Világ, 1917. július (8. évfolyam, 165-190. szám)

1917-07-01 / 165. szám

Vasárnap­ ­i pártalakulás Esztendők óta hirdetjük ezekről a hasa- Lokixit, hogy a mai parlament halott és a parlament mostani pártalakulásai elavult, itt­­felejtett maradványai elmúlt időknek. A mai párt­ker­etek, program­irtok ortodox közjogi té­­teleken épültek fel és a negyvennyolc és hat­vanhét elvei és tételei nem adnak irányt a ma nagy szociális, gazdasági, külpolitikai és nem­zetiségi problémáinak megoldásához. A köz­jogi ortodoxia, amely a névleges pártprogram­­m­okon eluralkodik, nem ad szempontokat és útmutatást az új Magyarország legizzóbb kér­déseinek megválaszolására. Elvben és elmélet­ben elképzelhető, hogy a birtokpolitika kérdé­sében egyetértsen munkapárti és Apponyi­­párti, elvben, elméletben és egy kissé gyakor­latban is elképzelhető, hogy a nemzetiségi kérdés kezelése tekintetében alkot­mány­párt, néppárt és munkapárt találkozzék, elvben és elméletben elképzelhető, hogy szociálpolitikai kérdésekben egy mesgyén haladjon munka­párt és alkotmánypárt. Elvben, elméletben és gyakorlatban is elképzelhető, hogy a külpoli­tika, a béke, az annexió, a hadikárpótlás és leszerelés kérdéseiben egy táborban álljanak Apponyi, Andrássy, Tisza és Zichy követői. A közjogi programmok olyan edények, amelyek­be nem lehet már beletölteni a magyar köz­élet áramlásainak nemes borát. Patinás, nagy­­múltú, gyönyörű veretű aranyedények, de­ a plebejus-agyag tisztábban tartja meg a meg­győződések, világnézetek zamatét,­szét, mint a legtisztább öntvényű sárarany. Ezért hall­gattuk igaz gyönyörűséggel, mikor gróf Ká­rolyi Mihály újévi beszédeiben ifjúi, lelkes len­dülettel hirdette, hogy a függetlenségi párt programmját meg kell tölteni szociális tarta­lommal. A politika, a közélet tartalma szo­ciális, gazdasági, külpolitikai és a közjogi programmok nem válaszolnak erre. Ezért lát­juk igaz gyönyörűséggel, hogy már a mai par­lamentben kezd kialakulni a jövő, az igazi par­lament képe. A jövő alakulásának egyik eleme már kikristályosodásban van. Gróf Tisza Ist­ván vezetése alatt tömörül a reakció pártja, amely Nagy Sándoron, Pál Alfréden át Zse­­lénszki Róbertig a m­aradiság, a reakció min­den hitvallóját egy­esíti. A másik tábor, a bátor haladás, az igazi demokrácia, a gyökeres reformok tábora, de­volna újra meg újra hozzájutni, ha Tisza István újra meg újra nem akadályozza, fel nem borítja, közibe nem csördít, erővel for­radalmat nem csal ki és nem piszkál ki kö­rüle, hogy ő aztán a legvadabb, legdurvább, legterméketlenebb, leghosszabb, legrosszabb és legkerülőbb után erőszakolja ki. Hogy az ugrai levél tudatos volt? Ó, nagyon is az volt. Ez kellett ahhoz, nem hogy a haza megmen­tessék, hanem hogy Tisza István legyen az, aki megmenti. Én, isten látja lelkem, sohasem tartot­tam s most visszanézően sem tartok sokat a mi volt ellenzékeinkről. De, teremtő isten: mi lett volna ez ország élete s törvénykönyv­ének tartalma, ha egyáltalában nem lett volna el­lenzék s harminc esztendő óta, amióta Tusza István gróf magát küldetéses embernek s ma­gyarok tanítójának érzi, csakis az és annyi történt volna, amit ő gondolt először s ő ítélt szükségesnek? Egyszer már rámutattam, hogy a gondolatok közt, melyeket az utóbbi ember­öltő az egyh­ázpolitika óta felvetett s melyek most a politikán uralkodnak, egy sincs, mely a hivatásos parlamentáriusok, a recipiált poli­tikusok elméjéből szakadt volna ki s munká­éból terjedt volna el. S ha már egész politikai­­Hágunk nagyjában ilyen: ez általános sivár­ság közepett mi volt a legeslegsivárabb? .. . Ha Tisza István szerint ment volna, az ország egész élete és politikája abban merült volna ki, hogy mit nem szabad, mit nem lehet, mit nem kell. S ez az ország régen egy temető volna, melynek kapujára az volna írva: Nem támadunk fel! Kár száját kinyitnia a munkapártnak. Mert minden szava — s ha tartalmas, ha pláne igaz, annál inkább — vád gyanánt esik rá vissza, amért tűrte, hogy a száján ütjénél­­séges erőforrásokkal rendelkezik az országban, de szervezett parlamenti képviselete ennek a tábornak még nincsen. A régi, közjogi pro­gramotokban nem tudnának elhelyezkedni azok a meggyőződések, amelyek évtizedek óta egyre hatalmasabb és hódítóbb erővel nyerik meg a lelkeket és a há­ború három esztende­jének megrázó tanulságai, telkekbe markoló halásai, szenvedései után a futótűz gyorsasá­gával és lekü­zdhetetlenségével állították ma­guk mellé az ország és a lövészárkok közvé­leményének túlnyomó részét. A régi parlament nem képviseli az országot és a régi pártokban nem tudnának el­helyezkedni azok a tömegek, azok a meggyőződések és törekvések, ame­lyek a tömegekben élnek. Gróf Andrássy Gyula, a­ki divinációs erő­vel érzi meg, ami a tömegek lelkében történt és történik, pontos és határozott képet rajzol erről a tényről. Ez a nagyszabású államférfin, aki éppen a nagy nemzeti érdekeket védel­mezve, teljes és tiszteletreméltó határozottság­gal állott a demokratikus reformok mellé, ma­i cikket írt a Magyar Hírlap­ba, amelyben egy­­ új „nemzeti demokrata“ pártalakulást sürget. Ez az újságcikk kétségkívül az utolsó hetek­­ legjelentősebb politikai megnyilatkozása és­­ minden figyelemre méltók megállapításai. Gróf­­ Andrássy, aki nemcsak a magyar politikában­­ kivételes jelenség, de olyan államférfim­érték, amely európai viszonylatban is nagyjelentő­ségű, természetesnek tartja, hogy nálunk „már ma megújulnak vagy megindulnak különböző érdekeknek erősebb külön szervezkedései.“ Nagy szerencsétlenségnek tartaná­­azon­ban, ha „ez a természetes ösztön és igyekvés teljes erőt venne a magyar politikai életen“, mert ez „az egész állami egységet alapjaiban fenyegető kinövésekhez vezethetne“. Andrássy úgy látja, hogy­ ma még „el lehetne érni egy­felől az érdekek szervezkedését, másfelől a pártalakulásokat“ és ezt a célt oly módon véli elérhetőnek, „hogy„ az új kormányt támogató pártokból alakuljon egy nagy demokratikus reformert, mely számol azzal a világtörté­nelmi szükséggel, hogy az egész belpolitiká­nak át kell alakulnia a világháború tanulságai szerint s új modern szociálpolitikának kell ér­vényesülnie a kormányzat, a törvényhozás minden ágában, mely abból a nagy tényből indul ki, hogy a milliók által megvédett állam csak a milliók érdekében s a milliók befolyása mellett élhet tovább s felelhet meg hivatásá­nak. Ez újonnan alakuló egységes nagy kor­mányzati pártnak a nemzeti fejlődés hű szol­gálata mellett a modern társadalmi igények egyenletes, elfogulatlan, igazságos mértékkel mérő kielégítését kell célul tűznie“. Ezekben látja gróf Andrássy a mai par­lamenti pártok reformjának útját, ezekben ke­resi az egység és egyesülés alapjait és az az óhajtása, hogy azok a m­ai parlamentben lé­tező politikai pártok, melyek a múlt kormányt együtt buktatták meg és a mait együtt támo­gatják, melyeknek közös választójogi pro­gramja juk van: „közeledjenek egymáshoz mind vagy nagy részükben egyébként is s tö­rekedjenek egy közös munkaprogrammban megállapodni“. Andrássy, aki a mai parlamentnek és mai­­ pártjainak legalaposabb ismerője, s­zükséges-­­ nek tartja tehát a létező pártkeretek ledönté­sét és a létező — hogy úgy mondjuk — történelmi pártok egyesítését. Amidőn ennek a szükségét megállapítja és hangsúlyozza, rámu­tat arra is, hogy vannak meggyőződések, tö­rekvések, melyeket ezek a történelmi pártok nem szívhatnak fel, vannak tömegek, ame­lyek abba az új alakulásba, melyet ő ter­vez, nem olvadhatnak be, amelyek esetleg bi­zalommal támogathatják azt a munkapro­­grammot, amelyben a létező pártok meg­egyeznek, de fenntartják külön törekvéseiket is. Mind a két megállapítása helyes, igaaz és helytálló. A létező parlamenti pártok reformra szo­rulnak és valóban kívánatos lenne, ha meg­szabadítanák magukat azoktól a közjogi bék­lyóktól, amelyek mozgásukat akadályozzák.­­ Rokonszenvel fogadná az ország, ha az el­­­­avult programmok helyett egy frissebb, bát­­rabb, demokratikusabb politikára szövetkezn­­­nének. örömmel látná, ha olyan új pro­gramotra esküdnének fel, amelyben a demo­krácia nemcsak jelszó, de élő, pontosan kö­rülírt és maghatározott valóság. Kívánatos lenne, ha a szociális reformok terén izmos, népies munkaprogrammot vállalnának. A nem­zetiségi kérdés megoldása a magyar jövő kate­gorikus parancsa és kívánatos lenne, ha az új alakulás, amelyet Andrássy tervez, világos, ha­tározott irányt jelölne meg ezen a téren. A béke, a jövendő külpolitikája, a fegyverkezés kérdése sorsdöntő problémája minden ország életének és nyílt, őszinte programmvallást kí­ván az ország ezekben a kérdésekben. A bir­tokpolitika eddig mint homályos, formulás ígéret jelentkezett a kormány és a pártok nyi­latkozataiban. Kívánatos lenne, ha ezt a —­­ magyar szempontból és a népies politika szem­pontjából halálosan fontos — kérdést ponto­sabban körvonalazva állítanák az ország elé. A létező parlamenti pártokból való új­ra kiala­­kulásnak a programmal tárgyi garanciát kell­­ adni arra, hogy valóban és tartalmasan népies­­ és reformra törekvő alakulás lesz. Bizonyára ilyennek tervezi gróf Andrássy is a közös I­­unkaprogra­mifsát és bizonyára egyetért ve­­­­lünk annak kívánásában, hogy az új alakulás­­ élén kétségtelenül és kifejezetten demokratikus­­ és reformer törekvésű férfiak állhatnak. De bizonyára egyetért velünk Andrássy gróf abban is, hogy az országnak igen jelen­tékeny tömegei, a közvéleménynek erős­­ áramlásai, nem találhatnak helyet és elhe­­­­lyezkedést a mai parlamenti pártok átszerve­zett alakulatában sem. Hisz éppen az volt a mai parlamentnek legégbekiáltóbb nyomorú­sága, hogy nagy és erős népies törekvések, döntő jelentőségű tömegmeggyőződések nem jelenhettek meg benne szervezett pártok gya­nánt és áldott véletlen, hogy egy bátor és nagyszerű egyéniség egyedül vagy csak egy maroknyi követővel hirdetője és lelkiismere­­teket felébresztő tolmácsa lehetett ezeknek a tömegvágyaknak. Az új parlamentben ezek­nek a meggyőződéseknek, ennek a pro­gramoinak is szervezett pártként kell meg­jelenniük. Meg kell szervezni azokat a tömegeket, amelyekről Andrássy egy emelkedett böl­csesség magaslatáról állapítja meg, hogy az eddig létezett pártok nem szívhatják fel őket. Ezek a tömegek bizalommal támogathatják a történelmi pártok szövetségét abban a munkaprogrammban, amely esetleg bizonyos pontokban kielégíti őket De ezek a törekvé­sek igyekezni fognak megnyerni minél na­gyobb tömegeket a maguk messzebbmenő céljainak, igyekezni fognak meggyőzni az or­szágot céljaik helyességéről és a reakció le­küzdésében elől akarnak járni. A pártok reformra szorulnak. A parla­ment történelmi pártjainak át kell alakulniuk.­ És az új parlamentbe szervezett pártként kell bevonulni azoknak a tömegeknek is, amelyek az eddigi pártokban nem találtak helyet. És amikor ezt mondjuk, nemcsak a szer­vezett ipari munkásság tömegére gondolunk, hanem a polgárság, az értelmiség, a paraszt-­­ság azon százezreire is, amelyek nem talál­nák helyüket a történelmi pártokban. Ez az új alakulás is létszükséglete az új parlamentnek. VILÁG 1917. just 2­­ 3 Budapest, június 30.­­ Szociáll iskolapolitikát! Kétségtelen, hogy­ a tanügyi reformokra az országnak szüksége van, érdeklődéssel kell tehát vár­nunk, minő hatással lesz a kormányváltozás a már rész­ben megkezdett reformokra. Az ed­dig rendeletileg életbe léptetett felsőbb leány­oktatásra vonatkozó reformokat tudvalevőleg sem a társadalom, sem a pedagógusok nem fogadták osztatlan örömmel. Újból kisért a túlterhelés, ellenben nem szüntették meg a zsúfolt osztályokat, nincs megoldva a polgári iskolai reform, a vizsgálatok eltörlésének, az egységes középiskolának kérdése. A jövőtől kell várnunk az iskolának az élettel való szo­rosabb kapcsolatát, a gazdasági, kereskedelmi, ipari ismereteknek a középiskolai oktatás ke­retébe való bevonását. Várjuk a latul nyelv túltengésének megszüntetés­ét a gim­naziuusban.

Next