Világ, 1843. június-december (1-104. szám)

1843-07-15 / 56. szám

vallásosság alapja minden szent erénynek, ’s ezek talpkövei a polgári boldogságnak , hol a közönyös­ség, hol a vallástalanság mirigye beférközik a társa­ság belsejébe , ott ingadozik a jólét, ott feloszlás­nak indulnak minden erkölcsös viszonyok , ’s igy minden erő, melly eddig a törvény, és jogban léte­zett; ott külerőszak, bilincsek, békék, poroszlók őrködése alkot minden garantiát; pedig milly gyön­gék , milly tehetlenek ezek vallás nélkül? világosb, ’s a történetekből feltűnőbb, semhogy bizonyítani kellene ! Tehát a kormánynak, a polgári hatalomnak legszorosb kötelessége, hogy a vallás gúnynyá, vagy játékká ne válhassék, ’s igy ez által a vallás iránti közönyösség el ne terjedjen ! E szempontból tekintve polgárilag a hathéti oktatásokat, hahogy azok meg­szüntetnek , gondoskodni kell eszközökről, mellyek azt némileg pótolják, ’s a „leanerarim“ áttérést akadályozzák. Főeszközt mi, a fenebb kifejtett érte­lemben hozandó törvényben javaslanánk. De itt meg nem állapodnánk meg, mert többet vélünk teendőnek. Ki hitét változtatni akarná, köteleztetnék az illető megyei és járásbeli tisztviselőnél megjelenni olly ki­jelentéssel , hogy ő áttérni akar; a tisztviselő erről bizonyítványt adna, de egyszersmind hallgatni tar­toznék arról azért, hogy ha megváltoznék későbben akaratra, vissza ne tartóztassák azon álszemérem ál­tal, hogy már hire ment áttérési szándékának, ’s in­gadozónak tartatnék, elállván föltételétől. Bizonyit­­ványnyal­­ ellátva, az illető lelkész előtt, valamelly bizodalmas , de mégis becsületes tanu kíséretében, szándékát kijelentené; az illető lelkész szelíden, ’s legkisebb bántalom nélkül őt egy vagy két órai ta­nítással elfoglalhatná , feltételének megváltoztatására bírandó, ’s két hét lefolyta alatt legalább is öt ízben illyes oktatásra az áttérni akaró megjelenni tartoznék. Két hét lefolyta után, hahogy szándékában állhata­tos maradna, erről a lelkész bizonyítványt adni kö­teleztetnék. Ekkor a felnevezett tisztviselő — kije­lentvén az áttérni akarónak, hogy vallása változta­tása által semmiféle előbbeni hitállásából törvénye­sen folyó tartozásitól, avagy fenyitékbeli keresettől fel nem mentetik — a legközelebb közgyűlésre jelen­tést tevén, még ezen közgyűlésből ő Felségének az eset följelentetnék , ki megvizsgálva a felterjesztést, é s helyén találván a törvény szabta eljárást, a törvény kitűzte idő alatt a megkivántató kellékek helyességét elismervén, az áttérést megengedné. Ekképen mind a felségi jog megtartatnék, mind a vakmerő áttérés gátoltatnék; másrészről pedig az áttérés sem hosszú időre nem nyúlna, sem abban a honnak bárminemű polgára nem akadályoztathatnék. De ama káros kö­vetkezmények is elmaradnának, mellyek különben be­következhetnek. Kik mint katholikusok részint tarto­zásaikat, mellyekkel kötelesek az egyháznak, az át­téréssel kijátszhatnék;­­s viszont a protestánsok ka­­tholikussá­ levés által, kik, mint előbbeni egyház tag­jai kereset, például fenyitéki alá estek, ezt elkerül­hetnék hitváltoztatással, akkor maga a polgári hata­lom adna ösztönt vallásváltoztatásra, ’s ezáltal min­den fenyíték felbomlására! ’S azért kivánnók mi az illy áttérőnek kijelentetni, hogy szándéklott lépése őt sem tartozásitól, sem egyéb keresetektől fel nem mentendi. Fővárosa Birarok ’s esenaiéstyek. Ti Pest, jul. 15. T­adalini elhagyá városunkat; de utánhangzik még éneke sokak keblében , főleg utolsó felléptének remeklése. Szerdán f. hó 12-én történt ezen búcsúzó föllépte, melly alkalommal a,Templario' első, ’s az ,Alvajáró' utolsó felvonásában a hallgatóság elragadtatá­sát azon fokra növelte, melly nem igen enged helyet bí­rálatnak. Valóban a művésznő ez este olly rendkívüli erőt, bájt és lelkesültséget fejtett ki, hogy úgy­szólván, csak ez alkalommal ismerteté meg a közönséggel bámu­latos művészisége egész kincs-bányáját. Ki számlálná meg a tapsokat, mellyek a dalnoknő működését jutalmazák, ’s ki mondhatná meg, hány virág hullott az ünnepeltnek lá­baihoz ? Özön volt ez is, amaz is, ’s a számtalan kihiva­tást hálálni akarva, feladatának kitünöbb dalrészeit ismé­telő a nagyhitü Signora. Kivételkép említjük, hogy voltak egy két amollyan szép szellemek is, kik a dalnoknő mű­­vészkedéseit holmi kopott észrevételekkel akarák elhomá­­lyosítni, de minthogy ezek közt ollyak kezdtek kitünőleg vezérkedni, kik kitünőleg furcsa tulajdonaikról város­szerte ismeretesek, további figyelmeztetésüket hallgatva mellőzzük. — Városunk ha a hír való, mit igen óhajtunk, hogy úgy legyen, új épitménynyel fog gazdagulni; vájjon mit gondol a nyájas olvasó, milly építmény leend ez? Csalat­koznék, ha valami kitűnő palotával vélné házaink számát szaporíttatni, mert ez egy földalatti építmény lesz, azaz röviden, egy csatorna , de olly részén a városnak, hol hiá­nya napról napra érezhetőbbé kezd lenni. A dunaparttól kezdve a mészáros utczán végig, keresztül a szénapiaczon, és fel az országúton egész a hatvani kapuig csatornát szándékolnak építni, mi által az országúton a füvészkert, ’s a roppant muzeum előtt elvonuló nyilt küszködt csa­­torna-árkak lenni megszűnnének, ’s ennek létesítése va­lamint egyrészről a legfőbb szükségek egyike, úgy más­részről uj kellemet nyujtana városunknak. Ez aligha kap­csolatban nincs az országút kikövezésével is, mi szinte nagyon kívánatos. Isten segítse a nő városi tanácsot mun­kái folyamában, ’s adjon neki csüggedetlen kitörést. — E­z alkalommal helyén lenni véljük a város jelen buzgó kapitányát arra is megkérni: szentelne egyéb bokros te­endői közt egy két pillantást a városi szemétutcza-rend­­szernek is, melly jelenleg nagyon divatozik, hogy valahá­­ra ezen nemcsak orrboszantó, de egyszersmind levegőt és egészséget rontó módja az utczák feltöltésének végkép száműzessék. — Tegnap esti nyolcz órakor fővárosunk azon ör­vendetes meglepetésben részesült, miszerint Nádor ő fen­ségét ,Ferencz­ gőzösön partjaira érkezni látó óhajtott jó egészségben. A beállott és aug. 1séig tartandó ország­gyűlési szünnapok, remélljük a honatyák köréből, egyéb jeles férfiakat is vezetendnek még közénk. — Piatti Alfréd, brugó-virtuóz, a milánói con­­servatorium növendéke városunkba érkezett, ’s mint hall­juk, nemzeti színpadunkon szeretné magát legelőbb is hal­latni. Óhajtjuk, hogy sikerüljön a­ színházunk fáradhat­­lan igazgatójának a derék ifjú művészt megnyerni. 464 Ezek szerény nézeteink a „transitus“ felett, mellyekben párosítva látjuk a szabadságot az óvatos­sággal , a vallási elveket a polgári viszonyokkal! K. I. ■■ti II —ЯИ—'ТРИпит--­------­ Kinevezések és Halálozás. A ningu m. kir. udv. kamara Lehoczky Gáspár shurdosini kir. sómazsátót, és Egersperg József ottani kir. sópajtaőrt hely­ben sóm­ázsamesterré ’s illetőleg sómázsálóvá lépteté elő. — To­vábbá a megürült nagybecskereki kir. sómázsamesterhivatalra Máhr József pancsovai kir. sómázsálót, ennek helyére Szedla­­cse­k János nagybecskereki k. pajtaőrt; továbbá ez utóbbi állomás­ra Kokics János helybeli felvigyázót, végül ennek helyére Fet­ter Ferencz Móricz ottani tisztartói díjnokot alkalmazta. A nagy m. kir. udv. kamara Kraczegh József eddigi sószál­­lítványi lisztet szigeti épületgondnokká nevezte ki. Kellner Jó­zsef sugatagi sóakna-mázsálót hasonló tiszti minőségben Tisza-Új­lakra helyezte át; ’s az imigy megü­resült sugalagi sóaknamázsálói állomásra S­i­m­o­n Gergely bástyaházi só­szállító-hivatali dijnokot léptette; végre a sóovári só szárlilványi mázsálóságra*E­i­ser An­tal eddigi bemázsálót alkalmazta, ennek helyére pedig a rege г Manó, tokaji sóhivatalnál önkéntes gyakornokot nevezte ki. A földvári kir. sómázsálóhivatal ürességbe jött. Weichhardt Ferencz pesti kir. harminczadhivatali írnok meg­­határozott. Nos zágg’ya‘al­bi tudósítások. Pozsony fal. o. (Vasárnap.) Pozsony julius tokén. Л/Л. Országos ülés a l. KK és 11 lí— és a ///. Fő-RKnél. (Orsz. ülés a KK és RKnél) Múlt héten az or­szágos ülés kezdetével beadott határozatok folytatása lé­vén tanácskozás tárgyául kitűzve, és közülök ma legf­elsőbb is a nyilvánosság és szólásszabadság tárgyában a múlt orsz. ülés fonalán készített üzenet és felirási­ javas­­lat olvastatván fel; e tárgyra mindenekelőtt a nagymélt. elnök kijelenté, hogy miután a múlt orsz. gyűléseken 23 üzenet váltazott , ’s a nézetek már annyira kifejtvék ’s minden oldalról megvitatvák, miszerint ahoz újakat mon­dani bajosan lehetne, mégis mind ez ideig ő Felségéhez a Fő-Rk akadályozása miatt fel nem terjesztethetett, ’s ha az múltkor, midőn a történtek előttünk valónak, el nem érezhetett, úgy hiszi anmiigy szónok, most annak felterjesztéséhez még kevesb reményük lehet a­­knek , mivel e részben sör, már a múlt orsz.gyűlés vége felé ő Felsége a nemzet aggodalmát megszüntette; 2szor, mivel azok , kik főbb okai valónak hátráltatásának, azt kíván­ták : alkottassák törvény, melly által a nemzetnek szólás­szabadsági joga biztosíttassák, egyszersmind a bíróságok­nak is hatóságkörük meghatároztassék.­­ Hogy pedig ezen kétes állapotból kibontakozhassunk és tisztában le­hessünk, a nyilvánosság és szólásszabadság tárgyában külön törvényjavaslat készíttessék, vagy pedig azon idő­re , midőn az a büntető törvénykönyv tárgyalásánál ér­demileg előkerülend, — minthogy ennek leendő tanács­­kozásba-vételét. Felsége a kir. k. előadásokban megemlí­tette,— vélte halasztandónak. — Mint már a kér. ülés­ben , úgy ez alkalommal is megemlítve vala, hogy épen azért, mivel a szólás törvényes szabadságáról leszen szó, szükséges felette az elvet megállapítani, és hogy erre a fejedelmi szó mondja ki: miképen hűtlenségi vétket szó­val elkövetni nem lehet; mert ámbár a fejedelmi ígéret enyhítette a nemzetnek egy részbeni fájdalmát, de azért mégis nyugalma biztosítva nincs; mondatott továbbá: mi­képen a köztanácskozások lelke— a szólásszabadság és a nyilvánosság, — a szabad alkotmányos életnek élőfája,’s ha valahol szükséges a biztosítás, ott legszükségesebb, hol a bátorlét gyökerében támadtatott meg ; ’s a törvények e részben elég világosak, ’s ha alkottatnék is uj törvény, az egyedül csak a mostani kifejlett körülményekhez lenne alkalmazandó. — Meleg érzettel említettek mindazon meg­történtek ’s körülmények, mellyek a múlt orsz.gyűlésen már megemlítve valónak; ’s egy szónok mondá: szomorú képe alkotmányunknak az, midőn a szabad polgár kato- t A völgy sarlóidomban kanyaruló déli részén, körülövezve szirtes hegygerincztől, fehér házacska kisded ablakából ter­fény szűrődött a viharos szabadba. Ezen ház idomos kül­sejével erdőszlakul szolgált- Az idegen óvatosan nyitá fel előttem az ajtót, nehogy álomháboritó zajt üssünk meg­jelenésünkkel , ’s az épület egyik rejtett kamrájába ve­zetett, mellyel vígan lobogó tűz világíta meg. Mig öltö­nyeim szárításával foglalkozom, sajátszerü otthonossággal veté magát kemény fapadra, melly közvetlen a tűz mellett foglalt helyet, ’s rám nem ügyelve folytató gondolkozását. Termete magas , kedves arányban erőt ’s kitartást tanu­­sitó vala, arcza férfiasan határzott vonaljaiban elragadhatlan gyöngédség tűnt elé, az ollykor elkigyózó gondredők alatt is, öltönye zeke alakú kopottas de jószabásu egykori jólét avult hagyományának tetszik. Félkeze kétcsövű lőfegyve­rével bíbelődött, míg a másikat mellére nyugasztá.­­A szü­kségű­ kamra sötétét bágyadt világ olvasztárói. Az ég tisztult foltján halvány arczc­al­ úszott a hold, elsáp­­pasztva a rengeteg panorámáját, melly változott kilátás­sal terjengett az erdőszlak előtt. A futó felhők elrongyal­­lottak a­­szín­éreken, csillagtábor süriite az ég azurát, szellők susogtak a vizes lombok között, és a természet kisírt könnyei után hála imáival ünneplé újjászületését. Az idegen arczára a szűk ablakon szűrődő holdfény élet­telen szint áraszta, élő szoborlényén fás zsibbadtság ömle el, jégérzéktelenséggé fagylalva a leheletét, melly ke­belét néha emel­ii tó. Öltönye szétnyílt mellén, mig sze­mei a kín­álom éberségével csak félig hunytak el, egy arczkép sím­vonás töredékei tűntek elő, szebbek a kép­zőerő legtúlzottabb teremtményeinél. Szőke hajhullám dú­s fürtökben kerek arczhavat folyó körül, a tisztán átlátszó szemek nefelejtséből lélekszendeség mosolygó. Ez arczkép varázserővel bírt, lelkem ideálét valósulva láttam minden vonásban. Az idegen nem vévé észre merényemet, mellyel legszentebb titkát őrzem el, kevés életjelenséggel nyug­vók gondmámorában, néha tartós vonaglás l­ oszla szét arczán, vagy egy lassú sóhaj önkénytelenül lőve ki mel­léből. Sok időre felveté szemeit, fektéből felült, ’s fegy­verét közelebb voná magához,mintha ellentől kellene tartania. Uram! mondá egyszerre tompa­ élesen, ön engem ba­rátjának szólított — holott én önnek ellene vagyok. E sza­vaknál görcsrángatózás vonagja végig egész lényen. Az idő kitisztult,folytasd, vésztől nincs mit rettegnie,— távozzék­ Ez­ért maradhatásra kértem Ön, én velem— kit megsérle— én velem egy fedél alatt? ’s kínosan kaczagolt,— nem, uram, nem! ’s hév­vel ragadó meg kezemet. Jöjjön uram , megmutatom ön­nek az utat a fürdőbe vissza, menjen balra, tátongó mély­ség felett arasznyi ösvény visz el a hereformon ,— kö­vesse azt. Ha útjában szélvész támadna színdarabokat szaggatva feje fölött, ha mennyvillámok hasgatnák körűlé a léget—ne féljen semmit, imádkozzék a halálért, melly önnek leghűbb barátja. Ön tehát megunta életét ? Kérdem kis szünet után, am­i alatt gondjával tépelődött. Fejét kétesen mozgató ’s alig hallhatólag suttoga maga elé. Meguntam életem?— csalatkozik Ön — az élet unt meg engem. Lássa ön’s felszaggatá az ablakot, honnan felséges kilátás nyilt észak felé,—lássa ön, milly tiszta ama havasváll , — a hold fátyola millió brillantfényben szikrá­zik ezüstjén ; alant a völgyben tavasz nyílik , virágsző­­nyegen ámbraillat terül, ’s ezernyi dal zeng, ha a ko­rány felhasad , — ki ne örülne az életnek , melly válto­zásaiban is elragadó. De ott a hegyeken túl... ah! ’s el­­fojtódott.. Önnek mennie kell, igen, távoznia még e pillanatban — isten önnel! Mi sohasem látók egymást, szót éltünkben sem váltónk; igen, nem nem, távozzék, 's gyenge erőszakkal tola ki maga előtt. Kun egy köre ült hallgatag szótlansággal, ’s midőn jobbomat búcsúra nyújtom, reszketni érezém kezét. Gyakran visszatekintek, midőn a kijelölt után gon­dokkal haladtam egyedül,— ő még mindig ott ült, fejét kezére nyugasztva Utániban róla ’s viseletéről gondol­koztam, egyelőre őrültnek hivém , ki láz indulatát szótlan fájdalmakba szövi,—de szavaiból bizonyos embergyű­lölő elvonultságot, sötét leveretést, ’s csalaltatást keile követ­kezteti­,­m, mit az arczkép is tanusíta. Ez eset óta mélyen feküdt szivemen az idegen sorsa, melly részvétté ’s csendes busongássá olvadt keblemben. Nap nem múlt, hogy fegyveremmel ne kúsztam volna a magas bérczekre , leszállottam a völgyek mélyébe, mellette csör­tetek el, ki pongyola kopott öltönyében, vállán kétcsövű fegyverével dőlt fákon, szík­ből kiálló köveken naphosz­­szig magánosan ült. Ollykor mintegy mély álomból él­­rült magához, midőn mellette csörtetek el—alig észre-

Next