Világesemények Dióhéjban, 1976 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1976-01-01 / 1-2. szám

értékelés szerint­­ „az enyhülés és a javulás irányzata van túlsúlyban”. A két nagyhatalom közötti egyezmé­nyek az egész világpolitikát jobb irányba fordították. De hasonló ered­ménnyel jártak a szovjet—nyugatné­met, a szovjet—olasz, a szovjet-fran­cia stb. tárgyalások is. A XXIV. kongresszus határozatából is kiderült, hogy a szovjet külpolitika egyik fő iránya Európa, s biztonságá­nak megteremtését Moszkvában már öt évvel ezelőtt elsőrendű fontosságú feladatnak tekintették. Nos, ami az elmúlt öt évben a kontinensen végbe­ment, az a szovjet s általában a szocialista külpolitika egyik legna­gyobb sikere. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróok­mánya minden eddiginél jobb felté­teleket teremtett az államok közötti kapcsolatok lényegbevágó fejleszté­séhez, s ezért a konferencia előké­szítésének 387 munkanapján a szo­cialista országok tették a legtöbbet. A békeprogram a katonai enyhü­lés, a leszerelés vonzó programja is volt. S nem is maradt puszta kíván­ság. Az atomháború megelőzéséről, a rakétaelhárító védelmi rendszerek és a föld alatti atomfegyver-kísérle­tek korlátozásáról szóló szovjet—ame­rikai szerződések szembetűnően jel­zik ezt. A Szovjetunió sikere az is, hogy hatályba lépett a baktérium­fegyver eltiltásáról szóló nemzetközi egyezmény. Sok ország támogatta a leszerelési világkonferencia összehí­vására vonatkozó szovjet kezdemé­nyezést is. Megtagadta a nemzetkö­zi közvéleményt a Szovjetunió javas­lata: tűzzék az ENSZ-közgyűlés na­pirendjére az új tömegpusztító fegy­verfajták és fegyverrendszerek kifej­lesztésének és előállításának megtil­tását. Csupán „epizódokat” villantottunk fel a szovjet külpolitika elmúlt ötesz­tendős tevékenységéből. Az 1971-ben megfogalmazott törekvések és az 1976 kezdetén látható valóság összevetése hitelesen tanúsítja, hogy a XXIV. kongresszuson megjelölt békeprogram a megvalósulás útján van. Az öt éve kitűzött feladatok persze nem öt évre szóltak. Közülük nem is egy további hosszan tartó harcot követel. Több területen erős az „el­lengőz”, hiszen a nemzetközi bur­zsoázia szélsőséges erői szeretnék — Gromiko szavaival élve — „újra leját­szani a történelmet. Ezek az erők ké­szek lennének halotti tort ülni min­den esemény fölött, amelyet az utób­bi évek során a tartós békéért, a társadalmi haladásért vívott világmé­retű küzdelem elért". Az SZKP XXV. kongresszusán a szovjet kommunisták tiszta lelkiisme­rettel nézhetnek a világ népeinek a szemébe. A békeprogram megvalósu­lásának fő eredménye - állapította meg a szovjet külügyminiszter -, hogy „most már nemcsak bizonyos fokig csökkent a háború veszélye, ha­nem a béke fenntartásának kilátásai sokkal reményteljesebbekké válnak. A korábbinál kedvezőbb külső feltéte­lek jönnek létre ahhoz, hogy a Szov­jetunió és a többi testvéri ország to­vább haladjon előre a szocializmus és a kommunizmus építésének útján”. Az SZKP törekvései az enyhülési folyamat tartóssá tételéért, az általá­nos és teljes leszerelésért, a Szovjet­unió hatalmas erkölcsi, politikai és anyagi erejére épülnek. A kommu­nizmus eredményes építése a szov­jet nép méltó hozzájárulása a társa­dalmi haladás és a világbéke ügyé­hez, amelynek szolgálatában áll a szovjet párt és kormány nemzetközi tevékenysége. Több mint fél évszá­zad tapasztalata nyújt fedezetet rá: „a Szovjetunió külpolitikája - mon­dotta Leonyid Brezsnyev — szocialista internacionalista osztálypolitika volt, most is az, és az is marad”. 5

Next