Világ, 1919. november (10. évfolyam, 123-148. szám)

1919-11-08 / 129. szám

2 1919. november 8. VILÁG vetkeztében újból kiélesedtek. Ma délután Simon­­tsits Elemér, Heinrich Ferenc, Platthy György és Hegedűs Lóránd külön értekezletet tartottak, amely­nek eredményéről Hegedűs értesítette Lovászyt. Úgy beszélik, hogy Lovászy és a többi pártvezérek kö­zötti ellentétek meglehetősen komolyak és hogy a párt kettészakadása könnyen­ megtörténhetik. Az országos nemzeti párt vezetősége különben holnap este ülést tart, amelyen valószínűleg foglalkozni fog­nak ezzel a kérdéssel. A demok­raták bíznak a kibontakozásban A nemzeti demokrata pártban meglehetősen nyugodtan ítélik meg a tegnapi minisztertanácson történteket. .Azt állítják, hogy Friedrich erélyes ál­lásfoglalása nem annyira ellenük, mint inkább a mágnás­csoport előtérbe nyomulásának megakadá­lyozására történt. A helyzetet optimisztikusan ítélik meg és remélik, hogy a koncentráció rövidesen létre­jön, ha az ellenzéki pártok tovább is összetartanak. A Nemzeti Szövetség memoranduma Báró Perényi Zsigmond a nemzeti szövetség ne­vében egy memorandumot adott be Sir George Clerkhez, amelyben kifejti, hogy nem gróf Tisza István, sem a többi, a háború alatt szereplő ma­­il­ gyár politikus nem voltak háborús uszítók. A ma­il gyárokat egyáltalán nem terheli a felelősség se a há-­­­ború kitörése, se a kíméletlen búvárhajóharc meg­­­­­­indítása miatt. Fontosnak tartja mindezek megálla­pítását az angol közvélemény tájékoztatása céljá­ból, most, amikor a magyar békefeltételek átnyuj­­tásának ideje elérkezett. A sajtószabadságért Dr. Székely Albert, Zemplén vár­megye tb. főügyésze, törv. hat.­ biz. tag, Zemplén megye alispánjához a következő indítványt adta be: Tekintetes alispán úr! Köztudomású dolog, hogy a miniszterelnök úr őnagyméltósága nyilvános be­szédében kijelentette, hogy Magyarországon előzetes cenzúra nincsen és aki sajtó útján bármely bűn­cselekményt elkövet, az az újra életbe léptetett sajtó­­törvény értelmében lesz büntetendő. Mégis Sátor­aljaújhelyben nemcsak, hogy előzetes civilis és ka­tonai cenzúra van, hanem a fővárosi lapok és egyéb sajtótermékek Sátoraljaújhelybe vagy be sem bo­csáttatnak, vagy pedig az ide már beérkezett lapok előzetes cenzúra alá vétetnek és a cenzorok belátá­sától függőleg szabad csak az illető Budapestről, vagy más városokból érkező lapokat itt a nagykö­zönségnek áruba és elolvasásra bocsátani. Nem tudom, hogy a miniszterelnök úr ő nagy­­méltóságával szemben ki merészel ellenkező intézke­déseket tenni, de kell, hogy minden jóérzésű ma­gyar ember, aki ősi alkotmányunkat, ősi alaptör­vényeinket és az 1848-iki sajtótörvény szent vívmá­nyait tiszteli és becsüli, ünnepélyesen tiltakozzék ezen eljárás ellen és óvást emeljen a sajtószabadság ilyeténképpeni megsértése és elnyomatása ellen. És éppen Zemplén vármegyének kötelessége elsősorban tiltakozni ezen eljárás ellen, mert a sajtószabadság apja, az 1848-iki nagy vívmányok megdicsőült hőse, éppen Zemplén vármegye legnagyobb szülöttje, Kossuth Lajos volt. A magyarok istene segítségével mégis csak össze fog ülni egyszer Zemplén vármegye törvény­hatósági bizottsága és mély tisztelettel vagyok bátor kérni a tekintetes alispán urat, hogy: Méltóztassék Zemplén vármegye törvényható­sági bizottsága elé következő indítványomat terjesz­teni . Tekintettel arra, hogy köztudomású, hogy Sá­toraljaújhelybe a Budapestről vagy más városokból jövő hírlapok, vagy egyéb időszaki nyomtatványok közül csak az bocsáttatik elolvasás végett a nagy­­közönség elé, amely sajtótermék a sátoraljaújhelyi civilis vagy katonai cenzor által felülbíráltatik és általa megengedtetik; Tekintettel arra, hogy a Sátoraljaújhelyben megjelenő lapok is csak oly közleményeket hozhat­nak, amelyeket a sátoraljaújhelyi katonai és civilis cenzor előzetesen felülbírál és megenged; Tekintettel arra, hogy ilyképpen Sátoraljaúj­hely és Zemplén vármegye közönsége az ország és világ eseményeiről csak részrehajlóan és egyoldalú­ig informálódhatik. Tekintettel arra, hogy Zemplén vármegye kö­zönsége, amely rendíthetlen bizalommal van ősi al­kotmányához, alaptörvényeihez és az 1848-ban ki­vívott szabadságjogokhoz, melyek között első he­lyen a sajtószabadság áll, kimondja, hogy a sajtó­­szabadság ilyeténképpeni megsértése ellent tiltako­zik, az ellen óvó szavát fölemeli és azt elítéli és ennek meggátlása céljából sürgősen feliratot intéz az országgyűléshez és a magas kormányhoz. Egyúttal, miután a törvényhatósági közgyűlés összehívása ez idő szerint még bizonytalan, mély tisztelettel kérem a tekintetes alispán urat, akit Zemplén vármegye közönsége úgy ismer, mint a szabadságjogok rendíthetlen védőjét és zászlóvivőjét. Kegyeskedjék saját hatáskörében intézkedni,­­hogy a sajtószabadság törvényeink értelmében meg­sértessék és amennyiben azt itt saját hatáskörében KÜLFÖLD Jegyzeten a­z olasz pártharcokhoz Olaszország választások előtt áll, mennél job­ban közeledik azonban a választások terminusa, a politikai körökben annál nagyobb a zavar és a bi­zonytalanság s az olasz választók tömegét jóformán egészen készületlenül találja ez a választási harc. Eddig csak a szocialisták készítették el jelöltjeik végleges jegyzékét, melyen, a bolognai pártkonferen­cia eredményeinek megfelelően, három maximalis­tára esik egy reformista. Listáik összeállításában nagyban és félig-meddig már eredményesen készü­lődnek a klerikálisok is, akiknek főleg Észak-Olasz­­országban vannak jól kiépített szervezeteik. A többi polgári pártok között azonban példátlan zűrzavar uralkodik. Igazán kétséges, hogy mennyire voltak véglegesek azok a listák, melyeket október 27-én, a jelölések határnapján átnyújtottak. Jellemző a helyzetre, hogy ellenzéki pártok, mint­ például a ra­dikálisok és liberálisok, helyenként választási kom­promisszumokat létesítettek a kormányt támogató demokratákkal. Nitti például maga is egy listán szerepel olyanokkal, akik legutóbb a kamarában még ellene szavaztak. Hogy tájékozódjék hát a vá­lasztó­polgár, vagy a helyi politikai sajtó ezekben a jelöltnévsorokban, melyeken tűz és víz együvé kerültek. A nápolyi kerületben magában legalább 10 lista szer­epel 120 névvel. Viszont vannak he­lyek, ahol egyáltalában nem tudtak a polgári pár­tok végleges listát készíteni. A választási előharcok tehát tényleg a legnagyobb káosz jegyében foly­nak le.­ Nem segíti -e zűrzavar tisztázását az sem, hogy a pártok harcai nem a jövendő programm kérdé­sével foglalkoznak, hanem még mindig az a hábo­rús probléma áll előtérben, vájjon nélkülözhetet­len szükséges volt-e Itália részvétele a háborúban, vagy pedig, hogy mindvégig semleges magatartásá­val el tudta volna-e érni uganazokat az előnyöket". Giolitti, Nitti, Sonnino és Salandra, Olaszország po­litikai vezérei és a mögöttük álló politikai pártok és frakciók még mindig ezen a kérdésen vitatkoz­­nak, erről beszélnek választási nyílt leveleik és egyéb megnyilatkozásaik, ahelyett, hogy a jövő programm­­járól nyilatkoznának és így a mai választási zava­rok helyett tisztult szituációt teremtenének válasz­tóik számára. A helyzet tulajdonképpen az, hogy Giolitti áll egyik részen s mind a többiek ellene. Giolittinek még mindig az az álláspontja, hogy Olaszország elkerül­hette volna a háborút s aztán a monarchia szük­ségszerű és föltétlenül bekövetkező szétomlásánál nagyobb áldozatok nélkül megszerezhette volna az olaszok lakta területeket. Szigorú parlamenti vizs­gálatot követel tehát nemcsak azok ellen, akik a háborús szállításokat és más hasonlókat követtek el, de ennek a döntő fontosságú kérdésnek tisztá­zására. Ezzel szemben legerélyesebben Nitti szólal meg s azt feleli, hogy Olaszország semmiesetre sem ma­radhatott semleges, hacsak nagyhatalmi állásáról nem akart lemondani. Egészen elméleti alapon még az is inkább elképzelhető volt, hogy Olaszország a központi hatalmakkal harcoljon együtt, mint hogy semleges maradjon. Tiltakozik e szakadatlan vizs­gálatsürgetések és vádaskodások ellen, melyek csak arra alkalmasak, hogy Olaszországban békétlenséget teremtsen, a feltétlenül szükséges belső béke és nyu­galom helyett. Sonnino mostani búcsúlevelében viszont megint hű politikai múltjához — hallgatag és tartózkodó. A polémia, szerinte, alkalmas ugyan arra, hogy eze­ket a kérdéseket talán tisztázza s a vádakat esetleg a vádló ellen fordítsa, de azzal a veszélylyel is járna, hogy a mostani külpolitikai tárgyalásokat károsan befolyásolja. Az olasz politikai vezér egyéb­ként hangsúlyozza, hogy Olaszországnak továbbra is ápolnia és kiépítenie kell mostani szövetségeseivel való jóviszonyát, bár Olaszország osztályrészével a győzelem dijjából nincs egészen megelégedve. Fiume mellé Zárát és Sebenicet is kívánja s legfeljebb je­lentéktelen engedményeket tenne, a londoni egyez­mény szerint Olaszországot illető Észak-Dalmáciá­­ból. Ha ez most nem sikerülne — írja levele elején .— Olaszországnak a jövőben kellene megoldania ezt a mellőzhetetlen problémát. Sonninónál Sokkal híresebb Salandra. Míg Giobitti kormányzása alatt könnyelműen és hanyagul intézte Itália katonai készülődésének ügyeit, most még azzal is tetézi ezt, hogy merő politikai gyűlölködésből ki­szolgáltatja hazáját a külföldnek. Ez arra vonatko­zik, hogy Giolitti azt is szemére vetette a Salandra­­kormánynak, hogy még mostani szövetségeseivel szemben sem viselkedett hűségesen, mert nem üzent háborút Németországnak akkor, mikor a londoni egyezmény 2. paragrafusa szerint köteles­­élt volna vele. Salandra ezzel szemben azt állítja, hogy a hadüzenet késleltetése a szövetségesekkel egyetértés­ben történt. Egyébként az ő kormánya már előkészí­tené a hadüzenetet, bár azt csak utódja, Bősem­ való­­sította meg. A másik probléma, mely ma homloktérben áll, a pénzügyi reform kérdése. Az államadósság s a bankjegybőség csökkentésére a kormány kényszer­­kölcsön alakjában vagyondézsma tervezetet dolgo­zott ki, mely körülbelül 20 milliárdot, a hadinye­reség adóval együtt 25 milliárdot tenne ki. Egyik mód arra, hogy vagyonát senki el ne titkolhassa, például az volna, hogy Az értékpapírokat a tulajdo­nos nevére kell kiállíttatni, különben büntetésül 40 % értékét elkonfiskálják. A tervezet híre erős el­lenkezést váltott ki. A tőzsdén nagy áresések követ­keztek be. Éppen ezért a kormány, bár a szükség parancsolja ezeket az intézkedéseket, egyelőre még halasztja, hogy a tervezetet törvényerőre emelje, nem tehetné, eziránt a magas kormányt sürgősen megkeresni méltóztassék. Tisztelettel: Dr. Székely Albert, törv. hat. biz. tag, Zemplén vármegye tb. fő­ügyésze, katonai és honvédségi védő. Szombat Első békeajánlatunk aktái Báró Burián a békefeltételek közlését akarta — Bethmann-Hollweg­ nem járult hozzá — Hötzen­­dorn Conrád; annexiós javaslatai Bécs, november 7. Az Arbeiter-Zeitung a ber­lini vizsgáló bizottság tárgyalásával kapcsolatosan okiratokat közöl, amelyekből megismerhetjük Ausz­­tria-Magyarország akkori magatartását a háborúval szemben. Az első békeajánlatot Bécsben kezdemé­nyezték. Mint báró Buriánnak Conrad vezérkari fő­nökhöz 1916 november 15-én intézett leveléből lát­ható, Buriánnak Bethmann-Hollweggel folytatott ta­nácskozásáról készített jelentéséhez négy függeléket mellékeltek. Az 1., 2. és 3. függelék a Bécs és Berlin között folytatott diplomáciai tárgyalásokat írja le. Báró Burián és Bethmann-Hollweg október 18-án Press­­ben folytatott első beszélgetése után Stumm­ követet Bécsbe küldték, aki Vilmos császár felhatalmazásá­ból közölte Bethmann-Hollweg elvi hozzájárulását, de egyúttal javaslatokat tett jelentékeny módosítá­sokról, amelyek közül a legfontosabb az volt, hogy a békeajánlatot konkrét békefeltételek közlése nél­kül kell megtenni. Azonkívül indítványozta a német kancellár, hogy Lengyelország függetlenségét azon­nal hirdessék ki. Burián a maga részéről lehetetlen­nek tartotta, hogy az ilyen­­békeajánlathoz csatla­kozzék, sőt Bethmann-Hollwegnek is ajánlotta, hogy­ változtassa meg szándékát. A bécsi német nagykövetséghez intézett egyik jegyzékben Burián nevében az ő mellé beosztott ké­sőbbi külügyminiszter, Czernin­ kijelentette, hogy a kölcsönös békefeltételek beható megbeszélése nélkül nem lehet tárgyalás céljából közeledni az ellen­séghez. A negyedik függelék vázolja a javasolt béke­­feltételeket. Az okiratokon több helyütt láthatók Conrad vezérkari főnök megjegyzései, a­melyekében az a föl­fogás nyilvánul meg, hogy a békeajánlat eredmény­telen marad, sőt káros lehet, ha nem végződik még kíméletlenebb harccal való fenyegetéssel, vagyis el­lenségeinkre nézve a legsúlyosabb veszedelemmel, a tengeralattjárók kíméletlen háborújával, amelyet azonban, ha rákerül a sor, hatalmas erővel kell megkezdeni. Több jele látszik annak, hogy ellensé­geink és főképpen Anglia félnek e tengeralattjárókt­tól és hogy­­jól meggondolják a dolgot, mielőtt Né­metországot a végső ellenállásba kergetnék. A béke­feltételek vázlatához fűzött megjegyzéseiben a többi közt azt követeli Conrad, hogy Szerbiát semmi kö­rülmények között se adják vissza többé. Keletszer­­biát csatolják Bulgáriához, a többi részét pedig ke­belezzék be a monarchiába. Albánia és Montenegró szintén legyen a monarchiáé. A vázlat követeli a négy szövetséges hatalom területének teljes integri­tását. Conrád ehhez hozzájárult, valamint a francia terület integritására vonatkozó ponthoz is. Belgiu­mot vissza kell állítani, mint szuverén államot. A Kongó-államnak a német gyarmatokba való beke­belezése ellen tiltakozott Conrad, valamint az ellen is, hogy valamennyi német gyarmat visszaadását kö­veteljék, de rámutatott arra, hogy ezek a követelések nem lehetnek akadályai a béke megkötésének. — A szerb királyságot semmi szín alatt sem sza­bad visszaállítani — jegyzi meg Conrad. — Hisz ez annyit jelentene, hogy ugyanazokat a viszonyokat átlitalták helyre, amelyek a gyilkos háborúra vezet­tek. Egyenesen bűn lenne ez a monarchiával szem­ben. A délszláv kérdést most meg kell oldani Ma­gyarország minden önző ellenállása dacára. Denikin nag­y zsákmánya. Amszterdamból jelentik. A Telegraaf értesülése szerint Denikin tíz nap alatt ötvenezer foglyot ejtett s hetvenkét ágyút és kétszáznyolcvan géppuskát zsákmányolt. Farmoore a békeszerződés megváltoztatá­sát kívánja. Amsterdamból jelentik: Az éhínség leküzdésére alakult tanács november 5-én gyűlést tartott Westminsterben Parmoore elnöklésével. Az elnök kijelentette, hogy amíg a közvélemény nyo­mása alatt meg nem változtatják a békeszerződést, hogy lehetővé tegye egész Európa ipari fejlődését, addig semmi reménység sincs az ínséges helyzet enyhülésére.

Next