Világgazdaság, 1969. június (1. évfolyam, 101-120. szám)

1969-06-03 / 101. szám

1969. JÚNIUS 3. ­ Isztanbul új kultúrközpontjában hét­főn ünnepélyesen megnyílt a Nemzet­közi Kereskedelmi Kamara 22. kong­resszusa. A 80 országból (köztük Ma­gyarország is) érkezett majdnem 2000 küldött előtt Demirel török miniszter­­elnök a kormányok és gazdasági szer­vezetek közötti együttműködés fontos­ságát hangsúlyozta. • A nem hivatalos kínai—japán keres­kedelmi összekötő­ hivatal állítása sze­rint hosszas alkudozás után mégiscsak megegyeztek a japán—kínai kereske­delem finanszírozásának feltételeiben. Új formulában nem tudtak megálla­podni, így továbbra is a font sterlinget használják a két fél közötti ügyletek elszámolására. • A zambiai közlekedésügyi miniszté­rium cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy lemondanak a Zambia és Tan­zánia közötti vasútvonal építéséről. A vonal előzetes felmérését kínai szak­értők végzik és Kína hír szerint szak­értőkkel és kamatmentes hitellel kész támogatni a mintegy 116 millió font sterlinges vállalkozás megvalósítását. A szóvivő kijelentette, az év végére be­fejezik az 1600 kilométeres vonal fel­mérését és akkor a három érdekelt or­szág — Zambia, Tanzánia és Kína — képviselői új megállapodást írnak alá a vasút megépítéséről.­­ A Szovjetunió kormánya szigorú üzemanyagtakaré­ko­síkodást rendelt el, hogy az őszi és téli időszakra ele­gendő tartalék maradjon. Az Izvesz­tyijában megjelent rendelet szerint az utóbbi időben lazult a szén, a gáz, az olaj és az elektromos áram taka­rékos felhasználásának ellenőrzése. A rendelet utasítja a minisztériumokat és ipari vállalataik­at e helyzet orvos­lására. A Kuwait nyugati kikötőjének épí­tésére Jugoszlávia kapta a megbízást, éles versenyben 15 nagy angol, olasz, német és amerikai építkezési válla­lattal. A versenytárgyalás megnyeré­séhez hozzájárult, hogy a jugoszláv vállalatok­­a korábbi kikötőépítéseket nehéz­­körülmények között is jó minő­ségben, határidőre fejezték be. A be­nyújtott tervet a belgrádi Ivan Milu­tinovic építőanyagipari vállalat 60 szakembere készítette el. 9 A chilei kormánypárt­­bejelentette, hogy támogatja Frei elnök tervét az Anaconda chilei vállalatainak állami betársulás útján való „chileizálására”, bár továbbra is a teljes államosítást tekinti céljának. 9 Új kereskedelmi és gazdasági meg­állapodást írtak alá Kairóban az EAK és Jugoszlávia képviselői. A kereske­delmi jegyzőkönyv értelmében idén 60 millió dollár lesz a két ország árucse­réje a tavalyi 40 millió dollárral szem­ben. A jelenleg érvényes fizetési egyez­mény 1970 júliusáig marad érvényben, azon túl szabad devizában történik a fizetés.­ ­( JELENTI ) A városszéli nyomornegyedek elbur­jánzása katasztrófával fenyegeti a dél­amerikai kontinenst — állapítja meg az ENSZ latin-amerikai gazdasági bizott­ságának jelentése. Az ECLA adatai szerint Venezuela városi lakosságának 35, Rio de Janeiro lakosságának 38, Lima lakosságának 21 százaléka alkotja a nyomornegyedek népét.­­ A japán arany- és devizatartalék májusban 2 millió dollárral apadt. A tokiói pénzügyminisztérium jelentése ezt annak tulajdonítja, hogy a kül­földi magas kamatlábak­­ miatt, vala­mint a japán importőröknek a jén­finanszírozásra való áttérése miatt te­kintélyes Eurodollár-összegek áram­lottak ki az országból.­­ A Tapline olajvállalat bejelentette, hogy megszüntette az olaj szivattyúzá­sát Szaúd-Arábiából Libanonba, mi­után palesztínai arab ellenállók felrob­bantották a vezeték egyik szakaszát. A vállalat közlése szerint még nem lehet megállapítani, hogy mennyi idő szük­séges a kár helyreállításához és mi­kor indulnak meg újra az olajszállítá­sok. A Tapline az ARAMCO leány­­vállalata.­­ Az NSZK és Hollandia külföldi segélypolitikájának összehangolásáról tanácskozott a két ország illetékes mi­nisztere. Eppler és Udink egyetértett abban, hogy a fejlődő országok politi­kai viszonyainak változása nem indo­kolja a gazdasági segítség beszünteté­sét — jelentette ki a megbeszélés után a két miniszter. Eppler utalt arra, hogy Bonn folytatja az Irak, Kambodzsa és Szudán fejlesztésére megkezdett segély­­programokat, bár ez a három ország elhatározta, hogy diplomáciai kapcso­latba lép az NDK-val.­­ Az argentínai zavargásokat követő spekuláció miatt az ország központi bankja 17 millió dollárt volt kénytelen az­­argentínai peso piaci támogatására fordítani. Hivatalos körökben hangsú­lyozzák, hogy egyelőre nem fenyegeti­­veszély a peso stabilitását, minthogy kb. 800 millió dolláros tartalék támogatja. További zavargások és spekulációs hul­lámok esetén azonban sor kerülhet a peso újabb devalválására. 9 Brazília folytatja „agresszív” kávé­eladási politikáját, de ugyanakkor min­den erővel előmozdítja a kávétermelés racionalizálását — jelentette ki a Brazil Kávéintézet elnöke.­­ Az NDK bekapcsolódott a Balti­­tenger és DélAmerika közötti hajó­forgalomba. Mint a Die Wirtschaft című Lap jelenti, a rostocki Deutsche Seereederei, csatlakozva a­­leningrádi szovjet Balti Gőzhaj­ózásii Társasághoz és­­a gdanski Lengyel Tengerhajózási Társasághoz, belépett a „Baltamerica” csoportba. A három hajózási vállalat összehangolja menetrendjét az európai kikötők és a déliamerikai kikötők között. lllllllillllllllll A SZOCIALISTA ORSZÁGOK GAZDASÁGA A szovjet gumiipar perspektívái A Szovjetunióban az elmúlt években tekintélyesen megnőtt a gumiipar ka­pacitása. Gépkocsiabroncsok, műszaki gumiáruk, gumicipők és cipőtalpak, gumiszigetelésű kábelek és más termé­kek gyártására az üzemek egész sora épült fel. Ezekben az üzemekben ki­vétel nélkül korszerű berendezésekkel dolgoznak és szovjet nyersanyagokat, elsősorban szintetikus gumit dolgoznak fel. Nagy szintetiikusgu­mi-gyárak is épültek a Szovjetunióban, továbbá megoldották a nehéz teherautókhoz szükséges kiváló minőségű abroncsok gyártási problémáit. Különösen gyors ütemben fejlődik az autóabroncs-gyártás. Ez természe­tes is, hiszen az autóbuszokhoz, a nagy teljesítményű dömperekhez és más típusú teherszállító gépjárművek­hez szükséges abroncsokban a keres­let rohamosan nő. A Szovjetunió tudományos kutató­­intézetei tevékenységüket főképpen az új típusú R és RS jelű teherautó­­abroncsok kifejlesztésére koncentrál­ták. Mindkét típus változatát képezi annak az abroncsfajtának, amelynek szerkezetét radikális (peremtől peremig terjedő) feordfenálok képezik. Az R típusnál e szerkezet mellett sugár­irányban szilárd hevedert helyeztek el. Az RS típusnál a heveder szerepét fémszállal megerősített különálló védő­gyűrűk pótolják. Ez a megoldás az abroncs szerkezetére ható nyomást csökkenti, és lehetővé teszi a felhasz­nált fcordfonal- és gumi-nyersanyag költségeinek csökkentését. Az új típusú abroncsok teljesítőképessége az eddigi 40—50 ezer kilométer helyett az üze­melési feltételektől függően 80—120 ezer kilométer, gyártásuk 1966-hoz képest több mint 100 százalékkal emelkedik. A szovjet szakemberek nemcsak olyan univerzális futófelületet kísérle­teztek ki, amely mindenfajta útra al­kalmas, hanem megtalálták azt az optimális technológiát is, amelynek se­gítségével szovjet gyártmányú mester­séges gumit természetes gumi hozzá­adása nélkül lehet feldolgozni. Úgy mondják, hogy a közepes és nehéz gépkocsi-abroncsok gyártásához a kutatóintézetek által megtervezett szerszámgépek a legkorszerűbbek a vi­lágon. Megkezdődött az abroncs-vulka­­nizálásra alkalmas, folyamatosan mű­ködő és mozgatható utántöltő beren­dezéssel ellátott gépsorok nagyüzemi előállítása is. Az abroncsok futófelületeinek fel­újítására új korszerű javítóipart épí­tettek ki. Nagy figyelmet fordítanak a gumiregenerálásra és a regenerált gumi ipari felhasználására. A gumi­gyárak és rokoniparok, amelyek ko­rábban a nehéziparban szükséges ter­mékeik előállítására orientálódtak, a legutóbbi években széles körben fej­lesztették ki fogyasztási cikkek, pél­dául személykocsi-abroncsok, motor­­kerékpár és kerékpár-abroncsok gyár­tását. Ennek érdekében magas fokban automatizált, mechanizált és folyama­tosan dolgozó új gumigyárak létesültek. Ezzel egyidőben a meglevő gyárakat rekonstruálták. A gumiipar további fejlődése kap­csolatban van a tudományos és kísér­leti lehetőségek kibővítésével és a kül­földi szakkörökkel folytatott tapasz­talatcserével is. Jelentősnek kell mon­dani ezen a téren a Szovjetuniónak azt az elhatározását, hogy gépkocsi­abroncsok gyártásában Olaszországgal kíván kooperálni. A Szovjet Tudomá­nyos és Műszaki Bizottság megegye­zést kötött az olasz Pirelli céggel, amelynek alapján tapasztalataikat, műszaki eredményeiket kicserélik, köl­csönösen szakemberlátogatásokat szer­veznek és a termelés megszervezésé­ben is kooperálnak. A Szovjetunió ismételten részt vett nemzetközi gumikonferenciákon. A legközelebbi ilyen jellegű konferenciát ez év novemberében Moszkvában tart­ják, és arra legalább 500 külföldi szak­értő megérkezését várják. A megelőző konferenciák napirend­jén szerepeltek a többi között a kü­lönböző gumifajták problémái, azok stabilizálása, és a guminak öregedés el­leni védelme. Moszkvában a jobb mű­szaki tulajdonságokkal rendelkező gumifajta kifejlesztéséről tárgyalnak. Emellett szó esik még a gumi­ szerke­zetéről és tulajdonságairól és a gumi­gyártás műszaki problémáiról is. (Eko­­tassz) ■_________ lllllllllllllllllllllllllllMllllllllllIHlllllllllHllilillllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll IPAR ÉS TECHNIKA A BOLGÁR KOHÓIPAR FEJLŐDÉSE Tudósítónktól: Bulgáriában­­ma öt óra­­alatt termel­nek annyi rézércet, mint 1939-ben. Alumíniumból és cinkből ma­­kétnlapi termelés felel meg az 1939-es év meny­­nyiségnek, vasércből ma nem egészen három nap alatt termelnek annyit, mint 1939-ben. Ez a néhány szám rend­kívül jól szemlélteti a bolgár kohászat fejlődését. A Bolgár Népköztársaságban 1968- ban több mint 36 000 tonna elektroli­­tikus rezet, 93 000 tonna ólmot és 75 000 tonna cinket termeltek. Ezekből a szí­nesfémekből az ország teljes egészé­ben fedezni tudja szükségleteit, sőt bi­zonyos mennyiség exportra is jut. Az egy lakosra számított színesfémterme­lés tekintetében Bulgária az elsők kö­zött van Európában. A tervek szerint 1970-ben a gépgyártás szükségleteinek megközelítőleg 70 százalékát és a vas- és acélszükséglet 80 százalékát a hazai fémtermelésből fedezik majd. A legnagyobb bolgár kohóipari és bányaipari vállalatokat szovjet tervek alapján létesítették és szovjet tech­nikai berendezéssel látták el. A Szovjetunió eddig több milli­árdos leva hosszú lejáratú kölcsönt adott a Bolgár Népköztársaságnak a vas- és színesfémkohászat fejlesztésére. A jövőben pedig nagy mennyiségű acélt szállít majd Bulgáriának, ami le­hetővé teszi a kremikovci kohómű hen­gerművének teljesebb kihasználását. (MTI) ÚJ MOTORKERÉKPÁR-GYÁR CSEHSZLOVÁKIÁBAN A csehszlovák Jawa Művek Bene­­sovban új gyárait épít, amely 1974-ben kerül üzembe. Ebben a gyárban évente 260 ezer motorkerékpárhoz gyártanak majd első villákat, rugós lökhárítóikat, kerekeket és egyéb al­katrészeket. A Jawa Művek évi 100 ezer darabos kapacitású összeszerelő üzemet is kíván építeni sport-motor­kerékpárok gyártására. (CTK) BŐVÍTÉS A SVÉD ACÉL­GYÁRTÁSBAN A svéd Fagersta Bruk acélgyár né­hány éven belül 100 millió svéd korona befektetéssel kibővíti a rozsdamentes és a gyorsacél gyártást. Ennek érdeké­ben új acélművet épít, amelyben ív­kemencét létesít, továbbá vákuum alatti gáztalanító berendezést és folya­matos öntőrendszert. Az ívkemence 1971-ben lép üzembe, kapacitása évi 50 000 tonna lesz, később ezt 100 000 tonnára emelik. Ugyancsak 1971-ben készül el egy hideghengermű, amelyen 800 milliméter szélességű rozsdamentes acélszalag gyártható. (SÍP) VILÁGPIACI ÁRFOLYAMOK az Árfolyamokkal kapcsolatos kérdésekben felvilágosítás: 9 és 17 óra között A 380-193 TELEFONSZÁMON, június 2-án REUTER NYERSANYAG-ÁRINDEX 1931. IX. 18. 1969. VI. 2. 1968. V. 31 , 100 538,4 491,0 ZURICH, DEVIZA, svájci frankban USA ............................................... 4,3287-4,3295 4,2970-4,2990 Egyesült Királyság.................... 10,3485-10,3510 10,2370-10,2390 Kanada.................................... . 4,0210-4,0230 3,9850-3,9370 NSZK............................................... 108,17-108,20 107,92-107,95 Hollandia . ....... 118,83-118,86 118,89-118,92 Franciaország.............................. 87,14-87,17 86,40-86,75 Belgium . . ............................... 8,630-8,635 8,630-8,635 Olaszország .......-0,61910-0,6913 Ausztria......................................... 16,7475-16,7525 16,62—16,65 LONDON, DEVIZA: 1 . az egyes országok pénznemében USA ............................................... 2,3904-2,3906 2,3832-2,3834 Kanada .......................................... 2,5750-­2,5760 2,5690-2,5700 NSZK............................................... 9,5625-9,5675 9,4975-9,5025 Hollandia ........ 8,7165-8,7215 8,6125-8,6175 Svájc .... ......................... 10,3450-10,3500 10,2400-10,2450 Belgium......................................... 120,10-120,20 118,70-118,80 Franciaország.............................. 11,8825-11,8875 11,8550-11,8650 Olaszország ............................... 1501,11-1501,50 1481,50-1482,50 PÁRIZS, ARANYÉRME, francia frankban Napoleon ..................................... 73,50 56,20 USA 20 S-os............................... 372,40 265,60 finom arany 1 kg-os rúdban ■ 7460 6720 NEMZETKÖZI ARANY, 1 finom uncia/USA $ Zürich .............................. 42,60-42,80 42,00-42,25 London ......... 42,675 41,95 Párizs............................................... 46,65 42,32 LONDON, EZÜST, 999 finomságú, hivatalosraktári ár, penny/prog­ancia hét napra............................... . 178 250 3 hónapra.................................... 183 2547a LONDON, FÉMTŐZSDE, déli S­ Ito RÉZ házaltuskó azonnalra . . 610-611 469-470 3 hónapra.................................... 584-585 460-471 forgalom, tonna........................ 2050 3650 irányzat.......................... magasabb I­ON, azonnalra.......................... szinten tartott 143472-1435 144072-1441 1306-1307 3 hónapra ........ 1320-1321 forgalom, tonna ...... 155 50 irányzat.......................................... tartott V ÓLOM, azonnalra..................... 1177­-11772 10178-1017. 3 hónapra ........ 1187.-1187a ioo-ioo78 forgalom, tonna.......................... 1400 2275 alacsonyabb —­­ HORGANY, azonnalra . . . szinten tartott 11778-11772 110—N­O­/s 3 hónapra ........ 1197/,-11978 1103/s—N­OV2 forgalom, tonna ...... 700 525 irányzat ......... tartott— EZÜST, penny/troy uncia azonnalra.................................... 176-176% 246-249 3 hónapra.................................... 182­/,,-1827. 25372-25412 7 hónapra......................... . . 189%-190 262-263 forgalom, 10 000 unciás tétel . 70 FP9 irányzat.......................................... nyugodt — — nem jegyezték x = nem érkezett be Z = zárva P = prolongációs ügyletek PF . Főleg prolongációs ügy­letek 1969. VI. 2. 1968. V. 31 LONDON, FÉMEK PLATINA, finomított, szabad­­ab raktár­­/troy ab raktár piaci uncia .... HIGANY, 99,99%, £/76 Ib-s palack ..... HIGANY, 99,99%, cif Egyesült Királyság ,vagy Európa ,£/76 Ib-s palack . ............................. WOLFRAMERC, 65%, WO 3 dif sh/lto egység (22,4 Ib) . ALUMINIUM, 99,5%-os £/lto ANTIMON, angol, 99%-os £-lto SINGAPORE, ON ab gyár, straits­­/picul . . . ab gyár, 8/h­o.................................. 78-85 223 207-210 420­ 437,/2 247/6/8 400 625% 14545/8 92-95 220 220-224 320-345 228 13­ 4 360 557­/8 1291 % LONDON, GUMI, RSS I. min. cif bázis kikötő, penny/lb innius................................................. 243/16—245/16 193/8-19 ,ju­lius................................................. 241/s—245/16 193/, irányzat . ....................................... kissé tartottabb ■19 1/2 ANTWERPEN, GYAPJÚ, ausztráliai fésűsszalag, Bfr/kg június . . . július . . . forgalom, kg irányzat . . 1263/2 1263/1 58 590 112,0-112,3 114,8-115,2 69 LONDON, FÉLÜSSZALAG, Bradford, 64,1 „B” penny/lb július......................................................... 116,5-116,9 október .............................................. 117,2-117,5 forgalom, 5000 Ib-s tétel ... 2 irányzat...................................................... tartott SYDNEY, ZSIROSGYAPJÚ, A.W.B. 68 tip., ausztráliai cent/lb július ................................................. október ......... forgalom, 3000 Ib-s tétel . . . irányzat ... ..... 96,2-96,4 94,8-95,0 35 tartott 97,8-98,0 94,6-94,8 198 LONDON, JUTA, pakisztáni, cif észak-európai kikötők, p/lto Pakisztán fehér „C” Pakisztán fehér ,,C” Cuttings..................... Pakisztán Tossa „C” Pakisztán Tossa „D” irányzat..................... 156 146 54 156 147 tartott, nyugodt 127 121 50 128 122 LONDON, NYERSCUKOR, 2 kontraktus, d­f London 8/h­ó napi ar.......................... augusztus . .................................. forgalom, 50 long tonnás tétel irányzat............................................ 38,50 39,75-39,80 28-432 nyugodt 21,50 22,75-22,80 100-1035 LONDON, KAKAÓ, bázis: ghanai főtermés, 8/h­o ill. sh/cwt 398,0-399,0 399,5-400,0 július................................ szeptember...................... forgalom, 5 tonnás tétel irányzat........................... 86-628 tartott, nyugodt 271-271% 274-274% 23-574 LONDON, HALLISZT, perui, 65% 8/h­o május-június..................................I 7615/K­ 63 május 30-án 1969. V. 30. 1968. V. 31 NEW YORK, GYAPOT, Middling White 1”, No 1. kontraktus, cent/lb május július , irányzat Zzz CHICAGO, BOR, nedvesen sózott, cent/lb OKORBOR, 58 Ib és nehezebb Z TEHÉNBOR, 53 Ib és nehezebb Z BORJÚBOR, (Packer) 9*/1 Ib és könnyebb .......................... CHICAGO, GABONA, cent/bushel BÚZA, No. 2............................. július.......................................... szeptember . .......................... irányzat..................................... TENGERI, No. 2. Yellow július ........................................... szeptember............................... irányzat . ......* ROZS, No. 2. július ...■•■•• szeptember............................... irányzat..................................... Z Zz zzz zzz 23.00 23.00 12-1272 1172-12­60 1371/4-13778 1413/8-141­2 11678-11672 1187/6-119 115 11772 WINNIPEG, GABONA, ab raktár, kanadai cent/bushel ROZS, No.’2. július................................................ október.......................................... ZAB, No. Z. július............................................... október .......................................... Árpa, No. 1. július............................................... október.......................................... BÚZA, ab Fort William vagy Port Arthur Northern Manitoba No. 1. . . Amber Durum No. 1. . . . . 128 V2 1217z 777s 773/4 102 10172 1907a 221 126 1273/4 95 937z 120 1207, 19372 20472 WINNIPEG, OLAJOS MAGYAR, kanadai cent/bushel LENMAG, No. 1. július ............................................... 3293/3 35472 október......................................... 297% 3397s-33972 REPCEMAG, No. 1. július............................................... 2187g 2177s november .................................... 204­8 2207,­22072 NEW YORK, NYERSCUKOR, Wili. kontraktus, fob, cent/lb azonnali.................................... július ......... forgalom 50­0 tonnás tétel irányzat.................................... Zzzz LANTOS, KÁVÉ, „D" kontraktus, cruzeiro/10 kg július............................................... 12,50 szeptember............................... irányzat.......................... 12,70 tartott AMERIKAI ZSÍR ömlesztett, Chicago, azonnali, S/100 Ib.................................... Hordóban, sob New York, cent/lb ........ CHICAGO, VÁGÓSERTÉS, S/100 Ib 220-240 Ib­s ...............................1­1,87 1,92 2897 9,40 9,50 5% 8% 1 19,50-20,50 VILÁGGAZDASÁG 242 000 HEKTÁR ÖNTÖZÖTT TERÜLET ALBÁNIÁBAN Albániában a mezőgazdasági idény­munkákkal párhuzamosan nagyméretű akció folyik az öntözési rendszer kiter­jesztésére. Az utóbbi évben több me­dencét építettek, újabb csatornákat ás­tak és számos szivattyúberendezést szereltek fel. Ennek eredményeként a múlt év végére 242 000 hektárra növe­kedett az öntözött terület, vagyis 18 százalékkkal nagyobb volt, mint 1965- ben. Az egész országban lendületesen fo­lyik az öntözési létesítmények építése, hogy 1970-ben, a negyedik ötéves terv utolsó évében a termőföldek 54 száza­lékát öntözéssel műveljék. Az idén 15 900 hektárral növelik az öntözött te­rületet 1968-hoz viszonyítva. (Előre) ELLENZIK AZ ÚJ AUSZTRÁLIAI TIMFÖLDGYÁR LÉTESÍTÉSÉT Két ausztráliai vállaltati a kontinens nyugati részében 50 millió ausztráliai dollár befektetéssel timfölgyárat kí­ván építeni, amely évente­­ körülbelül 1 millió tonna feauxitot dolgoz fel és körülbelül 300 ezer tonna timföldet állítana elő. A gyár­­alapítói arra hi­vatkoznak, hogy a környékbeli kutató fúrások 230 millió tonna körüli bauxiit­­készleteket­­ tártak fel. A nyugat-ausztráliai kormány ipari fejlesztési minisztere bejelentette, hogy a kormánya azon a környéken nem látna szívesen egy további timföld­­gyárat, emellett a készletekre vonat­kozó előbb említett állásfoglalást meg­alapozatlannak látja. Kwinanában már van egy timföldgyár, a Western Alu­mínium Co. tulajdona, és a kormány ennek a számára is 1,2 millió tonna évi­­timfö­ldtermelésűt írt elő felső ha­tárként. (Reuter) A FIRESTONE CÉG EREDMÉNYEI A Firestone gumi- és autókerékgyár továbbra is rekordeladásokra számít. A cég féléves jelentésében reméli, hogy csak maga a pótkerék-eladás elérheti ez évben a 130 millió darabot, ami hat százalékkal szárnyalja túl a tavalyi eredményeiket és majdnem kétszerese a tíz évvel ezelőtt eladott pótkerék mennyiségnél­. (Reuter) A KODAK CÉG A TEXTILIPARBAN A japán Teijin vállalat bejelentette, hogy az amerikai Eastman Kodak Co. gyárnak poliészter szál fonására és nyújtására vonatkozó technológiát adott el. Az amerikai gyár, amely a fotó­ipar legnagyobb vállalata, textilipari célokra kíván poliészter szálat előál­lítani. A japán gyár az ICI által adott licenc felhasználásával maga is gyárt poliészter rostot, de kijelentése szerint a most Amerikába eladott technológia semmiféle kapcsolatban nincs az ál­tala használt angol eljárással. (Reuter)

Next