Világ, 1912. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1912-01-02 / 1. szám

2 1912. Január 2. VILÁG rúgni bor és pezsgő nélkül. Mindenkor érzi a konvenció fékét. Nem tud kedves őrültségeket elkövetni. Ez az, amit most konstatálunk. A kulturvoltunkat jelenti-e ez ? Éppen ebben kétkedünk. Másutt az emberek pár órára oly gesztusokat mutatnak, mint a gyerekek. Nézzék meg a berlini Szilvesz­­ter-éjet, vagy a párisit és elcsodálkoznak, hogyan szeretik és értik egymást a töme­gek. Egyformán van hangolva a kedélyük. Nemcsak a tréfacsináló nevet, de a meg­tréfált is. Ilyen pillanatokban a nevetés óriási közösségbe olvasztja őket. Micsoda föloldó, boldog akkord ez, annyi csip­­csup gond, a napi élet annyi feszes­sége után. Még a bürokratikus né­met is kiáll az utcára és bolond jóked­vében kezet szorít a járókelőkkel, átkiabál a túloldalra, diákosan, gyerekesen ismer­kedési estélyt tart az egész világgal. Le a nagyképűség lárvájával. Állítsuk meg a haladó automobilt, kacagjunk be az ab­lakon, nézzük meg, hogy X. Y. úr mit csinál most. Nem láttuk soha. Egy okkal több, hogy megismerkedjünk vele. Nekünk azonban még nincs annyi kultúránk, hogy egy napon teljesen felrúghassuk a kultúrát és mindent, ami külsőség. Ha valaki erre vállalkoznék, forradalmár lenne, nem értenék el a tréfáját, pórul járna. A budapesti tömegnek ki kell alakulnia. Ha majd megtanul szívósan összetartani, együtt szenvedni és sírni, ötven vagy száz év múlva, talán meg­tanul együtt nevetni is. Egyelőre még vackorizó minden humorunk. Dolgozni nem igen szeretünk. Rossz bürokraták vagyunk. De a jókedvünket valami feszes egyenruha szorítja. A jókedvünk kicsit szürke, kicsit halvány, kicsit bürokratikus. Az újévi ünnep pogány eredetű. Va­k leány egy nevet súgott a mellette álló fiatalembernek. Az egyszerre felkiáltotta magát: — Zsombori úr! A kisasszony azt akarja, hogy maga váltsa ki! — Nem! Nem! — kiáltotta ijedten a leány és belepirult a durva tréfába, amit a fiatal­ember elkövetett, mert eszébe sem jutott, hogy ő a gépészszel válth­assa ki magát. Halálos csend volt. A gépész felállt, az arca piros volt és a lába az izgatottságtól remegett. — Hány méteres kútba esett? — kérdezte rekedten ,és egészen a leány elé állva, kész volt komolyan végigcsinálni a játékok amibe beugratták, hogy rossz tréfát csináljanak vele. Most egyszerre odalépett a tanítókisasz­­szony. Ő volt a háziasszony és vigyáznia kel­lett, hogy a mulatság botrányba tt© fúljon. Kész volt feláldozni magát. — Legfeljebb­ megcsókolom kétszer! — gondolta magában — nem halok meg tőle. — Ha megengedi, Zsombori úr, — mondta a fiatalembernek :•— én esem a kútba a ba­rátnőm helyett. Zsombori még szólni sem tudott és a ta­nító leánya már kétszer meg is csókolta. Odakünn egyszerre megszólalt a zene. Megérkeztek a cigányok: ■— Táncolni! Táncolni! — kiáltotta a ta­­nítóleány és mint a szél, kiperdültek a szobá­ból. Csak Zsombori maradt odabenn. Nem tudta, mi történt vele. Hiszen ez a leány szerelmet vallott neki! Miért csókolta meg? Hiszen szeb­ben fezt nem is mondhatta volna el neki! Lázas fejjel ment ki aztán az ambitusra, egy ajtó nyitva volt, a fény kitört az estben az udvaron táncoltak. A tanítókisasszony­­1- fos és fáradt volt és a nyitott ajtófélfának ámaszkodott. Zsombori odalépett hozzá: — Kata kisasszony! Nagyon szeretném, ha­laha a szalagos és rózsakoszorús rómaiak tánccal, borral, széles dáridóval áldoztak ezen a napon a pogány jókedv ra­koncátlan istennőjének. Évezredek óta nem vesztette el eleven­ erejét az a sok ötlet, amelyet valaha távoli, letűnt nem­zedékek csempésztek be a vigalmas, za­­jongó napba. Egy-egy szikrája mindenki­ben él még. A latinok ükunokái, az ola­szok, a franciák érzik a régi kapcsolatot. Pogány módon adják meg az újévi mu­latság módját. Kultúrán edzett, ősi fa­jok egy napon el tudnak felejteni mindent és tótágast állnak, megfür­­denek a perc szeszélyes hangulatában, aztán még komolyabban látnak hozzá a munkához. Mi koránérett, fáradt gye­rekek vagyunk, akik alkalomadtán nem tudunk gyereket játszani. Orfeumok szivar­füstjében hányjuk el a vidámságunkat, kávéházi szorongásban nyúljük el a ke­délyünket és ha igazi mulatságról van szó, nem értünk egyet, fanyar szájjal húzódozunk és félünk az örömtől. A harci kiállásunk gyenge. De a ka­cajunk is fáradt, hitetlen és tompa ... ejönne egy kicsit!­­ A kü­lüffyminiaztor és a horvát bán a királynál. Bécsből jelentik: A király Va­sárnap délelőtt Schönbrunnban gróf A .­g­­r­e­n­­­tha­l külügyminisztert, majd dr. Tomasics h­or­­vát bánt külön kihallgatáson fogadta. Kata fölijedt. Mit akarhat tőlem? — gon­dolta magában és boszankodott, amiért meg­zavarják. Bement vele a szobába. Legjobban aludni szeretett volna. Zsombori szélesen megtagadta a kezét: — Kata kisasszony! Van nekem egy ta­lálmányom. Azt eladom, azért nagyon sok pénzt fogok kapni. Kimegyek Németországba. Ott jól el tudom adni. Megveszik a hadseregnek. Nagyon gazdagok leszünk. Elmegyünk innen. Akar Amerikába jönni? Én nem bánom, akár holnap is megesküdhetünk. Kata rémült szemekkel állt ott. — Csak arra kérem,­ ne szóljon a papának erről, mertba megtudja, még magához kény­szerít! Ezzel kifutott a szobából. Odakünn táncoltak, fogott egy fiatalem­ber!, és azonnal táncolni kezdett, hogy a nagy izgatottságot beletemesse a táncba. Szólt a zene, odabent is vígan voltak­. Már későre járt az idő. Egyszerre valaki az öklével megverte az ablakot. A tanító az ablakhoz ugrott, kinyitotta és kihajolt. Az ablak előtt alsóruh­ában az öreg Zsom­bori állt és ordítozott: — Kör­orvos úr! Körorvos úr! hüggyék a körorvost! A körorvos félig részegen odatámolygott az ablakhoz. .— Mi a baj-mi-baj, Zsom-bo-ri báttyám? — Meglőtte magát a fiam! Fehér alsóruhája lobogott, amint szaladt az éjszakában, mint valami szakállas szellem. Egyszerre elhallgatott a zene. Bénult ijedtséggel néztek egymásra. A férfiak a ka­lapjaik után kapkodtak, aztán elszaladtak, hogy lássák a csudát. Futottak, mint amikor tűz üt ki. — Mi történt? —• faggatták az asszonyok és leányok Katát.­­ M., sas Megkért az előbb’ ez 3 csúnya boka, csak nem mondhattam neki igent! — magya­rázta Kata és büszke tartást vett. Az asszonyok és a leányok rögtön átlát­ták az ügyet: a dolognak nagy híre megy, a tanítóék csúnya Katája nagyszerű partit fog csinálni! Aztán visszajöttek a férfiak: — Hű, hogy szétvitte a kilenclövetű pus­kája a fejét! Úgy röpült szét, mint valami hógolyó. Aki falubeli volt, azután hazakészülődött. Aki idegen volt, az aludni ment ott, a ven­déglátó házban. Kata mindig egyedül aludt, de most nem mert. Belebújt az anyja ágyába, és szorosan az anyja testéhez simult. Semmit sem szóltak, de mind a ketten egyre gondoltak. — Milyen leány ez a Kata, — gondolta az anyja.. .— Ez a gazdag Zsomborkzfiú hogyan agyonlőtte magát érte, úgy beléje volt ha­barodva. Az apja is arra gondolt: hány ember fogja ezt megtudni a holnapi búcsún? Mert csúnya az eset de ezért csak nem hagyják elrontani a bucsúmulatságot!­­ — Holnapután — gondolta magában —• kimegyek az urasághoz, módját ejtem, hogy elmondhassam nekik a dolgot. Ilyen nagy szen­záció! Kívül világított a hold, a kicsiny ablakok fényesen vigyorogtak egymásra. A templom­ban kongott a lélekharang, egy csipkés fehér­ruhás pap, mint valami farsangi maszka ment a templom felé. Egy kis fiú ment utána és egy kis csengettyűvel folyton csengetett. A kis csengettyű úgy szólt, mintha a köröskörül nyugvó juhnyáj kolomposa rázná a holdas éj­szakában a fejét... — Ilyen leány vagyok én! , gondolta Kata — az emberek agyonlövik­­ magukat értem. Budapest, január 1. Miniszterek hazaérkezése. Gróf K h­u­e­n-Héderváry Károly miniszterelnök szombaton este Bécsben néhány látogatást végzett és va­sárnap reggel 9 óra 5 perckor Bárczy Ist­ván titkára kíséretében Budapestre visszautazott, ahova délután fél kettőkor érkezett . Beöthy László kereskedelemügyi miniszter és gróf Se­rényi Béla fö­ldmivelésügyi miniszter Bécsből va­sárnap reggel visszaérkeztek Budapestre. Kéka A horvát hely .. Bécsből táviratoz­tak: Tomasics Miklós horvát bán vasárnap Schönbrunnban kihallgatáson jelent meg őfelségé­nél. A bán a kihallgatáson a horvátországi kép­viselőválasztások eredményéről és a horvát poli­tikai helyzetről tett jelentést. Tomasics ma C­h­a­v r­a­k Levin osztályfőnök kíséretében vissza­utazott Zágrábba.­­ Mint Zágrábból jelentik,­­a honát jogpártban már megkezdődött a bomlási processus. A pártnak több vezető tagja, dr. Hor­vát Sándor, dr. Mi­lobár Ferenc, dr. Prebeg Vladimir ás mások kijelentették, hogy nem he­lyeselhetik azt a politikát, melynek célja egyedül a bán személye elleni harc. Ennek következté­ben a jogpártnak körülbelül egyharmada kiválik, és külön csoportot alkot. Az új csoport január 5-én ismét kiadja a pártnak már megszűnt lapját,­­a «Hrvatsko Prava»-t. A párt másik része to­vábbra is megmarad dr. Starcsevics Mile veze­tése alatt. Biharmegye Beöthy Lászlónál, Nagy­váradról táviratozzék. Január 4-én délután öt óra­kor Bihar vármegye monstre­ küldöttsége tiszteleg Beöthy László kereskedelemügyi miniszter előtt. A küldöttséget M­i­s­k­o­l­c­z­y Ferenc főispán és Fráter Barnabás alispán vezetik a miniszter elé. Az indemnitás. A hivatalos lap vasárnapi száma közli, hogy a király az indemnitásról szóló törvényt szentesítette. Ugyancsak a vasárnapi hi­vatalos lap közli, hogy a király a delegációknak az indemnitásról szóló határozatait jóváhagyta. A trializmus felé, Zágrábból táviratoztak. A mai napon, 1912. január 1-én Dalmácia összes közhivatalaiban a horvát hivatalos nyelv lépett életbe, kiszorítván az eddig használt olasz hivatalos nyelvet. A dalmáciai horvát pártok sokáig ki­tartóan harcoltak, míg ezt el tudták érni. Te­kintettel arra a körülményre, hogy a horvát hi­vatalos nyelv behozatalára már jóideje megtet­tek minden előkészületet, erős a remény, hogy az új rend semmiféle rázkódtatást nem fog elő­idézni és így szép lassan kialakul odalenn a hor­vát «tartomány»-okból egy horvát birodalom, har­madik része a trialista Habsburg-birodalomnak.

Next