Világesemények Dióhéjban, 1976 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1976-01-01 / 1-2. szám
értékelés szerint „az enyhülés és a javulás irányzata van túlsúlyban”. A két nagyhatalom közötti egyezmények az egész világpolitikát jobb irányba fordították. De hasonló eredménnyel jártak a szovjet—nyugatnémet, a szovjet—olasz, a szovjet-francia stb. tárgyalások is. A XXIV. kongresszus határozatából is kiderült, hogy a szovjet külpolitika egyik fő iránya Európa, s biztonságának megteremtését Moszkvában már öt évvel ezelőtt elsőrendű fontosságú feladatnak tekintették. Nos, ami az elmúlt öt évben a kontinensen végbement, az a szovjet s általában a szocialista külpolitika egyik legnagyobb sikere. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmánya minden eddiginél jobb feltételeket teremtett az államok közötti kapcsolatok lényegbevágó fejlesztéséhez, s ezért a konferencia előkészítésének 387 munkanapján a szocialista országok tették a legtöbbet. A békeprogram a katonai enyhülés, a leszerelés vonzó programja is volt. S nem is maradt puszta kívánság. Az atomháború megelőzéséről, a rakétaelhárító védelmi rendszerek és a föld alatti atomfegyver-kísérletek korlátozásáról szóló szovjet—amerikai szerződések szembetűnően jelzik ezt. A Szovjetunió sikere az is, hogy hatályba lépett a baktériumfegyver eltiltásáról szóló nemzetközi egyezmény. Sok ország támogatta a leszerelési világkonferencia összehívására vonatkozó szovjet kezdeményezést is. Megtagadta a nemzetközi közvéleményt a Szovjetunió javaslata: tűzzék az ENSZ-közgyűlés napirendjére az új tömegpusztító fegyverfajták és fegyverrendszerek kifejlesztésének és előállításának megtiltását. Csupán „epizódokat” villantottunk fel a szovjet külpolitika elmúlt ötesztendős tevékenységéből. Az 1971-ben megfogalmazott törekvések és az 1976 kezdetén látható valóság összevetése hitelesen tanúsítja, hogy a XXIV. kongresszuson megjelölt békeprogram a megvalósulás útján van. Az öt éve kitűzött feladatok persze nem öt évre szóltak. Közülük nem is egy további hosszan tartó harcot követel. Több területen erős az „ellengőz”, hiszen a nemzetközi burzsoázia szélsőséges erői szeretnék — Gromiko szavaival élve — „újra lejátszani a történelmet. Ezek az erők készek lennének halotti tort ülni minden esemény fölött, amelyet az utóbbi évek során a tartós békéért, a társadalmi haladásért vívott világméretű küzdelem elért". Az SZKP XXV. kongresszusán a szovjet kommunisták tiszta lelkiismerettel nézhetnek a világ népeinek a szemébe. A békeprogram megvalósulásának fő eredménye - állapította meg a szovjet külügyminiszter -, hogy „most már nemcsak bizonyos fokig csökkent a háború veszélye, hanem a béke fenntartásának kilátásai sokkal reményteljesebbekké válnak. A korábbinál kedvezőbb külső feltételek jönnek létre ahhoz, hogy a Szovjetunió és a többi testvéri ország tovább haladjon előre a szocializmus és a kommunizmus építésének útján”. Az SZKP törekvései az enyhülési folyamat tartóssá tételéért, az általános és teljes leszerelésért, a Szovjetunió hatalmas erkölcsi, politikai és anyagi erejére épülnek. A kommunizmus eredményes építése a szovjet nép méltó hozzájárulása a társadalmi haladás és a világbéke ügyéhez, amelynek szolgálatában áll a szovjet párt és kormány nemzetközi tevékenysége. Több mint fél évszázad tapasztalata nyújt fedezetet rá: „a Szovjetunió külpolitikája - mondotta Leonyid Brezsnyev — szocialista internacionalista osztálypolitika volt, most is az, és az is marad”. 5