Világ, 1917. július (8. évfolyam, 165-190. szám)
1917-07-01 / 165. szám
Vasárnap i pártalakulás Esztendők óta hirdetjük ezekről a hasa- Lokixit, hogy a mai parlament halott és a parlament mostani pártalakulásai elavult, ittfelejtett maradványai elmúlt időknek. A mai pártkeretek, programirtok ortodox közjogi tételeken épültek fel és a negyvennyolc és hatvanhét elvei és tételei nem adnak irányt a ma nagy szociális, gazdasági, külpolitikai és nemzetiségi problémáinak megoldásához. A közjogi ortodoxia, amely a névleges pártprogrammokon eluralkodik, nem ad szempontokat és útmutatást az új Magyarország legizzóbb kérdéseinek megválaszolására. Elvben és elméletben elképzelhető, hogy a birtokpolitika kérdésében egyetértsen munkapárti és Apponyipárti, elvben, elméletben és egy kissé gyakorlatban is elképzelhető, hogy a nemzetiségi kérdés kezelése tekintetében alkotmánypárt, néppárt és munkapárt találkozzék, elvben és elméletben elképzelhető, hogy szociálpolitikai kérdésekben egy mesgyén haladjon munkapárt és alkotmánypárt. Elvben, elméletben és gyakorlatban is elképzelhető, hogy a külpolitika, a béke, az annexió, a hadikárpótlás és leszerelés kérdéseiben egy táborban álljanak Apponyi, Andrássy, Tisza és Zichy követői. A közjogi programmok olyan edények, amelyekbe nem lehet már beletölteni a magyar közélet áramlásainak nemes borát. Patinás, nagymúltú, gyönyörű veretű aranyedények, de a plebejus-agyag tisztábban tartja meg a meggyőződések, világnézetek zamatét,szét, mint a legtisztább öntvényű sárarany. Ezért hallgattuk igaz gyönyörűséggel, mikor gróf Károlyi Mihály újévi beszédeiben ifjúi, lelkes lendülettel hirdette, hogy a függetlenségi párt programmját meg kell tölteni szociális tartalommal. A politika, a közélet tartalma szociális, gazdasági, külpolitikai és a közjogi programmok nem válaszolnak erre. Ezért látjuk igaz gyönyörűséggel, hogy már a mai parlamentben kezd kialakulni a jövő, az igazi parlament képe. A jövő alakulásának egyik eleme már kikristályosodásban van. Gróf Tisza István vezetése alatt tömörül a reakció pártja, amely Nagy Sándoron, Pál Alfréden át Zselénszki Róbertig a maradiság, a reakció minden hitvallóját egyesíti. A másik tábor, a bátor haladás, az igazi demokrácia, a gyökeres reformok tábora, devolna újra meg újra hozzájutni, ha Tisza István újra meg újra nem akadályozza, fel nem borítja, közibe nem csördít, erővel forradalmat nem csal ki és nem piszkál ki körüle, hogy ő aztán a legvadabb, legdurvább, legterméketlenebb, leghosszabb, legrosszabb és legkerülőbb után erőszakolja ki. Hogy az ugrai levél tudatos volt? Ó, nagyon is az volt. Ez kellett ahhoz, nem hogy a haza megmentessék, hanem hogy Tisza István legyen az, aki megmenti. Én, isten látja lelkem, sohasem tartottam s most visszanézően sem tartok sokat a mi volt ellenzékeinkről. De, teremtő isten: mi lett volna ez ország élete s törvénykönyvének tartalma, ha egyáltalában nem lett volna ellenzék s harminc esztendő óta, amióta Tusza István gróf magát küldetéses embernek s magyarok tanítójának érzi, csakis az és annyi történt volna, amit ő gondolt először s ő ítélt szükségesnek? Egyszer már rámutattam, hogy a gondolatok közt, melyeket az utóbbi emberöltő az egyházpolitika óta felvetett s melyek most a politikán uralkodnak, egy sincs, mely a hivatásos parlamentáriusok, a recipiált politikusok elméjéből szakadt volna ki s munkáéból terjedt volna el. S ha már egész politikaiHágunk nagyjában ilyen: ez általános sivárság közepett mi volt a legeslegsivárabb? .. . Ha Tisza István szerint ment volna, az ország egész élete és politikája abban merült volna ki, hogy mit nem szabad, mit nem lehet, mit nem kell. S ez az ország régen egy temető volna, melynek kapujára az volna írva: Nem támadunk fel! Kár száját kinyitnia a munkapártnak. Mert minden szava — s ha tartalmas, ha pláne igaz, annál inkább — vád gyanánt esik rá vissza, amért tűrte, hogy a száján ütjénélséges erőforrásokkal rendelkezik az országban, de szervezett parlamenti képviselete ennek a tábornak még nincsen. A régi, közjogi programotokban nem tudnának elhelyezkedni azok a meggyőződések, amelyek évtizedek óta egyre hatalmasabb és hódítóbb erővel nyerik meg a lelkeket és a háború három esztendejének megrázó tanulságai, telkekbe markoló halásai, szenvedései után a futótűz gyorsaságával és leküzdhetetlenségével állították maguk mellé az ország és a lövészárkok közvéleményének túlnyomó részét. A régi parlament nem képviseli az országot és a régi pártokban nem tudnának elhelyezkedni azok a tömegek, azok a meggyőződések és törekvések, amelyek a tömegekben élnek. Gróf Andrássy Gyula, aki divinációs erővel érzi meg, ami a tömegek lelkében történt és történik, pontos és határozott képet rajzol erről a tényről. Ez a nagyszabású államférfin, aki éppen a nagy nemzeti érdekeket védelmezve, teljes és tiszteletreméltó határozottsággal állott a demokratikus reformok mellé, mai cikket írt a Magyar Hírlapba, amelyben egy új „nemzeti demokrata“ pártalakulást sürget. Ez az újságcikk kétségkívül az utolsó hetek legjelentősebb politikai megnyilatkozása és minden figyelemre méltók megállapításai. Gróf Andrássy, aki nemcsak a magyar politikában kivételes jelenség, de olyan államférfimérték, amely európai viszonylatban is nagyjelentőségű, természetesnek tartja, hogy nálunk „már ma megújulnak vagy megindulnak különböző érdekeknek erősebb külön szervezkedései.“ Nagy szerencsétlenségnek tartanáazonban, ha „ez a természetes ösztön és igyekvés teljes erőt venne a magyar politikai életen“, mert ez „az egész állami egységet alapjaiban fenyegető kinövésekhez vezethetne“. Andrássy úgy látja, hogy ma még „el lehetne érni egyfelől az érdekek szervezkedését, másfelől a pártalakulásokat“ és ezt a célt oly módon véli elérhetőnek, „hogy„ az új kormányt támogató pártokból alakuljon egy nagy demokratikus reformert, mely számol azzal a világtörténelmi szükséggel, hogy az egész belpolitikának át kell alakulnia a világháború tanulságai szerint s új modern szociálpolitikának kell érvényesülnie a kormányzat, a törvényhozás minden ágában, mely abból a nagy tényből indul ki, hogy a milliók által megvédett állam csak a milliók érdekében s a milliók befolyása mellett élhet tovább s felelhet meg hivatásának. Ez újonnan alakuló egységes nagy kormányzati pártnak a nemzeti fejlődés hű szolgálata mellett a modern társadalmi igények egyenletes, elfogulatlan, igazságos mértékkel mérő kielégítését kell célul tűznie“. Ezekben látja gróf Andrássy a mai parlamenti pártok reformjának útját, ezekben keresi az egység és egyesülés alapjait és az az óhajtása, hogy azok a mai parlamentben létező politikai pártok, melyek a múlt kormányt együtt buktatták meg és a mait együtt támogatják, melyeknek közös választójogi programja juk van: „közeledjenek egymáshoz mind vagy nagy részükben egyébként is s törekedjenek egy közös munkaprogrammban megállapodni“. Andrássy, aki a mai parlamentnek és mai pártjainak legalaposabb ismerője, szükséges- nek tartja tehát a létező pártkeretek ledöntését és a létező — hogy úgy mondjuk — történelmi pártok egyesítését. Amidőn ennek a szükségét megállapítja és hangsúlyozza, rámutat arra is, hogy vannak meggyőződések, törekvések, melyeket ezek a történelmi pártok nem szívhatnak fel, vannak tömegek, amelyek abba az új alakulásba, melyet ő tervez, nem olvadhatnak be, amelyek esetleg bizalommal támogathatják azt a munkaprogrammot, amelyben a létező pártok megegyeznek, de fenntartják külön törekvéseiket is. Mind a két megállapítása helyes, igaaz és helytálló. A létező parlamenti pártok reformra szorulnak és valóban kívánatos lenne, ha megszabadítanák magukat azoktól a közjogi béklyóktól, amelyek mozgásukat akadályozzák. Rokonszenvel fogadná az ország, ha az elavult programmok helyett egy frissebb, bátrabb, demokratikusabb politikára szövetkeznnének. örömmel látná, ha olyan új programotra esküdnének fel, amelyben a demokrácia nemcsak jelszó, de élő, pontosan körülírt és maghatározott valóság. Kívánatos lenne, ha a szociális reformok terén izmos, népies munkaprogrammot vállalnának. A nemzetiségi kérdés megoldása a magyar jövő kategorikus parancsa és kívánatos lenne, ha az új alakulás, amelyet Andrássy tervez, világos, határozott irányt jelölne meg ezen a téren. A béke, a jövendő külpolitikája, a fegyverkezés kérdése sorsdöntő problémája minden ország életének és nyílt, őszinte programmvallást kíván az ország ezekben a kérdésekben. A birtokpolitika eddig mint homályos, formulás ígéret jelentkezett a kormány és a pártok nyilatkozataiban. Kívánatos lenne, ha ezt a — magyar szempontból és a népies politika szempontjából halálosan fontos — kérdést pontosabban körvonalazva állítanák az ország elé. A létező parlamenti pártokból való újra kialakulásnak a programmal tárgyi garanciát kell adni arra, hogy valóban és tartalmasan népies és reformra törekvő alakulás lesz. Bizonyára ilyennek tervezi gróf Andrássy is a közös Iunkaprogramifsát és bizonyára egyetért velünk annak kívánásában, hogy az új alakulás élén kétségtelenül és kifejezetten demokratikus és reformer törekvésű férfiak állhatnak. De bizonyára egyetért velünk Andrássy gróf abban is, hogy az országnak igen jelentékeny tömegei, a közvéleménynek erős áramlásai, nem találhatnak helyet és elhelyezkedést a mai parlamenti pártok átszervezett alakulatában sem. Hisz éppen az volt a mai parlamentnek legégbekiáltóbb nyomorúsága, hogy nagy és erős népies törekvések, döntő jelentőségű tömegmeggyőződések nem jelenhettek meg benne szervezett pártok gyanánt és áldott véletlen, hogy egy bátor és nagyszerű egyéniség egyedül vagy csak egy maroknyi követővel hirdetője és lelkiismereteket felébresztő tolmácsa lehetett ezeknek a tömegvágyaknak. Az új parlamentben ezeknek a meggyőződéseknek, ennek a programoinak is szervezett pártként kell megjelenniük. Meg kell szervezni azokat a tömegeket, amelyekről Andrássy egy emelkedett bölcsesség magaslatáról állapítja meg, hogy az eddig létezett pártok nem szívhatják fel őket. Ezek a tömegek bizalommal támogathatják a történelmi pártok szövetségét abban a munkaprogrammban, amely esetleg bizonyos pontokban kielégíti őket De ezek a törekvések igyekezni fognak megnyerni minél nagyobb tömegeket a maguk messzebbmenő céljainak, igyekezni fognak meggyőzni az országot céljaik helyességéről és a reakció leküzdésében elől akarnak járni. A pártok reformra szorulnak. A parlament történelmi pártjainak át kell alakulniuk. És az új parlamentbe szervezett pártként kell bevonulni azoknak a tömegeknek is, amelyek az eddigi pártokban nem találtak helyet. És amikor ezt mondjuk, nemcsak a szervezett ipari munkásság tömegére gondolunk, hanem a polgárság, az értelmiség, a paraszt-ság azon százezreire is, amelyek nem találnák helyüket a történelmi pártokban. Ez az új alakulás is létszükséglete az új parlamentnek. VILÁG 1917. just 2 3 Budapest, június 30. Szociáll iskolapolitikát! Kétségtelen, hogy a tanügyi reformokra az országnak szüksége van, érdeklődéssel kell tehát várnunk, minő hatással lesz a kormányváltozás a már részben megkezdett reformokra. Az eddig rendeletileg életbe léptetett felsőbb leányoktatásra vonatkozó reformokat tudvalevőleg sem a társadalom, sem a pedagógusok nem fogadták osztatlan örömmel. Újból kisért a túlterhelés, ellenben nem szüntették meg a zsúfolt osztályokat, nincs megoldva a polgári iskolai reform, a vizsgálatok eltörlésének, az egységes középiskolának kérdése. A jövőtől kell várnunk az iskolának az élettel való szorosabb kapcsolatát, a gazdasági, kereskedelmi, ipari ismereteknek a középiskolai oktatás keretébe való bevonását. Várjuk a latul nyelv túltengésének megszüntetését a gimnaziuusban.