Napló, 2020. november (Veszprém, 76. évfolyam, 256-280. szám)
2020-11-21 / 273. szám
2 NAPLÓ RÖVIDEN Hatszáz beteg lélegeztetőgépen VESZPRÉM A pénteken közzétett adatok szerint 193 Veszprém megyei lakosnál igazolták a koronavírus-fertőzést, ezzel 6386-ra emelkedett a járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma, derült ki az operatív törzs tájékoztató oldaláról. Országosan 4440 új esetet jelentettek. A koronavírussal összefüggésben elhunyt 96 beteg. A vírust igazoltan hordozók száma átlépte a 124 ezret. Kórházban 7512 koronavírusos beteget ápolnak, közülük hatszáznégyen vannak lélegeztetőgépen. MAR Távozik a Bahart vezérigazgatója SIÓFOK A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója közös megegyezéssel távozik posztjáról - erősítette meg az MTI információit a Magyar Turisztikai Ügynökség. A vezérigazgató nem kívánt nyilatkozni, és az MTÜ sem indokolta meg Kollár József távozásának okát. MTI Még nem támad az influenzavírus BUDAPEST Az influenzafigyelő szolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint november 9-15. között 9700-an fordultak orvoshoz az országban influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A 46. héten sem a háziorvosok által, sem pedig kórházban ápolt betegektől levett mintákban nem találtak influenzavírust a laboratóriumokban. MTI Élelmiszergyűjtés PÁPA A Szent Anna-plébánia december 16-ig gyűjt tartós élelmiszert a szegények karácsonyi ajándékozására. A templomokban várják az adományokat. LM Hirdetés- KRÓNIKA Korszerűsítik a fűtést, megújul a régi tető A Magyar falu program segítségével fejlesztik az iskolát NEMESVÁMOS Ötvenötmillió forintból újulhat meg a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. A Magyar falu programban nyert pályázati támogatásokból korszerűsítik a fűtésrendszert, és megújul a tetőszerkezet is. Már évek óta gond volt a tetővel, a helyi általános iskola egyszintes, régi épületrésze rendszeresen beázott. A tetőt a szakértő nem javíthatónak minősítette. Az önkormányzat célul tűzte ki a probléma megoldását, elkészíttette a felújítási terveket. A Magyar falu program keretében 49 millió, plusz az iskola alapítványának pályázatából további hatmillió forintot nyertek a felújításra. Egy-két éven belül szükség lesz Vámoson új iskolai tantermekre Ez az 55 millió forint arra lesz elég, hogy a legrégebbi épületszárnyról visszaszedjük a cserepeket, a falsíkot pedig megemeljük és az iskola új szárnyával egy szintbe hozzuk, így a későbbiekben, egy esetleges pluszforrásból lehetőség lesz majd három új tanterem, egy tanári szoba és egy gépészeti helyiség kialakítására az intézmény tetőterében, de most az a legfontosabb, hogy új tető készül, korszerűsödik a fűtésrendszer, és új kazánokat is kap az iskola - tájékoztat Sövényházi Balázs polgármester. A faluvezető hozzáteszi, hogy egy új tornaterem tervét is engedélyeztették már az önkormányzat tulajdonában lévő, de a vagyonkezelés szempontjából a tankerületnek átadott iskolához. A fejlesztések már csak azért is fontosak, mert folyamatosan emelkedik a gyermekek létszáma a községben, és nőtt a szülők bizalma is az iskola iránt. Az új utcákba betelepülő családok közül egyre többen választják a helyi általános iskolát. Idén szeptemberben, közel két évtized után, két első osztállyal indulhatott a tanév, és remélik, hogy ez a tendencia folytatódik. - Megpróbálunk minden szálat megmozgatni, mert egykét éven belül szükségünk lesz új tantermekre - fogalmaz a polgármester, aki elmondja azt is, hogy a mostani felújítást úgy szeretnék megoldani, hogy az ne zavarja a tanítást. A beruházást a jövő szeptemberi tanévkezdésre tervezik teljesen befejezni. SAM Fotó: Molnár Sándor Megújul a tetőszerkezet a legrégebbi épületszárnyon További izgalmas hírekért látogasson el ide: VEOL.hu 2020. NOVEMBER 21. SZOMBAT Ollóval támadt a szomszédjára (Folytatás az 1. oldalról.) Éjfél körül a vádlott hangokat hallott: „Intézd el!” A férfi az alkoholhiány miatt fellépő pszichózis, hallucináció hatására magához vett egy 8,5 centiméter vágóélű ollót, és az utcára ment. Házról házra járt, és azt figyelte, honnan jön a „hang”, végül a szomszéd lakrészben lakó sértett ajtaján kopogott be. Amikor a férfi ajtót nyitott, a vádlott rátámadt, próbálta megszúrni az ollóval, majd a hajánál fogva kirángatta őt az udvarra. A sértett az utcára menekült, ahol a vádlott utolérte, és többször is próbálkozott szúrással, de a sértett ezeket többnyire elhárította (a kezén metszett sérüléseket szenvedett), ám felsőteste jobb oldalán - a borda és a hónalj metszésvonalában - megszúrta B. Sz. A sértettnek védekezés közben sikerült kicsavarnia az ollót a vádlott kezéből, aki ezután elmenekült a helyszínről. Bár a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a szakértői megállapítás szerint a vádlott közepes nagy erővel többször leadott szúrásai halálos mellkassérülést okozhattak volna. Az igazságügyi szakértő szerint a vádlott nem volt olyan állapotban az elkövetéskor, ami miatt ne ismerte volna fel tettei következményeit. A tárgyaláson elhangzott, a hatóságoknak nehéz dolga volt a tények megállapításakor, miután a vádlott a hallucinációi miatt kevés részletre emlékezett, míg a sértett értelmi képességei korlátozottak, az eljárás során többször egymásnak ellentmondó vallomást tett. Pfeifer Péter bíró emberölés bűntettének kísérletéért, magánlaksértés bűntettéért és zaklatás vétségéért 11 év börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, akinek 385 ezer forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie. Az ügyész súlyosításért, vádlott és védője a zaklatás alól felmentésért, az emberölési kísérlet miatt eltérő minősítéséért, valamint enyhítésért fellebbezett. Az ügy másodfokon a Győri Ítélőtáblán folytatódik. MAR Figyelmeztető ábrák AJKA Nézz fel! Átkelés közben ne telefonozz! A Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság tagjai által megbízott szakemberek a város legforgalmasabb gyalogátkelőhelyei előtti járdára festették fel nemrég rikító sárgával ezt a feliratot, valamint egy áthúzott mobiltelefont ábrázoló rajzot. Az esti sötétségben is jól látható piktogramtól azt várják, hogy az átkelőn a gyalogosok a forgalmat nézzék, ne a telefonjukat. Ludvai Zsolt, az Ajkai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályvezetője, rendőr őrnagya kérdésünkre elmondta, hogy a felirat főként a fiatalabb korosztálynak szól, ugyanis ők szokták leginkább használni az okostelefonjukat, még az utcán, átkelés közben is babrálják. Ajkán évente hat-hét járókelőt gázolnak el gyalogátkelőhelyen. Ezek közül olyan, ami a mobiltelefon használatához köthető, nem volt eddig, bár a telefonhasználat tényét utólag már nehéz bizonyítani. Ludvai Zsolttól megtudtuk, hogy a gyalogosokat figyelmeztető piktogramokat az illetékességi területünkön kilenc olyan gyalogátkelőhelyre festették fel, ahol jelentős a gyalogos- és a járműforgalom is. Ajka területén nyolc, Devecserben pedig egy ilyen helyet jelöltek ki. TA Kilenc gyalogátkelőhelyre festették fel a rikító színű piktogramot Fotó: Györkös József