Világ, 1945. augusztus (65-89. szám)

1945-08-08 / 71. szám

Örökké élnek? írja Tempeles Eleinte kabarétéma volt, de már kezd rajta túlnőni. Tudni­illik az a nyilas vagy többé­­kevésbbé jobboldali bácsi, aki a­ nagy fordulat után óvatosan előbukkan és meggyőződik arról, hogy az elnéző világrend egy da­rabban hagyta végtagjait, erre hevesen elkezd visszafelé kor­szerűsödni, mondván, hogy: »í’n már akkor megmondtam!”. Ő az, aki elinte szerényen m­el­lém csatlakozott és résztvevően kezemet rázogatva a romházak során, férfias mélységgel mondo­gatta: "-Szegény barátom, meny­nyit kellett szenvedned azoktól, pedig neked vott inasad!* Ő az, aki kevéssel később már a­ többes számot ölte fel hasonló kinyilatkoztatásaihoz és múltún­kat közös nevezőre hozva, így beszél: -Emlékszel, amikor még csak mi keltem hirdettük, hogy ezeknek a banditáknak el kell frusztulniok... stb. stb.« (lásd szerényebb igényű politikai írá-­­sok április—májusi szókincsét), s Ő az, aki újabb bátorsági ren­­dik­ét hevében immár teljesen egyedül viselte vállán — elbeszél­­éseiben s hozzá hány elbeszélés­ben! — a sokat szenvedett Haza­ jobb útra terelésének terhét. A le­velezett titkos utakon külföldi jó­akaróinkkal, akiknél egy s­ mást ki is vitt (hogy mit, az rejtély, az eredményekből ítélve); ő tar­tott lakásán egyrészt tucatjával; üldözött zsidót, politikai bujdo­sót, valamint külföldi emisszá­­riust, no meg egy-két tucat gép­ágyút, magazinszámra való kézi­­gránátot, az egyéb hadiszerről nem is beszélve, hogy kétszobás lakása mindennek befogadására elegendő legyen, ő maga fel­váltva volt a Gestapo, a nyila­sok, a németek fogságában, bél­és külföldi kínzókamráiban, ahon­nan a pillanatnyi mese­menetnek megfelelően hol megszökött, hol tovább hurcolták, hol az éppen végszóra előretörő diadalmas fel­szabadítók mentették meg. Természetesen csak akadékos­kodó lelkek kapcáskodnak vele oly irányban, hogy mindezek után kétlik vagy legalább is idő­rendi aggályokat támasztanak az illetőnek ostrom alatti hőstetteit illetőleg; a szelídebbek már hozzászoktak, hogy ugyancsak ő volt, aki vad aknatűzben, ház­tömbök vagy éppen utcasorok sorsát fordította jóra, vállvetve küzdvén a felszabadítókkal és megfutamítva SS-legényeket, csendőrt, rohamzászlóaljbelit — mindezt két deka lóhúson és egy deci olvasztott hóleven élve na­pokig. No jó, legyen neki! Az ember ráérő ideje szerint hol figyelme­­sen, hol oda sem pisszentve, hol ? türelmetlenül topogva hallgatta a mesét s vérmérséklete szerint szelíden dühöngött vagy mérgesen mosolygott. Most azonban kezd a helyzet megfordulni. Az illetők — talán valami titkos intést kaptak köz­pontjukból, amelynek létezése nem is lehetetlen — offenzívába mennek át. Támadnak. Vádolnak. Gázolnak. Most már nem mi ketten, emlékszel?A­ kezdettel dis­­kurál, hanem alvilági bíróként olvassa fejedre bűneidet — a je­lenlegieket Polgári vagy­ termé­szetesen reakciós, maradi, visz­­szatartó és ami csúnya szó még akad a korszerűségek között, mind rád akasztja. S ezzel együtt a két hónappal ezelőtt még félig elismert múltad is szégyenleni való fasiszta­ pac­­nikat kap: ezerkilencszáznegyven március hetedikén az EMKE előtt sikkasztással gyanúsítottál egy izraelita vallású egyéni* ezer­ki­lencszáz, a­mi­­ nehézbe­n va­lamely novemberi este azt mond­ta­, hogy Mussolininak erős baritonhangja van, nagynénje pedig megleste, amikor ezer­­kilencszáznegyvennégy április ti­zedikén vagy tizenkettedikén megmutattad egy német gyalo­gosnak, hol kell a hatosra fel­­szállania. Mindezekből — amiket tud — és még többől, amit nem tud, de zavartalanul céloz rá, kiviláglik, hogy a fennálló rend elsőosztályú közellensége vagy — míg ő gyer­mekkorában már legalább Baku­mát olvasta s azóta sem emészt jól, ha nem kap be ebéd után néhány oldalt valami forradalmi kátéból, legalábbis idézni az élet minden fázisában szokott belő­lük, zölden villogó szemmel, le­sújtva homályos eredetű és cél­zatú nyárspolgári eszmekörödre. Eleinte nevettünk rajta. Mit kellene most vele tenni! Isten bo­csássa meg: legszívesebben po­­fozvttném. .De­­owniok illik bele a­ demokráciá­ba, Ttfütwér között ez sem. VILÁG 71. SZÁM BUDAPEST, 1945 AUGUSZTUS 8. SZERDA ÁRA 3 PEN­GL Internálják a Napóleon-hamisítókat AZ ATOMBOMBA megváltoztatja a világ képét Hétfőn reggel megkezdték Japán teljes lerombolását Megnyertük a világ legnagyobb szerencse­­játékát — mondja Truman Washington, augusztus 11. (Reu­ters) Truman elnök hétfőn közölte a nyilvánossággal, hogy 16 órával nyilatkozata előtt amerikai repü­lők a háború történelmében eddig soha nem alkalmazott erejű bom­bát szórtak a japán hadsereg hi­­rosimai támaszpontjára. Az i­gy­­nevezett »atombomba« hatóereje megfelelne egy 20,000 tonnás bom­báénak. A bomba robbanóereje több mint kétezerszer nagyobb, mint a világ eddigi legerősebb robbanóbombájáé, amelyet eddig az angolok alkalmaztak. Truman elnök egyúttal bejelentette, hogy az Egyesült Államokban két nagy­­gyártelepen és sok kisebb gyár­ban kizárólag atombombát készí­tenek. A munka több mint két és fél éve folyik. — Ezzel a bombával — mondta az elnök — forradalmi mértékben fokozzuk fegyveres hadaink ere­jét. Ezeknek a bombáknak mai formájukban való gyártása fo­lyik, de egyúttal még ennél is nagyobb erejű bombatípusok van­nak előkészületben. Hála a Mindenhatónak — hang­zik Churchill nyilatkozatában — a brit és amerikai tudósoknak sikerült elébe vágniuk minden német erőfeszítésnek. A német eredmények már igen előrehaladottak voltak, de mégis elmaradtak a mieink mögött. Ha a németeknek birtokukban lett volna ez a hatalom, akkor a háború kimenetele megvál­tozott volna. Éppen ezért mély aggodalom töltötte el mindazokat, akiknek tudomásuk volt a dologról­. 1942— ■43 telén kis önkéntes csoportok merész rajtaütéseket hajtottak végre azokon a norvégiai kísér­leti telepeken, ahol a német tu­dósok az úgynevezett snehéz víz­zel­­ dolgoztak. Most — fejeződik be a nyilat­kozat — Japán a saját bőrén tapasz­talhatja a szörnyű fegyver hatását. A természet oly soka ismeretlenül maradt titkának feltárása kell, hogy komoly visszahatást váltson ki a japán nép lelkében. Imád­kozzunk, hogy ez a szörnyű tevé­kenység a nemzetek közötti igazi békéhez vezessen és hogy a mér­hetetlen pusztulás helyett a világ boldogulásának örök forrásává váljon. Truman és Churchill nyilatkozata az atombombáról A Fehér Ház hétfőn este tette közzé Truman elnök nyilatkoza­tát az atombomba ügyében. A nyilatkozat szerint az amerikai és brit tudósok egyidőben léptek so­rompóba a németek ellen az atombomba felfedezésének verse­nyében. Az atom leigázásán ala­puló felfedezés terve már 1939 előtt is foglalkoztatta a tudóso­kat, de a komoly laboratóriumi munka csak 1940-ben kezdődött el. Pear­l Harbour idején az Egyesült Államok és Nagy-Bri­­tannia tudósai közös munkába fogtak. Több mint 125.900 ember dol­gozott az amerikai atom­­bombagyárak megépítésén, jelenleg pedig több mint 15.000 ember vesz részt a bombák elő­állításában, de csak kevesen tud­ják közülük, hogy mit gyártanak. A világtörténelem legnagyobb­­szerencsejátékára­: — hangzik tovább Truman nyilatkozatában — 279 millió dollárt költöttünk és nyertünk. Most felkészültünk rá, hogy még az eddiginél is gyorsabban és tökéletesebben tüntessünk el a föld felszínéről minden japán termelő­üzemet. Jól értsük meg: tökéletesen lerombol­juk Japán hadviselő erejét. Ha a japánok most sem fogad­ják el feltételeinket, el lehetnek rá készülve, hogy a levegőből romeső fog rájuk zúdulni, ami­lyenhez foghatót a világ még nem látott. E légitámadás mel­lett a tengeren és a szárazföldön is olyan arányban és erővel foly­atatjuk a támadást, amilyenre még nem volt példa. Londonban Atltee miniszter­elnök közzétette Churchill nyilat­kozatát, amelyet a volt premier még a kormányváltozás előtt ké­szített elő. Churchill nyilatkoza­ta szerint Angliában az előkészí­tő kutatások Oxford, Cambridge, London, Liverpool és Birmingham egyetemein folytak. A kutatások 1941 nyarán már annyira előrehaladtak, hogy a tudósbizottság véleménye szerint minden remény megvolt már arra, hogy az atombombákat még a háború befejezése előtt elő lehet állítani. 1941-ben a kü­lönböző bizottságok munkájának egybehangolása céljából a tudo­mányos és ipari kutatások osz­tálya keretén belül külön bizott­ság létesült, amelynek a titok­tartás biztosítása céljából az „önt­vény­ezési osztály igazgatósága a nevet adták. 1941 október 11-én Roosevelt el­nök azt javasolta, hogy a kutatá­sokat egybe kellene hangolni. A javaslat elfogadása után több brit tudós az Egyesült Államokba uta­zott és a legnagyobb titokban közö­sen folytak tovább a kutatá­sok. 1941 nyarán annyit haladtak már a kutatások, hogy túlszárnyalták az egy évvel azelőtt tett jóslato­kat. Dönteni kellett: létesítsenek-e és hol létesítsenek gyárakat a bombák előállítására. A két hata­lom akkor úgy határozott, hogy a­ nagybani termelésre alkalmas telepeket az Egyesült Államokban építjük fel, tekintettel arra, hogy Nagy-Britannia hadiipara teljes mértékben el volt foglalva és egyébként is mélyen bent feküdt a német bombázók hatósugará­ban. A gyakorlati munka na­­­gyobb része és a költségek tete­mes többsége tehet az Egyesült Államok vállaira nehezedett Tizenhárom kilométer magasságig terjed az atom­bomba robbanásának ereje Londoni jelentés szerint az atombombákkal az első kísérlete­ket New Mexico állam egyik sivatagi részén hajtották végre. A robbanást vakító fénysugár követte, amely az egész területet a napfénynél erősebb világosság­ba borította. Azután irtózatos dörgés hallatszott és olyan erős légnyomás keletkezett, hogy föld­höz csapott két embert, aki a robbanás helyétől 5 kilométerre tartózkodott. A robbanás ereje több mint 13,000 méter magassá­­gig terjed. Lángokban áll a japán bombázott terület London, augusztus 7. Körül­belül 123 szupererőd nagyerejű robbanóbombákkal támadta a to­­kijawai repülőtelepet. Négyszáznál több bombázó és vadászgép gyá­rakat, lőszerraktárakat bombázott Dél-Kiusuban. MacArthur tábornok jelentése szerint az egész bombázott terület még most is lángokban áll a ra­kétabombák és az atombombák hatása alatt és az óriási füstrelte­­gek miatt még nem lehet megál­lapítani a bombázások teljes irtó­zatos hatását. Légitámadásokat intéztek a még Japán megszállás alatt levő or­szágok ellen is. Súlyos támadás érte a Sanghai közelében lévő repülőtereket. Francia-Indokiná­­ban légelhárító ütegeket semmi­sítettek meg, míg Borneo szigetén japán csapatösszevonásokat bom­báztak. Nehézbombázók támadást intéztek a Jávában levő hajó­gyárak ellen. Washington, augusztus 7. (Reu­ters) Az Egyesült Államok hábo­rús idegszakértői azon a vélemé­nyen vannak, hogy az új bomba lélektani hatása m­ég annak pusz­tító hatását is felülmúlja majd. „Feltalálták egy új világ megteremtésének kulcsát,, Angol lapszemle az atombombáról London, augusztus 7. Az atom­bombáról szóló hírek és kommen­tárok legalább olyan helyet fog­lalnak el az angol sajtóban, mint annak idején a győzelem napjának bejelentése. A lapok általában hangsúlyozzák, hogy az atom­bomba nemcsak a háború befeje­zésére, hanem az egész emberiség jövőjére is hatással lesz. A News Chronicle szerint a természet erejének feltárása meg­változtathatja a világ történel­mének menetirányát. A Times így ír: Az atombomba, amely a világtörténelem, legfélel­metesebb fegyvere, forradalmon sírja a háborút. Japán szörnyű f­elhat­átsozás előtt áti. A Daily Telegraph a következ­­őket írja: Ismerjük be, hogy ez a felfedezés, illetőleg, hogy Chur­chill szavával éljünk, a termé­szet titkainak feltárása, az el­képzelhető legsúlyosabb felelős­séget hárítja a művelt emberi­ségre, hacsak el nem töröljük a hadviselés lehetőségét. A News Chronicle még ezeket írja: El sem lehet képzelni 2000 tíztonnás atombomba egyidejű robbanásának halását. Már né­hány ilyen bomba pár perc alatt Londonhoz hasonló várost teljesen eltörölhet a föld színéről. A Daily Express szerint felta­lálták e­gy egész új világ meg­teremtésének kulcsát. A. he, a tűs­ít és az elektromosság új hatalmag mersmytwrxat kaptak, amely ynér- iketdtlek rábdást hozhat­­a világra.

Next