Világ, 1924. szeptember (15. évfolyam, 181-204. szám)

1924-09-02 / 181. szám

| 1924 szeptemb­er 2.­­ VILÁG ­épre akarja csalni a laikus közönséget. Az ily­­fajta fogások lebanalizálják a ,,feltalálás" és a „feltaláló“ szó fogalmát s ezek a tudomány s ezzel az egész emberiség kárára csakhamar el­vesztik népszerűségüket (vagy helyesebben, soha­se nyerik el azt), antipatikusak lesznek. A fél­­blöffök közé tartoznak az olyan találmányok, mint Mathews Grindel habítsugara, ami nem egyéb egyszerű kvarcsu­gárnál s egy bolhát is alig tudna megölni. Mihály „tervei a jövőre Fel akarom állítani Edison orangei Manloo­­parkját — Magyarországon. Ez a Manloo-park jelenti minden szakma egy-egy üzemének egy központba építését, ahol elbírálásra, továbbfej­lesztésre és kidolgozásra kerülnek az összes érté­kes szabadalmak, vagy készülőfélben levő terve­zetek, modellek, stb. Hogy miért éppen Magyar­­országon akarom felállítani? Azért, mert itt ma­gyarok között legtöbb a zseni, amit az is bizo­nyít, hogy alig van a világon találmány, amely­nek elődjét jónéhány évvel előbbről keltezve mint a külföldi, meg, ne lennénk a budapesti magyar szabadalmi levéltárban. Kalotai Gábor. wiJimawmw^iwurwa—i—-— Újabb­ véres kardpárbaj a titkos rendelet miatt (A Világ tudósítójától.) A Ludovika Aka­démiában ma este véres kimenetelű kard­párbaj folyt-e le Csorba Emánuel miniszteri osztálytanácsos és Mattyasovszky László őr­nagy között. A párbajt, amely este fél hét órakor kezdődött, súlyos feltételekkel, nehéz lovassági karddal, bandázs nélkül, végkime­­rülésig vívták meg. Csorba segédei Pakots József nemzetgyűlési képviselő és Kiár Zol­tán dr., Mattyasovszky segédei Dogén Albert és Géher István őrnagyok voltak. A párbajt Kiár dr. vezette. A felek egyszer csaptak össze és mindjárt az első összecsapásnál Mattyasovszky őrnagy súlyosan megsérült. Csorba miniszteri osz­tálytanácsos hatalmas ütése, a bal halánték­tól kezdve az orrsövényen keresztül a jobb alkarig, tizenegy centiméteres sebet ejtett, amely a halánték ütőerét is átvágta. Mattya­­sovszky őrnagyot pillanatok alatt elöntötte a vér és a párbajt nyomban beszüntették. Pár­baj után a félek kibékültek. A súlyosan sé­rült­ őrnagyot hordágyon a Ludovika Aka­démia kórtermébe vitték, ahol sebeit bekö­tözték. A súlyos kimenetelű kardpárbajt több hírlapi nyilatkozat előzte meg. Siófokon ugyanis Csicseri Rónay István vezérkari al­ezredes összeszólalkozott Csorba Emánuellel és az alezredes Csorbát Mathiasovszky és Schweizer őrnagyok által provokáltatta. A miniszteri osztálytanácsos Jlácz Vilmos dr.-t és Hietzinger Jánost nevezte meg segédekül. Erre Csicseri Rónay megbízottai levélben Csorba tudomására hozták, hogy az 1619. B. II. számú rendelet értelmében Ráczot nem fogadják el segédül, és az esetről egyoldalú jegyzőkönyvet­­ vettek fel. Csorba erre nyílt levelet intézett a meg­bízottakhoz, amelyben súlyos szavakkal megbélyegzi az alezredes megbízottainak pa­rancsra készült egyoldalú eljárását és a nyi­latkozatban többek között kijelentette, hogy Csicseri Rónay napokkal ezelőtt tanuk előtt úgy nyilatkozott, hogy Klár snájdig fiú és Nagy Pál tábornok gyáva fráter. Nem érti tehát, hogy az alezredes ezek után miért nem fogadta el az ő megbízottait. Értesülésünk szerint az ügyből kifolyólag még négy súlyos feltételű párbaj lesz. Egy felrofebanlt srapnelt megölt egy munkást­ ­ (A Világ tudósítójától.) Ma délután egy ócska­vas-telepen bombarobbanás történt, amely egy munkást megölt, egyet pedig súlyosan megsebe­sített. A Csáky utca 37. számú telepen van Schlesinger Bernét ócskavas-raktára. Ma délután a telepre nagyobb mennyiségű ócskavasat szállí­tottak, amelyet a munkások szortíroztak. Közben Steiner István munkás furcsa alakú rozsdás vas­darabot talált, amellyel játszani kezdett. A társai rászóltak: — Dobd el azt a vasat, hátha gránát-gyutacs a vas.­­ 3' ■ — Az nem lehet — felelte Steiner —, mert én tüzér voltam és ismerem a gránátokat. Azzal a srapnellt bevitte egy kamrába és ott kalapáccsal több ízben ráütött. A gyutacs felrob­bant és a szerencsétlen munkás gyomrát felhasí­­totta. Jajszó nélkül nyomban meghalt. A közelé­ben tartózkodó Fehér Antal munkást a szilán­kok több helyen, megsebesítettek­ és a mentők súlyos sérüléseivel kórházba vitték.­­ A helyszínen rendőri bizottság jelent meg, amelynek tagjai kihallgatták a telep tulajdonosá­nak fiait, Schlesinger Sándort és Dezsőt, akik a robbanás alkalmával a telepen tartózkodtak. Elmondották, hogy néhány nappal ezelőtt az „Atlantica" hajózási társaságtól 38 méter mázsa ócskavasat vásároltak. Ennek az anyagnak a felét már feldolgozták, ma délután került sor a másik felére. Négy óra tájban az irodában vol­tak, mikor a robbanás döreje hallatszott. Schlé- Sigger Dezső kirohant és látta, hogy az iroda speretti födött hirfiségből, ahol az ócskavas osz­ tályozásával foglalkoztak, füst tódul ki. Besietett a helyiségbe, de ott már holtan találta Steiner István raktári munkást, Fehér Antal napszámos pedig a karján sebesült meg. A rendőri bizottság a robbanást okozó anyag­ból semmit sem talált a helyszínen. A szerencsét­lenül járt raktári munkás holttestét a törvény­széki orvostani intézetbe szállították. Egy kilakoltatott asszonyt az ucca népe visszahelyezett a lakásába (A Világ tudósítójától.) Egy felvidéki föld­­birtokos özvegyét a Király ucca 23. számú ház földszintes kis udvari szobájából szombaton ki­lakoltatták és három napig a kapu alatt lakott, kidobott bútorai között, özv. Jánossy Istvánná nyolc évig lakott egyhuzamban a királyutcai bérházban s kézimunkák adás-vételéből tengette életét. Az utóbbi évben súlyosan megbetegedett és hat hónapot töltött a Zita-kórházban. Amíg az asszony a kórházban feküdt, egyszobás, ab­lak nélküli lakására szemet vetett a házban lévő ruhakereskedés tulajdonosa és ugyanannak a háznak a pincéjében dolgozó­­szobafestőmes­ter. A nagybeteg özvegyasszony piciny, ablakta­lan szobáját mind a ketten raktárnak akarták berendezni és ezért igényt jelentettek be a la­kásra. 40 fokos lázzal a kapualjba. Jánossyné a kórházi ágyon feküdt és közben a Lakáshivataltól pontosan, esetről-esetre ki­­kézbesíteték lakása címére az idézőleveleket, amelyeket az asszony természetesen nem vehe­tett át, mert hiszen lakása le volt zárva, ő pe­dig a kórházban feküdt. Ennélfogva a több­szöri kikézbesítés eredménytelenül járt és végül is a Lakáshivatalban Jánossyné nélkül tartot­ták meg a tárgyalást és a lakást az egyik igény­lőnek ítélték oda. Az asszony minderről termé­szetesen nem tudott semmit és a múlt héten a kórházból lakására szállították, további keze­lés végett. Pár nap múlva váratlanul a lakásán megjelent­ a hatósági közegekkel egy végrehajtó és a 42 éves, magával lehetetlen, beteg asszonyt ágyastól, bútorostól együtt kitették az udvarra. Ott feküdt három napig negyven fokos lázban, a huzatos kapualjban anélkül, hogy intézkedés történt volna újabb elhelyezéséről. Az elszegé­nyedett beregmegyei földbirtokos özvegye, aki­nek a bátyja századosi rangban küzdötte végig a világháborút és két öccse a harctéren szerzett betegségében lett nyomorék, mindenkitől elha­gyatva, hiába várta, hogy a hatóságok szíve megessék rajta és ne engedjék, hogy a halálos beteg asszony a szobájából festékraktár legyen. Azonban nem így történt. Visszaviszik a beteg asszonyt Végül is megmozdult az ucca szíve és vasár­nap este az ucca népe helyezte vissza lakásába Jánossy Istvánnét. A környéken ugyanis ha­marosan átterjedt a hiíme annak, hogy Já­­hossynéról nem gondoskodtak és az elrekvirált lakása helyett újat nem utalt ki neki a ható­ság. A kapualjban, szennyes párnák közt fekvő úriasszony körül állandó vo­lt az érdeklődés és az udvarban levő betegágy körül vasárnap este véres verekedés fejlődött. A lakás egyik igény­­jogosultja megjelent az udvarban és a házmes­ternél intézkedett, hogy a hatóság álltal lepecsé­telt lakásba mielőbb elhelyezze festékraktárát. Az egyik lakó védelmére kelt Jánossynénak, mire az igényjogosult durva szavakkal rátá­madt és a szóváltásból csakhamar verekedés lett. A verekedésbe beleavatkozott az ucca népe is és az igényjogosultat alaposan hely­benhagyták. A verekedésnek a rendőrség embe­rei vetettek véget. Közben a közönség köréből ilyen kiáltások hallatszottak : — Nem szabad ,ezt a beteg asszonyt továbbra is az udvaron hagyni. — Vissza kell vinni a lakásába ! Azután, mintegy adott jelre, a közönség kö­réből többen vállukra emelték az ágyat és az asszonnyal együtt bevitték a lakásba. Előzőleg letörték a lezárt lakás lakatjait, pecsétjeit és Jánossynét, cókmókjaival együtt, visszahelyez­ték elrekvirált lakásába. A lakás előtt azután két önkéntes vállalkozó vigyázott egész éj­szaka, nehogy a házgondnok vagy a házmester intézkedésére a beteg asszonyt, aki időközben elvesztette eszméletét, ismét kitegyék az udvarra. A főtanácsos úr jelentette ... Jánossyné azonban nem sokáig örvendhetett visszaszerzett szobájának. Ma reggel ugyanis egy rendőrfőtanácsos jelent meg a lakásban és a beteg asszonynak kijelentette, hogy a la­kásban nem maradhat tovább. A Lakáshivatal végzésének eleget kell tenni és ezért még hét­főn este, vagy legkésőbb kedden reggel az asszonyt átviteti a toloncházba és ha ott meg­állapítják róla, hogy komolyan beteg, akkor a toloncház rabkórházába kerül. Azután pedig kitoloncolják születési helyére, Eszékre. Alig, hogy a rendőrfőtanácsos eltávozott, újabb lá­togatója akadt a beteg asszonynak. Bauer dr. kerületi tiszti főorvos, aki Jánossynét megvizs­gálta és azután fejcsóválva mondotta: — Nem értem az egész ügyet... Maga, asz­­szonyom beteg, nagyon beteg és még sokáig van szüksége ápolásra. Nem szabad meg­engedni, hogy hajlék nélkül maradjon. A fő­tanácsos úr telefonon jelentette, hogy maga veszedelmes kommunista és ezért a toloncházba fogják szállítani. Hát igaz ez ? A szerencsétlen asszony alig hallható hangon felelte : — Nem voltam én soha kommunista, azt se tudom, hogy mi az... A bátyám kapitány, megkapta az összes kitüntetéseket, a két öcsém a harctéren lett rokkant, nemes családból szár­mazunk, sose voltam én kérem kommunista... A rendőrséget, amint később kiderült, a ház­­gondnok informálta úgy, hogy özv. Jánossy Istvánná veszedelmes kommunista, aki a Király ucca 23. számú házban állandóan lazító beszédeket tartott és a lakókat egymás ellen ingerelte. Hasonló kijelentéseket tett a ház­mester is. E két vallomással szemben a ház valamennyi lakója vállalkozik arra, hogy mint tanú, ezeket megcáfolják. Boszorkányseprűzés égő rongydarabokkal Délután négy óráig nem volt újabb látogatója Jánossy Istvánnénak. A hatóság emberei­ közül nem jelent meg senki, hogy a lakáshivatali végzésnek elegei tegyenek, és a negyven fokos lázban fekvő, magával tehetetlen asszonyt ki­dobják a lakásból. A szerencsétlen nő azonban, akinek betegségét a zaklatások súlyosbították, remegve várja újabb látogatóit, akik, ha ma nem is, de azt hiszi, hogy holnap okvetlenül fel fogják keresni. Zokogva mondotta nekünk, amikor délután benyitottunk hozzá : — Azt hittem, hogy megint a rendőrségtől jött valaki... Két év óta zaklatnak, nem hagy­nak békét, amikor már sehogy sem bírtak ve­lem, rám fogták, hogy kommunista vagyok. A szobában egy kis vaskályha állott, amelynek kályhacsöve a vicelakással volt összekötve. A kályhát elvitték, a vascsöveket levették, mert azt mondották, hogy a kályha tűzveszélyes és tavaly fűtetlen szobában laktam egész télen, mert azt hitték, hogy talán így­ elmegyek más­hová. Amikor ez nem sikerült, a vicelakás kályhacsövén éjnek idej­én égő rongydarabokat dobtak át a szobámba, miközben én tüdő­­gyulladásban feküdtem. Egy szál ingben, ahogy erőm bírta, kifutottam az utcára, ahol össze­estem. A szobafestő, aki a lakásomat akarja, a tüzes rongydarabokat még két­­ alkatommal dobta át a szobába és azt híresztelte a házban: — Ha senkinek sem, de nekem sikerül ezt a boszorkányt kiseprűzni. Az asszonyt most erős köhögési roham fogta el, majd később így folytatta : — Ezek a furcsa látogatások annyira súlyos­bították a betegségemet, hogy a mentők a kór­házba vittek, ahol hat hónapig feküdtem vál­ságos állapotban. A lakást bezártam és ezalatt a Lakáshivatal több idézést küldött nekem, amelyet a házmerter,­­tudva azt, hogy a­ kór­házban fekszem, mégsem továbbított nekem, hanem fugfiki hagyta, őket az ajtón és így nem is tudtam arról,hogy a Lakáshivatal engem keres és hogy nekem tárgyaláson kell meg­jelennem. Kihallgatásom nélkül aztán el is vették a lakást és most itt állok minden nélkül, súlyos tü­dővészben és nincsen, aki segítsen rajtam. A férjem a harctéren esett el és még sincs senkim, aki rajtam, szerencsétlen hadi özvegyen, megindulna ... A rongyokkal, ócsuka bútordarabokkal zsúfolt szobában, amelynek nincsen ablaka, nincsen levegője és orvosságszag terjeng, egyre sír... és a 42 éves asszony csontig lefogyott arca olyan, mintha hatvan éves volna. A lakók közül ketten jönnek hozzá, fehér­neműit, ruhaneműit kis kosarakba és ron­gyokba csomagolják, mert özv. Jánossy Ist­vánné hadiözvegyet, veszedelmes kommunistát, holnap valószínűleg a tafloncházba viszik és a „tűzveszélyes", elrekvirált lakásból­ festék­­raktár lesz. Fodor Tibor. Oszlásnak induló hullát találtak egy verpeléti ül­­házban (A Világ tudósítójától.) Ma este 9 óra tájban egy rendőrőrszem jelenette a főkapitányságon, hogy a Verpitéri út 4. szám alatt egy oszlásnak indult férfiholtt­ist találtak. A főkapuis­ságról azonnal kiszállt a rendőri biz­o Itsíig s­et. ügyele­tes rendőrorvos. A Verpeléti út 4. szám alatt egy második emeleti lakásba vezette a rendőr a bizottságot, amely lakás Bak Sándor pénzügyi t­anácsosé. A hálószobában erősen oszlásnak indult holttest feküdt, levetkőzve, hálóingben. Ruhái mellette gondosan a székre rakva, órája, pénztárcája, gyűrűi az éjjeli szekrényen voltak. S­ehol semmi erőszak, vagy dulakodás nyoma nem látszott. A rendőri bizottság azonnal kihall­gatta a pénzügyi főtanácsos feleségét, aki uli­­ruhában, kalappal a fején, izgatott hangon me­sélte el a történteket. A szobában össze-vissza­­ ott voltak még a főtanácsosné bőröndjei, mert negyedórával előbb érkezett meg vidékről. El­mondotta az asszony, hogy ő augusztus 22-én elutazott vidéki rokonai látogatására. Férjével úgy beszélték meg, hogy Bak Sándor 25-én utána utazik és együtt térnek vissza Budapestre. Eltelt azonban már augusztus 31-ike is, férje még mindig nem érkezett meg és semmi érte­sítést sem küldött. Rosszat sejtett, haza uta­­zott, hogy megnézze, mi történt férjével. A la­kást belülről lezárva találta, úgy hogy lakatos­sal kellett feltöretni. Mikor behatolt az elő­szobából a hálószobába, rettenetes bűz csapta meg. Hamar kinyitotta az ablakokat, majd az ágyhoz sietett, ahol megdöbbenve férje holttestét találta.. Nem tudja, mi történt fér­­jével és ezért értesítette a rendőrséget. A főtanácsosné vallomása után a bizottság azonnal megkezde a vizsgálatot a titokzatos ha­láleset körülményeinek tisztázására. A rendőr­orvos tüzetesen megvizsgálta a holttestet és megállapította, hogy Bak Sándort szívszelküdés Kean ölte meg. Álmában végzett vele a halál. A rend­őrorvos véleménye szerint a holttest másod­napos lehet. Ezt az orvosi véleményt meg­erősíti az is, hogy Bak főtanácsos SO-án dél­előtt még megjelent hivatalában. Ezen a dél­utánon látták is hazamenni. Másnap, vasárnap, már senki sem látta. A 31-iki újság még a ki­lincsen volt, amikor a felesége hazaérkezett. A haláleset minden valószínűség szerint a 30ráról­ 31-ére virradó éjszaka történt. _ Az eretnek Lionardo Mereskovszkij hatalmas Lionardo-regénye —• francia kiadását most árusítja a Világ könyv­osztálya — hatalmasan felzúgó, gregoriánusan komor akkorddal kezdődik: a firenzei dóm rej­télyes félhomályából kivillan egy aszkéta-arc a szószéken; fehér és fekete csuklyája a belső iz­galomtól túlfűtött beszéd hevében hátracsúszott, keze a feszületen, s most sasszemével végigfut a hallgatóságon, szeme-sugara itt-ott belefúródik egy-egy ember, asszony lelkébe, úgy hogy a szíve verése is eláll annak, akire ránéz. Egy pillanatig mélységes csend borzong végig az em­bereken, szinte hallani, hogy" ver a szíve az ezreknek. Aztán akkor dörgő, éles, vijjogó hangja végighömpölyög az istenítéletes kupola alól a nagy épület minden hajóján, ijedten m­eg­­me­gtorppan egy-egy oszlopon s aztán tovazuhog, elkésve, sietve, szorgalmatosan, bele a nép agyának legmélyebben rejtett tekervényei közé. A tömeg úgy érzi, mintha a kupola rettenetes végítélet képéből Azrafil maga lépett volna ki, s rémült megrökönyödéssel térdre hull, fejével riadtan kocog a márványkockákon. Mindenki térdel, mindenki rettegve hajtja le a fejét. Csak a szószékkel szemközt, az egyik oszlopnak nekitámaszkodva, vázlatkönyvével a kezében, megfigyelő szemét, élesen a szónokló barátra szegezve áll egy ember, s merészen állja a megtestesült arkangyal rettenetes szemét. Ta­lán kicsit meg is rezesül az arca, könnyű gúny­mosoly fut rajta végig, de aztán újra csupa figyelem, feszült tekintet s a keze villámsebesen vázolja fel a pillanat röptében azt a legmagasz­­osabb percet, amikor a gondolat a homlok fala mögött megszületik s villámló szemsugár vagy hömpölygő hang formájában testté válik. Korának két legnagyobb szelleme áll egy­mással szemközt: fönn a szószéken Savonarola, lenn az oszlop tövében Lionardo. Mindketten érzik, mennyire fölötte állanak az embergulyá­nak. Amaz a forradalmi láz hevével, ez meg a tudásának mindent egybefogó egyetemességével. Mert szinte lehetetlen mindazt felsorolni, ami­nek mestere Lionardo volt. Piktor és építész, szobrász és optikus, mérnök és mechanikus, ter­­mészettudós, aki a madarak röptét úgy tanul­mányozta, mint sem előtte, sem utána senki, fiatal korában nagyszerű muzsikus és énekmű­vész, hangszerkészítő, hídépítő, versíró és színházi­­rendező,, haditeehnikus, és csatorna­­építő, m­atem­atikus­ és diplomata, mezőgazda, algitok Iioráfi Zsoii­­ ta tnulományai ma is példasze­­rű­ek,­­keleti utazó és karikaturista tehetség, elő­adóművész, ágyúöntő, auloi katalángész, feltaláló, aki 300 évvel megelőzte a gőzhajó gondolatát és 400 évvel a repülőgép, a tank, a srapnell és a füstfejlesztő­ gép eszméjét. S mindenekfölött ember, p címpás, egészséges, hatalmas renais­­sance-ember, aki— túl a korának előítéletein — pont azokkal tartott barátságot, akiket az Eccle­­sia tűzhalálra ítélt: Savonarolával, Jacopo Andrea, da Ferrará­val. Maga is félvér eretnek, aki csak úgy kerülhette el a sorsát, hogy vesze­­delmes gondolat­ait furcsa, nehezen betűzhető, jobbról-balra írott (Lionardo ambidexter volt) tizenöt vastag kötetre menő kéziratos könyveibe temette bele, amiket a tudomány mindmáig nem tudott teljességükben felfejteni. Lionardo élete az emberi, az emberentúli faj­nak egyik leghatalmasabb kibimbózása. * Francia könyvsorozataink sikere arra indította a könyvosztályt, hogy egy nagyobb tétel olcsó francia könyvet vegyen át, amelyek a Világ könyvosztályán tekinthetők meg és válogatha­tók ki. Kötetenként 33,000 koronás francia könyvek 16. század: Ronsard: Oeuvres choisies illustrées. Babelais: Gargantua et Pantagruel. 3. vol. 17. század: Corneille: Théatre choisi illustré. 3. vöt. Racine: Théatre complet illustré. 3. vol. Mailére: Théatre complet illustré. 3. vol. Lafontaine: Fables illustrées. 2. vol. Boileau: Oeuvres poétiqucs. La Brugére: Les Caractércs. 2. vol. La Rochefoucauld: htaxiw.es. Mme de Sévigné: Lettres choisies. 2. vol.. 18. század: Abbé Prévost: Manón Lescaut. J. J. Rousseau: Emilé. „ „ Les Conféssions Voltaire: Oeuvre poétique. „ Théatre chqisi illustré, „ .Romans. „ Histoire de Charles XII. Diderot: Oeuvres choisies illustrées. „ Le Neveu de Rarr.eau. „ La Rcligiev.se et Jacques le Fa­taliste. Montesquieu: Lettres persanes. Be mardin de Saint Pierre: Paul et Virginie. . , 19. század: v ChateaubriandOeuvres choisis illustrées, 3. vol. P. L. Courier: Daphnis et Chloé, Pamphlets. Stendhal: La Charlreuse de Parme. 2. vol. „ Le Rouge et le Noir. 2. vol. ., Cbroniques italiennes. Musset: Premieres Poésies. „ Poésies Nouvclles. „ Comédies et proverbes. 3. vol. „ Conféssions d’un erifant de siédi.

Next