Világ, 1914. február (5. évfolyam, 28-51. szám)

1914-02-01 / 28. szám

Vasárnap VILÄG 1914. február 1. 3 Törvény rendelettel f­aját tudósítónktól.) Sándor János bel­ügyminiszter ma a képviselőház elé terjesztette a választókerületek új beosztásáról szóló tör­vényjavaslatot. Három szakaszból áll mind­össze ez a javaslat, mely, mint a választójogról szóló törvényjavaslat következménye, kiszá­míthatatlan súlyú és jelentőségű a magyar po­litika további alakulására, a társadalmi és gazdasági erők kialakítására. Ma még nem le­het végleges véleményt mondani erről a javas­latról. Bizonyos az, hogy ez a javaslat méltó a választójogi törvényhez, méltó hozzá, mert ha lehet még reakciósabb, még rosszhiszeműbb, még kevésbbé őszinte. A magyar városok, a magyar polgárság megítélheti ebből a javaslat­ból, hogy mennyi megértésre, érdekeinek mennyi istápolására várhat ettől a kormánytól. A magyar polgárságnak meg kell látni abból, aminő elbánásban részesül Budapest, aminő elbánásban részesülnek a vidék kulturális és gazdasági gócpontjai, hogy itt tervszerűleg épí­tik a reakció várait, hogy itt minden csak azért történt, hogy az osztályuralom biztos körülbás­­tyázottságban élhessen. Ez a javaslat — ennyit már most megállapíthatunk — a polgárság és ipari munkásság ellen éleződik ki. Hangsúlyoz­zák, hogy a nemzetiségieket nem akarták vá­lasztási geometriával leszorítani a politikai ér­vényesülés teréről. Nem vizsgálhattuk meg eléggé: így van-e? Lehet. De hangsúlyozza ez a javaslat, hogy a városokat megfelelő súlyhoz akarja juttatni. Azt már konstatálhatjuk, hogy nem igaz. Ez a három szakaszból álló javaslat a III. Napóleon mintájára készült. Megállapítja az első szakasz, hány kerületet kap minden tör­vényhatóság, hány kerület alakul minden tör­vényhatósági joggal felruházott városból. Meg­állapítja a kerületek székhelyét is. A javaslat második szakasza a belügyminiszter jogköréb­e utalja a választókerületek beosztásának részle­teit. Kötelezi ugyan a belügyminisztert, hogy az új beosztásról a Háznak tegyen jelentést, de a mai parlamenti viszonyok közt ez nem ga­rancia. Nem garancia, mert kiszolgáltatja ezt végtelenül jelentős, társadalmi politikai viszo­nyaink további alakulását megszabó kérdést a pártérdeknek, az önkénynek. Ez a kormány, amely olyan szenvedélyes harcokat idézett fel, az a párt, amely erkölcsi alap híján olyan va­dul erőszakos küzdelmet vív létéért, nem igé­nyelhet diszkrécionárius jogot ilyen nagy kérdésben. Mélységes aggódással nézünk a javaslat parlamenti elintézése elé. Mély­séges aggódással, mert a belügyminisz­teri önkény megsemmisítheti gróf Tisza silány jogkiterjesztését is, mélységes aggódással, mert ez a párt eddig is monopóliumának tekintette­­ az országot s a választókerületek beosztásával bizonyára megkísérli a jövőben is azzá tenni. Mélységes aggódással, mert ennek a törvénynek születéséhez felderü­tetlen titok tapad, mert ez a törvény törvényellenes. A törvénytelen törvényjavaslat a jövőben 435 kerület küld képviselőt a magyar parlamentbe. Huszonkettővel sza­porodik tehát a képviselők száma, de mivel az 1868 : XLIV. t.-c. értelmében kettővel sza­porítani kell a horvát képviselők számát is, összesen négyszázhetvenhét képviselő lesz a magyar országgyűlés képviselőházában. Ezt állapítja meg a javaslat első szakasza, mely a továbbiakban felsorolja a kerületek szá­mát és székhelyét. Azt, hogy az egyes választókerületek mely községekből (városokból) vagy város- , részekből (utcákból, terekből) állanak, a bel-­­ ügyminiszter rendeletileg állapítja meg —­­ igy. intézkedik a második szakasz. - 'f "»■ A törvényjavaslatnak ez az intézkedése ellenkezik egy már meglevő törvénynyel, el­lenkezik az 1913 : XIV. t.-c rendelkezéseivel. Az 1913 : XIV. t.-c — a választójogról szóló törvény — 21. §-a ugyanis a következő­ket mondja ki: 21. §. A választókerületek és székhelyük megállapításáról külön törvény rendelkezik. Ennek a szakasznak indokolásában a következő foglaltatik: Viszonyaink­­között csak azon két módozat között lehet választani, hogy vagy a kerületi beosztás részletes megállapítását is maga a tör­vényhozás végezze, vagy a törvény csak a kerü­letek számát, ezeknek a törvényhatóságok sze­rint való megosztását és a beosztás irányelveit állapítsa meg, a részletes beosztást pedig az Országgyűlésnek való bejelentés kötelezettsége mellett a minisztériumra bízza. A javaslat 21. §-a az első módozat alapjára helyezkedik. Ez szó szerint való idézet s nagyon világos beszéd. Az első módozat az, hogy „a kerületi beosztás részletes megállapítását is maga a törvényhozás végezze“. Ha a kormány most eltér ettől, úgy a törvény ellen jár e.­ Mi úgy tudjuk, hogy a kormány tudatosan tért el a törvény intencióitól. Tudatosan tért el, mert a munkapártban annyi egyéni érdek, annyi kívánság ütközött össze, hogy az érdekeknek ezt a szétbogozhatatlan gordiusi csomóját csak rendeleti úton lehetett kettévágni. Ez a törvénysértés magyarázata. De a pártfegyelem fenntartása nem lehet ok arra, hogy a tör­vényhatóságok autonóm jogát elkobozva — mert 1848-ban és 1876-ban is mindig a tör­vényhatóságok állapították meg a kerületeket — ezt a jogot a parlament helyett a kormány magának szerezze meg. Ez a javaslat egyik legsúlyosabb pontja. De sérelmes ez a javas­lat nemcsak azért, mert összeütközik egy olyan törvénynyel, amit ők hoztak, hanem azért is, mert összeütközik azokkal az alap­elvekkel, melyeket a kormány megállapított. A beosztás alapelvei A törvényjavaslat indokolása kifejti rész­letesen azokat az alapelveket, melyekre a ja­vaslat felépült. A legelső kérdés az volt, hogy az ország hány kerületre osztassák. E tekin­tetben csak gyakorlati szempontok voltak irányadók s a gyakorlati megfontolások alapján 455 kerületet statuál a javaslat, vagyis huszonkettővel többet, mint amennyi­­eddig volt. A választókerületek beosztását nem akarták felhasználni a nemzetiségi poli­tika céljaira. Bármennyire természetes volna egy nemzeti álla­mban, — mondja az indokolás, — hogy a választókerületek beosztása az államfentartó elem érdekeinek különösebb figyelembevételével történ­jék, ebben az irányban nemcsak semmi egyol­dalú kedvezésre nem törekedett a miniszter, hanem ellenkezőleg, teljes elfogulatlansággal mérlegelte a tárgyi szempontokat, függetlenül attól, hogy a magyar-, vagy nem magyar-ajkú népességről van-e szó. Meggyőződése a miniszternek különben, hogy a magyarság szupremáciája nem szorul arra, hogy mesterséges eszközökkel tartassék fenn. A kerüle­tek részrehajló beosztása csak növelné a szándé­kosan hátté­rbeszorított nemzetiségek elkeseredését, sőt ellenállóképességét is. Ez az év gazdasági és kulturmunkája a magyarságnak úgyis legtöbb he­lyütt elsőséget biztosít; történelmünk folyamán sohasem maga a nyers számbeli túlsúly volt az, amelyik a magyarságot vezető szerephez juttatta, hanem a magyar értelmiségnek, — amely nemcsak a magyarságból, hanem az ittlakó nemzetiségek szinejavából is alakult, — politikai képességei és tapintata­s vezetésre hivatot szellemi elsőbbsége. Ahol az elsőbbségnek ez a tárgyi alapja hiányzik, ott a választókerületek tendenciózus megalkotásá­val sem tudnék azt biztosítani. Arra törekedett a miniszter mindenütt, hogy m­i minden nemzetiségnek a tárgyilagos igazság egyenlő mértéke szerint jusson a politikai jogokban való részesedés. ) Igyekeztek eltüntetni állítólag, az egyen­lőtlenségeket is. A történelmi hagyományokat vették figyelembe, amikor lehetőleg ragasz­kodtak a régi beosztáshoz, ügyeltek például arra, hogy a rendi hagyományoknak meg­­felelőleg, minden vármegyének legalább két képviselője legyen. Mivel az új választójogi törvény szerint 1.838.378 szavazó lesz, mivel 435 kerületet statuál ez a javaslat, egy kerületre átlagosan 4226 válasz­tó jut. Ezt azonban a gyakorlatban nem vitték keresztül, mert az indokolás szerint nem le­hetett bizonyos egyenlőtlenségeket elke­rülni. Az egyes kerületek megállapításánál a következők voltak irányadók: 1. a népesség száma, 2. a kulturális fejlettség, 3. a fizetett egyenes adók összege, 4. a választói jogosultak száma. Ezek szerint a szempontok szerint álla­pították meg a kerületeket, úgy kevervén­ ezeket a szempontokat, ahogyan éppen ké­nyelmes volt. Hogy mennyire igazságos e tekintetben a beosztás, az lejobban kitet­szik talán Budapest és Szolnokdoboka ösz­­szehasonlításából. Szolnokdobokában ugyanis 1988 vá­lasztó küld egy képviselőt, Budapesten 5882. Szolnokdobokában az Írni, olvasni tudók aránya szerint százalék­ arányban 2.50 or­szággyűlési képviselő jutna, holott a való­ságban öt van. Budapestre e szerint a kulcs szerint 30.28 képviselő jutna, holott valójában csak huszonkettő jut. Szolnokdobo­­kának a fizetett egyenes adók szerint járna 2:57 arányú képviselő s épp kétszer annyi van. Budapestnek e szerint a kulcs szerint járna 73.55 képviselő, valójában pedig a harmada van. Szolnokdoboka a választók száma sze­rint csak két képviselőt küldhetne. Küld ötöt. Budapest e szerint küldhetne harminc­egyet. Küld huszonkettőt. Ez az egyetlen példa, melyet még sokkal lehetne szaporítani, ékes bizonysága annak, mennyire komolyan vették a jó urak a saját szempontjaikat. A pártérdek volt itt az irányadó akkor, mikor a kerületeket megállapították, mikor szaporítottak helyenként kerületeket s amikor megszüntettek kerületeket. Megszüntetett kerületei* Abaujtoma vármegye hét választókerü­letéből öt lett. Alsófehér vármegye hét kerületét négyre csökkentették. Csongrád vármegyének négy kerülete volt. Jövőre három lesz. Győr megye három kerülete kettőre olvadt. Háromszék megye hét kerületét a jövőben öt reprezentálja. Heves megye hét kerület helyett hatot kap. Hunyadmegye hat kerületből ötre olvad. Marostorda megye öt képviselő helyett né­gyet küld. Nyitra megyében tizenegy kerület helyett tíz lesz. Szeben megyében jelenleg hat a választó­kerületek száma. A jövőben öt lesz. Szilágy megye öt helyett csak négy képvi­selőt választ. Szolnokdobokamegye hét helyett csak öt követet küld. Tordaaranyos megyében négyről háromra csökken a kerületek száma. Trencsén megye eddig nyolc képviselőt küldött. Ezután csak hetet. Ung megye négy kerülete háromra olvadt. Megszüntettek tehát huszonegy­ kerületet. Ebből hét erdélyi vármegyére tizenegy kerület jut. Erdélyt eddig hetvennégy képviselő repre­zentálta a parlamentben. A jövőben csak hat­vanöt képviselője lesz a tizenkét erdélyi vár­megyének. Ez különösen az erdélyi kisebb vá­rosok rovására megy, amelyeket teljesen majo­rnál a vidék. A javaslat indokolása részletesen foglalkozik ezzel a ténynyel s azt hangsúlyozza.

Next