Napló, 2017. október (73. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-09 / 236. szám
Vattai Rita három éve tanítja a hastáncot Balatonfüreden. 13. IDŐJÁRÁS Sok felhő, többfelé eső, hideg. Esernyő, réteges öltözködés! Ma DÉNES nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt, Veszprém megye! Nem tartom túl sokra a televíziós valóságshow-kat, egyszerűen amiket eddig összehoztak, azok nem keltették fel az érdeklődésemet annál jobban, mint hogy kíváncsiságképpen néhány percre belekukkantsak, mire pörög a tévénézők jelentős hányada. A rövid mintavételezéseim során kreativitás, érdekes szituációk helyett leginkább sablonossággal, primitívséggel találkoztam. Talán majd a műfaj legújabb ötlete felmutat valami spirituszt is, ugyanis az egyik tévés weblapon felvetették, valóságshow-t kellene szervezni azoknak, akik abban hisznek, hogy a Föld lapos, nem pedig gömb alakú. Én már meg sem lepődöm rajta, hogy ennek az abszurd elméletnek jelentős tábora van, és bizonyára lennének olyan magabiztos jelentkezők, akik még a tévékamerák előtt is vállalnák a Föld szélének megkeresését. Mi mást is kívánhatnánk, hajrá! POLGÁR TIBOR polgar.tibor@naplo.pk.hu Életmentő szűrések Séta a mellrák megelőzéséért rózsaszínű lufikkal, szalagokkal VESZPRÉM Az emlődaganatokat érintő szűrésekre hívták fel a figyelmet a felvonulók, amit a Fagyöngy Emlőbetegek, Gyógyultak és Támogatók Egyesülete szervezett szombaton délelőtt Veszprémben. Több mint háromszázan sétáltak végig a megyeszékhely belvárosán rózsaszínű lufikkal, szalagokkal, azt jelképezve, hogy a mellrák megelőzhető. A résztvevők a kórháztól indultak el, ahol Lángné Járai Margit egyesületi elnök köszöntője után Némedi Lajos alpolgármester aláhúzta, annak is nehéz, aki egy súlyos betegség miatt elmegy, de annak még nehezebb, aki marad. A felvonulás célja, hogy minél többen lássák, érdemes és kell is tenni a betegség megelőzéséért, a gyógyulásért, ezt Hornyák Lajos, az Onkológiai Centrum (OC) főorvosa közölte. A Petőfi Színházban Oberfrank Pál direktor köszöntője után Cselik Zsolt, az OC sugárterápiás osztályvezető főorvosa kiemelte, gyógyítható a mellrák, ha időben felismerik. de Folytatás: 3. oldal A felvonulás célja, hogy minél többen lássák, érdemes és kell is tenni a betegség megelőzéséért, a gyógyulásért Fotó: Penovác Károly I" 0SI/33T0 ^SMWUW szókoz^ BALATONFÜRED Továbbjutás könnyedén lépett túl izlandi ellenfelén a Balatonfüredi KSE (a képen pirosban Petar Topic) hétvégén a kézilabda EHF-kupa második selejtezőkörében. Szombaton és vasárnap is játszottak hg Részletek, 9. oldal Fotó: Penovác Károly VESZPRÉM MEGYE NAPILAPJA 2017. OKTÓBER 9., HÉTFŐ - 73. ÉVF. 236. SZ. - 185 FT - WWW.VEOL.HU Lőszer- és fegyverarzenált találtak VESZPRÉM A veszprémi rendőrök egy 45 éves, dudari férfi lakásából több lőfegyvert és lőszert foglaltak le, tudtuk meg rendőrségi forrásból. A nyomozók október 3-án a férfi családi házában tartott házkutatáson lőfegyvert, gázriasztó pisztolyokat, légpuskákat, lőszereket (gépkarabély, pisztoly, vadászfegyver, kispuska), valamint töltényeket, lőszerelemeket találtak és foglaltak le. A férfi engedély nélkül tartotta a fegyvereket, ezért a rendőrök elfogását és előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki. A dudari lakos ellen - szabadlábon hagyása mellett - lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. de LAPSZÁMUNKBAN! A negyedik győzelem VESZPRÉM Gigászi küzdelemben fektette két vállra a THW Kielt a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyedik fordulójában. A bakonyiak továbbra is veretlenül vezetik a B csoportot. A veszprémiekre jövő vasárnap pikáns mérkőzés vár, a tavalyi BL-győztes lengyel Kielce otthonában folytatják szereplésüket a csoportkörben. bvr Részletek, 9. oldal Ljubomir Vranjes edző újabb sikert ért el a veszprémi csapattal Fotó: Penovác Károly Nyugdíjasok jubileuma Kövér László: Tisztelet és biztonság jár az időseknek PÁPA Minden érték, ami ebben az országban 1990- től létrejött, vagy a korábbi időkből fennmaradt, a mai idősek munkájának, erőfeszítéseinek köszönhető - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A házelnök a pápai nyugdíjas-egyesület megalakulásának 25. évfordulója és az idősek világnapja alkalmából tartott ünnepségen mondott beszédet. Kövér László a városi sportcsarnokban mintegy 600 résztvevő előtt aláhúzta, kötelességünk megőrizni, gyarapítani a felmenőink örökségét, egyúttal tiszteletet és biztonságot kell nyújtanunk szépkorú honfitársaink számára. pt Folytatás: 5. oldal 5jui 511J.UUJU5 uiiui ivi ciiuvu uunjuni/ui a iiyuguija^uniiun 19 ■ sülniük kell Fotó: Polgár Tibor Hirdetés Medence Része a szórakozásnak! AZ EXPERIDANCE PRODUCTION TÁNCKARA BEMUTATJA ^NOSTRADAMUS*TM ^ VILÁGOK VÁNDORA ^ TAPOLCA CSERMÁK JÓZSEF RENDEZVÉNYCSARNOK 2017. OKTÓBER 20. péntek 19.00