Világ Ifjúsága, 1980 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 1. szám

BUDAPEST: DÍVSZ-akciók az eurorakéták ellen A DÍVSZ elítéli a NATO eurorakéta-telepítési terveit — hangoztatták Budapesten, a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség székházában megtartott sajtóértekezleten. Barabás Miklós, a szövetség főtitkára elmondta, hogy a demokratikus és békeszerető fiatalok — kommunisták, szo­ciáldemokraták, keresztényde­mokraták is — ezért hallat­ták tiltakozó szavukat. A DÍVSZ az elmúlt hetekben nemzetközi tiltakozó akciókat és ifjúsági­­megmozdulásokat szervezett a közép-hatótávol­ságú nukleáris fegyverek nyu­gat-európai elhelyezése ellen. Carlos Silva, a DIVSZ portu­gál titkára kijelentette: Euró­pában ma katonai egyensúly van, s minden olyan kísérlet, amely ennek megbontására irányul, óhatatlanul ellenlépé­seket sz­ül. A NATO-országok kormányainak a fegyverkezé­si verseny fokozása helyett a belső gazdasági gondok meg­oldására kellene törekedniök. Hordozhatatlan - hirdeti a Né­met Kommunista Párt leszerelést követelő, atomrakéták elleni pla­kátja a csatatéren randevúzzunk... EURÓBA IFJÚSÁGA HELSINKIRE KÉSZÜL RÓMA: A fegyvergyár fiataljai a menetben A Pratic lakónegyedből indult el a menet, a Piazza Cavouron át a Pincio felé. Róma északi városrészének fiatal kommu­nistái december 6-án e jelsza­vakkal vonultak az utcára: „Vessünk véget a nukleáris fegyverkezésnek, harcoljunk a békéért, az életért!” „A ke­reszténydemokrata kormány — a pojácák kormánya!” „Ne­met mondunk a rakétákra!” „Házakat, iskolákat, óvodákat, kórházakat — és nem nukleá­ris fegyvereket!” A római kommunista fiatalok egyhetes tiltakozó hullámának záróakkordja volt a felvonu­lás, azt követően, hogy az olasz képviselőiház megszavaz­ta a NATO nyugat-európai ra­­kétatelepítési tervét. A Pincio parkban, a felvonulás végállo­másán felállított sátorban a kommunista fiatalok tiltakozó aláírásokat gyűjtöttek. A me­netben ott haladt a Selenia gyár egyik ifjúmunkása is. Annak a gyárnak az alkalma­zottja, amely rakétákat és más fegyvereket gyárt, így nyilat­kozik : — A mi gyárunkban a legne­hezebb elfogadtatni a kommu­nisták javaslatait. Részben azért, mert mindennap ott vannak munkapadjainkon a halált hozó fegyverek, más­részt pedig a gyár vezetői zsa­rolnak minket: ha nem tet­szik valami, le is út, fel is út. Mégis ebben a gyárban — és sok más ezer gyárban — a munkások mellettünk állnak, támogatták javaslatainkat... — Tiltakozási kampányunk­nak csak egy fejezetét zártuk le — mondta a felvonulás után az egyik legnagyobb római pártszervezet, a Namentano titkára Michele Spadavecchia. — A mi feladatunk az, hogy az itt élő embereket ráébresz­­szük arra, milyen veszélyről van szó. A mi pártszerveze­tünk feladata közvetlen dialó­gust folytatni a területünkön élő lakossággal. Aláírásokat hiszen sok millió fiatal rossz szociális körülmények miatt nem tanulhat, több millió pedig munka nélkül tengődik. A DIVSZ küldöttsé­ge — mint Vszevolod Nahod­­kin, a szövetség szovjet elnök­­helyettese bejelentette — til­takozó nyilatkozatot adott át az Egyesült Államok és Nagy- Britannia budapesti nagykö­vetségén, és a világszövetség levélben fordult a NATO-or­szágok állam- és kormányfői­hez is. Már megkezdődtek az előké­születek a januári második európai leszerelési ifjúsági akciónapra. A fő rendezvény­nek a holland ifjúsági szerve­zetek adnának otthont, gyűjtünk egy népi petícióhoz. Ezzel alulról akarunk nyomást gyakorolni a kormányra és a parlamentre. Az olasz nép többségének véleménye: nem akarjuk a fegyverkezési hajsza szítását! És ezekben a napok­ban nemcsak kommunistákat találunk magunk mellett, ha­nem más világnézetű embere­ket, így katolikusokat is. Az ACLI (az Olasz Dolgozók Ka­tolikus Egyesülete) és a többi katolikus világi szervezet is a kereszténydemokrata kormány ellen tüntet. Megmagyaráz­zuk: hamis dolog az egyen­súly kérdését csak Európára szűkíteni. Mindenekelőtt nem igaz, hogy Európában felbom­lott a katonai egyensúly. Ugyanakkor az interkontinen­tális rakéták korszakában Európát nem lehet elkülöníte­ni más kontinensektől. Francisco Gazzerotti 28 éves joghallgató veszi át a szót.­­ A Szovjetunió tettekkel is bebizonyította hajlandóságát a tárgyalásokra, amikor az NDK-ból megkezdte csapatai­nak kivonását. A nyugati vi­lágnak éppen ezt a pillanatot kellene kihasználni, hogy bi- Untragbar! neuen Atomraketen in unserem Land Abrusten DKP

Next