Világ, 1911. július (2. évfolyam, 154-179. szám)
1911-07-01 / 154. szám
2 1911. Július 1. Ám ha így van, akkor közönséges politikai alkuról van szó. Olyan alkuról, mely a politikában meg van engedve, sőt amely elfogadott és elismert módszere a politikának. A konkrét esetben pedig nagyon logikus alku is, amelyet nagyon sok szempont indokol. Indokolt tudniillik az, hogy amikor az egyik oldalon a királyi hatalmat újabb fegyverek erejével erősítik, ugyanakkor az alkotmányt is erősítsék a parlamentbe bejutó újabb erőkkel. Ez egyszerű és világos okoskodás, ha még olyan elméleti színezete van is. És világos még akkor is, ha a hadsereg szaporítását úgy tüntetik fel, mintha nem a centrális hatalom erejének szaporítása volna, hanem az állam erejének növelése. Gróf Tisza István, úgy látszik, elejét akarta venni a kérdés ilyen beállításának, mert hiszen ő volt az, aki már hetekkel ezelőtt azt mondta, hogy ő a fegyvereket nem a központi hatalomnak, hanem nemzetének adja, úgy gondoljuk, felesleges vitatkoznunk ezzel a Tisza-féle érveléssel, amely a gyakorlat világosságánál nem is érv, hanem frázis. A hadsereg erőinek fejlesztése elsősorban dinasztikus érdekek szolgálatában történik mindenütt. Nálunk is, Európa többi államaiban is. A hadseregek egész szelleme átalakult a nagy demokratikus népmozgalmak óta és az udvari hadseregek egyre inkább az ellenforradalom biztos instrumentumaivá lettek. Ilyen körülmények közt az alkotmányosság védelme szempontjából sincs fontosabb feladat, mint az, hogy minden új szuronynyal szemben, amelyet a központi hatalomnak rendelkezésére bocsátunk, egy új választópolgár erejével növesszük az alkotmány erejét. Az alku tehát, amelyet Lukács László óvatosan ugyan, de félreérthetetlenül fölkínált, igen logikus és alkotmányos szempontból is igen indokolt. Erről az üzletről lehet beszélni. Sőt a gyakorlati politika szempontjából, csak ez az üzlet az, amelyről beszélni lehet. Mert amit Tisza István és társai üzletnek néznek, az nem üzlet, csak áldozat. Katonát adni és szuronyokat literálni, de nem kapni érte semmit, — ez lehet úri tempó, gavalléria, nagylelkűség, de nem okos üzlet és főleg nem olyan, amelyen az ország népe is kereshet valamit. Józan és gyakorlati politika az, amely a dout des alapgondolatán nyugszik. A Lukács politikája ilyen. A Tiszáé nem. És ezért nem értjük, miért kellene most Lukácsnak megrémülnie Tiszáéktól, miért kellene nyilatkozatát megmagyaráznia vagy pláne félremagyaráznia? Nem arra van szükség e pillanatban, hogy a pénzügyminiszter úr más értelmet tulajdonítson szavainak, mint amelyet mindenki tulajdonított nekik. Amire szükség van, az az, hogy az alku részleteire nézve is nyilatkozzék akár ő, akár a kormány elnöke. A félmondatok, fél-igéretek, édes sejttetések ideje elmúlt s a politikai szituáció nem olyan, hogy behajthatatlan fizetésigérés alapján szállítani lehetne a katonai terheket. Ha Lukács László, mint gyakorlati politikus komoly üzletet akar csinálni, beszéljen világosan. Nevezze meg az árut, mondja meg az árát. Jelentse ki, hogy mi az, amit követel és mi az, amit ad érte. A jó kereskedő sohasem indul ki abból a föltevésből, hogy kereskedő társa tökfilkó, akivel csak sejttetni kell az ellenértéket, de nem beígérni és garantálni. Lukács László csak új pártformációkat ígért a katonai javaslatok fejében. _Ez azonban nem ellenérték, mert ezt először is nem Lukács szolgáltatja, hanem a dolgok ereje, másodszor pedig nem pártformációkra van szükség, hanem az általános, egyenlő és titkos választói jogra. Aki ezt ígéri és ezt garantálja is, az számíthat arra, hogy a katonai javaslatokat tető alá viszi. Aki csak homályos ígéreteket tesz, az nem fogja keresztül vinni a javaslatokat. Az ellenzék akciója nem olyan desperált, az egész helyzet nem olyan kedvező a kormányra és a választói jog ügye nem áll olyan gyönge lábon, hogy egy biztató szemhunyorításért el lehetne dobni. Lukács László azonban nem tett egyebet, mint biztatóan hunyorított. Ezt a hunyoritást most magyarázni akarja. Bizonyára azért, mert Tiszáék lármájára gondol s az jut eszébe, hogy korán hunyorított. Pedig nincs igaza. A hunyoritás csak azért volt helytelen, mert a mai politikai helyzetben már ajánlatot kell tenni. Komoly, behajtható, garanciákkal körülbástyázott ajánlatot, mert ki tudja, nincs-e veszély a késlekedésben és nem lesz-e áldatlan, keserves harc abból, ami ma könyen megvalósítható és becsületes üzlet volna a lelkére. Egyre színesebb és lelkesítőbb képek keringtek szemei előtt s már képzeletben látta, amint szerénykedve hárítja el magától a bibornoki kalapot. De mig máskor e pillanatnyi kábulatot s édes elzsibbadást a munka heves láza szokta felváltani, s az óhajtott ésremélt siker ösztönző ostorcsapásai alatt moly gyorsan kergették agyában egymást a gondolatok, hogy alig győzte azokat papírra vetni, a várt hatás most elmaradt. Mozdulatlanul ült, fejét tenyerébe támasztva, szemeit merően a tiszta lapra szegezve, anélkül, hogy tolla megmoccant volna. Agyában rajzottak a gondolatok, de amint jöttek, úgy el is röppentek s a merengő pátert egyre magasabbra, egyre csodálatosabb helyekre és emberek közé ragadták. Nem tudott volna számot adni magának, hogy meddig ült igy édes és bűnös gondolatokba temetkezve, csak arra riadt fel, hogy észrevette, hogy a tiszta fehér lapra egy sötét árnyék vetődött s az asztala sarkához állított szék tájékáról egy kellemesen csengő, ,üde hang szólt hozzá: — Jó estét, pátert Krisztián. Nem akarmenni a ntunka? ! ! ! Krisztián riadtan felpillantott, de meglepetésében nem tudott választ adni. A Széken egy idegen ült, kit sohasem látott, de akit mégis tüstént felismert. Pedig nem látszott meg a homlokáról kiálló két szarvacska, mint ahogy Proklos tanítja, hanem sima, ránc nélküli, tiszta, magas homlok sugárzott előtte, abban lamatt fehérségben, mint a fiatal elefánt agyarából készített dísztárgyak, orrából nem lóvész kénköves láng, mint Gregorius, a nyilai püspök írja, hanem két parányi üreg körül egy finoman metszett, vékony, fehér márványból kanyarodott, nemes íyl boltozatba, amely márványboltozat szélei időnként megremegtek, mint egy nemes paripa szügye, ha megbizsergeti az alkonyi szellő. Ruházata nem vörös köpeny volt, mint Basilides atya meséli, hanem szorosan testhez álló fekete dolmány, finom mívű aranysujtással a mellkas mindkét oldalán, lábai nem lópatában végződtek, mint Karpokrates tanúsítja, se nem kígyófarkban, mint az Ophitak tévelygő szektája hirdette, hanem két pompás, remekbe varrott lakktopánban, melyeknek sarkain minden mozdulatnál finom zenét ver ki két parányi, ezüstből kovácsolt rezgő csillag. Testéből nem áradt a pokol gőzének dögletes sebe, mint a garasai Nikomaces oly ihletett erővel magyarázza, hanem valami sajátságos, az ambránál és tömjénnél is édesebb illat szállott páter Krisztián feléli s az illat édes bódulata csak fokozta zavarát. Kutatott elméjében, hogy vájjon melyik egyházatya emlékezik meg e szokatlan alakoskodásról, de bár egyre sem tudott meglepett és kábult agyával rátalálni, a felé ragyogó két bűvös lánga, nagy, parancsoló szem, melyek időnként égtek, mint a tüzes parázs , időnként pedig nedves fátyol mögött hamvadtak, mint egy haldokló madár szemei, bizonyították a páter előtt, hogy nem tévedett és csakugyan nagy kísértő jelent meg magányos cellájában, szokatlanul pompás és eddig még nem ismert alakjában. Az idegen egy darabig finom, kedves mosolylyal nézte a meglepett páter zavarát, de mikor látta, hogy hiába várja a feleletet, megismételte a kérdést: f — Nem akar menni a munka, páter Krisztián? Azért jöttem, hogy segítsek. A páter ijedten kapott a kéziratcsomó után, hogy megmentse a jámbor és a tisztes a munkát a bűnös megfertőzéstől, de az idegen szelíd erőszakkal tolta vissza a páter kezét,olyan volt az érintése, (mint az enyhe villamos áramé, szelíd, meleg és zsibbasztóan bizsergető) s keszkeny, hosszú fehér, kezébe véve a kéziratcsomót, pár pillanatig lapozgatott benne, aztán nyájas, bizalomkeltő mosolylyal fordult a páter felé . 1 — A hiúság* bűnénél tart, páter Krisztián, s mégis elakadt a munkában? Pedig, midőn az imént beléptem, tapasztaltam, hogy önmagad Ugyancsak élénk és mélyreható megfigyeléseket és kutatásokat végezhetett volna e hűd lényegéről,természetéről és káros következményeiről. 1 d * : A páter elpirult, felelni akart, de az idegen nem engedte, hanem szelíd mosolyával, behízelgő, nyájas Hangján tovább folytatta: — Ne védekezzék, páter Krisztián, mire való volna az én előttem. Csak nem akarnak a kétszínűsködés bűnébe is beleesni. Hiszenén jól tudom, hogy ön az első pillanatban felismert, miért akarná tehát előttem letagadni azt a bűnt, melybe beleesve, módot nyújtott nekem, hogy pár percre az ön szeretetreméltó és előttem fölötte kedves társaságát élvezhessem. Aztán meglátja, páter Krisztián, — foly folytatta az idegen, bizalmasan a páterhez hajolva, — ön okos és müveit ember, s minthogy magunk közt vagyunk, őszintén megmondhatom, hogy én a hiúságot nem is tartom olyan nagy bűnnek, sőt igazat szólva, egyáltalán " ne*" —írc bűnnek, s rendkívül csodálkozó mint éles itéletü és melyen józakit elődei együgyű felsorolás gyja ki a hiúságot. _.v- n • szólalt meg sértődötten Kriszti- mffiomterák» VILÁG Szombat Budapest, június 30. A képviselőház ülése. A képviselőház holnap, szombaton, ülést tart, amelyen folytatja a felhatalmazási törvényjavaslat tárgyalását. Azután az interpellációkra kerül a sor-Apénzügyminiszter itthon. Lukács László pénzügyminiszter, aki családját Tátralomniczrakisérte, ma reggel visszaérkezett a fővárosba. Tanácskozások a vecserőreform ügyében. Bécsből jelentik: Schönaich hadügyminiszter ma délután tanácskozott Hazai honvédelmi és Georgi landwehr miniszterrel-A«temesi gróf». Temes megye közönsége körében tudvalévően az a terv merült föl, hogy írjon föl a törvényhatóság a miniszterelnökhöz, hogy a temesi főispánságnak «temesi gróf» dinével újból való összekapcsolása iránt legfelsőbb helyen előterjesztést tegyen. Ezzel kapcsolatban a lapokazt is írták, hogy az ebbeli indítványt Temesmegye legközelebbi közgyűlésén gróf Woraciczky János országgyűlési képviselő fogja megtenni. Woracziczky most kijelentette, hogy ő ugyan a tervhez, amennyiben az a megye közönségének csakugyan óhaja volna, csatlakozik, de semmiesetresem fog az ez irányban való indítványnyal előállani. 1