Világ, 1911. március (2. évfolyam, 51-76. szám)

1911-03-31 / 76. szám

'S 193T. március SI. VILÁG________ | I—- Internálás. A­ Pool már él, de mellette Szorgoskodik a Cunard és tegnap, szerdán dél­­iután, pontosan négy órakor, a Carpathia meg­tette ismét, amihez esztendők óta hozzászokott, fölszedte Fiuméban a horgonyt és magyar ki­vándorlókkal, ezerkétszáz elbusult és munkára vágyó magyarral elindult Amerikába. Ez az indulás mégsem volt rendes és köznapi, mert egy kőnyomatos, meg is nevezzük, a «Poli­tikai Értesítő», egy finom epizódot mesél róla táviratban. Honnan kapta, az elindult hajóról Marconi-távirattal vagy a nagyságos képvi­selő úrtól, — mert képviselő van a dolog­ban —, arról hallgat, de elmondja a finom és szívet, külön magyar, nemzeti szivet me­lengető történetet, a következőkben: A hajó, a Carpathia, indult és a szóban forgó ország­­gyűlési képviselő, aki különben tegnap óta, miért, miért nem, mint speciális kormánybiztos szeli a Cunard hajóján a tengereket, tehát ő a fiumei kikötőből kiringó hajón­­ intonált. Még­pedig azt­ intonálta, hogy a kivándorlók, a haza földjétől búcsúzók elzengjék a Him­nuszt. Tehát kormánybiztosi minőségében ezt intonálta. Ezután pedig, jól megj­egyzendő, már többé nem az ő kezdeményezésére, hanem a távirat szavai szerint, a maguk spontán kez­désére, elkezdték a kivándorlók a Kossuth­­nótát és azt énekelték folytonosan, míg csak a hajó el nem hagyta a kikötőt. Boldog or­szág, melynek ilyen honfiúi szív dobog az Amerikába készülő tótjaiban, románjaiban és magyarjaiban és még boldogabb szentséges föld, melynek ilyen kitűnő országgyűlési kép­viselője, sőt kivándorló-biztosa akad, aki sa­ját lelkes szájával a Himnuszt intonálja a bú­csúzó magyaroknak. Mert ki volt, ki lehetett ez a nekünk dróttalan távirattal intonáló ha­zafias országgyűlési képviselő. Nem más, mint: Doktor Farkas Pál. — A király és báró Fejérváry Gáza. Báró Fejérváry Géza volt miniszterelnök teg­nap megjelent egy előkelő fővárosi fényképész mű­termében és lefényképeztette magát. Báró Fejér­­váry a király kívánságára állott a fényképész len­cséje elé és a király kívánságára egy profil­képet csináltatott. Fejérvárynak eddig nem volt ilyen arcképe. A király ugyanis egy plakettel akarja meglepni Fejérváryt, hű emberét. — Magyar képviselők Rómában. Jelen­tettük már, hogy a képviselőház tagjai április 1-én Rómába utaznak a kiállítás megtekinté­sére. Dessewffy Arisztidnél, a képviselőház elnöki tanácsosánál eddig a következők jelentkez­tek az olaszországi kirándulásra: Berzeviczy Al­bert, a képviselőház elnöke és neje, Kelemen Béla és neje, Vadász Lipót, dr. Inczédi Samu, Bartal Aurél volt főispán, Szivák Imre és neje, Paizs Gyula, Dániel Gábor és neje, Angyal József, a képviselőház háznagya, Tagányi Sándor, Smith Károly, Kende Péter, Jármy Béla. A részvételre még április elsejéig elfogad jelentkezéseket Des­sewffy Arisztid, a képviselőház elnöki tanácsosa. — A német trónörököspár Bécsben, Bécsből jelenti tudósítónk. A német trónörököspár, Indiából és Egyiptomból visszautazva, április 9-én délután Bécsbe érkezik. A vendégeket a király a fő­hercegek, valamint Miária Annunciáta főherceg­­asszony kíséretében a Déli Vasút pályaudvarán üdvözölni fogja. Este a Hofburgban családi ebéd és utána nagy estély lesz. Április 10-án a trón­örökösnél dejeuner, este pedig a schönbrunni kastélyban díszebéd lesz. Ezután a trónörököspár Berlinbe utazik.­­ A kereskedelmi miniszter iskola­látogatásai. Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter ma délelőtt megtekintette az állami fel­sőbb­­ ipariskolát és a technológiai iparmúzeumot. A miniszter kíséretében voltak Kálmán Gusztáv és Stetina József államtitkárok, Hol­lán Sán­dor, Péterffy Lajos és Szüry János minisz­teri tanácsosok. A minisztert az állami felső ipar­iskolában Hegedűs Károly igazgatóval az élén a tanári testület fogadta. A miniszter és kísérete megtekintette a gépészeti, a fém- és vasipari és a faipari műhelyeket, ahol a tanulók munkája ja­vában folyt. Megnézte azután az elektrotechnikai laboratóriumot, a vegyészeti laboratóriumot, a gép- és a műszertárakat, megtekintette a tanulók rajz­­kiállítását, az intézet könyvtárát. A felsőipari isko­lából a miniszter átment a technológiai iparmú­­zeumba, ahol a múzeum tisztviselői karának élén Gaál Károly igazgató fogadta. Ott először az ipa­rossegédek rajzaiból és műhelygyakorlati munkái­ból rendezett kiállítást tekintette meg, azután vé­gigjárta, a múzeum többi termét és különös érdek­lődéssel szemlélte az intézetbe vonna el, bevezetett technikai ágat, az autogénhegesztést és a vas­­metszést. A miniszter két óránál hosszabb időt töltött el az épületben és távoztakor megköszönte mind a két intézet vezetőinek a kalauzolását. — Protestáns klerikalizmus Német­or­szágban- A németországi református egyház fő­hatósága rossz szemmel nézi egyik­ legkiválóbb papjának, J­a­t­h­o kölni lelkész működését. Jatho mint modern gondolkozású lelkész ismeretes és egy antimodernista törvénynyel, a «lex Jatho»-val akarja lehetetlenné tenni a kölni lelkész munkássá­gát. Az üldözés, amely még bátortalanul­ tapoga­­tódzik, már­is sorompóba állította maga ellen a protestáns egyház fölvilágosodott, szabadgondol­kozó rétegeit. Tegnap olyan hatalmas tüntető gyű­lés volt Jatho mellett és a protestáns egyház fő­tanácsa ellen Berlinben, hogy bizonyára gondol­kodóba fogja ejteni a szabadgondolat üldözőit. El­jöttek­ a tiltakozó gyűlésre a protestáns egyház legszámottevőbb férfiai, a főváros és a környék­beli protestáns lelkészkedő papság, kiváló nevű írók és tudósok, köztül Schmoller tanár, Küster titkos egészségügyi tanácsos, a nagy­hírű sebészprofesszor, R­a­d­e­c­k­e kölni egyházi szónok, dr. Hollmann, gróf Hoensbroech, dr. Schrader birodalomgyűlési képviselő, a protestáns egyház szine-java. Gróf Hoensbroech nyíltan fejtegette, hogy a protestáns egyház fő­tanácsa a római szentszék példáját követi és ha meghozza a lex Jatho-t, ugyanolyan kudarc fogja érni, mint a katolikus egyház fejét az anti­modernista mozgalom megindításával. Mert nincs különbség a kettő között. A protestáns egyházi fő­tanács elfelejti, hogy százhúsz évvel ezelőtt, mint azt Suarez ránkmaradt kézirata bizonyítja, sokkal fölvilágosodottabban gondolkozott a protestáns egy­ház, mint ma. C­sak egyetlenegy disszonáns hang akadt. Rohr lelkész kenetesen szónokolt a dogmák­ örökkévalóságáról, de úgy lehurrogták, hogy ijedten hagyta abba. A gyűlés azután egyhangúlag kér­vényt intézett a protestáns egyházi főtanácshoz, amelyben tiltakozását jelentette be az ellen, hogy Jatho lelkészt elmozdítsák Kölnből és ezzel az intézkedéssel évszázadokra vessék vissza a protes­táns egyházat A hívek ezrével írják alá a kér­vényeket Jatho mellett- Kölnben nyolcezerötszáz aláírást gyűjtöttek egy petícióra, a Rajna vidéké­ről körülbelül tízezer aláírással ellátott feliratot intéztek az egyházi főtanácshoz és egyes kérvé­nyekben azzal fenyegetőznek a hívek, hogy el­hagyják vallásukat, ha Jatho ellen kezet mer emelni a főegyházi tanács. — A biblia ünnepe. Londonból jelentik. Az Albert­ Hallban tegnap este nagy fénynyel ünne­pelték meg az angol bibliafordítás megjelenésének háromszázadik évfordulóját. Asquith miniszter­­elnök beszédet mondott, kifejtve, hogy ez a biblia az angolul beszélő­­világ közös kincse. R­e­i­d amerikai nagykövet az ünnepséget a legutóbbi évek legjelentősebb emlékünnepének mondotta. Ezután Reid üzenetet olvasott föl, amelyben Taft elnök üdvözli a gyülekezetét az emlékünnep alkalmából. — Az egyetem küldöttsége Apponyi­­nál. A budapesti tudományegyetem jogi karának küldöttsége ma délelőtt közölte gróf A­p­p­o­n­y­i Alberttel a kar tegnapi határozatát. A küldöttség tagjai dr. D­o­r­e­s­c­h­a­ff Alfréd jogkari dékán, dr. Kmety Károly és Sághy Gyula egyetemi tanárok voltak. Apponyi a képviselőház egyik jegyzői szobájában fogadta a küldöttséget. Dole­­schall dékán hivatalosan közölte Apponyival, hogy az egyetem jogi kara tegnap elhatározta, hogy az új közjogi tanszékre pályázat mellőzésével őt hívja meg. Kérte Apponyit, hogy a kar határoza­tát fogadja szívesen. Apponyi kijelentette, hogy a jogi kar határozata nagy hisz és megtisztelés rá nézve és így a meghívást kitüntetésképpen fogadja. A tisztelgés után dr. Kmety Károly egyetemi tanár úgy nyilatkozott, hogy a meghívás csupán a közjogi tanszékre szól. Tévedés az, hogy ez az új katedra a közigazgatási jog előadására is kötelez; a most tárgyalás alatt lévő költségvetés­ből is bárki megállapíthatja, hogy kizáróag a köz­jog másik nyilvános rendes tanszékének fölállítá­sáról történt intézkedés. A kar erre hívta meg Apponyit, így tehát a közigazgatási jog előadásáról szó sincsen. A kar meghívását Apponyi tudomásul­vette. A küldöttség megjelenése csak egy közbe­eső, szabályszerű hivatalos gites vo­lf. — Az ököritói segélykiosztás. Az ököritói segélykiosztó-bizottság a kiosztás be­fejeztével összeállította a munkálat utólagos kimutatását. A kiosztás vasárnap, 26-án dél­után fél hat órakor ért véget, segélyt kapott ők őr­t­en összesen 158 család. Kiosztottak 105,190 korona 80 fillért. A 107,000 koroná­ból fenmaradt összeget hozzácsatolták ahhoz a 9000 koronához, amelyet az újonnan jelent­kezett vagy még újabb segélyre szoruló ká­rosultak között fognak kiosztani. A kiosztott 105,000 koronából az ököritói szövetkezetbe összesen 13,000 koronát tettek betétként­­a segélyezettek. — Pusztulunk, veszünk... A népszám­lálás eredménye már eddig sok szomorú­­adatot mutatott föl Magyarország lakosságának csökkené­séről, de a legszomorúbb adatokat a székelység számának szinte hihetetlen apadása szolgáltatja., A csökkenés a legföltűnőbb a kézdi járásban." Bár a járás lakossága a tíz év előtti 43.761-ről 47.035-re emelkedett, egyes községek lélekszámá­­ban feltűnő a csökkenés, így Bereczk és Kézdi­­szászfalu. Még nagyobb az apadás: Alsó­csernáton, Dálnok, Felsőcsernáton, Kézdialbis, K.-Sárfalva, K.-Szászf­alu, Maksa, Sósmező, Szentkatolna és Torja községekben. A kis Sósmező lakossága 904 fővel csökkent. Míg 1900-ban 2835 volt a lélekszám, most csak 1931. — Házasság. Március 26-án házasságot kö­tött Zomborban Philipp Lipót Budapestről 0 b­ 1 á t Erzsikével, O b 1 á t Károly, a «Zombor és Vidéke» szerkesztőjének leányával. — Magyarország kulturtörekvései. Fáber Oszkár tanár március­­25-én délután fél 4 órakor felolvasást tartott a zsombori Elefánt­szálló nagytermében (Magyarország kulturtörekvé­­sei» címen. Ezt megelőzőleg ugyanott tartotta la Voltaire Egyesület alapszabélymódosító köz­gyűlését. Fáber tanár előadására rendkívül sokan jelentek meg. — Edmond Rostand balesete. Bayen­t­­e b­e­­­érkezett távirat szerint Rostand Edmond tegnap fiával, Mauriceval automobilkirándulást tett. Útközben az automobil pneumatikja kiszakadt, mire az automobil az árokba esett és felborult. A költőnek semmi baja sem történt, de a fia az arcán súlyosan megsebesült. S­érült az utcán. Temesvárról jelen­tik: A város egyik főutcáján tegnap feltűnően vi­selkedett egy idegen ember, aki folyton azt haj­togatta, hogy Budapesten van. Kiderült róla, hogy elmeháborodott. A kórházba szállították. Nevét csak ma reggel derítette ki a rendőrség, mely megálla­píto­tta, hogy az elmebajos ember Kovács József budapesti építész. A szerencsétlent hazaszállították. — Londoni látogatók Bécsben, London­ból jelenti tudósítónk. A városi tanácsnak ama tag­jai, akik a bécsi kirándulásban résztvesznek, bi­zottságba alakultak. Eddig 120 résztvevője van a bécsi látogatásnak. A budapesti polgármester érint­kezést keresett a lordmayorral s megkérdeztette, várjon elfogadna-e meghívást Budapestre. Az ügyet a bizottság­­elé utasították s valószínűnek tartják, hogy a budapesti kirándulás létrejön, mert a tervet rokonszenvesen fogadták. — A felesége után a halálba. Kaposvár­ról jelentik: Matzenauer Aladár, a kaposvári cukorgyár főtisztviselője, revolverrel agyonlőtte magát. Felesége három hét előtt meghalt és utána való bánatában követte el az öngyilkosságot. — Veszett kutya áldozatai. Kopenhá­­gából jelentik: A kikötőben egy veszett ku­tya öt matrózt megmart. A matrózok állapota válságos. — Gyógyithatatlan betegsége miatt. Fiuméból táviratoztak. Polich Pál mechanikus az éjjel a Piazza Elisabetán levő parkban agyon­lőtte magát. Revolveréből háromszor magára lőtt, az első két lövés nem talált, a harmadik szívén érte. Hátrahagyott levelében gyógyíthatat­lan betegségét mondja tette okának. — Berlin főpolgármestere, Berlinből táv­iratozzák. A városi képviselőtestület ma újból Kürschner főpolgármestert választotta meg 12 évre főpolgármesterré. A Dunából kifogott holttest. Ma reg­gel a Sörház­ utca irányában a Dunából kifogtak egy feloszlásnak indult férfi holttestet. Kilétét nem tudták m­egállapítani. A holttestet a törvéészeki orvostani intézetbe vitták­ Péntek

Next