Világ, 1915. október (6. évfolyam, 273-303. szám)
1915-10-01 / 273. szám
Péntei német nagykövetnek előtte tett fontos kijelentéseit. E vád alapján most a nacionalista, olasz lapok a leghevesebb támadásokat intézik a giolittisták ellen. Bécsből jelentik (szept. 30.): A cs., és kir. külügyminisztérium a szövetséges és semleges hatalmak diplomáciai képviselőihez a következő szóbeli jegyzéket intézte: „ Bécs 1915. szept. 24. Folyó évi július 18-án egy osztrák-magyar tengeralattjáró hajó a Giuseppe Garibaldi olasz cirkálót megtorpedózta és elsülyesztette. Mint a cs. és kir. 5-ik hadosztályparancsnokság jelentéséből kiderül, azon olasz torpedójárművek közül, amelyek a menekültek kimentése céljából közeledtek, néhányan kitűzték a genfi lobogót és megtámadták a tengeralattjárót, amikor ismét felbukkant. A cs. és kir. kormány erélyesen tiltakozik az olasz tengerészet ezen eljárása ellen, amely nyilvánvaló megsértése az1907. évi X. hágai egyezmény alapvető rendelkezéseinek. A nagykövetség (követség) kéretik, hogy a fentieket kormánya tudomására hozni szíveskedjék. Szakkörökben nem tartják kizártnak, hogy a Benedetto Brin katasztrófáját osztrákmagyar tengeralattjáró okoza, amely a kikötőt a tengerrel összekötő fjordon át a kikötőbe hatolt és a védőhálóval nem rendelkező páncéloshajót megtorpedózta. A Benedetto Brin páncéloshajó felrobbanásának okainak kikutatására kiküldött bizottság tegnap Brindisiben megalakult. A bizottság megállapította, hogy a katasztrófát sem akna, sem torpedó, sem rövidzárlat nem okozta. Az okok felderítése, mint mondják, nagyon hosszadalmas és talán kilátástalan volna, mivel a levegőbe repült muníciókamrából csak néhány darabocska maradt meg. Az Idea Nazionale azt állítja, hogy a katasztrófát egy kém merénylete okozta. A német-francia háborúban egy Katona napi költségre 7 Koronát tett ki, ma vegyült 10 Koronára. A hadbanlévők összes száma — nem magas becslés — 10 millió, a Katonák Költségre naponként 300 millió Korona, a háborít egy éve alatt így tisztán a hadviselési költség 73 milliárd. Neves megemlékezni erről a három kötetről, már csak azért is, mert mindháromnak az érdekessége messze kinyúlik a német határokon és ugyanolyan érdekes a magyar, mint a német közönség számára is. A regény, amelyet Fischerék vagy három héttel ezelőtt adtak ki, Robert Michel munkája, a címe: Die Häuser an den Dzamija. Ez a Michel osztrák ember, akinek már vagy négy regénye jelent meg, de egyik se keltett különösebb feltűnést és mind elveszett a német regénytermelés roppant tömegében. Most azonban valami különösen szerencsés kézzel olyan témához nyúlt hozzá, amelyben ráakadt önmagára, amely egészen közel áll hozzá és amely „an und für sich“ is megragadja az embert, ha nem is éppen magának a témának az erejében, de a miliő érdekességével, különösségével, minden európai volta dacára is szinte izgató keletiességével. Ez a miliő — és éppen ez az, ami bennünketés különösképpen érdekel — Bosznia. Itt van a szomszédságunkban, harminc esztendő óta ülünk benne, mint urak, véreztünk érette és talán most is épp miatta vérzünk, — de ugyan ki ismeri ezt az exotikus darab Európát, ugyan ki nézett közülünk a mélyére, ugyan melyikünk előtt nyílt meg a hegyek lelke és emberei ugyan ki előtt nyilatkoztak meg? Olyan ez az ország, mint azok a kis budai paloták, melyeknek a vaspántos kapui mindig zárva vannak a szomszédok előtt. Bosznia, i.— furcsa és exotikus, izgató és halott föld, mintha egy modern Livingstonet várna, aki felfedezi. Michel, aki katonatiszt volt, esztendőkig élt ebben a miliőben és nem a nyugati barbár ostoba fölényével és értetlenségével. Kinyitotta a lelkét Bosznia előtt, a Dzamija melletti keleti házak megnyíltak előtte és ódon patinájukat, friss színeiket fel tudtakenni a palettájára Michel. Az alakjai erősek és a civilizációtól meg nem örlöttek, élnek és gyűlölnek és szeretnek, mint az az öreg török paraszt, aki a lánya megszöktetőjét keresi halálra, a lánya, aki régi keleti mesék forróságával szeret, vagy a sorsban megnyugvók, mint az öreg hodzsa, aki türelmesebb, mint egy keresztény vértanú és melegebb szivü, mint az üdv hadseregének valamennyi könyörületes ladyje. Ez a könyv, mintha a boszniai néplélek Baedekerének készült volna: világos és egyszerű, színes és érdekes, amellett költői erejű és lendületes, svungos írás, amelynek a sikerét megérti és méltányolja az ember. A másik kötet, amely a „Sammlung von Schriften zur Zeitgeschichte“ , utolsó köteteként jelent meg, Karl Leuthner politikai tanulmánya (Russischer Volksimperialismus). A szerző — kétségkívül igen alapos ismerője az orosz viszonyoknak — azokat a rugókat kutatja, amelyek az orosz nép imperializmusát mozgatják. Mindenekelőtt kimutatja, hogy az orosz imperializmus nem politikai ideológia többé, hanemi a nép vérévé vált politikai gondolat, amelyet a vallás csuhája alatt csempésztek be az orosz népbe a moszkovitizmus fanatikusai. Ez a gondolat a nacionalistáktól indul ki és Kalkom tanítványainak teoretizálásától szédületes gyorsasággal teszi meg az utat a „Nowoje Vremja“ redakciójáig, onnan mind jobban csúszik lefelé, amig végül a parasztság roppant tömegét megfogja és ekkor a végtelen Oroszország imperialisztikus gondolatának a hordozója immár maga az orosz nép. Leuthner igen kitűnő ismerője az orosz viszonyoknak és a könyvét különösen az osztrák politikusok egynémely árnyalatának ajánlanám szíves figyelmébe, azoknak, akik a szláv kérdés eddigi kezelésében nem a legszerencsésebben működtek közre. A harmadik új német könyv, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni, dr. Eduard David szocialista képviselő munkája. A címe: Die Socialdemokratie im Weltkriege és különösen érdekelni fogja azokat, akik az Internacionale magatartását tisztán akarják látni a háború alatt. Nem, mintha David úr könyve objektív, hideg és nyugodt megállapítások könyve volna; ellenkezőleg: szinte a vitairat impresszióját teszi az emberre. A könyv voltaképpen a német szocialisták opportunista frakciójának apológiája akar lenni, így a polgári pártokkal, mint a szociáldemokraták radikálisaival szemben. Ami a párt reichstagbeli magatartását illeti, Dávidnak az az álláspontja, hogy ezt a magatartást a nép és a szociáldemokrácia széles rétegei igazolták és helyeselték. Ami a könyvnek ama fejezeteit illeti, amelyben az ellen védekezik Dávid, hogy a párt megtagadta egész múltját, az augusztus 4-iki állásfoglalásával, — ezek már kevésbbé szerencsés kézzel megirt részletei David munkájának. „Niemals haben wir die Notwendigkeit einer starken Wemecht verkennt“, — írja David, ami viszont nem egészen helyes és amire éppen nem volna nehéz rácáfolni. Érdekesebbek a David-féle írás ama részletei, amelyekben a nemzetközi szociáldemokrácia hirtelen átalakulását próbálja magyarázni. Itt azonban úgy látszik, nem egészen őszinte. Egyáltalában, öt évvel a háború után bizonyára másképpen írta volna meg David ezt a könyvet, amely azonban még így is érdekes, mint a szociáldemokrácia kortörténeti dokumentuma, Déri Imre: VILÁG 1915. október 1. Végig a harctereken A mai német jelentés pontosan végigkíséri a nyugati fronton folyó hatalmas, véres és elkeseredett ütközetek szakaszain történteken. Általános megállapítással kezdi: csak a Champagneban, vagyis Reims és az Argonneok közt folytatták tegnap a franciák áttörési kísérleteiket; ez azt jelenti, hogy harcok a támadás más szakaszain is voltak, de ezek nem mehetnek áttörési kísérletszámba. A nagy offenzíva, amint tudjuk, a front két szakaszán kezdődött: az Ypern—Arras és a Reims—Argonneok közt. Tegnap már csak az utóbbin voltak frontáttörési kísérletek, vagyis az előbbi szakaszon az ellenség erőállapota nem volt ilyen arányú harcra alkalmas. Ez persze nem jelenti azt, hogy tartalékaikat magához vonva, nem kezd újra áttörési kísérleteket. Az Ypern—Arras-szakaszon az események súlya a Loos körüli harcokon nyugszik. Két Loos van, az egyik közvetlenül Lille előtt, a másik Arras és Bethun közt. Valószínű az a feltevés, hogy az utóbbiról van szó. Loosnál, ahol a németek az offenzíva első napján második vonalukra voltak kénytelenek vonulni, a helyzet lassan állandóan javul. A második napon a francia offenzivát itt megállították; a harmadik napon a németek tért nyertek elvesztett állásaik felé. Azóta itt a helyzet nem változott a németek hátrányára; a mai hivatalos jelentés azt közli, hogy az ellentámadások lassan előrehaladnak, vagyis a németek lassan előrehaladnak első állásaik felé. Ezen a frontrészen még Soucheztől délkeletre támadtak a franciák és ott két kisebb szakaszon sikerült a német állásokba jutni. Ott még folyik a harc, hogy a franciákat kiűzzék. Lillétől északra a Mesnil—spern országúton a németek felrobbantottak egy hadállást, melyet két angol század tartott megszállva. Az offenzíva másik szakaszán rendkívül elkeseredettek voltak a harcok. Elrészletezve a küzdelmeiét, az eredmény a franciák számára annyi, hogy a Massigesnél húzódó magaslatok egyikét, melyekért a franciák tegnapelőtt hiába áldozták igen sok emberüket, a németek a franciáknak engedték át. A franciáknak volt ugyan egy pillanatnyi sikerük ,St. Marie-a-Pytől délre, de ezt nagyon drágán fizették meg. Itt egy francia brigád áttörte a németek első vonalát és az első vonal tartalékának állásáig hatolt, ott azonban a német tartalék ezt a brigádot ellentámadásban, részben elfogta, részben megsemmisítette. Minthogy a jelentés szerint a brigádból 800 embert fogtak el, a többi megsemmisült, a franciák halottat ezernél többre lehet tenni. Az Argonneoktól nyugatra a st. menetouldi Samme Pie Sanani közt az összes francia támadásokat visszaverték a németek. Ezen támadások néhol a legelszántabb közelharcig vezettek, melyben a franciák igen súlyos veszteségeket szenvedtek. Massigestől északnyugatra egy francia támadás összeomlott. Végső eredményében kétségtelenül áldozatok árán a helyzet Loosnál javult, a Champagneban nem rosszabbodott a németek számára. Itt egy francia brigád pusztulását kell az ellenségnek veszteségei listájára írni. Ezen kívül is véres veszteségeik voltak a franciáknak. Eichhorn hadseregének frontjáról nagy győzelmet jelentenek. Ezt a győzelmet a front azon részén aratták a német csapatok, ahol a küzdelem a legelkeseredettebb és a kívánt célra a legfontosabb volt. A cél az volt, hogy az orosz vilnai seregnek a Vilejka—Smorgon —Visniev szögletben álló csapatai kiszoríttassanak délkeletre. Az oroszok, akik a vilna— vilejkai bekerítés után itt előnyöket vívtak ki, a helyzetet kihasználva, makacsan tartották magukat a visszanyomott német front hallásában. Azóta itt elkeseredett harcok folytak; a német főhadiszállás többször jelentette, hogy a támadások előrehaladnak. Azóta sikerült Eichhorn csapatainak Smorgantól délre Visnier és Krieve közt a frontot áttörni, ahogyan akkor megjegyeztük, ez az áttörés siettetni fogja Smorgon és Vilejka közt a helyzet tisztázását. Mikor tegnap a főhadiszállás azt jelentette, hogy az áttörés után a német csapatok győzelmesen haladnak előre.