Világ, 1919. szeptember (10. évfolyam, 94-95. szám)

1919-09-28 / 94. szám

* Amikor Budapest utcáin fölhangzott a „Vesszen Szerbia!“ csataordítása, az az éjszaka volt a halál nagy magvető éjszakája. Ezen az éjszakáin fogantatott meg a bolsevizmus a leg­el­vetemül­tebb szerelemből a legbecstelenebb ágyon. Ezen az éjszakán ölték meg a jóságot, ezen az éjszakán pusztult el a szépség. Innen­től kezdve nem láttunk mást, csak halottakat, sebesülteket, félkezi­ieket, lábatlanokat, vakokat, özvegyeket, árvákat, rom­bolást, fosztogatást, gyilkolást és a világ legaljasabb összes bűneit. Tíz évig ült egy pénzen vásárolt parlament az ország nyakain, és nem merte kipuhatolni az ország hangulatát. Az egész világ sajtójában mi követeltük először, hogy a harctéren szen­vedő katonáknak adjanak választójogot. Nem adtak. Európa minden nemzete adott, csak mi nem adtunk. Megígérte az öreg király, megpa­rancsolta a fiatal király, de mind a kettő cseréé­benhagyta a népet. Megcsalták a magyar poli­tikusok is. A tízéves parlament a nyolc esz­tendő óta fegyverben álló népnek nem adott demokráciát. Mikor aztán Tisza István bejelen- I Levél Megrendült szívvel köszöntöm lapom, minden olvasóját, minden jószándékú fiát ennek­ a porig megalázott, szomorú országnak. Ha vagyunk illés, ha élünk még a megmaradt Tisza-Duna partján, hálálkodjunk érte a játékos véletlen szerencsénknek. Nemzetek históriáját hasztalan lapozgatjuk, ilyen nyolc esztendőt, mint ami­lyen most elmaradt mögöttünk, sehol­ sehol nem találunk benne. Nyolc esztendő óta élünk állig fegyverben. Svét mozgósítás után belerohantunk egy ötesztendős rettenetes háborúba, amelyben csaknem, harmincmillió ember pusztult el és lett dolgozni nem tudó, nyomorék, béna, vak és tébolyodott. Idehaza a végtelen hosszú, elke­seredett és elvesztett háború furorja a forradal­mak egész láncolatát csattantotta ki. Ki kellett ürítenünk fenékig a keserűség poharát, meg­­kellett tanulnunk a magunk szenvedése árán, ahogy a forradalom és a háború között alig van különbség. Szörnyű mind a kettő. Akik tehát itt élve maradtunk, bizony mon­dom néktem, ne azon sopánkodjunk, hogy ökreinket, marháinkat elhajtották, házunkat felgyújtották, vagyonunkat elprédálták, verej­­tékes munkánk gyümölcsét, vállalatainkat elra­­btolták és bennünket vándorkoldusokká haj­szoltak ki saját otthonunkból. Mindenfelől a pusztulás képe meredez felénk, a tűzhelyből nem maradt meg, csak a korom, minden elve­szett, tette, hogy a háborút elvesztettük és a front­visszaindult az országba, ez a nép már tajték"-" zott a boszúért, mert baromi sorban, politikai szolgaságban tartották és mert rettenetesen so­kat szenvedett az ötesztendős vérzivatarban. Az októberi forradalmat nem néhány ember csi­nálta (hiszen Lukachichnak 80.000 katonája volt Budapesten), azt az ötéves háború robban­totta ki, az már csak elébe akart feküdni a bol­­sevizm­usnak, hogy elvezesse, temperálja. Nem sikerült. Fölfordult minden, kicsapott az öt esz­tendőnek minden keserűsége, özönlött vissza a front, gyilkolták a zsidókat, meg a jegyzőket. (Ne feledjék el: a kastélyok is sorra kerültek.) A megkínzott lelkekben ott szunnyadt már akkor az elhatározás: az urak elküldtek ben­nünket elpusztulni és kínlódni idegen földek lövészárkaiba, mi meg majd elküldjük az ura­kat a pokolba. Az ország egyre súlyosabb hely­zetbe került s nem volt egy igazi államférfin. A láz, a tehetségtelenség korszaka köszöntött ránk, pedig a katasztrofális kérdések megoldá­sával még a legtüneményesebb lángésznek is nagyon kellett volna birkóznia. Jött az éhség, a ruhátlanság, a nincsetlenség, a terror, közben tíz ország urai parancsoltak nekünk tízfélekép­pen s végül a söpredék felülkerekedésével el­jött a brigantikorszak. Felkavarodott a legcsú­­nyább szem­ét s látnunk kellett, hogy ha öt évig gyilkolni kényszerítik az embert, nem tud köny­­nyen megválni gyilkoló szerszámától. És mindezt a .,Vesszen Szerbia!“ csinálta. Hogy zúg még most is a fülembe! Hallom, amint csörömpölve hull be a Világ szerkesztő­ségének ablaka, mert m­ár akkor se tudtunk a csataordításért a zászlókitűzésig lelkesedni. Akkor se tudtunk, azóta se tudtunk sohase. Üldöztek érte, meghajszoltak érte, elkoboztak, a frontról kitiltottak, — ha másképpen nem ment — elsülyesztettek. Úgyszólván az egyet­len pacifista újság voltunk s nem örültünk annak se. Nem tudtunk fegyverek ember­­mészaklú uralma alatt nyugodtan élni, folyton lázadoztunk s gyakran végigtapostak rajtunk. A dögletes levegőjű bolsevizmus pedig, mikor hadba indult, kellemetlen békehangunkat való­­szinű­leg nem bírta hallani s megfojtotta, el­­pusztította a Világot Sokkal hamarább, mint a többi újságot, mert a kipróbált háborús uszi­­tókra úgy látszik szükség volt. Hosszú, rettenetes hónapok után ma kopog­tat be először a Világ régi barátaihoz. Itt va­gyunk újra a régi igazságunkkal, a régi hitünk­kel. Az októberi forradalom óta úgyszólván hétről-hétre hangoztattuk, hol kérve, hol fenye­getve, hogy csináljanak demokráciát, alkossák meg a reformokat, ne akarják jobbra terelni a magyar politikát, mert akkor balra zuhan. Ret­tenetesen igazolódtunk. Ebben is, másban is. A háborús erőviszonyok értékelésében is, nem­zetiségi politikánkban is. Hisszük, hogy olva­sóink, akik tíz esztendő óta kísérnek bennün­ket figyelemmel, szintén­ így látják. Politikánk irányozódása közben tévedhet­tünk is. De ugyan hol vannak a solymári rózsa­lányok a magyar politikában? Válogatás nél­kül mindenki hinthet hamut a fejére s mi is megszórjuk magunkat. Olykor talán nagyon balra kanyarodtunk, de ez csak azért történt, mert a magyar reakció mindig nagyon jobb­felé igyekezett. És most is azt mondjuk, hogy aki nagyon balra ment, az jöjjön egy kicsit vissza, de aki elbizakodottan jobb felé vágtat, az álljon meg és jöjjön balra higyje senki, hogy mert a bolsevizmus -rretten szereplő közönséges reakció a Kommu­nista Kiáltvány forradalmi szerzőjét megkom­­promittálta, azzal már most maga a szociális kérdés is eltűnt a világból. És azt se higyye senki se, hogy a kölcsönös pogromokkal az emberi szabadság hatalmas problémája is meg­oldást nyerhet. Ha tényleg úgy volna, hogy, emberi aljasság a legtisztább eszméket meg­­becstelenítheti, hisz akkor a torquemadák ma­gát a keresztényi eszmét is sárba rángathatták­ volna! Vörös terroristák a szociális fejlődés és fehér terroristák a liberális haladás menetét nem gáncsolhatják el. A dolgok logikája szerint a történelmi­ ingának többrendbeli jobbra-balra való ki-' lendülése után a megnyugvásnak annyira sür­gős menetét csak­ az a politika szolgálhatja, amely céltudatosan hisz a társadalomnak osztály­uralom és osztálykizsákmányolá­s nél­kül való fejlődésében, amely megadja az egyénnek politikai szabadságán túl a gazda­sági mozgási szabadságot is, természetesen a tömegérdekek biztosításának határain belül. A­ tömegeknek nem uralomra, hanem megegye­zésre, az egyénnek pedig nem gazdagságra, hanem jólétre kell törekednie. A tömegek­­uralma harcot, megegyezése békét jelent; az egyén gazdagsága emberek felett való uralmat, az egyén jóléte pedig a használati javak fölött való uralmat jelent. Ez a hitvallás a szociál­liberális politika talapzata; azé a politikáé, amelyet egyedül követhet a mai időkben ennek az országnak minden józan gondolkodású polgára. Az e politika által megszabott hatá­rokon túl való minden kilendülés újabb és újabb katasztrófák elé visz s kockáztatja még azt a kevés szimpátiát is, amelyet talán még sikerült a művelt világ közvéleményében a magunk számára megmentenünk. Felekezeti politika, közjogi politika, „tör­ténelmi pártok“ politikája, párttaktikázás ma mind-mind Ibimn az ország életerő ekeivel szemben; az egyetlen út, amelyen halad­nunk lehet és kell: a szociális liberalizmus kibékítő, teremtőerejű s a nyugati államok fejlődésével lépést tartó, becsületes politikája, Purjesz Lajos.­­ Cenzúrát­­ Busuca Hird.Heack felvétetitek Budapesten s. VILÁG kiedrttoi vatelábe­n, Brockner J.r Győri és Nagy, Ja­tilos és Tsa, Tenczer­­ Gyula, Leopold Gyula, Leopold Cornel, Schwarz József, Mezei Antal, Mosse Ru­dolf, Eckstein Bernát hird. irodákban. Bécsben : Hausenstein és Vogler, M. Duke, Nach J., Rudolf Mosse. Berlin­ben Rudolf K­olban, Berlin NW. Unter den Linden 40/410. Szerkesztőség és kiadóhivatal VI. Andrássy-út 47. száza. Előfizetés árak Magyarországban- Egész évi 220 korona, félévre 110 korona, negyedévre 56 korona, egy hóra 20 korona. A,VILÁG“ megjelenik hétfő kivételével mindennap. Egyes szám ára Budapesten, vidéken és pálya­udvarokon 80 fillér. X. évfolyam Budapest, 1919 VASÁRNAP szeptember 28. 94-ik szám ..............f "................. MTii1T ~gga3aa»gaaiaip«illeaaa. A második internationale silfraszáli Magyarországért Lugano, szeptember 28. (A Világ tudósítójának távirata.) Edmund Bernstein szívélyesen köszöniél a Világ­os újraéledése alkalmából, mint jelét jobb­ idők elkövetkezésének. Kijelenti még Bernstein, aki nyilván még nem szerzett róla tudomást, hogy a magyarországi szociáldemokrata párt újra visszatért­ a II. internacionalie alapjára, hogy „noha a magyar­ szocialistáik igaztalanul elszakadtak a második inte­r­­nacionálétól, mégis testvéri szimpátiával álltunk ve­lük szemben, tiszteletiben tartván önrendelkezési gukat. A második internacionale ....______.J ! hallgatólagosan tér napirendre az Artel­­. .ellen és cél nélkül való diktaturakisérlet felett, mivelhogy arról közelebbi adatok birtokában nin­­­csen. A berni internacionale élénk, együttérzéssé® van Magyarország iránt, amelynek ipara oly súlyos probléma elé került, hogy minden magyar leggon­dosabb és leglelkiismeretesebb cselekvését teszi szükségessé. Magyarország és a vele szomszédos népek számára előnyös lenne egy gazdasági szövet­ség. A magyar politikusok gondolják meg, hogy harmonikus együttműködésük parancsoló szükség­­■szerűség." Benedek Károly.

Next