Napló, 2021. április (Veszprém, 77. évfolyam, 76-99. szám)
2021-04-08 / 80. szám
2 NAPLÓ RÖVIDEN Már egymillióan kaptak két dózist VESZPRÉM Újabb 81 Veszprém megyei lakosnál igazolták a koronavírus-fertőzést, derült ki az operatív törzs tájékoztató oldalára feltöltött adatokból. Országosan 1933 új esetet regisztráltak. A koronavírussal összefüggésben elhunyt 311 beteg, ami az eddigi legmagasabb napi adat. Kórházban mintegy 12 200 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 1407- en vannak lélegeztetőgépen. Szerdáig közel 2,54 millióan kaptak koronavírus elleni védőoltást, közülük mintegy egymillió személyt már a vakcina második adagjával is beoltottak. MÁR Elhunyt Beke G. László VESZPRÉM Elhunyt Beke G. László újságíró (1960- 2021) - közölte a hírt a balaton.vehir.hu a minap. Az oldalon egyebek mellett azt írták, Beke G. László méltósággal viselte súlyos betegségét. Olyan ember volt, aki kiteljesedett a fotózásban, az írásban, a művészetekben. Önzetlen módon segített mindenkinek, félretéve a saját érdekeit. Foglalkozott értékek fenntartásával, hagyományőrzéssel, mint például ortodox ikonfestészettel, építészettel, tehetséges fiatalok tanításával. KE Újrainduló szolgáltatás PÁPA A Jókai Mór Városi Könyvtár április 8-tól ismét elindítja a házhoz menő könyvkölcsönzési szolgáltatását. Az olvasók a kölcsönzési igényeiket, kéréseiket az intézmény telefonszámain munkanapokon 8-tól 15 óráig, valamint e-mailben jelezhetik. A megrendelt, elérhető könyveket hétköznapokon 8-tól 15 óráig lehet átvenni a könyvtár bejáratában, illetve kedden és pénteken 9 és 12 óra között házhoz szállítják. A kikölcsönzött könyvek a bejárati ajtó melletti könyvőrön keresztül adhatók le. A zárvatartás ideje alatt késedelmi díjat nem számolnak fel. LM Vágányzár VESZPRÉM A Győr és Veszprém közötti vonatjáratok utasai Győr és Győrszabadhegy állomások között vonatpótló autóbuszokon közlekedhetnek április 10-én, szombaton nulla óra és éjfél között. RZ KRÓNIKA Közösségi tér is lehet Új bolt esetén ingatlanvásárláshoz is lehívható támogatás (Folytatás az 1. oldalról.) A keretösszegből már meglévő boltok felújítására, bővítésére, akadálymentesítésére is lehet pályázni, de teljesen új bolt kialakítását is támogatják, ehhez akár ingatlanvásárláshoz is lehívható támogatás. Fontos eleme a programnak, hogy működésre is lehet pályázni. A támogatási intenzitás a különböző elemeknél nem egyforma, tehát önrésszel kell számolni. A pályázati konstrukció alapvetően a helyi kezdeményezéseket támogatja. Gondot jelenthet, hogy számos településen van olyan kisbolt, amelyet egy nagyobb cég, országos vagy térségi fogyasztási szövetkezet, egy bolthálózat részeként működtet. Az Európai Unió szabályai szerint a kiírás korlátozza az egy pályázó által elnyerhető összeg felső határát, így egyegy bolthálózat legfeljebb 3-4 kisboltra tud majd pályázni. Kiss Lajos polgármester felidézte, Bakonyságon régebben, mikor még többen éltek az idilli zsákfaluban, kocsma és élelmiszerbolt is üzemelt. Előbb az ivó, majd a kisbolt is bezárt 2003 környékén. Tudnak a pályázati lehetőségről, de az önkormányzat nem tervezi benyújtani, ugyanis a 72 lelkes kistelepülésen nem tudna gazdaságosan működni a bolt. Sok az idős, a nyugdíjas. Az önkormányzat a falubuszszal, a falugondnokkal megoldja a bevásárlást hetente egyszer mindazon lakosok számára, akik előzetesen leadják a listájukat. Ez már évek óta bejáratott, jó gyakorlat. Olyan sokan ezt sem kérik, mert kenyeret kínáló autó és mirelitárus is bejön a faluba. Egy időben mozgóboltos is járt, de már neki sem éri meg idekanyarodnia - árulta el Kiss Lajos. Istenes Gyula polgármester elmondta, hogy Gecsén az ÁFÉSZ tulajdonában régóta működik kisbolt, helyi lakos üzemelteti, többször volt bérlőváltás. Ezen kívül egy másik is volt, melyet egyéni vállalkozó üzemeltetett, de az pár éve bezárt. A faluvezető arról nem tudott információval szolgálni, hogy lakosok pályáznak-e kisboltfelújításra vagy -nyitásra, viszont úgy látja, az egy működő bolt simán ellátja a közel 400 lakost. Sokan bejárnak dolgozni Pápára, ahol megoldják a bevásárlásaikat. Marcsik Zoltánná Király Ágnes polgármester úgy nyilatkozott, a 123 lelkes Németbányán nincs kisbolt, de mivel létjogosultsága van nemcsak a helyi lakosok, hanem az idegenforgalom szempontjából is, ezért jelenleg keresik a megvalósítás lehetőségét. Barnagon az önkormányzat 2019-ben alapított egy kft.-t, amely a gazdasági jellegű tevékenységek kezelésére, és elsősorban a vegyesbolt üzemeltetésére jött létre. A bolt nyitásával nagy űrt töltöttek be, hiszen fontos, hogy a lakosok helyben is hozzájuthassanak az alapvető élelmiszerekhez, valamint az üzlet jelentős közösségi színtere is a falunak. Horváth Zoltán, a település polgármestere elmondta, a kezdeti évek tapasztalata az, hogy képtelenek olyan áruválasztékot és árszintet tartani, mint egy multi, ezért a helyi vagy környékbeli, minőségi termelői termékekre, valamint a kedves, emberi szóra, a megbízhatóságra fókuszálnak. Sajnos beigazolódott az is, amit a kezdetektől feltételeztek, hogy egy ilyen kis lakosságszámú településen nem tud nyereségesen működni a bolt: a téli időszakban, amikor csak a helyi vevőkre számíthatnak, gyakorlatilag a túlélésért küzdenek. A nyári szezon annyival könnyebb, hogy a turisták többet költenek, népszerűbbek körükben a minőségi termelői vagy kézműves termékek, ami a bevételben is realizálódik. - Nagyon örülünk a pályázatnak, hiszen sok más településhez hasonlóan nálunk is egy régi épületben működik a bolt, és ennek infrastrukturális fejlesztésére nem tudunk áldozni. Pályázati segítség nélkül nincs lehetőségünk az ingatlan fejlesztésére. A nyitáskor a legszükségesebb berendezések beszerzésére fektettünk hangsúlyt, alacsony költségvetéssel rendeztük be a boltot. Most lehetőségünk nyílhat arra, hogy korszerű, energiatakarékos berendezéseket vegyünk, hogy modernizáljuk, a bolt épületét, illetve vonzóbbá tegyük a megjelenését. Örülünk a járuléktámogatásnak is, hiszen némi segítséget nyújt majd ez is. Alapvetően annak örülünk a legjobban, hogy kormányzati szinten elismerték azt, hogy a kisboltok valójában közösségi színterei a településeknek, fontos ezeknek a megléte és támogatása - fogalmazott a barnagi polgármester. Mencshelyen legutóbb (négy boltmentes év után) 2017 márciusában nyílt meg az akkor új élelmiszerüzlet. Az előző önkormányzat vásárolt egy ingatlant a hozzá tartozó területtel együtt, az épületet felújították, és az egyik felében alakították ki a boltot, amelyet egy vállalkozó fél évig működtetett, majd 2018-ban bezárt. Azóta nincs kisbolt a faluban. Az önkormányzat most eladja az ingatlant azzal a feltétellel, hogy legalább öt évig boltként kell üzemeltetnie azt az új tulajdonosnak. A Magyar falu program kínálta lehetőségnek köszönhetően most több érdeklődő is van a bolt üzemeltetésére. Az önkormányzatnál örülnek a megkereséseknek, és bíznak abban, hogy rövidesen újra lehet majd vásárolni a faluban - tudtuk meg Szabó Zoltántól. A polgármester szerint a vételi ajánlatok alapján hamarosan eldől, ki üzemeltetheti a boltot, amely akár még idén ki is nyithat. LM, SAM A mencshelyi ingatlan, amelyben korábban is a bolt működöttFotó: Molnár Sándor Marcsik Zoltánná Király Ágnes németbányai polgármester Fotó: Laskovics Mária Szabó Zoltán, Mencshely polgármestere Fotó: Molnár Sándor SEGÍTIK A KISBOLTOT NYITÓKAT A Gazdaság-újraindítási Akcióterv keretében a kistelepülési üzletek támogatásáról határozott a kormány. Több mint 70 százalék vissza nem térítendő forráshoz juthatnak így a feltételeknek megfelelő gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók vagy szövetkezetek. A kistelepüléseken élők közül azonban sokan még nem hallottak erről a lehetőségről, ezért indított egy, a boltok berendezése terén több évtizedes tapasztalattal rendelkező vállalkozás tájékoztatási kampányt a merlegplaza.hu oldalon. A cég egy igénybejelentés után a támogatásra való jelentkezéstől az üzletek komplett berendezéséig mindent átvállalna megyénkben is - mondta Járási Vincéné, a Homér Mérleg Kft. ügyvezetője. 2021. ÁPRILIS 8., CSÜTÖRTÖK A védőoltással visszakaphatjuk a korábbi életünket BALATONFÜRED Borgulya István, az NB Ill.-as labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjában szereplő Balatonfüredi FC vezetőedzője kivárja a sorát, ha oltásról van szó. - Nem kerültem még sorra, a csapattal regisztráltunk. A vírus az oltással legyőzhető. Jó lenne már visszakapni a korábbi életünket, mert élni kell, nem lehet bezárva létezni - nyilatkozta a Naplónak a Honvéddal bajnok és kupagyőztes egykori olimpiai válogatott labdarúgó. A részleges nyitással kapcsolatban elmondta, ha betartjuk az egészségvédelmi szabályokat, a maszkviselést, és az átoltottság is megfelelő lesz, egyre jobb lehet a helyzet. A csapatunknál korábban előfordult fertőzés, de nagyon odafigyel a klub, betartjuk a szabályokat. Természetesen erre biztatjuk a magánéletükben is a játékosokat, hiszen ha többen megbetegednek, és nem tudunk kiállni egy bajnoki mérkőzésre, az kellemetlen helyzetbe hozhatja a csapatot - fogalmazott Borgulya István. Hozzátette: nem tudni, hogy egy-egy emberre miként hat a vírus. " A szüleimnél tavaly február óta a lakásban sem voltam, messziről beszélgetünk, csak vásárolni járok nekik. Édesapám már megkapta az első oltást, de édesanyámnál ez egy kicsit bonyolultabb a betegségei miatt. Szerencsére jó egészségnek örvendenek. Mi lesz a nyáron? Szerintem csak oltási igazolvánnyal lehet majd utazni a világban, így akik eddig nem regisztráltak, végül valószínűleg kénytelenek lesznek - jegyezte meg a labdarúgóedző. ILI Borgulya István a csapatával regisztrált Archív fotó: Balogh Ákos Az ellenőr is árul jegyet a buszokon VESZPRÉM Akinek másképpen nincs rá módja, az a jegyellenőrzés során válthatja meg menetjegyét a távolsági autóbuszjáratokon. Ahogyan arról beszámoltunk, március 29-től a koronavírus-járvány miatt a Volánbusz Zrt. valamennyi járatán felfüggesztette az első ajtós felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolta el az utastértől. Olvasónk azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy a bevezetett intézkedések miatt nem tud jegyet vásárolni: internetelérése és okostelefonja nincs, jegypénztár vagy jegyautomata pedig nem működik azon a településen, ahonnan elindul. Kérdésével megkerestük a Volánbusz Zrt.-t. A társaság válaszában azt írta a Naplónak, hogy azon utasaiknak, akik nem rendelkeznek menetjegy vagy bérlet vásárlását lehetővé tevő mobileszközökkel, vagy egyéb, méltányolható okból nem tudnak elővételben menetjegyet vásárolni, március 29-től a fedélzeti jegykiadás ideiglenes felfüggesztésének végéig biztosítják, hogy az utazás során, az ellenőrzések alkalmával, pótdíj megfizetése nélkül is megválthassák jegyüket. A Volánbusz Zrt. megjegyezte, nem céljuk az utazni szándékozók utazásból történő kizárása vagy pótdíjazása: közszolgáltatóként arra törekednek, hogy biztosítsák a munkába járás feltételeit, valamint az üzletek és intézmények megközelíthetőségét. Ugyanakkor hozzátették, a rendszeresen utazóknak a bérletvásárlást tanácsolják, míg akik ritkábban utaznak, azoknak azt javasolják, lehetőség szerint váltsák meg elővételben jegyüket. MAR Épül a csarnok SÜMEG A városban nagy hagyománya van a kézilabdasportnak. A tanuszoda, valamint a rekreációs és szabadidőpark mellett már elkezdték építeni a Kézilabda Munkacsarnokot. A létesítmény elkészültével nemcsak a kézilabdának, de minden más sportágnak - köztük a szintén nagy sikereket elérő röplabdának is tere lesz a városban. Ugyanis olyan multifunkciós csarnok létesül, mely kiválóan alkalmas lesz nemcsak sport-, de kulturális események, vagy akár koncertek rendezésére is. Az új csarnokban kialakítandó pálya mérete megfelel a versenyeztetések előírásainak. Külön figyelmet fordítottak a tervezés során arra, hogy az NB I.-es röplabdamérkőzések lebonyolítása is megoldható legyen, a kilencméteres belmagasság ezt lehetővé teszi. A csarnokban 300 ülőhelyet alakítanak ki, továbbá például hat öltözőt, vizesblokkot, büfét, konditermet, irodákat. A sportcsarnok a megvalósulásával Sümeg közösségi eseményeihez is teret tud majd adni. TBZS