Napló, 2008. november (64. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-02 / 44. szám, Vasárnapi Napló
8 SZTORI 2008. NOVEMBER 9. VASÁRNAP Csak kevesen kapnak még egy esélyt szervátültetés Több donorra lenne szükség ahhoz, hogy a menthető életeken segíthessenek Évente 400 ember kap új esélyt az új életre, pedig háromszor ennyien is lehetnének. Magyarországon ugyanis csak minden harmadik ember jut új szervhez azok közül, akik donorra várnak. Fábos Erika Egy hete sikeres szívátültetést hajtottak végre azon a két és fél éves kislányon - Mirjamon -, akit Magyarországon elsőként műszív kezeléssel tartottak életben több mint egy hónapig. Mirjamon kívül még egy kisgyerek - szintén egy kislány - vár új szívre. Öt hónapja, Mirjamnak több mint hét hónapig szerepelt a neve az úgynevezett éles listán. Erre a listára akkor kerül a beteg, ha már nagyon sürgős a beavatkozás, vagyis konkrét életveszélyben van a szervátültetés nélkül. A gyerekek elsőbbséget élveznek minden ilyen várólistán, szív- vagy májátültetés esetében azonban nem jöhet szóba náluk felnőtt donortól származó szerv, mert azok túl nagyok. Gyerekdonor pedig kevesebb van, mint felnőtt. Éppen ezért a hat-hét hónapos várakozás még akkor sem nevezhető soknak, ha elsőre annak tűnik. „Szívszorító dolog, hogy egy kisgyereknek meg kell halni, hogy egy másik életben maradhasson, átlagos várakozási időről azonban aligha beszélhetünk - mondta Szatmári András, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben működő Gyermekszív-központ szakmai igazgatója. - Gyerekeknél szívátültetést ugyanis mindössze egy éve végeznek hazánkban, így nem is lehet még múltja, és ezért jól kialakult gyakorlata sem a szervfelajánlásnak. Éppen ezért úgy gondolom, ha ez a rendszer majd valóban úgy működik már. HIRDETÉS ahogy kell, a várakozási idő is rövidülhet Egy évben négy-öt kisgyermeknek lenne szüksége szívátültetésre Magyarországon. Ahhoz azonban, hogy ezeket a műtéteket el tudjuk végezni, nemcsak az ehhez szükséges támogatás és pénz kell az Országos Egészségügyi Pénztártól, hanem donor is. Ehhez viszont a donációs kultúra változása is elengedhetetlen lenne. Nemcsak a gyerekek, a felnőttek esetében is.” Az országos transzplantációs várólistán jelenleg több mint ezer ember szerepel. Legtöbben vesére és májra várnak. Jelenleg húsz embernek lenne szüksége új szívre egy új élethez. A legtöbbet egyébként éppen a szívátültetésre kell várni. Előfordul, hogy másfél évet is. Ezzel nemzetközi összehasonlításban Európában az utolsók között van hazánk. Az európai átlagot és a hazai szívás keringési betegségek mennyiségét figyelembe véve évi 40-60 szívátültetésre lenne szükség a jelenlegi legfeljebb 25 helyett. .Ahhoz, hogy a helyzet változzon, elsősorban több donor kellene. Igaz, nem csak szívből, mindenből. Spanyolországban lakosságarányosan háromszor, Ausztriában kétszer annyi szervfelajánlás van, mint nálunk. Egy donor pedig akár öt ember életét is megmentheti. Igaz, ezzel még nem oldódna meg minden. Járay Jenő, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika igazgatója szerint mindebben közrejátszik a kórházak szív-intenzív osztályának szűkös kapacitása, a légi szállítás hiánya, és az, hogy nem minden kórházban kezelik egyforma fontossággal ezt az ügyet. Vannak olyan intézmények, amelyekben kitűnően dolgoznak, míg van olyan intézmény is, ahol ezzel nem is foglalkoznak. A komoly intenzív osztállyal rendelkező több mint száz hazai kórházból mindössze 50 jelenti, ha lehetséges donorja van, közülük sem mind rendszeresen. Márton János, a Szervkoordinációs Iroda igazgatója egy kereskedelmi televíziónak úgy nyilatkozott: azt szeretnék elérni, hogy minden kórházban külön foglalkozzon valaki a lehetséges donorokkal. Jelenleg ugyanis erre sem idő, sem figyelem nem jut elég. Az orvosok és az ápolók is túlterheltek, így nyilvánvalóan nem a donorokra figyelnek, a megmenthető betegeké az elsőbbség. Addig azonban, amíg nincs több donor, hiába minden más erőfeszítés. Mirjam a műszív után új szívet kaphatott. A beavatkozás remekül sikerült, a gyermek jól van, egy héttel a műtét után már felült az ágyában, és evett is. Családi hétvégeSzabaduljunk meg a tabuktól! iNKONTiNENCIA Fontana Nap a Városligetben Immáron másodszor rendezték meg a Fontana Napot. A program olyan komoly, elsősorban a nőket érintő társadalmi problémára figyelmeztetett, mint az inkontinencia, vagyis az akaratlan vizeletvesztés, -csepegés és a hólyagtúlműködésből adódó zavar. Az egész napos program szervezői - többek között az Inkontinencia Betegegyesület - arra hívták fel a figyelmet, hogy a problémát nem szabad elhallgatni, az érintett érdekében igenis fel kell vállalni, s nem utolsósorban fontos a betegséggel szakorvoshoz fordulni. Meglepő, de tulajdonképpen nem is maga a betegség a legnagyobb baj, hanem az, hogy az ebben szenvedőknek és környezetüknek az inkontinencia tabutéma. Nemcsak a rokonságnak, ismerősöknek nem beszélnek róla, de még a háziorvosuknak sem, vagy csak nehezen keresik fel a problémával. A tabuk oldására, a betegség felvállalására szervezték meg a Városligetben a közelmúltban a Fontana Napot. A rendezvény elsődleges célja az volt, hogy a betegségben szenvedők vállalják fel problémájukat, lépjenek ki az elzárkózásból. A vizelettartási zavarral forduljanak szakemberhez, hogy segítségével újból teljes életet élhessenek. A szervezők szerint a Fontana Nap tavalyi sikere bebizonyította, ha az inkontinenciáról tudatosan beszélünk, ha megmutatjuk, hogy annak felvállalása a társadalomba való visszatéréshez az első és a legfontosabb lépés, akkor sikerülhet a cél: az önbecsülés helyreállítása. Ez azért is fontos, mert az inkontinencia, a hólyagtúlműködés komolyabb tabunak számít a nők körében, mint a merevedési zavar a férfiakéban. A Fontana Nap szervezői a rendezvény mottójául a „Szabaduljunk meg a tabuktól!" címet választották, az esemény háziasszonya Endrei Judit volt. A rendezvényen Monspart Sarolta olimpikonnal közös átmozgató tornának voltak részesei az érdeklődők. A szakembernek köszönhetően azokra a mozdulatokra koncentráltak, amelyek a betegségben szenvedőknek hasznosak lehetnek. A közös futás előtt és után szakemberek várták az érdeklődőket, többek között Rusz Edit szexuálpszichológus, valamint az Inkontinencia Betegegyesület képviselői. A tabukról, azok ledöntéséről Réz András esztéta beszélt a szép számú kíváncsi megjelentnek. A Fontana Napot Mary Zsuzsi fellépése zárta. Mi a vizeletinkontinencia? A vizeletinkontinencia olyan önkéntelen vizeletvesztés, csepegés, amely alkalmatlan időben, illetve helyen történik. Az inkontinencia, a vizelettartási zavar nem betegség, hanem valamilyen egyéb, a háttérben meghúzódó rendellenesség következménye, tünete. Betegséggé akkor válik, ha már a beteg életvitelét, szociális közérzetét komolyan zavarja. Számtalan betegség velejárójaként léphet fel, így a kérdéskör az orvostudomány számos területét érinti. Ide tartozik többek között a nőgyógyászat, az urológia, a rehabilitáció, az ideg-elmegyógyászat és a gerontológia. A betegség csaknem 500-600 000 embert érintő probléma Magyarországon, és a kór előfordulási gyakorisága a társadalom elöregedésével csak nő. A probléma kezelése nemcsak az egészségügynek komoly kihívás, hanem az egész társadalomnak, beleértve a negatív gazdasági kihatásait. Ha az inkontinenciáról és kezeléséről többet kíván tudni, akkor a szakember mellett keresse fel a www.egeszsegesen.info, valamint a www.inkontinenciabetegegyesulet.hu internetes portált. ▲ Az ókor óta használják ezt a módszert A világ első szervátültetése az ókorban történt. Két arab orvos, Cosma és Damian egy halott mór katona alsó végtagját ültette át egy római katonára, aki a harc során elvesztette a lábát. A beteg túlélte a beavatkozást, de utána meghalt. Az orvosok később mártírhalált haltak és szentté avatták őket, mindketten láthatók a magyar Szent Koronán. A modern világ első szervátültetését a magyar származású Ullmann Imre végezte 1902-ben Bécsben. 1954-ben sikerült először az orvosoknak egy vesét úgy átültetni Bostonban, hogy nemcsak a beavatkozás sikerült, de a beteg életben maradt, és normális életet élhetett. Magyarországon 1962. december 21-én Német András és csapata sikeres élő donoros veseátültetést hajtott végre Szegeden. Ez volt az első ilyen beavatkozás. Az első szívátültetést 1992-ben Szabó Zoltán professzor végezte el a budapesti Ér- és Szívsebészeti Klinikán. Az első gyermekszív-átültetést a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben egy éve végezték. AZ ÁTÜLTETHETŐ SZERVEK közül a szív, tüdő, máj és vékonybél átültetése életmentő beavatkozás, ennek hiányában a beteg meghal, mivel tartósan működő műszerv nincs. A veseátültetés nem életmentő beavatkozás, de a transzplantáció után a beteg kétszer olyan hosszan él, mint dialízissel, annál lényegesen olcsóbb, és sokkal jobb életminőséget biztosít