Világ, 1925. szeptember (16. évfolyam, 195-219. szám)
1925-09-01 / 195. szám
Kedd világ 1925 szeptember 9. 3 Az orosz kormány amnesztiát ad az emigránsoknak (A Világ berlini tudósítójától.) Ideérkezett hírek szerint az orosz kormánynak az a szándéka, hogy a jövő hónap elején, a forradalom nyolcadik évfordulóján amnesztiát adjon a külföldön élő orosz emigránsok részére, összesen kétmillió ilyen emigráns él a különböző országokban. A szovjet kormány reméli, hogy az amnesztia következtében ennek a kétmillió emigránsnak legalább fele vissza fog térni Oroszországba. A Montag Morgen értesülése szerint a kommunista internacionálé moszkvaivégrehajtóbizottsága utasította a német pártot, hogy Ruth Fischer asszonyt léptesse vissza a német kommunista párt vezetőségétől. A moszkvai kommunista internaakmálé ugyanis már hosszabb idő óta nincs megelégedve a német kommunista párt vezetésével, mert szerintük ezek teljesen tehetetlenek és nem tudtak eredményeket elérni. Ruth Fischer asszony tehát most már csak mint a német kommunista párt közönséges tagja fog szerepelni, míg a párt vezetését Thaelmann, volt köztársasági elnökjelölt és Dengel veszik át. Azt hiszik, hogy a kommunista párt vezetőségének megváltoztatása komoly kihatással lesz a párt taktikájára is és így Németországiban a legközelebbi időben erős kommunista harcokkal kell majd számolni. Ruth Fischer asszony egy porcelánkereskedésből került a kommunista mozgalom élére és szótárának erőteljessége nem hagyott kívánnivalót. Ruth Fischer asszony nevezte pojácák és kretenek gyülekezetének a birodalmi gyűlést, idióta gonosztevőnek a birodalmi gyűlés egyébként szocialista elnökét, nem egyszer kifejezve csodálkozását azon, amiért egyáltalában beszédeket tart, és szavakat veszteget az olyan tudatlan, és elvetemült társaságban, amilyen a német parlament. Thaelmann talán nem fogja ennyire halmozni a drasztikus kifejezéseket, de tőle is bajos várni a mérséklet politikáját. A kommunista párt intellektuális elemeinek súlyos vereséget jelentette az, hogy az elnökválasztás napjaiban Thaelmann lett a bari maxuk internacionále hivatalos jelöltjévé, nyilván azokért az érdemekért, amelyeket a kommunista dokkmunkások hamburgi puccsosának megszervezése körül szerzett, és Thaelmann egy ideig a cselekedetek embere gyanánt számított a kommunistáik német vezérkarában. Lehetséges az is, hogy Ruth Fischer asszony visszaléptetésének nem lesznek következményei a harmadik internacionálé Németországban követett politikájára nézve, és a személyváltozás a vezetésben talán csak azért következett be, mert Ruth Fischer asszony enyhén szólva heves temperamentumával egyre inkább diszkreditálta egész táborát és kirohanásai utóbb már inkább derültséget váltottak ki, mint fölháborodást. Igen érdekes és igen fontos az a másik jelentés, amely a moszkvai kormány által tervezett amnesztiáról szól. Főleg Párizsban és Berlinben valóságos gyarmatok alakultak ki orosz emigránsokból, és az emigránsok tudvalevőleg nem csupán az orosz monarchistákból, vagy az orosz polgári pártok soraiból kerültek ki, hanem a forradalmi mozgalmak sok exponált szereplője is kénytelen volt hátat fordítani a bolsevista Oroszországnak. Hiszen a marseillei kongresszuson most az egyik legélesebb vádbeszédet a bolsevista rendszer ellen Csernov tartotta, az orosz agrárszocialisták hosszú éveken át volt vezére, a szocialista eszmék egyik legsikeresebb terjesztője az orosz parasztság soraiban, és rövid néhány órán át az orosz constituante elnöke. De Csernov nyomán kénytelen volt emigrálni Cserdze is, a pétervári szovjet elnöke, az 1917 márciusi forradalom után, vagy Ceretelli, az orosz szocialista mozgalom egyik legrokonszenvesebb és legképzettebb vezére, aki ugyanúgy, mint két vezértársa, éveket töltött börtönben a cárizmus alatt. Ceretelli, aki származása szerint georgiai, valóságos szocialista államot szervezett szűkebb hazájában, de azután a vörös csapatok fölborították Ceretelli kormányát, és amikor Ceretelli kísérletet tett a demokratikus alapokra fektetett szocialista köztársaság feltámasztására, ellenforradalmár gyanánt került a forradalmi törvényszék elé és a börtönbe. Valószínű azonban, hogy az emigránsoknak szánt amnesztia alkalmazásánál a moszkvai kormány módot keres majd éppen a mensevista vezérek, a súlyosabb nevű forradalmi szocialisták és a bolsevista párttól elszakadt mérsékeltebb politikusok visszatérésének megnehezítésére. A monarchista, vagy a polgári ellenforradalomtól nem félnek többé Moszkvában, de annál inkább félnek az olyan támadásoktól, amelyek a szomszédból érik a diktatúrát, és a szovjetrendszer megbuktatása helyett csak a szovjetrendszer komoly reformálására törekszenek. A szocialista mozgalom emigránsainak még mindig nagy befolyásuk van éppen a legfontosabb szakszervezetekre, és így visszatérésüket nem látnák szívesen Moszkvában, akármilyen érdemeket szereztek Csernov és társai a II. Miklós kormányrendszere elleni küzdelemben. Az ellenben bizonyos, hogy a polgári osztályból kikerült szakembereknek, elsősorban a technikai és a tudományos szakembereknek Visszahívását az emigrációból igen őszintén gondolják Moszkvában. A szakemberek!’ (A Világ tudósítójától.) A főváros közoktatásügyi bizottsága ma este hat órakor tartotta első ülését, amelyre nagy érdeklődéssel és izgalommal, teljes számmal vonultak fel a pártok. A bizottsági ülésnek különösen nagy érdeklődő közönsége is volt. A blokk részéről ott voltak: Déry Ferenc, Szilágyi Lajos, Pakots József, Wildner Ödön, Lázár Miklós és a többi bizottsági tagok is teljes számban, a szocialisták Bánóczy Lászlóval, Révész Mihállyal és Szepessy Alberttel az élükön, a középpártokat Gaál Vilmos, Siegescu József képviselték, a Ripka-pártot Kozma Jenő és Dinich Vidor, a Wolff-párt, amely szintén hiánytalanul jelent meg, Csilléry, Budati és Tabody Tibor köré csoportosult. Az ülést Parébl Győző tanácsnok rövid beszédben nyitotta meg, amelyben kifejtette, hogy békére és megértésre törekszik, programot nem tud adni, mert ebben a szanálási törvény szűk keretek közé szorított költségvetése megakadályozza, majd a bizottság támogatását kérte. Ezután Purébl tanácsnok napirend előtt Lázár Miklósnak adta át a szót, aki a blokk nevében közel két órán át, tomboló viharokkal megszakított kritikáját adta a kurzus-rezsim tanügyi gazdálkodásának. Kapja vissza jogait a becsület Lázár Miklós. A blokk megbízásából és a szabadelvű pártokkal egyetértésben szólal fel s mielőtt részletes bírálatát megkezdené, néhány kijelentést tesz. Az első a főváros közoktatásügyének szellemére vonatkozik. Kívánja, hogy mindenki a haza szeretetében neveltessék fel, hogy mindenkivel megértessék az állami életközösség minden feltétele, öt és fél év után először foglal helyet a kurzus ellenzéke a bizottságban és el nem hallgathatja, hogy ha egy mámoros pártabszolutizmus az ellenzéket innen ki nem zárja, úgy Wolfék sok megrázkódtatástól kímélhették volna meg az országot, a közerkölcsöket és a törvények szentségébe vetett hitet. Amikor számonkéri öt és fél esztendő törvénytelenségét, jogtalanságát, bűneit és vétkesen könnyelmű pénzügyi gazdálkodását, sem káröröm, sem bosszúvágy, sem politikai szenvedély nem vezérli. Mi, — mondotta zajos helyeslés közben —, emberi jóvátételt akarunk: kapja vissza jogait a becsület és elrabolt kenyerét az ártatlanság. Bármily bizarrnak hangzik, sajnálja, hogy Zilahi-Kiss Jenőt nyugdíjba küldték, mielőtt állhatta volna azt a vesszőfutást, amelyben ma lesz része. Purébl tanácsnak, Csilléry és Buday zajos közbeszólásaira. Lázárt rendreutasítja és kéri, hogy személyeket ne támadjon, különben kénytelen lesz szómegvonással élni. Lázár Miklós: A múlt rezsim többsége, az úgynevezett kurzus, éppen a közoktatásügyi bizottság 1921 június huszadiki megalakulásán indult el azon az úton, amely az ő irányzatukat lejtőre vitte. Az ülésen felszólalt Kontra Aladár és statisztikát olvasván fel, amely szerint a főváros kereskedelmi iskoláiban negyvenkét százalék a keresztény, ötvennyolc százalék a zsidó tanerő. Kérte, hogy a legközezelebbi választások úgy készíttessenek elő, hogy csak olyan emberek kerülhessenek be, akik teljesen magukévá teszik a keresztény és nemzeti irányzatot, amely akkor tudvalevőleg a városházi többség politikai programja is volt. Az elnöklő Zilahi-Kiss erre azt felelte, hogy mint hatóság, csak a törvény által nyújtott lehetőségek szerint teheti meg intézkedéseit. Ezzel szabadságra is ment. Az oktatásügyi osztály természetesen nem korrigálta Kontra fantasztikus adatait. A Thirring-féle statisztika szerint ugyanis ekkor a tanszemélyzetben 10,1 százalék, és négyszáz igazgató között öt százalék volt a zsidó. Zilahi-Kiss távollétében helyettesének, Schöbert főjegyzőnek és referenseinek kiválasztása szerint az augusztus negyedik törpe tanácsülés elhatározta, hogy a polgári és elemi iskolák összes zsidó vallású és kikeresztelkedett igazgatóit az igazgatói teendők alól fölmenti, tanítóvá degradálja, továbbá százhatvan zsidó vallásban született tanítót egyszerűen elbocsátott. A vallás miatt erkölcsi tömegsír így tehát ezek nem is politikai, de kizárólag felekezeti mozgalmak méltatlanul meghurcolt áldozatai. Az igazgatók között, mint Rappay, Sziklás, Bíró, Szűcs, Kallós, Kemény és mások is a legkiválóbb pedagógusok közé tartoznak. Soha semmi kifogás nem volt ellenük és így fegyelmit sem kaphattak. Sem a tanács, sem a többség, sem az ügyosztály nem csinált abból titkot, hogy ezeket az érdemes köztisztviselőket egyedül és kizárólag vallásuk miatt ítélték el, mintegy megtorlásul, lefokozásra és az ezzel járó anyagi és erkölcsi károk elszenvedésére. Élő törvényekkel mutatja ki, hogy a tanácsnak ez az eljárása törvénytelen é és jogtalan volt. (Nagy zaj.) Egész sorozat törvénnyel mutatja ki, hogy a főváros tanári és tanítói személyzetet a tanács élethossziglan választja, esküt tétet velük, ami után köztisztviselőkké lesznek, akik a köztisztviselőkre alkotott törvényes jogszabályok szigora és oltalma alatt állanak. A degradálást a fegyelmi szabályok még büntetésképpen sem engedik meg. (Itt Pakots József és Csilléry között éles szóváltás támad.) Mit szólna az elnöklő tanácsnok, ha a törvényhatósági bizottság valamely ülésén egyszerűen fölmentené és fölhívná az ügyosztályt, vagy a polgármestert, hogy tanácsjegyzői fogalmazói beosztása iránt saját hatáskörében intézkedjék. Ha a tanács élethossziglan megválasztott tisztviselőkkel, mint az igazgatókkal ilyet jog szerint meglehet, miért ne tehetné meg a közgyűlés ezt még inkább az általa hat évre megválasztott tisztviselővel. (Nagy zaj, Csilléry: Riabulisztika! Újból percekig tartó vihar támad.) Nem tagadták, ismerjék be tehát, hogy ez az intézkedés egyedül törvényellenes felekezeti türelmetlenségben leli magyarázatát. Az 1895. évi tc.13. paragrafusa törvényesen bevett vallásnak nyilvánította az élcsapattal vallását, második paragrafusa pedig kimondotta, hogy a polgári és politikai jogok gyakorlására való képesség a hitvallástól teljesen független. Pusztán vallásuk miatt kerültek erkölcsi tömegsírba! Az akkori kultuszminiszter, akinek tehetségét nagyrabecsülik, tévesen hagyta helyben a tanács rendelkezését azon az alapon, hogy az a szolgálat érdekében történt. Vass miniszter ma már jól tudja, hogy a szolgálatnak sohasem lehet törvénybe ütköző érdeke. A tanács a szolgálati érdeket összetévesztette a városházi kurzus érdekével, amelynek fő szempontja volt a kiválasztásnál a felekezeti hovatartozóság .. . (Nagy zaj.) Valakinek törvényesen bevett vallásfelekezete bármiféle szolgálati érdekből is, nem lehet büntetési alap. Idézi Vass József ugyanebben az időben mondott vasvári beszédét: „A nem keresztényt is meg kell becsülni, ha becsületesen a magyar törvények szerint él és becsületes munkával igyekszik építeni, mert a törvény és Isten előtt minden becsületes munkás ember egyenlő." (Taps.) A törvénytelenség útján nem lehet megállani. A vallási hajsza után politikai hajsza A kurzus tovább csúszott a lejtőn, amikor 1921 október tizedikén nyolc kiváló keresztény igazgatót is degradált és nyugdíjba kényszerültt, életerejük és munkásságuk teljében, mert szabadkőművesek voltak és gerinces emberek ... (Nagy zaj) azzal az indokolással, hogy a proletárdiktatúra előtti időkben helytelenítették a vallásoktatást. Az igazság pedig az, hogy a vallási hajsza után most már megindult a politikai hajsza, hiszen Zilahi-Kiss előszobájában a kortesek tülekedtek a helyért, szüksége volt minden falatra, bérül. Dinich Vidor: Az ellenforradalom reakciója! Lázár Miklós: Nem, a reakció ellenforradalmai (Zajos helyeslés). Azt a százhatvan tanítót, akit vallásuk miatt tettek ki, három hónapi végkielégítéssel bocsátottak útnak, bár három-tíz éven át működtek, de a tanács visszaélve a szabályrendelettel, nem véglegesítette őket. Purébl tanácsnok: A tanács ismételt megsértését nem engedélyezheti. Rendreutasítja Lázárt. Lázár Miklós: Álljunk meg egy szóra. E törvénytelenségekkel egyidejűleg a fegyelmi áradatok özöne zúdul a városházára. A magyar tanítók nemzeti szövetsége pedig, mint új szerv ékelődik a fegyelmi eljárásba. Ezek a fegyelmi eljárások is törvénytelenek. Csilléry: Lázár Miklós úr csak nem a bolsevisták érdekeit védi most. Lázár Miklós: Ezt Csilléry sem hiszi. Egész múltjával és a bolsevizmus alatti szereplésével ellenkezne ez. Aki megfeledkezve hazája és embersége iránti kötelezettségéről, agresszíven Kun Béláékhoz szegődött, olyan cselekményeket követve el, amelyek a Btk.-ba ütköznek, vagy csak súrolják azokat, azok valóban nem alkalmasak a gyermekek nevelésére, nincs helyük az iskolákban. Buday Dezső: Hát akkor miért védi a fegyelmileg elbocsátottakat? (Nagy zaj.) Erkölcsi jogalapjukat elvesztik, ha... Lázár Miklós : Mert a fegyelmi eljárások — bizonyítom — törvénytelenek voltak. Az 1907. évi 27. tc.-nek és ennek alapján kiadott rendeleteknek csak a középső fázisát tartották be, a vádlók tanukká léptek elő, gyakran ügyvédet sem bocsátottak be és a nyilvánosság jogát is megsértenék. (Felkiáltások a Wolffpárton : Hát a bolsik alatt való fegyelmi eljárások ? Ott betartották a törvényt ?) Minden erkölcsi jogalapjukat elvesztik, ha az a védelmük: „a bolsik is így csinálták!“ Éppen az, amiért önöknek is tiltakozni kellene, hogy ez a fegyelmi eljárás sem volt gyakran szebb, igazságosabb és keresztényibb, mint a bolsevizmus. Silány emberek tülekedtek itt is, ott is. (Nagy zaj.) Idősebb Ugron Gábor jóslatszerű szavai jutnak az eszembe : Egy ország erkölcsi züllöttsége ott kezdődik, mikor a törvény pókháló, amelyet a nagy dongó keresztülszakít és amelyben a kis bogár megfogódik. Kik voltak a fegyelmi tanácsok vérbírái, akik több, mint ezer exisztenciát száműztek, akik még ma is számfizettjei a munkás Magyarországnak? Itt van Zilahi-Kiss Jenő, aki már 1918 október huszonharmadikán a forra,dalmárok forradalmára volt. (Tomboló ellentmondások a Wolff-párton.) Purébl tanácsnok: Személyeskedések miatt kényszerítve leszek a szót megvonni. (Viharos felkiáltások a demokratáknál és a szocialistáknál : Ezek tények ! Adatok !) Már a bíróság elintézte és rehabilitálta Zilahi-Kisst. Lázár Miklós: Felmutatja Zilahi-Kiss nyilvánosságnak szánt politikai programját, amelyben a volt alpolgármester a békét már 1918 október huszonharmadikán meg akarta kötni azon az alapon, mint ahogy a legyőzött a győzővel békét köthet, a papi és egyházi vagyonok megszüntetését követelte, a hitbizományok felosztását minden kárpótlás nélkül, a városi közigazgatásnak államosítását és ezzel kapcsolatban a közvagyonok és üzemek állami tulajdonba vételét. (Percekig tartó zaj, csupán Csilléry, Buday, Tabody, Lázár, Pakots, Körmöczy és Weiler hangját hallani. Purébl tanácsnok ismételten mondja : Meg kell vonnom a szót.) .Közérdek, hogy kiderüljön, hogy bolsevista ügyekben olyanok voltak a legkönyörtelenebb bírák és olyanok döntötték romlásba családok százait és százait, akik maguk is joggal megvádolhatók hasonló haza- és vallásellenes cselekményekkel. A nagy dongók keresztülszakították a törvény pókhálóját (Taps.) szükség van mindenfelé, viszont úgy látszik, mintha politikailag többé nem tartanák aggályosnak a polgári elemek előtérbe nyomulását a gazdasági, vagy a kulturális életben. A szovjet kormány egyik legnyomasztóbb rendelkezése az volt, amely, ha nem is egész nyíltan, de a numerus causus burkolt formájával elzárta a főiskolákat a polgári osztályból származott fiatalemberek és fiatal nők elől, mert nem akart magasabb port A Wolff-rendszer llmlajstroma és a blokk iskolai programja a közoktatási bizottság előtt ciókba engedni „a polgári ideológiától megfertőzött elemeket", és ezeket a pozíciókat fentartotta a munkásosztály soraiból kisarjazott új nemzedék számára. De a Trockij tartozik az is, hogy minden polgári szakember, aki állást vállalt Szovjet-Oroszország gazdasági organizációjában, újból elküldheti gyermekeit az egyetemekre. A kétmillió orosz emigráns a külföldön igen súlyos vádirat volt a szovjet rendszer ellen, tehát az emigráció lebontása és fölszámolása igen nagy érdeke a moszkvai kormánynak. Kommunista sportöl és a kurzus vére Szája Felolvassa a tanítók nemzeti szövetsége ügyvezető igazgatójának és a fegyelmi bizottságokban közreműködő Cserny József doktornak Bedő Mór dr. ellen indított rágalmazási perében a bíróság ítéletét, amelyből kiderül, hogy Cserny a kommunizmus alatt olyan magatartást tanúsított, amelyből joggal következtethető, hogy rokonszenvezett ezzel az áramlattal. Lenin és Bucharin könyveit hordta magával és ismételten úgy nyilatkozott a kommunizmusról, hogy az alkalmas volt az iránt rokonszenvet ébreszteni. Már a forradalom alatt a tantestület előtti beszédeit azzal végezte, hogy : itt a nyilam, mibe lőjtem ... éljen a respublika. A kidobott igazgatók helyére került kurzus-igazgatók közül sokan megvádolhatók olyan bűncselekményekkel, amelyekkel a kidobottakat még házi vizsgálat alá sem merték venni, így Madarász László, a nemzeti szövetség elnöke, igazgató, a szabadkőművesek üldözője, a Hajnal szabadkőműves páholy tagja volt és a kommunizmus napjaiban értekezletre hívta össze a tantestület tagjait, buzdító beszédet mondván. Reiter József, Schille Ferenc igazgatókká lettek, az elcsapottak helyén, amikor a kommün alatt iskolavezetők voltak, Jorbányi József igazgató úr Szakállhőgyészen a proletárgyermekek nyaraltató akcióját vezette. Ölveczky kurzusigazgató úr termelési biztos volt. Ormay Orenstill Jenő a kommün alatt az üllői úti polgári iskolát vezette. Jelenleg a dohányutcai leányiskola igazgatója (újból óriási zaj támad és Lázár csak percek múlva jut szóhoz.) Nem bosszú vezet ebben a névsorban, kizárólag annak a ténynek a dokumentálása, hogy itt nem mértek egyenlő mértékkel. És, hogy azokat, akik a kurzushoz állottak, a tanítók nemzeti szövetsége már saját hatáskörében rehabilitálta. Szóljak még Tellér, Hautzinger, Töke, Petik és Fekete Géza esetéről? Vagy Pataki Ferencről, aki a kommün alatt az országos középiskolai tanárvizsgáló bizottság alelnöke volt, menekülnie kellett, fogságot ült, majd a nemzetvédelmi osztály tagja lett, a cserkészek hadvezére és jelenleg fővárosi polgári iskolai tanár a Honvéd utcában. Vagy a szabadkőműves Kerévy Györgyről (nagy zaj.) Purébl: Meg kell védenem a tantestületet., (Felkiáltások : Senki sem támadta. Lázár elismeréssel szólott a tantestületről) Percekig tartó zaj után Lázár kijelenti, hogy eláll a vádbiztosok további nyilvántartásától és ezt a közgyűlés előtt folytatni fogja, amikor bebizonyul, hogy kiknek volt szavuk a fegyelmi tanácsokban és kikből átlőtt Zilahi- Kiss környezete. Rátér a kilencszáztizennégy B-listára helyezett tanító ügyére. Az a rendszer, amivel az ügyosztály a B-listát elkészítette, támadás az adófizetők ellen. Nem a kezdő és fiatal alkalmazottakat tették B-listára, akik más pályáit könnyebben elhelyezkedhettek volna és akiknek csekélyebb végkielégítés és nyugdíj jár, hanem régi tanítókat, érdemes, hosszú évtizedek óta szolgáló tanerőket, akik más pályára nem mehettek és hatvantól kilencvenhat százalékig terjedő nyugdíjat, óriási végkielégítési összegeket kaptak, amik mind elviselhetetlen módon terhelik meg a költségvetést. Statisztikailag ismerteti a B-lista háromszáznyolcvankét szaktanítói adatát, amelyből kiderül, hogy kétszázhatvanhárom idő előtt elbocsátott közül egyetlen egy sincsen, aki ne produktivitása teljességében és amellett fizetésének magasabb fokozatába került volna nyugdíjba. Felhasználták a legális formába öltöztetett alkalmat, hogy még a meglévő értékes tanerők egy részétől megszabaduljanak. Ehelyett 1924 januárjában, amikor már tudtak, a szanálási törvényről, szóval mielőtt elküldték volna. A