Világ, 1843. június-december (1-104. szám)

1843-11-25 / 94. szám

Y­­/лч In­­ ditványt tett csai püspök ő­ruga, az általa indítvá­nyozott és a FORR által elfogadott és a jelen szerkezet közti különbséget most is elég fontosnak találván, az ébredező nemzetiség, korunk ezen egyik fő jelleme ér­dekében kiváná, hogy mint nemzetiségünk becsülését i­­gényeljük, úgy becsüljük azt más nemzetben is, an­nyival inkább olly országban, mellyet hozzánk 7 száza­dos öröm és bú, históriai emlékek és jogi viszonyok kötnek. Ennélfogva, minthogy a 6 § azon szerkezete, miszerint az oszágos RRdeks Horvátország köz és magányügyére néz­ve a deák nyelv használhatását megengedik, a horvá­­tokban némi aggodalmat szülhet, mert azon törvényho­zás, melly most a deákul beszélgetést megengedő, ez engedélytül őket könnyen megfoszthatja, nehogy az or­szágos RRdek elnyomólag halni akarni látszassanak, a 6 §. végső szavait ekként kívánja módosíttatni: „nem értve azonban ezt a csatolmányokra, köz és magányügyekre nézve, a­mennyiben ezek csak Horvátország keblében és horvátországi törvényhatóságok előtt folytattatnak, úgy szinte a törvényhatóságok és ítélőszékek tanácskozá­saira sem“; a többi pedig kihagyandó lenne. Horvát­ország követe után egy b. főispáni helytartó Tszólott ’s védé a nyelv szent ügyét, ’s jeles szónoklatában mind­egynek állítá : akár tetszésökre bizalik, akár megenged­­telik a deák nyelveni beszélés. A ns szónok a conclu­­sumra figyelmeztető a magos FeRRket, mellyel e szer­kezet egészen megegyezik; figyelmeztető az édes anya­nyelvre, mellynél drágább kincsünk nincs. A főisp.helyi, jeles beszéde után többen szólának többnyire cs­e­i püs­pök­i mlga indítványát pártolók. Egy örökös főispán a RR szerkezetét pártoló ’s nyíltan kimondó, hogy hazánk­ban és kapcsolt részeiben a magyarnál más diplomatikai nyelv nem lehet. Egy b. főisp. miután e tárgyban né­zetei már tudják, csak a jelen discussiora szorítkozik. Az érd. főisp. úgy vélekedik, hogy a 6. §. végének a csei püspök által indítványozott stylaris módosítása ál­tal két elv vívatnék ki: 13 a magyar törvényhozás által mondassák ki, hogy a horvátok diplomatikai nyelvéről nem rendelkezhetünk ; 2­ hogy a horvátoknak szabad legyen horvátul is beszélni, vagy­is hogy nemcsak a conclusumot forgassuk fel, hanem hátra is lépjünk. Gúny­­nyá válnék a törvényhozás, ha a belső administrate fe­lek­ nem rendelkezhetnék, mi azonban semmi méltat­lanságot nem foglal magában. És ha a horvát érdekek támadtattak volna is meg, ezeket utalmazni nem a Fe­­RRK hivatása lenne; ezt a fejedelemtől kell várni , ki atyáskodó őrködésével egyik orszának nemzetiségét úgy pártolja mint a másikét És hogy ez igy van , mutatja a legújabb rescriptum , mellynek leendő sikerét a RRK igazságszeretetétül várja a szónok; de e rescriptum sorsa legyen bár­mi, annyi bizonyos hogy keserűségre okot sohasem adott , midőn másrészről ingerültségre adna okot, ha ez őrködés a FORRtól jönne. A ns­b. fő­ispán sohasem fogható meg, hogy ha Horvátország szándéka társunk lenni, midőn egy cancelláriánk, hét­­személyes táblánk, országgyűlésünk van , miért nem si­mul az anyaországhoz ? eljön az idő, midőn csak a ma­­gyar nyelvvel közeledhetik hozzánk. A magyar nemzet szol­gálatot tett a kapcsolt részeknek; nem kellene felejteni a szávántuli országoknak, milly örömmel szok­ta őket az anyaország kebléhez, midőn a franczia invasio után a laibachi kormányhoz kapcsoltattak,­­sat. — Elnök ő fensége szükségesnek látá a mlsgos FORöket figyelmez­tetni, miszerint szorosan csak a discussio alatti tárgy­hoz és nem a vele összeköttetésben levőkhöz szóljanak. Egy két­ kormányzó kérdést ten, ha a földi és a je­len szerkezet közt lényeges különbség nincs , miért nem járulnak a státusok táblája kifejezéséhez ? miért e szőrszálhasogatás, e tán másutt jobban használható e­­rővesztegetés ? A mgos kormányzó említé, hogy a horvát törv.hatóságok horvát birói ítéleteket a felsőbb fórum cassalta. A szónok a RR szerkezetét pártolá. Egynm.gr. megjegyzé, hogy aggasztó dolog lenne, ha illy érdek­telen kérdések miatt nehezittetnék a dolog, ’s kérdé : terjesztetik-e az által a nemzetiség, ha féltékenység éb­­resztetik a külön nemzetiségek iránt. A ns gróf nem is­merheti el , hogy ők a horvát érdekeket pártolják, de hiszi, hogy mint prokátori allegatiokkal egy nemzet létét és nemzetiségét nem biztosíthatni, úgy nem lehet pró­­kátori allegatiokkal egy nemzet létét és nemzetiségét meg-­ szüntetni,­­s örül, hogy azon érd. főisp., ki a múltkor a kormány lépéseit az ilír mozgalmaknál hibáztató, most elismeri , hogy az ugyanez ügyben kibocsátott kb­. re­scriptum keserűséget okozni nem fog. — Egy főispáni helytartó méltányosnak tartja, hogy egy értekező nyelve legyen azon országoknak, mellyeknek egy törvényhozá­suk, egy királyuk van. A magyar törvényhozás engedő­­leg lép fel, ’s Horvátország statútumai fölött törvényt hoz, innét következik, hogy midőn engedőleg lép fel, akkor az engedélyt megvonhatja. Czélunk Horvátországot nem meghódítani, hanem mentül szorosabban csatolni ma­gunkhoz. ’stb. — Egy érd. gróf beszédében kérdező a­ngol FeRöket, hogy midőn egy nemzetnek kivánata van, a nemzetnek kell-e simulni az egyes egyénekhez, vagy ezeknek amahoz? Még két szónok nyilatkozott; egyik a csei püspök , másik a RR szerkezetét pártolá. Az ülés későre haladt, ’s nádor ő figa az ülést eloszlató. —4 November lökén. LXXI. országos ülés. Ca­m. Fölknél.) A teg­nap indítványt tett megyés püspök szólalván fel először, megjegyzé, mikép­p már egykor olly értelemben ten ja­vaslatot, miszerint ő a latin nyelvet a horvátokra paran­csolni nem kívánná, ’s azért ha tegnapi inditványa illy szellemben fogna elfogadtatni, teljesen megnyugszik. — Az utána következett gróf, úgy látván, hogy a Btk. sze­­netében nem rejlik a kibékitési szellem, az indítványt pártolá. — Egy más gróf a tegnapi viták folytában tett azon kérdésre: vájjon tanácsos-e Horvátországnak inge­rültségre alkalmat adni? feleletül megjegyzi, mikép az igazság, és méltányosság kívánja, hogy a kapcsolt ré­szek magukat az anyaország kivánatihoz alkalmazzák, — és kérdi: tanácsos-e Horvátországra nézve ellenszegülést tanusítni? Azt tartja szóló: nem; mert midőn vannak országok, mellyek egy jó alkotmány után kívánkoznak, ’s illyennek megszerezhetésére nagy áldozatokra volnának készek; hogyan koczkáztathatná Horvátország maga jólé­tét? Fátyol nélkül kell szólnunk, elég fájdalmas, hogy a legfontosabb ügy, a nemzetiség, pártkérdéssé téte­tik. — Közel utána egy érd. báró emelt szót, ’s előre­­bocsátván, hogy a tegnapi előadások, a kérdésben levő tárgyhoz képest, kelleténél messzebb terjeszkedtek, ám ert szó lévén csupán egy indítványozott stylaris módosításról, a legfontosabb tartalmú taglalások jövőnek szőnyegre­ — tisztán a fenforgó kérdésre kivan szorítkozni, ’s kérdi: mi a különbség a t. KK. és RRk. üzenete,’s némelly FőRk. véleménye közt? Amazok a latin nyelv megemlítését szükségesnek találók, im ezek pedig, ’s jelesül az indít­ványozó püspök a latin nyelvet külön megemlíteni nem akarják. Egy gróf — folytató szóló — azt tartá ugyan, hogy a dolog kellő megfejtésére vissza kellene térnünk az e tárgyban tett első indítványhoz , (melly a szóló bá­róé vala) — de ez nem szükséges, ’s különben is mi­­kép lehetne ebből erősséget vonni arra, hogy a latin nyelvről a törvényben ne tétessék említés? Szóló most is jónak tartaná kijelenteni, mikép a törv­hozás Horvátország belső nyelvviszonyaira elnyomólag hatni nem kiván?; azon­ban miután e záradék a m. FőRk. megegyezésével kiha­gyatott, jelenleg másról nem lehet szó, mint a latin nyelv meg-vagy nem említéséről, melly kérdésnek bármikinti megoldása a Horvátországra árasztandó „megnyugtatásra“ befolyással teljeséggel nincs. Azonban szóló úgy tartja, hogy itt styláris módosítás színe alatt egy bizonyos elv felállítása forog kérdésben , ’s ez , úgymint a Bk. üzene­téhez módosított 6. §nak alapoka, sokkal fontosabb, sem­hogy azt szerkezeti módosítás színe alatt tárgyalni lehet­ne. A kérdés egyszerűn az: vájjon a m. FőRk. akarják e Horvátországban az ilír nyelvet használtatni, vagy nem? erről nyilvánosan, ’s határozottan kell rendelkezni, ’s világosan kijelenteni, hogy az ilír nyelv használata vagy meg — vagy meg nem engedtetik. E kérdést függőben tartani nem szabad. Ha a latin nyelv említése elmellőz­­tetik, úgy Horvátország a legnagyobb bizonytalanságba helyeztetik; egyik párt, mellynél a latin nyelv szokásban volt, azt továbbá is használandja , más párt pedig az ilír nyelvvel élend, —• hiszen szerinte a törvényhozás ha ezt nem akarta vala, különösen rendelkezhetett volna az ilír nyelv felett; ’s igy e t. §. egyenetlenségeknek leend kútfeje. Annálfogva tehát a cs­e­i püspök által tett szer­kezeti észrevétel vagy több puszta stylaris javaslatnál, vagy nem; ha több ’s elv rejtezik benne, úgy fontosabb is, 's azért határozott, világos rendelkezést kiván; küld­jük vissza a t. Rknek üzenet mellett, ’s­­kérdezzük őket, várjon akarják-e, hogy Horvátországban az ilír nyelv használata fentartassék ? — Utána egy érd. báró emelt szót, ’s a polémia mezején kemény hadat szent egy gróf­nak, kitől, mint mondá, a tegnapi vitatkozások alkalmá­val személyességgel illettetett. A szóló báró előadása kez­detén a hallgatóság hangos éljenzése által félbenszakasz­­tatott, de nádor ő fens, intésére a zaj csak hamar lecsi­­lapulván e báró tovább füze okoskodásit; terjedtebb be­széde fonalán előadó , mikép Horvátország nemcsak nem simult az anyaországhoz, de sőt nyilvános jeleit adá an­nak, hogy magyarul tudni, és beszélni idegenkedik; ez kitűnik­­ ar onnan, hogy Horvátország ő felségéhez fel­írást intézett, mellynél fogva kéri, hogy a magyar nyelv tárgyábani törv.javaslat ne szentesítessék; kitűnik továbbá azon körülményből, hogy Horvátországban évek óta a magyar ügy előmenetelt nem tön; és végre kitűnik a Hor­vátország követeinek legújabban adott utasításból. Szóló többek közt a grófnak azon észrevételére, hogy ő­­a szó­ló báró­ ugyanazon kormány iránt bizodalmat mutat, mel­lyel előbb hibáztatott, különösen kívánván felelni, azon mocje£yz®s leit keserű lulánkot lel, mert a gróf bizonyo­san úgy akaró azt érteni, hogy kb­. hivatalban levőnek nem lehet hivatása hibáztatni a kormányt; azonban szó­ló meg van győződve kormányunk logalításáról, misze­rint bár honnan jöjjön a hibáztatás, csak hódoló tisztelet mellett történjék , az visszatetszést nem szül. „Vagy ta­lán — kérdi — jövendömre van irányozva azon falánk? bizonyossá teszem a ni grófot, mikép én már el vagyok ké­szülve arra, hogy nekem jövendőm nincs; leéltem már nap­jaim nagyobb részét, ’s ö fölsége annyi kegyelmet árasztott reám, hogy azokat leszolgálni soha képes nem leszek; ellenben sokkal tündöklőbb a magos grófnak pályája, ki olly jeles elmebeli tehetségekkel bir, hogy szerencsés­nek mondhatni azon igazgatást, melly valaha az ő keze­ire lesz bízva; ne vesztegesse előadását a nj gróf olly minden fontosság nélküli egyénre, mint én; legyen egyébiránt meggyőződve, hogy tekintve a szándék tisz­taságát, magam mellett igen, de felettem senkit el nem ismerek. Ezen előadásra, ő fensége szólalt fel, és elő­re bocsátván, mikép az előtteszólottnak a személyeskedé­sekre rászólólag vonatkozó nyilatkozatát tökéletesen he­lyesnek találja, arra figyelmezteti a főm.­táblát, hogy a magyar nyelv ügyébeni előbbi okoskodásokat elő ne idézze, hanem szorosan a szőnyegen levő kérdéshez ra­gaszkodjék. — Majd az imént megtámadt gróf kelt fel, ’s az ellene támasztott személyeskedésről a vádakat az il­letőre visszatartván mondó, hogy előadásában személyes­kedés nem rejlett, de rejlik igen annak egyoldalú ma­gyarázatában. Ezen beszéd után egyrészt hangos fél­jen­­ek, másrészt a nemtetszés hangjai hallatszanak a teremben, mire nádor ő fensége ismét kénytelen vola a hallgatóságot rendre felszólítani, azon megjegyzés mel­lett, mikép az alkotmányos szabadság megkívánja, hogy kiki függetlenül mondja ki véleményét, a szólásszabad­ság nem lehet egyoldalú, máskép az egyrészrül szolga­ság és nem szabadság volna. — Ezeken kívül, még töb­ben szólónak a tárgyhoz, egy fiatal gróf sajonnal említi, hogy a véleménykülönbség csak pár szó által okoztaték, ’s kívánja hogy, e t.javaslat nem alkudozások kö­vetkeztében , hanem egyenesen közkívánattal terjesztes­sék fel, többnyire pedig azt állítja, hogy midőn a ma­gyar nyelv­kérdés első megvitatásában K. E. indítványa közhelyeslést nyert, ugyanaz fogadtatott el , mi most a jelen­t.javaslat ódik­­ában, a RRK által kívántatik. . . . Ezután még néhány szónok nyilatkozok az indítvány mel­lett, mondván, mikép szükséges előbb rokonságot, szív­­egységet eszközölni, mielőtt nyelvegységre a horvátokkal számot tarthassunk, — mikép e kérdést nem a jog, hanem a politica szempontjából kell tekinteni, ’s nem le­het szó a horvát érdekről, hanem a szükséges kibékí­­tésrül’sat. Ellenben mondatott, hogy az indítványozott módosítás, csak néhány szó kihagyását tárgyazván, nem olly fontos, melly miatt a magyar nyelv tárgyábani tör­vényjavaslat felterjesztendése hátráltathatnék , többnyire miután nem képzelhető, hogy a m. Földek azon része, melly az indítvány mellett nyilatkozott, a nemzetiség el­­vitathatlan igényeit felfogni é s méltányolni ne tudja, azért egyesülésre van szükség annál is inkább, minthogy a leg­utóbbi k. k. leirat után ítélve nem nagy sympathiák mu­tatkoznak nemzeti ügyünk iránt. 'stb. 'stb. — Ezzel a mai tanácskozás befejeztetett, 's a folytatás más napra halasztatván az ülés 2 óra körül eloszlott. November s6kan. LXXII. országos ülés Ca méltóságos FÖRBnél­ Folytattatván a tegnap megszakadt tanácskozás, az ülés elején rövid szózatok emelkedtek a tárgy mellett, ’s el­lene , hoszabban nyilatkozott egy fiatal gróf, ki némi fe­leletekre érző magát felhíva először azon állításra, hogy az alsatiaiak ámbár nyelvre németek, de érzelemre fran­­cziák, ’s igy a nyelv nem egyedüli tényezője a nemzeti­ségnek ; azt válaszoló szóló, hogy itt valódi nemzeti ér­zelemről szó sem lehet, hanem csak önérdekről, melly­nél fogva az alsatiaiak addig viseltetnek rokonszenvvel Francziaország iránt, mig ott jó dolguk lesz; szóló, má­sodszor felelni kívánván egy előtte szólottnak abbeli ki­jelentésére , hogy neki azon szerencse jutott, mind­két ország — Magyar és Horvát — szellemét képvisel­hetni — azt jegyzi meg, hogy ez roppant feladat,­­s mindenkinek, ki azt magára vállalja, sok szerencsét kí­vánhatni. — Szóló folytatván előadását többek közt mon­dó , mikép­p a két ország szétbomlásától nem tart, mert feltesz annyi értelmiséget a horvátoknál, miszerint átlá­­tandják, hogy a magyar, mint nagyobb nemzet, a ki­sebb nélkül könnyen ellehet, de nem viszont. A dolog lényegére térvén­yt, szóló megemlítő, mikép a nm. tábla 190* 779

Next