Világgazdaság, 1970. március (2. évfolyam, 42/287-61/306. szám)

1970-03-26 / 59. (304.) szám

MAGYAR GAZDASÁG — VILÁGGAZDASÁG Ázsia, Afrika és Latin-Amerika „har­madik világ” néven ismert fejlődő or­szágai egyre inkább megszűnnek az imperialista politika játékszerei lenni. A szocialista országok megadnak nekik minden tőlük telhető segítséget teljes nemzeti felszabadulásukhoz, gazdasági függetlenségük elnyeréséhez és társa­dalmi fejlődésükhöz. A szocialista közösség országai az egyenjogúság elve alapján több tucat fiatal független állammal tartanak fenn kereskedelmi és gazdasági kap­csolatokat. Ezekben az országokban mintegy 2500 különböző tervezetet való­sítanak meg szocialista segítséggel. Ezek elkészülte után a fejlődő orszá­gok acéltermelésüket az 1960. évi dup­lájára, olajtermelésüket 130 százalék­kal és energiatermelésüket 33 száza­lékkal emelhetik és csaknem 1,5 millió hektárt tesznek öntözhetővé. A szocialista és fejlődő országok ke­reskedelme lényegesen gyorsabban fej­lődik, mint a világkereskedelem álta­lában. Már 1966-ban a fejlődő orszá­gokkal folytatott kereskedelem a szo­cialista tömb külkereskedelmének 12,5 százalékát tette ki, míg az utóbbi 7,1 százalékkal részesedett a harmadik vi­lág áruforgalmában. A kölcsönösen ki­cserélt javak értéke mintegy 4,5 mil­liárd rubel volt. Külföldi szakértők becslése szerint a két csoport árucseré­jének értéke 1980-ig elérheti a 15—20 milliárd rubelt. Ilyen körülmények között egészen természetes, hogy mindkét részről a gazdasági kapcsolatok hatékonysága­ A VILÁGSAJTÓBÓL A szocialista és a fejlődő országok kapcsolatai­nak növelésére törekszenek. Ez a többi között úgy érhető el, ha a fejlődő or­szágokban olyan megbízható jövede­lemforrásokat teremtenek, amelyek le­hetővé teszik a szocialista országok ál­tal nyújtott hitelek és egyéb beruhá­zások időben történő visszafizetését. Az egyik ilyen forrás olyan hagyományos exporttermékek — beleértve fél- és készgyártmányokat is — termelésének fokozása, amelyek iránt a szocialista piacon állandó kereslet nyilvánul meg. Egy másik út a természeti erőforrások fejlesztése és a nyersanyagexport fel­lendítése. A kooperáció számára tág teret nyújt a nyersolaj, amelyet valamennyi euró­pai szocialista ország kíván importálni, sőt megfelelő feltételek mellett a leg­nagyobb olajtermelő szocialista ország, a Szovjetunió is. K­özgazdászok véleménye szerint a következő 15—20 év alatt a szocialista és a fejlődő országok együttműködésé­nek alapja az a típusú árucsere lesz, amelynek keretében a szocialista orszá­gok gépek, felszerelések és egyéb cik­kek ellenében nyersanyagokat, trópusi élelmiszereket és a fiatal országok gyorsan fejlődő iparának termékeit — főleg fogyasztói cikkeket — kapnak. A fejlődő és szocialista országok gaz­dasági kapcsolatai máris kézzel fogható hasznot hajtanak mindkét félnek. A harmadik világ iparának fejlődése az egyes termelési ágazatokban a nem­zetközi munkamegosztás, a specializá­­lás és a kooperáció mindig újabb le­hetőségeit tárja fel. (1970. évi 9. szám) H9B9E BREMS! The­­ Economist H­a az amerikai külpolitika változik — mint mondják — ezt követnie kell a külföldi segélypolitika változásának, amely 1940 óta az USA külpolitikájá­nak hatásos eszköze. M­ár régebben is javasoltak új segély­­programokat. Ezek rendszerint új admi­nisztratív szerveket hívtak életre, ame­lyek többnyire nem bizonyultak tökéle­tesnek. Mintegy tíz éve Kennedy elnök kijelentése, hogy „elindítottuk a fejlesz­tés évtizedét”, hívta életre a Nemzetközi Fejlesztési Hivatalt (AID), amelynek felszámolását javasolja most a Peterson vezette bizottság. Az lett volna a hiva­tása, hogy hosszú lejáratú terveit füg­getlenítse a kongresszus évenkénti jó­váhagyásától és egy kézben fogja össze a nem katonai jellegű segélyprogramok irányítását. A kongresszus azonban nem adott szabad kezet és évről évre megnyir­bálta az elmaradott országoknak nyújt­ható fejlesztési kölcsönök keretét. A külpolitikai helyzet még támogatta is ezt az irányzatot és a Peterson-jelentés kimutatta, hogy az 1968—69-es költség­­vetési évben az amerikai segélyek 52 százaléka ún. „biztonsági” célokat szol­gált, vagyis részben más országok poli­tikai céljának támogatását, főleg azon­ban Dél-Vietnam hadianyag-ellátását. Mindössze 42 százalék volt a fejlesztési segély hányada, bár ide soroltak sok hitelben szállított élelmiszert is. Sürgős szükség elhárítására és emberbaráti célokra csupán a maradék 6 százalék jutott. Mindez persze nem az AID hibája és a most javasolt átszervezés csupán a különböző segélyezési fajták egymástól történő elválasztását szol­gálná. A Peterson-jelentéssel egyidejűleg, de Megjegyzések a Peterson-jelentéshez attól teljesen függetlenül a külügymi­nisztériumban E. M. Kerry, Johnson egykori tanácsadója kidolgozott egy­ je­lentést az amerikai segélypolitikáról, amelynek célja, hogy az elnöknek sza­bad kezet biztosítson. Mindkét jelentés nagyjából ugyanazt a célt követi: az amerikai segélypolitika felülvizsgálását Peterson többek között azt javasolja, hogy a fejlesztési segélyek ügyét telje­sen válasszák külön a másfajta segé­lyektől és helyesnek tartaná, ha az előbbiek kezelésébe jobban bevonnák a nemzetközi testületeket. A bilaterális kapcsolatokat azokra az országokra korlátoznák, ahol ezt az USA érdekei kifejezetten megkívánják. A­z elképzelés szerint hármasan ta­gozódó segélyezés — amelyet lapunk március 18-i számának Világsajtó ro­vatában ismertettünk — egyik nehéz­sége a rendelkezésre álló anyagi alapok korlátozottsága. Másrészt nehézségek származhatnak abból is, hogy a kor­mány különböző szerveinek intézkedé­sei befolyásolhatják a fejlesztési poli­tikát. Peterson és Kerry jelentése egyetért abban, hogy az amerikai segélyezés túl­zottan nagy bürokráciát vesz igénybe. Ha a kongresszus enyhítené a segélye­zési összegek felhasználásának ellenőr­zését, sokkal kisebb apparátusra volna szükség és egyes feladatokat át lehetne hárítani nemzetközi szervezetekre. Az még egyelőre bizonytalan, hogy a fej­lesztésnek végül is több vagy kevesebb pénz jut-e így, de több természetesen jobb volna. Nem kétséges, hogy a nem­zetközi szervezeteket abban a mérték­ben kell bővíteni, ahogy az amerikai erőfeszítések veszítenek bilaterális jel­legükből. (1970. március 20.) W NACHRICHTEN A külföldi cégek FÜR AUSSEN HANDEL képviselete Bulgáriában Ú­j rendelkezések nagyobb jogkört biztosítanak a bolgár képviseleti iro­dáknak. Az eddigi hat képviseleti cég (Vitosa, Rila, Pirin, Murgas, Ljulin és Bulpharma) a BULET külkereske­delmi vállalat felügyelete alá tartozott, a jövőben viszont a közelmúltban alapított Sredne Gora és Strandusa cégekkel együtt az Interpred nevű csúcsszervükön keresztül közvetlenül a külkereskedelmi minisztérium igaz­gatása alatt működnek majd. A ko­rábban önálló I­AR képviseleti cég kilencedik vállalatként ugyancsak csat­lakozott hozzájuk. A­z Interpred cégben tömörült kép­viseleti vállalatok monopolhelyzetet élveznek Bulgáriában. Magánszemé­lyeknek változatlanul nincs joguk kül­kereskedelmi tevékenységet folytatni, illetve bármilyen külföldi cég képvi­seletét elvállalni vagy üzletet közve­títeni. Az 1969. november 20-i új kül­kereskedelmi törvény ezt a tilalmat újból megerősítette. K­ülföldi cégeknek elvileg szintén megtiltották e képviseleti irodák léte­sítését. Gyakorlatban azonban mégis működnek „quasi-képviseletek” Bulgá­riában, mégpedig kétféle módon: kül­földi cégek utazói a szokásos, két hó­napig érvényes vízumok meghosszab­bítását kérik. A másik lehetőség, hogy eleve speciális tartózkodási engedélyt kérnek. Ez utóbbi esetben azonban feltétele, hogy a külföldi képviselő az egyik Bulgáriában működő képviseleti cég valamelyik munkatársát is foglal­koztassa és valamennyi folyamatban lévő üzletét az irodán keresztül bo­nyolítsa le. K­ülföldi cégek a képviseleti megbízás feltételeiről az Interpreddel kötelesek tárgyalni, amely meghatározza a fize­tendő honoráriumok, a Bulgáriában szükséges utazások esetén járó napi­díjak és jutalékok nagyságát. A bolgár képviselő paradox módon elsősorban a kisebb üzletek közvetítésében érde­kelt, mivel 250 000 dolláros értékha­tárig 5% jutalékot kap, egymillió dol­lár feletti .­üzletért viszont csak 1%-ot. A képviseleti munka fontosságának elismerését bizonyítja, hogy felemelték a képviseleti irodák dolgozóinak fize­tését, nyelvpótlékát és prémiumát is. A korábbi gyakorlattal szemben lé­nyeges változást hozott az új rendel­kezés atekintetben, hogy a külföldi cégek beleszólási jogot kaptak a kép­viseleteiket ellátó személy kiválasztá­sába, sőt személyre szóló javaslatot is tehetnek. Egy külföldi cég ügyeit a jövőben lehetőleg ugyanez a képvi­seleti iroda intézi. Megszüntették a képviseleti irodák országonként felosz­tott illetékességét s így a megbízások elnyeréséért versenyezhetnek egymás­sal. Az Interprednek kell viszont arról gondoskodnia, hogy ugyanaz a kép­viseleti iroda ne kaphasson megbízást két külföldi konkurrens cég megbí­zásainak teljesítésére. (1970. március 17.) MIKOR ELŐNYÖS A KOOPERÁCIÓ? A vegyipar az a terület, ahol manapság önellátásra nem lehet törekedni. A nagy ütemben fejlődő vegyipari technológia, a nyersanyagbázis átalakulása, az üzemnagyságok növekedése a vegyipar területén olyan termékbőséget ered­ményezett, ami szükségessé teszi a nemzetközi munkamegosztásba való bekap­csolódást. JM F­elkerestük Gaál Endre főosztály­­vezetőt és megkértük, ismertesse a CHEMOLIMPEX kooperációs eredmé­nyeit, valamint a nemzetközi együtt­működés nehézségeit. — A kooperáció ma igen divatos ki­fejezés — mondotta —, de azt igen sok esetben nem helyénvalóan alkalmazzák. Kooperációról valójában csak akkor be­szélhetünk, ha az az együttműködő partnerek gyorsabb gazdasági fejlődé­sét, a nyersanyagbázis jobb, komplexebb kihasználását, a legkorszerűbb techno­lógia megvalósítását segíti elő. Az ilyen megállapodások általában hosszabb idő­re kijelölik az együttműködő felek tech­nikai, gazdasági, termelési fejlődését. Erre klasszikus példaként lehetne meg­említeni a már ismert magyar—szovjet timföld—alumínium-egyezményt. Ez lehetővé teszi, hogy Magyarország na­gyobb mértékben hasznosítsa bauxit­­kincseit. Ugyanakkor a Szovjetunió — mivel több és olcsóbb elektromos áram­mal rendelkezik — fokozottabb mérték­ben­ fejlesztheti alumíniumkohászatát. T­ermészetesen nemcsak államközi, hanem vállalatok közötti kooperációs megállapodásra is jó néhány példa van. A CHEMOLIMPEX közreműködésével a magyar vegyipari vállalatok az elmúlt évben mintegy 25 nyugati céggel foly­tattak sikeres együttműködési tárgya­lásokat. Ezek közül csak néhányat emel­nék ki. A Budapesti Vegyiművek és az oszt­rák Stickstoff­wer­ke közötti megállapo­dás értelmében Magyarországon állíta­nak elő egy, hazánkban is használt növényvédőszer gyártásához szükséges alapanyagot. Ezt a magyar vállalat Ausztriába szállítja és ellenértékként kész növényvédőszert kapunk. Hasonló jellegű és célú szerződést kötött a NITROKÉMIA a svájci Ciba céggel. Ennek keretében a Svájcból érkező alapanyagokból a NITROKÉMIA Ma­gyarországon állít elő eddig importált növényvédőszereket. Ebből a svájci cég­gel való megállapodás értelmében a ha­zai igények kielégítésén túlmenően tő­kés piacokra is szállít a CHEMOL­IMPEX. E­gyüttműködik az írószerkészítő Ktsz és az angol Scripto cég is. Az angol vál­lalat átadta a licencét, és a termék elő­állításához szükséges szerszámokat, va­lamint lehetővé tette, hogy a magyar szövetkezet szakemberei egyik vállala­tuknál elsajátítsák a szükséges terme­lési tapasztalatokat. Az írószerkészítő Ktsz az­ így­ gyártott tollakat szocialista és tőkés piacokon is értékesíti. Hasonló kooperáció van a magyar ktsz és az osztrák Sachs cég között. Az osztrák cég a technikai know-how-t, a szerszá­mokat a magyar partnerek rendelkezé­sére bocsátotta, ugyanakkor közremű­ködik a hazánkban előállított tollak tőkés értékesítésében. A kooperáció égisze alatt gyakran olyan üzleteket is javasolnak, amelyek nem feltétlenül előnyösek mindkét fél­nek. Nem mindig szolgálja hazánk gaz­dasági érdekeit például az olyan törek­vés, hogy a vásárolt gépeket, beruházási javakat, technikai know-how-t annak a terméknek egy részével fizessék visz­­sza, amelyet ezek felhasználásával állí­tanak elő.­ A találmányokat, gépeket értékesítő vállalat ugyanis általában nem kereskedik ezekkel a termékekkel. Nehézséget jelent számára tehát a meg­vásárlás és az értékesítés. Ha erre az üzlet létrehozása érdekében mégis rá­kényszerítik, akkor legtöbbször közve­títő „kezeket” kapcsol be, amelyek az árakat és kereskedelmi kondíciókat rendkívül lerontják. T­ekintettel arra, hogy ezek az üzle­tek csak a beruházások megvalósulása után — tehát sok év múlva — realizá­lódnak, általában olyan árakon kíván­ják tőlünk a terméket megvásárolni, amelyek nyilván nem állnak arányban a tényleges piaci értékesítési lehetősé­gekkel. Különösen indokolatlan a ko­operációra való törekvés akkor, amikor a piacon keresett, eladható termékről van szó. Ilyen példaként lehetne meg­említeni az amerikai Goodreach gumi­gyár és egy hazai vállalat között ter­vezett együttműködést. Ennek kereté­ben a magyar gyár az amerikai cégtől gyártási eljárásokat, gépi berendezése­ket vásárolt volna. Az elképzelés sze­rint az amerikai gépeket, berendezése­ket, know-how-t a hazánkban gyártott Goodreach-pneuk egy részével egyenlí­tették volna ki. A tárgyalások hóna­pokon keresztül folytatódtak és amikor ahhoz a ponthoz értek, hogy a gumikat milyen áron kívánják tőlünk megvásá­rolni, kiderült, hogy ezek a kínált árak 20—25 százalékkal a reálisan várható piaci árak alatt vannak. Egy az üzlet meghiúsult. A helyes megoldás az, hogy a be­ruházó a legjobb feltételek figyelembe­vételével köti meg a gépek, a techni­kai know-how-k vételére szóló szerző­dést, ugyanakkor a külkereskedelmi vállalat a legkedvezőbb kondíciók mel­lett a legalkalmasabb piacon értékesíti az exportra rendelkezésre álló termék­­felesleget. C­sak látszólag csökken a beruházási kockázat az ilyen „kooperációban”, amely ellenkezőleg jelentős árvesztesé­gek forrása lehet. Ezek a valóság­ban természetellenes, erőszakolt üzle­tek. E­lőfordulhatnak természetesen esetek, amikor olyan alkatrészről vagy speciá­lis termékről van szó, amelynek ex­portja meghaladja az illetékes kül­kereskedelmi vállalat erejét. Azonban nagyobb volumenű és normális piaci forgalom tárgyát képező cikkeket piaci módszerekkel kell értékesíteni — fe­jezte be nyilatkozatát Gaál Endre fő­osztályvezető. F­aragó András A MINERALIMPEX szerződése a NAFTAGAS-zal A MINERALIMPEX március elején szerződést kötött a jugoszláviai NAFTA­GAS-zal az Algyőtől Százhalombattáig húzódó kőolajvezeték egy szakasza és a szegedi kőolajlétesítmények egyes tartályait összekötő csőrendszer építé­sére. A tárgyalások decemberben kezdőd­tek. Az ezt megelőző időszakban az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt és a MINERALIMPEX közösen folytatott megbeszéléseket az újvidéki vállalattal. A választás azért esett a NAFTAGAS- ra, mert mint az újvidéki kőolajipari vállalat Jugoszláviában lefektetett ve­zetékei is mutatják, a jugoszláv hegesz­tők és szerelők kiváló munkát végez­nek. Volt azonban egy közgazdasági meggondolás is: a MINERALIMPEX 1969-ben és most nemrégen, 1970-ben is szerződést kötött a NAFTAGAS-zal, amelynek alapján Magyarország bér­munkára vállalkozik. Ez körülbelül 320 ezer dolláros munkát jelent évente, és idén már részben ebből fedezzük a ma­gyar csőanyag jugoszláv összeszere­lését. A március 6-án aláírt szerződés ér­telmében a munkálatokat a NAFTA­­GAS zrenjanini szerelőrészlege, a MON­­TAZA kivitelezi, amely gázfinomító­vezetékek és más kőolajipari berende­zések szerelésére szakosodott. A MON­­TAZA építette többek között a bánáti és a horvátországi kőolaj- és földgáz­­vezetékeket is. Az Algyő-Százhalom­batta csőrendszernek ez a szakasza 54 kilométer hosszú lesz és a jugoszláv cég vállalta, hogy szakemberei naponta körülbelül 1 kilométernyit fektetnek le belőle. A kőolajlétesítmények tartályait összekötő csővezetékek megépítésére kötött szerződés értéke körülbelül 43 ezer dollár, a kőolajkutaktól a fino­mítóig vezető csőrendszer érintett sza­kaszának megépítésére kötött szerződése körülbelül 540 ezer dollár. A­z Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt eredeti tervei szerint az Algyő—Száz­halombatta vezeték csak 1971-ben ké­szült volna el. A NAFTAGAS-zal kö­tött szerződés alapján lehetőség nyílik arra, hogy a szegedi olajkutak és a százhalombattai finomító között közle­kedő 20—50 tonnás tartálykocsik he­lyét már ez év októberében a csőveze­ték vegye át. .. A. IKARU­S-HELYZETKÉP B­udapesten — Mátyásföldtől Sas­halomig — és Székesfehérvárott van­nak az IKARUS gyártelepei. Elneve­zése: karosszéria- és járműgyár. A cég őse — az Uhri Testvérek — 1895-ben létesült és 1910-től itt készültek a városi autóbuszok. Világhírű az IKA­RUS—55 lett, de már 1954-ben a genfi és a párizsi autószalonon. Ez a típus annak idején a legkorszerűbb volt: farmotoros és önhordó-karosszériás — igen nagy feltűnést keltett Nyugat- Európában. Ennek a típusnak az ikre lett a 66-os —, majd 1959-ben jött a városi és távolsági járatokon az IKARUS 620, 630. A vállalat — amelynek nincs önálló export joga — ma több világrészt szol­gál ki. Tízezer autóbuszt gyártott 1960-ig, s miután megszülettek a csuklós és kéttengelyes típusok is — 1970-től évi 6400 autóbuszt állít majd elő. A vezérigazgató — Toldi József — elmondta, hogy a közúti járműfejlesz­tési program egymilliárd 800 millió forintot biztosított a gyári rekonstruk­ciónak. Új szerszám- és készülék­­gyártó, nagyméretű új szerelőcsarnok épülhetett és korszerűsíthették a gépi berendezéseket. A vállalat termékeinek 80 százaléka exportáru. Erről beszélgettünk a ve­zérigazgatóval. — Hány magyar autóbuszt szállí­tottak ki eddig? — Több mint harmincezret 1969 végéig, legnagyobbrészt a Szovjet­unióba és az NDK-ba. Most új konst­rukciók kerülnek forgalomba, a 200- asak. A városi közlekedésre a 120 személyes 242-es, távolsági forgalomra a légkondicionált 250-es. Azután a 192 lóerős Rába—MAN-motorral felszerelt IKARUS—280. — E 200-asok már bemutatkoztak külföldön? — Igen. Az IKARUS—250 a 19. nizzai autóbuszhéten a francia karos­szériagyártók szövetségének ezüstser­legét nyerte. A Lipcsei Őszi Vásáron az IKARUS—242, a plovdivi vásáron az IKARUS—252 kapott aranydip­lomát. A most következő években, 1975-ig meghonosítjuk a legkorszerűbb technikát, a folyamatos szerelést, ami­nek révén a kiváló motorral ellátott 200-asokat minden tekintetben ver­senyképessé tesszük a nemzetközi piacon. — Az autóbuszeladásokon kívül mi­lyen más kapcsolataik vannak kül­földi cégekkel? — Kooperációs megállapodásunk van a Saurer és Volvo vállalatokkal, az ő alvázaikra építjük autóbuszainkat. S folyamatban vannak további kooperá­ciós tárgyalásaink a franciákkal meg az angol Byungs céggel, de ezek még nem értek meg A­z IKARUS-nak az utóbbi évtized­ben csak a hatvanas évek elején volt némi megtorpanása: nem tudta kielé­gíteni a vásárlók összes mennyiségi igényét. E zökkenőn már túl vannak. Most egyre több autóbusz kerül ki a csarnokokból és egyre változatosabb szériákban és színekben. M. T. ­ A Magyar Kereskedelmi Kamara műszaki szellemi termékek szakbizott­sága szerdán ülést tartott. Dr. Tasnádi Emil a szakbizottság elnöke közel 100 tagvállalat képviselője előtt számolt be a tavaly végzett munkáról és ismer­tette a szakbizottság előtt álló fel­adatokat. Az ülés résztvevői előzőleg körlevelet kaptak kézhez, ebben a szakbizottság elnöksége kéri, hogy a tagvállalatok április 30-ig közöljék: milyen műszaki szellemi terméket szándékoznak külföldön értékesíteni, illetve külföldről megvásárolni; milyen információkat és milyen propagandát tartanak szükségesnek és miben látják műszaki szellemi termékeink fejlődé­sének akadályait. 0 800 000 hőpalackot szállít idén az NSZK-ba a Nagykanizsai Üveggyár. Az első tételeket már útnak indítot­ták Hamburgba. 0 Újabb nyolc vagon emmentált saj­tóit exportált márciusban Franciaor­szágba a Zala megyei Tejipari Vál­lalat. 1970. MÁRCIUS 26.3 Magyar alumínium radiátorok Bécsben A Bécsi Tavaszi Vásáron két pavi­lonban képviseltette magát a LE­­HELEX. Különösen nagy érdeklődést váltott ki a bécsi egyedárusítójuk ki­állításán szereplő alumínium radiátor. Összesen 13 cég jelentkezett ezen a vásáron radiátorokkal, de a mienk­hez hasonlót nem találhattak a láto­gatók. A Schneider& Söhne cég vezető­jének megállapítása szerint a magyar üzem 10 évvel előzte meg ezzel a ter­mékével a világot. Harminc évvel ez­előtt ugyanis csak öntöttvas radiátort lehetett vásárolni, most lényegében még csak acéllemezből készült fűtő­testet —, de 10 év múlva már csak alumínium radiátorra lesz igénye a vevőknek. Érthetően — a termék egyedülállósága miatt — rendkívül nagy érdeklődéssel találkozott a LE­­HELEX. Megnyilvánult ez az aján­latkérések mértékében is: 50 ezer négyzetméternyi fűtőtestre kell kidol­­gozniuk rövidesen ajánlatokat. Ugyan­akkor a vásáron kötést is létrehoztak. Minimális kötelezettségként erre az évre 12 ezer négyzetméter radiátor szállítását vállalták osztrák ügyfelük számára. Ez a mennyiség azonban minden valószínűség szerint eléri az 50 ezer négyzetmétert. A másik pavi­lonban az alumínium szifont állítot­ták ki. Ugyancsak érdeklődést váltott ki ez a cikkük is, megállapodást kö­töttek az egyik osztrák céggel egyed­­árusításra, a kötés értéke 20 ezer dol­lár, idei szállításra, de ajánlatot is ki kell dolgozniuk, mintegy 150 ezer dollár értékű szállításra. . . VILÁGGAZDASÁG A KONJUNKTÚRA ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET ÉS A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA LAPJA Megjelenik hetenként ötször, 4 oldalon pénteken 4 oldal melléklettel. A szerkesztő bizottság vezetője: HAVAS JÁNOSNÉ Főszerkesztő: GYULAI ISTVÁN Szerkesztőség: Budapest, V., Dorottya u. 6. IV. env. Telefon: 180-830 Kiadja a Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó SALA SÁNDOR Előfizethető a Magyar Posta Központi Hírlap Irodánál, az MNB 8. sz. egyszám­lára, vagy a 61 066 sz. csekkszámlára. Előfizetési díj egy évre 2400 Ft. Terjeszti a Magyar Posta 70.2402/3 — Zrínyi Nyomda, Budapest Felelős vezető: Bolgár Imre INDEX: 25 008

Next