelent a piacokon Fotó: Andrányi András Lövöldözött egy nő miatt hat év fegyházra ítélték Noszlop (M. A.)­­ Hat év fegyházbüntetésre ítélte el­ső fokon a megyei bíróság azt a férfit, aki fegyverével rálőtt egy gépkocsira, de szerencsére a vezető nem sérült meg. A négynapos tárgyalás 27 tanú és a szak­értők meghallgatásával teg­nap ért véget. Tavaly június 5-én három de­­vecseri férfi Somlóvásárhelyen szórakozott, amikor egy lánytól késő este telefonhívást kaptak, hogy menjenek el érte Noszlop­­ra. Az előzőleg kábítószert fo­gyasztó társaság tagjai, a 28 éves Horváth Tamás, a 25 éves Molnár Szabolcs és a 27 éves Ig­­nácz József a noszlopi Beugró büféhez érve azt látták, hogy ba­rátnőjük meglehetősen ittas. Hazavitték volna, ám a helyszí­nen tartózkodó B. A. és K. L. ezt annyira nem tartotta jó ötletnek - bizonyára féltették a lányt ezért egy-egy szerszámnyéllel elzavarták a helyszínről a lova­gokat. A három devecseri elhaj­tott a Ladájával, ám húsz perccel később visszatértek, de ekkor már a lány nem volt ott. Horváth elővette az illegálisan magánál tartott kínai gyártmányú kispus­káját, amelynek tusával B. A.-t úgy homlokon vágta, hogy az rövid időre elvesztette az esz­méletét. Ezt követően még né­hányszor belerúgott. Eközben Molnár Szabolcs a gépkocsiban ülő K. L.-re támadt: fémrúddal beütötte a kocsi szélvédőjét, s rácsapott a motorháztetőre. Amikor a vezető elhajtott a par­kolóból, Horváth mintegy tíz méterről két célzott lövést adott le. Az egyik lövedék 70 centi­méter magasságban csapódott a Volkswagenbe, s a csomagtar­tóban kötött ki. Az ez idő alatt mindvégig a kocsiban ülő Ig­­nácz nem lépett közbe, hogy tár­sait megfékezze, csupán egy­szer rájuk dudált. A vádlottak a rendőrségi eljá­rás során nem tettek vallomást, viszont a bíróságon beismerték tettüket. Mindhárman korábban voltak már büntetve, Horváth Tamást egyszer már elítélték lő­fegyverrel való visszaélés mi­att. A bíróság nem foglalkozott a vádlottak kábítószer-fogyasztá­sával, mert vállalták az eltere­lést. Az ügyészségi vádirattal szemben nem emberölés bűntet­tének kísérletében mondta ki bűnösnek dr. Korbély Zoltán ta­nácsa Horváth Tamást, hanem társtettesként elkövetett garáz­daság bűntettében. A hat év fegyházra ítélt férfit lőfegyver­rel való visszaélés bűntettében, súlyos testi sértés kísérletében, valamint társtettesként elköve­tett rongálás vétségében is bű­nösnek mondta ki a bíróság. A kétévi börtönre ítélt Molnár Szabolcsot társtettesként elkö­vetett garázdaság bűntette és rongálás vétsége miatt marasz­talták el. Bűnsegédként elköve­tett garázdaság miatt Ignácz Jó­zsefnek egy évet kell börtönben töltenie. Az ítélet nem jogerős. KRÓNIKA Kiváló egészségügyi dolgozók Emlékülés Semmelweis Ignác születésének évfordulóján Veszprém (M. T.) - Sem­melweis Ignác születésé­nek 187. évfordulójára emlé­keztek tegnap a megyei kór­házban. Az emlékülésen dr. Faluhelyi Zsolt, az onkológiai osztály ve­zető főorvosa tartott előadást, amelyben a daganatos betegek eredményes kezeléséhez szük­séges orvosszakmai összefogást hangsúlyozta, majd átadták az intézmény vezetőségének elis­meréseit. Eper­gyes György, a megyei kórházhoz csatolt dobai Hollós István Pszichiátriai és Szociote­­rápiás Intézet igazgatója mun­kássága elismeréseként Kuti Csabától, a megyei közgyűlés elnökétől vehette át a Pro Comi­­tatu-díjat. Kiváló Dolgozó ki­tüntetést kapott dr. Csordás Jó­zsef, a baleseti sebészeti osztály főorvosa, Major Lajosné, az épületfenntartási csoport cso­portvezető-helyettese, Pimper István, a műszaki osztály veze­tője, Puska Zoltánná, a neuroló­giai osztály főnővére és Soós Istvánná, a pszichiátriai gondo­zó vezető asszisztense. Az ünnepségen az intézmény főigazgatója, dr. Pákozdy János átadta az igazgatói dicséreteket, valamint a főorvosi, adjunktusi, alorvosi és főtanácsosi kineve­zéseket. Kiváló Dolgozó kitüntetést adott át dr. Csordás Józsefnek, a baleseti sebészeti osztály főorvosá­nak dr. Pákozdy János igazgató Fotó: Andrányi Üzletház a malomnál (Folytatás az 1. oldalról.) Balatonfüreden a korábbi malom területén is üzletház nyí­lik. A hivatalos megnyitó még várat magára, de hétfőtől már kinyit az élelmiszerüzlet - tud­tuk meg Pólyák Sándortól. A tó­parti városban nemcsak a helyi lakosok, hanem az üdülővendé­gek egy része is boltban veszi meg az élelmiszert. Az üzlet­házban később étterem, kávézó, ékszerbolt, látványpékség és több más üzlet is helyet kap. A Tempo Szupermarket Kft. megvásárlásával tavaly két és félszeresére nőtt a Coop hálózat - tájékoztatta lapunkat Bogdán József, a Pólus Coop Rt. igazga­tóságának elnöke. A Coop Hun­gary sok esetben hódít el bolto­kat más beszerzési társulástól. Ők ezekkel a partnerboltokkal bővítik piaci részesedésüket. Anna­bál a Grand Hotelben Balatonfüred (Kiss) - Július 23-án 180. alkalommal ren­dezik meg a balatoni nyár hagyományosan legroman­­tikusabb estélyét, az Anna­­bált. A patinás esemény őrzi a ha­gyományt, ezért az idén is min­den a már megszokott mederben folyik. Dr. Bóka István, a város polgármestere azért mégis tu­dott újdonsággal szolgálni a csütörtöki sajtótájékoztatón: a helyszín, az Árkád Hotel új kül­sőt és új nevet is kapott, így a 180. Alma-bálon már a szépen felújított Anna Grand Hotelben hálózhatnak a résztvevők. A nyitótáncot az idén a Magyar Állami Operaház művészei ad­ják elő, a báli zenét a Budapest Ragtime Band szolgáltatja. Az est fénypontja, mint mindig, ez­úttal is a bál királynőjének meg­választása lesz. A rendezvény érdekessége, hogy 2003 óta Kiss Ernő honvéd tábornok he­rendi porcelánszobrával díjaz­nak egy-egy férfit a városhoz való kötődéséért és szellemi te­vékenységéért. A bált az idén is megelőzi a balatoni szívhalászat, de nem maradhat el az utcabál, majd va­sárnap délelőtt a bál szépeinek bemutatkozása és hintós felvo­nulása sem. Jegyek 35,40 és 45 ezer forintos áron válthatók. NAPLÓ 3 RÖVIDEN Bakony Művek: új igazgatóság Veszprém (rt)­­ Személyi változásokról döntöttek teg­nap a Bakony Művek igazga­tóságában. A részvénytársa­ság közgyűlésén bizalmat szavaztak Demeter Zsoltnak és Horváth Zoltánnak. A leköszönő Mátyásfalvy György helyére az igazgató­­sági elnöki teendőkkel De­meter Zsoltot bízták meg. Kisiklott a vonat Győr (vt) - Egy tehervonat két kocsija kisiklott tegnap délután a győri pályaudva­ron, ami késéseket, torlódá­sokat okozott még az esti órákban is. A baleset körülményeit a vasúttársaság szakemberei vizsgálják. Személyi sérülés nem történt. Megfulladt a falattól Csőt (vi) - Egy férfi sonkát evett és félrenyelt - értesítet­ték a mentőket tegnap 11 óra 20 perckor, akik hiába igye­keztek, mire a helyszínre ér­keztek, már nem tudtak segí­teni rajta. Eltűnt a maffiaper védett tanúja Kecskemét (mti) - Nyom­talanul eltűnt az a szerb vé­dett tanú, Slobodan S., aki ko­rábban vádalkut kötött a ható­ságokkal — közölte a bíró a Kecskeméten folyó maffia­per csütörtöki tárgyalási nap­jának kezdetén. HIRDETÉS pénzváltó Veszprém, Szabadság tér 12. (Szürkebarát borozó mellett) _________Tel.: 88/329­ 000_________ Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS EUR 243.0000 250.9000 CHF 157.0000 163.5000 GBP 364.0000 377.0000 SKK 6.2000 6.7000 USD 202.0000 208.9000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényes: 2005. június 30. Nyitva mindennap 8-21 óráig a voks. F W K­K­B I ^Jelzálog hitel I­­ 1 millió I forint hitel Y*° akár cfb­ 16.530,-forint I havi törlesztőrészlettel* K *ez az összeg a 9,5 éves futamidőre érvényes. A törlesztő részlet fH tájékoztató jellegű, a felvett hitel törlesztő részletének pontos . */­ HB összegét a Kinizsi Takarék a folyósítás napján állapítja meg. /tó 11 ” A THM számítása során a minimális értékescslési .4 díjat vettük figyelembe. Jelen hirdetés nem minősül rjgjjflflflHMJ ajánlattételnek A Kinizsi Takarék fenntartja : ■lW|j||j'J Az akció 2005. május 1-től 2005. augusztus 31-ig tar. I • THM: 16.69% 1

Next