Napló, 2008. december (64. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-01 / 280. szám

---------------------------------------------------------------------------------- KRÓNIKA 2008 DECEMBER 1HÉTFŐ _________________________________________________________________________ Marton László utolsó szobra Tapolca (szj)­­ Marton László közelmúltban el­hunyt Kossuth-díjas szobrászművész utolsó alkotását szülővárosában helyezték el. A szobrászművész által ké­szített, Wass Albert író-költőt ábrázoló bronz mellszobrot tegnap avatták fel Tapolcán. Az ünnepségen a 100 évvel nap kora este avatták fel a városi könyvtár és múzeum előtti téren. Az eseményen Kovács Alexandra tapolcai diáklány énekelte el az ere­deti Székely himnuszt ezelőtt született és tíz éve el­hunyt író életútját, munkássá­gát G. dr. Takács Gizella is­mertette az esős, kellemetlen idő ellenére is szép számban megjelent közönséggel, majd Ács János polgármester felol­vasta az irodalmár Hamburg­ban élő fia, Wass Endre leve­lét. A történelmi egyházak képviselői is megemlékeztek a második világháború után hazánkból menekülni kény­szerült erdélyi nemesember­ről, aki megjárta a világhábo­rút, és ahogy az elhangzott, mindig hű maradt Istenhez és hazájához. A sötét térkő bur­kolaton álló fehér mészkő posztamensre helyezett mell­szobrot Ács János polgármes­ter és az alkotó, Marton Lász­ló özvegye leplezte le, a Wass Albert Városi Könyvtár épü­lete előtt. Koszorúzott a tapolcai ön­­kormányzat, a megyei önkor­mányzat és a költő nevét vi­selő intézmény vezetése. A résztvevők a szobor fel­avatása után együtt lesétál­tak a közeli tópartra, ahol kí­gyóit a tó közepén a város adventi koszorújának első gyertyája, majd a Fő téren adták át az érdeklődők nagy örömére a szívmelengetően szép, életnagyságú betle­hemet. Műsor a városházán (Folytatás az 1. oldalról.)­­ A veszprémi városháza főcsarnokában nonstop zaj­­lnak a családi és gyermek­­programok. A játszóházban a kicsik az ünnep hangulatához veszkedő apró tárgyakat ké­­ríthetnek. Halász Zsófia lo­­rvási gyertyaöntő segítségével akár az adventi gyertyákat is megformálhatják. A két hétvégi napon többek között fellépett Hatás Andrea és Egyed Brigitta (Pannon Várszínház), a Csermák Antal Zeneiskola kürtkórusa, mű­sort adtak a Simonyi és a Bo­tev iskola diákjai. Megöltek egy nőt Keszthelyen . (Folytatás az 1. oldalról.)­­ A Zala Megyei Rendőr­­-főkapitányság tájékoztatása szerint megalapozott a gyanú, hogy férje ölte meg az asz­­szonyt vasárnap hajnalban, keszthelyi lakásukban. Mint az mti hírül adta, a nyomo­zás a középkorú férfi őrizet­be vétele mellett folyik a Zala Megyei Rendőr-főkapitány­ságon. Rajtunk is múlik TALÁLKOZÁS Ismert személyiségek a polgári körök konferenciáján Tapolca (szj) - Több fővá­rosi alkalom után most a vidék kapott szót, hiszen „Ébredj, bizonyságtévő lélek!" mottóval ezúttal Tapolcán rendezték meg a polgári körök országos konferenciáját neves mű­vészek és közéleti sze­replők részvételével. Az ország szinte minden tájáról összesereglett, ezernél is több résztvevőt a Regélő Fehér Táltos Hagyományőr­ző Egyesület, Dobkör műsora fogadta a városi rendezvény­­csarnokban, majd Ács János tapolcai polgármester kö­szöntötte. A szervezők képvi­seletében Bíró Ildikó, a Fidesz elnöki kabinet civil igazgató­ja mondott beszédet az egész napos program nyitányaként. Az összefogás fontosságát hangsúlyozta, erre szerinte ma, a jelenlegi kiélezett politi­kai helyzetben még nagyobb szükség van, mint a polgári körök 2002-es megalakulásá­nak idején. A konferencia szónokai és díszvendégei között számos ismert személyiség tűnt fel, többek között Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész, dr. Papp Lajos szívsebész, dr. Csókay András agysebész, Czakó Gábor író, Széles Gá­bor, a Munkaadók és Gyár­iparosok Országos Szövetsé­ge tiszteletbeli elnöke, média­­tulajdonos, Bánffy György Kossuth-díjas színművész, Fricz Tamás politológus, Berkecz Mária közgazda és Kondor Katalin médiaszemé­lyiség. A csarnokban felállí­tott színpadon a nap folyamán Ezernél is több résztvevő gyűlt össze az ország szinte minden tájáról egymást követték a szónokok, akik hozzátették saját vélemé­nyüket, állásfoglalásukat a polgári értékeket fókuszba helyező rendezvényhez. Délután dr. Simicskó Ist­ván Polgári Közösségekért Díjat adott Makovecz Imre építésznek és Horváth Évá­nak, a Friss Levegőt! Polgári Kör vezetőjének. Széles Gábor, a MGYOSZ tiszteletbeli elnöke is kifejtette véleményét a tapolcai rendezvényen. Háttérben a többi díszvendég András-napi varázslat Veszprém (nfb) - András­­napi vásárt tartottak szombaton a Csillagvár Waldorf-óvodában. A naphoz fűződő szokáso­kat minden évben fel­elevenítik. Nagy volt a sürgés-forgás a bűbájos Csillagvár óvodában szombaton: apró hercegkis­asszonyok, balerinák, varázs­lók érkeztek szüleik kezét fogva, hogy a „várkapuban” világi pénzeiket tallérra vált­sák, hiszen csakis ezekkel fi­zethettek a szebbnél szebb ajándékokért, ínycsiklandó fi­nomságokért. A Csillagvár három szobája feldíszítve vár­ta a vendégeket. Aki elfáradt a vásári forgatagban vagy a sok ajándék cipelésében, megpi­hent valamelyik meleg kis zugban, ahol a Csillagvár tün­dérei (más napokon szülők, pedagógusok) egészséges és igen finom falatokkal, illato­zó jó teákkal vendégelték meg őket. Aki elég szemfüles volt, a vásárban megtalálhatott min­dent, ami szebbé teszi majd az ünnepeket. A fantáziadús, ter­mészetes anyagokból készült ajándékokat, dekorációs vagy használati tárgyakat a szülők és a gyerekek maguk készítet­ték, mint minden évben, a vá­sári fizetőeszközt, a tallért pedig az óvoda alapítványa kapta. A Csillagvárban a jól sike­rült András-napot az adventi időszakban a lélek felkészíté­se követi az ünnepre. A Csillagvár gyönyörűen feldíszítve várta a vendégeket Helytállásra buzdítanak mindenkit Bíró Ildikó, a találkozó főszervezője lapunknak elmondta, a mostani or­szágosan meghirdetett rendezvény ugyan nem az első, de méretében, felépítésében mégis ha­gyományteremtő lehet. A tapolcai telt házas prog­ram láttán már most többfelől jelezték, szíve­sen biztosítanának helyet a következő találkozó­nak. Ugyanakkor Bíró Il­dikó hangsúlyozta, érez­hető, hogy a mai politikai viszonyok miatt az embe­rek kezdenek eltávolodni a közélettől, ráadásul so­kan a napi megélhetésü­kért küzdenek. Éppen ezért a polgári körök sze­­retnék ráébreszteni a la­kosságot, rajtuk múlik a sorsuk, és nem szabad teljesen hátat fordítani a közéletnek, ha változtatni akarnak, adott számukra a lehetőség. - Helytállás­ra biztatunk mindenkit rendezvényeinkkel is - fűzte hozzá. Remekeltek a pápaiak (Folytatás az 1. oldalról.) Mint azt Ács Ferenc elnök­től megtudtuk, az egyesület jövőre ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Erre az ese­ményre nagyszabású kiállí­tással készülnek, így a mosta­ni ennek a főpróbája is. Ren­dezvényüket a művelődési központ és a város önkor­mányzata is támogatja évről évre. A mostani kiállításon hat egyesület huszonhét ga­lambfajtát, összesen mintegy kétszázkilencven egyedes kollekciót mutatott be. Ajkai, csabrendeki, tapolcai, győri, ceglédi és pápai tenyésztők hozták el legszebb madarai­kat, hogy elhódítsák velük a kiváló minősítéseket és a Pá­pa-kupát. A versenyen hat­évesnél fiatalabb galambok vehettek részt. Ács Ferenc azt is elmondta, hogy a megfelelő tartás és takarmányozás ered­ményeként a galambok akár 25-27 évig is élhetnek. A ver­senyen a közismert posták, kingek, strasszerek mellett feltűntek a magyar óriások, a mondénok, a texánok, a da­maszkusziak, a szolnoki bag­detták, a szerecsenfejűek, a kopasznyakúak és a pávák, il­letve a nevüket talán éppen a barátoktól eredeztethető, a fe­jükre visszahajló tollgallérú kapucinusok is. Az értékelés­nél a 100 pont volt a maxi­mum, bár ezt az ideált Ács Fe­renc szerint csak megközelí­teni lehet, kitenyészteni nem. A mostani galambkiállítás a jubileumi főpróbája A 97 pontot elért madarak ki­tűnő, a 96-osok kiváló, a töb­biek igen jó, illetve jó minősí­tést kaptak. A pápai tenyész­tők ismét remekeltek: a nagy testű alakgalamb kategóriá­ban Müller József, a díszga­lamb kategóriában Rapcsándi Zoltán, míg a röpgalambok­­nál Ács Ferenc gyűjthette be a legmagasabb elismerést. A Pápa-kupát idén Pilter László pápai tenyésztő nyerte king­­kollekciójával. NAPLÓ • 3 RÖVIDEN Ezerszáz tonna só az utakon Veszprém (kn)­­ Az egy héttel ezelőtti havas hét­végén már 1100 tonna sót szórtak ki a régió­ban - derült ki a Magyar Közút Kht. észak-du­nántúli regionális fő­mérnöksége sajtótájé­koztatóján. Mint Süme­gi Péter regionális fő­mérnök elmondta: a régióban 135 saját esz­közhordó gépjárművel rendelkeznek, valamint 92 sószóróval, 118 hó­ekével, 35 hómaró adapterrel,de 106 bérelt gép is segíti a munkát té­len. A sajtótájékoztatón elhangzott az is: főleg a Bakonyban okoz közle­kedési nehézségeket a leesett hó, ezért leg­alább a kamionoknak kötelezően elő kellene írni a hólánc használatát. Tóth Lívia sikere Ausztriában Mödling (mti) - A nők között Tóth Lívia bizo­nyult a leggyorsabbnak az ausztriai Mödlingben rendezett utcai viada­lon, az Adventfutáson. A magyar versenyző 38:08 perc alatt teljesí­tette a 10 520 m-es tá­vot, megelőzve két hon­fitársát, Gyurkó Fannit (39:28 p) és Mizsér Fru­zsinát (41:20). A férfi­aknál hármas hazai si­ker született, a legjobb magyar, Kustos Sza­bolcs (34:15) negyedik. Megnyílt a Szeretetposta Nagykarácsony (mti)­­Huszadik alkalommal nyílt meg az adventi Szeretetposta. Minden héten más-más ünnepi bélyegzővel látják el a „Nagykarácsonyon ke­resztül” jelzéssel fel­adott küldeményeket. Betlehemes örömtánc Veszprém (té) - Advent­köszöntő műsorral ör­vendeztette meg az egy­begyűlteket a Hemóban szombaton este a Hon­véd Bakony és a Kisba­­kony Táncegyüttes, au­tentikus betlehemes népi játékkal és örömtánccal. „Szabad-e kántálni kegyel­­meteknek?” - harjam fel a kérdés a műsor elején egy pásztorgyerek ajkán, s miután a nagyérdemű utat engedett a játéknak, kezdetét vette a tánc, a betlehemezés. „Betle­hem városában, karácsony éj­féltájban megszületett a Jé­zus, az barmoknak jászlában megvetett ágyában” - szállt az ősi ének a regölés ritmusá­ban. Az énekes-táncos törté­netmesélésben azután meg­elevenedett a Szállást keres a szent család című népi szakrá­lis játék is, s a pásztorok vi­dám készülődése a Kisded kö­szöntésére. Az aprók (vezetőjük Varga Isván) és a felnőttek (vezető­jük Simon Gábor) táncait a Tegnap zenekar kísérte, Jura­­nits Zsolt vezetésével. Hatalmas örömtánc követte végül az adventi mulatságot

Next