Világ Ifjúsága, 1977 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 1. szám
4111 * Beszélgetés Horn Gyulával — Az 1976-os év igazán nem mondható szegényesek a nemzetközi kommunista mozgalom szempontjából... — Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az egyébként is mozgalmas mozgalomnak ’76 kiemelkedő esztendeje volt. — Mit emel ki, Horn elvtárs, a jelentékeny események sorából? — Kiemelni — a szó szoros értelmében — egyiket sem emelném ki, annál is kevésbé, mivel ezek az események éppen folyamatosságukban, összefüggésükben adják, tárják fel a lényeget. De mindenekelőtt a huszonkilenc európai kommunista és munkáspárt berlini értekezletét, valamint a testvérpártok — kiváltképp az SZKP — kongresszusait említeném. Berlinhez sok személyes emlékem, élményem is fűződik, hiszen kezdettől, 1974 őszétől részt vettem a konferencia előkészítő munkájában. A június végén megtartott nagy tanácskozás regionális értekezlet volt, alapvetően az európai helyzettel, problémákkal foglalkozott, de jelentősége messze túlnő kontinensünk határain. A résztvevők számba vették a Karlovy Vary-i konferencia óta eltelt kilenc esztendő változásait Európában és általában a nemzetközi politikai viszonyokban, elemezték e változások tényezőit, a különböző forradalmi erők helyzetét, megvitatták a kommunista mozgalommal összefüggő kérdéseket, elsősorban a testvérpártok együttműködésének tapasztalatait, formáit, lehetőségeit. Fölösleges volna eltitkolni: a tanácskozás eredményei nehezen, mondhatnám úgy is, hosszas vajúdás után születtek meg, némely kérdésben nagy viták voltak. A nézetek sokfélesége, az álláspontok sokszínűsége, megítélésünk szerint, korántsem a kommunista mozgalom gyengeségéről tanúskodik, épp ellenkezőleg. Elég, ha arra gondolunk, hogy szinte valamennyi résztvevő pártnak növekedett a súlya, tekintélye a nemzetközi életben; például egy sor nyugat-európai országban a kommunisták mind nagyobb A napi hírek, tudósítások olvasása közben olykor hajlamosak vagyunk elmerülni a részletekben, a sok kisebb-nagyobb helyi történés, esemény olvasása közben megfeledkezünk a világpolitika nagy áramlatairól. Pedig ezek ott vannak minden hír mögött; minden eseményben hatnak azok az erők, amelyek mélyreható változást gyakorolnak a történelem alakulására. A nemzetközi munkásmozgalom, e történelemformáló mozgalom néhány aktuális kérdéséről beszélgettünk Horn Gyula elvtárssal, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetőjével, befolyásra tesznek szert. Vonatkozik ez mindenekelőtt az olasz, a francia, a finn, a portugál, a spanyol, a görög, a svájci, a belga KP-ra. Az, hogy a huszonnyolc testvérpárt (a hollandok az előkészítésben nem vettek részt) nemzeti sajátosságainak megfelelően, eltérő viszonyok között tevékenykedik, végigkísérte a jó másfél éves „elővitát”. És ha már a vitánál tartunk: vita volt például a nyugat-európai pártok között a NATO tényleges szerepe, az Egyesült Államok nyugat-európai befolyásának, nyomásának meghatározása körül, vagy a nemzetközi enyhülés továbbvitelének konkrét módozatairól, a kapitalizmus általános válsága újabb jelenségeinek közös vonásairól, továbbá a testvérpártok közötti együttműködés leghatékonyabb, legcélravezetőbb formáiról. Egyszóval az egész előkészítő munkát alapvetően az jellemezte, hogy minden kérdést, nézetet kimerítően megvitattunk. A legteljesebb demokrácia, az őszinte vitával hitelesített egyetértés útján jutottunk el a kölcsönösen elfogadható öszszegezésiig. Nyugodtan mondhatom, a konferencián elfogadott dokumentumban egyetlen olyan mondat, egyetlen olyan megfogalmazás sincs, amellyel ne értett volna egyet minden résztvevő. A berlini tanácskozás legfőbb eredményét én éppen abban látom, hogy a sajátos körülmények ellenére a közös dokumentum meg tudta határozni a kommunista és munkáspártok egységes állásfoglalását a nemzetközi enyhülés folyamatával és a társadalmi haladással összefüggésben. Nem érdektelen egyébként egy röpke öszszehasonlítás a 69-es moszkvai világértekezlettel. Annak dokumentuma elsősorban az antiimperialista harccal foglalkozott, a berlini az enyhülésért folytatott harc legfontosabb tennivalóival. Hangsúlyozom, egyetlen felszólaló sem volt Berlinben vagy az előkészületek alatt, aki ne értett volna egyet az enyhülési politika továbbvitelével és azzal, hogy az e téren elért eredményeket katonai enyhüléssel kell továbbfejleszteni, kiegészíteni. Egyidejűleg az értekezlet — és természetesen a dokumentum — kifejezésre juttatta a pártok közötti együttműködés legfontosabb elveit, céljait, elsősorban azt, hogy minden párt az önállóság, az egyenjogúság, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján fejleszti internacionalista együttműködését, elvtársi szolidaritását a kommunista mozgalomban. — Miben foglalná össze a kommunista pártok tavaly tartott kongresszusainak nemzetközi jelentőségét? — Az európai szocialista országok kongresszusainak legfőbb mondanivalója az adott ország, párt számára a szocializmus teljes felépítése felé vezető út kijelölése volt; ami pedig a nemzetközi életet illeti, a legfontosabb „üzenet” az eddig folytatott külpolitika megerősítése, továbbfejlesztése. A Szovjetunió Kommunista Pártjának kongresszusai mindig világpolitikai jelentőségűek, joggal volt a tavalyi, a XXV. is a nemzetközi közvélemény figyelmének középpontjában. Az SZKP ezen a fórumon is kinyilvánította, hogy külpolitikájában folytatja az előző kongresszuson meghirdetett békeprogram megvalósítását, sőt újabb konstruktív kezdeményezéseket tett, különösen a katonai enyhülés érdekében. Az SZKP — internacionalista politikájának szellemében — újra bizonyságot tett együtt.