Világ, 1924. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1924-03-28 / 73. szám

Pasztellszínekkel A nemzetgyűlés mai ülésén terjesztette be Bethlen István gróf miniszterelnök az államháztartás egyensúlyának helyreállításá­ról, az önálló magyar jegybankról, a kül­földi kölcsönről és a belföldi kölcsönről szóló törvényjavaslatokat és ma az ország közönsége, de nyilván az a külföld is, amely figyelemmel kíséri Magyarország dolgait, részletes és kimerítő tájékoztatást vár a kormány elnökétől, hogy mik a céljai, mik a tervei és mik a törekvései azokban az el­következő esztendőkben, amelyek most jönnek, amelyeknek hónapjaiban és gyorsan lepergő napjaiban meg kell menteni az or­szágot és ami alatt teljes felhatalmazást, pénzügyi és gazdasági diktatúrát kíván ma­gának. A törvénytervezetek szűk és tömör szavaihoz bőséges kommentárt vár az or­szág: azt szerette volna, ha azok közé a keretek közé, amelyekbe e törvényszakaszok az ország jövőjét leigázni igyekeznek, a kormányzás lelkét és a kormányzás szelle­mét is belevinné a miniszterelnök beszéde. Nincsenek jó törvények és nincsenek rossz törvények, mert sohasem a törvények szavai a jelentősek, hanem végrehajtásuk és alkal­mazásuk szelleme, a módszer, amellyel gyakorolják a törvényeket és a rendszer, amellyel igazgatják az országokat. Amikor a beterjesztett törvényjavaslatok súlyos és komor szavait figyelmesen betűzgeti min­denki és amikor kiolvassa belőlük azokat a terheket, amelyeket a jövendőben kiki el­viselni köteles, hogy kivegye a maga részét az ország újjáépítésének munkájából, ön­kéntelenül tudni óhajtja mindenki, milyen jövendőt is várhat, mit hoz számára a hol­nap, mit ígér neki az az elkövetkező idő, amely most jön és amely most következik. Sok mindent szeretne tudni az ország. Szeretné tudni, hogy vájjon az elkövetkező években valóban érvényesül-e egy olyan politika, amely igazolja azokat a szavakat, amelyeket az amerikai Harding mondott, hogy Magyarország a saját szerencséjének lehet a kovácsa, mert Magyarország is abban a világban él, mint a többi államok, tehát ugyanazok szerint az elvek szerint kell bol­dogulását keresnie, amelyek máshol már sikerrel jártak? Az ország tudni szeretné, hogy vájjon csakugyan remélhető-e az, amit ugyancsak ez az amerikai bankember fej­tegetett, hogy ezt az országot is talpraállít­­­hatják azok az igazságok és az a rendszer, amely más népeket és más országokat virág­zásban tart. Szavakat szeretett volna hallani az ország a miniszterelnöktől, egyszerű és felvilágosító szavakat, hogy vájjon bele­­illeszkedik-e az ország jövendő kormány­zása az európai demokráciának abba a ke­retébe, amelybe bele kell illeszkednie, hogy az ország lakossága ne csak áldozatokat hozzon, hanem jogokat is kapjon. Néhány rövid szóval meg lehetett volna mondani, hogy váljon a demokrácia politikája és az igazi demokrácia gondolata érvényesülni fog-e az elkövetkező esztendőkben, vagy pedig táborhelye lehet-e a jövőben is még egyszer a miniszterelnökség palotája a vá­lasztások alkalmából, vagy máskor is, az ébredők szervezetének, hogy vájjon az or­szágos főkapitány támogathatja-e ezután is egy nyiltan reakciós egyesület működését, hogy vájjon a kormány hajlandó-e a jövő­ben is igénybe venni Illy Lászlóék támoga­tását és a szabadkereskedelem rendszere helyett az ő lókiviteli engedélyeikkel óhajtja-e ezután is lebonyolítani az ország külkereskedelmét és hogy várjon a kor­mányzópárt elnöke nem cselekszik-e a jö­vőben is úgy, mint ahogy Mayer János tette, hogy a választásokat kapcsolatba hozza nem éppen erre a célra alkalmas egyéniségek külkereskedelmi hadműveletei­vel. Minderről nem beszélt a miniszterelnök, nem szólt egy szót sem politikájának elvei­ről és irányairól. Az ország sorsára eme döntő napon a nemzet közvéleménye csak annyit tudott meg, hogy a nemzetgyűlés méltóságát és a kormány tekintélyét sérti az, aki kétszínű­nek nevezi a kormányzást, vagy makacs­aséri a miniszterelnököt. Két­színű és makacs, nem a legsúlyosabb és legdurvább szavak ezek a magyar szótár­ban, és ha ezek a szavak súlyosabban sértik az ország tekintélyét és a kormányzás te­kintélyét is, mint azok a tények és azok az adatok, amelyek e kritika mögött állanak, akkor legalább azt mondhatná meg a mi­­niszterelnök, hogy melyek legyenek a jövő­ben a kritikának és a bírálatnak megenged­hető és elismert szavai. Mindenkor szeret­tük a pasztellszíneket és a tompított szava­kat és így a jövendő számára, a parlament számára is, de a sajtó számára is jó volna összeállítani egy egyszerű kis szótárt a bí­rálatnak azokról a jelzőiről és főneveiről, amelyek nem veszedelmesek a nemzetre, nem veszedelmesek a tekintélyre és nem veszedelmesek az országra. Különösen szük­séges volna ez a sajtó számára, mert hiszen ha most a kormány két és félesztendős kor­látlan felhatalmazást kap az ország pénz­ügyeinek és gazdasági életének korlátlan irányítására, mindenesetre lesznek, vagy le­hetnek majd kérdések, amelyekről el kell mondani esetleg mégis egy-két bíráló szót. Különösen el kell majd mondani talán egy­két szót a mostani javaslatokról is, leg­­kiváltképpen majd azoknak végrehajtása idején, amikor majd talán megint kiderül­het, amiként kiderült már egész sor törvény­­alkotás végrehajtása alkalmából, mint a kényszerkölcsönnél, mint a társulati adó­nál, mint a forgalmi adónál és mint a fényűzési adónál is, hogy ezeknek a javaslatoknak a koncepciója és végre­hajtási módja nem a legtökéletesebb és nem éppen olyan, amit csak — Madáchot idéz­zük — hódolat illet meg és nem bírálat. Súlyos összecsapás volt megint a nemzet­gyűlésben a kormány és az ellenzék között és mi ismételten hangoztatjuk, hogy az el­lentéteknek ezt a komor kiéleződését nem a kormányzatra látjuk veszedelmesnek, ha­nem az országra. Mindazért, ami történik, ismételten mondjuk, csak látszólag felelős a kormány, mert az igazi felelősséget az or­szág viseli, annak a sorsa forog kockán és annak a jövendője törhet esetleg derékba. Mindenütt másutt, — Ausztriában is így történt, — amikor életbevágó és döntő kér­désekről kellett tárgyalni, a kormányzat ke­reste az egész közvéleménynek tájékozta­tását és kereste a megoldási módokat, ame­lyek az egész nemzetben megnyugvást kelt­hetnek. Nálunk mindez nem történt meg. Itt a kormány csupán a többségi elv és a szigorú házszabálykezelés barikádtorlasza mögé vonult vissza és onnét aztán meg­nyugvás helyett harcot provokált. Itt sür­gős ezeknek a jav­aslatoknak a megszava­zása, de mindazokat, akiket érint e javas­lat, ipari, kereskedelmi, pénzügyi és mező­­gazdasági érdekeltségeket egyaránt, nem tá­jékoztatnak előbb felőlük és így jogosan áll az a feltételezés, hogy utólagos szakértő kritikájukat sem veszik figyelembe. A tör­vényalkotásoknak és a törvényhozás szelle­mének nem ez a módja az, amely biztonságot és nyugalmat jelent és nem ez a módja az, amely a megértés szellemét tudná belevinni a köztudatba. Ohnet limonádé-regényének, .4 vasgyár­os-nica filozófiája felépülhet azon a mondaton, hogy amit Derblayné asszony cselekszik, az jól van téve, de egy kormány­zás nagyon nehezen mondhatja el tiszta lelkiismerettel és teljes lelki megnyugvással minden cselekedetéről és minden elhatáro­zásáról, hogy amit tesz, az jól van téve. A kritikának, a bírálatnak, az ellenőrzésnek, a megbeszélésnek, a tájékozódásnak és a hozzászólásnak is megvan a maga joga, de mindenekfölött megvan a maga kötelessége is, és ha pasztellszavakkal, nagyon tompí­tottan és nagyon halkan mondjuk is, de mégis kérnünk kell a kormányzást arra a nagyon egyszerű és nagyon csekély szíves­ségre az országgal és nemzettel szemben, hogy mondaná meg, néhány egyszerű és tö­mör szóval mondaná meg mégis, mit akar a jövőben, mit óhajt cselekedni, mik az el­határozásai, mik a szándékai, mi lesz a po­litikája, mert végtére is — nagyon tisztelet­­teljesen mondjuk — az ilyesmit is tudni szeretné az ország. Tudni szeretné , ma­rad-e helyük a miniszterelnökségen az éb­redőknek, lesz-e részük a kormányzás mód­szerében Illy Lászlóéknak, eszköze marad-e a meggyőzésnek a lókiviteli engedély; tudni szeretné, — tompított szavakkal mondjuk, — marad-e a műst, amelynek árnyai sötéten boronganak még a tavaszi derűben is, nem­csak a titokzatos homályban, amely előt­tünk áll, s a jövőt ígéri. ÁRA­­S«» KWt­WA 4 VMg m polgári jogok harcosa. Tiszteli a tu­domány, a művészet és a gondolat szabadságát. Oltalmazza a gyengéket, az elnyomottakat, az­­UdSziftfeket. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a bosszúnak. Védelmezi a munkát, mely a békétlenség levegőjében el­sorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekeze­tek egyetértését. Tanítja az egyén áldozatkész­ségét a nemzet és a társadalom nagy érdekei iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gaz­dasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét. XV. ÉVFOLYAM* BUDAPEST, PESITEM 1931 MÁRCIUS A Világ Magyarország megújhodását a demo­kráciától és a fokozott műveltségtől várja. Nem veszi hiába ajkára a haza nevét, de a hazát szolgálja minden betűje, gondolata, érzése. A Világ ereje a tiszta meggyőződés: megtörhetik, de meg nem hajlíthatják. A Világ tiszteli má­sok meggyőződését, de hadat üzen az elvek mögé rejtőző kalandorságnak és üzletnek. A Világ eszméket, ideálokat, reformtörekvéseket szolgál, nem pártokat. Pajzsa a cyengékne*fer-' védelmezője az elnyomottaknak : kardja a szebb. Jobb és tisztább magyar élet gondolatának. ♦ 73-IK S Z A M Ausztriában leszállították a tőzsdeadót Az osztrák nemzetgyűlés, amely tegnap ült össze, ma elfogadta az indemnitást és a tárgyalás során Kienböck pénzügyminiszter bejelentette a tőzsdeadó leszállítását. Az ér­tékpapírforgalmi adó fölemelése Ausztriá­ban­ része volt a szanálási programnak, de ma bejelentették, hogy a tőzsdeadót leszál­lítják, mert a fölemelt tőzsdeadó veszedel­mes volt a gazdasági életre és korlátok közé szögezte a bécsi tőzsde fejlődését. A mostani bécsi Kaisse alkalmából az osztrák kormány belátta, hogy a tőzsde visszafejlődése súlyos csapást jelent az osztrák gazdasági életre és ez okozza, hogy a kormány már március harmincegyedikétől, tehát a jövő héten kez­dődő bécsi tőzsdeperiódustól megkisebbíti a tőzsdeadót. Kienböck osztrák pénzügyminiszter kü­lönben foglalkozott a frank-spekuláció kér­désével is. Eisler szociáldemokrata képviselő tette szóvá a frank­spekulációt és fejtette ki, hogy annak milyen kártékony hatása volt az egész gazdasági életre. Kienböck ki­fejtette, hogy meggyőződése szerint a frank­spekuláció nagyságát túlértékelik, de még ezek között a keretek között is a legéleseb­ben elítéli a spekulációt. Az­­osztrák nem­zeti bank egyáltalán nem vett részt a frank­­spekulációban, de hangoztatta, hogy a gaz­dasági fejlődés erejével kell Ausztriának meggyógyulnia, nem pedig pillanatnyi nye­reségekkel. A pénzügyminiszter kifejtette ezek után, hogy a kormány tárgyalásokat folytatott a bankokkal a bankfeltételek enyhítésére, ami az ipar érdekében szüksé­ges és éppen ezért enyhíti a tőzsdeadót is. Csökkentik a részvénytársaságok kereseti adóját is, ami a második rés, amit a szaná­lási törvényeken ülnek. Ezzel szemben azt kívánja, hogy a bankok és az iparvállalatok a gazdasági fejlődés érdekében józanabb osztalékpolitikát kövessenek. A Ház élénk helyeslése közben állapította meg végül a miniszter, hogy közódaj sze­rint mennél előbb el kell érni azt az álla­potot, amikor a nemzetek szövetségének irányadó tényezői is meggyőződnek arról, hogy az ellenőrzés előfeltételei megszűntek. Ezért arra kell irányítani — mondotta — minden erőnket, hogy a reformok terén előre haladjunk a törvényhozásunknak, így adótörvényhozásunknak is az infláció idejé­ből származó bizonyos excesszusait kiküszö­böljük és erélyes zárlati intézkedésekkel igyekezzünk mennél előbb és mennél bizto­sabban a közös célt elérni. Az 1923. évi osztrák állami költségvetés eredménye szerint egyébként 7976 milliárd papírkorona kiadással szemben 6398 mil­liárd bevétel mutatkozik, vagyis a fedezet­len hiány 1578 milliárd papírkorona, azaz 109,6 millió aranykorona. A nemzetek szö­vetségének bizottsága erre az időszakra 226 millió aranykorona deficitet vett számításba, vagyis a tényleges hiánynak majdnem két­szeresét. A görög kormány köztársasági kiáltványa Athéni jelentés szerint a nemzetgyűlés negyven napra elnapolta munkálatait. A kormány a görög néphez kiáltványt in­téz," amely ismerteti a dinasztia elmozdítá­sának indító okait és felszólítja a népet, hogy a köztársaság mellett szavazzon. Megalakult a Pasics—Pribicsevics-kormán­y Belgrádból sürgönyzik . A Pasics—Pribi­­csevics koalíciós munkakormány ma este megalakult. Az új kabinet tagjai : miniszterel­nök Pasics, külügyminiszter Nincsics, bel­ügyminiszter Sziszkics (az előző kormány­ban erdő- és bányaügyi miniszter), közleke­désügyi miniszter Popovics (Pribicsevics­­párti demokrata), kereskedelemügyi minisz­ter Krizma (Pribicsevics-párti demokrata), közoktatásügyi miniszter Pribicsevics Szve­­tozár, agrárreform : Szimonovics, vallásügyi miniszter : Janjics, igazságügyGrizogono (Pribicsevics-párti demokrata), postaügyi miniszter Vukicsevics, szociálpolitika Uzu­­novics, bánya- és erdőügyi miniszter : Tri­funovics, törvényegyeztetési miniszter : Trif­­kovics, pénzügyminiszter : Sztojadinovics, hadügyminiszter: Pesics, építkezési minisz­ter Iipics, földmívelésügyi miniszter : Mile­­tics Krszta, közegészségügyi miniszter : Mi­­letics Szlavko. A régi kormányból Jankovics közlekedésügyi, Perics szociálpolitikai és Vujicsics belügyminiszter nem foglalnak he­lyet az új kormányban. Pribicsevics Trifu­­novics tárcáját vette át. A k­ölcsön Nem akarunk a hirtelen divatbajött el­nöki megrovásban részesülni imparlamentár­­ris kifejezés címén, amikor megállapítjuk, hogy bent a teremben a hevüléstől pirosla­­nak az egységespárti arcok, míg a folyosó­i­kon az aggodalmaktól elhalványulnak. Meg­állapíthatjuk, hogy az egységes párton is tudják, hogy kétszázötven millió frank egy centime-mal sem több önmagánál, sőt, hogy kevesebb annál, ami a divatbajött szanálás szónak etimológiai jelentését közgazdasági értelemben is kimeríthetné. Reménykedések és lehetőségek föltevéseivel ringatják a „hátha mégse lesz jó“ sötét gondjának cse­csemőjét, hogy ne hallassa síró hangját. Szóval aggodalmas szívvel ugyan, de azért mindent meg fognak szavazni. Várjon az aggasztja-e őket, hogy felelős­ségnélküli teljhatalmat nyer a kormány az ő többségi szavazatuk által ? Avagy attól félnek-e, hogy a rendszer reakciós irányzata stabilizálódik a korona helyett ? Aligha, mert hiszen az ő többségük, az ő kormá­nyuk, az ő rendszerük. Ha bizalmasan meg­kérdezzük őket, hogy miért szavazzák meg, akkor éppen úgy nem tudnak döntő választ adni, mint ahogy nem tudják megokolni aggodalmaikat. Nézzünk hát bele egy egységes párti meg­szavazó képviselőnek a tudatalatti lelkébe. Előtte fekszik négy javaslat. Az állam­­háztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló a legfontosabb. Ebben vannak a már ismert népszövetségi jegyzőkönyvek és az öt félévre előre kidolgozott költségvetés. Képviselőnk siet a jegyzőkönyvekből egy döntő érvet maga mellett kikeresni: a jóvá­tétel kérdésének elintézését. Ez az ügy húsz évre tényleg el van intézve, — ha egyéb baj nincs, — akkor elviselhető módon. Eszébe jut a közönség köréből hallott az a döntő­nek tartott érv is, hogy­ Zimmermann II. fog megmenteni bennünket, mert ez el fogja követni érdekünkben mindazokat a nép­szerűtlenségeket, amelyekre hazai politikus nem vállalkoznék. Le fogja szorítani a nép­szerű állami kiadásokat és föl fogja emelni a népszerűtlen állami bevételeket. Ámde már a második érvnél is kitör a tudatalatti lélekből az aggodalom. Megnézi az öt félévi költségvetést és kellemetlen érzés fogja el, mert a következőket kell — akarva nem akarva — olvasnia: Ez a Zimmermann II. nem is szállítja le kiadásainkat, hiszen az 1924. első félévi költségvetés 277.9 millió aranykoronányi kiadását már az 1924. második félévi költ­ségvetésben fölugratja 351.6 millió arany­koronára, sőt fokozatosan az 1926. második félévi utolsó szanálási költségvetésben már 397.4 millió aranykorona lesz az állami ki­adások összege. Igaz, hogy ebből maga a kölcsönszolgálat kiadása emelkedik a jelen félévtől az 1926. második félévig 8.6 millió­ról 65.6 millióig, tehát emelkedik félévi 57 millió aranykoronával. (Ezen a számon külön meghökken, mert egyéb magyarázatot nem kapván, meggon­dolja, hogy húsz évben negyven félév van. Várjon tehát negyvenszer átlag ötven millió, azaz összesen kétezer millió arany­koronát kell-e kölcsönszolgálatok címén lerészletfizeteznünk ?!) Figyelni kezd a mi egységes párti meg­­szavazónk és megállapítja, hogy Zimmer­mann II. nem is szállítja le a népszerűtlen személyi kiadásokat sem, ellenkezőleg ezek az egész vonalon emelkednek. A hadsereg­nél 9.1 millióról 32.5 millióra, a belügy­minisztériumnál 14.7-ről 30.7 millióra, a pénzügyminisztériumban 12.1 millióról 23.4­ millióra, a közoktatásügynél 11.3-ről 32.71 millióra, egyéb közigazgatásnál 20-ról 38.9-re, a nyugdíjaknál 34.4-ről 63.6 mil­­óra. Mind e személyi tehertöbblettel szem-­­ben áll a természetbeni ellátás 41 millióján­­ak azonnal történő törlése. Komolyan ku­tató képviselőnk csak a tárgyi kiadásoknál talál kiadáscsökkentéseket, de valóban nem érzi magát kellemesen, hogy az 1924. első félévi, beruházásmentes korszaknak 16,4 millió koronán­yi beruházását is leszállítja Zimmermann II. 12 milliónyi félévi beru­házásra. Miben áll tehát a szanálás ? — kérdi ön­magától az egységes párti igennel szavazó képviselő. Megnézi a költségvetés bevételi rovatát és azt látja, hogy az 1924. első félévi 165.6 millió aranykoronányi összbevételt Zimmer­mann II. fokozatosan fölemeli 1926 máso­dik felében 100.5 millióra. Vagyis fölemeli az összbevételeket 235 millióval, amikor ez­zel szemben fölemelte a kiadásokat 119 millióval. Látja, hogy ez csak 116 millióval javítja a mérleget. De látja, hogy Zimmer."

Next