Világ, 1923. április (14. évfolyam, 74-97. szám)
1923-04-01 / 74. szám
2 1923 április 1 r1?.*wwBBBag8Bawsacag A fekete pont írta: Conrad Ottó, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatója Lord Goschen már a régi, jó időkben úgy találta, hogy" a pánt értékváltozásának problémája nem kevésbé alkalmas a gondolkodás tisztaságának és a józan észnek megzavarására, mint a szerelem. Pedig Lord Goschen nem érte meg, és nem látta előre azokat az éveket, amelyek alatt a pénz értéke végleg elvesztette állandóságát, megolvadt és nyulékonnyá lett. A számjegyek pszichológai hatása ma is még abban a megszokásban gyökerezik, amely a pénzérték állandóságának idején alakult ki, de minden más tekintetben az eltolódás olyan nagy, hogy szinte áthidalhatatlan szakadék választja el a múltat a jelentől. A nagy fordulatnak talán az volna a legegyszerűbb formulája, hogy a háború előtt az áruk értékét mérték a pénzzel, most pedig a pénz értékét mérik árakkal. Ha régen minden ára annyit ért, amennyi pénzt lehetett kapni érte, most már jó ideje a pénz értéke változik aszerint, amennyi árut lehet szerezni vele. A pénz fogalma egészen átalakult. A háború előtt és bizonyos határok közt még a háború alatt is a pénz egy határozott értékkvantumot jelentett, olyan érték-kvantumot, amely nem változott, vagy legfeljebb hosszú idő alatt és lassú tempóban tolódott el. Ma nem lehet többé egy pénzösszeggel ilyen határozott érték-kvantumot összekapcsolni és némi túlzással szinte azt lehetne mondani, hogy pénzünk annyira nélkülözi a nemesfém alapot, hogy manapság már éppen csak egy jelensége az elszámolási jogszabályoknak, és így tulajdonképpen csak mint fizetési eszköznek van funkciója. De ez a gazdasági funkció nagyon megnövekedett jelentőségében, és igazán jogos azt állítani, hogy ma az elszámolás az adós és a hitelező között a gazdasági élet egyik tengelyévé tett, mert az ilyen elszámolások által sokak részére észrevétlenül a nemzeti vagyon jelentékeny részei tolódnak át az egyiktől a másikhoz és így keletkeznek azok a nyereségek, amelyek alapjaivá lettek minden kalkulációnak, minden vagyonszerzésnek, az állam adópolitikájának is, és lejtőre vitték az egész gazdasági életet. Hiszen a gazdasági munka gyakorlati emberei is többnyire csak az ilyen nyereségeket hajszolják, és a gazdagodás érzésével könyvelik el keresetüknek, vagy vagyonuknak azt a szaporulatát, amely az összesség szempontjából valójában nem szaporulat, hanem éppen csak vagyoneltolódás a gazdasági alanyok között, s csak az ilyen nyereségek természetének tisztázásával lehet a magyar gazdasági problémák lényegét megközelíteni. Az oly országban, amelynek gazdasági lelete sok mindenféle nehézséggel küzd és amelynek pénze romlik, a pénz romlásának tartama alatt bizonyos jogszabályok merevsége következtében az adósságcsinálás valóban lukratív foglalkozás. Igen érdekes tünete az emberi gondolkodás egyoldalú tradicionalizmusának az, hogy az adósban sokkal erősebb a nyereség érzése, mint amilyen erős a veszteség benyomása a hitelezőben. Hiszen számjegyekben növekszik a hitelező vagyona is, és ez letompítja benne a veszteség érzését, akármilyen világos is az, hogy a nagyobb számjegyekkel meghatározott vagyon igazi értéke erősen visszaesett kisebb számjegyek által meghatározott korábbi vagyonával szemben. Az a nyereség, amely az adós javára és a hitelező rovására keletkezik, azért, mert az elszámolási viszony még a pénzérték állandóságának alapján áll, természetesen nem jelent gyarapodást, és nagyon sok esetben veszteséget jelent a nemzeti vagyon mérlegében. Az így keletkezett nyereségnek ugyanis háromféle sorsa lehet. A legritkább eset az, hogy az így szerzett nyereség teljes értéke szerint konzerválódik, ilyenkor a nemzeti vagyon szempontjából nincsen veszteség és természetesen nincsen nyereség sem. De ez az eset igen ritka, már csak azért is, mert az állami adópolitika kihasználja adóalap gyanánt, mégpedig gyakran abban az erőteljes formában, amely szükségszerű következménye az államháztartások súlyos helyzetének. Ilyenkor tehát az történik, hogy az állami adópolitika erős részesedést foglal le saját céljaira, akkor, amikor nem keletkeznek új javak, hanem voltaképpen csak egy könyvelési művelet játszódik le, amennyiben a hitelező vagyonának egy része az adós számlájának javára íródik. Az állam tehát a nemzeti vagyonnak egy töredékét vonja el és használja fel saját életének fentartására, mikor az egyik számláról a másik számlára átszármazott értékek egy részét lefoglalja és elkölti. Az ilyen nyereségek megadóztatásának hozadékával évről-évre csökken a nemzeti vagyon, és az állam létfentartási küzdelmében fokozatosan lemorzsolja a nemzeti vagyont. A hitelezők és az adósok közt történt elszámolás által keletkezett nyereségek sorsának alakulásánál a harmadik lehetőség az, hogy a nyereség elpárolog annak a kezén, aki szerezte. Erre igen egyszerű és igen plasztikus példa az, ha valaki hitelezett pénzen értékpapírt vásárolt, és tőzsdei nyereségéből Olaszországba utazik. Ilyenkor majdnem minden esetben az adós azt „nyeri", amit a hitelező vesztett, és az olaszországi út költségeivel csökken a nemzeti vagyon. A gazdasági vállalatok életéből két frappáns példát lehet felhozni arra, hogy a látszólagos prosperitásnak és a aktív nyereségek halmozódásának évei alatt miként fogy a vállalatok vagyona, vagy legalább milyen súlyos veszteségekkel dolgoznak ezek a vállalatok akkor, ha a pénz helyett igazi értékekkel mérjük az üzleti eredményt. Az egyik próba igen egyszerű. A vállalatok mérlegében szerepel egy súlyos tehertétel : a tartozások összege. Ezt a tehertételt a vállalatok az üzleti év folyamán a korona értékcsökkenése következtében tulajdonképpen részben leírják, és nyereségük gyakran nem éri el azt az összeget, amennyivel igazi érték szerint csökken a mérlegben kimutatott ez a tehertétel az üzleti év végéig. Ha a vállalatok nem alkalmaznák, és nem alkalmazhatnák a leírásnak ezt az új formáját, akkor egyszerre kiderülne az, hogy sokan közülük a veszteségre dolgoznak. Évi zárószámadásaik ilyen szempontból való analízise gyakran kideríti, hogy a nyereség igen sok esetben jóval kisebb, mint amennyivel terheik csökkennek a „láthatatlan leírás" révén. Ez a leírás az a láthatatlan vendég, akinek jótékony hatása az, hogy tényleges veszteségeket látszólagos nyereségekké transzponál. A vállalat nem nyer annyit, amennyit hitelezői veszítenek, követeléseik igazi értékéből az üzleti év alatt, és ez a rés is a nemzeti vagyon csökkenésére vezet. A vállalatok egyre nagyobb hiteligénye és hitelvisége a másik példa arra, hogy a látszólag legjobb üzletmenetű vállalat is majd mindig veszteséggel dolgozik. Ha igazi érték szerint csak az egyensúlyt tudnák tartani, tehát nem nyernének, de nem is vesztenének, akkor nem állanának elő egyre újabb hiteligényekkel és nem kellene küzdeniük a mind súlyosabb hitelvnséggel. Hiszen nem államjegyekben tartják az igénybevett hitelt, hanem átváltoztatják árukká. Ha így az üzleti év alatt konzerválni tudnák az év kezdetén igénybevett hitel áfaértékét, akkor ez a hitel az év végén ugyanígy kielégíthetné a kérdéses vállalat szükségletét, mint az év kezdetén. Tehát, ha az üzleti év folyamán a kvantitatíve változatlan forgalom céljaira mégis új és új hiteligényekkel kénytelen föllépni, akkor világos, hogy igazi érték szerint annyi veszteséggel dolgozott, amennyi új hitelre van szüksége. Ennyivel kevesebb volt működésének hozadéka, mint amennyiért termelt vagy vásárolt, vagy ennyivel drágábban tudja csak eszközölni az utánpótlást. Németországban egyes bankok újabban adnak hitelt tetszés szerint havi 211 százalékra, vagy évi 6 százalékért. A havi 30 százalékos hitelért nagyon sokan jelentkeztek, de az évi 6 százalékos hitel iránt nem volt kereslet. Ezt a hitelt ugyanis aranyértékben adják és aranyértékben követelik vissza, 11 százalék effektív nyereséggel azonban senki nem tudja forgatni a tőkét. A tőke forog, és forgás közben egyre több morzsolódik le értékéből, csak ez nem tűnik szembe világosan addig, amíg ,,mindössze" havi 30 százalékot kell fizetni az igénybevett hitelért, és nem évi 10 százalékot. De nem is kell a részvénytársaságok és a társascégek mérlegében keresni példákat annak a kimutatására, hogy a fiktívnyereség mögött gyakran igen súlyos veszteség rejtőzik. Itt van például a gabonakereskedő, aki azt hiszi, hogy nagyon meggazdagodott az elmúlt évek folyapján. De ez a gabonakereskedő saját tőkéjével bonyolította le a háború előtt évi 500 vagon forgalmát és most nem tud dolgozni — hitel nélkül. Ez a legvilágosabb jele annak, hogy ez a gabonakereskedő, aki azt hiszi magáról, hogy meggazdagodott, voltaképpen elvesztette vagyonának jó részét, mert ám üzleti vagyona ma annyit érne, amennyit ért a háború előtt, akkor nem kellene hitelt kérnie arra, hogy lebonyolíthassa az 500 vagon forgalmat, amennyire azelőtt elég volt saját tőkéje. Vagy itt van az a vidéki malom, amelynek a háború előtt 200.000 korona tartozása volt takarékpénztáránál és egyébként saját tőkéjével dolgozott. A malomtulajdonos most önérzetesen hangoztatja, hogy malma milyen sok milliót ér és azt hiszi, hogy nagyon gazdag ember lett belőle. Pedig voltaképpen mi történt? A háború éveiben mind nagyobb és nagyobb hitelt vett igénybe bankjánál és dacára annak, hogy adóssága csak számszerűleg emelkedett, mert igazi értékben, mondjuk például búzában számítva, a pénz értékromlásával egyenlő arányban csökkent, most megakad és csak újabb hitel igénybevételével tudja mozgásban tartani üzemét, amely talán kevésbé van foglalkoztatva, mint annakelőtte. Hiába volt tehát hála a láthatatlan vendég, így csúszunk a lejtőn lefelé. Aki az ötödik emeletről zuhan le a mélységbe, azt zuhanás közben, legalább egyes orvosok szerint, nem a rettegés fogja el, hanem a jólérzésnek igen magas foka, és ebből a vészes jólérzésből csak akkor jut a rosszba, amikor földet ér. Mi is zuhanunk és zuhanás közben a fiktív nyereségek lélektani hatása alatt jól érezzük magunkat. Csakhogy éppen következik az az idő is, amikor a zuhanás után földet fogunk érni. Wekerle Sándor nem sokkal halála előtt világos eszével és kissé rusztikus modorában azt mondotta, hogy a gazdasági gyógyulás folyamata Magyarországon akkorfogja kezdetét venni, amikor mindenki tisztában lesz azzal, hogy vagyona nem ér semmit, és nincsen semmije. Matlekovits Sándor, akiúl a nyolcvan esztendőn is csodálatos elaszlicitással tudja követni és mérlegelni a nagyot változott gazdasági viszonyokat, kevésbé kemény szavakkal nemrég beszélt arról, hogy a világpiaci paritás elérése magában véve nem indítja meg a gyógyulási folyamatot, de jelzi a gyógyulás megindulásának időpontját. Matlekovits megállapítása alighanem igen helyes ,és a világpiaci paritás elérése lesz az a fekete pont, ahonnan újból fölfelé fordulhat az út. Fekete pontnak kell nevezni pénzünk értékének utolsó alsó pontját és szabad külkereskedelemmel a világpiaci paritás elérését azért, mert ez súlyos felébredést fog jelenteni a gazdasági exisztenciák tízezrei számára. A világpiaci paritás elérése az árak emelkedését jelenti, és a kereset emelkedése nem tudja követni a pályák jó részén az árak emelkedését. Ezeken a pályákon tehát egyre szélesedik majd a hézag a kereseti lehetőségek és a megélhetési feltételek között, egészen addig a fekete pontig, amikor a kereset nem biztosítja többé a legszigorúbb létminimumot sem. Párhuzamosan ezzel a folyamattal, a fekete pont felé közeledve fog egyre inkább összezsugorodni annak a lehetősége, hogy a kereset deficitjét nyereséggel, az előbb részletezett és anemzeti vagyon szempontjából fiktív nyereségekkel fedezzék az emberek. A fekete pont elérésével fogunk tehát odajutni, hogy a megkisebbedett, elszegényedett ország méreteihez képest túl sok improduktív üzemben gyors iramban ritkulnak meg a sorok, és tömegesen fognak kihullani fölösleges vállalatok és egyének. A fekete pont katasztrófát jelent még tízezrek és tízezrek számára, de legalább megindítja majd a gyógyulás processzusát. Természetesen addig sem szabad elbélelt kézzel várakozni, de a cselekedetek útjára térésnek van egy előfeltétele. Mindenekelőtt a gazdasági mentalitásnak kell leküzdenie azt a tehetetlenségi nyomatékot, amelynél fogva még ma is a régi megszokások rabja és így a számjegyek cdyctnhálást váltanak ki belőle, amelyet enyhe szóval súlyos optikai csalódásnak kell nevezni. Amíg ilyen optikai csalódások után indul a gazdasági mentalitás, addig nem találhat el a problémák megoldásának igazi útjára. Ha majd megejtette a viszonyok változása következtében szükséges revíziókat a gazdasági gondolkodás, akkor következhetik a leszámolás a fiktív nyereségek hajszolásával, és a gazdagodás mérlegeinek tarka, fényes délibábját ugyan majd felváltja a szegényedés mérlegének keserű realitása, de legalább kezdetét fogja venni a törekvés az igazi javak termelésére. Vagy talán itt is, van már ez a kezdet. A görög filozófusok beszéltek a világ őről, káoszáról, amelyben örök változások közepette mindig kezdődik valami. Lehetséges, hogy a mai káosz már táplálja és ápolja a jövő csíráit, és lehetséges az, hogy ez a jövő nem lesz olyan sivár és nehéz, amilyennek most látszik. Az örök káoszból néha kibontakoznak olyan megoldások, amelyeket a legélesebb emberi szem és a legélesebb emberi elme sem tud előre látni. " VILÁG Vasárnap SíCnu*.. ....... A lakásrendelet és a lakásfölmondások (A Világ tudósítójától.) Mára került nyilvánosságra Vass József népjóléti miniszter 2222 — 1923. számú rendelete, amely a lakásügy ideiglenes rendezése és az e téren fennálló korlátozások „fokozatos“ megszüntetéséről intézkedik. A lakástérek A lakásbérkérdés szabályozása ez : A lakások után most május elsején az 1917. évi házbér harmincszorosát, augusztus elsejétől pedig ötvenszeresét kell bérül fizetni. Eszerint, aki 1917 november 1-éi 1000 korona házbért fizetett, most május elsején negyedévre 7500, augusztus esején pedig 12.500 korona házbért fizet. Most május elsején meg kell fizetni a közüzemi pótlékot is, augusztustól azonban már nem : az ötvenszeres házbérből ezt már a háziúr fizeti. (A kincstári haszonrészesedés megmarad.) A házmesterpénz az évi bér 2 százaléka, tehát minden 1000 korona házbér után évi 20 korona, amiből egyharmad rész a vidé. Amiként ismeretes, a házmesterek az évi bér tíz százalékát követelték. A központi fűtés, lifthasználat és üvegbiztosítás a jövőben kölcsönös megállapodás tárgya. A kapupénz éjfélig 10, utána 20 korona, lifthasználat idegeneknek 5 korona. Az üzlethelyiségek Az ipari vagy kereskedelmi foglalkozást űző egyének által műhely, üzlet, iroda, raktár, stb. céljait szolgáló helyiségek bére az 1917. évi november elsejei bérösszegekhez képest május 1-én ötvenszeresek, augusztus 1-én százszorosak, november 1-én pedig százötvenszeresek lesznek. Az iparűzés vagy művészeti vállalkozás céljára használt épületek, szállodák, szanatóriumok, gyárak, színházak és cirkuszok épületeinek bérösszege szabad megegyezés tárgya. Eszerint az a kereskedő, aki 1917-ben üzletéért évi 10.090 korona bért fizetett, májusban negyedévre 125.000, augusztusban negyedévre 250.009, novembertől negyedévi 375.000 korona házbért fizet. A boltbéreknek ez az emelése nyilvánvalókig nagy hatással lesz a jövendő áralakulásokra. Amennyiben a bérlő nem fogadja el az emelést, joga van nyolc napon belül kimondani az üzlethelyiséget. Az üzleti célra szolgáló üres helyiségeket a hústulajdonos bejelentés és lakásigazolvány nélkül a jövőben bárkinek szabadon bérbeadhatja. Alruházás vagy csere esetén csak a tulajdonos hozzájárulása szükséges, a lakáshivatalé nem. A felmondás Az üzlethelyiségeket a háztulajdonos november 1-én a rendes felmondási időre fölmondhatja, kivéve ás: egynél nem több segédmunkással dolgozó kisiparosok üzleti helyiségeit, a dohánytőzsdéket és a moziba, amelyeknek helyiségei egyelőre kimondhatatlanok. A lakások közül november 1-én felmondható: a hat- és ennél több szobából álló lakások, 1925 május 1-én az ötszobás, november 1-én a négyszobás, 1925 május 1-én a háromszobás, november 1-éit a kétszobás lakások bérlete mondható fel. Az egyszobás lakások bérletének fölmondására nincs intézkedés, ez valószínűleg későbbi rendeletben lesz meg, nyilvánvalókig ennek a dátuma 1920 május elseje lesz. A háztulajdonos már most előre minden helyiséget fölmondhat 1920 november 1re. A háztulajdonos a fölmondásban nyilatkozni köteles, hogy a fölmondott lakás a maga vagy föl- vagy lemenő ágbeli rokona részére akarja-eigénybe venni, vagy másnak kívánja-e bérbeadni és ő vagy a rokona, vagy az új bérlő milyen célra akarja azt fölhasználni. A kimondásban meg kell nevezni azt a személyt, aki a lakást használni, vagy bérelni szándékozik és föl kell tüntetni azt az összeget is, amelyet az illető személy a Kimondott lakásért bár címén fölajánlott. Ezek a rendelkezések csak a lakásra vonatkoznak, nem lakás céljaira, üzletre, irodára, raktárra és más egyébre szolgáló helyiségek megokolás nélkül fölmondhatók. Ila az új bérlő helyben lakásra nem jogosult, vagy pedig a lakást nem lakásul, hanem más célra akarja fölhasználni, a bérlő a fölmondást visszautasítthatja. A lakásoknak és egyéb helyiségeknek bérletét a háztulajdonos a rendeletben közölt határidő előtt Kimondhatja, ha maga a háztulajdonos, vagy rokona akar a lakásba beköltözni, de ebben az esetben a bérlőnek az illető régi lakását, vagy megfelelő más lakást kell átengedni. Szövetkezetnek vagy részvénytársaságnak is joga van fölmondania azok számára, akiket tagsági joguk révén lakás illet meg, az állam, a városuk, a községek és az egyházak is lakást adhatnak alkalmazottaiknak ilyen fölmondás révén A nem lakásul használt helyiségeket nem lehet fölmondani, ha a bérlő kimutatja, hogy a helyiségre életbevágó fontos okból, különösen megélhetésének biztosítása végett szüksége van. Az albérlet és az igénybevétel A jövőben albérletbe lehet adni bármely lakásrészt, bejelentés és lakásigazolvány nélkül. Albérletbe adható az egész lakás is. A lakást átruházni csak a háztulajdonos beleegyezésével és a lakásügyi hivatal hozzájárulásával lehet. A lakáscseréhez is ugyanaz az engedély kell. Aki lakását átruházta, igénybevétel útján lakást nem kaphat. Az albérletet nem lehet átruházni Lakást más célra, hivatali vagy üzleti célokra csak a háztulajdonos és a lakásügyi hatóság engedélyével lehet bérbeadni. A lakásközvetítés díja a jövőben a bérbeadótól és a bérlőtől együttvéve az évi bér 1 százaléka tehet. A jövőben lakáscélokra nem lehet igénybevenni lakások és egyéb helyiségek egyes részeit, még ha a velük rendelkező fél indokolt lakásszükségét meg is haladják, sem pedig a nyári lakásokat. Lakás céljaira a jövőben igénybe lehet venni azonban az eredetileg lakás céljaira épült vagy lakás céljaira alkalmas azokat a helyiségeket, amelyeket jelenleg iroda, üzlet, raktár, tánciskola, mulatóhely stb. céljaira használnak, ide nem értve az ügyvédek, közjegyzők, mérnökök, orvosok és más oly hivatást űzőknek, élethivatásuk vagy foglalkozásuk folytatásához szükséges iroda-, rendelő-, vagy munkahelyiségeit,akik élethivatásukat rendszerint ilyen helyiségekben folytatják. A rendelet szerint lakások vagy üzlethelyiségek építésének céljára igénybe lehet venni bármely üres telket. Igénybevevőnek le kell tennie óvadékul az építési költség húsz százalékát és tíz év után a telket vissza kell szolgáltatnia a tulajdonosnak. Az igénybevett telek használatáért bér fizetendő, amit szükség esetén bíróság állapít meg. A rendelet a drágasági bizottságban A népjóléti miniszter rendelete a nemzetgyűlés drágasági bizottsága elá kerül, amely szerdán délután tartja ülését. A drágasági bizottságban az ellenzék erősen kritizálni akarja a rendeletet, amely valóban nagymértékben hozzá fog járulni a drágaság növekedéséhez. Az ipari és kereskedelmi érdekképviseletek közös bizottsága rita már foglalkozott a rendelettel és Starczen Gábor elnökletével a következő határozatot hozta : A népjóléti miniszter lakásrendelettervezete, amelyet ma délelőtt osztottak szét a Drágasági Bizottság tagjai között, hihetetlen izgalmat válatt ki az iparos- és kereskedőtársadalom körében, mert a már ismeretes szövegben tényleg az üzlethelyiségek és műhelyek forgalmának felszabadítása foglaltatik. A kereskedők és iparosok között észlelhető rendkívüli izgalmak hatása alatt az ipari és kereskedelmi érdekképviseletek közös bizottsága ma délben azonnal ülést tartott, amely alkalommal elhatározta, hogy minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál arra, hogy az illetékes tényezőket meggyőzze a rendelettervezetben lefektetett elvek tarthatatlan voltáról és azoknak megválóztatása érdekében eljár.