Világ, 1925. szeptember (16. évfolyam, 195-219. szám)

1925-09-01 / 195. szám

Kedd v­ilág 1925 szeptember 9. 3 Az orosz kormány amnesztiát ad az emigránsoknak (A Világ berlini tudósítójától.) Ideérkezett hírek szerint az orosz kormánynak az a­­ szándéka, hogy a jövő hónap elején, a for­radalom nyolcadik évfordulóján amnesztiát adjon a külföldön élő orosz emigránsok ré­szére, összesen kétmillió ilyen emigráns él a különböző országokban. A szovjet kormány remé­li, hogy az amnesztia következtében ennek a kétmillió emigránsnak legalább fele vissza fog térni Oroszországba. A Montag Morgen értesülése szerint a kommunista internacioná­lé moszkvai­­végre­hajtóbizottsága utasította a német pártot, hogy Ruth­ Fischer asszonyt léptesse vissza a német kommunista párt vezetőségétől. A moszkvai kommunista internaakmálé ugyanis már hosszabb idő óta nincs megelégedve a német kommunista párt vezetésével, mert szerintük ezek teljesen tehetetlenek és nem tudtak eredményeket elérni. Ruth­ Fischer asszony tehát most már csak mint a német kommunista párt közönséges tagja fog sze­repelni, míg a párt vezetését Thaelmann, volt köztársasági elnökjelölt és Dengel ve­szik át. Azt hiszik, hogy a kommunista párt vezetős­égének megváltoztatása komoly kiha­tással lesz a párt taktikájára is és így Né­metországiban a legközelebbi időben erős kommunista harcokkal kell majd szá­molni. Ruth­ Fischer asszony egy porce­lánkeres­­kedésből került a kommunista mozgalom élére és szótárának erőteljessége nem hagyott kívánnivalót. Ruth­ Fisc­her asszony nevezte pojácák és kretenek gyülekezetének a biro­dalmi gyűlést, idióta gonosztevőnek a biro­dalmi gyűlés egyébként szocialista elnökét, nem egyszer kifejezve csodálkozását azon, amiért egyáltalában beszédeket tart, és sza­vakat veszteget az olyan tudatlan, és elve­temült társaságban, amilyen a német parla­ment. Thaelmann talán nem fogja ennyire halmozni a drasztikus kifejezéseket, de tőle is bajos várni a mérséklet politikáját. A kommunista párt intellektuális elemeinek súlyos vereséget jelentette az, hogy az elnök­választás nap­jaiban Thaelmann lett a bari maxu­k internacionále hivatalos jelöltjévé, nyilván azokért az érdemekért, amelyeket a kommunista dokkmunkások hamburgi puccs­­osának megszervezése körül szerzett, és Thaelmann egy ideig a cselekedetek embere gyanánt számított a kommunistáik német vezérkarában. Lehetséges az is, hogy Ruth­ Fischer asszony visszaléptetésének nem lesznek kö­vetkezményei a harmadik internacionálé Né­metországban követett politikájára nézve, és a személyváltozás a vezetésben talán csa­k azért következett be, mert Ruth­ Fischer asszony enyhén szólva heves temperamentu­mával egyre inkább diszkreditálta egész tá­borát és kirohanásai utóbb már inkább de­rültséget váltottak ki, mint fölháborodást. Igen érdekes és igen fontos az a másik jelentés, amely a moszkvai kormány által tervezett amnesztiáról szól. Főleg Párizsban és Berlinben valóságos gyarmatok alakultak ki orosz emigránsokból, és az emigránsok tudvalevőleg nem csupán az orosz monar­­chistákból, vagy az orosz polgári pártok soraiból kerültek ki, hanem a forradalmi mozgalmak sok exponált szereplője is kény­telen volt hátat fordítani a bolsevista Orosz­országnak. Hiszen a marseillei kongresszuson most az egyik legélesebb vádbeszédet a bol­sevista rendszer ellen Csernov tartotta, az orosz agrár­szocialisták hosszú éveken át volt vezére, a szocialista eszmék egyik leg­sikeresebb terjesztője az orosz parasztság soraiban, és rövid néhány órán át az orosz constituante elnöke. De Csernov nyomán kénytelen volt emigrálni Cserdze is, a péter­­vári szovjet elnöke, az 1917 márciusi forra­dalom után, vagy Ceretelli, az orosz szo­cialista mozgalom egyik legrokonszenvesebb és legképzettebb vezére, a­ki ugyanúgy, mint két vezértársa, éveket töltött börtönben a cárizmus alatt. Ceretelli, aki származása szerint georgiai, valóságos szocialista államot szervezett szűkebb hazájában, de azután a vörös csapatok fölborították Ceretelli kor­mányát, és amikor Ceretelli kísérletet tett a demokratikus alapokra fektetett szocialista köztársaság feltámasztására, ellenforradal­már gyanánt került a forradalmi törvény­szék elé és a börtönbe. Valószínű azonban, hogy az emigránsok­nak szánt amnesztia alkalmazásánál a moszkvai kormány módot keres majd éppen a mensevista vezérek, a súlyosabb nevű for­radalmi szocialisták és a bolsevista párttól elszakadt mérsékeltebb politikusok visszaté­résének megnehezítésére. A monarchista, vagy a polgári ellenforradalomtól nem fél­nek többé Moszkvában, de annál inkább fél­nek az olyan támadásoktól, amelyek a szomszédból érik a diktatúrát, és a szovjet­­rendszer megbuktatása helyett csak a szovjet­­rendszer komoly reformálására törekszenek. A szocialista mozgalom emigránsainak még mindig nagy befolyásuk van éppen a legfontosabb szakszervezetekre, és így vissza­térésüket nem látnák szívesen Moszkvában, akármilyen érdemeket szereztek Csernov és társai a II. Miklós kormányrendszere elleni küzdelemben. Az ellenben bizonyos, hogy a polgári osz­tályból kikerült szakembereknek, elsősorban a technikai és a tudományos szakembereknek Visszahívását az emigrációból igen őszintén gondolják Moszkvában. A szakemberek!­’ (A Világ tudósítójától.) A főváros közokta­tásügyi bizottsága ma este hat órakor tar­totta első ülését, amelyre nagy érdeklődéssel és izgalommal, teljes számmal vonultak fel a pártok. A bizottsági ülésnek különösen nagy érdeklődő közönsége is volt. A blokk részéről ott voltak: Déry Ferenc, Szilágyi Lajos, Pa­­kots József, Wildner Ödön, Lázár Miklós és a többi bizottsági tagok is teljes számban, a szo­cialisták Bánóczy Lászlóval, Révész Mihállyal és Szepessy Alberttel az élükön, a középpárto­kat Gaál Vilmos, Siegescu József képvisel­ték, a Ripka-pártot Kozma Jenő és Dinich Vidor, a Wolff-párt, amely szintén hiánytala­nul jelent meg, Csilléry, Bu­dati és Tabody Ti­bor köré csoportosult. Az ülést Parébl Győző tanácsnok rövid be­szédben nyitotta meg, amelyben kifejtette, hogy békére és megértésre törekszik, programot nem tud adni, mert ebben a szanálási törvény szűk keretek közé szorított költségvetése meg­akadályozza, majd a bizottság támogatását kérte. Ezután Purébl tanácsnok napirend előtt Lá­zár Miklósnak adta át a szót, aki a blokk ne­vében közel két órán át, tomboló viharokkal megszakított kritikáját adta a kurzus-rezsim tanügyi gazdálkodásának. Kapja vissza jogait a becsület Lázár Miklós. A blokk megbízásából és a szabadelvű pártokkal egyetértésben szólal fel s mielőtt részletes bírálatát megkezdené, né­hány kijelentést tesz. Az első a főváros köz­oktatásügyének szellemére vonatkozik. Kívánja, hogy mindenki a haza szeretetében neveltessék fel, hogy mindenkivel megértessék az állami életközösség minden feltétele, öt és fél év után először foglal helyet a kurzus ellenzéke a bi­zottságban és el nem hallgathatja, hogy ha egy mámoros párt­abszolutizmus az ellenzéket innen ki nem zárja, úgy Wolf­ék sok megráz­kódtatástól kímélhették volna meg az országot,­ a közerkölcsöket és a törvények szentségébe vetett hitet. Amikor számonkéri öt és fél esz­tendő törvénytelenségét, jogtalanságát, bűneit és vétkesen könnyelmű pénzügyi gazdálkodá­sát, sem káröröm, sem bosszúvágy, sem poli­tikai szenvedély nem vezérli. Mi, — mondotta zajos helyeslés közben —, emberi jóvátételt akarunk: kapja vissza jogait a becsület és el­rabolt kenyerét az ártatlanság. Bármily bizarr­­nak hangzik, sajnálja, hogy Zilahi-Kiss Jenőt nyugdíjba küldték, mielőtt állhatta volna azt a vesszőfutást, amelyben ma lesz része. Purébl tanácsnak, Csilléry és Buday zajos közbeszólásaira. Lázárt rendreutasítja és kéri, hogy személyeket ne támadjon, különben kénytelen lesz szómegvonással élni. Lázár Miklós: A múlt rezsim többsége, az úgynevezett kurzus, éppen a közoktatásügyi bizottság 1921 június huszadiki megalakulásán indult el azon az úton, amely az ő irányzatu­kat lejtőre vitte. Az ülésen felszólalt Kontra Aladár és statisztikát olvasván fel, amely sze­rint a főváros kereskedelmi iskoláiban negy­venkét százalék a keresztény, ötvennyolc szá­zalék a zsidó tanerő. Kérte, hogy a legköze­­zelebbi választások úgy készíttessenek elő, hogy csak olyan emberek kerülhessenek be, akik teljesen magukévá teszik a keresztény és nemzeti irányzatot, amely akkor tudvalevőleg a városházi többség politikai programja is volt. Az elnöklő Zilahi-Kiss erre azt felelte, hogy mint hatóság, csak a törvény által nyúj­tott lehetőségek szerint teheti meg intézke­déseit. Ezzel szabadságra is ment. Az oktatás­ügyi osztály természetesen nem korrigálta Kontra fantasztikus adatait. A Thirring-féle sta­tisztika szerint ugyanis ekkor a tanszemély­zetben 10,1 százalék, és négyszáz igazgató kö­zött öt százalék volt a zsidó. Zilahi-Kiss tá­vollétében helyettesének, Schöbert főjegyzőnek és referenseinek kiválasztása szerint az augusztus negyedik­ törpe tanácsülés elhatá­rozta, hogy a polgári és elemi iskolák összes zsidó vallású és kikeresztelkedett igazgatóit az igazgatói teendők alól fölmenti, tanítóvá degradálja, továbbá százhatvan zsidó vallás­ban született tanítót egyszerűen elbocsátott. A vallás miatt erkölcsi tömegsír így tehát ezek nem is politikai, de kizáró­lag felekezeti mozgalmak méltatlanul meghur­colt áldozatai. Az igazgatók között, mint Rappay, Sziklás, Bíró, Szűcs, Kallós, Kemény és mások is a legkiválóbb pedagógusok közé tartoznak. Soha semmi kifogás nem volt elle­nük és így fegyelmit sem kaphattak. Sem a tanács, sem a többség, sem az ügyosztály nem csinált abból titkot, hogy ezeket az érdemes köztisztviselőket egyedül és kizárólag vallásuk miatt ítélték el, mintegy megtorlásul, lefoko­zásra és az ezzel járó anyagi és erkölcsi károk elszenvedésére. Élő törvényekkel mutatja ki, hogy a tanácsnak ez az eljárása törvénytelen é és jogtalan volt. (Nagy zaj.) Egész sorozat törvénnyel mutatja ki, hogy a főváros tanári és tanítói személyzetet a tanács élethossziglan választja, esküt tétet velük, ami után köztisztviselőkké lesznek, akik a köztiszt­viselőkre alkotott törvényes jogszabályok szi­gora és oltalma alatt állanak. A degradálást a fegyelmi szabályok még büntetésképpen sem engedik meg. (Itt Pakots József és Csilléry kö­zött éles szóváltás támad.) Mit szólna az elnöklő tanácsnok, ha a tör­vényhatósági bizottság valamely ülésén egy­szerűen fölmentené és fölhívná az ügyosztályt, vagy a polgármestert, hogy tanácsjegyzői fogal­mazói beosztása iránt saját hatáskörében intéz­kedjék. Ha a tanács élethossziglan megválasz­tott tisztviselőkkel, mint az igazgatókkal ilyet jog szerint meglehet, miért ne tehetné meg a közgyűlés ezt még inkább az általa hat évre megválasztott tisztviselővel. (Nagy zaj, Csilléry: Riabulisztika! Újból percekig tartó vihar tá­­mad.) Nem tagadták, ismerjék be tehát, hogy ez az intézkedés egyedül törvényellenes feleke­zeti türelmetlenségben leli magyarázatát. Az 1895. évi tc.­­13. paragrafusa törvényesen bevett vallásnak nyilvánította az élcsapattal­ vallását, második paragrafusa pedig kimondotta, hogy a polgári és politikai jogok gyakorlására va­ló ké­pesség a hitvallástól teljesen független. Pusztán vallásuk miatt kerültek erkölcsi tömegsírba! Az akkori kultuszminiszter, akinek tehetségét nagyrabecsülik, tévesen hagyta helyben a ta­nács rendelkezését azon az alapon, hogy az a szolgálat érdekében történt. Vass miniszter ma már jól tudja, hogy a szolgálatnak sohasem lehet törvénybe ütköző érdeke. A tanács a szol­gálati érdeket összetévesztette a városházi kur­zus érdekével, amelynek fő szempontja volt a kiválasztásnál a felekezeti hovatartozóság .. . (Nagy zaj.) Valakinek törvényesen bevett val­lásfelekezete bármiféle szolgálati érdekből is, nem lehet büntetési alap. Idézi Vass József ugyanebben az időben mondott vasvári beszé­dét: „A nem keresztényt is meg kell becsülni, ha becsületesen a magyar törvények szerint él és becsületes munkával igyekszik építeni, mert a törvény és Isten előtt minden becsületes munkás ember egyenlő." (Taps.) A törvényte­lenség útján nem lehet megállani. A vallási hajsza után politikai hajsza A kurzus tovább csúszott a lejtőn, amikor 1921 október tizedikén nyolc kiváló keresztény igazgatót is degradált és nyugdíjba kényszerültt, életerejük és munkásságuk teljében, mert sza­badkőművesek voltak és gerinces emberek ... (Nagy z­aj) azzal az indokolással, hogy a pro­­letárdiktatúra előtti időkben helytelenítették a vallásoktatást. Az igazság pedig az, hogy a vallási hajsza után most már megindult a poli­tikai hajsza, hiszen Zilahi-Kiss előszobájában a kortesek tülekedtek a helyért, szüksége volt minden falatra, bérül. Dinich Vidor: Az ellenforradalom reakciója! Lázár Miklós: Nem, a reakció ellenforradalmai (Zajos helyeslés). Azt a százhatvan tanítót, akit vallásuk miatt tettek ki, három hónapi végki­­elégítéssel bocsátottak útnak, bár három-tíz éven át működtek, de a tanács visszaélve a sza­­bályrendelettel, nem véglegesítette őket. Purébl tanácsnok: A tanács ismételt megsérté­sét nem engedélyezheti. Rendreutasítja Lázárt. Lázár Miklós: Álljunk meg egy szóra. E tör­vénytelenségekkel egyidejűleg a fegyelmi ára­datok özöne zúdul a városházára. A magyar ta­nítók nemzeti szövetsége pedig, mint új szerv ékelődik a fegyelmi eljárásba. Ezek a fegyelmi eljárások is törvénytelenek. Csilléry: Lázár Miklós úr csak nem a bolse­visták érdekeit védi most. Lázár Miklós: Ezt Csilléry sem hiszi. Egész múltjával és a bolsevizmus alatti szereplésével ellenkezne ez. Aki megfeledkezve hazája és embersége iránti kötelezettségéről, agresszíven Kun Béláékhoz szegődött, olyan cselekményeket követve el, amelyek a Btk.-ba ütköznek, vagy­ csak súrolják azokat, azok valóban nem alkal­masak a gyermekek nevelésére, nincs helyük az iskolákban. Buday Dezső: Hát akkor miért védi a fegyel­­mileg elbocsátottakat? (Nagy zaj.) Erkölcsi jogalapjukat elvesztik, ha... Lázár Miklós : Mert a fegyelmi eljárások­ —­ bizonyítom — törvénytelenek voltak. Az 1907. évi 27. tc.-nek és ennek alapján kiadott ren­deleteknek csak a középső fázisát tartották be, a vádlók tanukká léptek elő, gyakran ügyvé­det sem bocsátottak be és a nyilvánosság jo­gát is megsértenék. (Felkiáltások a Wolff­­párton : Hát a bolsik alatt való fegyelmi eljárások ? Ott betartották a törvényt ?) Min­den erkölcsi jogalapjukat elvesztik, ha az a védelmük: „a bolsik is így csinálták!“ Éppen az, amiért önöknek is tiltakozni kellene, hogy ez a fegyelmi eljárás sem volt gyakran szebb, igazságosabb és keresztényibb, mint a bolse­vizmus. Silány emberek tülekedtek itt is, ott is. (Nagy zaj.) Idősebb Ugron Gábor jóslat­­szerű szavai jutnak az eszembe : Egy ország erkölcsi züllöttsége ott kezdődik, mikor a tör­vény pókháló, amelyet a nagy dongó keresz­tülszakít és amelyben a kis bogár megfogódik. Kik voltak a fegyelmi tanácsok vérbírái, akik több, mint ezer exisztenciát száműztek, akik még ma is számfizettjei a munkás Ma­gyarországnak? Itt van Zilahi-Kiss Jenő, aki már 1918 október huszonharmadikán a forra,­dalmárok forradalmára volt. (Tomboló ellent­mondások a Wolff-párton.) Purébl tanácsnok: Személyeskedések miatt kényszerítve leszek a szót megvonni. (Viharos felkiáltások a demokratáknál és a szocialisták­nál : Ezek tények ! Adatok !) Már a bíróság el­intézte és rehabilitálta Zilahi-Kisst. Lázár Miklós: Felmutatja Zilahi-Kiss nyil­vánosságnak szánt politikai programját, amelyben a volt alpolgármester a békét már 1918 október huszonharmadikán meg akarta kötni azon az alapon, mint ahogy a legyőzött a győzővel békét köthet, a papi és egyházi vagyonok megszüntetését követelte, a hitbizo­­mányok felosztását minden kárpótlás nélkül, a városi közigazgatásnak államosítását és ezzel kapcsolatban a közvagyonok és üzemek állami tulajdonba vételét. (Percekig tartó zaj, csupán Csilléry, Buday, Tabody, Lázár, Pakots, Kör­­möczy és Weiler hangját hallani. Purébl ta­nácsnok ismételten mondja : Meg kell vonnom­ a szót.) .Közérdek, hogy kiderüljön, hogy bol­sevista ügyekben olyanok voltak a legkönyör­­telenebb bírák és olyanok döntötték romlásba családok százait és százait, akik maguk is joggal megvádolhatók hasonló haza- és vallás­ellenes cselekményekkel. A nagy dongók ke­resztülszakították a törvény pókhálóját (Taps.) szükség van mindenfelé, viszont úgy látszik, mintha politikailag többé nem tartanák ag­gályosnak a polgári elemek előtérbe nyomu­lását a gazdasági, vagy a kulturális életben. A szovjet kormány egyik legnyomasztóbb rendelkezése az volt, amely, ha nem is egész nyíltan, de a numerus c­ausus burkolt for­májával elzárta a főiskolákat a polgári osz­­tályból származott fiatalemberek és fiatal nők elől, mert nem akart magasabb port­ A Wolff-rendszer llm­lajstroma és a blokk iskolai programja a közoktatási bizottság előtt ciókba engedni „a polgári ideológiától meg­fertőzött elemeket", és ezeket a pozíciókat fentartotta a munkásosztály soraiból kisar­­jazott új nemzedék számára. De a Trockij tartozik az is, hogy minden polgári szak­ember, aki állást vállalt Szovjet-Oroszország gazdasági organizációjában, újból elküldheti gyermekeit az egyetemekre. A kétmillió orosz emigráns a külföldön igen súlyos vádirat volt a szovjet­ rendszer ellen, tehát az emigráció­ lebontása és fölszá­molása igen nagy érdeke a moszkvai kor­mánynak. Kommunista sportöl és a kurzus vére Szája Felolvassa a tanítók nemzeti szövetsége ügyvezető igazgatójának és a fegyelmi bizottsá­gokban közreműködő Cserny József doktornak Bedő Mór dr. ellen indított rágalmazási peré­ben a bíróság ítéletét, amelyből kiderül, hogy Cserny a kommunizmus alatt olyan magatar­tást tanúsított, amelyből joggal következtethető, hogy rokonszenvezett ezzel az áramlattal. Lenin és Buch­arin könyveit hordta magával és ismé­telten úgy nyilatkozott a kommunizmusról, hogy az alkalmas volt az iránt rokonszenvet ébreszteni. Már a forradalom alatt a tantestü­let előtti beszédeit azzal végezte, hogy : itt a nyilam, mibe lőjtem ... éljen a respublika. A ki­dobott igazgatók helyére került kurzus-igazga­tók közül sokan megvádolhatók olyan bűncse­lekményekkel, amelyekkel a kidobottakat még házi vizsgálat alá sem merték venni, így Ma­darász László, a nemzeti szövetség elnöke, igaz­gató, a szabadkőművesek üldözője, a Hajnal szabadkőműves páholy tagja volt és a kommu­nizmus napjaiban értekezletre hívta össze a tantestület tagjait, buzdító beszédet mondván. Reiter József, Schille Ferenc igazgatókká lettek, az elcsapottak helyén, amikor a kommün alatt iskolavezetők voltak, Jorbányi József igazgató úr Szakállhőgyészen a proletárgyermekek nya­raltató akcióját vezette. Ölveczky kurzusigazgató úr termelési biztos volt. Ormay Orenstill Jenő a kommün alatt az üllői úti polgári iskolát ve­zette. Jelenleg a dohányutcai leányiskola igaz­gatója (újból óriási zaj támad és Lázár csak percek múlva jut szóhoz.) Nem bosszú vezet ebben a névsorban, kizárólag annak a ténynek a dokumentálása, hogy itt nem mértek egyenlő mértékkel. És, hogy azokat, akik a kurzushoz állottak, a tanítók nemzeti szövetsége már sa­ját hatáskörében rehabilitálta. Szóljak még Tellér, Hautzinger, Töke, Petik és Fekete Géza esetéről? Vagy Pataki Ferencről, aki a kom­mün alatt az országos középiskolai tanárvizs­gáló bizottság alelnöke volt, menekülnie kellett, fogságot ült, majd a nemzetvédelmi osztály tagja lett, a cserkészek hadvezére és jelenleg fővá­rosi polgári iskolai tanár a Honvéd utcában. Vagy a szabadkőműves Kerévy Györgyről (nagy zaj.) Purébl: Meg kell védenem a tantestületet., (Felkiáltások : Senki sem támadta. Lázár el­ismeréssel szólott a tantestületről) Percekig tartó zaj után Lázár kijelenti, hogy eláll a vádbiztosok további nyilvántartásától és ezt a közgyűlés előtt folytatni fogja, ami­kor bebizonyul, hogy kiknek volt szavuk a fe­gyelmi tanácsokban és kikből átlőtt Zilahi- Kiss környezete. Rátér a kilencszáztizennégy B-listára he­lyezett tanító ügyére. Az a rendszer, amivel az ügyosztály a B-listát elkészítette, támadás az adófizetők ellen. Nem a kezdő és fiatal alkal­mazottakat tették B-listára, akik más pályáit könnyebben elhelyezkedhettek volna és akik­nek csekélyebb végkielégítés és nyugdíj jár, hanem régi tanítókat, érdemes, hosszú évtize­dek óta szolgáló tanerőket, akik más pályára nem mehettek és hatvantól kilencvenhat szá­zalékig terjedő nyugdíjat, óriási végkielégítési összegeket kaptak, amik mind elviselhetetlen módon terhelik meg a költségvetést. Statiszti­kailag ismerteti a B-lista háromszáznyolcvan­­két szaktanítói adatát, amelyből kiderül, hogy kétszázhatvanhárom idő előtt elbocsátott kö­zül egyetlen egy sincsen, aki ne produktivi­tása teljességében és amellett fizetésének ma­gasabb fokozatába került volna nyugdíjba. Felhasználták a legális formába öltöztetett al­kalmat, hogy még a meglévő értékes tanerők egy részétől megszabaduljanak. Ehelyett 1924 januárjában, amikor már tudtak, a szanálási törvényről, szóval mielőtt elküldték volna. A

Next