Viharsarok, 1956. április-június (12. évfolyam, 79-153. szám)
1956-04-01 / 79. szám
Vasimap, 1936. április 1. Zászlódíszbe öltöznek felszabadulásunk 11. évfordulójára megyénk városai Április 4-én ünnepeljük felszabadulásunk 11. évfordulóját. Tizenegy éve szabad az ország és a Szovjetunió baráti segítségével egyre nagyobb eredményeket érünk el a szocialista építés útján. Az évfordulót az üzemek dolgozói, a tsz-ek tagjai munkafelajánlásokkal teszik szebbé. De a tavasz első nagy ünnepére készülnek megyénk Városainak lakói is. A lakóházak, hivatalok, intézmények épületei zászlódíszbe öltöznek. Megyei ünnepség Vásárhelyen A megye székhelyén, Hódmezővásárhelyen április 3-án este 7 órai kezdettel ünnepséget rendeznek a Petőfi Művelődési Házban. Ünnepi beszédet mond Lövő Ferenc elvtárs, a Csongrád megyei Pártbizottság másodtitkára. Utána a szegedi , Nemzeti Színház, valamint a Vásárhelyi Ének- és Táncegyüttes tagjai műsort adnak. Április 4-én, szerdán reggel 6 órakor zenés ébresztő köszönti a megyeszékhely dolgozóit. Délelőtt 10 órakor a Beloiannisz téren katonai díszszemle lesz, majd a tömnegszervezetek, hivatalok, intézmények dolgozói és néphadseregünk tagjai megkoszorúzzák a hősi emlékműveket és a temetőben a szovjet hősi halottak sírját. Délután változatos sportműsort rendeznek, többek között úszóversenyt is tartanak az uszodában. Jó idő esetén a Kossuth téri szabadtéri színpadon műsoros délután lesz, este a Kossuth téren utcabál. Megemlékezések Makón és Szemesen Makón április 3-án, kedden este kezdődnek a felszabadulási megemlékezések. A József Attila Művelődési Ház ünnepségén kultúrműsorral szerepelnek a városi tanács, üzemek és tsz-ek kultúrcsoportjai. A járás községeiben a DISZ-ifjúság április 4-e tiszteletére fáklyás felvonulást rendez. Az esti ünnepségeken a színjátszó csoportok is fellépnek. Szentesen kedden este 7 órakor a Tóth József Színházban Nagy János elvtárs, a Szentesi Városi Pártbizottság első titkára tart ünnepi beszédet. Utána változatos kultúrműsor szórakoztatja az ünneplőket. Markón és Szentesen felszabadulásunk ünnepének reggelén zenés-ébresztő lesz. Tíz órakor pedig a koszorúzási ünnepségek kezdődnek: a szovjet hősök sírjait koszorúzzák meg az üzemek, tszek, tömegszervezetek dolgozói. Délután színes sportműsor teszi teljessé az április 4-i megemlékezést. Ünnepi nagygyűlés Csongrádon Kedden délután Csongrád iskoláiban, üzemeiben ünnepségeket rendeznek. Az üzemi dolgozók legjobbjait jutalomban részesítik Este 7 órakor a Művelődési Házban műsoros estet rendeznek a színjátszó-csoportok. Felszabadulásunk 11. évfordulóján, április 4-én reggel a zenés ébresztőt a város hangszórói közvetítik. Délelőtt fél 9 órakor gyülekeznek a város főterén az üzemek, a tömegszervezetek dolgozói, a tsz-ek tagjai. Tíz órakor pedig a Művelődési Házban ünnepi nagygyűlés lesz, amelyen Lovas István elvtárs, a Csongrádi Városi Pártbizottság első titkára mond beszédet. Délután a gimnázium tanulói műsort adnak, este pedig a fiatalok a Művelődési Ház tánchelyiségeiben tánccal ünneplik felszabadulásunk 11. évfordulóját^ A termés emeléséért Vasárnap is dolgoznak a Királyhegyes Gépállomáson Tudósítónk telefonjelentése: A tavasz beköszönte a Királyhegyes Gépállomást is felkészülten találta. A dolgozóik lelkesen és a nagy munkáikra készen fogtak dologhoz. Id. Juhász Antal Lanz-bulldog traktorával például most az őszi szántásokat fogásolja és búzát hengerez igen szén eredményeket érve el. Előírt normájának kétszeresét teljesíti naponta, sőt március 30-án a kétszeresét is meghaladta 2 normálholddal. Farkas András sem marad el teljesítményben az élenjáróktól: az Új Élet Tsz és földjein 200 százalékos munkateljesítménnyel szánt. Fekete István 120 százalékos munkaeredménye mellett vállalkozott arra, hogy ma is dolgozik. Szintén Kallamusz Mihály zetoros, aki ma is vállalta, hogy a csanádalberti Kossuth Tsz-ben fejtrágyázza a búzát. Vásárhelyről jelentik A felszabadulás évfordulóját jó eredményekkel köszöntik a vásárhelyi Bem Tsz-ben — írja Rácz Imre tsz-elnök. — Eddig 358 hold őszi búzát és 54 hold őszi árpát fejtrágyáztak, mára elvégzik 412 hold őszi kalászos hengerezését. Elvetettek 20 hold tavaszi búzát, tavaszi árpát, tavaszi takarmánykeveréket és olajlent. Előkészítették a talajt 24 hold cukorrépa és kender alá. Nemcsak felszántották az ősszel elmaradott földeket, de 120 holdon a simítozást is elvégezték. „A II. számú brigád felesi átlaga 7,6 literről 9,6 literre emelkedett. A tejbeadási kötelezettségen felül havonta 3000 liter szabad tejet értékesít a szövetkezet. A Bem Tsz elfogadta a nagyszénási Dózsa Tsz párosverseny kihívását fűszerpaprika termelésre, azzal a módosítással, hogy a kihívásban meghatározott mennyiségen felül holdanként egy mázsával többet termel. A vásárhelyi Engels Tszben nemrégiben választottak új elnököt Sarkadi Sándor személyében, akit a párt Budapestről küldött a termelőszövetkezetbe. Az új elnök irányításával jelentősen megjavult a tsz-ben a munkafegyelem, és már 300 hold őszi vetést már feltrágyáztak, 150 holdat hengereztek. Elvetették 40 holdon a tavaszi árpát, 15 holdon a borsót és 15 holdon a cukorrépát, s megkezdték 20 holdon a zabosbükköny vetését. A tsz-ben jelenleg 300 férőhelyes süldőszállást építenek. A tsz tagok azonban több gépi segítséget várnak a Hódmezővásárhelyi Gépállomástól. Teljesítették április 4-i felajánlásukat a vásárhelyi Ságvári Tsz tagjai. Négyzetesen elvetettek 32 Hold napraforgót, azonkívül húsz hold borsót, 35 hold tavaszi árpát, boronáltak 70 hold lucernát és fejtrágyáztak 30 hold őszi búzát. Mindezen túl első negyedévi beadási kötelezettségüket is teljesítették mindenből. A Ságvári Tsz napraforgóját Kelemen László agronómus és Lázár Mihály brigádvezető irányításával Gyöngyösi Imre Zetoros vetette el. A vetés pénteken fejeződött be. A vásárhelyi Dózsa Tsz napraforgójának négyzetes vetését kedden kezdi meg a gépállomás. Vásárok jegyzéke Hódmezővásárhelyen április 6-án, pénteken tartják a havi állatvásárt. Kisteleken április 8-án, vasárnap országos állat- és kirakodóvásárt rendeznek. Csongrádon és Szentesen a havi állatvásárt április P-én, hétfőn tartják. I ’ Versenykihívás „A Szandálüzem DISZ- szervezete április 4-e tiszteletére versenyre hívja ki a Majonkagyár DISZ-szervezetét április 1-től június 30-ig.“ A versenypontok a következők: 1) Vállaljuk, hogy üzemünkben száz százalékon alul teljesítő DISZ-tag nem lesz. A tapasztaltabbak munkamódszer átadással segítik a gyengébben dolgozó DISZ-tagokat. 2) Állandóan növeljük a minőségi gyártmányaink arányszámát, anyagtakarékossággal csökkentjük az önköltséget. 3) Ezen időszak alatt üzemünk minden fiatalját beszervezzük a DISZ-be. 4) Üzemünk ifjúsága védnökséget vállal üzemünk tisztasága felett. Rendszeresen megtartjuk a taggyűléseket, a tagdíjfizetést is száz százalékig teljesítjük. 5) Politikailag képezzük a fiatalokat, nagy többségüket bevonjuk a XX. kongresszus anyagának tanulmányozásába, a szakmai továbbképzésben rendszeresen részt veszünk és felelevenítjük a kutúrmunikát. " A Szandálüzem DISZ-fiataljai nevében: Farkas Gézáné DISZ-titkár 3 Vállalati második ötéves tervjavaslatok kidolgozása az üzemekben A második ötéves terv gondos kidolgozása szükségessé teszi a dolgozók tevékeny közreműködését a tervezőmunkában. A Minisztertanács ezért vállalati ötéves tervjavaslatok kidolgozását rendelte el. A határozat értelmében május 15-ig a következő 22 vállalat készíti el öntevékenyen második ötéves tervjavaslatát. A Rákosi Mátyás Művek Szerszámgépgyára, a Kiement Gottwald Villamossági Gyár, a Gheorghiu- Dej Hajógyár, az Egyesült Izzó Villamossági Gyár, az EMAG, a Lenin Kohászati Művek, a Tatabányai Szénbányászati Tröszt, az Ajkai Erőmű, az Inotai Alumíniumkohó, a Hungária Vegyiművek, a Péti Nitrogénművek, a Kőbányai Gyógyszerárugyár, a 31. számú építőipari tröszt erőműépítkezései, a Budapesti Porcelángyár, a Lábatlani Cement és Mészmű, a Hazai Fésűsfonó, a Csepeli Papírgyár, a Kecskeméti Konzervgyár, a Kőbányai Sörgyár, a Felsőnyomási Állami Gazdaság, a Mezőfalvi Állami Gazdaság és a hajdúszoboszlói Egyetemi Tangazdaság. A Minisztertanács határozata szerint a terv kidolgozását a vállalatok igazgatói irányítják, akik a pártszervezetekre és a szakszervezetekre támaszkodva tervezőbrigádok és szakcsoportok alakításával minél több dolgozót vonnak be a tervező munkába. A kidolgozott javaslatokat az Országos Tervhivatal, s az illetékes minisztérium képviselőinek jelenlétében üzemi gyűléseken tárgyalják meg. A határozat kimondja, hogy a tervezőmunka irányítói használják fel a dolgozóknak mindazokat a kezdeményezéseit és javaslatait, amelyek előmozdítják a saját erőforrások kihasználását, a termelés lehető leggazdaságosabb bővítését, a munkaerő, az anyagok, a beruházási eszközök fokozott megtakarítását, a termelőberendezések jobb kihasználását, a műszaki színvonal emelését, új korszerű gyártmányok bevezetését és a termékek minőségének megjavítását,a munka termelékenységének nagyarányú emelkedését, az önköltség következetes csökkentését és a vállalati nyereség megfelelő növelését. A Minisztertanács határozata szerint a felsorolt 22 nagyvállalat tervezőmunkájában szerzett tapasztalatok felhasználásával a minisztériumok a felügyeletük alá tartozó vállalatok zömében — legalább 320 vállalatnál — megszervezik a vállalati ötéves tervek hasonló módon történő kidolgozását, Hidas István elvtárs nyilatkozata az Egyesített Atomkutató Intézet megalakításáról Ismeretes, hogy a közelmúltban Moszkvában tizenegy állam képviselőinek tanácskozása nyomán megalakult az Egyesített Atomkutató Intézet. A tanácskozáson részt vett hazánk küldöttsége is. Az intézet megalakulásával kapcsolatban Hidas István elvtárs, a magyar küldöttség vezetője válaszolt az MTI munkatársának kérdéseire. Elöljárójában Hidas elvtárs hangsúlyozta: Az a tanácskozás, amely a szovjet kormány kezdeményezésére Moszkvában március 20— 26-a között az Egyesített Atomkutató Intézet létrehozása tárgyában lefolyt, rendkívül nagy jelentőségű. A részvevő 11 ország delegációi a világ lakosságának több mint egyharmadát képviselték. Az egyes delegációikban részt vettek az illető országok legjobb fizikusai. Számunkra — mondotta a továbbiakban — az Egyesített Atomkutató Intézetben való részvétel jelentősége abban van, hogy tudósaink olyan berendezéseket használhatnak fel kísérleteikben, amilyeneket mi soha nem tudnánk létesíteni. A mai kísérleti fizika, különösen a kísérleti atommagfizika ugyanis nem fejleszthető tovább viszonylag egyszerű eszközökkel, a legkorszerűbb berendezések igénybevétele nélkül. Ezért az Egyesített Atomkutató Intézet munkájában való részvételünk hatása a magyar tudományra beláthatatlan jelentőséggel bír. Lehetőségünk van arra, hogy tudósaink olyan színvonalú tudományos munkát végezhessenek, amilyenre egyelőre a fejlett nyugati országok tudósainak sincs módjuk. Míg a Genf mellett épülő Európai Atomkutató Központ — a CERN-laboratórium — csak a kezdet kezdetén áll és a tervek szerint csak gyorsítóberendezésekkel fog rendelkezni, addig az Egyesített Atomkutató Intézet már most a legmodernebb felszereléssel kezdi meg munkáját és folyamatos továbbfejlesztésében nagyteljesítményű kísérleti atomreaktorral és más jelentős tudományos eszközzel fog bővülni. Az Egyesített Atomkutató Intézet létrehozása és különösen annak lehetősége, hogy abba más országok is beléphetnek, a Szovjetunió békepolitikájának, a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló tevékenységének újabb fényes bizonyítéka. Az intézet létrehozásában részvevő országok egymás iránti barátságának kifejezője az a tény, hogy függetlenül attól, hogy az egyes tagállamok milyen összeggel járulnak hozzá az intézet fenntartásához, az intézet munkájában való részvétel tekintetében teljesen egyenjogúak. Huszonegy új ezüstkalászos gazda Makón Papp Tibor városi főagronómus írja: A makói termelőszövetkezetek tagjaiból huszonegyen igen szép eredménnyel vizsgáztak a kétéves ezüstkalászos tanfolyam befejezése után. A vizsgára jelentkezők között szépp számmal szerepeltek idősebbek is, akik gyakorlati tapasztalatuk mellett értékelik az elméleti tudás jelentőségét. A 62 éves Balogh Mihály a tanfolyam bizalmija s egyben a legjobb vizsgázó is volt. Feleletében a négyzetes kukoricavetés előnyeit saját tapasztalataival támasztotta alá és elmondotta, hogy háztáji területén négy-öt mázsával mindig több termése van, mint a körülötte lévő, nem négyzetesen vetett táblákon. A hatvannégy éves Bálla János a malacnevelés jelentőségét magyarázta és elmondta, milyen eredményei voltak a helyes módszer alkalmazásával. ő már negyedszer jár ilyen tanfolyamra, de még mindig szeret tanulni s most is a legszorgalmasabbak s legpontosabbak közé tartozott. Körösi Sándor elvtárs, az Úttörő Tsz állattenyésztője a növénytermesztési témák közül a „zöld-futószalag“ jelentőségéről és az alkalmazott növényi sorrendről beszélt. Papp Sándor, a Viharsarok Tsz brigádvezetője pedig a tormatermesztés jelentőségét támasztotta alá saját tapasztalataival. A tanfolyam vizsgája alkalmával valamennyi hallgató megkapta bizonyítványát és feltűzte az ezüstkalászos jelvényt. Földházi Imre, a városi tanács VB elnöke kívánt először eredményes munkát az új ezüstkalászos gazdáknak. Az ezüstkalászos tanfolyam eredményességéért, elismerés illeti Maikai Sándor tanfolyamvezetőt, a tanfolyam előadóit, köztük Brúder Jánost, a Hagymakísérleti Intézet igazgatóját. Amikor Szózatokban repülőgépre ültem a hőmérő —20 C fokot mutatott. Ahogy átrepültünk Sztálingrád és Rosztov felett, látható volt, hogy a hótakaró lassan eltűnik, s megjelennek a zöldellő lombok, rétek, a tavasz megcáfolhatatlan valóságai. Krasznodárban — az „Ifjú Gárda“ hazájában — már a tiszta tavasz fogadott, s mély hódolat töltötte el szívemet a Nagy Honvédő Háború ifjú hősei iránt. Az Azovi-tenger felett ragyogott a napsugár, s én élveztem a táj szépségét, — az Azovi-tenger égszínkék tükrét. Ilyen magasztos érzések között érkeztem meg a Krím-félsziget központjába, Szimferopolba, majd innen folytattam személykocsin utam a csodálatosan szép krimi hegyek között a Fekete-tenger felé Jaltán át egy AlupUa nevű üdülőhelyre. Az üdülőben is, mint általában az egész Szovjetunió területén éreztem a szovjet emberek mély szeretetét, becsületes, nyílt, őszinte jellemét, ahogy fogadtak. Nem győztek érdeklődni hazám, a „kis“ Magyarország felől, s én nem győztem eleget mesélni, magyarázni a szocializmus építésének problémáiról, az emberekről, a művészetről, és általában mindenről. Végtelen jól eső érzés volt számomra, hogy ezek az emberek ugyanúgy szeretnek engem is, mintha én is ott születtem volna, mintha engem is a nagy végtelen orosz róna nevelt volna. Itt ismerkedtem meg grúzokkal, kazahsztánokkal, szibériaiakkal, sőt még a Szahalin-szigetiekkel is. Ahogy ők meséltek nekem, úgy éreztem, bejártam a hatalmas szovjet birodalmat, s megismerkedem az egész szovjet néppel. Isténként sokat hallgattam a Fekete-tenger mormolását, de nem egyedül, mint Mikes Kelemen, hanem éreztem én tudtam, hogy ez a tenger a népek örök barátságát zengi. Ott értettem Csodálatos világ meg igazán azokat a zeneszerzőket, akik annyi örök szép melódiát írtak a tenger habjairól, a költőket, akik annyi dalban megénekelték a tengert. Most sajnálom igazán, hogy nem tudom mindazt leírni, amit éreztem, hogy egy nagyon picit is, de érzékeltetni tudnám e táj valóságos szépségét. Amit a szovjet emberek alkottak ezen a részen is annak érdekében, hogy még szebbé, kellemesebbé tegyék pihenésünket. Vezetőnkkel bejártam a Krím-félsziget környező tájait. Itt láttam meg azt a Voromszkij-palotát, amelyet 4000 szolga 18 éven keresztül éjjel-nappal épített. Ott voltam a hajdani cári palotában, amely szalámikor a cárok nyaralóhelyéül szolgált. Ez azonban ma már a múlté, a jelenben ezekben a palotákban is a dolgozók ezrei töltik feledhetetlen pihenésüket a jól végzett munka után. A nagy cári palotában — ahol 1945-ben a jaltai konferenciát tartották — ma már megvalósult a s’ilágon az első kolhoz-paraszt üdülő. Itt lehet igazán érzékelni azt, hogy legfőbb érték az ember. Megismerkedtem az úgynevezett Halál-sziklával és annak történetével, a krimi partizánok hőstetteivel is. Ez a Halál-szikla, amely a tengerbe nyúlik, körülbelül 100—120 méter magas. A fasiszta megszállók, amikor beszorítottak egy csoport partizánt erre a sziklára, de ők ahelyett, hogy megadják magukat, inkább a szikla tetejéről a tengerbe ugrottak. Közülük többeknek sikerült így megmenteni életüket, s a megmenekültek egyike volt a mi idegenvezetőnk is.Még nagyon sokat tudnék elmondani a táj és a hely szépségeiről, történelmi nevezetességeiről, az örökzöld növényzetről, a Hattyúk-taváról, a Ruszálka legendájáról, s mindarról, ami egy életre emlékezetembe vésődött, úgy, hogy azt ormán soha semmi ki nem törli. Másfél hónapi ottlét után, amikor ismét repülőgépbe szálltam, hogy visszautazzam Szaratovba tanulmányaim befejezése céljából, mély szomorúsággal búcsúztam a Krímtől, de gondolatban tudtam, hogy magammal hozom a Krímfélsziget csodálatos világát. Jó n bízom és remélem, hogy viszont bitóm még a félsziget csodálatos tájait, a Feketetenger hullámzó partjait, s találkozom még veletek nagyon sokszor és nagyon sokat feledhetetlen barátjaim, — Ti szovjet emberek... Köteles Jenő Kirándulók a Krim-félszigeten.