Napló, 2016. március (72. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-26 / 72. szám
2. NAPLÓ RÖVIDEN Állatkerti simogató Veszprém (szpd) Nyuszisimogatóval és tojáskereséssel várják a gyermekeket húsvétkor a Veszprémi Állatkertben. Az ünnep alkalmából a Kölyökdzsungel játszóház és terráriumban csokitojásokra bukkanhatnak játék közben a gyerekek, míg a létesítmény előterében nyuszisimogató várja majd az érdeklődőket. Vasárnap és hétfőn több alkalommal egy animátor-állatgondozóval is találkozhatnak a látogatók a tapsifülesek ünnepekre felállított kifutójánál, aki érdekességeket mesél majd a hosszúfülűekről, és a gyerekek ekkor kezükbe is vehetnek egy-egy állatot. A nyuszisimogató felállításával szeretnék felhívni a figyelmét mindenkinek, hogy ne vegyenek nyulat erre a néhány napra, hanem inkább jöjjenek el, mutassák meg itt ezt a kedves kis állatot a gyermekeknek - közölte az állatkert. Súlyos baleset Veszprém (ke) - Lovas kocsi és személygépkocsi ütközött össze Csetény és Dudar között pénteken este, a zirci rohamkocsi vonult ki a sérülthöz - közölte Csermák József, a megyei mentőszolgálat mentésvezetője. Helyszíni információnk szerint egy idősebb férfi személyautójával belement a lovas kocsiba, ahonnan egy férfi leesett és súlyos koponyasérülést szenvedett, a veszprémi kórházba szállították a mentők. A lovaknak nem esett bántódásuk. KRÓNIKA ------------------------------------------------- ______________________________________________________________________________________ 2016. MÁRCIUS 26., SZOMBAT Inkább törpét vegyünk HÚSVÉT A tenyésztő a bájos, kis termetű állatot javasolja ajándékba Tapolca-Diszel (Ibzs) - ról meg kell gondolni, hogy húsvéti ajándékként élő nyuszival lepjük-e meg a gyerekeket. Ezt ajánlja Benedek József, aki évtizedek óta tenyészt különféle nyulakat. Benedek József öt évig vezette a Tapolcai Kisállattenyésztő Egyesületet, de a tenyésztőkkel ma is tartja a kapcsolatot országszerte. A vérfrissítés miatt cserélik, ajándékozzák a nyulakat és a családnak is jut fogyasztásra. Nyáron az udvaron tartjuk őket, ilyenkor, tavasszal még bent vannak fedett, meleg helyen. Ha valaki nyulat szeretne ajándékozni húsvétra, azt tanácsolom, hogy a klasszikus, nagy termetű hó-A házi nyúl kölyke felnőve már nem aranyos, csak nyűg az állatról gondoskodóknak zinyúl helyett inkább a kisebb, törpe fajtát válassza. A kölykök hamar megnőnek, aztán sokan nem tudják hova tenni. A házinyúl kölyke akkor már nem aranyos, csak nyűg a gyerekeknek és a helyettük a nyúlról gondoskodó szülőknek. Viszont a törpenyúl, ha megnő, akkor sem nehezebb egy kilónál, a bájossága megmarad, a gyerekek szívesebben foglalkoznak velük. A fenntartása is egyszerűbb. A törpenyulat ugyanúgy kell etetni, mint a másikat. Ha van hol tartanunk a nyuszit, csak akkor vásároljuk ajándékba. Amelyik gyerek szereti az állatot, a nyúl nevelésével megtanulja a gondoskodást. Hiszen naponta etetni, almolni kell. Azonban akkor is ajánlott a szülői felügyelet - mondja Jóska bácsi. Hozzáteszi, hogy az úgynevezett oroszlánfejű nyúl a legértékesebb, sörényes feje különleges külsőt kölcsönöz a nyuszinak, sokak tetszését elnyeri. De ő tenyészt hollandi törpe tigriscsíkosat, van fajtiszta német lepketarkája, magyar óriása is. Utóbbi akár hét-nyolc kilósra megnőhet. Maga készíti, javítja a ketreceket. Az anyanyulak ketrecét külön is nyitható, tisztítható kis dobozzal toldja meg, ott nőnek,egy szőrrel kibélelt fészekben a kicsik. Az apróságok nagyjából tíznapos korukban nyitják ki először a szemüket, hamarosan maguk is esznek és egyre aranyosabbak. Ha kézhez szoktatják őket, szelídek lesznek, látogasson el weboldalunkra reolty Napló Online Benedek József és Bugyik Maja a nyuszikkal. A gyerekek a neveléssel megtanulják a gondoskodást Hirdetés flex Folyamatosan bővülő portfoliónknak köszönhetően több, mint öt éve foglalkozik vállalatunk autóiparral, számítástechnikával, műanyagipari gyártással és fémmegmunkálással. A legnagyobb autóipari, informatikai és elektronikai cégeknek vagyunk beszállítói, világmárkáknak gyártunk világszínvonalon. Kivételes szolgáltatáspalettával rendelkezünk, melynek minőségéről vevőink pozitív visszajelzése is folyamatosan tanúskodik. A Flex sárvári gyáregysége új üzleteire keres HR munkatársakat az alábbi munkakörökbe, az alábbi elvárásokkal: Recruitment Project Lead HR Project Manager Feladata a fizikai munkakörökre irányuló toborzási tevékenységek működtetése, melyek biztosítják a szervezet hatékony és megfelelő létszámgazdálkodását. Feladata az üzleti tervekkel összhangban álló HR stratégia kialakítása, megvalósítása, melynek fókuszában a munkavállalói elkötelezettség növelése áll, szakmai támogatásával vezeti és irányítja a projektcsapatot. Koordinátor Munkavállalói Kapcsolatok Területen Tréning koordinátor Feladata a közvetlen kapcsolattartás biztosítása és a kétirányú kommunikáció erősítése a vállalat és a munkavállalók között a napi működésben a munkavállalói elkötelezettség növelésének érdekében. Feladata a munkavállalók bevezető és vállalat általános képzéseinek biztosítása, a szakképzési és felsőoktatási projektekhez kapcsolódó feladatok ellátása. Az ideális jelölttel szembeni elvárásaink: • középfokú (vezetői pozíciókban felsőfokú) végzettség ■ hasonló területen szerzett szakmai tapasztalat ■ vezetői pozíciókban angol nyelvismeret ’ felhasználói szintű számítógépes ismeret ’ jó szervezőkészség ■ kiváló kommunikációs képesség ■ rugalmasság Jelentkezés: job.sarvar@flextronics.com Bővebb információért érdeklődjön a Flex karrier oldalán, valamint a Facebookon. Karrieroldal: Facebook: Flex Hungary Az én munkahelyem. Torma, a jótékony gyökér (Folytatás az 1. oldalról.) „Igaz, ami igaz, a reszelés nagy munka, ellenben, ha már ott csücsül a polcon, csak levesszük és nyomban élvezhetjük” - meséli Cseh Irén, a veszprémi vásárcsarnok eladója. Beszélgetésünk során csak ingattuk a fejünket, vajon miért nem esznek az emberek év közben több tormát. Vagy, ami még inkább érthetetlen: miért nem termesztik otthon? „A torma piaci ára az elmúlt két évben kilogrammonként 1200-1500 forint között mozgott, ellenben, ha mi magunk termesztjük, akkor egyrészt pénzt spórolhatunk, a reszelés miatti szenvedéseinket pedig kárpótolja a könnyű termeszthetőség. Érdemes könnyeket hullatni a tormáért, mert kimeríthetetlen a konyhai felhasználása: majonézzel, ecettel vagy frissen reszelve, vendégváró fogásokhoz, hidegtálakhoz, sőt, krémlevesekhez is kiváló. Egészségügyi hatásait tekintve elősegíti az emésztést, étvágygerjesztő, vizelethajtó hatású. Csípős „barátunk” támogatja továbbá az epe működését, serkenti a szervezet természetes gyógyító folyamatait, elpusztítja a baktériumokat, valamint csillapítja a köhögést. Zsebkendőt előkészíteni és indulhat a tormareszelés! Ugyanis a boltokban kapható torma messze elmarad az otthon termesztett növény ízétől, zamatától és aromájától. Erről kár lenne vitatkoznunk. Állandósul Európában a félelem? (Folytatás az 1. oldalról.) Brüsszelben évtizedek óta élnek egymás mellett a különböző kultúrájú közösségek, teljes békében, szinte konfliktus nélkül. Arra, hogy állandósul-e a félelem Európában, Navracsics Tibor úgy válaszolt: - Százszázalékosan soha nem lehet kivédeni az ilyen cselekményeket. Hiába szerveznek meg tökéletesen egy védelmi rendszert, azt is ki lehet játszani. De ez nem ok arra, hogy rettegésben éljük az életünket. Mi az Európai Bizottságban azon dolgozunk, hogyan lehet a tagállamok együttműködését ilyen szempontból hatékonyabbá tenni. Első lépés, hogy a tagállamok nemzetbiztonsági, elhárítási, hírszerzési szervei kicseréljék egymással a tapasztalataikat és az adatokat. Ha valamelyik országban beazonosítanak egy veszélyes szándékú embert, lehetőség szerint az unió egész területén tudjanak róla. Sok bizalmatlanság van a különböző országok, tagállamok ilyen jellegű intézményei között, de le kell győzni ezt a bizalmatlanságot. Mint mondta, az ő tárcájának a megelőzésben lehet szerepe. Meg kell vizsgálni, az egyes oktatási rendszerek, iskolák, kultúra mit tehet annak érdekében, hogy a fiatalok ne váljanak terrorszervezetek és radikális ideológiák áldozatává. A tanárokat fel kell készíteni arra, hogy észrevegyék, ha egy diák furcsán kezd viselkedni, az osztályközösségből kimaradozik, elszigetelődik - ez az első fokozata ennek a folyamatnak. A tantárgyakat, tanterveket alkalmassá kell tenni arra, hogy az adott ország kultúrája iránti elkötelezettséget erősítse, másrészt a fiatalokat megismertesse más országok kultúrájával, hogy ne lehessen közhelyekre épített ellenségképet gyártani és így radikalizálni a fiatalokat. Kedden hazánkban bevezették a II-es terrorfokozatot. Az uniós biztos szerint ez indokolt, még ha megelőző jelleggel is, hiszen mutatni kell az elkövetőknek, felkészültünk arra, hogy megvédjük magunkat. Brüsszel volt a terroristák célpontja, de Európát támadták meg, mondja Navracsics Tibor