Világ Ifjúsága, 1977 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 1. szám

4­1­1­­­1 * Beszélgetés Horn Gyulával — Az 1976-os év igazán nem mondható szegényesek a nemzetközi kommunista mozgalom szempontjából... — Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az egyébként is mozgalmas mozgalomnak ’76 kiemelkedő esztendeje volt. — Mit emel ki, Horn elvtárs, a jelentékeny események sorából? — Kiemelni — a szó szoros értelmében — egyiket sem emelném ki, annál is kevés­bé, mivel ezek az események éppen folya­matosságukban, összefüggésükben adják, tárják fel a lényeget. De mindenekelőtt a huszonkilenc európai kommunista és mun­káspárt berlini értekezletét, valamint a testvérpártok — kiváltképp az SZKP — kongresszusait említeném. Berlinhez sok személyes emlékem, élmé­nyem is fűződik, hiszen kezdettől, 1974 őszétől részt vettem a konferencia előké­szítő munkájában. A június végén megtar­tott nagy tanácskozás regionális értekezlet volt, alapvetően az európai helyzettel, problémákkal foglalkozott, de jelentősége messze túlnő kontinensünk határain. A résztvevők számba vették a Karlovy Vary-i konferencia óta eltelt kilenc esztendő vál­tozásait Európában és általában a nemzet­közi politikai viszonyokban, elemezték e változások tényezőit, a különböző forradal­mi erők helyzetét, megvitatták a kommu­nista mozgalommal összefüggő kérdéseket, elsősorban a testvérpártok együttműködé­sének tapasztalatait, formáit, lehetőségeit. Fölösleges volna eltitkolni: a tanácskozás eredményei nehezen, mondhatnám úgy is, hosszas vajúdás után születtek meg, némely kérdésben nagy viták voltak. A nézetek sokfélesége, az álláspontok sokszínűsége, megítélésünk szerint, korántsem a kommu­nista mozgalom gyengeségéről tanúskodik, épp ellenkezőleg. Elég, ha arra gondolunk, hogy szinte valamennyi résztvevő pártnak növekedett a súlya, tekintélye a nemzetközi életben; például egy sor nyugat-európai országban a kommunisták mind nagyobb A napi hírek, tudósítások olvasása köz­ben olykor hajlamosak vagyunk elmerül­ni a részletekben, a sok kisebb-nagyobb helyi történés, esemény olvasása közben megfeledkezünk a világpolitika nagy áramlatairól. Pedig ezek ott vannak min­den hír mögött; minden eseményben hat­nak azok az erők, amelyek mélyreható változást gyakorolnak a történelem ala­kulására. A nemzetközi munkásmozgalom, e törté­nelemformáló mozgalom néhány aktuális kérdéséről beszélgettünk Horn Gyula elv­társsal, az MSZMP KB külügyi osztályá­nak helyettes vezetőjével, befolyásra tesznek szert. Vonatkozik ez mindenekelőtt az olasz, a francia, a finn, a portugál, a spanyol, a görög, a svájci, a bel­ga KP-ra. Az, hogy a huszonnyolc testvér­párt (a hollandok az előkészítésben nem vettek részt) nemzeti sajátosságainak meg­felelően, eltérő viszonyok között tevékeny­kedik, végigkísérte a jó másfél éves „elő­­vitát”. És ha már a vitánál tartunk: vita volt például a nyugat-európai pártok között a NATO tényleges szerepe, az Egyesült Ál­lamok nyugat-európai befolyásának, nyo­másának meghatározása körül, vagy a nem­zetközi enyhülés továbbvitelének konkrét módozatairól, a kapitalizmus általános vál­sága újabb jelenségeinek közös vonásairól, továbbá a testvérpártok közötti együttmű­ködés leghatékonyabb, legcélravezetőbb formáiról. Egyszóval az egész előkészítő munkát alapvetően az jellemezte, hogy minden kérdést, nézetet kimerítően meg­vitattunk. A legteljesebb demokrácia, az őszinte vitával hitelesített egyetértés útján jutottunk el a kölcsönösen elfogadható ösz­­szegezésiig. Nyugodtan mondhatom, a kon­ferencián elfogadott dokumentumban egyetlen olyan mondat, egyetlen olyan megfogalmazás sincs, amellyel ne értett volna egyet minden résztvevő. A berlini tanácskozás legfőbb eredményét én éppen abban látom, hogy a sajátos körülmények ellenére a közös dokumentum meg tudta határozni a kommunista és munkáspártok egységes állásfoglalását a nemzetközi eny­hülés folyamatával és a társadalmi hala­dással összefüggésben. Nem érdektelen egyébként egy röpke ösz­­szehasonlí­tás a 69-es moszkvai világérte­kezlettel. Annak dokumentuma elsősorban az antiimperialista harccal foglalkozott, a berlini az enyhülésért folytatott harc leg­fontosabb tennivalóival. Hangsúlyozom, egyetlen felszólaló sem volt Berlinben vagy az előkészületek alatt, aki ne értett volna egyet az enyhülési politika továbbvitelével és azzal, hogy az e téren elért eredménye­ket katonai enyhüléssel kell továbbfejlesz­teni, kiegészíteni. Egyidejűleg az értekezlet — és természetesen a dokumentum — kife­jezésre juttatta a pártok közötti együttmű­ködés legfontosabb elveit, céljait, elsősor­ban azt, hogy minden párt az önállóság, az egyenjogúság, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján fejleszti inter­nacionalista együttműködését, elvtársi szo­lidaritását a kommunista mozgalomban. — Miben foglalná össze a kommunista pártok tavaly tartott kongresszusainak nemzetközi jelentőségét? — Az európai szocialista országok kong­resszusainak legfőbb mondanivalója az adott ország, párt számára a szocializ­mus teljes felépítése felé vezető út kije­lölése volt; ami pedig a nemzetközi életet illeti, a legfontosabb „üzenet” az eddig foly­tatott külpolitika megerősítése, továbbfej­lesztése. A Szovjetunió Kommunista Párt­jának kongresszusai mindig világpolitikai jelentőségűek, joggal volt a tavalyi, a XXV. is a nemzetközi közvélemény figyelmének középpontjában. Az SZKP ez­en a fórumon is kinyilvánította, hogy külpolitikájában folytatja az előző kongresszuson meghirde­tett békeprogram megvalósítását, sőt újabb konstruktív kezdeményezéseket tett, külö­nösen a katonai enyhülés érdekében. Az SZKP — internacionalista politikájának szellemében — újra bizonyságot tett együtt.

Next