Világ, 1920. november (11. évfolyam, 259-282. szám)
1920-11-21 / 275. szám
VILÁG 3 1930. november 21. Vasárnap dett tisztek között is alighanem kisebbségben voltak a jóhiszeműek. A fiumei katonai és D’Annunzio hadseregések felsorakozása, voltaképpen csak az egyik jelentkezési formája egy általános európai jelenségnek: a hadseregek leszerelésével kapcsolatos egyik súlyos nehézségnek. A háború tízezrével zökkentett ki fiatal embereket életpályájukból, fényes uniformist adott nekik, pozíciót biztosított számukra, gondoskodott megélhetésükről, igaz, hogy nagy áron, és azután eljött az a nap, amelyen az ilyen fiatalemberek kénytelenek voltak, vagy kénytelenek lettek volna levetni a fényes tiszti uniformist, elhagyni kész pozíciójukat és nehéz feltételek mellett, vagy éppen a teljes kilátástalanéig szürke perspektívájával újból kezdeni életüket. Voltaképpen csak Angliát kímélte meg egészen a tisztek leszerelésének krízise. Talán azért, mert Angliában nem követeltek a tartalékos tisztektől egyetemvégzettséget, vagy érettségi bizonyítványt. Az angol hadseregben ezrével jutotta tiszti ranghoz munkások, és Süssezben van egy háborúból hazatért kertészlegény, aki a háború alatt őrnagyi rangot szerzett, és Viktóriakeresztet. Sokkal súlyosabb formát öltött ez a probléma azokban az országokban, ahol a háború tisztjei az intellektuális osztályból kerültek ki. A leszerelt, tisztek a jobboldali puccsmozgalom szervezői és mozgatói Németországban és miattuk kell félnie még mindig a német kormánynak a Kapp-féle államcsíny megismétlődésétől. Dél-Németországban az Orgeseh csakugyan az volna,, aminek készül: a falvak és a polgárság fegyveres készenléte a munkásosztálynak esetleges újabb előretöréseivel szemben, akkor, ha az Orgeseh szervezeteinek egy része nem került volna a leszerelt tisztek kezébe, és ha ezek nem akarnának az Orgeseh felhasználásával olyan új állami rondát, teremteni Németországban, amely helyet és munkakört adna újból sok tízezer tiszti uniformisnak. És az olasz nacionalista mozgalom hátterében is a tisztek leszerelésének nehéz kérdése áll. A rapalloi egyezmény azért D’Annunzio érdeme. Az olasz kormány nem fejtett volna ki ilyen energiát Jugoszláviával szemben, ha D’Annunzio nem áll Fiuméban és ha D’Annunzio kifüstölése Fiuméből nem lett volna kezdettől fogva súlyos probléma. A rapal’i egyezmény az olasz programmpontok csaknem teljes érvényesülését jelentik. Csak éppen napi ára volt ennek a politikai sikernek. D’Annunzio csapatai nem csupán Fiumét döntötték súlyos nyomorba, hanem nagyon kiélezték: az adúgy is komoly természetű olasz gazdasági krízist. tendőn át állít a beretvaélen az olasz-jugoszláv szomszédi viszony, és ezért az olasz kormány nem hajthatta végre a hadsereg leszerelését olyan teljesen, mint ahogy ezt az ország gazdasági helyzete követelte. Havonként több száz millió terhet jelentett az olasz államháztartásra nézve a D’Annunzio huszárcsínyje által szükségessé vált katonai készenlét, és Nitti csak úgy, mint Giolitti, alighanem kisebb értéknek tekintik a Tapadói egyezményt, mint amekkorára a katonai készenlét által okozott gazdasági károkat becsülik. D’Annunzio Fiume politikája tette szükségessé az olasz választások kiírását tavaly novemberben és a választások eredménye tudvalevőleg az olasz közvélemény rendkívül egységes állásfoglalása, volt az olasz-jugoszláv konfliktus kiélezése és D’Annunzio ellen. Akusztikai becslés alapján, az utca lármája szerint D’Annunzio mögöttállott, egész Olaszország, de a választás pontos és tiszta mérlege mást bizonyított. D’Annunzio Salandra miniszterelnök ellen lépett fel képviselőjelöltnek és D’Annunzio hívei azt erősítgették, hogy kompakt többség gyanánt fognak bevonulni az olasz képviselőházba. A várakozásokat nem egészen igazolták az események, mert D’Annunzio hívei közül csak egyetlenegy kapott mandátumot, ellenben a választások igen nagy győzelmet hoztak azoknak a pártoknak, amelyek élesen állást foglaltak minden háborús kaland ellen. A választások eredménye kétségbevonhatatlan világossággal és határozottsággal hirdette azt, hogy az olasz nép békét és nyugalmat akar, nem pedig határjavításokat Jugoszláviával szemben. Azonban a választások eredménye mégsem hozta meg a helyzetnek azt a tisztulását, amelyet általában vártak a mandátumok megoszlásának frappáns átcsoportosulásától. Akik azt hitték, hogy az olasz nép csaknem, egyöntetű akaratnyilvánítására támaszkodva a ■roma kormány könnyen kiküszöbölheti az olasz politikából a jugoszláv konfliktus kellemetlen és terhes következményeit, azok nem, számoltak az olasz tisztikarral és főleg az olasz tisztikar háborús elemeivel. Ezeknél a tiszteknél nagy pártja volt D’Annunzionak talán azért, mert, ezek a tisztek fiatal emberek és így hevülékenyek, ■vagy azért, mert a D’Annunzio által provokált helyzet biztosította még egy időre ezeknek a hevülékeny fiatalembereknek pozícióját. Minden lépés D’Annnunzioval szemben komoly katonai puccs veszélye elé G,Ilitatta volna az olasz kormányt és ezért Nitti csak úgy, mint Giolitti kénytelenek voltak többé-kevésbbé meghajolni D'Annnunzio előtt.Az elmúlt hetekben pedig úgy látszott, hogy az olasz tisztikar egy részének D’Annunzio által felidézett politikai mozgósítása komoly puccsveszedelmet jelent Olaszország számára a fiumei kérdéstől függetlenül is. Giolitti tudvalevőleg az okos engedékenység álláspontjára helyezkedett a munkásmozgalmakkal és agrárszocialista nyugtalanságokkal szemben. Néhány hétig a megszállott gyárakban hagyta a munkásokat és akkor kezdett velük tárgyalni, amikor a munkások nem tudtak mit kezdeni többé a megszállott gyárakkal, amelyek nem fizettek munkabéreket és nem termeltek. így lehetségessé vált a konfliktus kibonyolítása, pedig valószínűleg véres összeütközésekre került volna a sor, ha Giolitti nem helyezkedett volna a türelem és a nyugodt várakozás álláspontjára. D’Annunzio herülékeny fiatal tisztjei azonban nem gondolkodtak olyan tárgyilagosan és józanul, mint a hetvenhét esztendős Giolitti és erélyesek akartak lenni az erélytelen miniszterelnök helyett. Vesznics, a jugoszláv miniszterelnök úgy gondolkodott, hogy a jugoszláv területnek egy fél százaléka miatt nem érdemes súlyos terheket és súlyos kockázatokat róni Jugoszlávia 05,5 százalékára és ezért olyan engedményeket tett Olaszországnak, amelyek értívetőekké és természetesekké teszik a Vesznics ellen Kurta anyai pipából ■pöfckolr mondott csipjabb részleteket a kete év előtt kötött mmét fegijiigszünet előzményeiről a Matin tudósítójámk a mandabanisan, rövid nyakú, haragos nézést), Focitáborrujjigy, aki a fegyverszünet körül felmerült vitába át nem akarja átengedni az utolsó szót Clemenceau barmainak. Foch újabb elbeszéléséből kitűnik az, hogy Clemenceau ridegen és keményen bánt az eniente-Hadseregek győzelmes fővezérével is. Olyanridegen, és olyan keményen, hogy bajos volna hitelt adni Foch szavainak, ha nem, ismernék Clemenceau egyéniséget. Ezerkilencszáztizennyolc, szeptemberének derekán Foch közölte Clemenceauval, hogy nézete szerint a német hadsereg harcereje végleg megtört és az angol-francia csapatok előnyomulását feltartóztatni többé nem lehet, tehát itt az ideje annak, hogy megbeszéléseket kezdjenek a békefeltételekre nézve." A miniszterelnök röviden így válaszol: „Ehhez önnel semmi köze sincsen." És Foch tábornagy csakugyan nem volt beavatva azokba a tárgyalásokba, amelyek megindultak az enlente kormányai között a német békeajánlat megérkezése után. Még egy epizódot említ a tábornagy. A béketervezet előkészítése közben Foch több memorandumot készített a béke biztosításához szükséges katonai garanciákról és több ízben lőtte a francia minisztertanácsot és a legfelsőbb tanácsot, hogy hallgassák meg. Sokáig eredménytelen volt minden kérése, végi'.7 azonban 1019 április hetedikén megjelenhetett a minisztertanácson hóna alatt egy újabb memorandum Az-tizenöt lekopogtatott példányával. A minisztertanácson árulóin ezt mondották a győztes hadvezérnek, hogy a francia miniszterek nem szoktak egymással élőszóval tárgyalni, hanem csak írásban benyújtott előterjesztésekre tesznek írásban megjegyzéseket. A miniszterek tehát átvettek egy-egy példányt foch memorandumából és kitessékelték a marsain. Bucsuzás közben erre Foch a következőket mondotta Tardieux-nek és Jules Cambon-nak, a londoni francia nagykövetnek, aki ottmaradt a minisztertanácson, noha a francia miniszterek nem szoktak szóval eszmét cserélni. — Egy napon talán törvényszék fog összeülni, hogy ítélkezzen földelünk, mert Franciaország sohasem fogja megérteni, azt, hogy miért sodortuk mi a teljes győzelemből egy csapással a teljes tehetetlenségbe. Én azt akarom, hogy a nagy ítélet napján nyugodt legyen, a lelkiismeretem és rendben legyenek a papírjaim. Lehet, hogy összeül egy ilyen ítélőszék még és ítélni fog azok fölött, akik felelettel tartoznak a történelemnek és az emberiségnek a párisi békék végzetes rendelkezéseiért. Azonban nem nagyon valószínű, hogy az ítélőszék elé idézett felelős politikusokat azért fogják elmarasztalni,, mert túlságosan enyhe békefeltételeket szabtak és nem használták ki eléggé a győztes jogát. Május hatodikén még egy kísérletet tett Foch tábornagy a tiltakozásra az enyhe békefeltételek ellen és követelte Clemenceau-tól, hogy közölje Wilsonnal és Loyd George-zsal érveit. Ezt megtette Clemenceau Foch szeme lábtára, he nem is Foch füle hallatára és hosszabban beszélgetett Wilsonnal és Lloyd George-zsal, mialatt élénken gesztikulált Foch felé. A beszélgetés után Foch érdeklődött aziránt, hogy mi a válasz. „A válasz az, hogy nem válaszolunk önnek“ felelte Clemenceau. Ezek után többé nem hangzik nagyon meglepően Focls tábornagynak az a vallomása, hogy a francia miniszterelnök az Onenté-hadseregek főparancsnokainak egy alkalommal igen kevéssé körülírt farmeiban és igen röviden ezt mondotta: . — Fogja be a száját!, 'Clemenceau-nak ez a rendreutasítása nem négy szeme közt hangzott el, hanem Fraig angol tábornagynak és több más nevezetes személyiségnek jelenlétében. Tardieux igazolta azt, hogy Foch Clemenc’erau-nak köszönheti kinevezésit az emente-hadseregek főparancsnokává, viszont Foch is igazolta azt, hogy nem volt egész igazságtalan akkor, amikor a háló, minimumával és a keserűsein'-'t, annál nagyobb fokával, beszélt Clemenceau-ról, megindult nagy tüntetéseket A fiumei kérdésben-itt-, nemileg D’Annunzio követelése érvényesül.Es praktikusan, ha névleg nem is olasz város lesz Fiumensis olasz terület lesznek a vitás territóriumok. D’Annunzio azonban poéta és reklámhős, nem pedig reálpolitikus és a poétának, a reklámhősnek a név gyakran fontosabb, mint a dolog. D’Annunzio tehát nem vonul ki Fiuméból, nem vonul ki talpn azért, mert a köreje vezerödött tisztek nem akarnak Fiuméból kivonulni abizonytalanságba. És a helyzet nem könnyű, mert az olasz hadsereg tisztikarában újból lesznek sokan, akik D’Annunzio mögé fognak csoportosulni. Hiszen az egyéni érdeket olyan könnyű még jóhiszeműen is országos érdeknek nézni és kevesen tudják az ország érdekeinek szempontjait teljes súlyuk szerint értékelni ha azok ellentétbe jutnak saját érdekeikkel... (f. g.) Franciaország a török békeszerződést félti Konstantin visszatérésétől Párrisból is sprítik. Deygues miniszterelnöknek és Lord Diirby frigol nagykövetnek tegnapi tanácskozásáról a koratíroző félhivatalos közleményt adták ki. A francia miniszterelnök tudomására hozta az angol nagykövetnek, hogy a francia kormány a leghatározottabban ellenzi Konstantin királynak a görög trónra való visszatérést. Leygues miniszterelnök annak a nézetének adott kifejezést, hogy a helyzetet egyébként is meg kell beszélnie Görögország védőhatalmainak. A francia miniszterelnök felhívta a figyelmet azokra a következményekre is, amelyekkel Venizelosz lemondása a Keleten járhat. Nevezetesen francia politikai körökben a görög kormány bukásával kapcsolatban súlyos katonai következményektől tartanak. Általánosan tárgyalják a kérdést, hogyan lehet, majd a sévresi szerződést, amelynek végrehajtása már eddig is nagy gondot okozott, a görögországi, új fordulattal súlyosbodott helyzetben keresztülvinni, különösen miután Kemal csapatai Transz-Kamkáziában új sikereket vívnak ki. Mindenekelőtt azonban attól lehet tartani, hogy a félsézsiai görög csapatok, amelyek ismételten a háborús fáradtság jelét adták, a török nacionalisták elől vissza fogunk vonulni, úgy, hogy az utóbbiaknak azután módjuk lesz a Márvány-tenger, egyes kikötőit megszűnni.. Athéni jelentés szerint a miniszterek azt eddigi régens jelenlétében letették az esküt. Erre a miniszterek a tatoi palotába mentek és Olga királynét felkérték, hogy Konstantin király megérkezéséig vegye át a kormányzóságot. Olga királyné erre "hajlandónak nyilatkozott. A régens visszalépett. A Macedóniában lévő görög csapatok elmozdították tisztjeiket és követelik Konstantin király visszatérését. A román trónörökös Lazembe érkezett. Ottani ,tartózkodását Konstantin, exkirály leányával, Heléna, kérő cégnével való eljegyzésével hozzák összefüggésbe. Ismét megostromolták a prágai német színházat Prágai jelentés szerint, a tegnapi nap nyugalmát ismét a német színház előtti botrány zavarta, meg. A hatóságok utasítására Kraemer igazgató előadást, és pedig a Tosca előadását tűzte ki. Az előadás megkezdésének idején azonban a tömeg mindinkább felszaporodott és a rendőrség erélyes fellépése ellenére a Venczeltérről a színházhoz akart nyomulni. Este 8 óra tájban a csendőrségnek kellett felezött szuronnyal kivonulnia. Csak nehezen sikerült a rendet ismét helyreállítani. A tömeg olyan fenyegetően viselkedett, hogy a rendőrség attól tartott, hogy többé már neon tudja feltartóztatni. Az előadást a fenyegető veszély miatt a második felvonás után félbeszakították. A tüntetők közül egy nagyobb csoport a Kleinseite-városnegyedbe vonult a légionáriusok kaszárnyája elé és követelte, hogy a szibériai légionáriusok nyomban avatkozzanak be, mert híre járt, hogy a kormány által Prágába rendelt iglaui csendőrség rálőtt a színház előtt gyülekezett légionáriusokra. Az izgatottan kiabáló tömegtől körülvéve mintegy 50 légionárius élesre töltött fegyverrel és feltűzött szuronynyal a színház elé vonult. Küldöttség ment a színházba és ott órák hosszat tárgyalt arról, hogy adják át a színházat a légionáriusoknak. Tizenegy óra tájban viszszatért a küldöttség és közölte a tömeggel, hogy a szibériai légionáriusok egyik osztaga megszállta a színházat. A rendőrség az ujjongó tömeg pfuj-kiáltásai közben kénytelen volt elvonulni. Ezután az éjszaka nyugodtan telt eddíg a Prager Tagblatt eddig még nem jelenhetett meg, a Bohémia ma reggel újból megjelent. A német parlamenti szövetség, valamint a német, szocialista munkáspárt képviselői és szenátorai a prágai és a vidéki németellenes kihágások miatt intervientáltak a Miniszterelnöknél, aki biztosította őket hogy intézkedések történtek a német lapok újbótív megjelenése ügyében, a német színház biztonsága érdekében és a német ház, valamint a többi jogtalanul/lefoglalt épület, kiürítése tárgyában. A cseh napisajtó szindikátusanyilatkozatot fog közzétenni, amelyben a leghatározatbbban szembefordul az utca diktatúrájával és a feleimen elemek garázdálkodásával, akik a sajtó szabadságát megbénítják, a szerkesztőségekbe betörnek és az újságírók munkáját és szabadságát korlátozzák. .A szindikátus tiltakozik az ellen a hatig ellen, amelyen az itteni német lapok a felvidéki viszonyokról írnak.Azért ez csak újabb elkeseredést idéz elő. A szindikátus felhívja valamennyi tagját, járuljon hozzá, hogy a csehországi viszonyok nyugodt irányban fejlődjenek. A prágai estilapok jelentései szerint a rendőrhatóság rendeletére az Neues Deutsches Theater ma is zárva marad. Az sem biztos, hogy vasárnap játszanak-e a színházban. Bécsiben ma délután a városháza népcsarnokában, Német-Csehország és a Szudétaországok segítőegyesülete nagy tiltakozógyűlést tartott, amelyen Langenban dr. megnyitó beszéde után Kalino (Karlsbad), Prunar (Szilézia) és Borán (Drünn) szólaltak fel és rámutattak a csehországi tarthatatlan helyzetre, ahol a német lakosságot törvényes után nemcsak megfosztják jogaiktól, hanem nemzeti fennállásukat is a legnagyobb veszedelem fenyegeti. Tiltakoznak a csehek abbeli szemrehányása ellen, hogy ők hazaárulást követnek el és hangsúlyozták, hogy csak önvédelemből cselerkesznek, ha olyan harci eszközöket vesznek igénybe, mint a parlamenti obstrukció és az adó megtagadása. A teplitzi, égeri és aschi események úgy látszik részei annak a manővernek, amellyel anémeteket izgalomba akarják hozni, hogy azután katonai diktatúrát létesítsenek. Neuwirth dr. tanár, a főiskolai tanárok és hallgatók üdvözletét tolmácsolta a csehországi, morvországi és sziléziai németeknek. Dr. Jerzsabetk és dr. Wanek felszólalása után viharos tetszés közben elfogadtak egy határozati javaslatot, amely kifejezést ad annak a szenvedélyes felháborodásnak, amelyet a német-csehországi legutóbbi események okoztak, valamint annak a rendíthetetlen bizalomnak, hogy a jog végre is diadalmaskodni fog az erőszakon. Azzal a felhívással fordulnak az egész civilizált világhoz, hogy vessenek véget a Közép-Európa nyugalmát és békéjét veszélyeztető állapotnak. Élénk tetszéssel fogadták a tótok külföldi bizottságának levelét, amely kijelenti, hogy a tót munkásság a csehek felháborító kényuralma ellen tiltakozó gyűlést üdvözli és sóvárog a nap után, amelyen felszardulnak ez alól az elviselhetetlen nyomás alól. A gyűlés résztvevői tüntető felvonulásban végighaladtak a körúton. A tüntetők egy része a Hotel Pest elé igyekezett jutni, ahol abban az időben a csehek tartottak gyűlést. A szálló bejáratait erős rendőrkordon zárta el. A tömeg végül szétoszlott anélkül, hogy — néhány tüntető letartóztatásától eltekintve — incidensre került volna sor.