Napló, 2015. november (71. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-08 / 41. szám, Vasárnapi Napló
VASÁRNAPI VASÁRNAPI y mm Csuja Imre I I jS■* eis251E! a222n r..T. j 2015. november 8. HHHg WM * *’i WM fm iilS n .MJ a Kétszeres apaként ésjjáromszoros nagyapaként® pontosan tudja, hogy egy kedves szóval mi mindent gfj | el lehet érni .-161 : XVI. évfolyam, 41 szán 2015. november 8. Ára: 135 forint | A VB lapcsalád tagja I Az ötös lottó 45. heti nyerőszámai 13) ^ 1 EGY PERCBEN________ Adventre készülődve ajka A Kreatív Klub következő, november 11-ei foglalkozásán adventi koszorút készíthetnek mézeskalácsból délután négy órától az érdeklődők a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban. A szervezők kérik, hogy minden résztvevő vigyen magával tálcát és sütőpapírt. szr Szívügyük adni Az Otthon Segítünk Alapítvány helyi szervezőjével, Györgyné Kollár Gabriellával beszélgethetnek az érdeklődők november 11- én reggel 9 órától a Civil Házban. A szervezet önkéntesekkel dolgozik, akik szabadidejük egy részét, heti néhány órát felajánlják fiatal családok szellemi és fizikai támogatására. szr Feldolgozni a feldolgozhatatlant ajk Pék Győző egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének tanszékvezetője ismeretterjesztő előadást tart Kollektív tragédiák feldolgozása címmel november 12-én délután négy órától a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ kiállítótermében. A rendhagyó programon a Titanic, az ikertornyok és a vörösiszap-katasztrófa háttere is szóba kerül majd. szr Venni vagy nem venni? AJK. A fogyasztói társadalom hatásairól beszélgetnek majd az érdeklődőkkel a szervezők a Fiatal Szülők Klubjának következő összejövetelén, melyet november 12-én a Városi Múzeumban tartanak délután öt órától, szi MAGYARPOSÁNY A szeretet, az egymás iránti tisztelet, közös beszélgetések és rengeteg együtt töltött program alapozza meg a Gröber család harmonikus életét. Mindnyájuknak fontos, hogy a falu életében is aktív szerepet töltsenek be. Penk Tímea Három éve telepedett le a faluban a család, amely a közösségi élet felpezsdítésén dolgozik. A családfő, Gröber József magyarpolányi származású, így nem volt neki nehéz beilleszkedni a faluja közösségébe. A vegyésztechnikus végzettségű családfő mezőgazdasággal is foglalkozott nyugdíjba vonulása előtt, majd tavaly a falu polgármesterévé választották. Felesége, Grőberné Adorján Renáta zenei tehetségéről ismert Ajkán és környékén. Énekzene és hittanár szakon végzett Egerben, majd Debrecenben etnográfus-diplomát szerzett. Több kórusnál lát el karnagyi feladatokat. Tanítványai és kórusai, akár népdal, akár kórusmű kategóriában, igen sikeresen szerepelnek, legtöbbször arany minősítéssel térnek haza. Munkáját kiváló pedagógus kitüntetéssel díjazták. Fiuk, Kristóf 15 éves, idén ősszel kezdte meg tanulmányait a pannonhalmi bencés gimnáziumban. A család legkisebb gyermeke az egy hónapos Mátyás, akinek a születését szinte az egész falu várta. - Nagyon örülünk Matyinak, akiről álmodtunk, de mégis meglepetésszerűen érkezett - mondja Renáta, aki szülés előtt néhány nappal még a Padragi Bányász Férfikórust vezényelte. Anyai teendői mellett továbbra is aktív részese a közösségi életnek. Örömmel újságolja, hogy a Magyarpolány Hangja kórus lelkes tagjai azzal a javaslattal álltak elő, hogy náluk próbáljanak, így nem kell a baba mellől messzire mennie. Azt is felajánlották, hogy felváltva vigyáznak Mátyásra, csak hogy próbálni tudjanak. Természetesen az ő életükben is voltak nehézségek és mélypontok, de József szerint az őszinteség, a nyíltság és a sok barát segített a megoldásban. - A közösség, a barátaink, ismerőseink támogatásukról biztosítottak. Az ismeretségi körünk pozitív hozzáállása olyan lendületet adott, hogy túl tudtunk lépni a nehézségeken - fogalmaz a családfő. Szerinte az életben mindig adódnak olyan váratlan események, amelyek feldolgozásának sikere nagyban függ attól, milyen a kapcsolatrendszere, ami támaszt nyújthat. Folytatás a 3.oldalon. jp' j Er•' Ems 'jjr''' :.f %; Ml -m( V'fl • it Ml i ♦i'mlf ——a, ^ Jl Si ■ s WBfcf v. w TUfc, \ IjjEnf - ••••3 ■A JrJ :i, . 2. v\. • _ vSb' J MDM »tAgiw . ^•!'»% , J-'-w '* ''A - •- jS \ h. Ilii x i \ ^ V; ^ «*•). ’"rä ^ ^ ^ Mb-j.it ^ X \ jmjJF w. ',;wí• \v \ Jp’*A Grober család: Kristóf, József, Renata / ! ■es a Mátyás Mr . \nggglP*' $' ■ L. 11 _ \ /' Var gT ■» ] I illik. \ f e ■ ! MEkumr c ■«■■I »ij: ...ife . V .1 CL _ ArkX. . ^ Gröber család: Kristóf, József, Renáta , a kis Mátyás Együtt dolgoznak A gógánfai óvodások sok időt töltenek a játszótéren. (Folytatás a 4. oldalon) SZERKESZTOSÉG: E-mail: vasarnapreggel@plt.hu Terjesztés - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-94/999-120 Hirdetés - ha hirdetni kíván a lapban, ezt a számot hívja 06-40/949-459 MA HOLNAP 18 16 Marad a sokéves átlagnál több fokkal enyhébb idő. Tavaszias enyheség lesz hétfőn is, csak a párás tájakon lehet hűvösebb. ► 15T * 1 Boldog névnapot kívánunk Zsombor és Kolos nevű olvasóinknak! Lasztovicza Jenő képviselőre emlékeztek NYIRÁD Tíz év után újra megmérkőzött egymással a helyi öregfiúk és a parlamenti válogatott labdarúgócsapata. A szombati meccs előtt Lasztovicza Jenő tiszteletére emléktáblát avattak a sportpályán. A jótékony célú rendezvény bevételét a temetőkápolna felújítására ajánlották fel a szervezők. Amint azt az ünnepségen Femesi László, a Nyirádi Sportegyesület elnöke elmondta, Lasztovicza Jenő, korábbi országgyűlési képviselő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke mindig szívesen jött Nyirádra, és amikor tudott, segített. Sarkadi-Nagy András polgármester ugyancsak Lasztovicza Jenőre emlékezett. Hiszen az ő segítségével újulhatott meg például a település óvodája. Méltatta a falu életében kifejtett közéleti tevékenységét. - Nem hal meg az, akit nem felednek, Jenő pedig ilyen ember volt. Ő segítette a gála szervezését tíz évvel ezelőtt, hiszen akkor itt már megmérkőzött a helyi csapat a parlamenti válogatottal - mondta a polgármester. Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke is emlékezett Lasztovicza Jenőre. Kovács Zoltán államtitkár és Sarkadi-Nagy András leleplezte az emléktáblát, amelyet Simon János plébános áldott meg. Az ünnepség a parlamenti válogatott és a helyi csapat közti meccsel folytatódott, tizs li Kovács Zoltán és Sarkadi-Nagy András leleplezte az emléktáblát, amelyet Simon János plébános áldott meg