Világ Ifjúsága, 1981 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 1. szám
SUGÁR ANDRÁS bemutatja Forgatunk Helsinkiben, június van, kivételesen 32 fokos meleg, fehér éjszakák és kedves rokonok, akiknek éppen csak a nyelvét nem értjük. Egyszer csak kinyiffan a magnónk. Már csak egy nap van hátra a munkából. Gyerünk a finn tévébe, biztosan kisegítenek. Az ajtónálló (helyesebben:ülő) vörös szakállú fiatalember természetesen beszél angolul. Megkérdem, felmehetünk-e a tévé külügyi osztályára. Azt kérdi: miért? Mondom: elromlott a magnónk, szeretnénk egy hasonlót kölcsönkérni. Azt mondja: na látja, maguknak nem külügyi osztály kell, maguknak magnó kell. Telefonál egyet finnül, majd öt perc múlva kihoznak egy magnót. Kérdem, hol kell aláírni a papírokat. Azt mondja: minek a papír? Maguknak nem magnó kell? Na látja. Visszahozzák, vagy mi küldjünk érte? Másnap visszahozzuk. Megköszönöm. Azt mondja: tegyék csak le a sarokba. Kérdem: mi az, hát nem is ellenőrzi, hogy nem rontották-e el? Azt mondja: ha elrontották volna, nyilván megmondták volna, nem? Hát akkor minek ellenőrizzem? Ennyit a finn mentalitásról. És segítőkészségről. Azt hiszem, máris vonzóvá tettem őket. Van vagy százezer tavuk és legalább egymillió szaunájuk, de sajnos borzalmas éghajlattal verte meg őket közös finn-ugor istenünk. Ezért aki oda megy, menjen nyáron. Helsinki rengeteg szigetből, öbölből, 350 parkból és számtalan hirtelenszőke gyönyörű lányból áll, akikkel bárhol lehet ismerkedni. Erre én kidolgoztam egy ravasz módszert, már nyolc éve jól beválik mindig. Bemagoltam egy ősrégi társalgó zsebkönyvből egy hülye mondatot finnül: — Minulla on teysin kunnialliset aikomukset. Azaz: „Szándékaim teljesen tisztességesek". Ezt mondom szép hangosan a szőkeségnek. Erre legalább tíz percig kacag, mert ekkora marhaságot még életében nem hallott. Próbálja csak ki a Nyájas Olvasó! Sajnos, hamar ki szokott derülni, hogy a szőkesége legföljebb svédül tud az érthetetlen rokonnyelven kívül, bár az iskolás angol eléggé elterjedt. Néhol oroszul is tudnak. A finnek zseniális építészek, elég ha Alvar Aalto és idősb Saarinen nevét említem. Sok új házba beletervezik, beleépítik a nagy fát, a sziklát, ahelyett, hogy elpusztítanák. És van egy fantasztikus sziklatemplom Helsinki közepén, ahol titokzatosan együtt él kő, napfény, fa és valami elképzelhetetlenül tökéletes akusztika. Ha magadra mutatsz és azt mondod: „Unkari", már nem veszíthetsz. Imádnak bennünket. Mi vagyunk a „nagy-nagy finn-ugor nemzet.” És déliek vagyunk és temperamentumosak és forrók és paprika folyik az ereinkben. Szinte szégyenkezve kínálnak a szaunázás után a hatalmas svédasztalon (voileipäpöytä) található rákkal (rapuja), sonkás heringgel (kalakukko) és rénszarvasszelettel (poronpaisti), mert szerintük ez nekünk bizonyosan csak unalmas, faízű elemózsia lehet.. . Tévednek persze. Finnországban nagyon jókat lehet enni, inni, és a szaunában - miután agyonsikálnak — félig eszméletlenre vernek nyírfavirgácsukkal, a vihrával, 120—130 fokos melegben. Mennyei élvezet! Az ember lead két kilót, és utána muszáj meginni másfél liter sört. „Terve!” - mondják koccintás közben. Rokonnyelv, ugye, de szó sincs valamilyen tervről, ez csak annyit jelent: egészségére! Hinta egyébként árat jelent, paljonka pedig: mennyi? Hinta-paljonka - ha ezt bemagolja az ember, játékosan kérdezheti, minek mi az ára. Rokonnyelv, nem igaz? Az árak egyébként borzalmasak ... nekünk. Helsinkibe leginkább „cseregyereknek” érdemes menni, de ha valaki turistáskodik, nyáron a diákotthonokban (ekkor angolul „summer hotels” a nevük) viszonylag olcsón és nagyon tisztán lehet lakni. És mindenütt fölös számú szőkeségek fickándoznak, vihognak, kacagnak. Miért is ne? Hiszen szándékaik teljesen tisztességesek! Kekkonen elnökhöz vendég érkezik: diszörség fogadja a köztársasági elnök palotájának udvarán A Nemzeti Színház - Kansallisteatteri - szürke gránitból emelt épülete a pályaudvar közelében áll