Világ, 1913. július (4. évfolyam, 154-180. szám)

1913-07-01 / 154. szám

Kedd függő kérdésekben, milyen az alkotmány­sérelmek reparálása is, minden ellenzéki ember, minden iga­zán híve a választójognak, összetart. Be kell látnia végül Andrássynak is, hogy az ellenzék választójogi tervezetén változtatni, azt megszökiat­ni nem lehet. Ehhez kötötte magát az ellenzék legnagyobb része, a fuzionált független­ségi párt s csak az ellenzék ügyeinek árthat, aki ez ellen küzd, vagy az ellenzéket ennek cserben­­hagyására ösztönzi. Létre kell tehát jönni kölcsönös megértéssel az érintett alapokon, a pártalakulási mozgalmak előtt, vagy azok mellett, egy szövetségnek, mely az ellenzék minden tagját tömörítse és amelynek célja, fő célja, becsületes választójog alkotása. Dr. Fiáth László: Abasso Ausztria A déli határról Cattaró, június 29. Hosszú, több mint hat hónap óta tartó keserves elhagyatottságunkban olvastuk a Világ­ban június 15-én és 18-án megjelent cikkeket, amelyek a mi, öreg tartalékosok áldatlan helyzetével foglalkoznak. Úgy érez­zük magunkat, mint a rabok, akik már hall­ják a börtön kulcsának zörgését, mely vissza­adja őket ismét az életnek. A legmélyebb há­lával vagyunk eltelve a szerkesztőség iránt, hogy végre ránk tereli a nagyközönség figyel­mét, s alkalmat ad arra, hogy legalább halo­­vány fogalmat alkosson azoknak a szeren­csétlen embereknek szomorú sorsáról, akik itt lenn, a monarchia legdélibb csücskén hó­napok óta nyögik külpolitikánk tehetetlensé­gét, öreg rezervisták vagyunk, akiknek háza már meggörnyedt az élet terhei alatt, akiknek sokat kellett már dolgozniok, nélkülözniök, hogy az asszonynak, meg a gyerekeknek enni tudjunk adni. S most rajtunk a szép tüzéri uniformis, a családunk pedig éhezik, el­pusztul. Csoda-e aztán, ha meggyűlik lelkünkben a sok panasz, a sok keserűség, s elfelejtjük néhány órára, hogy katonák vagyunk és azt hisszük, hogy nekünk is van jogunk az élet­hez, a családunk megélhetéséhez? És csoda-e, hogy amikor eszünkbe jutnak koplaló, nyo­morgó, szegény kis­gyermekeink, s éjjel-nap­pal dolgozó feleségünk, csoda-e, hogy kitör belőlünk a keserűség? Minden betűje igaz a W­ág­ban megjelent „A határon“ c. cikknek. Szomorú tény, de le­tagadhatatlan tény, hogy a mi rátarti hadse­regünkben meglazult a fegyelem és az öreg tartalékosok nyíltan, merészen, az életüket is kockáztatva, jogaikat hangoztatják. Talán mégis csak meghallgatják a korgó gyomrok gyászos zenéjét az aranygalléros főintézők. Tény, hogy az 5-ik vártüzérezred legény­sége formálisan megmutatta, hogy megelégelte ezt a mostani, idegsorvasztó helyzetet, s ezt nyíltan kifejezésre is juttatta. A június 15-én megjelent cikk szóról-szóra igazat beszél. De azóta történt még valami, sokkal szomorúbb, sőt egyenes megdöbbentő eset. Amikor a fenti ezredben csupán húsz százalékát a rezervistáknak szabadságolták, az ezred három századának legénysége egész szabályszerű, civil természetű tüntető felvonu­lást rendezett. Zajongva megjelentek a tiszti étkező előtt, s a zászlóaljparancsnoktól köve­telték, hogy őket is bocsássák haza. Amidőn pedig egy zászlós megjelent a „Bereitschaft“­­tal, kinevették és kifütyülték a tisztet. S a zászlós ur úgy, amint jött, vissza is ment. A vizsgálat természetesen megindult, amelynek máris vannak bizonyos következményei, noha még befejezve nincs. A következmények ezek: a három század legénységét elosztották a többi századokba, a három század parancsno­kát pedig megbüntették azon az alapon, hogy nem tartottak fegyelmet. (Ezt ugyan nekünk, a legénységnek, nem volna szabad tudnunk, dehát semmi se marad titokban). Ezzel a bölcs altábornagy, vagy kicsoda, azt is eléri, hogy az aktív tisztek is elkeserednek. A 3 század legénységének további bünte­tései ezek: senkinek se szabad kilenc órán fe­lül kimaradnia, azután azoktól, akik már kap­tak huszonegynapi u. n. turnus­ szerinti szabad­ságot, megvonták ezt és végül — tessék jól megfokózkodni! — a tartalékosok családjainak járó segélyezéseket is megszüntették. Hiszen kézenfekvő dolog, h­ogy akinek a zsebében van a szabadságolás, az csak nem fog lázadni? De azért ezek is szenvedjenek! Az pedig, hogy a családoktól is megvonják azt a nyomorult 60 korona segélyt, határozottan „katonai“ in­tézkedés. Hát az én családom, az én apró gye­rekem szenvedjen, az haljon meg éhen azért, mert én bennem támad fel az a tudat, hogy én is ember vagyok, nemcsak katona, hogy haza akarnék már menni, mert nincs, aki keressen a gyerekemre? S mi némán tudomásul vettünk mindent, amikor felolvasták a parancsot, sza­lutáltunk és „abtrétáltunk“ . . . Végül még két fontos epizódot mondok el. Amikor a három század legénysége a tiszti ét­kező előtt tüntetett, az olasz, tartalékosok — nagyobbrészt Trieszt vidékéről — olasz irre­­dentista nótákat énekeltek és ezt kiáltották: „Abasso Austria!“ Azt hiszem, ezek majd a civilben se fognak valami nagyon lelkesedni Ausztriáért. A másik epizód: Amidőn a „lázadás“ hí­rére megjelentek a fő pléhgallérosok, felállítot­ták glédába a legénységet, s egyikük megkér­dezte, valamelyik tartalékostól, hogy miért tet­ték azt, amit tettek? A legény arra a feleletére, hogy nem tudják: miért vannak itt? — azt válaszolta a nagyúr, hogy azért, mert a császár akarja. Felesel a legény: — „Igen ám, de éhezik otthon a csalá­dom“. — S válaszol a nagyúr: „ha a császár azt parancsolja, hogy éhezzenek, hát éhezniök kell!“ De mi azért türelemmel várunk. Mert még mindig jobb, ha éhezik a családom, de tudja, hogy van egy ember, aki gondol rájuk, mint hogyha valami bolondot csinálok, s nem leszek többé . . . VILÁG 1913. július 1­ 5 AVIÁG A Katonai szolgálat Franciaországban Páris, június 30. A kamara 339 szavazattal 214 ellenében elve­tette Augagneur szocialistának a kétéves katonai szolgálat fentartására vonatkozó javaslatát, majd 323 szavazattal 232 ellenében elvetette Painlevé in­dítványát, amely a kétéves katonai szolgálat fen­­tartása mellett kimondja, hogy a katonai szolgálat a huszadik életévtől kezdendő. A német fejedelmek adója Berlin, június 30. (Birodalmi gyűlés). Gróf Mostarp képviselő ki­jelenti, hogy a konzervatívok alkotmány- és köz­jogi aggodalmak miatt nem szavazhatják meg a jövedelemnövekedési adót. Schulz kijelenti, hogy a birodalmi párt a ja­vaslat ellen fog szavazni. Ezután a szociáldemokratáknak a szövetségi fe­jedelmek adókötelezettségére vonatkozó javaslatát, melyet második olvasásban elfogadtak, a birodalmi kancellár ama nyomatékos érvelésére, hogy e ja­vaslatot a törvény létrejövetele érdekében vessék el, a ház 195 szavazattal 169 ellen tényleg elveti. A konzervatívok javaslatát, hogy a jövedelem­növekedési adó a fedezési javaslatból töröltessék, névszerinti szavazásban 208 szavazattal 63 ellen el­vetik. A fedezeti javaslatok hátralévő részét ezután egyszerű szavazásban harmadik olvasásban elfogad­ják, éppúgy az egyszeri véderőilletékre vonatkozó törvényt is. Ezzel a véderőjavaslatok, a véderőilleték és a fedezeti javaslatok végleg elintéztettek. Kaempf elnök mondott ezután hosszabb záró­beszédet, felszólalt Bethmann-Holsweg kancellár is, aki császári rendelkezést közöl, mely a birodalmi gyűlést november 20-ig elnapolja. Újabb bolgár támadás Kiélesedett a helyzet — A szkupsiina nem döntött Budapest, június 30. A Balkánról ma újabb izgatóbb hírek ér­keztek. A bolgárok újabb támadásáról, újabb véres csatáról hozott hírt a táviró, beleszól a kiélesedett helyzetbe Románia is s így teljes­­ zűrzavar a Balkánon. Arról is beszélnek már, hogy Péter szerb király lemond, mert nem akar háborút, de képtelen a békére hangolni a népét. A hir valószínűleg alaptalan, de jellem­ző, hogy ilyen hírek egyáltalán szárnyra kel­hetnek és még jellemzőbb, hogy nagy hitelre találnak. A szerb nép hivatalos képviselete is fog­lalkozott ma a szerb-bolgár krízissel. A szkup­­stina ülésén három interpellációt terjesztettek be ebben az ügyben és Pasics miniszterelnök válaszolt is az interpellációkra. A válasz any­­nyit mond, hogy Szerbia elfogadja az orosz döntőbíróságot. Hogy a szkupstina is elfogad­ja-e, az csak holnap dől el, a mai ülés nem hozta meg a kérdésre a választ, óriási izgalmak között holnapra halasztották az erről szóló vita folytatását. Az izgalmat épp az újabb bolgár támadás híre keltette. A szcenéria is olyan volt, hogy kellett, hogy izgalmat keltsen. A szkupstinában folyt a nagy és heves vita, egyszerre megjele­nik az ülésteremben a külügyminiszter egy hivatalnoka és táviratot nyújt át Pasicsnak. Pacsis átfutja, elsápad, odanyujtja a kormány többi tagjainak, ezek is elolvassák, azután va­lamennyien együtt elhagyják az ülést. Kitudó­dott hamar, hogy bolgár támadásról szólt a távirat s ezt valamennyien a háború kitörésé­nek vették. Belgrádban mégis beszélnek még mindig a békéről is. Úgy mondják, a mai támadás sem volt olyan komoly jelentőségű, hogy „kö­vetkezményei“ lehetnének. És úgy mondják, a parlamenti pártok is azon vannak, hogy az el­lentéteket kiegyenlítsék és hogy Pasics a he­lyén maradjon. Ez pedig a békét jelenti vagy legalább nem feltétlenül a háborút. Mai híreink a következők: Támadnak a bolgárok Szófia, június 30. A bolgár főhadiszállás vasárnap este ar­ról értesült, hogy a szerbek erős gyalogságot és tüzérséget összpontosítanak előretolt állá­saikon Krivura vasútállomás közelében Köprük­ mellett. A Zletovo és Islib között álló szerb csa­patok vasárnap közelről tüzelést kezdtek a bolgár előőrsökre. A szerbek később gyalog­sági segítséget kaptak. A bolgár csapatok vi­szonozták a szerbek tüzelését, de a harc ered­ményéről még semmit sem lehet tudni. Lesvera északi oldalán harc volt vasár­nap a görög és a bolgár csapatok között. A harcban rendes tüzérség és gyalogság vett részt. Szaloniki, június 30. Ma reggel óta Gengheli közelében szerb és bolgár csapatok között harc van folyamatban. Ed­dig hír szerint négy ezred harcol. Gümendzsén túl

Next