Napló, 2012. szeptember (68. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-11 / 213. szám

2•NAPLÓ RÖVIDEN Programalkotásra koncentrálnak Budapest (mti)­­ A programal­kotásra és a választási felké­szülés megkezdésére koncent­rál ősszel az MSZP. Mester­­házy Attila pártelnök-frakció­vezető tegnap elmondta: márciusig elkészül a szocialis­ta párt programja, amely az MSZP szakpolitikai elképze­léseit tartalmazza majd, és a részét képezik a regionális pártprogramok is. Elsőként, még ősszel az MSZP gazda­ságpolitikai, költségvetési és adókoncepciója készül el, en­nek célja a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés segí­tése, az igazságosabb közte­herviselés, az életminőség, va­lamint a közösségi szolgáltatá­sok színvonalának javítása lesz - tájékoztatott. Az MSZP- program üzenete: „jobb életet, több esélyt, erősebb biztonsá­got, nagyobb szabadságot, re­ményt mindenkinek!” - fog­lalta össze. Gazdaságpolitikai fordulatot sürget Budapest (mti)­­ A költségve­tés kamatkiadásainak csökke­néséhez az országkockázati felárnak kell mérséklődnie, amihez gazdaságpolitikai for­dulatra van szükség. Magyar­­országnak az IMF/EU-val kö­tött megállapodása tenné erre rá a pecsétet - jelentette ki Ki­rály Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Joint Venture Szövetség (JVSZ) tegnapi rendezvényén. Hozzá­tette, az államadósság mérsék­léséhez magas elsődleges egyenleg kell a költségvetés­ben. Kiemelte, az idén jóval 5 százalék fölött lesz az infláció. A jövő évi prognózist még szá­molják az MNB szakértői, de az is a háromszázalékos inflá­ciós cél fölött lesz - fejtette ki. Mindenütt állít jelöltet az RMDSZ Kolozsvár (mti)­­ Románia va­lamennyi választókerületében jelöltet állít a decemberi parla­menti választásokra a Romá­niai Magyar Demokrata Szö­vetség (RMDSZ) - jelentette be tegnap Kelemen Hunor, a szö­vetség elnöke. Kelemen Hunor azért tartotta fontosnak az álta­lános jelöltállítást, mert az egyéni választókerületes, ám arányos választási rendszerben minden szavazat hasznosul. KRÓNIKA Parlamenti nyitány VITA Orbán Viktor felszólalásával indult az őszi ülésszak (Folytatás az 1. oldalról.) Orbán Viktor azt javasolta, hogy angol mintára Magyaror­szág is állítsa fel a pénzügyi ombudsman, vagyis pénzügyi szószóló intézményét az embe­rek védelmében. Jelezte továbbá, hogy Ma­gyarországnak is fel kell ké­szülnie a fenyegető élelmiszer­árrobbanásra, ezért az ősz so­rán a gazdasági és vidékfejlesz­tési tárca külön munkacso­portja készíti fel a magyar nem­zetgazdaságot a jövő év tava­szán várható nehéz világhely­zetre. Az ősszel a parlament előtt álló feladatok között említette Fel kell készülni az élelmiszerárak robbanására az új választási eljárási tör­vényt, az új Ptk.-t, valamint az új földtörvényt is. Az ősz fel­adata a szociális adókedvez­ményre, munkahelyteremtésre, államadósság-csökkentésre és kézben tartott pénzügyekre épülő, jövő évi költségvetés el­fogadása is - tette hozzá. Kö­zölte: folytatódik az új magyar államrendszer kiépítése, az igazságszolgáltatás reformja, az egészségügy és az oktatás újjászervezése, és befejeződik a rendőrség átszervezése is. A Jobbik szerint a Fidesznek kapóra jön a Nemzetközi Valu­taalappal (IMF) folytatott tár­gyalás, hiszen ez „jó ürügyet te­remt arra, hogy az örökölt és a saját gazdaságpolitikai csődjét rákenje az IMF-re”, reagált a miniszterelnök felszólalására Vona Gábor pártelnök. A valóságészlelés teljes hiá­nyáról tanúskodó „mesedél­utánnak” minősítette a kor­mányfő felszólalását az LMP frakcióvezetője. Jávor Bene­dek szerint a miniszterelnök által vázoltakkal ellentétben Magyarország mély gazdasági válságban van. Harrach Péter KDNP-frak­­cióvezető kiemelte: az elmúlt két évben megkezdték az adós­ság csökkentését, a hiánycél megvalósítását, a nagy rend­szerek saját lábra állítását, biz­tosították a nyugdíjrendszer működőképességét. Nemcsak erő, hanem ész is kell az IMF/EU megállapodás­hoz, ezért jó lenne, ha a minisz­terelnök nem csak az erő nyel­vén politizálna - mondta Mes­­terházy Attila, az MSZP frak­cióvezetője a kormányfő fel­szólalására reagálva. A politi­kus azt kérte a miniszterelnök­től, hozza nyilvánosságra azo­kat a követeléseket, amelyeket a valutaalap és az EU támasz­tott, hogy kiderüljön, egyálta­lán léteznek-e ezek a feltételek. A Fidesz frakcióvezetője a munkahelyvédelmet nevezte a legfontosabb feladatnak. Ro­gán Antal azt mondta: az elmúlt két évben az unióban csökkent a foglalkoztatás, de el kell érni az, hogy a kedvezőtlen európai tendencia ne szivárogjon be Magyarországra. „Biztosak lehetnek benne, hogy az IMF ma pontosan azt követeli tőlünk, mint amit önöktől követelt” - mondta a szocialisták padsora felé for­dulva Orbán Viktor a napirend előtti felszólalására érkező re­akciókra válaszul. Hozzátette: a valutaalap ugyanúgy a költ­ségvetési kiadások visszafogá­sát várja el, mint négy évvel ez­előtt, és „követeli azt a hat­száz­milliárdos - most a számok mások ugyan - nagy pénzügyi csomagot, amit önök az IMF- hitelből a bankoknak átadtak”. további képek, információk napló online: Orbán Viktor miniszterelnök válaszol a felszólalásokra. Mögötte Lázár János és Rogán Antal ül I ö 5oSZ­­öHo Teljes foglalkoztatás Éhségsztrájkkal tiltakoznak Budapest (mti)­­ Egyhetes éhségsztrájkba kezdett Gyurcsány Ferenc és a De­mokratikus Koalíció (DK) három másik tagja. A pártelnök ezt vasárnap késő este jelentette be a Parla­ment előtti Kossuth téren. Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a Hét nap a szabad vá­lasztásokért elnevezésű de­monstráció idején sátorban fog lakni Niedermüller Péter és Molnár Csaba alelnökökkel, valamint Kolber Istvánnal, a párt képviselőjével. Hozzátet­te, ők négyen biztosan végig­csinálják az éhségsztrájkot, de arra számítanak, hogy néhány napra mások is csatlakoznak. „A drámai helyzet drámai re­akciót kíván”, erőteljes politi­kai gesztusok kellenek ahhoz, hogy az apatikus választói so­kaság megmozduljon - indo­kolta Gyurcsány Ferenc a tilta­kozásnak ezt a módját. Nem hangzik túl izgalma­san, hogy négy középkorú férfi összeköltözik egy sátorba, a belváros közepén - reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője. Niedermüller Péter, Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Kolber István (balról jobbra) a Kossuth téren, az éhségsztrájk első napján Matolcsy György egyre több munkahelyet ígér Budapest (mti)­­ Matolcsy György szerint a kormány célja, hogy 2020-ig több mint 5 millió adózó mun­kahely legyen Magyaror­szágon, ez pedig egyben teljes foglalkoztatást jelent. A nemzetgazdasági minisz­ter éves meghallgatásán az Or­szággyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságában teg­nap kiemelte: a cél, hogy 2020-ig 1-1,5 millió új mun­kahely jöjjön létre az ország­ban. Matolcsy György hangsú­lyozta: jövőre a kormány azt szeretné, hogy legalább 300- 400 ezer között legyen a köz­munkaprogramban foglalkoz­tatottak száma, és ez a szám évről évre emelkedjen. A meghallgatáson a minisz­ter elmondta azt is: „valószí­nűleg nem” lehet kiterjeszteni a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) a pénzügyi tranzakciós illetéket, de a munkahelyvé­delmi akcióterv ezen bevételi lába ennek ellenére is stabil. I A NAP FOTÓJA - VÉGES CSODÁK Budapest (mti) - Egy férfi speciális, tépőzáras ruhába öltözött kisfiát ragasztja fel a falra egy a gravitációs erőt bemutató játékon a Csodák Palotájában a Millenárison. A hét éve megnyílt népszerű tudományos kiállítás szep­tember 30-án bezár, miután nem hosszabbította meg szerződését a Millenáris Nonprofit Kft. mti-fotó: Kallós Bea 2012. SZEPTEMBER 11., KEDD KOMMENTÁR Bartók Péter bartak.peter@naplo.plt.hu Tartalom és stílus Viharos nappal kezdte őszi ülésszakát a parlament: min­den, ami az elmúlt években jellemző volt a magyar politi­kai tematikára és stílusra, tö­kéletesen megfigyelhető volt. Gondolom, nem sokan vannak, akik percről percre figyelemmel kísérték az élő adást, de több televízió ösz­­szefoglalóját egymás után megnézve azért összeállhat a valódi kép. Volt itt minden, amit el lehet képzelni a kor­mánypártok és az ellenzék retorikájában. Ami az egyik oldalon siker és előrelépés, az a másikon a „valóságész­lelés teljes hiánya", ami ott a demokrácia elveszejtésének a kísérlete, az itt magától ér­tetődő, természetes és euró­pai megoldás, a gazdaságot tekintve a parlament kiseb­bik felénél totális a csőd, a nagyobbik részénél mindez sikertörténet és előremuta­tó, sőt, követendő módszer. Azon már szinte senki nem csodálkozik, hogy a felemelt hangnem olykor ordibálásba csap át, a másik épelméjűsé­­gének megkérdőjelezése már-már megszokott szófor­dulat, a múlt minduntalan felemlegetése pedig a legap­róbb mai hiányosság oka­ként is tökéletesen elegendő magyarázat. Igaz, nálunk a legújabb kori parlament ide­jében még nem verekedtek össze, mint másutt a világon, nem csattant el pofon, de közel járunk már hozzá. Ne érjük meg! Megváltozik a választási eljárás Egy év múlva kezdődne az önkéntes feliratkozás a szavazáshoz Budapest (mti)­­ Jövő szep­tember 1-jén indul majd az ön­kéntes feliratkozás a 2014-es választásra - közölte Lázár Já­nos, a Miniszterelnökséget ve­zető államtitkár tegnap, amikor újságírók előtt ismertette a vá­lasztási eljárás tervezett válto­zásait. Jövő augusztusban minden magyar állampolgár, aki szere­pel a népesség-nyilvántartás­ban, kap egy felhívást arra, hogy döntse el, akar-e szavazni vagy sem, ha igen, hogyan akar részt venni a voksolásban - személyesen vagy levélben -, hol akar szavazni­­ határon be­lül vagy azon kívül - majd ezt a dokumentumot visszaküldi - ismertette a menetrendet a fide­­szes politikus. Ezt követően, 2013. szeptember 1-jétől kez­dődik az önkéntes regisztráció, amely a választást megelőző második hétig tart majd. No­vember-december körül kap­nak egy visszajelzést az állam­polgárok arról, hogy felírták őket, így szavazhatnak, azok­nak pedig felhívják a figyelmü­ket, akik még nem regisztráltak - részletezte Lázár János. A 2014-es választáson nem lesz kampánycsend, átalakul a kampányfinanszírozás rend­szere, és a kampány­eszközök is korlátozottabbak lehetnek a je­lenleginél.

Next