Világ, 1919. szeptember (10. évfolyam, 94-95. szám)
1919-09-28 / 94. szám
* Amikor Budapest utcáin fölhangzott a „Vesszen Szerbia!“ csataordítása, az az éjszaka volt a halál nagy magvető éjszakája. Ezen az éjszakáin fogantatott meg a bolsevizmus a legelvetemültebb szerelemből a legbecstelenebb ágyon. Ezen az éjszakán ölték meg a jóságot, ezen az éjszakán pusztult el a szépség. Innentől kezdve nem láttunk mást, csak halottakat, sebesülteket, félkeziieket, lábatlanokat, vakokat, özvegyeket, árvákat, rombolást, fosztogatást, gyilkolást és a világ legaljasabb összes bűneit. Tíz évig ült egy pénzen vásárolt parlament az ország nyakain, és nem merte kipuhatolni az ország hangulatát. Az egész világ sajtójában mi követeltük először, hogy a harctéren szenvedő katonáknak adjanak választójogot. Nem adtak. Európa minden nemzete adott, csak mi nem adtunk. Megígérte az öreg király, megparancsolta a fiatal király, de mind a kettő cseréébenhagyta a népet. Megcsalták a magyar politikusok is. A tízéves parlament a nyolc esztendő óta fegyverben álló népnek nem adott demokráciát. Mikor aztán Tisza István bejelen- I Levél Megrendült szívvel köszöntöm lapom, minden olvasóját, minden jószándékú fiát ennek a porig megalázott, szomorú országnak. Ha vagyunk illés, ha élünk még a megmaradt Tisza-Duna partján, hálálkodjunk érte a játékos véletlen szerencsénknek. Nemzetek históriáját hasztalan lapozgatjuk, ilyen nyolc esztendőt, mint amilyen most elmaradt mögöttünk, sehol sehol nem találunk benne. Nyolc esztendő óta élünk állig fegyverben. Svét mozgósítás után belerohantunk egy ötesztendős rettenetes háborúba, amelyben csaknem, harmincmillió ember pusztult el és lett dolgozni nem tudó, nyomorék, béna, vak és tébolyodott. Idehaza a végtelen hosszú, elkeseredett és elvesztett háború furorja a forradalmak egész láncolatát csattantotta ki. Ki kellett ürítenünk fenékig a keserűség poharát, megkellett tanulnunk a magunk szenvedése árán, ahogy a forradalom és a háború között alig van különbség. Szörnyű mind a kettő. Akik tehát itt élve maradtunk, bizony mondom néktem, ne azon sopánkodjunk, hogy ökreinket, marháinkat elhajtották, házunkat felgyújtották, vagyonunkat elprédálták, verejtékes munkánk gyümölcsét, vállalatainkat elrabtolták és bennünket vándorkoldusokká hajszoltak ki saját otthonunkból. Mindenfelől a pusztulás képe meredez felénk, a tűzhelyből nem maradt meg, csak a korom, minden elveszett, tette, hogy a háborút elvesztettük és a frontvisszaindult az országba, ez a nép már tajték"-" zott a boszúért, mert baromi sorban, politikai szolgaságban tartották és mert rettenetesen sokat szenvedett az ötesztendős vérzivatarban. Az októberi forradalmat nem néhány ember csinálta (hiszen Lukachichnak 80.000 katonája volt Budapesten), azt az ötéves háború robbantotta ki, az már csak elébe akart feküdni a bolsevizmusnak, hogy elvezesse, temperálja. Nem sikerült. Fölfordult minden, kicsapott az öt esztendőnek minden keserűsége, özönlött vissza a front, gyilkolták a zsidókat, meg a jegyzőket. (Ne feledjék el: a kastélyok is sorra kerültek.) A megkínzott lelkekben ott szunnyadt már akkor az elhatározás: az urak elküldtek bennünket elpusztulni és kínlódni idegen földek lövészárkaiba, mi meg majd elküldjük az urakat a pokolba. Az ország egyre súlyosabb helyzetbe került s nem volt egy igazi államférfin. A láz, a tehetségtelenség korszaka köszöntött ránk, pedig a katasztrofális kérdések megoldásával még a legtüneményesebb lángésznek is nagyon kellett volna birkóznia. Jött az éhség, a ruhátlanság, a nincsetlenség, a terror, közben tíz ország urai parancsoltak nekünk tízféleképpen s végül a söpredék felülkerekedésével eljött a brigantikorszak. Felkavarodott a legcsúnyább szemét s látnunk kellett, hogy ha öt évig gyilkolni kényszerítik az embert, nem tud könynyen megválni gyilkoló szerszámától. És mindezt a .,Vesszen Szerbia!“ csinálta. Hogy zúg még most is a fülembe! Hallom, amint csörömpölve hull be a Világ szerkesztőségének ablaka, mert már akkor se tudtunk a csataordításért a zászlókitűzésig lelkesedni. Akkor se tudtunk, azóta se tudtunk sohase. Üldöztek érte, meghajszoltak érte, elkoboztak, a frontról kitiltottak, — ha másképpen nem ment — elsülyesztettek. Úgyszólván az egyetlen pacifista újság voltunk s nem örültünk annak se. Nem tudtunk fegyverek embermészaklú uralma alatt nyugodtan élni, folyton lázadoztunk s gyakran végigtapostak rajtunk. A dögletes levegőjű bolsevizmus pedig, mikor hadba indult, kellemetlen békehangunkat valószinűleg nem bírta hallani s megfojtotta, elpusztította a Világot Sokkal hamarább, mint a többi újságot, mert a kipróbált háborús uszitókra úgy látszik szükség volt. Hosszú, rettenetes hónapok után ma kopogtat be először a Világ régi barátaihoz. Itt vagyunk újra a régi igazságunkkal, a régi hitünkkel. Az októberi forradalom óta úgyszólván hétről-hétre hangoztattuk, hol kérve, hol fenyegetve, hogy csináljanak demokráciát, alkossák meg a reformokat, ne akarják jobbra terelni a magyar politikát, mert akkor balra zuhan. Rettenetesen igazolódtunk. Ebben is, másban is. A háborús erőviszonyok értékelésében is, nemzetiségi politikánkban is. Hisszük, hogy olvasóink, akik tíz esztendő óta kísérnek bennünket figyelemmel, szintén így látják. Politikánk irányozódása közben tévedhettünk is. De ugyan hol vannak a solymári rózsalányok a magyar politikában? Válogatás nélkül mindenki hinthet hamut a fejére s mi is megszórjuk magunkat. Olykor talán nagyon balra kanyarodtunk, de ez csak azért történt, mert a magyar reakció mindig nagyon jobbfelé igyekezett. És most is azt mondjuk, hogy aki nagyon balra ment, az jöjjön egy kicsit vissza, de aki elbizakodottan jobb felé vágtat, az álljon meg és jöjjön balra higyje senki, hogy mert a bolsevizmus -rretten szereplő közönséges reakció a Kommunista Kiáltvány forradalmi szerzőjét megkompromittálta, azzal már most maga a szociális kérdés is eltűnt a világból. És azt se higyye senki se, hogy a kölcsönös pogromokkal az emberi szabadság hatalmas problémája is megoldást nyerhet. Ha tényleg úgy volna, hogy, emberi aljasság a legtisztább eszméket megbecstelenítheti, hisz akkor a torquemadák magát a keresztényi eszmét is sárba rángathatták volna! Vörös terroristák a szociális fejlődés és fehér terroristák a liberális haladás menetét nem gáncsolhatják el. A dolgok logikája szerint a történelmi ingának többrendbeli jobbra-balra való ki-' lendülése után a megnyugvásnak annyira sürgős menetét csak az a politika szolgálhatja, amely céltudatosan hisz a társadalomnak osztályuralom és osztálykizsákmányolás nélkül való fejlődésében, amely megadja az egyénnek politikai szabadságán túl a gazdasági mozgási szabadságot is, természetesen a tömegérdekek biztosításának határain belül. A tömegeknek nem uralomra, hanem megegyezésre, az egyénnek pedig nem gazdagságra, hanem jólétre kell törekednie. A tömegekuralma harcot, megegyezése békét jelent; az egyén gazdagsága emberek felett való uralmat, az egyén jóléte pedig a használati javak fölött való uralmat jelent. Ez a hitvallás a szociálliberális politika talapzata; azé a politikáé, amelyet egyedül követhet a mai időkben ennek az országnak minden józan gondolkodású polgára. Az e politika által megszabott határokon túl való minden kilendülés újabb és újabb katasztrófák elé visz s kockáztatja még azt a kevés szimpátiát is, amelyet talán még sikerült a művelt világ közvéleményében a magunk számára megmentenünk. Felekezeti politika, közjogi politika, „történelmi pártok“ politikája, párttaktikázás ma mind-mind Ibimn az ország életerő ekeivel szemben; az egyetlen út, amelyen haladnunk lehet és kell: a szociális liberalizmus kibékítő, teremtőerejű s a nyugati államok fejlődésével lépést tartó, becsületes politikája, Purjesz Lajos. Cenzúrát Busuca Hird.Heack felvétetitek Budapesten s. VILÁG kiedrttoi vateláben, Brockner J.r Győri és Nagy, Jatilos és Tsa, Tenczer Gyula, Leopold Gyula, Leopold Cornel, Schwarz József, Mezei Antal, Mosse Rudolf, Eckstein Bernát hird. irodákban. Bécsben : Hausenstein és Vogler, M. Duke, Nach J., Rudolf Mosse. Berlinben Rudolf Kolban, Berlin NW. Unter den Linden 40/410. Szerkesztőség és kiadóhivatal VI. Andrássy-út 47. száza. Előfizetés árak Magyarországban- Egész évi 220 korona, félévre 110 korona, negyedévre 56 korona, egy hóra 20 korona. A,VILÁG“ megjelenik hétfő kivételével mindennap. Egyes szám ára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon 80 fillér. X. évfolyam Budapest, 1919 VASÁRNAP szeptember 28. 94-ik szám ..............f "................. MTii1T ~gga3aa»gaaiaip«illeaaa. A második internationale silfraszáli Magyarországért Lugano, szeptember 28. (A Világ tudósítójának távirata.) Edmund Bernstein szívélyesen köszöniél a Világos újraéledése alkalmából, mint jelét jobb idők elkövetkezésének. Kijelenti még Bernstein, aki nyilván még nem szerzett róla tudomást, hogy a magyarországi szociáldemokrata párt újra visszatért a II. internacionalie alapjára, hogy „noha a magyar szocialistáik igaztalanul elszakadtak a második internacionálétól, mégis testvéri szimpátiával álltunk velük szemben, tiszteletiben tartván önrendelkezési gukat. A második internacionale ....______.J ! hallgatólagosan tér napirendre az Artel. .ellen és cél nélkül való diktaturakisérlet felett, mivelhogy arról közelebbi adatok birtokában nincsen. A berni internacionale élénk, együttérzéssé® van Magyarország iránt, amelynek ipara oly súlyos probléma elé került, hogy minden magyar leggondosabb és leglelkiismeretesebb cselekvését teszi szükségessé. Magyarország és a vele szomszédos népek számára előnyös lenne egy gazdasági szövetség. A magyar politikusok gondolják meg, hogy harmonikus együttműködésük parancsoló szükség■szerűség." Benedek Károly.