Világ, 1923. április (14. évfolyam, 74-97. szám)

1923-04-01 / 74. szám

2 1923 április 1 r1?.*wwBB­Bag8Bawsacag A fekete pont írta: Conrad Ottó, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatója Lord Goschen már a régi, jó időkben úgy találta, hogy" a pánt értékváltozásának prob­lémája nem kevésbé alkalmas a gondolko­dás tisztaságának és a józan észnek meg­zavarására, mint a szerelem. Pedig Lord Goschen nem érte meg, és nem látta előre azokat az éveket, amelyek alatt a pénz ér­téke végleg elvesztette állandóságát, meg­olvadt és nyulékonnyá lett. A számjegyek pszichológai hatása ma is még abban a meg­szokásban gyökerezik, amely a pénzérték állandóságának idején alakult ki, de minden más tekintetben az eltolódás olyan nagy, hogy szinte áthidalhatatlan szakadék vá­lasztja el a múltat a jelentől. A nagy for­dulatnak talán az volna a legegyszerűbb formulája, hogy a háború előtt az áruk ér­tékét mérték a pénzzel, most pedig a pénz értékét mérik árakkal. Ha régen minden ára annyit ért, amennyi pénzt lehetett kapni érte, most már jó ideje a pénz értéke vál­tozik aszerint, amennyi árut lehet szerezni vele. A pénz fogalma egészen átalakult. A há­ború előtt és bizonyos határok közt még a háború alatt is a pénz egy határozott érték­­kvantumot jelentett, olyan érték-kvantumot, amely nem változott, vagy legfeljebb hosszú idő alatt és lassú tempóban tolódott el. Ma nem lehet többé egy pénzösszeggel ilyen ha­tározott érték-kvantumot összekapcsolni és némi túlzással szinte azt lehetne mondani, hogy pénzünk annyira nélkülözi a nemes­fém alapot, hogy manapság már éppen csak egy jelensége az elszámolási jogszabályok­nak, és így tulajdonképpen csak mint fize­tési eszköznek van funkciója. De ez a gazda­sági funkció nagyon megnövekedett jelen­tőségében, és igazán jogos azt állítani, hogy ma az elszámolás az adós és a hite­lező között a gazdasági élet egyik tenge­lyévé tett, mert az ilyen elszámolások által sokak részére észrevétlenül a nem­zeti vagyon jelentékeny részei tolód­nak át az egyiktől a másikhoz és így keletkeznek azok a nyereségek, amelyek alapjaivá lettek minden kalkulá­ciónak, minden vagyonszerzésnek, az­ állam adópolitikájának is, és lejtőre vitték az egész gazdasági életet. Hiszen a gazdasági munka gyakorlati emberei is többnyire csak az ilyen nyereségeket hajszolják, és a gazdagodás érzésével könyvelik el kerese­tüknek, vagy vagyonuknak azt a szaporu­latát, amely az összesség szempontjából va­lójában nem szaporulat, hanem éppen csak vagyoneltolódás a gazdasági alanyok között, s csak az ilyen nyereségek természetének tisztázásával lehet a magyar gazdasági prob­lémák lényegét megközelíteni. Az oly országban, amelynek gazdasági lelete sok mindenféle nehézséggel küzd és amelynek pénze romlik, a pénz romlásának tartama alatt bizonyos jogszabályok merev­sége következtében az adósságcsinálás va­lóban lukratív foglalkozás. Igen érdekes tünete az emberi gondolkodás egyoldalú tradic­ionalizmusának az, hogy az adósban sokkal erősebb a nyereség érzése, mint ami­lyen erős a veszteség benyomása a hitelező­ben. Hiszen számjegyekben növekszik a hitelező vagyona is, és ez letompítja benne a veszteség érzését, akármilyen világos is az, hogy a nagyobb számjegyekkel megha­tározott vagyon igazi értéke erősen vissza­esett kisebb számjegyek által meghatározott korábbi vagyonával szemben. Az a nyereség, amely az adós javára és a hitelező rovására keletkezik, azért, mert az elszámolási viszony még a pénzérték állan­dóságának alapján áll, természetesen nem jelent gyarapodást, és nagyon sok eset­ben veszteséget jelent a nemzeti vagyon mérlegében. Az így­ keletkezett nyereségnek ugyanis háromféle sorsa lehet. A legritkább eset az, hogy az így szerzett nyereség teljes értéke szerint konzerválódik, ilyenkor a nemzeti vagyon szempontjából nincsen vesz­teség és természetesen nincsen nyereség sem. De ez az eset igen ritka, már csak azért is, mert az állami adópolitika kihasználja adóalap gyanánt, még­pedig gyakran abban az erőteljes formában, amely szükségszerű következménye az ál­lamháztartások súlyos helyzetének. Ilyenkor tehát az történik, hogy az állami adópolitika erős részesedést foglal le saját céljaira, akkor, amikor nem keletkeznek új javak, hanem voltaképpen csak egy könyvelési művelet játszódik le, amennyiben a hitelező vagyonának egy része az adós számlájának javára íródik. Az­ állam tehát a nemzeti vagyonnak egy töredékét vonja el és használja fel saját életének fentartására, mikor az egyik számláról a másik számlára átszármazott értékek egy részét lefoglalja és elkölti. Az ilyen nyereségek megadóztatásának hozadé­kával évről-évre csökken a nemzeti vagyon, és az állam létfentartási küzdelmében fo­kozatosan lemorzsolja a nemzeti vagyont. A hitelezők és az adósok közt történt elszá­molás által keletkezett nyereségek sorsának alakulásánál a harmadik lehetőség az, hogy­ a nyereség elpárolog annak a kezén, aki szerezte. Erre igen egyszerű és igen plasz­tikus példa az, ha valaki hitelezett pénzen értékpapírt vásárolt, és tőzsdei nyereségé­ből Olaszországba utazik. Ilyenkor majd­nem minden esetben az adós azt „nyeri", amit a hitelező vesztett, és az olaszországi út költségeivel csökken a nemzeti vagyon. A gazdasági vállalatok életéből két frap­páns példát lehet felhozni arra, hogy­ a látszólagos prosperitásnak és a aktív nye­reségek halmozódásának évei alatt miként fogy a vállalatok vagyona, vagy legalább milyen súlyos veszteségekkel dolgoznak ezek a vállalatok akkor, ha a pénz helyett igazi értékekkel mérjük az üzleti eredményt. Az egyik próba igen egyszerű. A vállalatok mérlegében szerepel egy súlyos teher­tétel : a tartozások összege. Ezt a teher­tételt a vállalatok az üzleti év folyamán a korona értékcsökkenése következtében tu­lajdonképpen részben leírják, és nyeresé­gük gyakran nem éri el azt az összeget, amennyivel igazi érték szerint csökken a mérlegben kimutatott ez a tehertétel az üzleti év végéig. Ha a vállalatok nem alkalmaznák, és nem alkalmazhatnák a leírásnak ezt az új formáját, akkor egy­szerre kiderülne az, hogy sokan közülük a veszteségre dolgoznak. Évi zárószámadá­saik ilyen szempontból való analízise gyak­ran kideríti, hogy a nyereség igen sok eset­ben jóval kisebb, mint amennyivel terheik csökkennek a „láthatatlan leírás" révén. Ez a leírás az a láthatatlan vendég, akinek jótékony hatása az, hogy tényleges veszte­ségeket látszólagos nyereségekké transzpo­nál. A vállalat nem nyer annyit, amennyit hitelezői veszítenek, követeléseik igazi értékéből az üzleti év alatt, és ez a rés is a nemzeti vagyon csökkenésére vezet. A vállalatok egyre nagyobb hitel­igénye és hitelvisége a másik példa arra, hogy a látszólag legjobb üzletmenetű válla­lat is majd mindig veszteséggel dolgozik. Ha igazi érték szerint csak az egyensúlyt tudnák tartani, tehát nem nyernének, de nem is vesztenének, akkor nem állanának elő egyre újabb hiteligényekkel és nem kellene küzdeniük a mind súlyosabb hitelvnséggel. Hiszen nem ál­lamjegyekben tartják az igénybevett hi­telt, hanem átváltoztatják árukká. Ha így az üzleti év alatt konzerválni tudnák az év kezdetén igénybevett hitel áfaértékét, akkor ez a hitel az év végén ugyanígy kielégít­hetné a kérdéses vállalat szükségletét, mint az év kezdetén. Tehát, ha az üzleti év folya­mán a kvantitatíve változatlan forgalom céljaira mégis új és új hiteligényekkel kénytelen föllépni, akkor világos, hogy igazi érték szerint annyi veszteséggel dol­gozott, amennyi új hitelre van szüksége. Ennyivel kevesebb volt működésének ho­­zadéka, mint amennyiért termelt vagy vá­sárolt, vagy ennyivel drágábban tudja csak eszközölni az utánpótlást. Németországban egyes bankok újab­ban adnak hitelt tetszés szerint havi 211 százalékra, vagy évi 6 százalékért. A havi 30 százalékos hitelért nagyon sokan jelentkeztek, de az évi 6 százalékos hitel iránt nem volt kereslet. Ezt a hitelt ugyanis aranyértékben adják és aranyértékben kö­vetelik vissza, 11 százalék effektív nyere­séggel azonban senki nem tudja forgatni a tőkét. A tőke forog, és forgás közben egyre több morzsolódik le értékéből, csak ez nem tűnik szembe világosan addig, amíg ,,mindössze" havi 30 százalékot kell fizetni az igénybevett hitelért, és nem­ évi 10 szá­zalékot. De nem is kell a részvénytársaságok és a társascégek mérlegében keresni példákat annak a kimutatására, hogy a fiktív­­nyereség mögött gyakran igen súlyos veszteség rejtő­zik. Itt van például a gabonakereskedő, aki azt hiszi, hogy nagyon meggazdagodott az elmúlt évek folyapján. De ez a gabona­­kereskedő saját tőkéjével bonyolította le a háború előtt évi 500 vagon forgalmát és most nem tud dolgozni —­ hitel nélkül. Ez a legvilágosabb jele annak, hogy ez a gabona­kereskedő, aki azt hiszi magáról, hogy meggazdagodott, voltaképpen elvesztette va­gyonának jó részét, mert ám üzleti vagyona ma annyit érne, amennyit ért a háború előtt, akkor nem kellene hitelt kérnie arra, hogy lebonyolíthassa az 500 vagon forgalmat, amennyire azelőtt elég volt saját tőkéje. Vagy itt van az a vidéki malom, amelynek a háború előtt 200.000 korona tartozása volt takarékpénztáránál és egyébként saját tőké­jével dolgozott. A malomtulajdonos most önérzetesen hangoztatja, hogy malma mi­lyen sok milliót ér és azt hiszi, hogy na­gyon gazdag­ ember lett belőle. Pedig volta­képpen mi történt? A háború éveiben mind nagyobb és nagyobb hitelt vett igénybe bankjánál és dacára annak, hogy adóssága csak számszerűleg emelkedett, mert igazi értékben, mondjuk például búzában szá­mítva, a pénz értékromlásával egyenlő arányban csökkent, most megakad és csak újabb hitel igénybevételével tudja mozgás­ban tartani üzemét, amely talán kevésbé van foglalkoztatva, mint annakelőtte. Hiába volt teh­át hála a láthatatlan vendég, így csúszunk a lejtőn lefelé. Aki az ötödik emeletről zuhan le a mélységbe, azt zuhanás közben, legalább egyes orvosok szerint, nem a rettegés fogja el, hanem a jólérzésnek igen magas foka, és ebből a vészes jólérzés­­ből csak akkor jut a rosszba, amikor földet ér. Mi is zuhanunk és zuhanás közben a fiktív nyereségek lélektani hatása alatt jól érezzük magunkat. Csakhogy éppen követ­kezik az az idő is, amikor a zuhanás után­­ földet fogunk érni. Wekerle Sándor nem sokkal halála előtt világos eszével és kissé rusztikus modorában azt mondotta, hogy a gazdasági gyógyulás folyamata Magyarországon akkor­­fogja kezdetét venni, amikor mindenki tisztában lesz azzal, hogy vagyona nem ér semmit, és nincsen semmije. Matlekovits Sándor, aki­­­úl a nyolcvan esztendőn is csodálatos elaszlicitással tudja követni és mérlegelni a nagyot változott gazdasági viszonyokat, kevésbé kemény szavakkal nemrég beszélt arról, hogy a világpiaci pa­ritás elérése magában véve nem indítja meg a gyógyulási folyamatot, de jelzi a gyó­gyulás megindulásának időpontját. Matle­­kovits megállapítása alighanem igen he­lyes ,és a világpiaci paritás elérése lesz az a fekete pont, ahonnan újból fölfelé fordul­hat az út. Fekete pontnak kell nevezni pénzünk értékének utolsó alsó pontját és szabad külkereskedelemmel a világpiaci paritás elérését azért, mert ez súlyos felébredést fog jelenteni a gazdasági exisztenciák tízezrei számára. A világ­piaci paritás elérése az árak emelke­dését jelenti, és a kereset emelkedése nem tudja követni a pályák jó részén az árak emelkedését. Ezeken a pályákon tehát egyre szélesedik majd a hézag a kereseti lehető­ségek és a megélhetési feltételek között, egészen addig a fekete pontig, amikor a kereset nem biztosítja többé a legszigorúbb létminimumot sem. Párhuzamosan ezzel a folyamattal, a fekete pont felé közeledve fog egyre inkább összezsugorodni annak a lehetősége, hogy a kereset deficitjét nyere­séggel, az előbb részletezett és a­­nemzeti vagyon szempontjából fiktív nyereségekkel fedezzék az emberek. A fekete pont el­érésével fogunk tehát odajutni, hogy a meg­kisebbedett, elszegényedett ország méretei­hez képest túl sok improduktív üzemben gyors iramban ritkulnak meg a sorok, és tömegesen fognak kihullani fölösleges vál­lalatok és egyének. A fekete pont ka­tasztrófát jelent még tízezrek és tízezrek számára, de legalább megindítja majd a gyógyulás processzusát. Természetesen addig sem szabad elbélelt kézzel várakozni, de a cselekedetek útjára térésnek van egy előfeltétele. Mindenek­előtt a gazdasági mentalitásnak kell leküz­­denie azt a tehetetlenségi nyomatékot, amelynél fogva még ma is a régi megszoká­sok rabja és így a számjegyek cdyctn­­hálást váltanak ki belőle, amelyet enyhe szóval súlyos optikai csalódásnak kell nevezni. Amíg ilyen optikai csalódások után indul a gazdasági mentalitás, addig nem találhat el a problémák megoldásának igazi útjára. Ha majd megejtette a viszonyok változása következtében szükséges revíziókat a gaz­dasági gondolkodás, akkor következhetik a leszámolás a fiktív nyereségek hajszolásá­val, és a gazdagodás mérlegeinek tarka, fényes délibábját ugyan majd felváltja a szegényedés mérlegének keserű realitása, de legalább kezdetét fogja venni a törekvés az­ igazi javak termelésére. Vagy talán itt is, van már ez a kezdet. A görög filozófusok beszéltek a világ őről, káoszáról, amelyben örök változások közepette mindig kez­dődik valami. Lehetséges, hogy a mai káosz már táplálja és ápolja a jövő csíráit, és lehetséges az, hogy ez a jövő nem lesz olyan sivár és nehéz, amilyennek most látszik. Az örök káoszból néha kibontakoznak olyan megoldások, amelyeket a legélesebb emberi szem és a legélesebb emberi elme sem tud előre látni. " VILÁG Vasárnap SíCn­u*.. ....... A lakásrendelet és a lakásfölmondások (A Világ tudósító­jától.) Mára került nyilvá­nosságra Vass József népjóléti miniszter 2222 — 1923. számú rendelete, amely a lakásügy ideig­lenes rendezése és az e téren fennálló korláto­zások „fokozatos“ megszüntetéséről intézkedik. A lakás­térek A lakásbérkérdés szabályozása ez : A lakások után most május elsején az 1917. évi házbér harmincszorosát, augusztus elsejétől pedig ötven­szeresét kell bérül fizetni. Eszerint, aki 1917 november 1-é­i 1000 korona h­ázbért fizetett, most­ május elsején negyedévre 7500, augusztus esején pedig 12.500 korona házbért fizet. Most május elsején meg kell fizetni a közüzemi pótlé­kot is, augusztustól azonban már nem : az ötvenszeres házbérből ezt már a háziúr fizeti. (A kincstári haszonrészesedés megmarad.) A házmesterpénz az évi bér 2 százaléka, tehát minden 1000 korona házbér után évi 20 korona, amiből egyharmad rész a vid­é. Amiként ismere­tes, a házmesterek az évi bér tíz százalékát kö­vetelték. A központi fűtés, lifthasználat és üveg­­biztosítás a jövőben kölcsönös megállapodás tárgya. A kapupénz éjfélig 10, utána 20 korona, lifthasználat idegeneknek 5 korona. Az üzlethelyiségek Az ipari vagy kereskedelmi foglalkozást űző egyének által műhely, üzlet, iroda, raktár, stb. céljait szolgáló helyiségek bére az 1917. évi no­vember elsejei bérösszegekhez képest május 1-én ötvenszeresek, augusztus 1-én százszorosak, no­vember 1-én pedig százötvenszeresek lesznek. Az iparűzés vagy művészeti vállalkozás céljára hasz­nált épületek, szállodák, szanatóriumok, gyárak, színházak és cirkuszok épületeinek bérösszege szabad megegyezés tárgya. Eszerint az a keres­kedő, aki 1917-ben üzletéért évi 10.090 korona bért fizetett, májusban negyedévre 125.000, augusztusban negyedévre 250.009, novembertől negyedévi 375.000 korona házbért fizet. A bolt­­béreknek ez az emelése nyilvánvalókig nagy ha­tással lesz a jövendő áralakulásokra. Amennyi­ben a bérlő nem fogadja el az emelést, joga van nyolc napon belül kimondani az üzlethelyiséget. Az üzleti célra szolgáló üres helyiségeket a hús­­tulajdonos bejelentés és lakásigazolvány nélkül a jövőben bárkinek szabadon bérbeadhatja. Al­­ruh­ázás vagy csere esetén csak a tula­jdonos hozzájárulása szükséges, a lakáshivatalé nem. A felmondás Az üzlethelyiségeket a háztulajdonos novem­ber 1-én a rendes felmondási időre fölmond­hatja, kivéve ás: egynél nem több segédmunkás­sal dolgozó kisiparosok üzleti helyiségeit, a do­hánytőzsdéket és a moziba­, amelyeknek helyiségei egyelőre kimondhatatlanok. A laká­sok közül november 1-én felmondható­: a hat- és ennél több szobából álló lakások, 192­5 május 1-én az ötszobás, november 1-én a négyszobás, 1925 május 1-én a háromszobás, november 1-éit a kétszobás lakások bérlete mondható fel. Az egyszobás lakások bérletének fölmondására nincs intézkedés, ez valószínűleg későbbi rende­letben lesz meg, nyilvánvalókig ennek a dátuma 1920 május elseje lesz. A háztulajdonos már most előre minden helyiséget fölmondha­t 1920 november 1­re. A háztulajdonos a fölm­ondásban nyilatkozni köteles, hogy a fölmondott lakás a maga vagy föl- vagy lemenő ágbeli rokona részére akarja-e­­igénybe venni, vagy másnak kívánja-e bérbe­adni és ő vagy a rokona, vagy az új bérlő mi­lyen célra akarja azt fölhasználni. A kimondás­ban meg kell nevezni azt a személyt, aki a la­kást használni, vagy bérelni szándékozik és föl kell tüntetni azt az összeget is, amelyet az illető személy a Kimondott lakásért bár címén föl­ajánlott. Ezek a rendelkezések­ csak a lakásra vonatkoznak, nem lakás céljaira, üzletre, iro­dára, raktárra és más egyébre szolgáló helyisé­gek m­egok­olás nélkül fölmondhatók. Ila az új bérlő helyben lakásra nem jogosult, vagy pedig a lakást nem lakásul, hanem más célra akarja fölhasználni, a bérlő a fölmondást visszautasítt­hatja. A lakásoknak és egyéb helyiségeknek bér­letét a háztulajdonos a rendeletben közölt határ­idő előtt Kimondhatja, ha maga a háztulajdo­nos, vagy rokona akar a lakásba beköltözni, de ebben az esetben a bérlőnek az illető régi laká­sát, vagy megfelelő más lakást kell átengedni. Szövetkezetnek vagy részvénytársaságnak is joga van fölmondania azok számára, akiket tagsági joguk révén lakás illet meg, az állam, a v­árosuk, a községek és­ az egyházak is lakást adhatnak alkalmazottaiknak ilyen fölmondás révén A nem lakásul használt helyiségeket nem lehet föl­­mondani, ha a bérlő kimutatja, hogy a helyi­ségre életbevágó fontos okból, különösen meg­élhetésének biztosítása végett szüksége van. Az albérlet és az igénybevétel A jövőben albérletbe lehet adni bármely lakás­­részt, bejelentés és lakásigazolvány nélkül. Al­bérletbe adható az egész lakás is. A lakást át­ruházni csak a háztulajdonos beleegyezésével és a lakásügyi hivatal hozzájárulásával lehet. A lakáscseréhez is ugyanaz az engedély kell. Aki lakását átruházta, igénybevétel útján lakást nem kaphat. Az albérletet nem lehet átruházni La­kást más célra, hivatali­ vagy üzleti célokra csak a háztulajdonos és a lakásügyi hatóság engedé­lyével lehet bérbeadni. A lakásközvetítés díja a jövőben a bérbeadótól és a bérlőtől együttvéve az évi bér 1 százaléka tehet. A jövőben lakás­célokra nem lehet igénybevenni lakások és egyéb helyiségek egyes részeit, még ha a velük rendelkező fél indokolt lakásszükségét meg is haladják, sem pedig a nyári lakásokat. Lakás céljaira a jövőben igénybe lehet venni azonban az eredetileg lakás céljaira­­ épült vagy lakás céljaira alkalmas azokat a helyiségeket, amelyeket jelenleg iroda, üzlet, raktár, tánc­­iskola, mulatóhely stb. céljaira használnak, ide nem értve az ügyvédek, közjegyzők, mérnökök, orvosok és más oly hivatást űzőknek, élethiva­tásuk vagy foglalkozásuk folytatásához szüksé­ges iroda-, rendelő-, vagy munkahelyiségeit,akik élethivatásukat rendszerint ilyen helyiségekben folytatják. A rendelet szerint lakások vagy üzlethelyisé­­gek építésének céljára igénybe lehet venni bár­mely üres telket. Igénybevevőnek le kell tennie óvadékul az építési költség húsz százalékát és tíz év után a telket vissza kell szolgáltatnia a tu­lajdonosnak. Az igénybevett telek használatáért bér fizetendő, amit szükség esetén bíróság álla­pít meg. A rendelet a drága­sági bizottságban A népjóléti miniszter rendelete a nemzetgyűlés drágasági bizottsága elá kerül, amely szerdán délután tartja ülését. A drágasági bizottságban az ellenzék erősen kritizálni akarja a rendeletet, amely valóban nagymértékben hozzá fog já­rulni a drágaság növekedéséhez. Az ipari és kereskedelmi érdekképviseletek közös bizottsága rita már foglalkozott a rendelet­tel és Starczen Gábor elnökletével a következő határozatot hozta : A népjóléti miniszter lakásrendelettervezete, amelyet ma délelőtt osztottak szét a Drágasági Bizottság tagjai között, hihetetlen izgalmat vál­att ki az iparos- és kereskedőtársadalom köré­ben, mert a már ismeretes szövegben tényleg az üzlethelyiségek és műhelyek forgalmának fel­szabadítása foglaltatik. A kereskedők és iparo­sok között észlelhető rendkívüli izgalmak hatása alatt az ipari és kereskedelmi érdekképviseletek közös bizottsága ma délben azonnal ülést tar­tott, amely alkalommal elhatározta, hogy minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál arra, hogy az illetékes tényezőket meggyőzze a rendeletter­vezetben lefektetett elvek tarthatatlan voltáról és azoknak megválóztatása érdekében eljár.

Next