Világ, 1925. március (16. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-01 / 49. szám

4 192. március T. VILÁG ták a temetési szertartás menetét. Szerdán, március negyedikén fog valószínűleg a gyászünnepély a birodalmi elnök házában lezajlani. Az ünnepélyt a birodalmi kor­mány rendezi, amely a birodalmi gyűlésnek javasolni fogja, hogy a temetést a biroda­lom költségén hajtsák végre. A gyászünnepéllyel kapcsolatban katonai gyászparádé is lesz. A tulajdonképpeni gyász ünnepélt­ a birodalmi elnök munka­szobájában lesz, a család hozzátartozói, a birodalmi kormány tagjai, a parlament kép­viselői, a kormányok, egyes országok diplo­máciai képviselői fognak ezen a szőkébb ünnepélyen résztvenni. Ezután a birodalmi elnök palotájának kertjében Luther dr. fog külön meghívott közönség jelenlétében a bi­rodalmi kormány nevében emlékbeszédet tartani. Ezen a gyászünnepélyen az állami Opera zenekara és kórusa is részt vesz. Az elnöki palota kertjében vagy a Budapester- Strasse-n fog a katonai parádé lezajlani. A gyászünnepély után átviszik az elnök földi maradványait az anhalti pályaudvarra. A tu­lajdonképpeni temetés Heidelbergben fog megtörténni, ahová az elnök holttestét kü­­lönvonaton viszik el. Az elnöki palotából a gyászmenet való­színűleg a Wilhelmstrassen és az Unter den Lindenen át, a brandenburgi kapun ke­resztül és a Budapester Strassen végig az an­­halti pályaudvarhoz fog vonulni. Az egész útvonalon a Reichswehr és a rendőrség fog sorfalat állni, hogy az alkalmazott csak akkor nem köteles a felmondási időt kitölteni, ha ez alól a munka­adó őt kifejezetten fölmenti. A 38-as tanács egy konkrét esetben a következő ítéletet hozta: „Ha való volna is alperesnek az az állítása, hogy a felmondási idő kitöltését kívánta, ez a körülmény a per elbírálása szempontjából kö­zömbös, mert alperes a felperes kimaradása miatt nem tiltakozott, s mert alperes a felperes elmaradása ellenére is a felmondási időre járó illetmények esedékes részleteit folyósította és így az alperes a felperesnek a felmondási idő alatt a szolgálat alól való fölmentéséhez hall­gatólag hozzájárulván, erre a körülményre (t. i., hogy a munkavállaló nem töltötte ki a felmondási időt), utóbb nem hivatkozhatik­." Bérczes Aladár dr. A felmondási időt be kell számítani a szolgálati időbe Nem érdektelen a budapesti törvényszéknek mint Munkaügyi Felebbezési Bíróságnak praxi­sával kissé foglalkozni. A perek között a meny­­nyiséget tekintve, még mindig a munkaügyi pe­rek vezetnek, hiszen a leépítések még javában folynak, az elbocsátások legtöbbjéből perek születnek s így a tisztviselők táborát igazán in­tenzíven érdeklik még mindig a munkaügyi pe­rek. A bíróságok közül pedig azért legérdem­sebb éppen a törvényszék, mint felebbezési bí­róság működésével foglalkozni, mert a perek legtöbbje itt dől el végérvényesen, miután egy­részt a harmadbírósághoz (Tábla, Kúria) csak bizonyos nagyobb értékhatár esetén mennek fel ezek a perek, másrészt pedig abban az esetben, ha a törvényszék, mint felebbezési bíróság helybenhagyja az I. bíróságnak a munkaadói marasztaló ítéletét, a munkaadó csak birtokon kívül fellebbezhet, azaz ki kell fizesse előbb az alkamazott követelését. A törvényszéké tehát a döntő szó. A budapesti törvényszéken az ú. n. 38-as ta­nács intézi ezeket az ügyeket. Elnöke Schwicker Rzihárd, a tanács tagjai között Horváth D­ezs­ő, az orvosi diplomával is rendelkező Gyulai Ernő Fuhrmann Antal és Turák­i Dezső foglalnak helyet. Magyarország egész munkaügyi praxisát ez a tanács csinálja tulajdonképpen és ez nem kis dolog olyan országban, ahol még mindig az 1875-ös kereskedelmi és az 1884-es ipartörvény van érvényben a szolgálati jogviszony tekinte­tében anakronisztikus intézkedéseikkel. Ezen­kívül érvényben van még egy párszavas rende­let 1920-ból, amely a legfontosabb problémák­­kal nem foglalkozik. A budapesti törvényszék néhány újabban hozott ítéetét mutatom be az alábbiakban. Beszámítható-e a felmondási idő a szolgálati időbe ? Erről a kérdés­ről sem a törvényszék, sem a rendelet nem intézkednek. A kérdésnek nagy fontossága van három reláció szempont­jából : 1. a felmondási idő nagyságánál (tud­juk, a felmondási idő 2 évi szolgálat esetén a duplájára emelkedik és sokszor 1—2 hónap hiányzik csak a 2 évhez, amikor az állást fel­mondják; 2. a végkielégítésnél (5 évi szolgá­lathoz fűződik a végkielégítés) és 3. a nyug­díjnál. A kérdés ak­kor aktuális, amikor a munkaadó nem kívánja, vagy nem engedi meg a felmondási idő kitöltését. A törvényszék sze­rint : „a felmondással a szolgálati viszony még nem szűnik meg, hanem ezzel csupán a ha­tározatlan időtartamú szolgálati viszony hatá­rozott idejűvé válik. Igaz ugyan, hogy a munka­adó a felmondott alkalmazottat a felmondási idő­tartama alatt való szolgálata alól felment­heti, azonban ez a körülmény a szocáali vi­szonyt azonnali hatállyal csak akkor szünteti meg, ha az alkalmazott a megszüntetésbe ki­fejezetten belemegy,­­mert a munkaadó azon egyoldalú ténye, hogy a felmondási idő kitöl­tését nem kívánja, nem hozhatja az alkalma­zottat rosszabb helyzetbe, mintha a felmondási idő alatt is tényleges szolgálatot teljesített volna." Az alkalmazott megtagadhatja az új beosztásba való helyezését, ha az új munkakör után kevesebb felmondási idő járna. Mit kell érteni az engedelmesség makacs meg­tagadása alatt? Az ip­artörvény értelmeiben az alkalmazott az engedelmesség megtagadása miatt csak ak­kor bocsátható el azonnali hatály­­lyal, ha ez a megtagadás makacs módon jelent­kezik. Az egyes bíróságok különbözőképpen ér­telmezik a „markacs" jelzőt. Egy konkrét eset­ből kifolyólag a 38-as tanács a következőket mondta ki: „A fellebbezési bíróság helyesnek találta az e­lső bíróság azon döntését, hogy az al­peresnek nem volt joga a felperest rögtöni ha­tállyal el­bocsáta­nii, ugyan nem azon okból (amit az I. bíróság mondot­ ki), hogy csak több pa­rancs megtagadása volta, a kötelesség teljesítése makacs megtagadásának fogalma alá vonható, mert egy parancsnak figyelmeztetés dacára való nemteljesít­ésében is nyilvánul­­hat makacsság, azonban a törvényszék álláspontja sz­erint bi­zonyos folyamatosság szükséges, hogy ebből a konokiság megáll­api­tl­­­ató legyen. El lehet-e bocsátani az alkalmazottat, ha a munkaidő alatt sokszor hívják a telefonhoz? „Az alperes (tőzsdebizományos) a rögtöni el­bocsátás" cicáiul felhozott símnionálási okra nézve maga jelentette ki az T. bíróság előtt, hogy azt nem tudta, várjon a felperest hívták-e a tele­fonhoz, vagy ő hívott-e fel valakit és arra bi­zonyíték egyébként nem merült fel, hogy a fel­peres a tilalom ellené­re felhívott volna valakit. A dolog természetébel­ folyik, hogy senkiit attól jogosan­­eltiltani nem lehet, hogy hívásbra ne je­lentkezzék, mert ez a munkaadó olyan rendel­kezése volna, mely könnyen az alkalmazott leg­fontosabb érdekei sérelmét okozná, vagy érde­keit veszélyeztetné. A fellebbezési bíróság tehát felperes magatartását nem találta olyan sérel­mesnek, mely miatt az alperes őt rögtöni ha­tállyal jogosan e­lbocísáthatta volna." A felmondási idő kitöltésének elengedése. A bírói gyakorlat hosszú időn keresztül az volt. kéréseink majd befolyásolhatják ? Én tar­tottam az orvos elégtételének örülni, elége­detten bólogatni és örömmel mosolyogni. „No lám. No, ugye. Nagyon kitűnő." Az öreg­asszony érezte, hogy a meggyőződésem nagyon ingatag. Csillogó fekete szeme für­készve nézett rám. Előrehajolt, fölemelte egy ujját és halkan, intően, rejtelmesen mondta: Hátha Istennek ez a próbatétele. Ki tud elég buzgalommal imádkozni ? Erre igazán nem felelhettem most már mást, minthogy ez csakugyan föltételezhető. Azután szeretettel megdicsértem, mert olyan nagyszerűen összeszedte magát, biztattam, hogy ezentúl is viselje ilyen jól magát és el­mentem. Két nap múlva hivatott. Ágyban találtam. Egészséges és erős volt még min­dig, csak egy nagy feszültség merevsége volt az arcán. Mi az ? Mi történt ? Az történt, hogy az elmúlt éjjel megint virrasztott és imádkozott, mert érezte, hogy virrasztania és imádkoznia kell. És egyszerre azt érezte, h­ogy ami itt van körülötte — falak, házak, város —, egyszerre eltűnik ; nem a szemé­vel lát, de lát, lát, lát. Mit látott ? Viktort látta. Viktor rohant előre egy sáros mezőn, jobbra tőle egy óriási fekete katona, balra tőle egy alacsonyabb szőke. Egyszerre tűz és fölei csapódik föl, a két másik katona el­tűnik, de Viktornak nem történik semmi baja, hanem rohan tovább. Ezt látta ? Ezt. Engem pedig azért hiva­tott, mert ő tudja ugyan, hogy ez így tör­tént, de — Isten ezt nem fogja bűnéül venni —, szeretne Viktorról minél előbb hírt kapni. Megígértem, hogy megpróbálok Vik­torról hírt szerezni. Meg is próbáltam, de teljes sikertelenséggel. Az északi harctéren állandó mozgásban voltak a csapatok, lehe­tetlen volt távirattal elérni egy tartalékos lisztjelöltet. Aránylag rövid idő alatt azon­ban levél jött Viktortól. Az öreg­asszony­ekkor már talpon volt — csak egy napig feküdt —, munkáján sürgött-forgott a la­kásban, és amikor fölmentem, szótlanul elém tartotta a Viktor levelét. Viktor ceru­zával írt. „A tegnapi rohamnál" — írta —, ,,egy nehéz orosz gránát éppen előttem rob­ba­yit föl. Jobbra tőlem egy hatalmas bos­­nyákot és balra tőlem egy szegény kis budapesti fiút megölt. Nekem semmi bajom se történt.” Az öreg asszony szótlanul nézett rám. Nem tudtam, mit mondjak. Az öreg asszony intett, hogy ne is szóljak semmit, azután elfordult, hogy ne lássam, hogyan tördel az ajka egy lázasan elmormolt, gyors imát. Pár hét múlva az üreg­asszonynak megint látomása volt. Látta, amint orosz katonák Viktor felé céloznak és lőnek . Viktor mellett elesik egy bozontos bajuszú katona, de Viktornak nem történik baja. Nyolc nap múlva jött a Vik­tor levele. Egy szakasz vezetője — derék népfölkelő —, mellette esett el, de neki nem történt baja. Ekkor gondosan összehasonlí­tottam a vízió idejét az esemény idejével. Pontosan egyezett. Kénytelen voltam meg­állapítani, hogy az öreg­asszony csakugyan valami rendkívüli és csodálatos érzékeny­séggel megérzi, ha Viktort különös vesze­delem fenyegeti és hogy annak a helyzetnek a képét, amelybe Viktor ilyenkor kerül, vizuálisan fölfogja. Magyarázat ? Nincs ma­gyarázat. Kriptesztézia , mondják azok, akik gyűjtik és rendszerbe próbálják foglalni az ilyenféle adatokat. Kriptesztézia : mondtam én is, de természetesen nem gondoltam és nem gondolom, hogy valamit már meg is értettem azáltal, hogy nevet adtam neki. Viktor nemsokára hazajött szabadságra és az ő elbeszélései még jobban megmutat­ták, hogy az öreg asszony víziói kis részle­tekben is frappáns módon egyeztek volt a valósággal. Mikor a Viktor szabadsága le­járt és Viktor újra elment, a búcsúzás szo­morú volt, de az öreg asszony most nem roskadt össze a fájdalom alatt. Imádkozott és várt. Időről időre elhivatott engem, hogy elmondja, amit látott: hogyan óvta meg Viktort ismét a haláltól az ő imája ; pár nap múlva azután elégedetten adta át a Viktor levelét, amely beszámolt arról, amit ő már látott. Viktor azután néhányszor megint hazajött szabadságra ; megint elment, és a háború még mindig tartott, a vér még min­dig folyt, az ember még mindig hullott. Viktor már második éve az olasz harcté­ren volt. Egyszer, amikor hosszabb szünet u­tán fölmentem az öreg­asszonyhoz, fá­radtnak és nyugtalannak találtam. Eleinte nem akarta megmondani, mi bántja. Hosszú faggatás után végre elmondta, hogy pár nappal ezelőtt egy rettenetes gondolat ju­tott eszébe. Valami kimondhatatlan szörnyű­ség, amire ő soha azelőtt nem gondolt, de amitől most nem tud megszabadulni. Mi az? — Doktor úr — mondta a kezét tördelve —, hát maga soha nem gondolt arra, hogy­ha az én imám Viktort megmenti, akkor más katonáknak azért meg kell halniok ! Meglepetve néztem feszült figyelemmel váró arcába. Elég jól tudtam már, hogy az imájának milyen hatást tulajdonít, de ennek a végső és logikus konzekvenciának a levo­nására semmiképpen nem voltam elkészülve. Most a legegyszerűbb elintézés tulajdonkép­pen az lett volna, ha jóindulatúan megma­gyarázom­ neki, hogy bár ő csodálatos dol­gokat élt meg, mégsem szabad azt hinnie, hogy az imája valóságos beavatkozás volt az események menetébe. Ha Viktor él, annak örülnünk kell. De tudnunk kell azt is, hogy nem az ő imái mentették meg. Szabad-e ezt mondanom neki ? Még nem is feleltem magamnak, amikor ő türelmetlenül megszólalt: — Viktort az én imám mentette meg. De szabad-e nekem imádkoznom érte, ha akkor más anyák fiai halnak meg ? Megpróbáltam felelni neki. Elmondottam, hogy a háború rettenetes áldozatokat kíván; nagyon sokan elpusztulnak ; lesznek, akik életben maradnak. Semmiesetre se lehet azt mondani, hogy akik életben maradnak, azo­kat bármilyen felelősség vagy bűn terheli a halottakkal szemben, akármi volt is az a törvényszerűség, vagy az a véletlen, az az erő, vagy az az ima, amely az ő életüket megtartotta. — Viktort nem is terheli semmi felelős­ség, — kiáltott föl az öreg asszony, -t­ De engem ! De engem ! — Az egyik szegény katona meghal, — mondtam — a másik életben marad : ez a háború szörnyű rendje. — De doktor úr, — sírt föl az öreg asszony kétségbeesve —, hát nem látja : mindig mellette kell elesnie valakinek azért, hogy ő életben maradhasson. Ha én most imádkozom majd és megint látni fogom, hogy a másik hogyan hal meg , azt én nem bírom el. Hiszen azt én öltem meg. — Az ágyú és a fegyver. — Én fordítottam el a fiamtól... és én irányítottam feléje. — Minden anyának jogában van a fiáért imádkozni. — Más anyák fiainak a haláláért is ? Megpróbáltam azt mondani, hogy az egyik katona megmenekülése nem jelenti okvetlenül a másiknak a halálát. Az öreg asszony azonban keseregve válaszolta, hogy a Viktor megmenekülése bizonyosan azt je­lenti, hogy a mellette lévő katonának meg kell halnia. Lehetetlen volt meggyőznöm. — Azt hiszem, — mondta reszkető alak­kal —, azt hiszem . . . csak azt volna sza­bad imádkoznunk, hogy Isten könyörüljön rajtunk . . . legyen izgalmas minden anyá­hoz és minden jó anyának a jó fiához. A következő napokban gyakran fölkeres­tem. Kész érvekkel mentem föl hozzá, de legfinomabban kieszelt teozófiai okoskodá­saim is szégyent vallottak ennek az öreg asszonynak a forrón föltámadt lelkiismerete és bugyogva áradó emberszeretete előtt. Végül nem maradt számomra más hátra, minthogy meghallgassa a vallomásait és néma tanúja legyek a vívódásának. El­mondta, hogy már régebben is néha látta — éles vízióban látta —, azokat az anyákat. De ezzel a gondolattal nem akart törődni, csak a Viktor megmenekülésének akart örülni, azokat a víziókat tehát elűzte a tuda­tából. De a látomások most mind visszatér­nek , most mindig látja a síró anyákat és velük sír. Nem tudja többé élvezni önző örömét és éjjel és nappal azt kérdezi ma­­­­gától, szabad-e ezentúl is a fia életéért imád­koznia. Még imádkozik.­­ Hetekig tartott a vívódása. És ha én más! * Sok ezer építőipari és mező­gazdasági munkást lehetne elhelyezni Törökországban (A Világ tudósítójától.) Az utolsó hetekben részint a fővárosban, részint az ország külön­böző városaiban kivándorlási ügynököket lep­lezett le a hatóság. Az illetőket természetesen ártalmatlanná tették, de senki sem vizsgálta azt, hogy ezeknek az ügynököknek miért sikerül mostanában áldozataikat olyan könnyen lépre­­csalni és senki sem próbálta a baj igazi orvossá­gát megtalálni. A kivándorlásra csábítók köny­­nyű sikerének magyarázata pedig igen egyszerű: az országban munka nélkül tengődők minden­áron kenyérhez akarnak jutni és a kenyérért folytatott keserves küzdelmükben könnyen ke­rülnek rosszhiszemű emberek hálójába. A ki­vándorlási ügynökök bűnös munkáját lehetet­lenné tenné az, ha a kormány venné kezébe ennek a rendkívül fontos kérdésnek a rende­zését. A kormánynak kellene gondoskodni ar­ról, hogy a munka nélkül maradt magyar mun­kások törvényes úton és a hatóságok segítsé­gével juthassanak el oda, ahol két kezük be­csületes munkájával biztosítani tudják maguk­nak a megélhetést. Kétségtelen ugyanis, hogy vannak országok, ahol egész sereg magyar munkást el lehetne helyezni. Ezt bizonyítja az a levél is, melyet egy Törökországba kivándorolt magyar tudós a napokban hozzátartozóinak küldött A levél Angórából kelt és a többek között a következő­ket mondja: „A gazdasági helyzet itt lassan jut az euró­pai értelemben vett kerékvágásba. Hogy a tö­rök nép elérje célja­t, hiányos vasútvonalait ipar­kodik rendbehozni. Az állam nem zárkózik­, és kisebb iparüzemek felállítása elől, tehát kelet­keznek kisebb szövőgyárak, malmok, építkezés­hez szükséges fűrésztelepek, kőtörők, rossz tég­lát előállító téglagyárak, ezek azonban csak a legminimálisabb szükségletet elégítik ki. Stambul kereskedelmileg meghalt, a főváros Angóra. Ide koncentrálnak mindent, itt épül a legjobban minden a katonai és polgári hatóságok számára. Miután az ország igen nagy, az új közigazgatás építkezéseit a perifériákra is kiterjeszti. Szambulon kívül, amely — mint mondom — kereskedelmileg teljesen meghalt, igen kevés munkanélküli van, mert az állam berendezkedé­sével, építkezésekkel nagy konjunktúrát terem­tett a vállalkozásokban. Az európai nagyobb cégek versenyeznek itt egymással. Legutóbb bérkérdés miatt nagy­ sztrájk von, de a munkaadóknak a bérek leszorítására vo­natkozó törekvése megtörik, mert nagyon kevés a képzett török munkás. Az élelmiszerek nem drágák. Egy 8—6 kg.-os pulyka egy font, egy liba 1—1.50, egy­­okka fehér kenyér 27 piaszter. De nemcsak az ipari, hanem a mezőgazdasági munkások is el tudnak helyezkedni. Törökor­­szágban sok megmunkálatlan föld van és a ja állam annyit ad ingyen, amennyit megművelni tudnak. A mostani építkezések alkalmával sok­ezer építőmunkást el lehetne itt helyezni, mert nagyarányú híd-, alagút-, ház- és vízműépítke­­zések folynak, illetve folynának, ha volna hozzá­juk kellő számú munkás. Úgy tudjuk, hogy Japánban is keresnek,állan­dóan építőipari munkásokat. Már a török munkások is szervezkednek. Most alakult meg a vasmunkások szakszervezete, kö­­rülbelül kétszázötven taggal. . . A török kormány Szimpátiával viseltetik is magyar munkások iránt és minthogy nekem meglehetősen nagy ismeretségem van, tudom, hogy az állam maga is közvetlenül hajlandó lenne munkásokat alkalmazni.­" Érdeklődtünk a levélben leírt viszonyokat il­letően a török konzulátuson, ahol azt a felvilá­gosítást kaptuk, hogy a konzulátus a török kor­mánytól hivatalosan nem kapott felszólítást, hogy küldjön munkásokat, de ha ilyen utasítás érkeznék, igyekeznének ennek eleget tenni. A konzulátuson is úgy tudják, hogy Törökország­ban van munkaalkalom. Nehogy azonban bárki is kellemetlenségnek legyen kitéve, beutazási en­gedélyt csak annak adnak, aki igazolja, hogy valamelyik törökországi vállalat vagy munkaadó őt Törökországban hajlandó alkalmazni. Aki tehát ki akar utazni, legjobban teszi,, ha előre szerez egy ilyen akceptáló levelet. Nem áll az, hogy a munkások szociálpolitikailag védtelenek, minden munkás megfelelő védelemben részesül. A törökországi helyzetre vonatkozó ezt a két információt megerősítették a Szakszervezeti Ta­nácsnál, ahol kijelentették, hogy tudomásuk szerint Törökországban tényleg lehetne ipari munkásokat alkalmazni, de úgy tudják, hogy szociálpolitikai tekintetben nem egészen rende­zettek a viszonyok. Éppen ezért, hogy a ki­vándorolni akaró munkások rossz helyzetbe n­ jussanak, szükségesnek tartanák, ha a magyar kormány sürgősen érintkezésbe lépne a török­ kormánnyal és megegyezést létesítene vele a magyar munkások védelme, illetőleg helyzeté­nek biztosítása tekintetében. A kivándorlási ügynökök bűnös munkájának tehát könnyen véget­ vethetne­­ a kormány, ha egyrészt idehaza is megteremtené a már annyi­szor beígért munkaalkalmat, másfelől ■ pedig szerződést létesítene nemcsak Törökországgal,­­ de mindazokkal az államokkal, amelyekben a magyar munkások munkát és kenyeret tudná­nak találni. Hogy a technika vívmányai egy nép áldá­sává vagy átkává válnak-e, hogy jólétét vagy nyomorát növelik-e, ez azoktól a szel­lemi hatalmaktól függ, melyek a képek­ használatát vezetik. CARL JENTSCH. Vásárfi

Next