Napló, 2021. november (Veszprém, 77. évfolyam, 253-277. szám)

2021-11-25 / 273. szám

IDŐJÁRÁS -3 ° C 7 ° C Párás, felhős időjárásra kell számítani. Ma KATALIN nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt, Veszprém megye! Az emberi szervezetnek szüksége van elegendő mennyiségű és minőségű alvásra. A szakemberek sze­rint azonban számos olyan szokást hozott magával a modern kor, ami mindezt jelentősen meggátolja. Ilyen például a délutáni kávézás, a kutatások szerint ugyanis jobb, ha úgy szervezzük a napunkat, hogy a lefekvés előtti nyolc órában nem fogyasztunk koffeines italt. Emellett az intenzív mozgás­sal járó késő délutáni, esti edzések sem tesznek jót az alvás minősége szempont­jából, ahogy az sem, ha az ágyunk közelében tartjuk a telefonunkat, és éjszakán­ként többször is ránézünk a kijelzőre, nem érkezett-e üzenetünk. Ami viszont so­kat segít, ha kialakítunk egy esti rutint, melynek része, hogy igyekszünk mindig ugyanabban az időpontban lefeküdni, és az ágyból már nem nyomkodjuk a telefo­nunkat. POLGÁR BETTINA________ bettina.polgar@veszpreminaplo.hu Hivatalosan is birtokba vette a Veszprémi Torna Club (VTC) az új tornászgyakorlóját (képünkön), amely közel 1,2 milliárd forintból épült fel. Az ünnepélyes átadót szerdán tartották meg. Az ünnepség a korábbi tornászgyakorló helyén kezdődött, ahol Kertész Csilla, a VTC ügyvezetője arról beszélt, a jövőt csakis a múltra lehet építeni. A régi épület bejáratához speciális kulcs tartozott, ennek másolatait átadták azoknak, akik sokat tettek a klubért, így például Balázs Zoltánnak, a VTC egyik alapítójának, Horváth Péternek, aki évtizedekig vezette az egyesületet, valamint Puskás Csabáné edzőnek és Árkovics Krisztina szakvezetőnek. BVB Folytatás: 3. oldal Fotó: Penovác Károly Szebb környezetben Elkészült a törvényszék udvarának rekonstrukciója VESZPRÉM Megújult a Veszprémi Törvényszék udvara, a beruházást a napokban adták át hivatalosan. A bíróság udvarának felújí­tása a nyári ítélkezési szünet­ben kezdődött el. A fejlesztést Némethné Szent-Gály Edit, a Veszprémi Törvényszék elnö­ke, valamint Balogh Zoltán, az Országos Bírósági Hiva­tal (OBH) létesítményi főmér­nöke adta át hivatalosan a na­pokban. Egy közel két évtizede, a Veszprém Megyei Büntetés­végrehajtási Intézet 2003 má­jusában történt elköltözése óta fennálló helyzet rendeződött a beruházással, amelynek során nemcsak új burkolatot kapott az egykori börtönudvar, de az alatta futó közművezetékeket is kicserélték - tájékoztatta a Naplót a Veszprémi Törvény­szék sajtóosztálya. MAR Folytatás: 3. oldal Sikeres az országos oltási akcióhét Soha nem volt annyira szükség a koronavírus elleni védőoltás­ra, mint most, hiszen versenyt futunk az idővel - mondta Müller Cecília az M1 aktuális csatorna tegnap reggeli mű­sorában. Az országos tiszti főorvos hozzátette, a negyedik járványhullám felfutó szaka­szában vagyunk, ezért fontos az oltások felvétele. Az oltási akcióhét tapasztalatait jónak értékelte. Megjegyezte: az idő­pontfoglalás nélküli oltási le­hetőség, „úgy tűnik, kényelme­sebb forma" az embereknek. Az akcióhét első napján, hétfőn több mint 14 ezren kértek első adag oltást. A képen oltásra várakozók a Csolnoky Ferenc Kórház előtt MTI Fotó: Penovác Károly Zárt térben kötelező a maszkviselés KÖRKÉP A koronavírus­­járvány egyre erősödő negyedik hullámának meg­fékezése érdekében szom­battól visszatért az év első felében már megszokott maszkviselés a zárt helyisé­gekben. Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett szombattól ismét maszkot kell viselni az üzletekben, a bevá­sárlóközpontokban, a postá­kon, az ügyfélszolgálatokon, továbbá a színházakban, a mo­zikban, a múzeumokban, vala­mint a sportrendezvényeken. BET Folytatás: 3. oldal A munkaerőpiac fejlesztéséért dolgoznak VESZPRÉM Veszprém megyében jelenleg közel 50 olyan beruházás zajlik, amelyekről a pandémia alatt döntöttek az érintett vállalatok. Ezek összértéke eléri az 50 milliárd forin­tot és 12 ezer munkahely megvédéséhez járulnak hozzá. A régióban így számos területen folyama­tosan szükség van munka­erőre. A folyamatokra rea­gálva hazánk egyik vezető HR-szolgáltatója, a WHC Csoport közvetlen képvise­letet nyitott Veszprémben. Hegedűs Barbara alpolgár­mester a megnyitón kiemelte: szerencsére Veszprém és kör­nyéke folyamatosan fejlődik, a város cégei és a vállalkozások jól prosperálnak. A koronaví­­rus-járvány és annak követ­kezményei a legtöbb válla­latra csak mérsékelten voltak hatással, ugyanakkor a kör­nyéken alapvetően jellemző a munkaerőhiány. Az alpolgár­mester hozzátette, a nagyobb vállalatok és a kkv-k részére is folyamatos problémát jelent, hogy megfelelő munkaerőt ta­láljanak. Göltl Viktor, a WHO Cso­port ügyvezetője köszöntő­jében megjegyezte, a már harminc éve működő, száz százalékban magyar tulajdo­nú társaságok fő tevékenységi köre a munkaerő-szolgáltatás. SAM Folytatás: 5. oldal Szeretettel adta oda a fenyőt a városnak TAPOLCA A szomszédos Zalahaláp településen élő Furján Andrea nyugalma­zott óvónő ajánlotta fel a város idei fenyőfáját, ame­lyet szerdán délután állí­tottak fel nagy érdeklődés mellett a városközpontban. A több mint tíz méter magas ezüstfenyőt egykor születés­napjára kapta a szüleitől And­rea. A kis fa akkor 15 centimé­teres volt mindössze, de aztán gyorsan nőtt. Amíg 2007-ben fel tudta díszíteni a család egy százdarabos kültéri izzósorral, addig a következő évre már egy kétszer olyan hosszú sem volt rá elég.­­ Óvtuk, védtük mindig a fát, amely olyan szép alakú lett, hogy rajzolni sem lehetne szebbet. Már tavaly is szeret­tem volna elajándékozni, de akkor későn jutott eszembe. Idén viszont éppen aznap lát­tam a közösségi oldalon, hogy a város karácsonyfáját kere­si az önkormányzat, amikor eszembe jutott, hogy szívesen odaadnám az enyémet - nyi­latkozta lapunknak a Zalaha­lápon élő Furján Andrea. TBZS Folytatás: 2. oldal A 30 éves fenyőt szerdán vágták ki Zalahalápon és még aznap elhe­lyezték Tapolca Fő terén Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Next