Világ, 1923. augusztus (14. évfolyam, 171-195. szám)
1923-08-01 / 171. szám
Szerda Augusztus elseje kilencedik évfordulója van augusztus elsején a legnevezetesebb dátumnak, az újkor launden dátumai közül, mert augusztus elsején lesz kilenc esztendeje annak, hogy tíz orosz-német háború proklamálásával európai háború lett abból, amiről csak Fleichtold könnyelműsége és tájékozatlansága tételezte föl, hogy a lokalizált háború lesz. Augusztus elseje a kilencedik évfordulója annak a napnak, amelyen megindult az európai háború, és elindult egy világrész az összeomlás végzetes lejtőjén. Berchtold, Poincaré, Suchomknow: ez fó három név osztozik a legfőbb felelősségben a nagy katasztrófáért. Amint az osztrák köztársasági kormány által közzétett iratgyűjteményből kitűnik,Berchtold jól tudtaWiesner osztályfőnök jelentéseiből, hogy a szerb kormány távol állott a Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett merénylettől és súlyos szerencsétlenségnek tartotta a merényletet Szerbiára nézve, hiszen Szerbia 1914 nyarán még nem tért magához a Balkán-háború rettenetes megpróbáltatása után, és alig kezdte meg Új-Szerbia beolvasztását a régi szerb királyságba. De a szerajevói merénylet jó alkalom volt Berchtoldnak arra, hogy kemény rendszabályokra bírja I. Ferenc Józsefet, aki idegenkedett minden kockázatos lépéstől, és főleg idegenkedett a háború kockázatától , azonfelül pedig a gyilkosság jogcímén megindított háború feltétlenül lekötötte a bécsi külügyminisztérium politikája mellé II. Vilmost, aki minden jó szövetségesi érzése ellenére nagyon megingott az annexiós válság idején. Berchtold preventív háborút akart Szerbia ellen, vagy pedig úgy akarta megalázni Szerbiát, hogy ezáltal érje el a preventív háború elé kitűzött eredményt. Hiszen a Szerbiának átadott ultimátum szövegének a diplomácia szokásaival ellentétes nyilvánosságra hozatala, a követelések szigorúsága, és a követelések hangja eléggé elárulták, hogy a bécsi külügyminisztérium nem a megegyezést keresi. Azonfelül pedig az ultimátum követelése a hadseregparancs kiadására nézve a katonai forradalom valószínűségét jelentette abban az esetben, ha Péter szerb király feltételek nélkül veti alá magát az ultimátumnak, amint Giesl belgrádi osztrák-magyar követ kívánta, utasításának eleget téve , tehát a szerb királyra és Pasics kormányára nézve alig jelentett volna kisebb kockázatot az ultimátum elfogadása, mint az ultimátum visszautasítása. Noha a Berchtold elnöklete alatt tartott tanácskozások a kritikus hetekben kezdettől fogva számoltak a háború valószínűségével, Ferenc Józsefet félrevezette a külügyminiszter, és úgy informálta, hogy értesülése szerint a szerb kormány aláveti magát az ultimátumnak. I. Ferenc József tanácsadói között nem volt más sem, aki figyelmeztette volna az akkor már nyolcvannégy esztendős aggastyánt arra, hogy Berchtold politikájának hazárdjátéka folytán esetleg még megérheti birodalmának teljes feldarabolását... Az ultimátum átadása után még mindig abban a hitben tartották Ferenc Józsefet, hogy a béke nem forog veszélyben. Csak a negyvennyolc órás határidő lejártának közeledésével kezdett nyugtalanná válni az öreg király, és Margutti tábornok memoárjaiban leírta I. Ferenc József nyugtalanságának folytonos fokozódását. Néhány órával a határidő lejárta előtt, délben két órakor érkezett az ischli császári villába a cunderlandi herceg családjával. A herceg Gisteinban szokott nyaralni és ide kapta a meghívót ebédre. Ferenc József már jóval a vendégek érkezése előtt ideges lépésekkel járt föl-alá a villa, teraszán és deprimált hangulata utóbb annyira fokozódott, hogy az ebéd alatt egyetlen szót nem ejtett. Mivel az etikett szerint a vendégek nem beszélhetnek akkor, ha a koronás házigazda nem beszél, az egész ebéd halotti csendben telt el. Este hat órakor idegessé vált Berchtold is, kivált, amikor egyik negyedóra telt el a másik után, és még mindig nem érkezett jelentés a történtekről. Margutti szobájában várta a bécsi jelentést Berchtold, és amikor a telefon nem akart megszólalni , sétára indult az erdőbe, miután meghagyta Margutti tábornoknak, hogy tudassa vele a Belgrádban történteket, amint hírt kap. Ez csak elég nagy késéssel történt meg, mert Berchtold fölöslegesnek tartotta Ferenc József tájékoztatását a helyzet komolyságáról, azok pedig, akik Bécsből intézkedtek az energiátlan és felületes Berchtold nevében, nem találták túlságosan sürgősnek főnökük értesítését . . . Berchtold nem akarta vállalni a szentpétervári nagykövetség dekoratív állását, és súlyos áldozatnak tekintette azt, hogy hosszú unszolás után mégsem tért ki a megbízatás elől: csak éppen hónapokat töltött távol Pétervártól, és követségi tanácsosaira bízta a diplomáciai viszony ápolását Bécs és Szentpétervár között. A küügyminisztérium vezetését még kevésbé akarta vállalni Berchtold, mint a pétervári nagykövetségét , de vállalta a felelősséget az európai háború, megindításáért, nyilván, mert nem tudti, hogy mit cselekszik. Bécsben a külügyminiszter volt könnyelmű és Berlinben — a császár. Nem egy pacifista politikus a tanú, Hanem Tirpitz nagyadmirális írta meg," hogy hetekkel a háború kitörése után igen izgatott hangulatban találta II. Vilmost, aki közölte vele, hogy most olvasta el figyelmesen a Belgrádba küldött ultimátum szövegét, és igen súlyos hibának tartja az ultimátum hangját csakúgy, mint az ultimátum egyikmásik követelését. A figyelmes elolvasással elég soká késett II. Vilmos, aki fehér lapot adott a bécsi külügyminisztériumnak az ultimátum megszövegezésére, és a végzetes következmények kibontakozása után sem tartotta szükségesnek, hogy sorról-sorra nézze meg az ultimátum szövegét. Azonfelül II. Vilmos sem tudott Wiesner osztályfőnök Bécsbe küldött jelentéséről, amely legalább is vitássá tette az ultimátum erkölcsi alapját. Ha II. Vilmos szerencsétlennek tartotta az ultimátum hangját, akkor a hatás igazán nem lehetett szerencsés Szentpéterváron, Párizsban és Londonban. Az ultimátum visszautasítása után pedig Berchtold elmulasztotta az egyetlen lépést, amely talán még megmentene volna Európa békéjét. Edward Grey és rajta kívül sok más tájékozott ember azt várta, hogy az ultimátum visszautasítását néhány órán belül követni fogja Belgrád megszállása az osztrák-magyar csapatok által, és ha Belgrád már az osztrák-magyar csapatok birtokában lesz kézizálog gyanánt, akkor a monarchia európai konferencia elé fogja vinni vitás ügyét. De az ultimátum visszautasítását csak a hadüzenet követte Szerbia ellen, tehát Berchtold befejezett tényt teremtett papiroson, és azután várt, amíg ez a befejezett tény meghozza a katasztrofális következményeket. Noha Belgrádot ellenállás nélkül lehetett volna megszállani, erre még csak kísérlet sem történt és a hadüzenet után csak a szerencsétlen macsvai offenzíva előkészületei indultak meg. Politikai szempontból ez volt a háború legszerencsétlenebb kezdőlépése, de legalább ez volt a legszerencsétlenebb kezdőlépés stratégiai szempontból is. Alfred Krauses tábornok, a bécsi katonai akadémia igazgatója, és az osztrákmagyar hadsereg kévés szerencsésszerű tábornokainak egyike, fejtette ki a legmeggyőzőbben azt a rettenetes katonai hibát, amelyet a szerb pfeziva tervének kiépítése jelentett. Az első hibát követte azután a második: a szerb és az orosz offenzíva párhuzamos megindítása, amely az erők szétforgácsolására vezetett, továbbá az egyes katonai kötelékek tervszerűtlen idendadobálása a galíciai és a szerb front, között, úgy, hogy a legkritikusabb órákban ezek a kötelékek a vonaton ültek ... Szuchomlinov tábornoknak, az orosz hadügyminiszternek kellett a háború, és kellett a háború Januskievics vezérkari főnöknek is. Szuchomlinov bíróság elé került, még jóval a szovjet rendszer győzelme előtt, és pőre tisztázta a hadügyminiszter egész szokatlan méretű sikkasztásait, amelyeket már alig-alig lehetett palástolni. Szudomírnov tábornok bízott abban, hogy a háború nagy palástja majd eltakar mindent, és Januskievics készségesen segítette tervének megvalósításánál a hadügyminisztert. Így indult meg a mozgósítás Oroszországban, noha II. Miklós cár visszavette a mozgósítási parancsot, és az orosz mozgósítás hírére II. Vilmos elvetette a kockát. A végzetet akkor nem lehetett többé megállítani. A legkevésbé világosak Poincaré politikájának lélektani rúgói. Ezen a ponton ma még nem lehet a nagy történeti pert eldönteni, csak annyi bizonyos, hogy Poincaré elnökké választásának napjától fogva rendszeresen készült a háborúra , és a válság elérkeztével értékesíteni akarta az előkészületeket. Az elzászi származásnak fontos szerepe lehetett Poincarénál, aki tíz éves volt már akkor, amikor Franciaország elvesztette Elzász-Lotharingiát. Azután a taine-i meghatározás szerint Poincaré lelki világában a faculté maitresse a hiúság , és ez a hiúság szintén a revanche-politika felé terelte a francia köztársaság elnökét. Azonfelül voltak rejtélyes szálak, amelyek Poincaré és Szuhomíinov között teremtettek kapcsolatot... Az 1913. évi francia elnökválasztás előtt hosszabb ideig volt Párizsban az orosz hadügyminiszter, és perének során ismételten hivatkozott arra, hogy a hadügyminisztérium elszámolásaiban hiába keresett milliók egy részét Párizsban költötte el az elnökválasztás előkészítésére. Szacomiinovnak ezt az állítását nem lehet ellenőrizni, de érdemes följegyezni. Az pedig nem kétséges többé, hogy Poincaré el akarta a háborút. Másodrendű bűnösök vannak még minden országban. Például Paul Combon, a francia köztársaság londoni nagykövete, aki huszonnégy óráig igen kétségesnek tartotta az angol hadüzenetet és attól félt, hogy a békepárt fog felülkerekedni az angol kormányban, de erről nem informálta Párizst, mert nem akarta eltéríteni vonalától a francia külpolitikát. Azutolsó ilyen másodrendű bűnös Bethmann-Hollweg német kancellár, aki abban a hitben élt, hogy Lichnowsky herceg a londoni német nagykövet állására tör, tehát ellene irányított intrikáknak tekintette azokat a jelentéseket, amelyekben Lichnowskii igen tájékozottan informálta Berlint az angol politika terveiről, és egyáltalában nem számolt Anglia beavatkozásának kockázatával. Könnyelműbben még nem oldották föl a Végzet láncait, mint augusztus elsején kilenc esztendeje. (Gy.) Ady-versek (Az első csókok versei — Ezerszer: embergyermék — A szerb leány apródja) írta: Sándorffy László. A lósóskásrét Rózája, meg a hűs gyermekkézen fogott kis iskolatárs, vöröshajú, zsidó Gizella és lompos, nagy komédiás lány, kinek öltözködő-vetkeződő árnyát a rézsűt ponyván, óriásian megnagyítva látja kandi sihederszem. —. ez a tavaszébredő, kiességü’címen vágyak története. Ó, nem vidám történet! Fölöttébb szomorú történet. Mert a gyermekség, nem... gyerekség! Csak a hazug költők hazug kliséje tud vidám gyerekévekről. Ady elégiában siratja gyerekéveit. Ennek az igazlátónak töviskoronás Krisztus, a gyermek, — és a gyerekség pedig ráfogott vigasságú nehéz sor. Ráfogott vigasságú Szegény Krisztus, te gyermek, Krt jaj, keresztre húznak, Vén, papi fejedelmek. Korai templom-járás Ravasz-bús erkölcs-termek Hajnali diák biflák Iskolás ijedelmek. Könyörtelen tudása Sok tannak, rajznak, szernek. Éktelen szögek kínja. Miket a fejbe vernek.. . Ez a gyerekség a maga szomorú valójában, ha lefejtjük róla azt a sok cukros, rózsaszín göngyöleget, melybe az élet meghamisítói, hazug irodalmárok, áltóságos mesemondók takarták. A ravasz-bús erkölcs-verem, az iskolaterem, lidércnyomás marad egy életen át. A szögek kínját, biflát, iskolát, az életnek ez első szomorú szakaszát, későbbi szomorú életszakok Üdítőjéül kaptuk, rr-é s a szaggató kút ledgtőzésére kapja a gyermek, még ezenfelül az első,, szerelmes álmok szaggató kínjait is: Gyönyörű, ízes álmok, Koli mukkanni se mernek, Csak kínnal lent a stábben Fonnyadnak és hevernek,. Ifjú bánatok s vágyak, Akik hiába kelnek S kiket fölnőtt irigység őrségei tepernek. Téged búval és jókor Minden csapással ver meg. Te legszomorúbb ember, Ezerszer ember, gyermek. S vallató kamrájában E nagy, iszonyú pernek Izzó vasszüzek állnak : Korán jövő szerelmek. A gyermeki parázna vágy, izzó vasszűzek kínja. Ez a kezdet. És ehhez a kezdethez mindenben méltó a folytatás. Mert ha kiszabadulsz abból a vallatókamrából, melynek gyermekség a neve és ha elindulsz az érzékek kálváriaútján, cipelvén a tested keresztjét, akkor hogy kínjaid tetézzék, el nem hagynak és melletted haladnak, a hozzád szegődött izzó vasszűzek is. Végül, ahogy a napok telnek, idők múlnak, napok teltén, idők múltán, egyszer egy szép éjszakán elkövetkezik az elszánás perce, amikor hüledezve, de mégis csak átlépi a csókok házának küszöbét a szűzi, gyönge legény. Ez a perc a triviális ember emlékezetében triviális emlék, — a költő számára, aki test és lélek, szellem és érzék nagyszerű egyenrangúságát vallja, misztikus, nagy, sohse múló, komoly benyomás. Ady számára, ami valaha volt, az sohse vész ki, az élni fog örökké. Az első csók benne van minden csókban, az ember midig az első csókját csókolja . Ha szájam csókra csucsorítom, Ha csókvágy nélkül is csókot esdek, Heléna, tudom én, Hogy, akkor is fogsd kereslet* . Első Helénám, első csókom. Téged kereslek, téged kereslek. A vén fiú csókvágyában az első csók ízét ízleli. A benyomást egymásnak küldik, csodásan összeolvadt érzékeink. Amit a száj ízlel, a szeme lesz, -a mire a sűlyesztöböl hajdani éjszaka, harangszó, régi remegés s egy, szerb leány alakja kikés: ii . szerb leány, Mint remegett kicsi apróded. Vén templomban éjfélt bunkózott Akkor az éji óra-verő S én mentem első, komoly csókra, Gyönge legény, szűzi legény. A nővel való első közösség riadt, gyermeki, gyönge-eszű szent komoly áhítata tölti el a strófát, melyet az éjfélt bunkozó éji-verő fej,telmesen bebong. És bús íze vala a csóknak És átkozott volt az a csók,És te nem tudtad, hogy ki csókol,És én nem tudtam, hogy ki csókol, És én nem ismertem még akkor A csóknál nagyobb valót. Két ember, férfi, nő, egyik a másikról azt se tudja, kicsoda, micsoda, mégis, amit egy- másnak adnak, verítékesen, szinte groteszkül, ahogy átnyilal az első gyönyörűség, akárki adja, akárki kapja, ez ha bús, ha átkozott is, de legnagyobb való, mert ez az örökkévalóság, és ez a végtelen, amelyből fogantattál s amely, egy pillanat gyönyörében nyargal át véges figurádon : ha szájam csókra csucsoritom, Ha idestova meghalok S ha téged már megölt a csók rég, Tudom, hogy te vagy s én vagyok Tudom, hogy te kellettél s nékem Több vagy, mint ködös beteg, égi angyalok’. Adynak, mint Goethének' is, több a való, mint a göthös, beteg ábránd. Neki is, mint Spinozának és Gc£tii,a£k. is,, örökkévaló ft, való, * " ' ' VILAU 1925 augusztus 1. ?{ „Hátításért” letöréfiszták a nagyváradi főrabbit A Világ debreceni tudósítója jelenti: Kecskeméti Lipót nagyváradi főrabbit a múlt szombaton a román rendőrség egyházi beszéde miatt letartóztatta és hazaárulás címén megindította ellene az eljárást. A múlt szombaton a főrabbi hitszónoklatában azt mondotta, hogy amint a lelket a testtől csak a halál választja el, épp egy örök törvénye a természetnek, hogy aki magyar zsidónak született, az magyar is maradjon. Trianon és az új román állam megparancsolhatja a magyar zsidóknak, hogy teljesítsék a román állam parancsát, akért meg is teszik, mert ők mindenütt teljesítik állampolgári kötelezettségüket, de érzésben mindig magyarok maradnak, mert semmiféle földi hatalom nem irthatja ki rsívülből a magyar nemzethez tartozóságuk érzését, a miagyar szellem, a magyar nyelv szeretetét. A természet törvénye ellen való, hogy valaki kivetkőzzék abból a magyar érzésből, mely születése óta él benne és ezt a román államhatalomnak sincs joga kívánni. A templomban detektívek hallgatták végig a beszédet, akik azonnal letartóztatták a főrabbit és a szigmancára vitték, ahol, mikor kérdőre vonták, elismételte a templomban elmosztottakat és kijelentette, hogy nem ismeri el, hogy vétett volna az állam törvénye ellen, mert nem buzdította arra a híveket, hogy szánjanak szembe a törvény parancsával, csak magyar nemzeti érzésre és a magyar nyelv szeretetére intette őket. Kecskeméti Lipót dr. egy napig volt a nagyváradi figurancia foglya és csak akkor engedték szabadon, amikor a hitközség tekintélyes tagjai személyi és vagyoni garanciát vállaltak arra nézve, hogy a főrabbi nem hagyja el az ország területét. Kecskeméti Lipót harminchárom éve lelkipásztora a nagyváradi zsidó hitközségnek. Országszerte ismerték szónoki és egymáskor—mr----Tminii romridalmi működése révén. Kecskeméten, az Alföld közepén született és a zsidó hitszónoklat terén éppen azzal vált jelentőssé, hogy szülőföldjének nyelvét felvitte a szószékre és elplántálta a zsidó templomban az irodalmi magyar stílust. Ady Endre, akinek egyik legelső rajongója és haláláig jóbarátja volt, sokszor emlegette, milyen nagy hatással volt rá Kecskeméti Lipót egyéni, de a népnyelv színeivel éles stílusa. Kecskeméti Lipót vezető szerepet játszott Nagyvárad társadalmi életében és valláskülönbség nélkül nagy tisztelet övezte körül. Törhetetlen magyarságáról számtalanszor tanúságot tett, a magyar Nagyváradon például egyike volt a legszenvedélyesebb függetlenségi politikusoknak, de magyar hűsége akkor mutatkozott meg igazi erejében, amikor Nagyvárad román uralom alá került. Kecskeméti nemcsak a szószékről hirdette az anyaországtól elszakadt zsidók megváltozhatatlan magyarságát, de Ferdinand király nagyváradi látogatása alkalmával a zsidó hitközség küldöttsége élén hangsúlyozta, hogy az erdélyi zsidóságtól hiába követelik, hogy hűtlenné válják múltjához. Ennek a kijelentésnek az lett a következménye, hogy Kecskemétit rendőri megfigyelés alá helyezték és valahányszor hitszónoklatot tartott, a sigurancia kiküldte detektívjét a templomba. Legutóbb a múlt esztendőben indítottak eljárást Kecskeméti ellen, mert hosszúnapi beszédében azt mondta, hogy ,,az ember örökre visszavágyik ahhoz a kúthoz, amelyből ősei évszázadokon keresztül Utak". Az erdélyi magyarság felekezetre való tekintet nélkül egyik vezérét látta Kecskeméti Lipótban, akit Széchenyi Miklós gróf, római katolikus, Nagy Károly református és Ferenc József unitárius püspökök mellett beválasztott az erdélyi magyar nemzeti párt elnöki tajá csába. Ezelőtt másfél évvel a budapesti zsidó hitközség főrabbijává választotta, de a nagyváradi zsidó pap azzal utasította vissza a megtiszteltetést, hogy neki Nagyváradon kell maradnia, mert az elszakadt magyar zsidóságot nem hagyhatja cserben, amikor a legnagyobb szükség van rá.