Világ, 1921. március (12. évfolyam, 48-68. szám)

1921-03-05 / 48. szám

Szombat VILÁG 19­21. március 5. .! Az angol munkáspárt lbuktatott egy minisztert Londonból jelentik: Griffith­ Briscawen képviselő­nek földmivelésügyi miniszterré történt kinevezése folytán Dudley választókerületében új választás vált szükségessé. A választási küzdelemből Wilton, a mun­káspárt jelöltje került ki győztesen, aki 10.241 sza­vazatot kapott. Griff­ith­-Boscawenre 9968 szavazat esett. ek­ zuhanások Európában Ahol hatvan forint a ruha és nyolc forint a cipő... Rotterdam, 1920. február 26. (A Világ tudósítójától) Nyomasztó hangulat telepedett le Hollandiára. Ha végigmegyün­k Rotterdam bármelyik utcáján, csöndesen és üresen állnak a boltok, ahol még­ ne­m­­­rég helyet sem lehetett kapni. Minden üzlet kiraka­tba ott díszeleg a fenrás „Opruiming“, vagy „Uti­­verkoop“, minden kereskedő igyekezik az árujától szabadulni, hogy még nagyobb veszteséget ne szen­vedjen, mint amekkorát eddig szenvedett. A vevő­ket két kézzel fogják, ha ugyan akad, mert a vásárló­kedv teljesen megszűnt. A külvárosok elcsöndesed­­tek, mert a legtöbb­­gyár beszüntette az üzemét. Hollandia ma súlyos gazdasági krízist él át. Nyugatról indult meg a veszedelem, Amerikából, végigszántotta Angliát és egy-két hónappal ezelőtt átcsapott a kontinensre, ahol most a nyugati és északi nemes valutájú országok nyögnek alatta. Amerikában pang minden, Angliában állnak a gyá­rak, a munkanélküliség napról-napra növekedik és a szaba­dkereskedelem­ Angliája nemsokára behozza a „dumping“ törvényt, amely gátat vet az idegen iparcikkek beözönlésének- Hollandiában a munka­­nélküliség egyelőre sokkal kisebb mértékű, mint Angliában. Bár nem sok gyár van üzemben, de a gyárosok nagyrésze nem bocsátotta el az alkalma­zottait, mert bíznak abban­, hogy nemsokára újra felvehetik az üzemet. De a kereskedő Hollandia job­­­bár megérzi a válságot. Senki sem vásárol, min­denki túl akar adni a portékáján. S ez annál érde­kesebb, mert egyes iparcikkekben oly nagyot estek az árak, hogy a békeáron alul vannak, a vásárlási kedv mégis teljesen megszűnt. Nincs pénz ... A nagy vállalatok versengve kínálják portékájukat, az exportőrök úgyszólván ingyen dobálják ki cikkeiket és senki sem vesz. Kölcsönt nehezen lehet szerezni, a bankok még hatszoros fedezetre sem adnak. Nagy vállalatok­ buktak és buknak meg, elérte őket e krí­zis, amely egyre mélyebben szánt bele a gazdasági élet­be. Az áresés főleg az iparcikkekre terjedt ki. Az angol szövet ára a felére esett és ezt nyomon követte a ruházati cikkek esése. Az ősszel még nem lehetett ruhát kapni 150—160 forinton alul, ma már 60—80 forintért nagyon jót vehet az ember. A cipő árak 20—25 forintról 8—10 forintra estek. A­ szén ára a negyedére esett, míg az élelmiszerek közül csak a liszt és gyarmatáruk ára zuhant. S mindennek elle­nére a fogyasztók nem fogadják olyan hozsanná­val az áresést, mint várni lehetett volna, sőt a sajtó napról-napra azt tárgyalja, hogyan lehetne kimászni ebből a krízisből. Természetesen, pártállásaihoz képest, minden lap m­ás megoldást ajánl. Mindegyik másban találja meg a krízis okát, de a legtöbbjének nagyon kapóra jött a­ nyolcórás munkanap nemrégiben történt behozatala. Ezt okolják minden bajért. De van né­­hány komolyabb lap is, amely mélyebbre lát és a komoly megfigyelő is más okokat vél felfedezni. A háborúnak m­ár idestova kat éve vége. Az ipari termelés elérte rendes mértékét, minden rend­ben lett volna, csak a békebeli piac hiányzott még. De a rossz valutájú államok még a legalacsonyabb árat­­sem képesek megadni, annál kevésbbé, mert a középeurópai valutáknak belföldi értéke aránylag nagyobb és a külföldi áruk, hacsak nem specialitá­sok, nem tudnak versenyezni a belföldi árukkal. És ki vesz ma legyőzött országokban specialitást? A hollandi kereskedők pedig még a háború alatt, de főleg közvetlenül utána nagymennyiségű árut vásá­roltak a gyenge valutájú országokban, még mindig elég drága háborús árakon. A világpiaci árak esése óta a nyakukon van a legtöbb ilyen áru és minden nap új veszteséget hoz. A kalkuláció az volt, hogy olcsón megvenni a legyőzött államoktól mindent és drágán visszaadni, de közben az a kis pech történt, hogy azóta minden m­ég olcsóbb lett és a legyőzött államok nem tudnak vásárolni a magas valuta miatt. A nyolcórás munkaidő nagyon kis befolyást gyakorol a kicsisra, hiszen a legtöbb gyárban még nyolc órát sem dolgo­znak. A munkabérek magasak. Most lejebb lehet­­nyomni a munkabéreket és akkor versenyezni lehet és megszűnik a­­krízis! — hallat­szik sok helyütt. — Felszínesen tekintve, nagyon tetszetős ez a megállapítás és nem is csoda, hogy Míg a lapok megjelenése szünetelt, Budapesten fantasztikus hírek, kaptak szárnyra, órigisi árzuha­násokról beszélt mindenki, egyesek aról tudtak, hogy a zsír mér csak 120 koronába kerül, mások, pedig arról, hogy az üvegáruk árai 7,5 százalékt ist esték. Ilyen nagyarányú, lényeges árcsökkenésről azonban, sajnos, nincsen szó. Az árak­ a legkülönbö­zőbb áruknál estek ugyan átlagban 10—20 százalék­kal, de csak a nagykereskedelemben és ennek az oka is nem olcsósági hullám, hanem a különböző külföldi valuták hirtelen és lényeges zuhanása. A külföldi — értve ezalatt a nyugati, tehlát angol, francia és amerikai gyárost — az áruját a legtöbb szakmában még mindig nem adja, olcsóbban, őná­­luk valóban lemorzsolódnak az árak a túlprodukció következtében, de ez az olcsósági hullám, amely nyugatról indult ki, eddig még nem érkezett el hoz­zánk. A nálunk előállott olcsóbbodásnak két fő oka van: elsősorban, mint már említettük, a valuták ol­csóbbodása, másodsorban az, hogy az áru egy része nagy a plártja. Ezzel szemben tény az, hogy megin­dult ugyan az árzuhanási folyamat, de csak ipari cikkekben, míg a fontosabb élelmiszerek árai nem­hogy nem estek, hanem még emelkednek. A hús kilója 2,50 forint, a zsír és vaj ugyanennyi, a cukor 80 cent, a tej literje 30 cent. Magyar pénzben 500, 160, 60 korona. A munkások pedig enni akarnak és a munkabérek az élelmiszerekhez igazodnak. S itt még csak azt sem mondhatják, hogy a földmunkát­sok bére magas és a felszerelés drága, mert itt nincs nagybirtok és a kis kertgazdálkodást mindenki maga­ végzi, a felszerelés ma éppenséggel nagyon olcsó. Igaz, hogy a nullás liszt ára 21 cent, sokkal olcsóbb, mint a magyar liszté, de nemcsak kenyérrel él az ember, hanem hússal, zsírral és tejjel is. S mi az­ oka annak, hogy dacára az iparcikkek olcsóbbodá­sának, dacára, annak, hogy a holland földműves 100 forintért vehet csizmát és 60 forintért ruhát, mégis 800 koronáért adja a tejszin­ literjét? Az ok egy.,­szerű: Anglia és Németország, amely mégis enni akar valamit, minden árt megadnak és a hollandi földműves hordja az olcsó cipőt és ruhát és mégis drágán adja a tejet meg a vajat, mert van, aki meg­veszi. Amerika a liszt árát le tudta verni, de tejet és vajat mégsem tud a világnak exportálni. A hol­land paraszt pedig kineveti azokat a nemzetgazdákat a világ minden részében, akik azt mondják, hogy a paraszt olcsóbban fogja adni az élelmiszereket, ha az iparcikkek olcsóbbak, lesznek. A válság kongruensei közé tartozik az is, hogy a legtöbb gyár régebben vásárolta meg a szén kész­letet és a szén világpiaci ára ma a réginek egy­negyede. De Hollandia azért mai is nagyon erős.­­A mai állapotot ugyan mindenki szidja és főképpen a békét, amely ezeket létrehozta és amely miatt nem indul­hat meg a világforgalom, Hollandiának éltető eleme. De a hollandok nyugodtak, mert tudják, hogy egy olyan munkás országot, mint az övék, nem lehet tönkretenni. Gergely Lajos: nincsen tőkeerős kezekben és ezek a gyengébbe­­rezek, forgótőkére lévén szükségük, kénytelenek áfás-és beszerzett raktáruk egy részén a vételárnál­­alacsonyabb áron túladni. Természetesen azok a­ kereskedők, akik árujukat a külföldön már régebben lekötötték, az idegen valutát csak most szerzik be, miután a fizetési eszközökhöz — a fonthoz, dollár­­hoz, vagy márkához — ma jóval olcsóbban jutnak, nem veszítenek az üzleten. Ezeknek száma azonban elenyészően csekély. A legtöbb kereskedő, a valuták további emelkedéstől tartva, már a megrendelés idejében­­sietett a kifizetéshez szükséges külföldi pénzt napi áron megvenni és így az árfolyamkülönb­­ségek következtében a keres­kedők legnagyobb része ma károsodik. A­z árak csökkenéséhez járul végül az üzlettelenség is. Ennek oka részben a közönség gyenge vásárlóereje, részben a tartózkodás, mert mindenki azt reméli, ho­gy ez a csökkenés csak első lépés, amelyet a békebeli árivó felé tettünk s ezt rövidesen követni fogja a többi is. Hozzájárul még az árcsökkenéshez a kereskedő­­körökben uralkodó 197 árarc Budapesten Meghalt Nikita, a Fekete Hegyek országának első és utolsó királya, alig néhány hónap­­al nyolcvanadik születésnapja előtt, a francia Riviérának egyik legszebb pontján, a«<'.'/»■», fen­­zésében, a Masignat-kastélyban, amelyet Mwn&felki­rályi rezidenciának^rendezett be, m^pt^^meg'hiusult az a reménye, hogy a:^^gységesj^Mt­av birodalom, feje­delme gyanánt térhet átMIHH^najd, a Balkánra. Markáns egyéniségénél, tehetségénél,, széles művelt­ségénél és kivételes államférfim kvalitásainál fogva ta­lán csakugyan Nikita lett volna a legalkalmasabb ■ ennek a nem■ éppen könnyű pozíciónak betöltésére. Hiszen több, mint egy fél század előtt Nikita volt az, aki a „Balkán császárnője“ című drámájában megjósolta a délszláv né­pek és a délszláv országok egyesü­lését egyetlen nagy birodalommá. Ez a történeti dráma voltaképpen politi­kai programúi volt, Nikita politikai programmja, azon­ban Petrovics Miklós nem tudta megtagadni költői vé­náját és ezért egy szimpatikus hölgy kezébe tette le a Balkán-birodalom kiépítésének nagy művét. A „Balkán császárnője“ különben egyes részleteiben csakugyan ér­dekes, mint költői munka is, hiszen Nikita nagy szere­tettel gyűjtötte a délszláv népmeséket, a délszláv népda­lokat és maga is írt olyan költeményeket, amelyek nép­dalokká lettek kis birodalmának határain túl is. De a poétafejedelem egyszersmind nagyon tehetsé­ges és nagyon ,pmart“ üzletember volt. 1012-ben a vagy balkán-ország szövetsége tudvalevőleg hosszabb diplomáciai előkészítés nélkül támadta meg Törökor­szágot, hogy így kihasználja a meglepetés előnyeit. Nikita előrelátta azt, hogy a balk­ánhábor megindí­tása, hatással lesz a nagy európai tőzsdék árfolyamainak alakulására, hiszen számolni kellett azzal a lehetőség­gel is, hogy Oroszország és az osztrák-magyar monar­chia nem nézik semlegesen a Balkán-államok harcát Törökországgal. Nikita tehát idejében kiküldötte egyik fiát Pak­sba, hogy az ott értékesítse az értékes infor­mációt. A montenegrói herceg a francia állam egyik legfőbb hivatalnokának közvetítésével egy Budapestről Parisba vándorolt bankárhoz fordult. Az alku nem ment könnyen, tekintettel arra,­­ hogy a fontos titok két szóból állott és a két szó árát, a két szó kimon­dása előtt kellett fixírozni, anélkül, hogy akár csak célzásokkal szabad lett volna körülírni a fontos titkot, mert az a körülírás után nem, lett volna többé litek. A párisi bankár nem akart zsákban macskát vásárolni, súlyos, sőt igen súlyos milliókért és a Riviérára utazott. Másnap hajnali, vagy inkább éjszakai három órakor automobil pápaszemes, automobilköpenyes vendégek za­varták fel ágyából a párisi maigyar bankárt, és most csakugyan létrejött az üzlet. A bankár szintén fel­vette automobil pápa­ szemét, automobilköpenyét, rád tempót diktált a soffőrnek és a tőzsde megnyílása után egy negyedórával, még éppen jókor megállott a tőzsde épülete előtt az automobil, amely tizenkét óra alatt járta meg az utat Parisból a Riviérára és vissza. Aznap és másnap játszotta meg a párisi ma­gyar bankár a híres „Coup de Montenegrót”-t, amely megszerezte neki vezető pozícióját a párisi tőzsdén és a magyar báróságot. Azonban, ha­ Nikita ugyanolyan jó üzletember maradt 1012-ben, mint amilyen jó üzlet­embernek bizonyult nem egyszer 1912 előtt, a monte­negrói nyegust mégsem szabad csak jó üzletembernek mondani. Negyvennyolc órával a párisi „Coup de Montenegró“ után Nikila nyitotta meg a balkán-had­járatot a montenegrói csapatok élén és az akkor már hetvenegy esztendős fejedelem csakugyan elől haladt ott, ahol a legsűrűbben jártak a golyók. Nikila megál­lotta a helyét a tőzsdéig, de, megállotta a helyét a fronton is, és mindenekelőtt megállotta a helyét a politikában. . Nikita volt egyébként Montenegró első­­■ilági feje­delme, mert elődei az egyházfejedelmi méltóságot egy személyben töltötték­­be, az államfői tiszttel. A gimná­zium alsó osztályait Triesztben végezte Nikita,­a felsőbb osztá­lyokat Párisban, a Louis le Grand líceumban, egye­temi tanulmányait is Parisban kezdte meg, de nem fe­jezhette be, mert nem volt még tizenkilenc esztendős, amikor 1800 augusztusában meggyilkolták nagybátyját, Petrovics Ihnilot és így Nikita doglalta a megüresedett hónt. Két hónappal trónralépés­e után, tizen­kilencéves korában házasságot kötött Vilkolics vojvodának tizen­hároméves leányával, Milenával, akit régi jó montenegrói szokás szerint még­ bölcsőjében jegyzett el. A házasság különben igen boldog volt és Nik­ának tíz leánya, há­rom, fia született az évek során. A hercegnők közül Zork­a Péter szerb királylyal, az akkori szerb pretendenssel kötött házasságot, de már harminc év­bőlt meghalt. Milicza hercegnő Niko­­lajevics Péter nagyherceggel, Anasztázia Leuchtenberg György herceggel, Heléna hercegnő III. Viktor Em­á­imét olasz királylyal, Anna pedig Battenberg Ferenc József herceggel kötött házasságot, tehát Nikita jól adta férjhez leányait, akik közül csak Xénia és Vera hercegnők nem találtak vőlegényt és így h­ajadonok gyanánt kísérték el atyjukat számkivetésbe. Az orosz barátságot mindig jól tudta ápolni Nikita. II. Sándor cár egy híres pohárköszöntőjében Orosz­ország és az orosz cár egyetlen barátjának nevezte Nikitát, aki megkapta az orosz tábornagyi rangot és leányai közül is többnek kelengyéről 111. Sándor és­ II. Miklós gondoskodtak. A Balkán-háború hatezer négyszögkilométer területtel gyarapította Montenegrót, amely így már inkább nevezhette magát, királyságnak. Ugyanis Nikita három évvel előbb, aranylakodalmán, Montenegró királyi méltóságával ajándékozta meg ma­gát. 1916 január 10-én kapitulált Nikita Kövess tábor­nagy csapatai előtt és szövetségeseihez menekült ugyan, de azért felmerült vele szemben az a vénl, hogy a kapi­tulációval kissé sietett. Ezért nem is került kombiná­cióba Nikita, mikor a Jugoszláv birodalom trónjának betöltéséről volt szó. Nyolcesztendős kormányzás u­tán csütörtökön botra támaszkodva, könnyes szemmel távo­­zott a Fehér Házból Wason, a nagy remények és a nagy csalódások embere. A társadalmi béke helyreállításának jelszavával, az új szabadság igéivel ajkán foglalta el Wilso­n 1913 március negyedikén az elnöki méltóságot és néhány nappal távozása előtt utasította vissza, har­madszor Debs kegyelmi kérvényét, Debsét, aki ötször volt elnökjelölt és kétmilliónál több szavazatot kapott a szeptemberi elnökválasztáskor, noha már két eszten­deje ült fogházban. A tartós béke kiépítésének ígéreté­vel győzött 1916 szeptemberében Wilso­n eilep-jelöltjével szemben a második elnökválasztáson és béke helyett, kiterjesztette, stabilizálta a háborút. Bárdiig nehéz viszonyok között költözött be a Fehér 11 ízbe, akkor, amikor Wilson szerencsétlen háborús politikája, sze­rencsétlen békepolitikája és szerencsétlen gazdaságpoli­tikája súlyos krízist idézett fel Amerikában. A XX. szá­zadnak egyik legnagyobb politikai stí­ciója Wilson. Mondatai tiszták, zománcotok és erővel ír­jenek ,­­ a nyolc évből hét éven át tévesztették meg az amerikai közvéleményt és mindvégig megtévesztették­­ Wolsont.

Next