Világ, 1921. augusztus (12. évfolyam, 169-192. szám)

1921-08-02 / 169. szám

Keea Oroszországban kritikus a helyzet­ ­ Pétervárról jelentik. A szovjet kormány hajlandó valamennyi pártot összehívni, hogy közösen határoz­zanak Oroszország sorsáról. Híresztelik azt is, hogy a kiküldött segítő­ bizottság,­ amelyben a bolsevisták csak gyöngén vannak képviselve, átveszi a kormány­­hatalmat. Pétervárott a Pavlovszki-ezred a kenyér­­adag leszállítása miatt pár nap előtt fellázadt. A pa­rancsnoknak sikerült a zendülő katonákat megnyug­tatni azzal az ígérettel, hogy megkísérli helyzetük ja­vítását. Másnap az ezredet egy szabad térre vitték, állítólag azért, hogy katonai gyakorlatokat végezzen. Az ezredet a téren megbízható bolsevista csapatok körülfogták és mindazokat a katonákat, akiknek sze­repük volt a zendülésben, fal mellé állították és rög­tön agyonlőtték. Az East Europe jelenti: A szovjet korm­ány átszer­vezi a vörös hadsereget. A megbízhatatlan csapatokat feloszlatják és helyükbe kipróbált hűséges munkás­csapatokat szerveznek. A szovjet kormány ugyanis szükségét érzi annak, hogy teljesen megbízható had­erőt szervezzen az esetre, ha a kormánykörök által előrelátott súlyos események bekövetkeznének. A déli tartományok kiéhezett lakosságát Szibé­riába szállítják. Moszkvában az a hír terjedt el, hogy a központi szovjet székhelyét Moszkvából Pétervárra teszi át. Ezt követné a bolseviki vezérkar és nagy­számú vörös csapatok áthelyezése. Az áthelyezést az teszi szükségessé, hogy egyrészt Pétervárott nincse­nek olyan súlyos élelmezési zavarok, mint Moszkvá­ban, másrészt azt remélik, hogy onnét esetleg sike­resebben küzdhetnek a nagyszámú ellenforradalmi felkelések ellen. Majerovics lett külügyminiszter kijelentette, hogy Oroszországban a helyzet igen komollyá vált s ez idő szerint még be sem lehet látni, hogy mire fog vezetni. Az éhinség s az éhező terü­letekről elözönlő lakosság menekülése katasztrófális terjedelmet öltött. Nézete szerint Oroszország a legteljesebb anarchia állapotában van; a szomszédos államok jól tennék, ha mindenre előkészülnének. A párisi Excelsior közli Kerensky cikkét az orosz­­országi éhínségről. Kerensky kifejti, hogy az orosz nép nemzetközi segítség nélkül biztos halálra van ítélve. Oroszország szomorú helyzetének oka, Ke­­rensky szerint, a polgárháború és a szovjeturalom. A bevetett terület egyre csökken, a közlekedési eszkö­zök teljesen elégtelenek és vigasztalan állapotban vannak. Az európai Oroszország jelenlegi termése 500—800 millió padot tesz ki. A háború előtt ugyane területen hárommilliárd pad termett. Az éhínségtől való félelem arra készteti a parasztokat, hogy a ke­nyérmag-készleteket, ami még a kezükben van, gon­dosan elássák és­ semmi körülmények között sem szolgáltassák ki a szovjet kormánynak. A frizss-ügynökség jelentése szerint azoknak a szá­ma, akik az éhség folytán naponta elpusztulnak, 1.5— 20.000-re rúg. Saratov olyan, mintha nagy temető volna. A Volga-menti német telepesek Moszkvába özönlenek s azt követelik, hogy Orenburgba szállítsák őket. Az éhinség terjedésével karöltve jár a kolerajár­vány terjedése. A Hilda gőzös Pé­tervárról ideérkezett Wagner nevű kapitánya elmondta, hogy Pétervár rombadőlt város benyomását teszi, mert a faházakat és az utcák faburkolatát csaknem mind felhasználták tüzelési cé­lokra. Valamennyi üzlet zárva van, a bérkocsik csak­nem teljesen eltűntek a városból. Egy rövid útért Si­OOO rubelt fizetnek. Egy csésze tea 2500 rubel, egy kiló kakaó 10.000 rubel, egy font vaj iOOO rubel. An­gol és német hajók élelmiszereket hoznak az éhezők részére s visszafelé az ország belsejéből származó fát visznek el. A legutóbbi napokban Oroszországból Révaiba érkezett utasok elmondják, hogy Kurskig egyetlen tábla föld sem található, mely a perzselő napsugarak­nak ne esett volna áldozatául. Minden állomáson szá­zával kuporognak a szenvedő emberek, akik összetett kézzel kérik az utasokat. Segítsetek rajtunk Krisztus nevében, éhenhalunk. Kolera, tífusz és vérhas a ki­merült lakosságot tömegesen pusztítja. A szovjet kor­mány fölemelte a vasúti tarifákat. Egy út Moszkvából Pétervárra 110.000 rubelbe, egy jegy Kievből Péter­­várra 600.000 rubelbe kerül. Az ezen az intézkedésen feldühödött tömegek megrohanják az állomásokat. A személyvonatokat sokhelyütt páncélos vonatok kí­sérik. A kormány többrendbeli intézkedést tett, hogy az éhezők tömegét Moszkvától távol tartsa. Trockij Tambovban intézkedik, hogy az éhezőket és járvá­nyos betegeket feltartóztassa. Nem kevesebb, mint 11 gyalogos- és 3 lovasezred áll rendelkezésére. Hir sze­rint Lenin legközelebb külföldre utazik. A hatalom így Trockij és a katonai párt kezébe kerül Hir sze­rint Trockij igen élesen elítélte Lenin békülékeny po­litikáját, kifejtve, hogy a kapitalisztikus Európa gyű­löli Oroszországot és inkább éhen engedi halni, sem­mint kenyeret adjon neki. A New­ York News tudóstója jelenti lapjának. Oroszországból érkező jelentések szerint az orosz­ parasztok babonássága nagyban m­egne­hez­iti az orvo­sok munkáját. A kommunista hatóságok szigorúan ragaszkodnak az oltási kényszerhez, a parasztokat pedig ez már magában is halálra rémíti és mintegy megvadítja. A kolerás területen mindennapi látvány, hogy a városok és falvak szélén örömtüzeket gyűjt a nap. A nép, főleg a nők meztelenül keresztülugrálják ezeket a tüzeket, abban a hitben, hogy a tűz megvéd a kolera ellen. A szovjet hatóságok egyébként az éhínséget szen­vedő és a kolerának kitett területek lakosságának ki­vándorlását azzal akarják megakadályozni, hogy egyes exponált vidékeken teljesen megszüntetik a vasúti személyszállítást. Rau Gottlob Rau Gottlob udvari tanácsos, az Oszágos Szén­­bizottság elnöke tegnap szívszélhűdése következtében meghalt Velencében, ahol szabadságát töltötte. Rau Gottlob halálával a magyar gazdis­ági élet egyik leg­fontosabb állomá® üresedik­­e, egy olyan állomás, amelyet évek óta töltött be RIB Gottlob a nehéz viszo­nyok között váratlnul nyar­ eredménnyel. 1917 ja­nuárjában vette Atrimund az újonnan létesített szénköz­pont vezetését, majd pedig Vázsonyi Jenő utóda gya­nánt a szénbizottság elnöke lett, kormánybiztosi ha­táskörrel. A bolsevizmus összeomlása után került szembe Rau a legnehezebb problémákkal. A széntermelés Európaszerte visszaesett, a Magyarország számára leg­fontosabb felső-sziléziai és tescheni szén­medencéket tnz entente politikája dezorganizálta, import-szenet szinte lehetetlen volt szerezni, és a megmaradt magyar bányák termelése mélyen alája sülyedt a havi 2 millió méter mázsának, a bolsevizmus rablógazdasága követ­keztében. Ilyen viszonyok között Rau Gottlob számára az egyetlen eszköz a magyar széntermelés gyors talp­­raállítása volt, és Rau katasztrófától mentette meg a magyar gazdasági életet, vagy talán Magyarország po­litikai rendjét is akkor, amikor alig néhány hónap alatt megkétszerezte, majd pedig több mint kétszere­sükre emelte a magyar szénbányák termelését. A­z európai országok közül a magyar szénbányákban vagy legalább a magyar szénbányák egy részében érte el a termelés először a békeévek színvonalát. Ha számba­­vesszük azokat a nehéz és súlyos viszonyokat, ame­­lyek minden irányban és minden tekintetben akadá­lyokul állottak Rau Gottlob munkája elé, akkor azt kell mondani, hogy a szénbizottság elnöke a tárgyilagos krónikás számára helyet szerzett magának Magyarok-­­szág történeti nevei között. Ha visszafelé lapozzuk Magyarország elmúlt két évének történetit, kevés em­bert találunk, akinek nevéhez olyan nagy, pozitív, két­ségbevonhatatlan és Magyarország egész életére kiha­tvan fontos teljesítmény fűződnék, mint amilyen Rau Gottlob munkájának eredménye. Rau Gottlob volt a magyar történet és a ma­­gy­ar gazdaságtörténet legnehezebb éveiben a szén organizátora és egyben a szén diplomatája. Az en­­tente-országokkal folytatott széntárgyalásokon nagy szolgálatokat tett Magyarországnak Rau Gottlob min­den irányban teljes tájékozottsága, európai látóköre, józan, logikus érvelése, nagy nyelvtudása. Hiszen Rau nyolc nyelvet beszélt folyékonyan. Szerencse lett volna Magyarországra nézve az, ha az elmúlt két évben minden diplomatája olyan tisztán látta volna a magyar érdekeket és olyan tisztán ismerte volna az európai helyzetet, mint ez a széndiplomata, és­ szerencse lett volna Magyarországra nézve az, ha a gazdasági élet minden ágának élére olyan organizátor kerül, mint Rau. A szénprobléma öt legnehezebb évén vezette, át Magyarországot Rau és ez olyan fel­adat volt, ahol már a félmegoldás is nagy eredmény. De Rau többet ért el a féleredménynél, mindenek­előtt pedig elérte azt, hogy a magyar gazdasági élet mechanizmusa nem bénult meg a nehéz krízisek napjaiban sem. Ha arra gondolunk, hogy a nálunk sokkalta kedvezőbb helyzetű Németország ismérteten volt kénytelen szénszünetet elrendelni a vasúti köz­lekedésben, vagy félüzemre redukálni a vasutakat, akkor világosodik meg az, hogy mit végzett Rau Gottlob és milyen nehézségeket küzdött le, mikor elérte azt, hogy a magyar vasúti közlekedésben csak egy alkalommal került sor a forgalom szünetelte­tésére. Dr .Gottlob gáláját kevés szóval lehet összefog­lalni. Fiatalon lépett az Északmagyarországi Kőszén­­bánya szolgálatába, egy negyed évszázadon át vezette ezt a bányavállalatot, amelynek fejlődése Rau Gottlob negyedévszázados igazgatóságának műve. Vagy hu­szonöt éven át itt dolgozott Rau, azután öt évig dol­gozott itj, sokkal szélesebb hatáskörében, dolgozott csendesen, sokat, teljesen a reábízott érdekek szol­gálatában, minden más szempont nélkül és hangos szó kerülésével. Nevét nem sokan emlegették, de mun­káját megbecsülte mindenki, aki beléje tekintett. Rau Gottlob csendes dicsőségének egyik legfel­­ettőbb szimptómája az, hogy — a magyar szimbolikus nagypáholynak nagymestere a szénbizottság élén maradhatott akkor is, amikor lezárultak a szabadkő­­műves-páholyok és bűnnek számított a szabadkőmű­vességhez tartozás. Senki nem merte vállalni azt a felelősséget, hogy a magyar szabadkőművesség vezé­rét kimozdítsa arról a helyről, ahol ilyen kivételes eredményekkel dolgozott. Ezen az egy ponton győzött a józanság a jelszavak fölött, de csodálatos módon senki nem vetette fel azt a kérdést, hogy a magyar szabadkőművesség fölött mondott ítéletbe nem csu­­­szolt-e talán valamilyen tévedés akkor, ha a magyar szabadkőművesség a komoly tudású, becsületes törek­vésű, talpig igaz embernek ezt a mintáját és példáját választotta vezérévé és akkor, ha a minta és példa gyanánt minden oldalról tisztelt Rau Gottlob — vál­lalta a magyar szabadkőműves-páholyok munkájának irányítását. Azonban Rau Gottlob nyílt sírjánál nem szabad ezt a politikai kérdést feszegetni, hanem ma­radjunk meg egyszerűen és szerényen annál, hogy a magyar szén organizátora, a magyar munkának ez a példásan tiszta becsületű és példásan tiszta emlékű vezére mindig és mindenben olyan munkát végzett, amelynek tiszta a becsülete és tiszta az emléke.­­. VILÁG 1921 augusztus 2. Brünnben akarják tárgyaltatni Rudnay Béla felségsértési bűnügyét (A Világ bécsi munkatársától.) A Rudnay Béla volt magyar főispán és a budapesti államrendőrség volt főkamtánya, valamint husszonnyolc bars- és hont megyei magyar ellen- felségsértés bűntette miatt indított eljárás ért­ekes fejezethez jutott. A pozsonyi államügyés­ség a bűnügyi iratokat azzal tette át a^tfötárc^lasi elnökhöz, hogy az ügy ötös tanács előtt T^a gyorsított eljárás szabályai szerint tárgyalandó. A vádlottak védői kérték az ügynek a pozsonyi esküdtbíróság elé utalását, az ítélőtábla azonban ezt a kérelmet elutasította. Ennek ellenére az ügyet mégsem fogják a gyorsított eljárás szabályai szerint letárgyalni, mert a törvényszék, ellentétben saját régebbi álláspontjával, most már az állam­ügyészség indítványára kimondotta, hogy az ügy az igazságügyminiszternek május hó 10-én kelt rendelete alapján, esküdtbíróság elé tartozik. Egy­úttal, szintén az államügyészség indítványára, arra való tekintettel, hogy a terheltek már közel tíz hónapja letartóztatásban vannak és az eskü­dtbíró­­ság a pozsonyi törvényszéken még megszervezve nincsen és mert az ügynek Pozsonyban, illetve Szlovenszkó területén való letárgyalását közbizton­sági és egyéb fontos okokból is veszélyesnek tartja, fölterjesztést intézett a brünni legfelsőbb törvény­székhez, hogy az ügy tárgyalására a brünni­­ tör­vényszéket, mint esküdtbíróságot delegálja. Baudelaire 330.000 — Ady 500 korona (A Világ tudósítójától.) Egy párisi újság, a ,,La Démocratie nouvelle" körkérdést intézett hasábjain a, francia élet, irodalom, politika, köz­gazdaság és a kereskedelem vezetőihez és azt kér­dezi tőlük, h­ogy váljon megélfiot-e jövedelméből ma a francia író és ha igen,amilyen határok és keretek között élheti le a trépjait A körkérdésre általában az a válasz érkezett, hogy az írók hely­zete Franciéról szamban napról-napra rosszabbodik. A milliomos akinek birtokai és kas­télyai vannak, a fiatal francia írói gárdáig na­gyon sok szegénység, nyomor és nélkülözés van, úgy hogy a nyilvánosság előtt meglehetős gyakran szereplő, népszerű írók helyzete is nagyon sok­szor kétségbeejtő. Ugyanakkor összehasonlítást közöl az újság az élő írók és modern írók könyveinek az érté­kéről és ebb­ől kiderül, hogy a legnépszerűbb fran­cia nagyságok első köny­veinek az ára olyan ma­gas, hogy a mi viszonyainkat számítva, már való­ságos vagyonnak mondható. A Hotel Droud­-hím egy legutolsó árverésen Baudelaire: Fleurs du mai című munkájának első kiadásáért 11,000 frankot fizettek, ami ma­gyar valutában több, mint 330.000 korona. Ebből a könyvből összesen csak tíz darab ismeretes és az árverésen valóságos harc indul­ meg a pél­dány után. Az élők közül Anatole Francé, l­es Désirs de ■leáll Serrien első kiadása kétszáztizenöt frankért kelt el, egy másik munkája : L'anneau amalhíjszó hollandi papíron hétszázötven frankért és Pierre Noziere japán papron kilencszázhat­­van frankért került új könyvtárba. Jules Renard könyvtárát­­ is mostanában ár­verezték el Parisban, ahol egy Paul Claudel első kiadásnak nyolcszor frank, egy Pelladan-nak egyezereg­yszáz frank és egy Guerni kötetnek kétszázhúsz frank volt az ára. Németországban a modern könyvek közül Frank Wedekind munkáinak van magas ér­téke. A halála után különösen emelkedni kezdett könyveinek az ára, úgy hogy ma ’­­­ö00 márkát fizetnek egy-egy első kiadásért. Érdekes, hogy Die Fürstin­­tussal­ka című színdarab­ját nem­régen ezer márkáért vette meg egy könyvgyűjtő. Ezt a munkát egész fiatal korában írta, azután a kritika is és ő maga is rossznak találta. We­­dekind erre összeszedte a könyvkereskedésből - nem sokkal a megjelenés után a még megma­radt köteleket, máglyára rakta mindet és elégette így történhetett, hogy könyvkereskedői forgalom­ban alig-alig szerepelt egy egy példánya s a biblio­­phil gyűjtők között azért emelkedett az ára ezer márkára. Rilke, Klofmannsthal és Gerhard Haupt­­maim egy-egy első irodásáért száz­-háromszáz márkát fizetnek a gyújtók, természetesen a régi munkákat értjük. Hofmannsthalnak 1905-ben je­lent meg Bécsben a Wiener Verlagnál : Das Mar­ch­en der 672­ Nacht című kötete, a bolti ára ép­­pen egy korona volt. A kiadó a könyv megjele­nése után nemsokára megbukott, úgy hogy ezer­számra árulták ezt a munkát darabonként ií.

Next